A vérfarkasok falva - Waerjak ház - 2

*Sebesen siklott a farkasok városa felé. Lenn már kirajzolódtak a távolban az apró házak. Békés délelőtt volt. Minden szép és csendes. A levegő tiszta és friss.. A nap fénye szikrázott a felhőkön és a pikkelyein.. pontosan ahogy szerette. A meditatív csendbe balről Sayla sűrű szárnycsapkodása, jobbról Geret morgolódása vegyült. Geret pár erős szárnycsapással előrébb került és eltakarta Arorua elől a napot. A fehér sárkány nem rótta fel neki ezt a bosszút. Gyermekkoruk óta ismerték egymást és csépelték egymást. Na jó.. ez utóbbi általában eléggé egyoldalú volt. De Tudta, hogy most az átlagosnál is több piszkálódásra és zsémbelésre számíthat öreg barátjától.*

*Ereszkedni kezdett hogy kisuhanjon az árnyékból, de a hatalmas fekete sárkány követte a mozdulatát. Arou sóhajtva vette tudomásul, hogy az út hátralevő részét árnyékban kell megtennie.*

*A farkasok városa gyorsan közeledett. A jöttüket megelőző levélváltásból már tudták a címet. Az udvar két végében 3-3 fa, plusz egy pedig az egyik oldalon kidőlve keresztbe, kicsit megszenesedve.. Igen, az lesz az. Megkezdte az ereszkedést és hogy engesztelje Geretet bosszúsan nyavajgott amiért még ereszkedés közben sem jut neki napfény. Valójában nem zavarta annyira mint amennyire mutatta, de minél többet nyafog az árnyék miatt, Geretnek annán nagyobb lesz az elégtétel. Régi játék volt már ez köztük...*

*Puhán landolt az urvar közepén a tisztáson és párat még libbentett a szárnyával, mielőtt felvette volna az emberi alakját, hogy ne foglalja el a teret. Arou vállán átvetve egy fehér anyagú táska volt, melyet a fiatal vérfarkas már korábban is láthatott nála. Arou mögött egy termetes hátizsák fémes csendüléssel ért földet, a gyógyíró pedig őszinte hálával nézett Geretre amiért hajlandó volt cipelni azt a holmit. Bár lehetséges hogy a lefejezés lehetősége miatt volt ilyen segítőkész... Elhessegette magától a gondolatot, és Saylára mosolygott, majd az ajtó felé vette az irányt hogy bekopogjon és jelezze jöttüket, ha a szárnycsapások keltette erős légáram miatt megrezgő cserepek nem tették volna meg.*

*Sayla örömmel konstatálja magában, hogy végre oda érnek. Már kezd igen csak kimerülni a repüléstől, de sose panaszkodik. Midig kibírja az utakat és nem mutatja ki fáradna. Arou mellett sűrű szárnycsapásokkal halad és hallja nagybátyja morgolódását is. Ahhoz képest, hogy veszekedésük után, azt hitte nem fogja ezt megtenni Arounak egész könnyedén belement.

Még ő se látott bele nagybátyja fejébe, így csak remélni tudta, nem annak lehetősége csábítja, hogy lefejezheti Arout, ha balul sülnek el a dolgok. Félt ettől az egésztől, és nem egy vitája pontosabban kiborulása volt ezzel kapcsolatban Arounak, miután Eras engedélyezte neki ezt a dolgot. Félt, hogy elveszíti. Gauldoth vérfarkast nem tudta annyira sajnálni, bár nem szerette a felesleges vérrontást és megértette Arou nézetét és érveléseit, de attól még ugyan úgy tart ettől az egésztől. Ezért is kellett a nagybátyának is jönnie, mert nem tudta biztosra mondani, hogy meg tudja tenni azt amire Arou kérte még a vadászaton. Már akkor nem tetszett neki, de akkor még volt esély, hogy a vezér nem engedi meg. Csendben gondolataiba temetkezett, melyekből nagybátyja erős és lendületes kirobbanása rántotta vissza és Arou felé repülve a hatalmas fekete sárkány eltakarta kedvese elől a napot. Megrázta a fejét.

~Ennyire hasonlítanánk? Hisz én is hasonlókép piszkáltam Arout, míg a vadászatra repültünk.~

Arou ereszkedésbe kezd és Geret is. Ekkor hallatszik Aroutól némi zsörtölődés a napfény eltakarása miatt és a zsörtölődésre Geret arcán egy mosoly jelenik meg. Nagyot sóhajt és végül megérkeznek a házhoz. Először a két nagy sárkány repül le lerakva a szükséges kellékeket, ő csak azután száll le, hogy nagybátyja is emberi alakot ölt. Hálásan száll le, de még sárkány alakjában marad szárnyait megrázva picit és csak az után ölt emberi alakot.*

________________________
Geret:

*A repülés számára könnyedén megy és végig sikeresen veszi az éppen útjukba eső apró repülő akadályokat. Egyik alkalommal, még mielőtt a vérfarkasok falvát megpillantották volna, egy szerencsétlen pórul járt madarat, aki épp útjába került Arouhoz sodort egy erős szárny csapással, de utána abba hagyta a piszkálódást, egy időre. Nem sokáig bírta ki, hogy ne próbálja meg bosszantani barátját, így mikor a falut megpillantották előre lendülve Arou és a nap közé repült és hatalmas sárkány testével takarta el barátja elől a napot. Az úton többet piszkálta Arout mint eddig bármikor, amikor hosszabb útra mentek. Nem érdekelte Sayla nem tetszése. Ő hozzá azóta nem volt hajlandó egy kedves szót se szólni, mióta ott hagyta a köteléket ezért a nyámnyiláért. Bár kedvelte Arout, mégis... nem akarta, hogy az ő karjaiba kössön ki utolsó megmaradt családtagja. Még sem ez volt a piszkálódás fő oka.

~Utálom, hogy erre kért, de mint jó barátnak kötelességem megadni a végtisztességet, míg valamennyire épp az elméje. Viszont lehet ez az utolsó alkalom, hogy piszkálhatom, hát kihasználom.~

Gondolatai után megpillantva a falut felröppen Arou fölé könnyeden és eltakarja előle a napot, hogy ne csilloghasson úgy ahogy ő azt szeretné. Vele együtt kezdi meg az ereszkedést, még mindig takarva a napot és a zsörtölődését örömmel konstatálja és miután Arou földet ért és emberi alakot öltött eleresztve a nehezebb csomagot mögé ejtette, és csak az után szált le, és váltott ő is emberi alakra. Megropogtatva nyakát lépkedett biztosan Arou után.*

- Ide kellett elrángatnod? Mégis milyen környék ez... *Morogja az orra alatt és a terasz előtt megállva fonja karba a kezeit és szúrósan pillant Saylara.*

- Elpuhultál! Még, hogy te harcos voltál cöh... nevetséges. Azt nem értem mi a fracnak pazaroltam rád annyi energiát. *Morogja a lánynak aki akkor indult meg feléjük.*

________________________
Sayla:

*Halva nagybátyja mondatát mély levegőt véve hunyja be a szemét és lépked közelebb, Arou mellé megy, aki épp kopog, de hirtelen vissza fordulva támad Geretre, aki így benyel egy jókora ütést. Nem számított a támadásra, így bevihette hasfalába az erős és lendületes ütést amire nagybátyja pont annyira görnyedt meg, hogy feje Sayla feje mellett legyen.*

- Ki is puhult el bácsikám? *Kérdi elégtételt véve a piszkálódásán, amire Geret Aroura pillantva enged meg egy félmosolyt, majd komoly arcot felvéve egyenesedik ki és szúrós pillantással néz le a kicsi lányra.*

_________________________
Geret:

-Hát nem én... harmat gyenge ütés volt. *Mondja szemeibe nézve, de látható volt, hogy azért igenis fájt neki ez az ütés, különben nem görnyedt volna meg. Sayla morogva fordul el és ekkor Geret hasát dörzsölve engedi kiülni arcára, hogy igen e még mindig fáj.*

*A házban csend és nyugalom uralkodott. Gauldoth és Yavanna, az édesanyja egymással szemben ültek az egybenyitott alsó szint üres közepén. Biztos ami biztos alapon, hogy legyen elég hely, a bútorokat még inkább a helyiség széleihez tolták. Már fiatalon eltanulta a meditálás módszereit édesanyjától, ami most minden eddigi helyzetnél hasznosabbnak tűnt; az elméje tiszta volt és csendes, nem gondolt Freya hirtelen távozására, sem saját halálának nagyon is valós lehetőségére, sem egyéb másra. Egészen addig, amíg három sárkány landolt egymás után a hátsó udvaron. Ez azonnal kizökkentette mindkettejüket a koncentrációból. Egy gyors pillantást váltottak, aztán felkeltek és Yavanna elindult az ajtóhoz, fiát egyedül hagyva a visszatérő gondolatokkal. Szerencsére a nyugalom jót tett; immár nem rettegett annyira a közelgő gyógyítástól, mely most szó szerint az ajtaján kopogtatott. A magas, karcsú nő óvatosan nyitott ajtót, üres arckifejezéssel. Egyszerű hosszú, fekete nadrág és egy krémszínű blúz volt rajta. Végigpillantott az érkezőkön, majd vissza Aroura.*
- Maga biztosan Arorua Norgard. Jöjjenek.
*Bevezette a három sárkányt a házba, közben magyarázott.*
- A nevem Yavanna, maguk pedig a fiamhoz jöttek.
- Szervusz, Arorua.
*A vérfarkas a hely közepén állva intett kesztyű fedte jobbjával a triónak. Vászonnadrág és egy hosszú ujjú ing volt rajta, mindkettő fekete. Az egyik fekete sárkányt nem ismerte fel, a másikat viszont igen. Míg Arorua látványa megnyugtatta, Sayla látványa összezavarta. Mit keres itt?*
- Gauldoth Waerjak, más néven Félholt, vagy Démon, ahogy tetszik...te pedig Sayla, ugye? Hogyhogy itt vagy? *halvány vigyor játszadozott az arcán.* - Mondtam, hogy még összefutunk egyszer.
*Yavanna csendben leült a konyhaasztalhoz, karba tett kézzel figyelte az eseményeket, míg Gauldoth a termetes hátizsákkal szemezett. Mit akarnak velem csinálni...?*
- Abban mi van?

*Geret mondata ellenére sejteni vélte, hogy az öreg katona belül nagyon is szereti az unokahúgát és pontosan ezért ilyen undok vele. Nagyon sok energiát fektettek együtt a munkába és most Sayla civil életre kényszerül. Ő is aggódott hogyan fogja viselni ezt a lány, akkor vajon mennyire aggódhatott érte Geret. Viszont a módszerei nem éppen azok voltak amivel mindezt a másik tudomására lehet hozni.
Saylát persze nem kellett félteni ha a bácsikájáról volt szó. A tompa puffanás és fojtott nyögésa a háta mögött eléggé egyértelművé tette hogy a lány nagyon is meg tuddja vele szemben védeni magát. Elnyomott magában eg mosolyt a kettőnek háttal. Milyen szeretetteljesen tudják csépelni egymást... de gondolatai visszazökkentek a feladatra amint kinyílott az ajtó.*

*Arounak volt már alkalma találkozni hozzátartozókkal valahányszor házhoz ment, s ahogy az normális, mindíg aggódó arcokat látott maga előtt. Ezért is lepődött meg annyira az üres arckifejezésen.*

-Igen én volnék, Ők pedig itt Sayla és Geret Black. Ők fognak segíteni nekem a gyógyítás alatt. *Mondta válaszul a nőnek miközben beléptek. Megpillantotta Gauldoth-t s az ő mimikája már sokkal inkább illett a "beteg" -hez. a halvány vigyort a szokásos idegeségnek tudta be így nem kezdett gondolkodni azon hogy ők ketten mikor és hol találkozhattak... bizonyára az ivóban*

-Szervusz kedvenc vérfarkasom! *köszöntötte kedélyesen és barátságosan mosolygott rá, majd körbenézett.*
-Nahát milyen szép lakás! Igazán otthonos! *mondta s Gauldoth bemutatkozása után neki is bemutatta a két fekete sárkányt*

-Ezek szerint Saylát már ismered. Az a nagydarab zordarcú ott mögötte Geret Black, a bácsikája. Azért jött hogy... *megöljön minket ha félresikerülne a gyógyítás - gondolta, de szóban nem így fejezte be a mondatot* -..segítsen. Sokkal erősebb mint én, ezért is hozta ő a csomagot.
*Derűsen nézett hátra az emlegetett nagy zsákra*

-Ó igen! A csomag... az pár segédeszköz. Te fogod viselni majd a gyógyítás alatt. *mondta a vérfarkasnak kicsit talán nagyobb lelkesedéssel mint ami természetes lett volna*

*töretlen derűvel ismét körbenézett mintha keresne valamit.*

-Itt fogjuk megejteni a dolgot a kedves édesanyád előtt, vagy van esetleg egy másik helyiség ahol mind elférnénk? Bár itt kellemesen nagy a tér... talán mégis jobb lenne itt. *válaszolta meg magának szórakozottan*

-Viszont kellene valami amire lepihenhetsz. Valami ami kényelmes neked, ugyanakkor eléggé nehéz is, és nehezen törhető. *mondta, s miközben beszélt, megpaskolta a hatalmas zátozsákot, mintha valami jó kutya lenne*

-Szabad kérnem egy kis vizet? Egészen megszomjaztam az úton....

*Amint nyílt az ajtó egy idősebb, de szép arcú hölgy nyitott ajtót. Arou mellé lépet és meghajolt az idős asszony előtt, ahogy Geret is. Mindketten szinte egyszerre köszöntek.*

- Jó napot asszonyom. *Majd azzal beljebb mentek és mikor Sayla megpillantotta Gault keresztbe fonta a karjait és behunyta a szemét. Még mindig nem bírta elviselni a vigyort a képén. Geret szótlanul állt és kardjára tette a kezét és lerakta a nagy zsákot.*

-Igen Gaul... mióta megjelentél az Elf faluban már másodjára találkozunk... *Mondja kissé rideg hangon, majd ez után Arouhoz fordul.*

- Én még ki megyek kicsit levegőzni, míg elkészültök. Geret majd segít abban amiben kel. Jó kedvesem? *Kérdi és oda lépve lábujjhegyre állva ad Arou arcára egy puszit amire szemmel láthatóan Geret arca eltorzul és oldalra fordítja a fejét.*
_______________________________
Geret:

-Geret Black... Arou régi ismerőse... a sárkány harcosok egykori tábornoka és annak a hülye csitrinek a nagybátyja. *Veti oda morogva és direkt nem néz a párocskára. Gaulra szegezi a tekintetét.*

- Talán nem ártana le is kötözni majd az ordast. *Veti oda Arounak az ötletet, mert nagyjából elmondta mire számítson. Az asztalnál ülő hölgyre pillant és kicsit kedvesebb ábrázattal pillant rá.*

- Asszonyom, talán nem egy törékeny hölgy szívének való látni fia szenvedését gyógyulása közben. Biztosíthatom afelől, hogy a Hógolyó kezei között biztonságban lesz a fia. *Mondja teljesen nyugodtan. Hölgyekkel való beszélgetés során mindig is sokkal kedvesebb és nyugodtabb volt.*

______________________
Sayla:

- Csitri a... *Harapja el a mondat végén mérgesen nagybátyjára pillantva és ajkait fogait össze szorítva nyeli le mérgét, de megfogadja ezért még kapni fog az öreg. Mielőtt kimehetne még egy puszit csen Arou ajkairól, majd elindul kifelé. Szúrós pillantással néz Gaulra.*

- Nem miattad jöttem... *Veti oda és azzal ki is megy a kertbe ahol próbálja háborgó lelkét kicsit megnyugtatni.*

_________________________________
Geret:

- Miért nem hoztál magaddal vizet Hógolyó? *Teszi fel a kérdést morgósabban és keresztbe fonja a karjait.*

- Mellesleg a zsák tartalma igen csak nehéz. Valószínűsítem súlyok vannak benne, hogy a kedves páciensed ne mozogjon. Csoda, hogy el tudtad hozni a házamhoz ezeket az ólmokat a te elpuhult fizikumoddal. *Mondja Arounak szegezve a piszkálódását.*

*A félholt Sayla reakciójára csak még szélesebben vigyorgott, bár nem direkt, azért jól elszórakozott. Kíváncsian figyelte a jelenetet, a puszinál füttyentett egyet, aztán Arou felé nézett megint vigyorogva. A hangulata most még egész rózsás volt.*
- Nagyon furcsa egy párosítás vagytok, az eddig látottak alapján. Nagyon furcsa.
*Aztán amint a zsák tartalmára terelődött a szó, meg valami törhetőre, rögtön elszállt a jókedve. Törhető? Minek?! Mereven nézte a zsákot, mint egy állat mikor valami idegent lát a területén.
Yavanna arcán egy mosoly futott át, ahogy Arou megdicsérte a házat. Szóval a sárkány volt tábornok... értem. Körbenézett, hogy mi felelne meg a gyógyító céljainak, és meg is találta. Ráérősen felkelt a székéről, megemelte a földről a konyhaasztalt és különösebb erőfeszítés nélkül a szoba közepére vitte, ahol letette. Visszasétált a pulthoz, talányos félmosollyal arcán fordult Geret felé, ahogy poharakat és egy teli kancsó vizet tett egy tálcára.*
- Igazán köszönöm az aggódást, de én feküdtem mellé és öleltem át olyan álmatlan éjszakákon, mikor több mint egy hete nem aludt a kínoktól. Abban pedig, hogy "Hógolyó" kezei közt biztonságban lesz, nagyon remélem.
*Gauldoth ekkor zökkent csak vissza gondolataiból. Bár Freya itt lenne.*
- Majd én viszem.
*A konyhapulthoz lépett, felkapta a tálcát és letette az asztal szélére. Az ismerős falap most valahogy nagyon máshogy nézett ki, ahogy végigfuttatta rajta a szemeit. Sokkal hidegebbnek, baljósabbnak tűnt.*
- Szóval akkor ide leszek lekötözve... a kényelem miatt ne aggódj; alig érezném, ha eltörnéd a karomat. Megvannak ennek a nyavalyának a maga előnyei is.
*Yavanna elgondolkozva nézett a zsákra. Nyilván nem gondolták, hogy sima láncok elegek lesznek, biztos főzettel is készültek. Na de milyennel... Érdeklődve a fehér sárkányra pillantott a pulthoz támaszkodva.*
- Arorua, ugye? Mutasd, milyen bénító főzetet hoztál? A fiam ugyanis könnyűszerrel képes szétszakítani az egyszerű acélláncokat, ha felengedi a testének természetes korlátait. Ami a szokásos fájdalom sokszorosánál nagyon is valós lehetőség.
*Gauldoth mellé sétált, és hanyag mozdulattal megborzolta a haját. A férfit most nem érdekelte, hogy mennyire nézhet ki kisfiúnak. Aprót kuncogott, de aztán anyja és a saját tekintete nagyon hasonlóvá vált: az elhatározottság és a tiszta akaraterő lángja gyúlt bennük.*
- Maradjon életben, és legyen képes harcolni a meggyógyult végtagjaival. Ez a két kikötésem van feléd és a segítőid felé. A többi nem számít.
*A kék szemek jegesen csillogva pásztázták hol Arout, hol Geretet, már-már szinte fenyegetően, de nem gyilkos szándékkal. Gauldoth - anyja kifejezéstelen arcával szemben - azonban elszántan mosolygott, sokkal barátságosabban. Végignézett Aroun és Gereten.*
- Ahogy anyám mondta. Köszönöm nektek a segítséget. Ha sikerrel járunk, a hálám üldözni fog titeket.

*Nem jegyezte meg Sayla rideg hangját a betegével szemben, mert úgy vélte hogy a lány eleve feszült idegállapotban van. Ha itt végeztek, akkor majd otthon játszanak egy kicsit, attól majd megnyugszik… A puszira széles mosoly terült ez az arcán ami azonban citromábrázattá savanyodott amikor meglátta Geret reakcióját*

-Valóban jó ötlet! *hagyta annyiban Geret javaslatát és magában mulatott mit fog reagálni amikor meglátja mit cipeltetett vele idáig.*

*A csitri megszólításra csak felnézett a két fekete sárkányra. Jólesően fogadta a  szájrapuszit, de nem lepődött meg amikor a lány kiment. Hosszú nap állt mögötte pedig még csak reggel volt. Jobb is ha kicsit lenyugszik odakinn.  Sóhajtott egyet és minden titkolózás nélkül Sayla után nézett míg el nem tűnt az ajtóban *

*Gauldoth hangjára visszafordult és kedvesen elmosolyodott.*
-Sok furcsa dolog van a világban kedvenc ifjú vérfarkasom. :)Az legalább olyan furcsa amikor egy kiterjedt zombesztinusszal valaki mosolyogni is képes. Ugye jól mondom? *mosolyodott el újfent és hálásan tekintett Yavannára az asztalért és a vízért. Ahogy Gauldoth az asztalra tette máris érte nyúlt és elvett a tálcáról két poharat. Mindkettőbe töltött vizet, de csak az egyiket itta meg, a másikba pedig beleszórt egy adag indigólila port ami elkezdett oldódni, bugyogni és füstölögni a vízben.*

-Geret! Drága öreg zsémbes hirtelenharagú barátom! Azért nem hoztam magammal vizet, mert elég volt a vasat cipelnem. Még most is sajog bele a vállam. A Tied nem? Te nem iszol? Töltsek? *kínálta meg a még tőle is magasabb sárkányt és magában megjegyezte mekkora szerencséjük van hogy a Waerjakok 3 méteresre építették a földszintet. Ez pont kényelmes lenne Geretnek hogy megsuhintha a kardját ha arra kerülne a sor. Fura módon tagbaszakadt barátja látványa és ez a gondolat legalább annyira megnyugtatta mint idegesítette. *

-Nem javaslom az asztalt használni a célra. Nem tűnik eléggé masszívnak sajnos. Ha nincs más, akkor a padlót javaslom. Látom eléggé masszív. A célnak megfelel, ha beleüthetek pár vasat itt ott. *mondta és tekintetével már ki is kereste a padló masszívabb gerendáit magának.*

*Elkezdte kioldani a zsákot hogy magyarázatot adjon Geret kérdésére. Belenyúlt és fémes csörgés kíséretében egy igencsak vastag és súlyos, sárkánytűzben kovácsolt szénfekete bilincset és láncot ejtett a padlóra. Az igencsak nehéz eszköz hangosan dobbant a padlón és hidegen tompán csillant meg rajta a szoba fénye. Arou viszont elővett egy újabbat , majd egy másikat, aztán egy újabbat és újabbat…..  összesen 6 bilincs került elő, mindegyiken két lánc. Négy kisebb és két nagyobb. A nagyobbak állítható szélességgel, amit egy a bilincsben elsüllyesztett sín tett lehetővé.*

*Arou elővett még egy tucat félméteres hegyes fémkarót, szintén ugyanebből az edzett anyagból és a bilincsel mellé tette. Végül előhúzott egy kb 20 kilós kalapácsot amit Geret kezébe nyomott.*

-Ez neked úgyis jobban megy…. *mondta, majd hozzátette* -csak ne a fejemre… .. . vagy ne most… azt majd utána…
*Elővett még egy fehér puha takarót, egy kishordót és kopott fehér festésű tégelyt. A takarót egy székre, a hordócskát és a tégelyt az asztalra tette.*
-Köszönöm a kérdést Yavanna. Vernomaspóra az alapja de nem kell aggódni, megérleltem, így nemgy nem okoz majd agyhalált. Van hozzá adagolva herbsys és mandorkka koncentrátum és egy jó adag mágia amit a mesteremmel Zerenkával alkottunk. Így elérjük a testi és szellemi bénulást is, de ismerve a zombesztinusz eredetét még így is kelleni fognak a láncok. Ezért kérlek Gauldot, keress egy kényelmes helyet *invitálja a padló irányába és felveszi a székről a fehér puha takarót hogy oda terítse le ahova Gauldoth feküdni fog.*

*Az anya mégis előjött.. Most már látta Yavannán hogy nagyon is aggódik. Meg is értette. Mindkettejük elszántsága megerősítette a gyógyítóban is azt, hogy sikerülni fog és hogy megéri a kockázatot*
-Minden tőlem telhetőt megteszek hogy ez így legyen. Válaszolta nekik komolyan, de korábbi gyógyító tapasztalatai miatt nem fejtette ki hogy abba ami most következik, Gaul és ő is  belehalhatnak. Eléggé okosak mindketten, bizonyára rájönnek majd maguk is hogy Geret nem szobadísz.*

-Akkor? :)Hova terítsem a kedvenc takaróm a kedvenc vérfarkasomnak?

-Asszonyom... átérzem az érzéseit... Jó magam is apa volnék közvetve. *Mondja Geret nagy levegőt véve és Aroura pillant kicsit morcosabban.*

- Te befogod a füled! *Morran oda, majd vissza a hölgy felé és mélyen a szemébe néz.*

- Sayla ugyanis a nevelt lányom... és tudom nem vagyok egy minta apa... de mindig féltettem mikor elment otthonról, vagy amikor elkezdte tanulni a harcot. Jelentem ő akarta én csak segítettem elérni a célját... így tudom milyen érzés... ha veszélyben van egy szerettünk élete... Tudom nem ugyan olyan, mert Sayla csak az unokahúgom és nem a saját gyermekem... de a ként neveltem fel. Itt bent legalább is. Én nem vagyok sem a szavas, sem az érzelem kimutatásának embere... de biztosíthatom, hogy az a sárkány... a fia egyetlen esélye... *Mondja teljesen komolyan a nő szemeibe nézve és Aroura mutatott.*

- Egyetlen egyszer hívtam, hogy segítsen Saylan... egyébként próbáltam távol tartani tőle ezt a VÉN KECSKÉT az én fiatal, tehetséges lányomtól... *Mondja de nagyot sóhajt, hogy moderálja magát és torkát is megköszörüli.* -Elnézést... túl frissek bennem az élmények... Szinte a halálból hozta vissza akkor Saylat... edzés alatt olyannyira megsérült, hogy más gyógyító nem tudott mit kezdeni a sérülésével. Kénytelen voltam elvinni hozzá... Az utolsó pillanatban értem el hozzá vele, amikor még meglehetett menteni... de megtette. Szóval nála jobb gyógyító... nincs a szigeten. Zerenkát nem ismerem. *Teszi hozzá a végét a magyarázathoz és Aroura nézett.*

- És ha meg mered bántani Saylat... én... nem tudom mit csinálok veled! *Szólal meg a féltő apa.*

*Ezek után csak hosszan hallgat és a falnak veti hátát és hagyja folyni az eseményeket tovább, így is többet beszélt a kelleténél.*

- Nem Arou nekem nem fáj semmim... mert én nem vagyok olyan puhány mint te... nem is értem mit...*Mondatát nem tudja befejezni mert meglátja mik kerülnek elő a zsákból és a hab a tortára hogy Arou a kezébe adja a 20 kilós kalapácsot. Szemei szikrát kezdenek el szórni és inkább behunyja a szemét. Szemöldöke idegesen kezd el rángani, és hirtelen felemelve lendületből a kalapácsot ütne is, de Arou kijavítja magát és vissza fogja. Leeresztve vesz egy mély levegőt.*

- Asszonyom... ha ezeket a láncokat... eltudja szakítani a pici fia... akkor bizony én megemelem a kalapom előtte! *Mondja elhúzott szájjal.*

- Te ezeknek beton kell nem fa... nem a láncot fogja elszakítani hanem a szeget ki a talajból... jobb lenne a kinti betonon nem? *teszi fel a kérdést.*
______________________________
Sayla:

*Odakint van és behunyva szemét mély levegőt véve próbálja lenyugtatni vérmérsékletét és önmagát. Előhúzva kardját emeli maga elé, és egy régi harcművészeti kard meditációt kezd el, melyet mozgással kísér. Mozdulatai kecsesek, de mégis határozottak. Bár kissé nyersek. Hajlékonysága igen csak megmutatkozik és az is, hogy nem először csinálja. Ezzel próbálja kitisztítani az elméjét, és felkészülni a további napra.*

*Igazat kellett adjon Arounak, tényleg nem könnyű mosolyogni. Pláne Freya nélkül. Gyorsan kiverte a gondolatot a fejéből, azzal biztatta magát, hogy még ha nincs is itt, lélekben itt van. De legalább is gondol rá. Vagy valami. Ismerős félelem bimbózott a mellkasában, ugyanúgy, mint a vizsgálat előtt. Remélte, ez a látogatás valamivel jobban fog végződni.*
- Lehet, hogy legalább olyan furcsa vagyok, igen. Remélhetőleg nemsokára kevésbé leszek furcsa.
*A mosolya szinte rögtön eltűnt a súlyos béklyók láttán. Komoran nézte amint egyre több kerül elő, vascölöpökkel kísérve. Túl akart már lenni az egészen. Hol van Freya? Egy pillanatra megingott, de az elhatározás újabb hulláma acélozta meg a szívét. Marcona arccal lépett az asztalhoz és tolta odébb óvatosan, vigyázva a rajta levő tárgyakra. Körbenézett a padlón; két erős rész között kell feküdnie... meg is van. Átvette Aroutól a takarót, és leterítette a padlóra, nagy gondot fordítva rá, hogy sima legyen.*
- Itt jó lesz. A fa elég erős, és jól van rögzítve. Ha jól ki vagyok feszítve, akkor nem tudok ilyen mélyre bevert vasat kitépni a fából. Legalábbis azt hiszem.
*Felnézett a bugyogó folyadékra a pohárban, a többi szerre. A részletek ismerete talán megnyugtatja majd.*
- Plusz, nyilvánvalóan a láncok mellé társul a bénító főzeted is. Apropó, Arorua. Szeretném, ha töviről hegyire elmondanád, mi fog történni.
*Leült a takaró szélére, elkezdte ellazítani a vállait, karjait.*

*Yavanna elismerően bólogatott a főzet hallatán. Okos. Ez nem kontár. Ezt a meggyőződését erősítette a béklyók látványa, börtönökben látott ilyet utoljára. "Ismerve a zombesztinusz eredetét"? Ki kell szednie belőle, miről beszélt.*
- Szóval épphogy elkerüli, hogy halálos legyen a hatása... kiváló. Ha nem jelent gondot, majd elkérném a receptjét.
*Geretre pillantott, figyelmesen és nyugodtan hallgatta a kis történetet. Azt mondta, "jelentem"? Le se tagadhatná, hogy tábornok volt. Valószínűleg még mindig azt hiszi magáról.*
- Rendben, meg vagyok győzve. Már csak a gyakorlatot kell látnom, hogy végleg elhiggyem.
*Odalépdelt a kellékekhez, és karcsú ujjai közé vette az egyik vascölöpöt, megforgatta, méregette. A takaró mellé sétált, közben Geretet nézte.*
- Ha szabad, mint szülő a szülőnek... mindkét fél számára lassan rohasztó méreg, ha az ember túlzottan félti a gyermekét. Ráadásul egy gyógyítótól, amihez pedig sok pozitív energia kell. Másrészről pedig, a "pici fiamat" nem szabad alábecsülni, ötven éve él már ebben az állapotban. Nyilván nem hallott még túl sokat a Waerjakokról. Ha élet-halál kérdésről van szó, hogy úgy mondjam, nem szarozunk.
*Egyetlen gyors mozdulatsorral megpörgette ujjai közt a karót, féltérdre ejtette magát és azzal a lendülettel félig beledöfte a karót a padlóba. Felkelt, és most a fehér sárkány felé fordult; a tekintete szinte vágott, úgy mélyedt a férfi szemeibe.*
- Arorua, korábban említett valamit a kór eredetéről. Megtudhatnám, mire gondolt pontosan? Nekünk ugyanis ötletünk sincs róla.
*Gauldoth közbeszólt a frissen beágyazott cövek mellől.*
- Így igaz. Eddig még senki sem jutott el idáig, vagy feladták, vagy életüket vesztették.

*Arou a felszólításra nyomban a fülére tapasztotta a tenyerét, de persze úgy, hogy mindent szót tökéletesen halljon. Amikor Geret végzett a monológgal szelektíven úgy tett mint aki nem is hallotta az utolsó, fenyegetőse sikeredett mondatot.*

-A beton jó ötlet, de most kivételesen ellenkeznem kell veled kalapácsos zord tekintetű barátom…
-A beton az kinn van. Az orvosi titoktartás és egyes etikai és morális elvek viszont megkövetelik a diszkréciót. Kérlek, majd ne egyenesen lefelé, hanem Gauldoth felé mutasson a karók hegye, így sokkal nagyobb lesz az ellenerő és ifjú vérfarkasunk is csak akkor tépi ki a karót ha szedi vele a gerendát is.  Rendben lesz így? *kérdezte és megszemlélte a fortyogó indigólila folyadékot. Kicsit meglötyögtette és látta hogy kezd már sűrűsödni. A fortyogás is lassan inkább pőtyögésre emlékeztette, mintha lekvár készülne*

-Ez is nemsoká készen lesz. *mondta és Gauldothra mosolygott újfent* -Biztos vagyok benne hogy pontosan úgy fogsz kinézni mint bármely más Waerjak. :)Ez a főzet majd percek alatt megújítja a bőröd. *mondta és letette a poharat, majd elkezdett kutatni a fehér táskában* -Ó igen.. alaposan ki leszel feszítve és még le is leszel kenve. Elmondom mi történik, pontosan mint a vizsgálatnál. *a táskából kihalászott pár áttetsző folyadékkal teli italt és letette az asztalra*

-Először is bekenlek ezzel az illatos lekvárral. *vette kérbe ismét a poharat* -Nem fogsz érezni semmit vele kapcsolatban, ez csak amolyan női kence öregedés ellen.. *viccelődött vele, majd elmondta mi az* - ez a kence valójában hatásos ráncok ellen is valamennyire, de elsősorban égési sérülésekre vagy bőrgyógyászati problémákra és bőrhiány kezelésére szoktam használni a rendkívül gyors hatása miatt. Ez fogja helyrehozni a bőröd miután elmúlt a zombesztinuszod.

-aztán szépen lefekszel a kedvenc takarómra és hagyod hogy rád pakoljam a bilincseket. Először *mutatja a legnagyobbat* a derekadra tesszük fel, mert ezt eléggé macerás lenne megoldani utólag, ha a kezeddel és lábaddal kezdjük. A kicsik a kezeiden és a lábaidon lesznek. Minden bilincset kettő ilyen fél méteres karó rögzít a padlóra hogy ne tudd felemelni. Geret talán lesz olyan kedves és segít, s csak a karókat takálja majd el *csípte vissza Geretet egy kicsit, csak a móka kedvéért*

-Amikor mindezzel megvagyunk, mindössze egyetlen italt fogsz kapni.

-Miután megittad, már nem lesz szükség arra hogy mozgasd a fejed. Ezért utána ezt fogom feltenni rád. *mutatja a második nagyot*  -Ez a homlokodra kerül majd hogy rögzítse a fejed, hogy ne tudd a földhöz csapkodni és ne szakíthasd be.  *mondta és felvette az asztalról a kopott fehér tégelyt és kibontotta, majd beleszagolt és belenyúlt az egyik ujjával. A kencét gyakorlott mozdulatokkal elkezdte felvinni a bilincsek belsejére*

-Alig fél perc és hatni fog a szer. Akkor jön maga a gyógyítás. :)Nem lesz könnyű egyikünknek sem, de túl leszel rajta. Utána valaki szépen eloldoz, mert én túl fáradt leszek hozzá te pedig unni fogod a láncokat.  

-Mindezek után pedig *felemelte a kis fehér hordócskát* -iszunk egyet az egészségedre! :)Egy kicsit erős és én nem szoktam inni, nem bírom az alkoholt, ezért előre szólok hogy én csak egy egészen kicsit fogok inni belőle … Ez Marengópálinka. A marengó a magashegységben honos növény, talán hallottál róla. Nagyon finom a pálinkája.. állítólag.. *lopva Geretre nézett emlékezve ifjú korukra amikor Arou megtanulta főzni ezt az italt* .. és persze nagyon körülményes elkészíteni is. Ezért annyira ritka. De ez azt hiszem remek alkalom lesz egy kis kóstolóra.

*Yavanna szavainak remélte lesz némi hatása Geretre, hiszen az egészen már ha más mondja neki… A nő kis bemutatójára először meghökkent, majd szélesen elmosolyodott. Igazán erős nő.. Ezek szerint nem csak az ő esete ez a típus, hanem Gauldoth apjáé is*

-Ön emlékeztet engem egykori feleségemre. Hasonló dolgot művelt ő is ugyanezzel a karóval. csak éppen a fejem mellett *kuncogta és folytatta a bilincsek kenegetését*

*A kérdésre elmosolyodott* -Igazán szívesen elmondanám, de köt az orvosi titoktartás még a legközelebbi hozzátartozóval szemben is. Gauldothnak elmesélem majd utána és majd ő elmeséli amennyiben meg akarja osztani másokkal. Kérem bocsássa meg, de ez a szabály minden gyógyítóra vonatkozik minden beteggel szemben. Maradjunk annyiban, hogy mindenképpen meg kell tennünk mindent a gyógyulása érdekében.

*befejezte a bilincsek kenegetését és Geretre, Yavannára, majd végül Gauldoth-ra pillantott.*

-Kérlek vetkőzz le és lássunk hozzá :)a zokni és az alsógatya maradhat. Én kenjelek be a lekvárral, vagy édesanyád kezét szeretnéd inkább?

*Csendben figyeli az eseményeket és mély levegőt véve sóhajt, és csak megrázza a fejét.*

- Jó én ebbe nem kötök bele... *Mondja megrántva a vállát és ugyan meglepte a kis vékonyka hölgy dinamikája a vascölöppel. Nem mutatta ki. Kijelentésére viszont felvonja a szemöldökét.*

- Elrohasztja... nos... én ettől a kecskétől pusztán a kora miatt féltettem... Mivel tudom, hogy az olyan harcias nőket szereti mint Sayla... *Mondja és oda menve a cölöphöz lentebb üti, majd a többit is elkezdi sorra. Inkább nem mond már semmit.*

-Én nem becsülök le senkit... Se a fiát, se önt asszonyom... és halottam a Waerjakokról. Sőt... Tulkas Waerjakhoz szerencsém volt... Elégé arrogáns egy fickó. *Jegyzi meg maga nyers modorában és tovább verte a cölöpöket az egyik oldalra úgy, ahogy kérte Arou. Tovább hallgatta csendben a beszélgetést. Ő nem mondott már semmi egyebet, mert nem az ő dolga volt innentől a beszéd, így is épp eleget beszélt.*

_________________________
Sayla:

*Lassan befejezte a meditáló kardforgatást és eltáve kardját vissza indult a házba. Akkor lépet be amikor Arou a volt nejéről beszélt és szinte azonnal kétszer akkorára nőtt a feje. Sietős léptekkel Arou mögött termet.*

- Mi is emlékeztet a volt nejedre? *Kérdi és hangjában megcsillan a féltékenység.*

/Bocsi a rövid reagért. Jelenleg nem futja többre:$/

- Arrogáns? Nagyon régen lehetett, azóta megváltozott.
*Gaul szinte itta Arou szavait, még csak másfelé se nézett, amíg magyarázott. Memorizált minden részletet, és igaza volt: segített megnyugodnia, hogy tudja, mi a terv. Újra meg újra végignézte a kellékeket, a kenőcsöket és a béklyókat amik a földhöz szögezik majd. Freya. A pálinka puszta említése felvidította valamennyire.*
- Már csak azért megéri ez az egész.
*A félholt a kesztyűvel kezdte, aztán a felsőjét vette le, majd a nadrágot és a zoknit is. Nem tétovázott, nem volt jó időpont a szégyenlősködésre. A jobb oldalán és végtagjain levő, élettelen és szürke, vézna részektől eltekintve egy vérbeli harcos testével rendelkezett, bár azok a részek is egy másfajta harcosról árulkodtak. Ugyanúgy rengeteg forradás és heg látszott a fertőzött részeken is, ahogy az egészséges, izmos részeken is, azonban a halott területeken volt pár elhanyagolt seb is. A viccelődés viszont menetrendszerűen érkezett, mint a vizsgálat előtt is.*
- Ha választanom kéne, inkább senki ne lekvározzon be... meg aztán, összekenni a kedvenc takaródat?

- Majd én elintézem. Lesz része elég fájdalomban enélkül is, Arorua.
*Yavanna felkapta a poharat, jelezve hogy majd ő megcsinálja. Gaul jobb oldalához térdelt, kiszedett egy adaggal a friss kenőcsből és elkezdte felhelyezni a sérült területekre, egy kicsit mindenhol kent az érintett helyek határán túlra is. Amint ügyködött, egy sejtelmes mosollyal jutalmazta meg Arou korábbi szavait, amint tetőtől talpig felmérte a hórihorgas gyógyítót.*
- A feleségére, valóban? Én sem elleneznék hasonló elfoglaltságot...
*Gauldoth erre a mondatra halkan felhorkant a fejét csóválva, megint csak mosolyogva. Sayla és Tulkas szinte egyszerre léptek be a terembe; a nő kintről, Tulkas pedig a pincéből bújt elő egy bő, kigombolt ingben hogy jól látszódjon a mély vízszintes heg a mellkasa felső részén.*
- Asszony, két percre hagylak itt és nem tudod fékezni magad?
- Bla. Bla. Bla.
- Leharapjam a másik ujjadat is?
*Végül mindketten elvigyorodtak, és Tulkas ekkor jött csak rá, hogy vendégek is vannak. Sárkányok. A fehér biztos a gyógyító, a másik kettő meg valami segéd... Nocsak! Gyorsan meghajolt a jövevények előtt, aztán szélesen vigyorogva nézett Geretre.*
- Remek, ezek szerint nem késtem el. Tulkas Waerjak vagyok, örvendek. Te pedig Geret Black, ha nem téved az arcmemóriám... régen volt már, te vén gyík. Segédkezni jöttél?
*Közben a láthatóan ideges Gauldothhoz sétált és leguggolt a másik oldalára, nejével szemben. Biztató mosollyal a földön fekvő szemébe nézett, aminek a sarkában egy apró könnycsepp kezdett gyűlni.*
- Itt vagyunk, poronty. Csak tedd azt, amit eddig. Küzdj és bírd ki, rendben?
- Szeretünk, angyalom.
*Gauldoth némán, de még mindig mosolyogva bólintott, mire a szülők egymás után megcsókolták a homlokát és felálltak. Fiuk bal oldalára helyezkedtek el egymást ölelve, két méterrel odébb. Freya, bárcsak itt lennél... A beteg fojtott hangon szólalt meg.*
- Még valami. Nemrég elvesztettem... a zöld színt a látásomból. Ha vissza tudnád állítani... annak örülnék.

-Bizony az egy nagyon finom pálinka. Még én aki nem iszom is megkóstolom néha, de csakis az íze kedvéért. *hagyta helyben Arou és megkopogtatta a kis hordó oldalát, ami tompa hangja jezezte hogy majdnem teljesen tele van.. de csak majdnem.*
*Szakavatott szemmel mérte fel immár másodjára a zombesztinusz területét és nem hagyta kiülni az arcára az aggodalmat, miszerint lehet hogy már elkéstek. Az viszont optimizmusra adott okot, hogy úgy tűnt nem nőtt nagyobbra az utóbbi találkozásuk óta.*
-a kedvenc takaróm miatt ne aggódj. A húgom varázskeze bármilyen foltot el tud tüntetni róla *legalábbis eddigi tapasztalatai alapján ezt merte állítani*

*Javasolni akarta hogy Yavanna húzzon kesztyűt a lekváros művelethez, de úgy tűnt nincs rá szüksége. Valóban erős asszony.*
-Valóban? *kérdezte a nőt meglepetten, amikor Tulkas és Sayla beléptek.*
*Éppen meg akarta szemlélni magának Tulkas keresztbevágását amikor Sayla féltékeny mondata kizökkentette a szakmai ártalom miatti túlbuzgóságból. Yavanna válasza sem fog éppen kedvezni Sayla lelkivilágának*

-Yavanna emlékeztetett rá, de már nem kell senki rá emlékeztessen kedvesem hiszen itt vagy nekem Te! *lépett oda hozzá és megcsókolta hogy nyomatékosítsa szavait. * De majd otthon megbeszéljük és folytatjuk, most….. *felpillantott Geretre és tudatosult benne hogy egyik oldalról talán sikerült menteni a helyzetet de a másik oldalról épp most öntött olajat a tűzre* … de most inkább a bácsikád kezében lengedező húszkilós kalapácstól védj meg kérlek.

*Tulkas szavaira figyelt fel.. Úgy tűnt  öreg barátja és Gauldoth apja ismerik egymást.. talán le is foglalják egymást míg elvégzi a feladatát. Nem volt ellenére Gerettel verekedni és veszíteni, de most nem volt idő a játékra. A szülő-gyerek kötelék szeme előtt kibontakozó megnyilvánulására egészen meghatódott. Kicsit el is fordult és az átlátszó főzeteivel babrált, kinyitott belőlük kettőt és megitta, míg a másik kettőt az ingzsebébe tette. Fehér táskájából elővett egy kerámia fiolát amin pár fénylő rúna óvta a tartalmát. Elővett két tekercset és utoljára megerősítette a memorizációt. Itt az idő. Sóhajtva megfordult és Gauldoth-hoz lépett és elkezdte ráerősíreni a bilincseket sorra pontosan úgy ahogy mondta*

-Persze hogy megoldható. De előbb ezen essünk túl aztán jöhet a cicoma. *válaszolta de magában arra gondolt lehet hogy a betegség elérte az agy látóközpontját, lehet hogy befelé terjed. Tehát még óvatosabb és még figyelmesebb lesz*

*ahogy a bilincseket erősítette a vérfarkasra újfent elmosolyodott* -Ezeket a holmikat a sógoromtól kaptam a négyszázadik születésnapomra.. Nagyon humoros sárkány. Egyszer majd bemutatlak neki ha szeretnéd. Hátha te is kapsz valami hasonlót.. esetleg egy szájkosarat vagy ilyesmi…

*Elővette a kerámia fiolát de nem mutatta meg a jeleket rajta Gauldoth-nak. Úgy fogta a tenyerébe hogy a fénylő rúnák a tenyere felé mutassanak. Lebontotta a tetejét és Gauldoth szájához emelte. *

-Ennek elméletileg édessavanyú íze van, de még nem kóstoltam. Majd kérlek meséld el milyen volt. :)De most idd meg húzóra! *kérte és miután a vérfarkas így tett, és hatni kezdett a test és szellemi bénító szer, csak utána rögzítette a fejét is és kérte meg Geretet a művelet befejezésére.*

-Geret! Öreg barátom! Itt az idő *szólt most már komoly hangon régi barátjához.* -Még jól feszítsd meg a láncokat és üsd le a második karókat is kérlek, de NEHOGY a fejét találd el ennek a gyereknek! *viccelődött vele mégis egy kicsit*

-Aztán úgy versz el ahogy akarsz a csók miatt…. *nézett a másik sárkány szemébe és tudta Geret meg fogja tenni a szükséges lépést ha arra kerülne a sor. Mindenkinél jobban ismerték egymást és bízott benne. S remélte hogy Geret is bízik benne annyira, még A Saylás eset után is, hogy elhiszi hogy tudja mit csinál. Hogy nem ment volna bele ebbe az egészbe ha nem látná értelmét és hogy nem hagyná egyedül Saylát. Igen! Geret tökéletes választás volt erre a kalandra. a lányra és a szülőkre szándékosan nem nézett, nem akarta látni hogy bármelyikük is aggódik.*

*Leült Gauldoth mellé törökülésben és koncentrálni kezdett. *

Geret:
-Mindt mondtam asszonyom, én se vagyok fiatal... *Mondja és mély levegőt véve beverte az egyik sor utolsó cölöpét és letéve a kalapácsot hallgatta tovább az eseményeket. A a hordó kocogtatására figyelt fel és ekkor ütötte meg a fülét a pálinka szó is.*

-Jól sejtem az-az a pálinka amivel a húgod leitatott? *Kérdi Aroura nézve amire csak egy pillantást kap és akaratlanul is megnyalja a szája szélét, majd a falnak dőlve néz maga elé elgondolkodva. Igazából csak Sayla és Tulkas berobbanására lesz figyelmes és Tulkas viszont látására felvonja a szemöldökét, majd érdeklődve figyeli Sayla féltékenységi jelenetét. ~Na ebből mi fog kisülni?~

____________________________
Sayla:

*Hallotta Yavanna válaszát Arou mondatára és épp robbant volna mikor Arou neki szentelte a figyelmét és mélyen nézett a szemeibe és keresztbe font karokkal látszódott rajta, hogy robbanni készül amikor oda hajolt hozzá és hosszú csókot adott neki, amit viszonzott és finoman megsimította arcát. Mikor elszakadt tőle Arou folytatta és Geretre pillantott. Ő is nagybátyjára nézett.*

-Nem fogok a te sorsodra jutni Geret... hiába nézel így... a szívem döntött. *Mondom és visszanézek Aroura és ismét megsimítom az arcát. Hosszan nézek szemeibe és próbálom kiélvezni ezeket a pillanatokat, mert hiába nem mutatom belül rettegek, hogy elveszítem. Hagyom ellépni előlem, és az új arcra pillantok.*

- Sayla Black... A kiöregedett, megkeseredett harcos unokahúga. *Mutatkozom be és szúrósabban pillantok nagybátyámra, mert egyszerűen nem tudom felfogni miért is elleni a kapcsolatunk. ~Mert nagy a korkülönbség? Ugyan már! Eras és Leiran között is nagy... Sőt Leiran még a pesztrája is volt Erasnak...~

*Mély levegőt vett. Nem csak Gaulnak és a szüleinek, de neki és Arounak is nagyon nehéz volt a dolog, főleg hogy ők lesznek a hóhérok, ha nem sikerül a gyógyítás. Megrázza a fejét, mint ha ezzel száműzni lehetne a gondolatokat. Arout kezdte figyelni, arcára most nem ült ki érzelem. Nem engedhette meg magának.*

___________________________________
Geret:

-Én is örülök a találkozásnak, te kivénhedt fogatlan ordas...*Köszönti és felegyenesedve látta Arou szép mentését, talán most itt nem lett volna jó, ha Sayla kirobban. A pórul járt srácnak nem jött volna épp kapóra egy feszültségből létre jött hadakozás. Az anyja és Sayla között.

Mikor megkapta az utasítás, pontosabban a kérést ismét felvette a kalapácsot.*

- A csókért még elkaplak. *Mondta egy nagyon apró halovány mosollyal és gondolatban hozzá teszi. ~Ha magára mered hagyni a kis csitrit feltámasztalak és saját kezűleg nyírlak ki.~ Megfeszítette Gaul derekánál lévő láncot és Egy csapásra beverte a vas cölöpöt félig és egy másikkal már teljesen. Pontos és precíz munkát végzett. A fejénél lévő Vascölöp jött. Megfeszítette a láncot és behelyezte.*

- Szóval itt kéne vigyáznom, hogy ne a feje legyen? *Kérdi kcisit szórakozottan és meglendíti a 20 kilós kalapácsot és lesújt vele.*

- Jaj bocsánat a füled meg van még kölyök? -Kérdi viccelődve, de a vas cölöpöt ütötte. Csak Arou felől látszott másképp. Újra felemelte a kalapácsot és beverte teljesen, így szépen sorra a összeset. Bízott a barátjába, és nem szívesen fejezte volna le, se őt se a fiút, de tudta hogy úgy is sikerülni fog. Teljes nyugalommal nézett rá és ugyan oda tette le a kalapácsot és nézett Aroura.*

- Nyugi... én teszem a dolgom... most te is tedd azt! *Mondja ellentmondást nemtűrően, oda menve hozzá mellette állt meg és leguggolva mellé vállára téve kezét nézett előre és úgy mondott neki egy dolgot, hogy csak ő hallja.*

- Ha megmered bántani... nem mostanra gondolok... akkor jobb ha menekülsz... mert akkor nem fogom azt nézni, hogy barátok vagyunk... Remélem megértetted öreg barátom. *Mondja a szokásos hangján és felállva lép oda Salya mellé és Tulkasra pillant.*

- Elpuhultál Tulkas... hova lett az arroganciád? Talán az az erős asszony csak nem letörte? *Kérdi vigyorra húzva egyik szája sarkát.*

*Gauldoth rápillantott Geretre és az édesapjára, gyorsan konstatálta, hogy valószínűleg harcoltak korábban. Elképzelte a jelenetet, ami nagyon is reálisnak tűnt az alapján, amit eddig látott Geretből. A láncok valóban feszesek voltak, megnyugtatta, hogy ezt tényleg nehéz lesz kiszedni.*
- Rendben, akkor lássunk hozzá... Apa, örömödben ne törj össze majd semmit. Sayla, ne örülj, úgyis találkozunk még.
- Összetörni? Olyan vagyok én?
- Ideje volt, hogy szenilis legyél, vén ökör.
- Asszony...
*A félholt vigyorogva nézte a kis családi jelenetet. Saylaval viszont ezt már egyértelműen direkt csinálta, még mosolygott is hozzá. Aztán Arou odatartotta szájához a főzetet, ő pedig beleszagolt. Nem volt rossz illata... és az íze sem volt egészen rossz, tényleg édessavanyú volt. Hátravetette a fejét, szinte azonnal érezte, hogy kezd hatni a szer.*
- Édessavanyú, igen. Ha nem sikerülne, akkor üzenem Freyának, hogy szeretem.
*Mielőtt az öntudatlanság nyugodt vizű tengerébe merült volna, körbenézett mindenkin akit csak látott így a padlóhoz rögzítve. Aztán egyenesen fölfelé nézett, mosolyogva.*
- Jól van, kedvenc sárkányom. Adj hát pokoli kínt, aztán még többet...
*A főzet kifejtette a teljes hatását, Gauldoth nyitott, enyhén üveges szemekkel meredt a plafonra.*

*Tulkas egészen eddig nem válaszolt Geretnek, némán figyelte ahogy elkezdődik a művelet. A fekete sárkányra nézett, elgondolkodva.*
- Az ember megváltozik, ha egy ilyen gyönyörű asszony átvágja a kulcscsontjait és a torkát, tudod?
*A mondatra a nő közelebb simult Tulkashoz. Lassan végigfuttatta kezét a férfi válltól vállig érő forradásán. Azon a kezén hiányzott a kisujja és tenyerének széléből egy rész, csúnya forradást hagyva ott.*
- Ha úgy tetszik, letörtük egymásét. Viszont nem puhultam el, azt elhiheted.
*Geret szintén kapott egy félmosolyt Tulkastól, aztán futólag Saylara pillantott, majd vissza.*
- Egy pillanatra azt hittem, te is "elpuhultál," mikor megláttam a virágszálat. Család?

-Tehát tényleg édessavanyú. :)Szeretem az édessavanyút… *mondta szórakozottan és megszagolgatta a kerámia fiolát amikor kiürült.* - humm.. édessavanyú… *lecsukta és letette maga mellé a másik oldalra, hogy Gauldoth továbbra se láthassa meg rajta a rúnákat. *

-Meglesz kedvenc vérfarkasom *somolygott* -Remélem nem kell pisilni vagy ilyesmi.. ha mégis, akkor most már tartsd vissza. :)Utána pedig koccintunk a pálinkámmal.. *mondta neki az utolsó szavakat ős is, és remélte hogy nem ez volt az utolsó amit váltottak.*

*Geret bohóckodásánál vette a lapot és eljátszotta az aggódót, de amikor barátja úgy helyezkedett, hogy  tényleg úgy látszott mintha éppen szétcsapná a magatehetetlen páciensét, nem csak megjátszotta a sopánkodást *
-Nee a fülét NEEE..  Összevissza bántod nem győzöm majd összerakni! *és két kézzel fogta a fejét ahogy a jelenetet nézte. Amikor látta hogy nincs baj, mélyen fellélegzett és megforgatta a szemeit mintha csak azt mondaná hogy „ilyenekkel vagyok körülvéve”.*

*Az öreg harcos szavai megnyugtatták, s amikor Geret halkan előadta aggodalmát elmosolyodott. *
-Sok mindenért elkalapálhatsz még de ez az ok nem lesz köztük. *kacsintott rá egyet vidáman majd kényelembe helyezte magát Gauldoth jobb oldalán és kizárta elméjéből a hangokat, így már nem hallotta Tulkas és Geret beszélgetését.

*Nnémán mondani kezdett maga elé valamit. Smaragdzöld tekintete tompává vált és enyhén fényleni kezdett, amitől olyan látványt nyújtott mintha belülről világítanák meg. Majd csillámló szálacskák folydogáltak össze a semmiből és alkottak fénylő rúnákat a levegőben amik keringeni kezdtek a gyógyító körül. Egyre több született ahogy Arou a néma szavakat mormolta és keringtek körülötte valami különös ritmusra. Mikor már több százan voltak, Arorua az öntudatlan Gauldoth mezítelen mellkasa és homloka felé emelte kezeit. A lebegve táncoló fénylő jelek sorra és egyenként beleívódtak a kézfején át a testébe. De nem álltak meg ott, hanem a tenyerén át lefelé szállva egyenként beleégtek Gauldoth testébe végig a beteg terület peremén.  Újabb és újabb fénylő rúnák érkeztek, mire lassan kezdte megtölteni a levegőt az égett hús csípős szaga. A beteg részeket pedig teljesen körbezárta egy folyamatos jelsor.*  

*Ahogy az utolsó rúnácska is a helyére került, Arou kinyitott a szemét és körbenézett a jelenlevőkön, majd elővette az ingje zsebéből az egyik áttetsző tartalmú fiolát és egy húzásra megitta*

-Most akármi történjen is, puszta kézzel senki ne érjen hozzánk.  *figyelmeztette a jelenlevőket* -Előfordulhat, hogy nem megy simán, de pánikra csak akkor lehet ok, ha ezek a rúnák mind eltűnnek. *mutatott Gauldoth összeégett bőrére* -ha ez történne akkor vagy menekültök vagy mindkettőnket lefejeztek. Más lehetőség nincs. *jelentette ki szárazon*

-Ha nincs kérdés akkor folytatom, több szünet nem lesz…

Sayla:
- Marhára nem örülök, sőt… legszívesebben most lefejeznélek, amiért annyira hülye voltál, hogy ezt tedd magaddal és később pedig, hogy összeakadtál a másik agyamenttel, aki saját életét kockára teszi érted… Szóval most az egyszer! Melegen ajánlom neked, hogy újra találkozzunk. *Mondja Gaulra nézve és hangja nem volt fenyegető, de a maga stílusában adta tudtára Gaulnak, hogy nem kívánja egyikük halálát se. Keresztbe font kezekkel próbált nyugodt maradni.*

- Gaul… ezt meg se hallottam, és nem adjuk át! Felfogtad? Nem fogjuk neki megmondani. *Mondta Gaulra nézve és kegyetlennek hatott hangja, de ezzel is csak arra akarja sarkalni az ordast, hogy élje túl.
Arou felé pillant és mély levegőt véve hunyta be a szemét. Leül a fal tövébe és igyekezett meditálni. Behunyva a szemét felhúzott térdeire támasztja karjait. Kardja ott van az oldalán. Úgy tűnhet, mintha nem is ott lenne, de közben figyelt a környezetre. Nem pillantott se Gaulra, se Aroura. Épp elég volt az hogy ú aggódik. Nem kell, hogy őket is kétkedés töltse be.*

_________________________
Geret:

*Geret csendben figyelt, Látta Saylat és hallotta válaszait is, de nem szándékozott neki, most több feszültséget adni. Igen ő is aggódott Arouért, és valamelyes a fiatalabb ordasért. Tulkasta és a feleségére pillantott. Látva, hogy milyen jól megvannak, csak elmosolyodott haloványan. ~Hát még neki is lett családja… nem is akármilyen… Nos… örömmel látom, hogy az idő vasfoga téged se kímélt Tulkas, de az a harc még nincs lejátszva.~ Tette hozzá gondolataiba és továbbra is csak figyelt.*

*Megértette Tulkast, eddig miért nem válaszolt a mondatára, így amikor neki válaszolt rá emelte szemeit és hosszan nézte.*

*Elvigyorodott mondatán és látta a jelenetet, ahogy a nő szorosan hozzábújik, mint valami édes kismacska, de az a nő sokkal veszélyesebb, mint mutatja, de őt valahogy Tulkas jobban érdekelte. Valyon ő mennyire öregedhetett meg a harcuk óta, ami döntetlennel végződött. Tovább hallgatta a mondandóját.*

-Az majd kiderül Tulkas… ugyanis a kettőnk között lévő harc még nincs eldöntve… Ha felidézed… az döntetlen lett. Azt a sebet a karodon tőlem kaptad. *Mondja elvigyorodva a kedves emléken, majd látja Tulkas pillantását, ahogy a fal mellett meditáló Saylara téved, majd vissza rá.*

*Megjegyzésén jót derül.* - Nekem nincs feleségem, sőt kedvesem sincs… az a csitri ott a fal tövébe az öcsém lánya, csak én neveltem. *Mondja és erre a megjegyzésre Sayla szemei kipattannak, és láthatóan villámokat szórnak.*

- Tulkas emlékszel mit mondtam a sárkány harcosokról? Hogy nő nem lehet tagja a harcosoknak. *Mondja fel sem véve Sayla reakcióját.* - Nos, Sayla sárkányharcos volt. Remélem sejted, hogy e mit is jelenthet. *Mondja egy önelégült mosollyal.*
___________________
Sayla:

*Sayla kinyitva a szemét a virágszál megnevezésre felvont szemöldökkel és ingerültebben néz az idős ordasra.*

- Virágszál a nénikéje! *Morran oda. Geret „elismerő” szavait fel se veszi. Feszült idegi állapota miatt, most a dicsérő szavakat nem veszi fel. Arou ténykedésére pillant, és most először látszik szemén az aggodalom, de hamar úrrá lesz rajta. Csendben figyeli, és végül mikor megszólal, halja a kijelentését, de ő ezt nem akarja elfogadni. Nem mond semmit.*
_______________
Geret:

- Ne aggódj… megszabadítalak a kínjaidtól. *mondja komoly hangon Aroura pillantva és kardja markolatára teszi a kezét.* - Verturon mindig jó szolgálatot tett az oldalamon. Téged sem fog cserbenhagyni… öregbarátom. *Mondja komoly mégis némi melegséget adó hangon. Látja Saylanak nem igazán tetszik az amit Arou és ő mondott, de ebbe belekezdtek, már nincs visszaút.*

*Tulkas és Yavanna figyelemmel kísérték Arou ügyködését, bár a férfi néha Geretre nézett ahogy beszélt. Aztán Sayla válasza ütötte meg a fülét. Halkan felnevetett, majd mélyet sóhajtva figyelte újra a már eszméletlen fiát, aki üres szemekkel meredt a plafonra.*
- Igen... a nénikém is elég szép volt. Ebben igazad van.
*Amíg a gyógyító újabb rúnákat vetett Gauldoth testére, megint az idősebbik fekete sárkányra nézett fejcsóválva, mosolyogva.*
- Két perce vagy itt, és máris a harcot akarod befejezni? Nem változtál, mi? Legyen, térj vissza ide, vagy küldess levelet időponttal és hellyel.
*Egy ujját a levegőbe emelte, harci vágytól csillogó szemekkel nézett régi ismerősére. Örült, hogy egy kicsit elszakadhatott a baljós látványtól amit a gyógyításra való felkészülés biztosított.*
- De ezúttal nem leszek részeg, és nem is fogom vissza magamat. Ne csaljon meg a külső; én szabom meg a saját korlátaimat, nem a korom. Legfeljebb majd degeszre eszem magamat és alszok egy napot utána.
*Saylara nézett, elgondolkozott. Hogy mit jelenthet az, hogy sárkányharcos lett belőle? Nem volt sok válasz a kérdésre, kiválasztott hát egyet.*
- Azt, hogy olyan jól kiképezted, hogy mégis befogadták?
*Arou felhívására, miszerint ha nincs kérdés, akkor folytatja, mélyet sóhajtott. Yavannára nézett, aki már várakozva tekintett rá. Ellépett mellőle, aztán a három másik sárkányon is egyenként végignézett, ahogy nehéz léptei a pinceajtó felé vitték.*
- Kérdésem nincs. Viszont a fiú fejét csakis az apja szegheti, ha arra kerül a sor. Rögtön jövök.
*Komor ábrázattal tűnt el a pince sötétjében, behajtva az ajtót. Yavanna mélyet lélegzett, és fürkésző tekintettel nézte a két, földön elhelyezkedő férfit. Hirtelen megindult Gauldoth felé, de félúton megállt és visszalépett. Eszébe jutott, hogy Arou szigorúan megtiltotta az érintést, így tétován megszólította.*
- A haját... kihúzná a nyaka alól? Nagyon szereti... nem szeretném, hogy azt is levágjuk, ha arra kerülne a sor.

*Gauldoth elméjében eközben teljes csend és nyugalom honolt, olyan volt, mintha aludt volna, ugyanakkor mégsem. Az idő minden fizikai érzéssel együtt megszűnt létezni, eltűnt a mikor, hol, merre. Egyszerűen csak "volt". Nem tudta, meddig létezett így, mikor a világ kezdett lassan visszatérni. Ébredezett. Kinyitotta a szemeit, és meglátta a plafont. Nem jó! Riadtan ült fel, ám ez csak jobban összezavarta. Nem volt lerögzítve sárkánybéklyókkal, és egy teremtett lélek sem volt a szobában. Itt hagyták volna? Nem, az kizárt. Az nem fordulhatott elő. Csak nem hagyják itt! A takarót sem látta maga alatt, de még csak a cövekek nyomait sem a padlóban. Forgott vele a világ, nem értette a dolgot. Reszelős, száraz hang visszhangzott a házban.*
- Régen volt már, hogy utoljára így beszéltünk, gyermek.
*Talpra ugrott a rémülettől és meglepetéstől egyaránt. A hang és a halk, gúnyos kacaj ami azt követte, kísértetiesen ismerősnek tűnt, de nem tudta hová tenni. Megint képzelődik. Máskor is volt már ilyen, akkor hallotta elvétve ezt a hangot. Nekitámaszkodott az asztalnak és karba fonta kezeit; az érzések elég valódinak tűntek. Nem tetszett neki a dolog, ingerülten válaszolt a testetlen hangnak.*
- Télapó?

-Köszönöm Geret! *válaszolta és el is mosolyodott hozzá. Ha volt is benne aggodalom, az most már teljesen elszállt. Rápillantott Saylára és bíztatóan rámosolyodott üzenve neki hogy „bízz bennem! Tudom mit csinálok! Nem lesz baj! *
-Gondolj az álmodra Sayla amit a szent helyen láttál, attól majd felvidulsz. *vagy legalább másra gondolsz-tette hozzá gondolatban és Yavannát látta közeledni. Éppen rá akart szólni hogy emlékeztesse amikor a nő megállt a mozdulatban. Eléggé szentimentális kérés volt de Arou nem furcsállta. *

-Természetesen! *mondta és mintha csak az ő fia feküdne ott, figyelmesen kiigazgatta Gauldoth haját a tarkója alól és kisimítva elhelyezte mellette a padlón, hogy ne legyen az esetleges kardcsapás útjában. Tulkas kérésére nem szólt semmit. Megértette, de biztos volt benne, ha mégis erre kerülne sor és az apa hezitálna, Sayla vagy Geret meg fogja szabadítani a fiút is.*

*Mikor eleget tett az anya kérésének visszahelyezkedett és a biztonság kedvéért megitta a maradék egy áttetsző folyadékkal teli fiola tartalmát is, majd ismét elmerült a koncentrációban. *

*a gyógyító testéből nyugtatólag ható fény kezdett derengeni, s ezzel egy időben Gauldoth testén is felfénylettek a bőrébe égett rúnák. A fehér sárkány lehúnyta szemeit és rátette mindkét tenyerét a beteg részre. Arca csak egy pillanatra torzult el a fájdalomtól de már nem érte felkészületlenül és készült is az alkalomra. Lelki szemei előtt csak arra a sötét pontra koncentrált. Egyre közelebb került hozzá. A pont tágulni kezdett és hamarosan egy egész labdányivá, majd szobányivá növekedett. a szobában egy rémült Gauldoth állt körbe kutatva a tekintetével és a télapót emlegette.*

-Itt vagyok Gauldoth! Láss engem! *szólt a fizikai és a szellemi síkon is egyszerre és a fizikai síkon felfénylett az aurája.. a szellemi síkon Arorua pontosan ekkor jelent meg egyenesen Gauldoth orra előtt. Békésen mosolygott a gyógyító szellemképe és derengő nyugtató fény áradt belőle.*
-Jó fiú! Már látom hogy látsz engem. Ne hallgass a másik hangra. Meg fogsz gyógyulni. Add a jobb kezed.. próbáld felemelni és nyújtsd ide nekem! *mondta és a szellemi síkon kinyújtotta kezét Gauldoth szelleme felé. A valódi nappaliban a leláncolt Gauldoth persze nem mozdulhatott és Arou keze pedig rajta pihent*

- Jó hagyjuk... úgyse értené. *Mondja és mély levegőt véve inkább hagyta nagybátyát beszélni a férfival, most túlságosan is aggódott azért, hogy elveszítheti kedvesét.*

*Amikor Arou felé pillantott hosszan nézett a szemébe, de aggodalomnak félelemnek nem hagyott helyet arcán, de szívébe nagyon is az volt. Viszont mikor álmára utalt akaratlanul is keze hasára tévedt és elmosolyodott Aroura pillantva, majd hitelen keményítette meg az arcát.*

- Ne velem törődj! *Mondja kemény szinte kíméletlen hangon és "puffogva" vonta el a fejét. Mindez színjátékvolt, hogy elleplezze igazi gondolatait érzéseit.*

-Amikor Tulkas felállt és Gaul lefejezéséről esett szó, hogy az apja joga, inkább nem szólt semmit. Jelen állapotban lehet még az ordas fejét se tudta volna lecsapni, még ha haragudott is rá amiért ilyen dolgot tesz érte kedvese.*

-Sikerülnie kell... túl kell élned. *Monda maga elé motyogva és szemeiből két könnycsepp csordult ki, bár arca és szemei nem árulták el aggodalmát, de rettentően félt, még se tudott kimenni a szobából. Arout nézte ahogy belekezdett a dolgokba. Hallotta a hangját szavait és ajkába harapva hosszan figyelte. Nem hitte, hogy valaha is lesz olyan személy akit ennyire félteni fog.*

-Túl kell élned Arou... hallod? *Kérdi halkan, de tudja hogy nem hallja. Ajkait össze szorítva le nem vette a szemét a beszélő Arouról, aki már neki kezdett a dolgoknak. Hasát fogva a falnak dőlve figyelt és remélte, hogy az az álom jós álom. Most először. Azt se érdekelte, hogy esetleg már most terhes, de azért bízott most annyira abban, hogy jós álom, mert akkor Arou túl éli, és túl kell élnie. Arca még mindig érzelem mentes volt, de szeme mindent elárult. Főleg arcán végig gördülő könnycseppjei.*

_________________________
Geret:

- Harc nélkül mit ér az élet? *Teszi fel a kérdést.* -Én sose változom Tulkas... Idő? Hely? Ugyan... ha a fiad meggyógyult tökéletes a hely és az idő is nem? *Vigyorodik el ismét. Próbálja kicsit jobb kedvre deríteni régi ismerősét, bár már olykor barátnak is mondható, hisz a kocsmai verekedésben viszont egymás mellett harcoltak, bár csak egy alkalommal.*

-Úgy legyen Tulkas, de én se fogom vissza magam, és nyugodj meg... nem fogom hagyni, hogy győzz... *Látja figyelem elterelése némiképp eredményesre sikerült.*

-Minden technikám birtokában van és magasabb szinten fogja művelni mint én valaha. Na de nem most van itt a dicsekvés ideje... Majd a harcunk után egy korcsó sárkány bor és farkasvér mellett!

*Ekkor Arou szólalt meg az előkészületek után. Tulkas felállt és a pince felé ment kardjáért. Tudtam mit érez, ez náluk farkas becsület. Ha betegség miatt gyógyítás során kell lefejezni vagy megölni a beteget és az apa még élt az apa joga volt ez. Nem kételkedett, hogy megteszi, de akkor miért jött Sayla... Hisz ez neki csak lelki kínzás. Bár ha otthon marad az is... végtére is teljesen mindegy. Mikor Arou Sayla felé fordult és valami jósálomról beszélt ő is nevelt lányára pillantott és nem értette a köztük folyó kommunikációt, de talán jobb is.

Arou ezután megigazítja a kérés szerint a hajat, figyelte az eseményeket. Elég volt a figyelem elterelésből. Ő nem aggódott. Ő biztos volt a dolgában. Tudta hogy barátja sikerrel jár. Bár csak a puszta tapasztalatok maradtak meg neki. Csak egy pár évvel ugyan de fiatalabb volt nála mégis kívülre Ő legalább 100 évvel volt idősebb. No igen a gyógyítási képessége sokat segít neki fiatalságának megtartásában. Amikor Arou újra neki lát a dolgoknak akaratlanul is Saylara tévednek szemei. Csendben figyeli és látja ahogy nevelt lánya érzelem mentesen figyel, mint egy igazi harcos, de keze feltűnően a hasán van és végül megcsillan valami a szemében.

Ledöbbenve nézi Saylat. Évek óta nem látta sírni úgy körülbelül 100 éve. Először nem is akarja elhinni, hogy tényleg az ami megcsillant egy könnycsepp, végül legördült az arcán. Igen az könny. Arout nézi é sír... ~Ohh Arou hogy te ezért mit fogsz kapni...~

Figyeli Saylat, egyszerre akarta vigasztalni, de büszke is volt rá, mert még mindig nem mutatta ki könnyeinél többel az érzéseit, pedig hatalmas lelki feszültség kell benne lenni, hogy ő ennyi ember előtt elsírja magát. Nem nézi tovább és a gyógyítóra és a betegére nézett. Hosszan elgondolkodva.*

/És most szerintem ha csak Tulkas és Yavanna nem beszélnek a két sárkányhoz mehet Gaul és Arou "párbeszéde" az az írjatok nyugodtan sorrendet nem nézve/

*Yavanna elégedetten bólintott a gyógyítóra, amint a kérés teljesült. Egyike volt ez azoknak a ritka pillanatoknak, amelyekben nem tudta teljesen kontrollálni az érzelmeit, de tartotta a látszatot.*
- Köszönöm.
*Tulkas akkor került elő a pince sötétjéből, amikor a rúnák felfénylettek. Arca határozott volt és komor, más nem is lehetett volna ilyen helyzetben. Kezében egy szablyát hozott, ugyanazt, amit Gauldoth a Radennel való küzdelemben használt. Visszaállt Yavanna mellé aki megint hozzásimult, ő pedig szabad kezével magához húzta. Így nézték szinte pislogás nélkül a műveletet, rezzenéstelen arccal. Tulkas egyetlen mozdulatot tett csak.*
- Geret.
*Szemeit egy pillanatra sem vette le a párosról, úgy biccentett oldalra fejével, Sayla felé. Nem mondott mást, főleg mert nem akarta még inkább feldühíteni a nőt azzal, hogy kimondja, vigasztalásra szorul.*

*Minden furcsa volt. Az egész olyan volt, mintha Gauldoth valami hatalmas helyen lenne, amit egy része felfog, míg egy másik nem. Türelmetlenül várta a hang válaszát, de ezek szerint nem a Télapó volt. Újat kérdezett.*
- Ki vagy? A Halál?
*Újabb vérfagyasztó kuncogás, majd egy sóhaj. A hang szórakozott volt.*
- Igen és nem.
*Összeszorította a fogait, ajkai megrebegtek. Ez szórakozik. Szólni akart, mikor a hang megelőzte.*
- Örülj, hogy nem emlékszel rám. Erre sem fogsz. Csak az ok nélküli terrorra, ami utána marad majd.
*Egyre dühödtebb lett, hevesebben kezdett lélegezni, míg a fizikai síkon teste teljesen nyugodt és mozdulatlan maradt. Ki a franc ez? Egyáltalán hol a pokolban van?! És a többiek?!*
- A Fehér nem fog tudni elérni minket a múltkori után. Vakon fog keresgélni.
*Szinte végszóra érkezett meg Arorua, újra Gauldothba fojtva a szót, mikor rá akart üvölteni a testetlen hangra. Hunyorgott ugyan a hirtelen fényárra ami közvetlen közelről érte, de segített neki megnyugodni. A sárkány szavaira rögtön eszébe jutott, hogy mi is folyik itt; valójában épp a nappaliban van, gyógyítás alatt. Ez valami mellékhatása lehet a szernek. Lassan bólintott, és megpróbálta kinyújtani a jobbját. Az lassan meg is indult, darabosan és akadozva, mintha csak az elhalt izmokon elektromosság futna keresztül, nem pedig a szokásos fekete mágia, amivel irányítja azt.
Karja alig pár centit mozdult előre, mikor sötét köd csapott ki az ujjak végéből és a láb egyes pontjaiból és a két férfi között kezdett baljósan terjengeni. Gauldoth keze remegve oldalra feszült, ő maga pedig elképedve figyelte az eseményeket.*
- Arorua... mi ez? Hol vagyunk pontosan?
- Nem lesz szükség a beavatkozásodra, Fehér.
*Gauldoth mögül egy sötét alak lépett elő. Csontváz alakja volt, nemlétező szelek lengették a bőrének tetsző valamit, mely olyan volt, mintha az eleven sötétség lepelként rátapadt volna a csontokra. Letűnt korok tudásának rúnái és jelei cikáztak ide-oda szabályos vonalakban egész testén, ugyanabban az élénkzöld színben játszva, mint a test közelében néhol felbukkanó energiavonalak. A koponya kifejezéstelen volt és teljesen sima, két szemgödör mélyéből zöld lánggömbök bámultak Arorua arcába rendületlenül. Nemlétező szájából ugyanaz a reszelős hang tört elő mint a korábbi, olyan volt, mintha száraz, törött csontokat reszelnének egymáson.*
- Meg kívánom tudni, hogyan jutottál ide, húsfajzat. Mutasd meg.
*Az alak megkerülte Gault, akinek az arca őrült maszkba torzult a rémülettől; emlékezett. Eszébe jutottak az elfojtott jelenetek, képek és érzelmek az átok napjáról, az azt követő évek újra megelevenedtek és haláltáncot jártak a szemei előtt. Egész testében megbénult amint a rémalak futólag megérintette, csupán fejét tudta rángatni és kétségbeesetten üvöltözni. A lény megállt Gaul előtt, a zöld szálakkal átszőtt ködfoszlányok és Arorua között. Szó nélkül átnyúlt karmokban végződő kezével, Arorua arcát véve célba.*

*Elégedetten és barátságos arccal figyelte hogy Gauldoth megpróbálja felé nyújtani a kezét, de nem nyúlt ki érte hogy megfogja. Végig csak Gaul szemébe nézett nyugodtan és barátságosan. Fénye be derengte a szobát és nyugodt vénybe vonta a közvetlen környezetét. A füst megjelenése nem lepte meg, mintha számított volna valami hasonlóra, továbbra is csak Gauldoth felé nyújtva tartotta a kezét.*

-Jöjj ide hozzám és fogd meg a kezem. Ne félj! Még mindig a nappalitokban vagyunk. Ez a hely most amit látsz, csak a szellemi sík. Itt vagyok veled az elmédben. Ahogy Te is itt vagy és Ő is itt van. *tekintete az előlépő démonfajzatra esett és mikor az őrjítő félelem, pánik és fájdalom káoszába üldözte az érintésével az ifjú farkast, majd a gyógyító arca felé nyúlt.*

-Felettem nincs hatalmad Fekete. Nem rémít az ocsmány jelenés amivé váltál. Nincs agresszió amit ellenem kijátssz, nincs amibe kapaszkodj. Nem érzem át a kínokat amikkel tisztátlan szövetségre léptél és amiből táplálod az erőd. Az elmém pedig tiszta és nem mérgezi kíváncsiság a titkaid iránt. Nyúlj csak felém ahogy én nyúlok felé. *azzal Gauldoth mellé lépett nem törődve a rém közelségével és a vérfarkas szellemképének vállára tette a kezét és felragyogott. Élesen és vakítón, mire Gauldoth érzelmei ismét szabályos szerkezetűvé rendeződtek.*

-Ne félj Gauldoth..csak ne félj! *mosolyodott rá az ismét derengő fényű nyugalmat sugárzó gyógyító akit láthatóan nem érdekelt hogy egy zölden lángoló szemgödrű koponya és a hozzá tartozó démoni szellemtest épp olyan közel került hozzá a mozdulattól mintha éppen ölelkezni akarnának... vagy ha érdekelte is, nem látszott rajta*

-Rajta Fekete.. nyúlj ki felém és kapj el ha tudsz! Vagy szólítsalak inkább úgy hogy...  Szürke? *idézte szavait a rémhez, de közben nyugodt tekintetét Gauldoth szellemalakján pihentette*

*A szellemlény halkan figyelte, ahogy Arorua a közvetlen közelébe lép és szinte tálcán ajánlja magát. Leengedte a kezét és hátralépett egyet Gauldoth mellé, majd megrázta a fejét.*
- Nem kell a kíváncsiságod, sem a félelmed. A hús átka gyengévé tesz; Kallabash feletted áll, ennyi elég nekem.
*A férfi pillanatnyilag visszanyerte józan eszét Arorua közbelépése végett, azonban még mindig hevesen zilált, ami már a fizikai testére is kihatott. Kihasználta a pár tiszta pillanatot és az újdonsült emlékek között kezdett kutatni, amik a sajátjai voltak, ugyanakkor mégsem. Emlékezett arra, mikor megszállták a testét. Mindent ő okozott; a fájdalmából és szenvedéséből nyerte az erőt, amivel megérintette mások elméjét. Suttogott nekik, elültette bennük a gyűlölet és megvetés csíráját, ami végül a vadászatokhoz vezetett amiket át kellett élnie. Ugyanígy tett a haramiákkal is, akik Rose közelében voltak azon a szörnyű estén.
Az összekavart emlékképek közül csak akkor szakadt ki, mikor a rém megérintette a kezét, és közelebb lépett hozzá. Újabb lépés, a lábfejeik összeértek. Aztán még egy lépés; a szörny, Kallabash szellemteste elnyelte és összeolvadt Gauldoth fertőzött testrészeivel hogy ne eressze a farkast, aki láthatóan szörnyű fájdalomban volt. Arca azonban az újabb érintkezés ellenére a fájdalom mellett nem félelmet mutatott, hanem dühöt. Kallabash nem nyúlt a sárkány alakja felé, viszont Gauldoth arcára tapasztotta a szabad kezét, akin újra hullámokban futott végig az erősödő kín és a sötét energia, de nem üvöltött fel. Vicsorogva vergődött ahogy próbált megszabadulni az acélos szorításból.*
- Szerinted meddig fogja bírni az elméje, gyermek?
*A démon bordái közül egy újabb kar tűnt elő a sötétségből. Bonyolult rúnák gyűltek körülötte, egy még összetettebb mágikus kört alkotva kitartott tenyér előtt. Vakítóan zöld villanás után villámok törtek utat Arorua szellemtestének mellkasa felé, a szívét célozva.*

*Figyelte Gauldoh-t és belül aggódott érte hogy sikerül e győzniük, de nem adhatta jelét ennek*
-Gondolj Freyára Guldoth. *mondta, hátha ez ad a vérfarkasnak valami erőt a kitartáshoz. A szenvedésének látványa írtóztató volt a fehér sárkánynak, de nem hagyta hogy maga alá gyűrje az érzés. Bízott Gauldothban hogy ki fogja bírni. Már az is hihetetlen volt hogy ennyi éven át elviselte ezt a rémet. De talán éppen ezért hihette okkal hogy most is túléli. Közelebb lépett amint Kallabash félig eltűnt a fiú szellemtestében és arcon ragadta a farkast. Majdben utánanyúlt Kallabash kezének ám Zerenka szavai visszhangoztak az elméjében és nem ért hozzá. *

-Eddig is kibírta. Most is ki fogja bírni míg elpárologtatlak. *mondta neki rezzenéstelen arccal és visszaengedte karjait maga mellé. Csupán a fénye erősödött ahogy beszélt*

-a sötét varázslók a hatalomért cserébe adják el a lelkület. A rúnáid régiek. Te magad is az vagy. De amit előnynek hiszel a hátrányod is egyben. *A bordák közül előtűnő kar elnémította, egy pillanat tört része alatt kellett megacéloznia a védelmét. A zöld villám egyenesen Arou szellemtest szívébe hatolt és érezte ahogy áthatol rajta. A villám pokoli fájdalom kíséretébe égetett lukat a szellemtestén, míg Arou fizikai testének orrából vér kezdett szivárogni és csöpögött le a fehér takaróra. *

*A villám után a gyógyító szellemteste meglepetten nézett Kallabashra. a meglepetés nem annak szólt hogy a varázsló ilyet is tud, bár kétség kívűl ez is volt benne.. Sokkal inkább azon lepődött meg hogy sikerült túlélnie*

-Ejnyje Szurkészöld Kallabash! Azt reméltem több benned az udvariasság. Éppen egy monológot szakítottál félbe. *értelmeztette át a meglepetését és egy szelíd mosolyba rendezte vonásait és belül megnyugodott. Zerenka sejtése helyesnek bizonyult*

-Pedig el akartam mesélni mennyit fejlődött a varázslótudomány míg te a semmi peremén az újjászületésed vártad. Elavult vagy Kallabash. Láthatod magad is. *mutat jobbjávan a szellemteste szívére ahol a villám érte, de fénye makulátlan volt. Nyoma sem volt rajta a támadásnak.*

*Odalépett Gauldoth-zoz és megragadta két oldalról a fejét, de Kallabash arcot markoló karjához nem ért hozzá.*

*Figyelj rám Gauldoth. Gondolj a teliholdra! A teliholdra! *Arou koncentrált és szellemtestének formája kerekedni kezdett és lebegett.. Körülötte sötétbe borult a nappali. Ő maga volt a telihold és megszólította Gauldoth-t*

-Harcolj ellene Gauldoth! Gondolj a teliholdra! Változz át és a véred miatt tombolj nem miatta.. Az állati ösztöneid majd kizárják az ő gondolatait .. ő csak egy ember volt. A farkasvért nem tudja uralni a szelleme mert azt a hatalmat Gaia szentesíti. *szólt a telihold Gauldoth-hoz*

Geret:

*Látja Tulkas jelzését, de nemet int a fejével és csak félmondattal jegyzi meg Arout nézve, mint ha róla beszélne.*

- Büszke... *Utána tovább figyelte a magyarázó Arout. Hallotta minden szavát és csendben figyelt.*
___________________________
Sayla:

*Hosszan nézi kedvesét és észre se veszi könnyeit, de azok alább hagynak. Nem folyik több. Hallgatja Arou szavait figyelmese, de nem tudja pontosan miről is beszél, mert ő nem volt ott mikor Zerenkával tárgyalt, sőt nem sok mindent mondott neki. Nem szólalt többet halk motyogás ként sem, csak feszülten figyelt és hasát nem eresztette el.

Nem tudni mennyi idő telt el. Számára már ez is egy örökké valóság volt amikor Arou teste megrándult és észrevette a férfi orrából kifolyó vérét. Aggódva iramodott meg felé ellökve magát a faltól. Geret azonban hirtelen lépett elé és komolyan nézett le rá. Felnézett a magas férfira. Sose értette ő miért ilyen alacsony, hisz nagybátyja még Aroutól is magasabb.*

________________________
Geret:

-Ha most megszakítod... Arou sose bocsájtja meg neked... Ahogy azt sem, ha most hozzá érsz... *mondja komoly hangon és megragadja a vállait és háttal fordítva magához húzva öleli meg hátulról és úgy fordul meg, hogy lássa Sayla Arout.*

- Harcol... nem adta fel... tedd te is ezt... harcolj. *Suttogta és valahogy most először volt a maga módján apa.*

__________________________________
Sayla:

*Igazat kell adjak nagybátyámnak és mélyen nézek szemeibe, amit ezután tesz teljesen meglep és szemeim is elkerekednek. Arou felé fordulunk mind a ketten és továbbra se ölel meg, csak lehajol a fülemhez és suttog nekem. Nagyot nyelek. Igaza van. Elvesztettem a fejem, már megint.*

-Arou... *Motyogom nevét és megfogom nagybátyám kezeit és magam elé nézek ő pedig érzem felegyenesedik. Mellette még mindig kislánynak tűnök. Mondjuk Arou mellett is.*