A vérfarkasok falva - Waerjak ház 1

*Elfojtott egy nevetést. Nem hitte el, hogy bejött a trükk... de hát végül is egy sötét elfről van szó aki reggel kelt fel, érthető. Egy kicsit meg is sajnálta a tettét, de csak pár pillanatig.*
- Bocsi. Igen, mondhatni hogy jól aludtam, hála neked. Ötven éve először használtam azt az ágyat, nem is volt rossz.
*Széles vigyor követte a választ, aztán hátrapillantott a még alvó Aleina és Raden felé. Visszafordult, egyenesen bele egy falat szendvicsbe. Makogott valamit, de az étellel a szájában nem nagyon lehetett érteni, így nem próbálkozott tovább, helyette lenyelte a falatot, eztán kezdett neki újból. Úgy tett mintha nagyon elgondolkodott volna.*
- Jó szendvicseket csinálsz...oké, megbocsájtom hogy használtad a konyhát és eldöntöttem hogy megtartalak.
*Megengedett magának egy kis pimaszkodást, aztán átváltott bocsánatkérő üzemmódba.*
- Megint bocsánattal tartozom, észrevettem este is, de valami annyira rám volt csavarodva hogy mozdulni sem tudtam, úgyhogy inkább csak jobban betakartam azt, hátha nem lesz olyan rossz az ébredése, de ezek szerint tévedtem.
*A mosolya már nem volt olyan széles ahogy halkan felsóhajtott az igazságtalanság kijelentésére, kis gondolkodás után bólintott rá.*
- Hát...ez van, az vagy ami vagy. Ha ez egy kicsit megnyugtat, én is jobban szeretem a sötétséget és az éjszakai égboltot, hosszú-hosszú ideig én is éjjelente voltam ébren. Akkor ritkábban futottam össze másokkal, akik bajba keverhettek volna.
*Végül is, tényleg szerette az éjszakákat. A csillagos égbolt látványa egyenesen megbabonázta őt, sokszor nézte azt éjjelente, gondolkozva...kezdett elkalandozni.*

- Megtartasz? Csak így? Rendben, látom nincs túl sok igényed. Ez esetben én is szívesen maradok. *hallgatta a sztorit* Óh, igen, gondolom moccanni sem bírtál attól a valamitől. Te szegény! Legközelebb majd biztosan megvárja, hogy elhúzd a függönyt, csak akkor mászik rád. *vigyorodott el szélesen.*
- Nem tudom... mikor látok egy napfelkeltét, vagy ahogy a sugarak megcsillámlanak egy patakon azért elfog az irigység. De meg kell hagyni, hogy az éjszaka is gyönyörű. Persze mindebből a Földalatti városban nem derül ki semmi. Viszont egy vihar látványa is csak este tud érvényesülni. Azokat meg imádom nézni. Egyszer találkoztam egy idős férfival, gyönyörű tájképeket festett. *emlékezett vissza. Látta, hogy Gaul nem igazán figyel, így csettintett egyet az orra előtt.*
- Héj! Az előbb aludtál! *kezébe vett egy tálcát, rajta a reggelinek szánt szendvicsekkel és némi kakaóval.*
- Gyere, menjünk enni!

*Glenice már látta az öreg fűzfát és mellette a házat is. Tényleg nagy volt és ablakai olyan sötétek voltak, mint ahogy Estevan mondta. A bejárati ajtó elé lépett, fogalma nem volt, hogy csengessen vagy kopogjon, de inkább az utóbbit választotta. Ráütött az ajtóra néhányat a kopogtatóval és várta, hogy valaki kinyissa.*

*A hangos csettintés hozta ki a helyről, ahol minden oldalról az éji égbolt övezte őt. Össze is rezzent a hangra, de csak mosolygott.*
- Bocsi, bocsi, igazad van. Csak nagyon tetszik a csillagos ég, láthatod mennyire képes vagyok elkalandozni még csak a gondolatától is... azt meg hogy nappal is járj-kelj és ne legyél ennyire lekorlátozva majd megoldjuk valami mágiával. Biztos van rá mód, ha az én gondomra is, nem?
*A tálca fölé hajolt hogy céljához jusson, majd egy szelíd csókot lehelt a nő ajkaira amit nagy sajnálatára rövidre fogott az ajtótól érkező hang.*
- Kíváncsi vagyok ki lehet.
*Nem hazudott, tényleg kíváncsi volt mégis ki lehetett az. A régi szokások azonban nehezen múlnak, feltűnésmentesen övcsatján pihentette meg jobb kezét hogy szükség esetén egy gyors mozdulattal villanjon elő övéből a hajlékony, de annál élesebb penge. Kinyitotta az ajtót de nem tárta szélesre azt, az űzött vad lét emlékei még mindig könnyen irányították őt. Az ajtó túloldalán egy sötét elf állt... igen, a bázison látta utoljára. Megenyhült és szélesebbre nyitotta az ajtót, barátságos mosolyt villantott, ám keze még mindig az övcsaton pihent, inkább ösztönből, mint tudatosan.*
- Á, szia... Glenice... a bázisról, ugye? Mi járatban, segíthetek valamiben?

- Igen, talán. Majd megkérdezem a nagyit, bár ha ő ismerne ilyet, biztosan elárulta volna. Esetleg majd Arouval beszélek. Hátha.
*Szíve hevesebben vert a csók alatt, szinte drasztikusnak tűnt, ahogy Gaul ellépett tőle. Sóhajtott.*
- Én is... *mondta, hangjából nem lehetett kikövetkeztetni semmit, de volt benne valami tompa baljós hangulat.* Menj csak, nézd meg! *szemével követte a férfi mozgását. Furcsállotta a mozdulatait, majd eszébe jutott mindaz, amit Gaulról tudott. Igen, így már érthető. Remélte, hogy a farkas hamarosan elhagyja a régi beidegződéseket, és kevésbé lesz szorongó.
Az ajtót nem láthatta, viszont hamarosan meghallotta Glenice hangját. Enyhe neheztelést érzett a lány iránt, hogy épp most kellett jönnie. Szótlanul újabb szendvicseket készített, hisz a már felkelt Raden kettőt is elcsaklizott, míg ő nem figyelt.*

* Végre kinyitotta az ajtót valaki, Gaul volt az. Reménykedett, hogy Aleina is a házban van.*
-Szia. Bocs a zavarásért. Bejöhetek? Tulajdonképpen Aleinát keresem. *Glenice bekúszott az ajtón, a férfi mellett nem akart udvariatlan lenni, ezért várta, hogy ő is jöjjön.*

- Aleina? Ah, igen...
*Hátrapillantott, a sötét elf még aludt. Vagy legalábbis úgy tett, mintha. Visszafordult, de ekkor Glenice már becsusszant mellette és a házban volt. Felhúzta a szemöldökét és talán neki volt még nagyon reggel, de gondolatban megjegyezte magának hogy elég pimasz dolog volt csak úgy beinvitálnia magát, nem mintha ő ne tette volna meg mindjárt. Becsukta maga mögött az ajtót aztán Glenice felé fordulva nyugodt arccal, még mindig kicsit álmos hangon jegyezte meg.*
- Igen, nos, persze hogy bejöhetsz. Amint látod, Aleina még alszik, de megvárhatod amíg felébred.
*Közben visszasétált Freyához, egy gyors puszit nyomott az szájára.*
- Majd folytatjuk az első alkalommal ahogy lesz egy kis nyugtunk, megígérem.
*Suttogta oda neki, aztán maga elé húzta a tálcát és most ő kezdett szendvicseket gyártani rá. Vigyorogva oldalba bökte a nőt.*
- Felváltalak, te már csináltál párat. Vedd úgy, hogy ez a bocsánatkérésem amiért megijesztettelek reggel!
*Úgy is tett, esze azonban Radenen járt. Remélem el fog menni vadászni. Én biztos nem etetem... valószínűleg felzabálná az összes kaját ha tehetné, velem kezdve!*

*Csak elvigyorodott, ahogy hallotta az elf berobbanását. Ismerte temperamentumát... tamperamentumait... Kedves mosolyt varázsolt arcára.*
- Szia, Glenice! Remélem jól vagy. Kérsz egy szendvicset? *kérdezte szórakozottan, közben elnyomott egy ásítást. Épphogy összecsukta ajkait, Gaul már jött is.*
- Szavadon foglak! *fenyegette meg játékosan ujjával. Arrébb lépett, hogy a férfi is odaférjen.*
- Ha ezt szeretnéd! Köszönöm.
*Mindez alatt Aleina vérhálós szemekkel felébredt. Hanyagul ledobta magáról a takarót, fejét vakarva csoszogott a konyhába. Elnézte a párt.*
- Jó reggelt! *szólt hunyorogva, számára a ház gyér fényei is élesnek hatottak az ébredés után. Csak valamivel később vette észre Glenice-t is. Biccentett* 'elló! *köszöntötte kásás hangon* Még úgy félálomban hallottam, hogy engem keresel. Tessék.
*Raden Gaul kezeit pásztázta, főleg, mikor a húsdarabokat tette a két kenyér közé. Már nem haragudott rá, nem tudta, hogy mi történhetett vele. Ezentúl nem úgy tekintett rá, mint versenytársra, hanem inkább, mint szövetségesre, aki segédkezik Freya boldogságában.
Persze ez nem gátolta meg abban, hogy egy kicsit ráijesszen. A farkas keze felé kapott, ám egy pillanat alatt irányt változtatott, és elemelt két jól megtermett húst. Vigasztalón Gaulra morgott, s peckesen elvonult az egyik sarokba falatozni. Freya csak mosolyogva nézte.*
- Azt hiszem, innentől kezdve nem lesz gond veletek. Ha még mindig neheztelne, akkor nemcsak feléd kapott volna. *jelentette ki teljesen tárgyilagosan, mintha nem is Gaul végtagjáról lenne szó. Ő is elvett egy szendvicset, körbekínálta a többieket is. Aleina csak elutasítóan intett, ő már nekilátott egy gyanús kis lötty keverésének. Miután azzal végzett, felhajtotta, enyhén megborzongott.*
- Kösz, nem kell. Majd később. Hogy érzed magad, Gaul? Összecsaphatok neked is valamit, ha szeretnéd.

*Követte Gault a konyhába, ahol Freya sürgött forgott.*
-Szia. Már ettem. *Felelte az elfnek aki szendviccsel kínálta. Raden is ott volt, Glenice rögtön odament hozzá és megsimogatta az állatot. Aleina felkelt és köszöntötte, Glenice már teljesen fel volt pörögve, alig várta, hogy a boszorkány meggyógyítsa őt.*
-Jó reggelt Aleina. Csak, tudod megbeszéltük, hogy segítesz a skizofréniámon, és hát, ezért jöttem. *Várta, hogy Aleina megmondja, hogy mikor és hogy, de még eléggé álmosnak tűnt.* - Majd szólj, hogy mikor. * Ekkor Gaul felé fordult, rámosolygott a férfire.* -Gaul addig itt maradhatnék? Esküszöm nem leszek szemét, vagy ilyenek. Észre sem fogjátok venni, hogy itt vagyok. *Az ujjait tördelte, még volt három napja, addig amíg újra előjön a másik énje, általában négy naponta váltogatta személyiségét és ebből már nagyon elege volt, ezért is kereste fel Aleinát.*

*Csak szélesebb lett a kaján vigyora, nagyon is remélte hogy Freya szaván fogja őt amilyen hamar csak lehet. Az életéből rég eltűnt érzések felbukkanása a lány rabjává tette, épp ezen mélázott mikor Raden a keze felé kapott. Az egész mozdulatsor egy villámgyors, reflexszerű beidegződés volt: félrekapta a kezét és maga elé húzta hogy a mellkasát védje, másikkal pedig ezzel egy időben elkezdte kihúzni a rejtett pengét az övéből, de megállt ahogy az agya működésbe lépett, felülvezérelve az ösztöneit. Lenézvén pár pillanatig csak meredten bámulta az enyhén csillogó acélt, amikor azonban kérdések érkeztek felé sebesen visszatolta azt a hüvelyébe és felocsúdott a meglepetésből. Remélte hogy az egész hátulról nem tűnt többnek mint az, hogy megijedt Radentől, ő ennek megfelelően is viselkedett; nem történt semmi. Folytatta a szendvicsek készítését - ha más nem, majd Raden és ő biztosan meg tudják enni az összeset -, válla fölött hátranézve válaszolt.*
- Hát...gondolom maradhatsz, ha gondolod. Aludni csak a kandalló előtt fogsz majd tudni, majd lerakunk három medvebőrt, az úgy elég puha lesz. Vagy odakucorodsz Aleina mellé a kanapéra, és egymást ölelve alszotok.
*Elfordult a pulttól a vendégek felé, az utolsó gondolatra pimasz vigyor kúszott az arcára ami ráfért a kedvére az előző mutatványa után.*
- Hogy nekem is összedobnál valamit? Tulajdonképpen...
*Ha a boszorka is megérezte, akkor az biztos valami erős pia vagy főzet lehetett. Oldalra pillantott, Freyára. Neeem, nem engedné az alkoholt... majd megoldom sunyiban, később!
- ... tulajdonképpen most nem kívánom, de azért köszönöm.
*Visszafordult az ételhez, az utolsó simításokat végezte. Aztán felkapta a tálcát és lerakta az asztalra, büszkén kihúzta magát egy pillanatig, mintha csak tapsvihart várt volna, aztán leült és enni kezdett. Két falat között eszébe jutott valami, és újra Glenicehez szólt.*
- Ja, pár szabály. A fegyverekhez és páncélokhoz nincs nyúlka-piszka, a pincébe sem mész le, és az emeleti zöld ajtó is lezárt terület. A fürdő pedig balra van.

*Mikor elutasították nagylelkű ajánlatát a reggelivel kapcsolatban, vállat vont. Észrevette Gaul reflexszerű mozdulatát, és bár ő sosem volt gyors, a kezébe varázsolta a húsvágó kést, készen arra, hogy megvédje Radent. Útja során nem ez lett volna az első alkalom, nála is inkább ösztönös reakció volt, mintsem egy jól átgondolt cselekvéssor. Ugyan a férfi időben kapcsolt, Freya kicsit zaklatottnak tűnt.
Sóhajtott. Bocsánatkérően nézett Gaulra.*
- Ne haragudj. Azt hiszem, majd el kell beszélgetnem Radennel. *mondta üres hangon, majd egy másodperc múlva újra mosolygott, de az ijedtség nyoma még mindig makacs módon ült tekintetében.
Aleina figyelemmel kísérte a kis jelenetet, hisz a Gaulban hirtelen fellobbant rémületet nem tudta nem észrevenni. Ő ugyan tudta, hogy nem fog történni semmi, de Freya reagálását azért mégiscsak túlzásnak vélte. Nem érdekes, nem szólt bele. Glenice-re pillantott.*
- Igen, azt mondtam, megnézem mit tehetek. Még egyszer sem próbáltam meggyógyítani ilyesmit. Igazából lehet, hogy nem is betegség. Néhányan úgy vélik, hogy az anyaméhben lévő ikrek egyike magába olvasztotta testvérét, így keletkezett a kettős személyiség. Hallottam olyan teóriákat is, hogy önmagunk elnyomása, meg nem valósítása az ok. Így az agy generál egy olyan személyt, aki mindezektől felszabadít. Mellesleg, azt sem tudom, hogy melyikőtök maradna végül. Vagy lehet, hogy egy harmadik személyiség születik, te, azaz ti, pedig mindörökre elvesztek. De akár egybe is olvadhattok. Esetleg az egész helyzet még rosszabb lesz, vagy nem történik semmi. Rengeteg a lehetőség, a kockázat. Gondolkozz el rajta, hogy valóban meg akarod e próbálni. *sóhajtott, erélyesen megrázta a fejét* Nem osztozom senkivel a kanapén, erről már le is tehetsz. Elég baj, hogy nincs ebben a házban egy tisztességes vendégszoba. *mintha csak Gaul gondolataiban olvasna, cinkosan kacsintott* Egy kis egyveleg. A fő alkotó eleme a sötét. Mindig felvillanyoz. Ráadásul így sosem kapok el semmit.
*Freya csak forgatta a szemét. Letelepedett az időközben már helyet foglalt farkas mellé, ő is nekilátott a reggelijének.*
- Bár szinte biztos vagyok benne, hogy megkóstolod majd, de azért emlékezz, hogy én figyelmeztettelek!

*Amikor Aleina elkezdte neki magyarázni, hogy mik történhetnek a kísérlet során az agya teljesen kikapcsolt, túl sok volt az információ. Csak fura hangokat hallott, olyanokat mint például a duda. Ő eldöntötte, és nem fogja megváltoztatni az akaratát.*
- Csináljuk, bármi is történik nem érdekel. Egy próbát megér.
* Mikor Gaul rábólintott az itt maradására Glenice megkönnyebbült.*
-Köszönöm Gaul. HAHAHA...nagyon vicces, de én inkább maradnék a kandallónál. *Megforgatta a szemét és hallotta, hogy Aleina se örült volna neki. Leült az egyik székre és csak nézelődött, nézte a képeket és a bútorokat, neki nem volt háza csak egy barlangja, de ott is csak az szajrét tartotta. Gaul mondott neki pár szabályt, de nem igazán hallotta őket. Megpróbálta visszamondani a férfi után az előírásokat.*
-Fegyverekhez és.....izé....páncéélokhoz öhm nem érek hozzááá... Padlásra..nem a pincébe nem megyek, oké. Ééés milyen színű ajtón nem szabad bemennem? A fürdő pedig balra, rendben. *Glenice olyan tehetetlennek érezte magát, Freya és Gaul szendvicset csinált, Aleina meg valami piát kevert össze magának, ő meg csak bámul ki a fejéből. Felpattant a székből.* - Én most elmegyek szétnézni, persze ha nem baj. *mikor ránézett Gaulra hozzátette* -Tudom, semmi nyúlka-piszka. *Sóhajtott egyet majd neki indult. A folyosó falai mellett vitrinek sorakoztak, amikben különféle fegyverek voltak elraktározva.* -Mekkora itt a por höh. *ezt tüsszentések sorozata után állapította meg. Nem akart egyik szobába se benyitni, inkább csak a folyosókon járkált. Visszatért a bejárati ajtóhoz és kiment a kertbe. Nem volt ott semmi különös. Hallotta a madarak csiripelését és ez jobb kedvre derítette. Még mindig nem tudta elhinni, hogy visszatért ebbe a faluba, megpróbálta gondolatait valami másra terelni. A szél fújni kezdett, Glenice széttárta karját és becsukta szemét. Belekapott a hófehér hajába a szél, de csak kevés ideig. A szél lecsendesült, egy pillangó szállt rá az elf kezére. Nagyon szép volt, Glenice elmosolyodott és tova röptette a lepkét. Lefeküdt a fűbe és egy kicsit elbóbiskolt.*

*Az előbbi kis akció még élénken dolgozott a fejében, az, hogy a mozdulata milyen természetesnek tűnt, Freya ijedt arckifejezése, kezében a késsel, ahogy felé fogja... próbált úgy tenni, mintha mi sem történt volna, erősen koncentrált másra. Figyelte Aleina magyarázatát, miközben tömte az arcát a szendviccsel. Még mindig éhes volt, az ő és Arou mutatványa elég sok energiát kivett belőle, ezt így volt a legkönnyebb pótolni főzetek és mágia nélkül. Aleina panaszos megjegyzésére egy nagyobb falat után válaszolt.*
- Hé, a ház akkor épült amikor még elég zárkózott volt a család és nem nagyon fogadtunk vendégeket. Az én régi szobám egy rövid ideig vendégszoba volt, amikor a szüleim kiköltöztek én pedig itt maradtam Rose-al, azután meg...meg csak más. Nem vendégszoba.
*Kényelmetlenül fészkelődött a székében ahogy a témát érintette, újabb fröccs olaj a tűzre. A harmadik szendvicsénél járt már, időt szakított azonban annyira, hogy Glenice után szóljon.*
- Zöld! A zöld ajtó!
*A székben mocorgás elmúlt, helyette azonban némán, gépies mozdulatokkal ette a szendvicset, fénytelen szemekkel a tálcára meredve. A múltja kísértette, lépte-nyomon újra felbukkant, elűzhetetlenül: az éjszakai rémálmai és alva-küzdelmei, az űzött vad-lét maradványai, meg a többi... bah, mit áltatta magát! Nem felbukkant, nem kísértette - még mindig itt volt, nem a múltja volt, hanem a jelene s jövője. Ettől nem szabadul, sosem fog. Veszélyes vagy, Gauldoth. Nem tartozol ide, nem tartozol sehová. Próbált ellenérveket felhozni maga ellen, de aztán bevillant az ágy szélének összezúzott fája, aztán Freya kúszott a gondolatok közé. Összeszorult a gyomra. Mások érdeke, Gauldoth. Nem tudsz teljesen megváltozni. Belső harcot vívva evett tovább monotonon, csendben.*

*Aleina csak vállat vont.*
- Ahogy akarod. Viszont azt hiszem, rossz hírrel kell szolgálnom. Semmi felszerelés nincs nálam, ami a vizsgálathoz szükséges lenne. Na, mármost... két lehetőség van. Vagy velem jössz a Földalatti városba, vagy itt maradsz, és megvárod, míg visszatérek. Te döntesz. *mikor a lány kiment, halkan felment a fürdőbe. Inkább magukra hagyta Freyáékat, a nyomasztó csend bántotta a fülét. Próbálta szalonképessé varázsolni a megjelenését.
Freya Gaulra nézett.*
- Ugye tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz? Ha innentől kezdve valóban együtt leszünk, jobb, ha elmondod, mi az, ami nyomaszt. Nyilván még nem esett le, de én vagyok a sziget legmenőbb agyásza. *vigyorodott el fanyarul, megfogta a férfi kezét az asztalon* Nem haragszom rád, hallod? Tudom, hogy nagyon sokáig úgy éltél, ahogy, így teljesen természetes, hogy így viselkedtél. Nekem persze nincs ilyesfajta mentségem, hacsak a beszámíthatatlanságomat nem tekinthetjük annak. Viszont nem lettem volna képes rá, hogy bántsalak... Szeretnék segíteni, de ha nem engeded, nem fog menni. Vagyis, persze, egy darabig fog, de hosszabb távon te is becsavarodsz, én meg valószínűleg újra lebontom a falakat. Nekem nincsenek szuper képességeim, csak sejteni tudom, hogy mi játszódhat le benned, ez viszont távolról sem tetszik. *hangja lággyá vált, a férfi tekintetét kereste.* Gaul...?

*A szendvics félúton a szájához állt meg mikor Freya megszólította. Letette az ételt de még mindig nem nézett fel, a harc még javában dúlt, már egy harmadik féllel, Freya hangjával a fejében. Hallotta a szavakat, az elméje azonban nem engedett. Told el magadtól, az ő érdekében. Azt kell tenned, ha igazán szereted. Ha tényleg jót akarsz tenni másokkal, ahogy mindig is szeretted volna, akkor bujdoss el újra, úgy lesz a legjobb. Egy apró remegés futott végig a jobb karján amíg Freya beszélt hozzá. Ha vele maradsz, mindkettőtöknek rossz lesz. Nézd meg az arcát, ismerős? Szánalom! Pont, mint Rose nézett rád! Sajnál téged, mint egy sebesült kiskutyát! Persze, hogy egyszer bántani fogod, talán akaratlanul, de akkor is, és nem fogja elfelejteni. Ő is rád fog támadni, még hogy nem lenne képes rá hogy bántson téged! Most is kész volt rá, te is láttad! Engedd el őt! Ekkor hallotta meg, hogy Freya kimondja a nevét, a hangzavar hirtelen elcsitult a fejében. Összerezzent és ránézett, hezitált hogy válaszoljon-e és egyáltalán mit, ezért pár pillanatig semmit sem szólt, csak hagyta hogy a keletkezett káosz csillapodjon - a lány érintése, szavai és közelsége megnyugtatta őt. Fürkészte a nő arcát még egy kicsit, de semmi olyat nem látott benne, amire az előbb gondolt. Nem szánta őt, hanem aggódott érte, segíteni akart. Mély levegőt vett, megszorította a nő kezét. Olyan a világon nincs, hogy elengedjem. Próbálkozni fogok. Kockáztatok majd, és nyerek, megint, mindig. A pár szünetet eltekintve gyorsan beszélt, mintha félt volna hogy valaki közbeszól.*

- Én csak... Freya, én veszélyes vagyok. Láttad, mi történt az előbb, lehet hogy szerinted ez természetes, és lehet hogy valóban az, de én... én nem akarok veszélybe sodorni másokat, főleg nem téged. Ezért meg akarok változni, de nem megy, ha nem lehetek veled, és én féltelek. Tudom-tudom, mondtad, hogy nem kell félteni, de akkor is. Itt volt az előző is, meg...
*Mély levegőt vett, próbált nem hadarni. Most már lassabban beszélt.*
- Éjszakánként is... általában álmomban küzdök a fájdalom ellen, és alva járok. Vagyis alva harcolok. Mindennél jobban szeretnék veled egy ágyban aludni hogy érezzem azt az édeskés illatot a hajadban, de nem tudom mihez kezdenék, ha valami történne veled, ráadásul az én hibámból, mert nem tudtam uralkodni magamon. Én semmi mást nem akarok, csak azt, hogy tudjam uralni magamat, minden másért megküzdenék, akármilyen nehéz is lenne.
*Mély levegőt vett, behunyta a szemeit. Egészen lenyugodott, az aggodalma és fájdalma azonban még nem tűnt el teljesen. Csukott szemmel, suttogva folytatta.*
- Hát olyan nagy kérés ez, ennyi minden után?

*Igen. Valóban nem tudta, nem érezte, hogy vajon mire gondolhat a másik. Ha így lett volna, biztosan kétségbeesett volna. Ehelyett türelmesen várta, hogy viszonozza a pillantást.
Félt. Félt attól, amit Gaul mondani fog. Hogy esetleg még mindig Rose-t szereti. Vagy.... vagy... vagy... És végig felsorolt minden baromságot, ami felötlött agyában. Már teljesen kétségbeesetté vált, persze arcára nem hagyta kiülni ezeket az érzelmeket. Valójában egyik gondolata sem közelítette meg a valóságot.
Biztatóan a férfire mosolygott, ahogy felnézett. Végighallgatta. Nem szakította félbe. Bár előző paranoiás feltételezései nem nyertek megerősítést, mégis összeszorult a szíve a válaszra.
Egy hosszú percig csendben volt.*
- Héj! Nincs semmi baj. Én tudom, hogy minden rendben lesz, és hogy nem fog semmi olyan történni amitől jelenleg rettegsz. Hallod? Én hiszek benned!
*Hangja tökéletesen nyugodt és határozott volt. NEM veszítheti el.*
- Ide figyelj! Nem fogom hagyni, hogy így magadba szakadj! Igen, vannak problémáid, megvan a magad keresztje, de ettől még nem dűl össze a világ! Ne reménykedj, fel foglak kaparni a legsötétebb önsajnálat mélyéről is! Úgyhogy gyorsan kapd össze magad! *magabiztosan rámosolygott* Meg fogjuk oldani. Addig meg max az én samponomat fogod használni.

*Most rajta volt a hallgatás sora, vagyis mindkettejükön. Kegyetlen perc - percek? - volt az, amit betöltött a savasan maró, kínzó csend. Ennyi volt, sikerült ellöknie magától őt, most pedig következzék újabb ötven év vándorlás, éljen a magány, haljon a félholt! Szinte már fel akart állni az asztaltól hogy szótlanul kisétáljon, mikor felhangzott a "héj", ami a székében tartotta, és minden figyelmét a sötét elfre vonta. Az első szavaknál már tudta, hogy nem rontott el semmit, amitől a szája szélei kicsit felfelé görbültek. Aztán egyre jobban, ahogy a szavak jelentése eljutott hozzá, a végeztével már fülig ért a szája. Minden kétely elszállt belőle, de jól tudta, hogy ez egyelőre csak ideiglenes, alig tudta már türtőztetni magát, de ezt még el kellett mondania.*
- Nagyon köszönöm, hogy ezt mondtad. De azt remélem tudod, hogy problémás darab vagyok, és valószínűleg lesznek még ilyenek, talán rosszabbak is. De nem most, egy darabig nem!
*Minden további nélkül egy gyors mozdulatsorral lökte ki maga alól a széket, állt fel majd hajolt vissza a még ülő Freyához és csókolta meg hevesen, mialatt mindkét kezével gyöngéden magához húzta őt, végigsimítva a hátán, egyik kezével a dereka felé - na meg lejjebb - vándorolva. Rövid időre hagyta csak abba hogy elhadarjon egy kis pimaszságot, de aztán mohón folytatta, válaszra tulajdonképpen nem is várva.*
- A samponos dolog meg remélem egy vicc volt. Félre ne értsd, de az én hajam sokkal jobb állapotban van!

*Látta a negatív érzelmeket a másik arcán, igyekezett őket mihamarabb eltüntetni onnan. Most... most ő is attól retteg, hogy elveszít? Engem?! Megdöbbent a felfedezés pillanatában, de végül úgy döntött, hogy tökéletesen illenek egymáshoz. Megkönnyebbült. Szinte hallotta a súlyos szikla tovagördülésének moraját mellkasáról, ahogy megpillantotta Gaul fülig érő mosolyát. Csakhamar ő is vigyorgott.*
- Problémás? Ne aggódj, pár velem töltött hónap után újraértelmezed a szó jelentését. Annak örülök. Majd a következőnél is tartok egy kis lelkifröccsöt, meg az azutáninál is, és így tovább. Az ilyesmikben mindig is jó voltam, általában még hatásosak is.
Nincs okod aggódni. Tökéletesen megbízom benned. Esetleg nem ártana, ha te is egy kis példát vennél rólam. Azt hiszem, hogy innentől kezdve jó néhányszor el fogunk járni ide-oda, hogy szokd az embereket. Talán ez majd segít átalakítani az önképedet. Amúgy, hogy érzed magad? Nincs szükséged valamire? *kérdezte, a tegnapi kezelésre gondolva.
Kicsit megrezzent, mikor a szék felborult, de persze nem sokáig bánta. Átkarolta Gaul nyakát, szenvedélyesen viszonozta a csókot, lélegzete el-elfúlt. Az elsuttogott szavakra felnevetett, de a férfi nem hagyott számára különösebben elég időt, hogy akármit is hozzáfűzhessen. Aztán csak felvonta a szemöldökét.*
- Te most leszóltad a hajamat? *kicsit távolabb vonta magát tőle* Na szép! Mégis mi baj van a hajammal? *kérdezte hanyagnak szánt hangon, de lehetett rajta látni, hogy veszélyes terepre evezett a társalgás, Gaulnak minden szavát meg kell válogatnia. Szótlanul várta a választ. Vihar előtt is ehhez hasonló csend áll be.*

- Veled mennék, ha nem gond. Először is azért mert nem akarlak titeket zavarni *ekkor ránézett Gaulra és Fráyára akik valószínűleg valamiről beszélgettek, nem figyelte.* Másodszor pedig azért mert nem bírom a szabályokat, szabad szellem vagyok, nincs mit tenni. Gaul legszívesebben mindent összetapogatnék és bemennék a.. a... a zöld ajtón. Aleina csak azt mond meg, hogy mikor mennénk mert nekem még vissza kéne mennem Pancakeért. * Elindult szétnézni a házban.*
* Szép nyugisan felébredt álmából, valószínűleg csak pár percre hunyta le a szemét, ezt a nap helyzetéből találta ki. Fel kellett kelnie, muszáj volt elmennie lováért, de a gravitáció lehúzta őt. Vett egy nagy levegőt és felállt helyéről, bement a házba. Leült a fotelba és csak nézett ki a fejéből, nem volt kedve újra kimenni az utcára, félt.*

*Megbánta a viccet amikor Freya elhúzódott tőle. Vajon erre gondolt A.J., mikor azt mondta, bátor ember ő ha bevállalta Freyát? Nem szeppent meg, csupán vigyorgott és egy rövid puszit nyomott a nő ajkaira.*
- Az előbb mondtam, hogy imádom a hajad illatát, most csak vicceltem!
*Hálás volt a nőnek azért, amiért mondott, hogy mennyi mindent tesz - vagyis tesznek, együtt - majd érte, később majd meg kell kérdeznie, hogy pontosan mit is értett ez alatt. Látta hogy Glenice visszatér és helyet foglal, ő maga visszahúzta a széket közel Freyához, leült és szabad kezével átkarolta, míg a másikkal tovább tömte az arcát szendvicsekkel. A farkasétvágyára gyorsan okot is adott egy nagyobb falat után:*
- Köszönöm, de a fizikai állapotom miatt aztán tényleg fölösleges aggódnod, az evés visszaadja az elvesztegetett energiát. A Waerjakok az agresszív önpusztítás és regeneráció mesterei. Valami hasonlót mondogatott apám mindig, mikor egy-egy izom leszakadt a csontozatomról edzés közben.
*Ártatlan vigyor következett, azután viszont kicsit jobban megkomolyodott, hogy a harmadik szendvicsének utolsó sarka is eltűnt a szájában.*
- Na látod, ezért nem vagyok teljesen nyugodt A.J. miatt. Nem hiszem, hogy te meg Carme szó nélkül hallgatnátok a fájdalomnyüszítéseit, az pedig egy egészen más kérdés, hogy ő bírja-e majd.
*Közben már a negyedik szelet kenyérért nyúlt, nem viccelt amikor azt mondta hogy éhes...*
- Glenice, minden oké? Kicsit furán nézel ki. Csak nem ennyire bántott amikor azt mondtam, nem mehetsz bizonyos helyekre?
*Vigyorgott, magában azért a csíntalan oldala megjegyezte, hogy ezt a kis piszkálódást kapja amiért hívatlanul lépett be egy harcos házába.*

- Ahhhhhhhhhhhhhhhhha! *bólintott nem túl meggyőzően* Tudom én. A puszival csak elakartál csitítani! *mondta, de már mosolygott. Kicsit meglepődött, hogy Gaul még evés közben is őt karolja, de hát mi tagadás, kellemes volt. Mindaddig enyhén elkalandoztak a gondolatai, míg fülét meg nem ütötte az "egy-egy izom leszakadt" mondatrész.*
- Tessék?! *döbbent arcot vágott, nem tudta, hogy most ugratják e, vagy igazság hangzott el.*
- Természetesen nem hagynám, hogy szenvedjen, és ha apád sportot űzne a kínzásából, őt is megajándékoznám egy-két keresetlen szóval. *mondta hidegen csengő hangon, észre sem véve magát. Hiába, A.J. már évek óta a "testvére" volt,és ezen a Gaullal való kapcsolata sem fog változtatni.
Ő is Glenice-re pillantott, de nem tulajdonított neki nagyobb jelentőséget.*

*Aleina egy hosszú fürdő után lecammogott.*
- Ez esetben az éjszaka el is indulhatunk akár. *fordult Glenice felé. Helyet foglalt az asztalnál, már megjött az étvágya. Jóízűen enni kezdett. Érezhetően barátságosabb volt a hangulat, mint amikor felment.*

*A mellette lévő szék karfáját szorította, látta Gaul vigyorát és már nem bírta magába fojtani.*
-Jól vagyok, Gaul. Nem, nem a szabályokkal van bajom, vagyis, én el vagyok szokva ezektől. Nem igazán vagyok otthon ebben az udvariasság dologban. Ugye tudod, hogy az életem nagy részét az erdőben töltöm és csak egy lóval, igen egy lóval tudok beszélni. És csak azért nem szegtem meg a szabályokat, mert félek tőled....vagyis nem csak tőled...mindegy. A lényeg, hogy nekem ez nem megy. De ti miért is értenétek meg, hiszen ti itt vagytok egymásnak, vannak barátaitok, családtagjaitok. *Glenice leroskadt a székbe, a fejét fogta és nem tudta elhinni, hogy ennyire kiakadt. Visszagondolt mondataira és néhányról azt se tudta, hogy keveredett oda. Nem mert felnézni. Ekkor Aleina battyogott le az emeletről és felvázolta az útitervet.*
-Rendben, akkor én megyek is a lovamért. *Nagyon szégyelte magát, de jól esett neki ezt megosztani másokkal is.*
-Gaul...öhm...az istálló a bázison belül van ugye? És én sajnálom. * Kilépett az ajtón és újra a bázis felé indult meg.*

--->Vérfarkasok falva- Bázis//

*Higgadtan megrázta a fejét, látta hogy ez érzékeny téma Freya számára. Mondjuk nem is lepte meg, hallotta és látta mennyire közel vannak ő meg A.J., így várható volt a dolog. Igazság szerint nem is annyira a vérfarkas képességei aggasztották, mintsem Freya - és mint kiderült most már Carme - reakciója, ezek szerint teljes joggal. Ingoványos talaj, Gauldoth... nagyon ingoványos. Nem akart ridegnek tűnni, mintha ez az egész természetes lenne - hisz neki az volt, de ugyanígy volt a csatározással is. Az évek során szinte érzéketlenné vált a harcokra, hiszen ahogy tanították neki, aki fegyvert fog, kész az életét kockáztatni valamiért, tudja mit vállal. Épp ezért esett pánikba mikor Freya se szó se beszéd, elsírta magát a karjaiban korábban. Ahogy az előbb mondta Freya, szoknia kell az embereket, ideje volt gondolkodnia mielőtt válaszol.*
- Először is, apám nem "űz sportot" a "kínzásból", nem élvezi ha fáj a tanítványának. Viszont a Tánc módszeréhez túl kell lépni a természetes határainkat, amik megakadályozzák hogy a test ártson saját magának. Apám pedig nem veszi ezt könnyen, ezért bizonyosan fokozottan figyelni fog A.J.-re és elmondja majd neki a velejárókat, öngyógyítást is fog tanítani neki, ha pedig ő így is elvállalja...
*Apró szünetet tartott, nem akarta azt mondani ami jött volna: az az ő dolga. Ennél azért finomabban akarta kifejezni magát, pár pillanatig ízlelgette a szavakat a szájában, míg dűlőre jutott. Próbálta barátságos mosollyal előadni a dolog további részét.*
- ...akkor annyit tehetünk, hogy segítünk neki amiben csak tudunk, te például taníthatnál neki öngyógyítást amikor ráértek, hogy közvetetten óvd őt. Biztosíthatlak afelől, hogy apám kiváló tanár és érti a dolgát, nem sodorja majd őt életveszélybe.

*Legalábbis a szükségesnél jobban nem, gondolta. Ezt az... apró részletet jobbnak látta kihagyni - egyelőre. Elég információ ez egyszerre egy lobbanékony természetű sötét elfnek, a többit majd később tisztázza vele. A lényeg amúgy is az, hogy A.J. teljes tudatában legyen mindennek. Már nyúlt a következő szendvicsért, mikor Glenice szólalt meg. Hallgatta őt, és hamar fakult arcán a korábbi vigyor. Enyhe jeges szúrást érzett a halántékában, mikor meghallotta hogy a lány fél tőle, lerakta a kenyeret és szótlanul próbálta összeszedni a gondolatait. Ennyit a "szokjuk a többieket" dologról, ezek szerint túl messzire ment a viccelődéssel. Egyáltalán mit és mikor rontott el? Mire észbe kapott Glenice már az ajtó felé tartott, és hozzá intézett egy utolsó kérdést. Félig felállt a székből hogy válaszoljon, de addigra az ajtó már csukódott is. Egy sóhajjal roskadt vissza, nem így tervezte ezt a vendégeskedést. Túl szigorú volt? Szemét volt talán? Honnan tudhatta volna mindazt, amit most mondtak neki? Kesernyés vigyorral pislogott Aleina és Freya között.*
- Hát... ez mehetett volna rosszabbul is. Előránthattam volna a kardomat is.
*Nem, gondolta, a béna viccek most nem nagyon segítenek.*

*Mély levegőt vett, egy hosszú másodpercig bent tartotta, majd kifújta. Bólintott. Igazat kellett adnia Gaulnak. Talán még bocsánatot is kérhetne az előbbi kirohanásáért... Nem, nem! Azért annyira nem kell túlzásba esnie. Összességében még akár hálát is adhatna Gaianak, hogy összehozta egy ilyen csávóval. Aki amellett, hogy dekoratív, még el is viseli a hisztijeit. Nem kerülte el figyelmét a szünet. Nagyanyja mellett fokozottan kitanulta a mimikák, testtartás, valamint különböző, akár tudattalan megnyilvánulásokat is beszéd közben. Ilyenek a csendek. Van "hagyj békén" csend, "ne szólj hozzám" csend, "most szeretném, ha megvigasztalnál" csend. A jelenlegi valami "hogy fogalmazzak finoman, hogy ne legyen túl drasztikus a vadi új barátnőmnek" lehetett.*
- Jól van. Tudom, hogy az apád nem ilyen, és igen, minden bizonnyal megfelelő képességekkel rendelkezik ahhoz, hogy tudást adjon át A.J. számára. *direkt nem csak egyszerűen úgy fogalmazott, hogy "jó tanár". Hohó! Az még közel sem biztos! Majd meglátjuk!
Már éppen egy újfajta "majd később elmondom neki ezt a kis apróságot" csend alakult volna ki, mikor felcsendült Glenice hangja. Még sosem hallotta panaszkodni a lányt, vagy hasonló témákat felhozni, nem mintha régóta ismerte volna. Majdnem megszólalt, hogy ő esetleg vállalná a pszichológus szerepét, mikor a lány hirtelen kiviharzott.
Gaul láthatóan kínosan érezte magát.*
- Nyugalom. Nehéz élete van, nem veled van baja. Nem tőled fél. Általában az ilyen érzetek az egyén önbizalom hiányából, bizonytalanságából ered. Te nem is tudnál rajta segíteni. Majd a nagyi kikúrálja. *nézett a nőre.*

*Élénken figyelte Gaul és Freya beszélgetését, készen állva arra, hogy esetleg még egy apró-cseprő nyugi varázsigét is elsuttogjon, de úgy tűnt, már minden rendben. Továbbra is evett.
Glenice-re nézett, míg az beszélt. Tekintetéből, arcvonásairól nem lehetett semmit leolvasni. Ő nem is fűzött a helyzethez semmit, csak akkor szólalt meg, amikor Freya említette.
- Talán, nem tudom. Elég ingatag személyiség... Mindkettő. Majd elválik.
Viszont ti! Eszméletlen, mióta itt vagyok, szebbnél szebb jövő-foszlányokat! Lassan majd unokám is lesz... *vigyorodott el amolyan mindentudóan, szemei ragyogtak.*

*Sóhajtott, próbálta meggyőzni magát arról amit Freya mondott. Nem volt nehéz, elvégre az előbb kapott egy lelkifröccsöt tőle, meg az elf ezek szerint tényleg skizofrén volt, ami pedig labilissá teszi, szóval lehet hogy volt valami abban, hogy túldramatizálta az egészet. Így hát a vigyora őszintébbé vált, játékosan oldalba bökte Freyát.*
- Tényleg valami angyal vagy, miért van az, hogy mindig tudod mikor mit kell mondanod? Rendben, nem húzom magam ezen az előbbin, de majd azért beszélni fogok vele, ha összefutunk még.
*Felkelt az asztaltól és a konyhapulthoz battyogott. Elővett egy poharat és engedett bele vizet, közben magyarázott.*
- A.J. miatt meg tényleg ne aggódj. Ha láttál engem a csatában, na, ott szinte másodpercenként törtem csontokat és szakítottam izmokat, inakat - a sajátjaimat. Persze én magas szinten űzöm ezt, majdnemhogy születésem óta gyakorlok keményen, és ha őszinte akarok lenni, nem is szándékoztam életben maradni... heh, úgy néz ki ha sikerül ez a gyógyítás, akkor Arounak kétszer köszönhetem az életemet. Persze ha te nem teszed amit tettél ott a veremben, akkor folytattam volna, szóval neked is köszönhetem hogy itt lehetek.
*Kedvesen mosolygott Freyára, de aztán rájött hogy nagyon eltért a tárgytól.*
- Bocsánat, elkalandoztam... szóval fölösleges érte aggódni, mert nem hiszem, hogy A.J. egyetlen tánc megtanulásánál többre lenne képes, mivel sok mindent kell hozzá elsajátítania, és neki nincs ez az egész a vérében, míg nekem igen. Kétlem, hogy ő is életveszélyes szintre tudná emelni ezt a művészetet.
*Elégedett volt a kis beszédjével, ezt megpecsételve belekortyolt a jólesően friss vízbe, amit haladéktalanul félre is nyelt Aleina kijelentésére az unokákról. Fájdalom villant át az arcán, amit viszont nem az eltévedt víz okozott, hanem az emlékek. Köhögve fordult vissza a mosdókagylóhoz pár pillanatra, de aztán újra a két sötét elf felé nézett. Nem futhatok örökre. A félelem rossz tanácsadó, a félelem a biztos halál, ahogy apám is mondta. Bizonytalanul vigyorgott, számára ez is haladás volt, tekintve az érzékeny témát.*
- Hát, remélem hogy őt nem akarod majd leitatni mint engem nemrég...