A vérfarkasok falva - Waerjak ház 1

*Mosolyogva hallgatta Freya ajánlatát. Milyen kedves... Az ártó szellem ötletére felvonta a szemöldökét, nem tulajdonított neki túl sok jelentőséget. Valamiért szinte azonnal képtelenségnek nyilvánította magában a dolgot, megrázta a fejét.*
- Nagyon aranyos vagy, és önfeláldozó az ajánlatod...de nem akarom, hogy kifáraszd magad minden nap. Volt gyógyító, aki belehalt a próbálkozásba, a fertőzés agresszívan ellenáll; erősödik a fájdalom és több energiát kellene beleölnöd. Egy-két esetben pedig...átterjedt azokra, akik próbálkoztak. Undorító. Nagyon remélem, Arorua tudja mit kell tennie...
*Mély levegőt vett és a távolba révedt. Szinte úgy tűnt, a falakon túlra nézett.*
- Meg... sebezhetővé válnék, ha ilyen sok fájdalmat ledobnék magamról. Túl sok mindenre támaszkodnék, rád és a gyógyszerekre...tudom, nem kell mindent egyedül csinálnom, de ezt igen. Ha itt vagy nekem, már az elég segítség.
*Halvány mosoly következett.*
- Már amúgy sem okoz gondot, hozzászoktam. Nézz csak rám, az életem részévé vált. Vagy teljesen gyógyuljak meg, vagy maradjak így. De mindenképpen meg fogok gyógyulni, mert mindennél jobban szeretnék félelem nélkül melletted állni, megölelni, megérinteni az arcodat...meg egyéb dolgok...
*Újabb sejtelmes vigyor, ma este a sokadik. Lassan minden rosszkedve kezdett elpárologni.*

- Ó, sokmindent tudok...meg lennél lepve, hányféle táncot ismerek. Nemesi család, meg aztán a gyilkos táncok alapjai a rendes táncok.
*Szenvedélyesen, hosszan megcsókolta Freyát a tánc közben.*
- Mmm...mesélhetek a múltamról, ha szeretnéd... neked bármit. Miről szeretnél hallani, angyalom?

*Mivel a farkas merő elutasítás volt a feltevéssel szemben, nem firtatta tovább a témát, de őt magát nem hagyta nyugodni. Elképedve hallgatta a korábbi orvosok sorsát. Te jó ég! Mégis mi a franc lehet ez az átok? Nem egy egyszerű kis namostaztándögöljmeg rontás, sokkal komolyabb és veszélyesebb. Igazából tovább is húzódik. De mit akarhat? - gondolkozott, észre sem véve, hogy az egész betegséget valóban úgy kezeli, mintha tényleg egy személy lenne. Ha meg akarná ölni, már megtette volna. Ránézett Gaulra. Igen, akármilyen erős legyen is kedvese, megölte volna. Talán csak egy sima stagnáló átok? Elméjébe tolultak a vizsgálat képei. Nem - rázta meg a fejét. Remélte, hogy kiderül majd, hogy mivel is állnak szemben, és ha ez bekövetkezik, Gaul túléli az eseményt.*
- Kész csoda, hogy itt vagy. Hogyhogy nem haltál meg ezidáig? *folytatta az elmélkedést hangosan, inkább az orvosként praktizáló boszorkány beszélt belőle, mint a szerelmes nő.
Elvigyorodott.*
- Azt mondják, ha valamit erősen akarsz, az már a varázslás kezdetleges módja. Előbb-utóbb valóra válhat. Bízzunk benne, hogy igaz ez az állítás. Amúgy nem kell mellettem félni, mostanában egészen jól kezelem az indulataimat.
- Igazán? Én már a határaimat súrolom ezzel a keringővel. *csók közben próbált figyelni a lépésekre, de ennek ellenére is sikerült jól megtaposnia a férfi lábát* Ne haragudj. Mmmm... mondjuk mesélj a gyerekkorodról. Milyen volt a kicsi Gauldoth Waerjak?

*Büszkeséggel töltötte el, hogy Freya elcsodálkozott rajta. Nem volt gondja a rá irányuló figyelemmel, csak a mögötte megbúvó véleménnyel. Amikor épp nem szörnynek nézték, egészen felszabadultan tudott beszélni magáról, de Freya közelsége is segített, hogy visszaemlékezzen. *
- Ugyanezt a kérdést már szinte azonnal a történések után is feltették. Aztán meg... "az eset után legkésőbb egy hónappal megszűnik majd létezni mint személy, mert a fertőzés eléri az agyát." Rose másfél héttel a balesetem után halt meg, már azon is csodálkoztak hogy fél kézzel, földön kúszva kihúztam magamat az erdő szélére hogy láthassam. Fél hét múlva apám elkezdte ásni a síromat Rose mellé. Akkor állt meg a fertőzés. Élni akartam, ugyanakkor...mégsem. Nem tudom pontosan mire gondoltam, zavarosak az emlékeim.
*Ha valamit erősen akarsz... Felcsillant a szeme, erről bizony tudott mesélni.*
- Igen, valami hasonlót használunk mi is a Táncnál. Talán az tartott életben eddig.
*Vigyorogva kacsintott egyet, a mozdulat hatására egy pillanatra rövid, kék fényszál jelent meg szeme mellett és tekergett oldalra kecsesen, körülötte apróbb szikrák táncoltak vadul.*
- Képesek vagyunk összetartani például egy szilánkokra tört pengét, ha nem bír lépést tartani a fizikai erőnkkel. Az akaraterő egy nagyon hasznos, valós erő, ezt tanultam meg először a kiképzés során.
*A taposásra csak kuncogott egyet, nem zavartatta magát.*
- Semmi gond. Látod, újabb előnye az átoknak - szinte meg sem éreztem.
*Amint a gyerekkor szóba került, láthatóan elgondolkozott... amíg el nem nevette magát.*
- Főleg kopasz! Tizenvalahány éves koromban kezdtem megnöveszteni a hajamat, azt hiszem van egy festmény rólam fent a raktárban amit anyám festett, de ezek szerint szerencsére nem láttad. *Helyes...* Nos, játékos, mindig vidám, néha kezelhetetlen, olyan igazi rosszcsont, ahogy én emlékszek. Sokszor tettem kárt a házban, de az öreg megtanított a rombolás helyett építeni; faragni. Azt a bazi nagy, többszemélyes kádat is mi faragtuk ketten, a gyerekszoba összes tárgyát is mi készítettük...
*Halvány mosollyal nézett hol ide, hol oda a házban, mint ahogy mindig, mikor itthon járt az emlékei között. Meg kell szoknia még a helyet.*
Viszont ha mást kérdezel... apám valami olyasmit mondana, hogy "egy szeretnivaló, aranyos poronty, de tűzrevaló ördögfióka, aki mindig a bolond anyja pártját fogja", ha pedig anyámat kérdeznéd, akkor valószínűleg "egy angyalka, a vén hülyére meg ne hallgass mert egy idióta".
*Most ő rontott el egy lépést a kacagástól, de épp időben lépett ki oldalra hogy ne tapossa meg Freya meztelen lábát, és el se essenek. Egy pillanatnyi szünet után tovább folytatta a táncot. Jól esett neki beszélnie a régi időkről, furcsa és új érzés volt ez számára.*
- Bocsi, úgy tűnik még elég suta vagyok... majd a bálban belejövök. Most viszont... te jössz! Mesélj valamit a kis Freyáról!

*Jóleső megkönnyebbülést érzett, hogy Gaul nem vette rossz néven a kíváncsiskodását. Ez először meg sem fordult a fejében, de így utólag belegondolva elég valószínű lehetőség lehetett volna. Legközelebb majd jobban figyel. Nem parázik ezen. Úgyis jól sült el!*
- Tehát egy két lábon járó orvosi csoda vagy. Az állapotod szokott változni, vagy mindig ugyanolyan erősségű a fájdalom? És a sérült részek terjednek még? *szerette volna már, ha Arou ott lenne. Talán tudna segíteni a férfinek. Ő pedig majd mindent megtesz, hogy a javulást elősegítse. Kész szégyen, hogy betegekkel foglalkozik (inkább már múlt időben), de pont őt nem tudja meggyógyítani. Belekezdeni sem tudna. Lehet, hogy nem is merne* Végül is mi az a Tánc? Eddig úgy tudtam, hogy amolyan harcban használatos módszer, de te is, meg apád is úgy beszéltek róla, mintha jóval több lenne ennél... Mi volt ez? *lepődött meg a fény-nyaláb láttán. Egyszer látott hasonlót. A harcmezőn. Valami sárkány robbantgatott ilyesmi jelenségekkel, persze nagyüzemű méretekben.*
- Rose-zal mi történt? *csúszott ki a száján, majd ajkaira csapva, ujjai mögül megszólalt* Ne haragudj, nem muszáj beszélned róla, csak már megint gondolkodás nélkül jártatom a pofám. *néha előfordult, hogy egyenesen szégyellte a létezését, ha mondjuk nagyon gázul viselkedett, vagy esetleg olyat mondott, amit nem kellett volna. Ebben a pillanatban is ez az érzet kezdte hatalmába keríteni. Ingoványos talaj, ingoványos talaj! Ráadásul ő evezett veszélyes vizekre. Na szép!*
- Előny? Nagyon optimista ember vagy. Számos kellemes tulajdonságaid egyike. Nem hiszed el, de erre csak nagyon nehezen lehet megtanítani az embereket. Kár, hogy nem ismertelek hamarabb. Jó példa vagy rá. *nézett rá gondolkozva. Furcsa csodálat ébredt benne. Még ilyen helyzetben is képes viccelődni az állapotán.*
- Hogyhogy csak akkor? És mióta kezdtél rá ennyire vigyázni? Hisz a férfiakra ez nem igazán jellemző. Úgy félted a hajad, mint egy kényes kisasszony. *csipkelődött vele* Óhohó! Akkor azt a képet feltétlenül látnom kell! Úgyis már jó pár óra eltelt, mióta egy kiadósat nevettem. *vigyorodott el* Tehát vannak ilyen kis figuráid, amiket te faragtál anno? Eltetted őket? Ha igen, esetleg megmutathatnád. Szeretem a szobrokat. *csillant fel a szeme. Otthon egy egész gyűjtemény porosodik szobájában a négyből három falat elfoglaló vitrinben.*
- Ó, ne izgasd magad, biztosíthatlak róla, hogy én bénább vagyok nálad. Úgy tűnik a szüleid nagyon szeretik egymást. Most ez nem gúny volt, komolyan gondoltam. Az a tipikus na most marjuk egymást, közben meg odáig vannak a másikért. Szívesen megnézném őket egyszer egy ilyen kis "vita" alatt. *mosolygott.*
- A kis Freya! El se tudnád képzelni, de egy nagyon csendes, visszahúzódó gyerek voltam. Állítólag nagyi házasságtöréssel vádolta anyámat, mondván, hogy biztos nem vagyok Rawidan ilyen idézve lenne: "mimóza, tutyimutyi, halni készülő természettel". Mivel nem ismerem a szüleimet, nem tudhatom biztosan az igazságot, mindenesetre mikor beköszöntöttek serdülő korom évei, Aleina boldogan elfogadott unokájának. Jelentős változás állt be a személyiségembe. Ez idő tájt kaphattam meg Radent. Ne híreszteld, de szerintem a nagyi állatokon kísérletezett, hogy megalkothassa őt. Na mindegy, nem is ez a fontos. Onnantól kezdve kezdtem el kipendülni, azt hiszem. Mintha ő segített volna megtalálni önmagam.

- Szokott változni. Néha jobban fáj, néha kevésbé, inkább az előbbi mint az utóbbi. Viszont a fertőzés nem terjed tovább, nem éreztem hogy tovább kúszott volna fel a csontjaimban.
*Furcsán abszurdnak találta a helyzetet; újdonsült szerelmével keringőzik a ház közepén, már mindennemű dúdolás nélkül, miközben a fertőzését vitatják. Ez azonban egyáltalán nem zavarta, hisz olyan régen volt már esélye belekóstolni a békés életbe.*
- Az a kék energia az akaratom volt. A Tánc pedig...ah. Ősi harcművészet, ezáltal már több, mint egy sima módszer. Már csak mi őrizzük. Feltétlenül szükséges hozzá, hogy a test természetes korlátait túllépjük egy ősi rituáléval, így engedhetjük meg magunknak, hogy olyan mozdulatokkal harcoljunk, amik egyébként nem lennének praktikusak. De akkora sebességgel és erővel, amire mi vagyunk képesek, a látvány félelmetes, a pusztítás hatalmas.
*Fejével a kandalló mellett lógó nagy, viseltes és régi képre bökött: egy átváltozott vérfarkast ábrázolt egy ezüstös mellvértben, aki csatamező felett sétál nyugodt arckifejezéssel, izzóan vörös szemekkel. Hat karjában egy-egy különböző fegyvert fog, kivéve kettőt; az egyikben egy pajzsot markol, a másik üres, tenyérrel felfelé.*
- Ahogy mondtam, nem tudunk sokat a család történetéről, de a kezdetét nagyjából ismerjük. Az ott a képen a Waer, az igazi nevét nem ismerjük. A Tánc megalkotója, és rég letűnt korok legnagyobb harcosa. A Waerjak név annyit tesz, "Waer fia". A lenti, Táncról szóló könyvek nagy része általa íródott, ő maga azonban élete alkonyában nyom nélkül eltűnt, mintha a föld nyelte volna el.
*Rose. Mi történt vele? A másodperc egy törtrészére ugyan, de hezitált a következő lépésénél. Gyorsan elterelte első bevillanó gondolatait a dologról, hogy számára finomabban közelítse meg a témát. Halvány mosoly kíséretében elhúzta Freya kezét, vissza a keringő beállásába.*

- Semmi gond. Nem emlékszem igazán sokra. Azt tudom, hogy hallottam amint apám elmondja anyámnak, és elöntötte a fejemet a... bánat? Düh? Gyász? Valószínűleg mindegyik. A szüleim kísértek el. Tudták, hogy fölösleges lenne segíteni, mert nem engedném, így csak ballagtak mellettem, ahogy húztam magamat előre. Út közben magyarázták el; banditák. Rose gyógynövényeket ment gyűjteni nekem, de nem jött vissza. Rengeteget virrasztott mellettem, a fáradtságtól észre sem vette, hogy besötétedett, vagy hogy fölösleges volt annyi gazt összeszednie. Rémes látvány volt, a begyűjtött növények szanaszét dobálva, a sápadt, rémült arca, az összetört teste...
*Ahogy haladt előre, egyre inkább kezdett elveszni, tekintete Freya mögé vándorolt az emlékek csarnokába, a hangja pedig egyre monotonabbá vált. Szerencsére időben észbe kapott és abbahagyta, szája széle erőtlenül, keserűen fölfelé görbült.*
- Úgy tűnik emlékszem, csak nem szeretnék. Mindegy, nem a te hibád, nehogy magadat okold nekem. Dióhéjban...ennyi.
*Apró kacajt hallatott, mikor újra záporoztak rá a dicséretek, bár erősen küzdött ellene, érezhető volt a melankólia jelenléte a házban.*
- Ugyan, annyira nagy szám azért nem vagyok. De én is sajnálom, hogy nem ismertelek meg hamarabb.
*A haj említésére kicsit visszatért a jókedve, ide-oda ugrált a hangulatok között, mint oly sokszor.*
- Hogy... kényes kisasszony? Megint megharaplak, vigyázz! Egyébként, nem tudom. Egyszer csak megszerettem. A hosszú haj szeretete családi vonás, és egyáltalán nem féltem, csak...törődök vele. Na.
*Játszotta pár másodpercig a durcásat, aztán elgondolkodott és lassan bólogatni kezdett.*
- Igen-igen, ha minden igaz, még megvannak a faragott cuccaim. Főleg madarakat csináltam... a képet meg majd egyszer megmutatom. Talán.
*Már elmúlt a kis sokk a visszaemlékezéstől, mikor Freya múltjáról hallott. Nem ismerte a szüleit, házasságtörés, visszahúzódó, csendes... huh. Nem tudta hirtelen mit gondoljon, de aztán elrendezte magában, hogy ha ez juttatta el idáig, akkor nem gond.*
- Zűrösnek hangzik. Sosem érdekelt a szüleid kiléte? Vagy hogy mi van velük? Amúgy meg... mindig a visszahúzódó típusokból lesznek az olyan vadócok, mint te. *jegyezte meg vigyorogva.* A nagyid meg egy fantasztikus személy, azok alapján amit eddig láttam-hallottam. Szívesen találkoznék vele még.

- Értem. Mit mondtál, mikor is jön Arou? Hátha megvan már a megoldás. *reménykedett hangosan. Hátha.*
- Aaaaaahha. Lehet, hogy innentől kezdve kerülöm a veled való veszekedést. Félelmetes ellenfél lehetsz. Volt neked gyerekkorod? Mármint, gondolom már kicsi korodtól kezdve tanulnod kellett, hogy ilyen szintre feszegesd a határaidat. Jutott emellett időd gyereknek lenni?
*Megszemlélte a képet. Akárhogy számolt is, jóval több végtagot látott, mint amennyinek szerinte lennie kellett volna. Mutáns. Gyorsan Gaulhoz fordult, de eddig sem csalta meg a szeme, annak szerencsére megfelelő számú keze volt.*
- A vérfarkasoknak csak két keze van, nem? Vagy mellső lába... izé. Tulajdonképpen ti hogy nevezitek? Vajom milyen gondolatok járhattak ennek az ipsének a fejében, amikor kifejlesztette a Táncot? Azért érdekes.
*Pillanatnyi tétovázás. Biztosan most dönti el, hogy érzéketlennek könyvelje e el, vagy csak elküldje a búsba. Ám nem ez történt. Meglepődött.*
- Sajnálom. Megkerested utána a gyilkosait...? *talán ez is egy újabb rossz kérdés* Nem okolom érte magam. Elvégre ez a munkám. Néha észre sem veszem, de hip-hop, máris más lelkében/múltjában turkálok.Te ráadásul még egészen segítőkésznek is bizonyulsz benne.
*Mikor meghallotta a fenyegetést, legjobb védekezés a támadás alapon reflexből megharapta Gaul orrát.*
- HÁ! Most kvittek vagyunk! Amúgy ha már itt tartunk tényleg nagyon szép a hajad. Csaknem irigy vagyok. Néhányszor kölcsön adhatnád a samponod, vagy valami.
*Elhallgatott. Egy darabig így is maradt.*
- Nem tudom. Sose gondolkoztam rajta. Na jó, ez így nem igaz, de vizsgáljuk csak meg a helyzetet! Miért hagyhatják el a szülők a gyereküket? Azt hiszem, egyáltalán nem akarom tudni. Túlságosan... félek? Igen, azt hiszem. Mi van, ha nem kellettem nekik? Vagy rám néztek, és visszakoztak, hogy "akkor bocs, ezt inkább mégsem kérem". Azért nem volt rossz a nagyival, csak azért ez mégis fáj. Ha most megkeresnének, biztos vagyok benne, hogy jól kiosztanám őket, nem számít mi volt az ok, amiért itt hagytak. Meg vagyok győződve róla, hogy lehetett volna jobb megoldást is találni! *levegőt vett. Mostanra tudatosult benne, hogy mondókája végére már majdhogynem kiabált* Bocsi.

- Arorua...azt hiszem, még két nap. De nem emlékszem pontosan, kicsit megkavarta a fejemet ez az előbbi eset a kertben. Azt mondta, meg fog keresni, szóval semmi gond. Ó, igen, persze hogy volt időm gyereknek lenni. Élveztem az egészet, apámnak tökéletesen sikerült az egyszerű játékot átvezetnie edzésbe. Amióta csak az eszemet tudom, nem félek a fájdalomtól, arra is ő tanított meg. A Tánc művelőinek barátjuk a fájdalom, nem szabad, hogy akadályozza őket. Persze, nem átlagos kölyök voltam. De gondolom ez rólad is elmondható?
*A kéz kérdésére vigyorgott. El is feledkezett róla és félbehagyta a magyarázatot, de most folytatta.*
- De, csak kettő van. Hogy a képen miért van hat, azt csak találgatni tudjuk: kétlem, hogy tényleg hat karja lett volna, mert a Táncot két kézre tervezték. Talán a minden fegyverrel való jártasságot jelképezi, vagy olyan gyorsak voltak a csapásai, mintha hat karral csapott volna, nem tudjuk, csak ötletek vannak.
*Rose gyilkosainak említésére képek villantak be a fejébe. Félmeztelenül, foszladozó kötésekkel rohan botladozva az erdőben egyetlen karddal, lihegve-üvöltve, majd énekelve mikor megtalálta őket.*
- Igen... meg.
*Nem akarta részletezni, remélte elég nyilvánvaló volt, mi történt velük, és milyen kevés maradt belőlük. Dal csendült az elméjében: "...Bús éji szellő szárnyán, újabb sikoly mindig helyet talál..." Megborzongott.*

- A munkádat viszont jól végzed, meg kell hagyni. Azért működök közre, meg mert régen beszéltem akárkinek ilyesmiről. Köszönöm.
*Már épp tervezett egy újabb csókot, de most őt harapták meg, visszanyalt a fagyi! Meglepetten pislogott, mint hal a horgon, de aztán elröhögte magát.*
- Kis pimasz...! Jól van, majd amikor nem figyelsz, visszakapod! Az én és apám samponját anyám készíti otthon. Kölcsönadhatom, csak véletlenül se nyelj le belőle egy cseppet se. Makacs mérgezést okoz, ha a gyomorba jut.
*Csendben hallgatta, ahogy partnere a szüleiről beszélt. Másfajta fájdalom volt ez mint az övé, csak sejteni tudta, milyen lehetett emiatt a gyerekkora, ha még most is ilyen mélyen érinti. Bár belül elszomorította kicsit a gondolat, mosolygott, még mikor a hangerő fokozódott is. A bocsánatkérésre egyszerű válasza volt, megállította a keringőt és szorosan magához ölelte Freyát. Megpuszilta a nyaktövét, aztán halkan, szinte suttogva vázolta fel a szándékait.*
- Amint az én lelkemmel végeztünk, nekivágunk a tiédnek, rendben? Ha szeretnéd. Nem kell félned, mert még ha legrosszabb esetben nem is kellettél nekik, akkor is sokan mások között a nagyidnak, A.J.-nek és nekem is kellesz. Ez az ami számít. Ha netalántán megtalálnánk majd őket, segítek kiosztani őket, mit szólsz?

- Két nap végül is nem a világ. Jól van. Szimpatikus, és megbízhatónak tűnik. Azt hiszem, jó kezekben vagy. *véleményét egy bólintással erősítette meg* Nagyon szerencsés vagy, hogy apád ilyen. Kiváló ember, nagy arc. :DHát... néhányszor nekem is voltak ilyen fájdalom küszöb növelő gyakorlatnak hívott, nagyanyám által végrehajtott különféle nyalánkságok, de azt hiszem, épp az ellenkezőjét érték el, ahhoz képest, mint amit kellett volna. Átlagos már csak a Rawidan név miatt nem lehettem, rengetegen próbáltak rajtam keresztül a nagyanyám közelébe kerülni, talán ezért is voltam visszahúzódó. Mondjuk idővel már reflexből elhajtottam őket, de ahhoz érnem kellett. Örülök, hogy már nem vagyok gyerek.
*Közbeszólás nélkül hallgatta a magyarázatot.*
- Ühhhhüm. Alastar is Waerjak, nem? Ő mennyi esztendős?
*Gaul arcát fürkészve nem firtatta a részleteket. Elnéző-megértő mosoly tűnt fel szája sarkában.*
- Óó, hát igazán nincs mit, ha mást nem is, beszélgetni azt nagyon tudok!
*Büszkén tapsolni kezdett, amikor Gaul pislogni kezdett.*
- Hol az a híres reflexed ilyenkor? Mindegy, ezt akkor a saját sikeremnek könyvelem el, nem a te hanyagságodnak. Köszönöm, köszönöm. *hajolt meg képzeletbeli nézői előtt* Á-á, nem adhatod vissza, mert ez volt a visszaadás! Te kezdted! *a lelkes öröm lemállott vonásairól, amikor a férfi megemlítette a mérgezés lehetőségét.*
- Mégis miből készül?
*Váratlanul érte az ölelés, de jól esett neki.*
- Igen, igazad van. Köszönöm. *felnevetett* Hajajj! Na várjál csak mert szavadon foglak! Együtt vokálozunk majd velük! *kis csend után kibontakozott Gaul karjaiból. Nem sírt, de szeme túlságosan is csillogott, ennek ellenére feöltötte szokásos vigyorát* Na, lassan indulnunk kellene, nem?

- Igen, a legjobb apa akit csak kívánhattam. Ha fele olyan jó apa leszek mint ő volt, már boldog leszek.
*A gondolatra szélesen elvigyorodott. Majd kiderül.*
- Egy kicsit én is bizalmatlan voltam a hírnevünk miatt, bár mi inkább hírhedtek voltunk, eléggé különcök. De azért voltak barátaim.
*Voltak...témaváltás, témaváltás... Szerencsére a nő egy kérdéssel megmentette, amire boldogan adott választ.*
- Alastar már körülbelül hétszáz éves, de azt mondja plusz-mínusz száz év lehet. A létsík ahol tartózkodik, megzavarta az évszázadok alatt az időérzékelését, szóval biztosan még ő sem tudja.
*Megint a durcást játszotta. Ó, hogy hiányzott neki ez a kis csipkelődés!*
- Rendben, nem kapod vissza. Majd valami mást kapsz... a sampon amúgy többek között a királyvér nevű növény leveleiből készül, amiatt mérgező.
*Amikor Freya elhúzódott tőle, alaposan megnézte az arcát. Nem szeretem sírni látni, de így még éppen aranyos...de még mennyire. Bólintott, aztán mikor a nő lábaira nézett, elvigyorodott.*
- De igen, indulni kéne. A cipőt nem fogod felvenni?

*Felkapta a botját, aztán előre indult hogy kinyissa kedvesének az ajtót, ám ekkor meglátott odakint egy fekete hintót, rajta egy elegánsan öltözött hajtóval. Amint az észrevette Gauldothot, összerezzent és elkezdett magyarázni.*
- Jó estét! Horen úrhoz tartozom, akit barátja, bizonyos Tulkas Waerjak megkért, hogy küldjön el engem két vendéggel a bálba. Gauldoth Waerjak, és Freya Ra...Ra...Rawidan, azt hiszem?
- Igen, azok mi vagyunk. Köszönöm, hogy eljött.
*Hátrapillantott Freyára, örült, hogy nem kellett sétálni, remélte hogy véleményét a nő is osztotta. Megint előre ment és kinyitotta neki a hintó ajtaját, aztán ő is követte amikor beszállt, majd a hintó elindult.*
/ Vérfarkasok falva - Brayen kastély/

- Igen, el tudom képzelni. Amúgy... ha tegyük fel lesz egy fiad, neki is ugyanúgy tanulnia kell majd a Táncot, meg tűrni a fájdalmat? *kíváncsiskodott. Ha mondjuk közös gyerekük lesz, akkor neki kell majd összefoltoznia a gyereket egy-egy edzés alkalmával, vagy mi a jó Isten?
A múlt idő nem ütötte meg a fülét, de ha így is lett volna, nem tulajdonított volna neki nagyobb jelentőséget. Állandóan utazott, hosszabb ideig sehol sem maradt, és bár őt magát hamar megszerették az emberek, ő senkihez nem kötődött igazán.*
- Az már valami! Mindig ilyen... sajátos stílusa volt? *rendben. Ezúttal választékosan, még csak véletlenül sem sértőnek vehető úton fejezte ki magát.*
- Mi ez az arc? Mint egy óvodás, aki nem kapta meg az uzsonnáját! *nevetett, miközben összecsapta tenyereit* Huhúúú! Majd készülni fogok! Királyvér? Mint sampon? Ez meg honnan jött? Eddig mindig csak mérgek receptjeiben találkoztam a nevével.
*Lenézett csupasz lábaira.*
- Jaj, tényleg! *gyorsan körbefordult, lemászott az asztal alá az egyikért, majd egy távolabbi szék mellől felvette a másikat* Ennyire elhajigáltam volna őket? Mehetünk!
*Kilépett az ajtón.*
- Ó, micsoda úriember, köszönöm!
*Végigmérte a kocsist. Amikor nem tudta kimondani a nevét elvigyorodott, de nem segített. Beült az utastérbe, elhelyezkedett. A hintó épp akkor indult el.*