A vérfarkasok falva - Waerjak ház 1

Caaaarméval

*Mondta egy rövid mosoly kíséretében. Hogy Gaul nem értett egyet A.J. magánakciójával, kicsit elbizonytalanította. De továbbra is kiállt nézete mellett. Tulkas kioktató hangneme bántotta, de tudta, hogy megérdemli. Nem baj, ő akkor is szilárdan kitartott előző gondolata mellett. Amikor meghallotta a számokat, érezte, hogy vége. Csapdák, fokok, számok.*

Várjvárjvárj!

*De Tulkas már be is lépett a sötétségbe. Mintha már méterekkel előrébb járna... A hangja nagyon távolinak tűnt. Megfordult a fejében, hogy fent a nappaliban megvárja őket. De hamar letett erről a szándékáról, elvégre neki randija van lent Alastarral. Jó, bement. A sötétség azonnal elnyelte. Maga elé suttogva ismételte a számokat, de a falakhoz nem mert hozzáérni. Mi van, ha ott is csapda van? Semmit nem látott, egyetlen biztos pontot a talpa alatt fekvő lépcsőfok jelentette. Vajon milyen messze vannak egymástól a fokok? Lassan, óvatosan tette lentebb a lábát. És igen, ott volt a következő. Behunyta a szemét, bár értelme nem sok volt. Viszont így már mindjárt másabb volt a leány fekvése! Mintha csak harcolna! A következő fok közti távolságot már könnyűszerrel fel tudta mérni magában.*

Négy, hat...

*Suttogta halkan, és mikor a négyest kihagyta és sikeresen landolt az ötösön a lába, kicsi öröm futott át az arcán. Nagyot kellett lépni, de megtartotta az egyensúlyát. Ugyanígy a hatosnál is.*

Tíz... tizennégy, tizenöt...

*Itt most még nagyobbat kellett lépnie, tekintve, hogy kettőt is ki kellett hagynia. A nagy lépés nem sikerült valami biztosra, ekkor érezte testközelből, hogy mekkora őrültséget csinált! Egyedül lejönni, ilyen bizonytalan helyre!!! Hát teljesen megkergült?! De már mindegy volt, a lendület tovább vitte.*

Tizenkilenc, húsz, huszonegy... basszus! Most ez kajak hármat jelent?! Vagy én emlékszem rosszul?! :S

*Elmormolt egy rövid imát és három fokot is átlépett. A falba kellett megkapaszkodnia, hogy el ne essen. Aztán jött a felismerés: ÚRISTEN!!!! MI AZ UTOLSÓ SZÁM??? Kiabálni értelmetlen, kérdezni ciki. A falban vannak mélyedések... De vajon hol??? Szemmagasságban, vállmagasságban? Közben folyamatosan lépkedett egyre lentebb.*

Huszonkettő, huszonhárom...

*A mélyedés!!! Jeeeee! Átlépte a huszonnegyediket.*

Huszonöt! És akkor még egy van... valahol két lépcsőfoknyi helyen.

*Nagyot lépett és várta a végzetét. De az nem jött. Sötét volt. Kinyitotta a szemét, de így is rohadt sötét volt. Bizonytalanul, kicsit hangosabban megszólalt.*

Lent vagyok!

- Rendben. *egyezett bele bizonytalan hangon, maga sem tudva, hogy mire számítson. Látta Gaul feszültségét AJ. szavai hallatán, majd Tulkas komorságát. Ennek fényében már épp elkezdte volna kérlelni barátját, hogy tegyen le szándékáról, mikor a következő pillanatban párja karjaiban találta magát, és már be is léptek a járaton. Még vissza akart szólni az elhamarkodottan döntő A.J.-nek, de hirtelen úgy megdöbbent attól, hogy már alig hallja az ottmaradottak beszélgetését, hogy elakadt a szava. Mintha méterekkel távolabb lettek volna. Bűbáj. Más nem lehetett, hisz valószínűtlennek tartotta, hogy ennyit mentek ilyen rövid idő alatt. Trükkös kis varázslat, de rajta nem fog ki! Persze e kijelentés ellenére a torkában dobogott a szíve. Aggódott*
- A.J., vigyázz magadra! *kiabált mégis - összeszedve minden lélekjelenlétét - inkább dorgálóan, mintsem ijedten, pedig azért elég rendesen féltette a srácot. Hülye gyerek. Kell neked vagánykodni. Utána úgyis én varrlak össze, nem igaz?!
Idegesen elmosolyodott, mikor Gaul megpuszilta. Míg a férfi hiába kereste tekintetét döbbent rá, hogy a vérfarkasok tényleg nem látnak sötétben. Érdekes. Mármint, ezt az információt eddig is tudta, de még így testközelben sosem szembesült vele. Hisz hogy létezhet ilyesmi? Mikor ő, mintha csak most talált volna rá magára, sokkal jobban érzékelt mindent, mint odafent, pedig ha jól vette észre, ráadásként még egy minőségi sötétségbűbáj is őrizte a helyet.
Válaszra nyitotta az ajkát, ám ekkor hirtelen témaváltás következett. Pedig most nem is akart konfliktusba bonyolódni ezzel kapcsolatban! Nem számít. A próféta szóljon belőled.
Nem akart arra gondolni, hogy esetleg a csapdák mit tartogathatnak az óvatlan látogatónak. A szeleburdi A.J.-nek.*
- Hogy történt?

*Örült hogy Freya nem pánikolt be, jobb is volt neki a boldog tudatlanság ebben az esetben. Érezte és szinte hallotta ahogy Freya szíve gyorsabban ver a szokásosnál, nyilván nem azért mert félt volna a sötétben. Be kellett vallja, ő is vonakodva hagyta ott A.J.-t, de ha nem teszik akkor valószínűleg a vénség balhézni kezdett volna. Legalább ő is elterelhette a gondolatait azzal, hogy kifejti a baleset részleteit.*
- Nem tudom pontosan, csak egy-egy pillanatra emlékszem belőle. Ugyanígy jövök le... leérek, felizzítom a fényeket, és nagyjából ennyi. Azután már minden homályos, de a fájdalomra jól emlékszem. Ugyanilyen volt mint most, csak sokkal rosszabb. Akkor még csak a test egyszerű fájdalmait ismertem, ilyesmit nem.
*Egészen elkalandozott az emlékfoszlányok között, tovább baktatott lefelé a lépcsőn. Hallotta ahogy valahol a "távolban" A.J. számolja a fokokat, ez megnyugtatta. Megszaporázta a lépteit, nehogy a férfi beérje őt és nekimenjen. Biztonságban leért a lépcső aljára, tovább sétált előre miközben valamivel vidámabb hangnemben folytatta.*
- Ha véletlenül aggódnál hogy nem rossz érzés-e ide lejönnöm, véletlenül se tedd. Ez volt az első démonom amivel szembe kellett néznem. Gyakran le kellett jönnöm, hogy megtanuljam magam életben tartani. Elég ciki lett volna ha mindenhova csak bottal tudtam volna csoszogni, húsz méterenként megpihenni, a sarkamban meg pár vén gyógyító akik ügyelnek arra hogy életben maradjak. Ennyit jósoltak nekem, de én megmutattam a marháknak!
*A mondatot nevetéssel zárta. Mindenkinek megmutattam. Gratulációk és tapsvihar helyett pedig szörnynek bélyegeztek. Egytől egyig szinte mindenki. Érezte ahogy düh fortyant fel mellkasában és erre gyorsan elvágta a gondolatmenetet, tovább menetelt előre. A.J. hangját hallotta a háta mögül mire hallhatóan fellélegzett. Hála Gaianak...gyökér! Válaszolt volna neki hogy jöjjön tovább, de apja hangja előzte meg, ami előttük mennydörgött a sötétségben.*

- Nagyszerű! Ha még élsz, akkor gyere egyenesen előre, bajod már nem eshet!
*Nem hát, alaposan berezeltél, idáig érzem a félelem szagát. Majd én mondom meg, mi az első lecke: nem mondjuk meg nekem, hogy mi az első lecke, mert rossz vége lesz! Most, hogy A.J. túlélte a kis vesszőfutást, már elégedetten vigyorgott, amit senki sem látott. Egyelőre. A középen elhelyezett fehér asztallapra támaszkodott és megkérte azt, hogy hozzon világosságot. Lassan a sötétség szertefoszlott, ahogy fényszálak futottak szerteszét, fel a mennyezetre, a falakra, a padlóra. Tulkas eközben büszkén mosolyogva hátrafordult, szembenézett a most érkezőkkel és szélesre tárta a karjait.*
- Az amit most itt láttok, hétpecsétes titok legyen mindenki más előtt! Az őseim és én is a vérünket ontottuk ezért a helyért és a tárgyakért, melyeket itt őrzünk!
*Gaul közben letette Freyát, gyorsan odasúgta neki:*
- Ne kérdezd, hogy előzött le minket abban a szűk járatban. Gyakran csinálja, de sosem jövök rá hogyan.
*Tulkas izmos karját a bejárat melletti nyílásra emelte, amikor mindenki beért a középső terembe. Egyesével rámutatott a folyosókra, ahogy a fény végigkígyózott rajtuk.*
- Az elrendezés: legendás, mágikus képességekkel bíró fegyverek és páncélok. Fekete mágia. Természetmágia, alkímia és botanika. Az ott a bejárattal szemben minden, amit a Táncról tudunk, a mellette levő folyosón vannak a veszélyes tárgyak, ezért oda nem léptek be. Utána következik a fehér mágia folyosója, majd végül az egyéb mágikus tárgyak és ereklyék tárolóhelye zárja a sort!
*A két Waerjak egyaránt büszkén vigyorgott, ahogy álltak a folyosók csomópontjában, immár mindketten a hófehér kőasztal mellett. Ezen egy keménykötésű, kopott, fehér mágiával foglalkozó könyv pihent "Ősi rontások és ellenszereik lajstroma" szavakkal kurtán ráfirkantva a borítóra, mellette friss jegyzetek.*

*Hallotta Tulkas hangjában, hogy ez a mostani húzása nem volt jó ötlet. Bánta is ő, legalább lejutott! Előrebotorkált, és nekiment sikeresen Freyának. Gyorsan félreállt, szerencsére már nem gabalyodott senkibe.*

Uh, bocs! :S

*Ekkor Tulkas fényt varázsolt. Lenyűgözte a látvány, nem tudott betelni vele. Tulkas ekkor az elrendezést kezdte taglalni. Remélte, hogy nem kell különösebben megjegyeznie, hogy ez volt az első és az utolsó alkalom, hogy le kellett ide jönnie. Aztán ha belegondolt, hogy ugyanazon a lépcsősoron kell visszajönnie!!! Inkább mégis az elrendezésre koncentrált. Ne nyúlj semmihez! Visszahangzott a fejében. Az egyetlen dolog, amihez hozzáérhetett volna, az az asztalon fekvő jegyzetek és egy mágiával foglalkozó könyv volt. Biztos Gaul miatt. De hősiesen ellenállt a kísértésnek. Ő itt csak egy betolakodó, és valóban: ha életben akar maradni, minden félmondat számít! Csendesen várta a további eseményeket.*

- Értem. Mindenesetre furcsa, hogy ilyen veszélyes átkok találhatóak itt. Ráadásul úgy, hogy nincs meg a feloldása. *mondta enyhén bíráló hangon. Ezt jól belenevelték. Addig a legegyszerűbb varázslatot se hajtsd végre, míg nem tudod, hogy lehet visszafordítani! - hallotta az ismerős felszólítást nagyanyja zengő hangján.*
- Nem aggódtam. *biztosította lelki békéje felől* Ha nem így lenne már észrevettem volna. *vigyorodott el* Hiszek abban, hogy mindenkinek van egy feladata az életben, amit végre kell hajtania. Az embereket ért történések ezt segítik, függetlenül attól, hogy az jó vagy rossz. Neked ezt kellett átélned ahhoz, hogy végül majd megvalósíthasd a kitűzött célt. *gyorsan abba hagyta a szónoklást - amit jóformán el sem kezdett - mikor megérezte Gaul haragját. Először azt hitte, ő mondott valami rosszat, de az ahogy jött, úgy ment, így nem tulajdonított neki nagy jelentőséget.
Egy megkönnyebbült sóhaj tört fel ajkai közül, amint meghallotta A.J.-t.
Nyújtózott egyet miután Gaul lerakta. Észre sem vette, de valóban! Tulkas utánuk indult, majd előbb érkezett, mint ők. Most hogy is van ez?*
- Mondasz valamit. *gondolkozóba esett* És gondolom szó sem lehet arról, hogy rákérdezz a titok nyitjára. *mosolyodott el cinkosan* Ha esetleg én érdeklődnék felőle, az csalásnak számít?
*Mikor látta a két Waerjak vigyorát, elnevette magát.*
- Jól van, meg kell hagyni, tényleg nem semmi. Először készült a ház, vagy már alapból erre épült az épület? Hányan tudnak róla? Hogyhogy nem csináltatok belőle valami könyvtárserűséget? Vagy ezek amolyan "csak Waerjakoknak"-féle dolog? Akkor mi most A.J.-jel hogyhogy itt lehetünk? *levegőt vett* Alastar merre van?

- Ha akarod rákérdezhetsz, de kizárt, hogy elmondja neked. Még anyámnak se mondja el, direkt cukkol vele minket.
*Rázta meg a fejét vigyorogva, közben az asztalra nézett, A.J. tekintetét követve. Odalépett, felkapta a régi könyvet, összecsukta és elindult vele egy szekrény felé. A könyv alatt egy koromfekete égésnyom volt, a kemény kőzeten az asztal mellett pedig egy repedés. Aztán Freya kezdte kérdésekkel bombázni őket, apa és fia összenéztek a szavak hallatán. Egyszerre akartak szólni, de Tulkas gyorsabb volt.*
- Ah, hát fiam, miért nem válaszolsz te? Én addig idehozom Alastart...
*Vigyorogva lépett gyorsan egy ódon szekrényhez mielőtt Gaul tiltakozhatott volna, abban kezdett matatni.*

*Felsóhajtott, hát persze, hogy ő beszélje szét a száját. De nem is volt baj, szeretett mesélni, csak sok volt a kérdés.*
- A ház nem olyan régi mint ez a hely, ez már évszázadok óta létezik. Hányan? A család minden tagja, és igencsak kevés kívülálló, akik közül, nos, nem mindenki jóakarónk.
*A könyvtár kérdésére megvakarta a fejét, nem egyszerű kérdés. Hátranézett, látta hogy apja még mindig molyol a szekrény polcain és fiókjaiban... nem sieti el az öreg. Elindult az ereklyék folyosója felé, felkapta onnan a kezébe eső első tárgyat - egy hosszú íj, mely hófehér csontból készült. Teljes hosszában egyetlen hosszú izom futott rajta végig elől és hátul, a húr pedig egy ín volt. Odalépdelt a két vendéghez, és felemelte az íjat hogy szemügyre vehessék. Egy nagy, állatias szem nyílt fel az íj elején, vadul cikázott ide-oda, keresve az áldozatot. Meglepő módon ennek hangot is adott, a fegyverből elfúló suttogás hallatszott: Vadásszunk! Préda? Merre?*
- Ez egyike a biztonságosabb tárgyaknak: egy tudattal rendelkező, élő fegyver. Nem vagyok valami nagyszerű íjász, de miután egy apró tüskéje átszúrta a bőrömet, összekapcsolódtunk és az ő szemével is látok. Én csak megadom a szükséges mágikus energiát és felhúzó erőt, az íj irányítja a nyilat. Miután kapott egy kis időt hogy körbenője a nyilat ugyanazzal az izommal amiből ő is van, az is a részévé válik, így képes precízen irányítani amíg az hatósugáron belül van. Gerinc, szemüreg, szív, torok - amit ér, azt talál el. Nem fekete vagy fehér mágiával készült, egyiket sem érezni benne. Ez a dolog természetesebb, mint én vagyok a félig rothadó testemmel.
*A fegyver közben tovább suttogta ugyanazokat a szavakat. Préda? Mutasd! Vadásszunk! Vadászat! Üldözd! Gauldoth vigyorogva forgatta ide-oda a fegyvert, nézegette.*
- Nem gonosz vagy jó, pusztán csak vadászösztöne van neki, még neve sincs. Állat, vérfarkas, sötét elf, mindegy neki. Csak préda legyen. Ha úgy nézzük, fenségesen egyszerű.
*Háta mögé mutatott, a tiltott folyosóra.*
- De nem minden ilyen ártalmatlan. Van egy kard, Areté, amit ha kivonnék a hüvelyéből, azonnal meg akarnátok szerezni minden áron, mert egyszerűen olyan gyönyörűnek látjátok, én pedig féktelen gyilkolási vágyat éreznék. Vagy ott van az a két pallos, az egyik végtelen gyűlöletet szít a hordózójában és a körülötte tartózkodókban egy nagy területen a sötét elfek iránt, a másik ugyanezt teszi, csak erdei elfek iránt. A tökéletes háború, két ősi fegyver által.
*Megpengette párszor az íj húrját, a két vendégére mosolygott, először Freyára nézett.*
- Ti pedig azért lehettek itt most, mert a családhoz tartoztok. Freya, te nyilván azért mert együtt vagyunk, és mert szeretlek.
*A.J. felé fordult, átvette bal kezébe az íjat, a jobbját pedig felé nyújtotta.*
- A.J., te pedig mivel a tanítványunk vagy, mondhatni hogy "tiszteletbeli Waerjak" vagy. Ez mindig így működött az idők során.

*Ekkor fordult vissza Tulkas, egy diadalmas "juhé!" kíséretében. Odalépdelt a többiekhez, majd mosolyogva felemelt egy egyszerű spárgán lógó, de annál díszesebb medaliont.*
- Bemutatom nektek Alastar Waerjakot, a ház fejét, aki beleegyezett, hogy a síron túlról is szolgálja a családot, saját nyugalmáért cserébe. Amint felveszem az ékszert, a tudata átveszi felettem az irányítást. Képes megjelenni enélkül is, de nem kedveli. Szereti érezni néha a fizikai testet.

*Amikor Gaul elrakta a könyvet, gyorsan elkapta a tekintetét. Talán valami rosszat tett. Az égésnyomra és repedésre csak egy gyors pillantást vetett. Nem tudta, hova illik nézni. Freya és Gaul kellemesen elcsevegtek. Az íjra elkerekedtek a szemei, nem volt bizalomgerjesztő a látvány. Ámulattal hallgatta a különféle tárgyak sorát. Aztán Gaul Waerjaknak nyilvánította A.J.-t és a jobbját nyújtotta. Elgondolkodott egy kicsit, hogy elfogadja-e, nem túl nagy ajándék-e ez a számára. Végül Gaul szemébe nézett és kezet fogott vele.*

Köszönöm!

*Hálás volt és boldog. Nagy adag féltés és aggodalom is költözött a boldogság mellé. Úgy érezte, most olyan kincset kapott, ami bármikor összetörhet, elveszhet, elrongálódhat, ha nem bánik vele elég óvatosan és alázattal. Ezután Tulkas jött egy medállal. Aha! Szóval átadja a testét Alastar lelkének. Csendesen várta a további fejleményeket.*

- Ééééértem... Akkor meg egyenesen lehetetlen, hogy egy kívülállónak elmondja. Na, mindegy. Ez esetben csak had fúrja az oldaladat a kíváncsiság! *hagyta rá, hisz őt nem annyira izgatta ez a rejtély, bár kétségkívül leleményes volt és illet a vén farkashoz.
Figyelte Gaul hirtelen mozdulatát, majd homlok ráncolva pásztázta az égésnyomot.
Elvigyorodott, ahogy Tulkas megfutamodott az általa egészségesnek tartott kíváncsisága elől, majd Gauldothra tekintett.*
- Vannak ellenségeitek? *csak egy kérdésre futotta idejéből, mert a következő pillanatban leesett az álla.
Nem restellte megbámulni a különleges tárgyat, enyhén borsózta hátát. A fojtott hang ugyanazt ismételgette izgatottan. De nincs is szája! Úúúúhh... Valahogy az elme zavarodottra emlékeztette a Földalatti városból. Az a férfi suttogott így folyamatosan, zavaros tekintettel, nyálbuborékokkal a szája sarkában.
Elhessegette a rémképet.*
- Tudjátok, a nagyi is szokott varázseszközöket tákolni, de azok a közelében sincsenek ennek! *óvatosan megérintette a csontot, majd újra körbevizslatta a helyet. Mennyi rég elfeledett titkot temethettek feledésbe itt?* Honnan szereztétek ezeket a tárgyakat?
*Úgy tűnt, Tulkas megelégelte a kívülállósdit, visszatért hozzájuk. Alastarral. Alastarral?! Egy medalionba zárták a lelkét?*
- És ez neked nem rossz érzés? Mármint hogy valaki csak úgy irányítja a testedet. *nézett kutatón após jelöltjére.*

*Elindult hogy lerakja az íjat a helyére, közben válaszolt Freya többi kérdésére.*
- Igen, vannak ellenségeink. Elvileg. Már jó ideje nem hallottunk felőlük, szóval lehet, hogy már nincsenek is. A család többi tagja persze dolgozik az ügyön.
*Sokatmondóan kacsintott, ahogy visszafordult miután helyre tette a fegyvert mely szeme lecsukódott. Apja már ott állt a medállal mikor visszaindult. Tulkas csak bólintott egyet a sötét elfnek, széles vigyor kíséretében.*
- Magát az irányítást már megszoktam, bár még mindig furcsa. Alastar ereje viszont olyan hatalmas volt, hogy még engem is megvisel a művelet, testileg-lelkileg. De ha ő kibírja hogy nem lelt nyugalomra, akkor ennyit én is. Nem valami vicces figura, talán rémisztőnek is tűnhet, de nem gonosz, akármennyire is látszik annak. Előkészülök, elmagyarázom neki a helyzetet.
*Tulkas vigyora lefagyott az arcáról mikor behunyta szemeit és megszorította a medaliont, látszott, hogy nagyon koncentrál. Gauldoth közben visszatért és tovább folytatta az okítást.*
- A nagy részüket már úgy hozták ide, mikor ez megépült. Addig az elődeink gyűjtögették őket és rejtették el, ki-ki milyen okból. Saját használat, mások biztonsága érdekében, a legtöbben állítólag azért, mert nem érezték tisztességesnek, hogy egyesek a harc mezején ilyen nagy előnyhöz jutottak nem saját erejükből.
*Vállat vont, látszott belőle, hogy teljesen tanácstalan.*
- Az őseink tettei értelmetlennek tűnhetnek így, magyarázat nélkül. Szinte mindent Alastartól tudunk. Olyan legendás könyvek vannak itt, mint az Oghma Infinium vagy a Mysterium Xarxes, de rólunk szinte semmi, ami nem Tánc. Tudom, rettentően furcsa, de mindenhol zsákutcák.

*Tulkas ekkor még mindig csukott szemmel se szó se beszéd a nyakába vette a medaliont. Robosztus alakja egy kicsit meginogott, de pár pillanatig semmi sem történt, csak állt mint a cövek. Orrából egy csepp vér húzott vonalat a szájáig, amit rögtön le is nyalt. Kinyitotta a szemeit, melyek tekintete egészen megváltozott, egyfajta nyugodt erő költözött beléjük. Csendes harag és agresszió tombolt mögöttük, egy olyan férfi szemei voltak, akinek egykori élete a harc volt. A tipikus Waerjak képesség is nagyságrendekkel nőtt most, a rubinvörös gömbök szinte szikráztak, és ő ezt pontosan tudván nem nézett bele egyikük szemébe sem. Egyelőre. Az idős vérfarkas hangja Alastar által morajlássá mélyült, durvább és érdesebb lett. Ezen a hangon nem énekelték a dalokat, hanem üvöltötték és ordították őket.*
- Tulkas, a véred híg és keserű, egyél rendesen.
*Tekintetét lomhán végigvonszolta a díszes kis társaságon, egyenként nevükön szólítva őket ahogy felmérte őket. Freyát és a közvetlen közelét érdeklődve figyelte, A.J.-t is megnézte magának, ám az ő nevénél megtorpant, ahogy közben Tulkas elméjét is járta információ után kutatva róluk.*
- Freya...Rawidan, igen. A.J., azaz Vishous B… ah, nem, már értem. Szóval A.J.
*Gauldothra pillantott, a kifejezéstelen arca semmit sem árult el. Hosszabban vizslatta őt mint A.J.-t, de a férfi némán állta a pillantást. Alastar hümmögve hátralépett egyet, majd kettőt, aztán Gauldoth fölé nézett, ahogy így tett, alig láthatóan felvonta a szemöldökét, egy halk „óóóh”-t hallatva. Odalépett és az ifjú farkashoz, vállára tette a kezét.*
- És te vagy Gauldoth Waerjak. Figyelemre méltó jelenség vagy, gyermek. Te nem csak harcolsz, te vagy a harc maga. Fizikailag hiába torz, a legcsodásabb látvány a lélek szemeinek. Ezért szeretett beléd a lány? Talán te is látod amit én, elf?
*Freya egy gyors oldalpillantást kapott Alastar fürkésző szemeitől, semmi többet. Gauldoth azonban továbbra sem szólt semmit, csak bólintott és enyhén meghajolt. Furcsán rossz érzés fogta el ahogy Alastar beszélt hozzá és vizslatta őt, hasonló a vizsgálaton érzetthez, de nem mutatta ki. Lassan, mintha csak egy hegy mozdulna, fordult Tulkas teste A.J. felé. Körbesétálta a másik férfit is, immár gondosan felmérve azt, ahhoz képest hogy az előbb Freyát kérdezte, már ügyet sem vetett rá. Megállt előtte, lehajolt hogy egy szintben legyenek, eztán mélyen a szemeibe nézett ahogy kérdezett.*
- Nézz rám, gyermek. Mit érzel a harcban, Vishous? Mit érzel, mikor kioltasz egy életet?

*Hogy talán már nincsenek ellenségeik a Waerjakoknak, nem hitte. Vajon a család többi tagja alatt kiket értett? Csak Tulkast és magát?*

Neked van testvéred, Gaul?

Hm... *mindenhol zsákutca - visszhangzott Gaul utolsó mondata a fejében. Ismerős az érzés.* Talán egyszer valamelyik Waerjak rájön a rejtélyek nyitjára. Lehet, hogy Te, de az is lehet, hogy majdan az utódod. Ha Freyától lesz, akkor számíthatsz rá, hogy ő is vonzódni fog a misztériumokhoz

*Közben Tulkas koncentrált. Kicsit ideges lett. Féltette volna a férfit? Lehet, de az is lehet, hogy csak kényelmetlenül érezte magát az ismeretlen előtt. Nem tudta, mi lesz ebből. Vércsík szaladt le, ami azonnal el is tűnt. Megváltozott a férfi kisugárzása. Ez a valaki már nem Tulkas volt.*

Tessék? Vishous mi? Maga ismer engem? *Szíve a torkában dobogott. A férfi majdnem kimondta a családnevét. De mégsem tette. Miért nem??? Ebből kitalálhatná, hogy ki az apja! És megkereshetné. Talán még él. Feltéve, ha tényleg nem egy farkas... Aztán Gaulhoz beszélt. Furcsa, mintha még nem is találkoztak volna, pedig úgy rémlett neki, hogy Gaul már látta. Mindegy, Tulkas - Alastar körbejárta őt. A torkában dobogó szíve süllyedni kezdett. Ritmusa stabilizálódott, bár még mindig dörömbölt a mellkasában és a vérnyomása is az eget verte. Viszont ez nem a félelemre adott válaszreakció volt. Valami távolabbi, valami ösztönös. Minden mozdulatát figyelte a férfinek, készen arra, hogy megvédje magát, ha esetleg rátámadna. Fenyegető volt a jelenléte, de nem félt. Aztán a férfi a szemébe nézett. Égő vörös szemei láttára kitágult a pupillája... de csak azért, hogy elnyelje azt... nem pillantott félre, nem pislogott. Pedig hogy szerette volna! Tengerkék szemei büszkén állták a tekintetet. A tűzre a víz válaszolt. A.J.-t halálos nyugalom szállta meg.*

Még csak pár napja öltem először... a csatában. Úgy éreztem a jó célt szolgálom vele. Szükséges rossz, amit meg kell lépni. Némely gyilkosságoknál igazságtalanságot érzek. A többinél elkerülhetetlen következményt. Másoknál véletlen egybeesést... *A hűvös nyugalom szinte megfagyasztotta a levegőt maga körül. Hangja határozott volt, de alázatos.* Aki megszületik, nem azért kapta Gaiától ezt az ajándékot, hogy más orvul ellopja tőle. De néha muszáj. Hányszor öltél már, Alastar? Gondolod, hogy minden egyes gyilkolásra rá lehet húzni egyetlen érzelmet? El lehet jutni arra a szintre, amikor egy élet kioltása hideg rutin lesz? Szerintem minden egyes gyilkosság más. És azzal együtt a lélekben is elhal egy darab. Megtanuljuk értékelni az életet. Örülni a boldog pillanatoknak. Megtanulunk a halál árnyékában élni. Rájövünk, hogy nem vagyunk más, csak egy darab hús és csont, amit a remény és tömény rosszindulat tart egyben. Te nem így gondolod?

- Szóval több tagból áll a család? Ők is itt élnek a faluban? *kérdezte, mert eddig mintha nem hallotta volna, hogy Tulkason és Gaulon kívül akadna még más is a szűkösnek tetsző Waerjak famíliában.* Még szép! *nevetett A.J. megjegyzésén* Mindenképpen tanítani szeretném ilyesmikre. Ha esetleg nem is ezzel szeretne foglalkozni, mégis jól jöhet majd számára az ilyesfajta tudás.
*Sajnálkozva grimaszolt.*
- Majd utána megnézlek, hogy minden rendben van e... Kitartást! *villantott az idős farkasra egy biztató vigyort, teljesen feleslegesen, hisz tudta, hogy a férfi egyáltalán nem szorul rá. Ő viszont annál inkább. Egészen megnyugtató volt a hangja... Persze ettől még mindig érezte a fojtott feszültséget, enyhe gyomorideget, amit a hely váltott ki belőle. Míg ezt megállapította csendeskén magában, addig Tulkas keményen koncentrált. Freya szinte visszatartotta a lélegzetét. Figyelmét Gaul előadása vonta el.*
- Akkor mondhatni önkényesen nagy erejű tárgyakat koboztok el másoktól, akik esetleg rossz célra használnák fel őket. *bólintott tárgyilagosan. Meg sem lepte a dolog, a nagyanyja is szokott hasonlókat művelni, őt sem veti meg ezért különösebben, épp ezért őket sem fogja.*
- Ez azt jelenti, hogy nem ismeritek a családotok történelmét, vagy egyszerűen csak azt, hogy nincsenek feljegyezve a történések? *lassan kezdett neki is feltűnni, hogy mióta leértek, állandóan kérdez. Bízott benne, hogy még egy darabig nem elégelik meg ezt vendéglátói.
*Megrezzent, mikor elkapta Tulkas mozdulatát. Elképesztette a gyors átalakulás, mert kétségkívül ez történt. Mintha egy teljesen más ember állt volna szemben velük. Az első pillanatban talán nem is volt feltűnő. Aztán Alastar kisugárzása lassan kezdte beölteni a szobát, pillantása már-már fenyegetőnek hatott a lány számára.
Feszültsége eltűnt, helyébe hűvös óvatosság kúszott. Ahogyan meghallotta az idegen hangját, kirázta a hideg. Ennek ellenére az, hogy a medalion lakója tudta a nevét kérdés nélkül, nem aratott nála akkora sikert, mint A.J.-nél. Nagyanyja folyamatosan ezzel szórakozott a gyanútlan ismeretlenekkel, így hát volt ideje arra, hogy megszokja az ilyesmit.
Enyhén meghajtotta magát Alastar felé. Mikor Gaulhoz szólt, kicsit meglepődött, hisz úgy beszélt, mintha sosem látta volna. Soha nem találkoztak? De hiszen a szellem mindvégig idelent élt!
Nem válaszolt a lélek kérdésére, mert úgy vélte, az amúgy is költőinek lett szánva, valamint nem utolsó sorban úgy tűnt, nem is érdekli a válasza. Meg amúgy is! Mi az, hogy miért szeretett bele Gaulba? Az ilyesmit nem lehet szavakkal leírni, ócska közhelyekkel megfogni! A sunyi oldalpillantásra halkan felszisszent. Jóval többet látok benne, mint te azt hinnéd!
A.J. szavaira büszkén kihúzta magát. Igen, semmi kétség, ezek után minden bizonnyal megalapítják a közös céget. Micsoda beszélőkéje van ennek a fiúnak!*

*A testvér kérdésre egy gyors fejrázással válaszolt, most nem akart megszólalni. Egyáltalán nem érezte magát kényelmesen Alastar közelében. A balesete előtt ez még más volt, akkor még viszonylag jól el tudtak beszélgetni a harc filozófiájáról és egyéb technikákról, ez azóta megváltozott. Egyelőre csak csendben várt az asztalhoz dőlve, a végtelenül makacs égésnyomot kapirgálva és tűrte, ahogy Alastar néha rá-rápillant A.J. vizslatása közben. Alastar Tulkas testében mindeközben nyugodtan hallgatta A.J.-t.*
- Hogy ismernélek, mikor egy egészen más korszakban éltem? Ne bolondozz, gyermek.
*Gyorsan hárította a témát, ellentmondást nem tűrően. Ráérősen bólogatott A.J. többi szavára.*
- Tudhattam volna, hogy valami hasonló lesz a válaszod, de ugyanakkor nem teljesen rossz. Ma már nincsenek hozzám hasonlóak.
*Oldalra tekintett, mintha az ébenfekete falaktól várt volna megértést. Apró vigyorra görbült a szája.*
- Hogy hányszor öltem? Számtalanszor. És akarod tudni... hogy mi volt ez a nagy ok, mi volt az én igazságom, amiért számtalan érző, értelmes, családos lény vesztette életét?
*A.J. felé nézvén kiszélesedett az eszelős vigyora, majdnem elnevette magát. Gauldoth megborzongott, tudta mi következik, az apja már mesélt az ilyenekről.*
- Semmi. Nem kérdezed meg, mi oka van a tűznek égnie, vagy mi végett terjed a járvány. A harc a maga értelme. Letűnt korok hasonlóan gondolkodó emberei voltak az úgynevezett vérlovagok. Ma már aligha találsz olyat, aki becsülettel harcol, ellenszenv nélkül, a küzdelem öröméért.
*Beletúrt a hosszú ezüst hajkoronába, megborzolta egy kicsit, aztán folytatta.*
- De én nem egy őrült szörnyeteg vagyok. Ne hidd azt, hogy hűvös, érzelemtől mentes rutinná vált a küzdelem számomra. Nem az eszetlen vérontásért öltem, és nem is öltem meg mindig az ellenfeleimet. Még csak kezet sem emeltem fegyvertelen lényre. Aki fegyvert, vagy ártó mágiát ragad, azon nyomban visszavonhatatlanul belép azon emberek közé, akik a saját és mások életével játszanak. Összemérik a saját igazukat és akaratukat a fegyvereiken és testükön keresztül. De tudod, gyakran miért nem az igazabbik fél nyer? Mert olyan nincs. Az én okom épp olyan igaz nekem, mint a tiéd neked.
*Egész testével A.J. felé fordult, már alig mosolygott.*
- Viszont ha te csak húsnak, csontnak, reménynek és rosszindulatnak tartod magad, akkor ne is kezdj neki a Táncnak. Minden élőlény egyedi, még egyszer hasonló nem lesz. Ezért emlékezz az ellenfeleid arcára, és bánj velük tisztelettel, mert bátorság kell ahhoz, hogy egy ilyen egyedi dolgot kockára tegyen.
*Gauldothra mutatott, aki tudta, hogy mi fog következni. Előre bólintott is.*
- Ez itt tudja is, hogy miről beszélek. Egy ideig így viselkedett, aztán öngyilkos hadjáratba kezdett, és amikor az nem sikerült, akkor következett az esztelen gyilkolás. De arról már nem tehetett, tudjátok ti is jól. Mindenesetre ő már teljesen más ember, újjászületett.
*A férfi azonban nem erre számított, kihagyott egy ütemet a szíve az utolsó mondatrészeknél. Próbálta megoldani, hogy teljesen természetesnek tűnjön hogy háttal fordul a többieknek és apja jegyzeteit kezdi lapozgatni, de nem sikerült. Szúrást érzett a mellkasában, a fejében. Ha nem lett volna halott, vagy édesapja testében, elevenen megnyúzta volna Alastart. Az mit sem törődött az egésszel, talán észre sem vette hogy mit okozott.*
- Vagy nem tudjátok. Mindegy. Vishous, ha képes vagy megérteni és elfogadni, hogy tisztelettel kell küzdened, emlékezve az ellenfeleidre, de ugyanakkor minden erődből, és csak akkor ölni mikor muszáj, valamint észben tartod, hogy minden igazság igaz és hamis is - akkor örömmel fogadlak a család köreibe és engedem meg, hogy Tulkas tanítson.
*Azzal Alastar kinyújtotta a kezét A.J. felé.*

*Vette az adást. Valamiért nem szabad kiderülnie, hogy ki is ő valójában. Alastar hazudott neki, hogy nem ismeri. Igen, abban az értelemeben nem ismerheti, mint ember, de talán, hogy honnan jött... na, mindegy, ez már másik téma.*

Hm. Az ember csak önmagában egyedi. De mihelyst több egyedi lény összegyűl és tömeggé alakul, már nem lehet ezt mondani. Olyankor a csordaszellem munkálkodik és megszűnik a lélek érzékenysége. Akkor a felelősség megoszlik és nincs bűn. Az igazság új értelmet nyer. És mivel nincs bűn, nincs felelősség... Nekem eddig nem volt dolgom az egyedi emberrel. Csak a tömeggel. Nézd el nekem, ha az emberekről alkotott véleményem kissé torz. Mégis nyitott vagyok a jóra és a változásra. Képes vagyok változtatni a gondolkodásomon, ha látom a mögöttes tartalom valódiságát.
Úgy gondolom, hogy attól, hogy a Táncot megtanulom, nem fogok gyilkológéppé válni. Nem az ölésért szerettem volna ezt megtanulni. A cél önmagam megvalósítása. De nem mások életének árán.

*Amikor Gaulról kezdett el beszélni, nem nagyon értette, hogy mire célzott. Újjászületett. Mikor? Amikor ilyen félig elhalt vérfarkassá vált, vagy most, mikor újra szerelmes lett? Öngyilkos hadjárat, esztelen gyilkolás? Most döbbent rá, hogy nem is ismeri Gault. Egyáltalán semmit nem tud róla. De az elmondottak alapján talán sokkal nehezebb volt neki, mint hitte...*

A gyilkolás nem okoz örömet. Biztosíthatlak róla, hogy nem azért akarom megtanulni a táncot, hogy mindenféle alantas hátsószándékkal másoknak ártsak vele. Köszönöm a megtiszteltetést és a bizalmat!

*Kezet fogott Alastarral. Boldog volt. De mégis valahol félt. Mióta eljött a kis viskóból, folyamatos félelemben élt. Minden egyes perccel, amit kedves emberek között töltött, megöltek benne valamit. A régi énje, akit mindenki megvetett, ami éveken át berögződött, most haldoklott. Helyette egy védtelen, kíváncsi és bizakodó valaki kezdett a hamuból előbukkanni. Annyira más, annyira új, annyira ismeretlen... Egyet viszont tudott: ha az erős, edzett, besavanyodott A.J.-t teljesen megöli, és helyére megszületik Vishous... aztán a falka újra kitagadja, és... Freya, Carme, Gaul, Tulkas is eldobja magától... akkor nincs tovább. Véget ér az élete.
Végignézett a kis társaságon. Közben mosolygott. Már csak Carme hiányzott.*

Kell valamiféle esküt tenni?

*Kívülállónak érezte magát elnézve A.J. és Alastar furcsa kapcsolatának kezdetét. Tudta, hogy ő sosem lesz a harc híve, és amikor a szellem azt firtatta, hogy nem egy őrült szörnyeteg, megmagyarázhatatlan késztetést érzett, hogy gúnyosan felhorkantson. Persze nem tette. Mindenesetre tüntetően az egyik polchoz sétált. Látszólag minden figyelmét az ott heverő tárgyaknak szentelte, de valójában szinte nem is látta azokat. Feszülten várt.
Mióta Alastar látogatóban volt Tulkas testében, valami baljós érzet alattomosan tanyát ütött szívében, szinte fojtogatta. Nem tudta, honnan ered ez az ellenszenvnek vélt dolog, de remélte, hamar eltűnhet a lélek közeléből.
Az esztelen gyilkolás hallatán pillantott csak hátra, kifürkészhetetlen tekintettel Gaul pillantását kereste, mindhiába. Előadta ő is ugyanazt a produkciót, mint Freya az előbb. A lány remélte, hogy az ő mozdulatai nem hatottak olyan erőltetettnek, mesterkéltnek, mikor elfordult. Belátta, hogy ez valószínűleg hiú ábránd. Felnevetett, majd vigyorogva (vicsorogva?) vállat vont. Abszurdnak találta az egész helyzetet. Pár napja találkozott ezzel a férfivel, támogatta őt, bizalmába fogadta, egy alkalommal még egyazon ágyban is aludt vele. Az ember ezeket hallván azt hihetné, hogy ez a hirtelen fellobbanás együtt jár a másik tökéletes kiismerésével. Mekkora fatális tévedés. A vérfarkas amilyen zűrös egyéniség volt, éppoly megfejthetetlen titokként állt a lány előtt. Ő pedig mikor esetleg, netalántán úgy érezte, hogy most aztán megvan, a vérfarkas homokként csúszott ki ujjai közül, ráadásul ahelyett, hogy felfedte volna magát, újabb kérdéseket hagyott maga után. S most itt gubbaszt egy sötét pincében, egy rég nem idevaló ember szavain bosszankodva.
Merengéséből A.J. kérdése húzta vissza. Azt kívánta, bárha ne lenne semmi hűhó, már elég mehetnékje volt, s nemcsak Alastar miatt. Egyre jobban aggasztotta az, hogy Radent csak úgy szó nélkül fent hagyta, és magában halk fohászokat mormolt a bútorok épségéért.*

*Alastar halvány, mosolyt küzdött fel darabos mozdulatokkal Tulkas arcára, mikor A.J. elfogadta a kezét. Talán az eskü kérdése, talán a kézfogás váltotta ki belőle, ki tudja. Fejét ingatva válaszolt a kérdésre, miközben még mindig fogta A.J. kezét.*
- Nem, nem kell eskü. De ha valamelyikőtök mégis elárulna minket, én magam vadászom le, az pedig nem egy szép vég.
*Erre halkan nevetett, de az inkább úgy hangzott, mint egy furcsa köhögés, főleg mivel még mindig vigyorgott. Jól látszott, mennyire elszokott az anyagi síktól. Ez a "nevetés" azonban jelen esetben nem azt feltételezte, hogy viccelődött, csupán azt, hogy jól szórakozott a gondolaton. Végre elengedte A.J. kezét. Vér csillant meg a fényben, ahogy most Tulkas füléből indult meg egy vékony csepp, ezt észrevévén Alastar csak csalódottan sóhajtott.*
- Az időm egyelőre lejárt, nem kívánok Tulkasnak túl súlyos sebesüléseket okozni. Mindannyiótokat szívesen látunk itt, bár Vishous, te úgyis sokat fogsz itt járni. Rawidan, talán te is élvezni fogod az ide tett látogatásokat.
*Gauldothra pillantott a szeme sarkából, nem akart több mozdulatot végezni, csak azt, hogy egy kézzel megragadja a medaliont.*
- Tetszik ez az új Gauldoth. Többet küzd, mint a régi. Az csak hagyta magát, ez már nem. Csak így tovább, egyszer talán győzöl, gyermek.
*Újabb rövid köhögések - nevetések? - sorozata tört elő a torkából, aztán rántott egyet az ékszeren, mire a spárga halkan elpattant, a mosoly pedig végre lefagyott az arcáról. Immár a test valódi tulajdonosa, Tulkas nekitámaszkodott az asztalnak, behunyt szemekkel vett mély levegőket. Azért hogy senkit se ijesszen meg, felmutatta a hüvelykujját, hogy jelezze jól van.*

*Gauldoth az asztal ugyanazon oldalán de távolabbi sarkának támaszkodott, ő még mindig a jegyzeteket lapozgatta remegő kezekkel, grimaszoló arcát eltakaró hajjal. Dühös volt? Mindenképpen. Alastar túl messzire ment, akár tudta miről beszél, akár nem. Mi a francot várhatott volna egy idiótától, aki annak szentelte az életét, hogy másokét elvegye? Persze, értette a logikát, de nincs értelme ezzel eltölteni egy életet! Legszívesebben kikapta volna apja kezéből a medált és darabokra törte volna, de tudta, hogy aligha találna még itt is olyan tárgyat, amely szétzúzná, valamint Alastart ebben a köztes állapotban kellett tartani a család érdekében. Elvetette az ötletet, a tehetetlen düh érzésére belegyűrt egy lapba, aztán kisimította és tovább lapozott párat sebesen. Önmagában is ilyen gyorsan lapozott vissza éveket, bár akaratlanul. Kézzel kapart gödrök, kosztól-vértől megfeketedett bőr, fogak és karmok képei villantak a fejébe, szapora szívverést, vad morgást és zihálást hallott a háttérben sikolyokkal és vér ízét érezte a szájában. Hányni akart, hányni az érzésektől, önmagától, a rémálmaitól, melyek a felismerhetetlenségig összemosódtak a valósággal. Úgy érezte az egész világ forog vele. A lap megállt a kezében, most arra koncentrált, hogy másik karjával támassza magát.*

*Biccentett, hogy nem kell esküt tenni. A fenyegetésre nyelt egyet. Aztán távozott Tulkas testéből, akit láthatóan megviselt a "látogatás". Gaul zaklatottnak tűnt, Tulkas fáradtnak. Úgy érezte, elég időt töltöttek a pincében. Hirtelen nem is tudta, hogy kihez menjen oda... Tulkas önérzete miatt nem hagyná a segítséget, Gaul pedig csökönyösségből. De talán Freyának megnyílik... az apja pedig kemény fából van faragva, úgy vélte, hamar rendbe fog jönni. Bizonytalanul törte meg a kínos csendet.*

Jó, megismertük Alastart... kellemes ember. Bár eléggé hátborzongató. Mit szólnátok hozzá, ha most meginnánk valami erőset? Vagy hűsítőt? Vagy csak kimennénk levegőzni? Freya, gondolom a visszaúton is Gaullal tartasz. Én meg vagyok olyan állat, hogy megint egyedül menjek...

*Zsibbadtnak érezte a fejét. Most vette csak észre, mennyi feszültség gyűlt fel benne ezalatt a kis kiruccanás alatt. Megfordult, hogy tegyen egy-két lépést a folyosó felé.*

Van még itt dolgunk?

*Fent egy pompás hintó érkezett néhány fős, fegyveres kísérettel. A hintóból egy ősz aggastyán szállt ki, nemes egyszerűséggel lépett a ház felé. Bekopogott, tengerkék szemeit pedig a ház udvarára szegezte. Itt még nem is járt, bár tudta, hogy Tulkas fia lakik itt. Miután értesült róla, hogy a férfi nincs a nejénél, gondolta, hogy a fiánál lesz. Mindenképpen személyesen akart vele beszélni. Sejtette, hogy meg fog lepődni a férfi! Hiszen mikor is volt utoljára, hogy Medard Brayen látogatóba ment volna egy régi ismerőshöz? Magabiztos nyugalmat árasztott magából, miközben újra bekopogott.*

*A fenyegetéssel már mit sem törődött, pedig minden joga meg lett volna a felháborodáshoz, hogy azt feltételezik róla, hogy esetleg eljár a szája. A nevetés során kicsordult vércseppet szemlélve elmélázott. Akárhogy is tartják itt Alastart, mindenképpen kontár munka. Látott már néhány nagy mágust, miközben magukba engedtek különféle lelkeket. Legjobb tudása szerint a vérzés egyáltalán nem jó jel.
Egy gunyoros mosollyal ajándékozta meg Alastart, szemeivel mégis jó pár fokkal kedvesebben fürkészte arcát. Talán a közeli búcsú miatt, ki tudja? A távozás után megkönnyebbülten sóhajtott.
Halkan odaszökkent Tulkas mellé.*
- Engedd meg... *ekkor megfogta apósa még mindig levegőben tartott kezét, behajtotta hüvelykujját. Hatalmas levegőt vett, s akárcsak a minap Gaullal, az ő fájdalmait is próbálta minimálisra csökkenteni a már ismert gyakorlattal* Megkockáztatom a megjegyzést, hogy ez az Alastar éltében sem lehetett normálisabb ipse. Mindig így kommunikáltok vele, vagy van más módja s a kapcsolatteremtésnek? *kérdezősködött megint, de csak Tulkas figyelmét szerette volna elvonni esetleges kínjaitól, közben egy vászon zsebkendőt előkotorva letörölte a füléből kiszivárgott vért.
Csendes sóhajt nyomott el. Bár ő nem örökölte nagyanyja különleges képességét, mégis megérezte Gaul feszültségét. Megjegyzésképp ez talán nem is olyan nagy érdem, tekintve, hogy az milyen savanyú ábrázattal borult a jegyzet felé.*
- Mmmm... Gaul, tudnál hozni egy pohár vizet apádnak? Vagy csak odafent van ilyesmire lehetőség? *töprengett el ezen egy pillanatig.*
- Igen, vele megyek, bár kicsit tartok. Nézz rá! Nem is itt van. A múltjában kirándulgat, mégpedig nem is szépek közt. Mi lesz, ha emiatt nm figyel eléggé, és mindketten nyakunkat szegjük? *kérdezte drámai hangon, vigyorogva* A.J., neked eddig csak annyit mondok... ha miattad nem öregedtem most 10 évet, akkor soha nem halok meg. Ne bízd el magad attól, hogy az előbb lejutottál, ettől még vígan meghalhatsz visszafelé. Nem elbátortalanítani szeretnélek, csak, hogy legalább olyan elővigyázatossággal közlekedj, mint lefelé.
*Elengedte Tulkas kezét, úgy gondolta, mindent megtett azért, hogy a férfit a lehető legjobb firmába hozza.*
- Nekem már nincs.

*Odafent Raden már halálra unta magát. Pár hosszú percig a pince ajtaját kaparászta, de minthogy ez nem járt sikerrel, úgy vélte, nem árt, ha legalább kihasználja a helyzetet. A konyhába sétált, megette az összes húsfélét, amit talált. A nappaliban rálelt egy csodálatos párnára, azzal máris önfeledt játékba merült, nem törődve a szanaszét repülő tollakkal. Megrágcsálta annak a széknek a lábait, melyen Gaul foglalt helyet reggelinél. Előre is jót mulatott azon, hogy mi történik majd a következő használat alkalmával. Miután ezt is megunta, újra a pince lejáratához ment. Fejével ütemesen kopogtatta azt, mialatt keserves nyüszítést hallatott. A kopogásra felkapta fejét. Odarohant a bejárathoz. Óvatosan körbeszaglászott. Velőtrázó üvöltést produkált, kicsit várt. Mivel senki nem jött hívására fel, maga vette kézbe az irányítást. Hatalmas mancsaival próbálta kinyitni a nyílászárót, karmai azonban lecsúsztak a kilincsről. Bosszúsan morgott, majd hirtelen mozdulattal mégis sikerült csaknem kiszakítania az ajtót. Medardot már a szokott lenéző ridegségével szemlélte, mintha az előbb tökéletes eleganciával tárt volna ki előtte a vészesen nyikorgó bejáratot. Jobban útját sem állhatta volna az idegennek. Szárnyait enyhén széttárta, fülét hátrahúzta, pofája vicsorra állt.*

*Freya segítségére az öreg vérfarkas szája mosolyra görbült, szerencsére ez most sokkal természetesebb volt mint amit Alastar produkált. Mikor az elf befejezte a műveletet Tulkas kinyitotta a szemeit, a bal szemfehérje alsó része bevérzett, de láthatólag nem érdekelte, csak megdörzsölte a szemét mintha most kelt volna.*
- Köszönöm a segítséget, de igazán nem kell aggódnod. Ahogy Gauldoth és minden Waerjak, én is képes vagyok öngyógyításra, mivel az feltétlenül szükséges a tánchoz. Muszáj gyorsan ellátni a sebesüléseket.
*Meglengette a mutatóujját A.J. felé, miközben félig neki, félig Freyának magyarázott. Hagyta hogy Gauldoth összeszedje magát, magára vállalta a magyarázást.*
- Ha nem teherhordó csontról vagy súlyos törésről van szó, a csontokat úgy kell gyógyítani, hogy nem állsz meg! Felszíni sebeket pedig csak akkor, ha nagyon vérzik! Freya biztos örömmel segít majd neked tanulni ezt a részt.
*Felegyenesedett, nagyot nyújtózott és lerakta a medaliont az asztalra, aztán elégedett sóhaj után tovább mesélt.*
- Alastarral pedig tudunk máshogy is beszélni, de hiányzik neki az anyagi sík érzése, ezért néha ilyet is csinálunk. Hogy normális-e, nos... egyáltalán mi az a normális, ha egy ilyen családról van szó, mint mi? Teljes mértékben megértem Alastar gondolkodását, sőt, egy időben magam is azért küzdöttem, mert élveztem, ez egyszerűen mindegyikünk vérében benne van, akár akarjuk, akár nem. Gauldoth születésének estéje óta nem harcoltam igazán jót, de kétlem, hogy valaha is olyan izgalmas csatában lenne még részem! Majd egyszer elmesélem ha szeretnétek, tökéletesen példázza a Tánc használatának lényegét.
*Fogas vigyort villantott ahogy felidézte az emlékeket, a vizes kérdésre azonban megrázta a fejét.*
- Idelent se tűz, se víz, és ha lehet, semmiféle varázslat. Egyes tárgyak reagálnak a mágikus energiákra, a tűz és víz pedig rongálhatná őket, de most viszont uccu fel. Te kölyök, viszont biztos, hogy nem magad mész föl. Idáig hallottam a szívverésedet, ahogy jöttél lefelé!
*Tulkas esélyt sem adott A.J.-nek az ellenkezésre, azonnal a karjaiba kapta és a lépcső felé sétált.*
- Ne mocorogj, mert ráejtelek egy csapdára!

*Gauldoth mindeközben lassacskán összeszedte magát. Bezárta az emlékeket, vagy rémálmokat, bánta is ő miket, egy szekrénybe, ahol eddig is voltak. Ez mondjuk amilyen egyszerűnek hangzik, olyan sokáig tartott. Akkor egyenesedett csak fel a jegyzetekből, mikor apja elindult A.J.-el a karjai közt. Először nem is a többiek felé fordult, hanem az egyik szekrényhez lépett. Kotorászott egy darabig, de aztán kivett egy egyszerű fekete kőzetdarabnak tűnő tárgyat.*
- Mindjárt megyek, ne aggódj!
*Miután megnyugtatta Freyát hogy nem kívánkozik itt maradni éjszakára, átkocogott a fegyverek részére, és leemelt két hüvelyében tartott szablyát az egyik polcról és az övébe tűzte őket, mivel a fegyverövet még nem viselte. Freyához sietett, közben igyekezett vidám arcot vágni, de ugyanakkor érezte, hogy kínos a légkör kettejük között. Vagy csak neki volt az? Nem, biztosan az elfnek is...biztosan? Belefájdult volna a feje, ha tovább vitázik magával, így egyszerűen csak úgy tett mintha semmiféle öldöklésről nem lett volna szó.*
- Hát akkor... előre.
*Óvatosan felkapta Freyát, és kínos csendben megindult apja után, akit ekkorra már elnyelt a feljáró sötétje.*

*Tulkas ahogy beért a lépcsők ismerős, totális vaksötétjébe, mintha egyenesen felfelé ugrott volna egy hatalmasat. Amikor ugrása csúcspontján megállt, a "fent" és "lent" fogalmak mintha értelmüket vesztették volna pár pillanatra, teljes káosz támadta meg A.J. egyensúlyérzékét. Amint ez az állapot megszűnt, pár lépés után kint voltak a pince aljában, ahol letette A.J.-t és biztatóan megveregette a hátát.*
- Na látod, velem egyszerűbb. Ha hánynod kell, abba a hordóba tedd ott a bal szélen.
*Meghallotta a morgást fentről, mire céltudatosan felsietett a lépcsőn. Amint meglátta ki áll Raden előtt, felderült az arca egy pillanatra, de csak addig, amíg mennydörögve rá nem szólt az állatra, azután rögtön megint vidám volt.*
- Raden! Engedd be a vendégünket! Medard, minek köszönhetem a látogatásod?
*Azzal mélyen meghajolt előtte, várva a választ.*

*A magyarázatokat figyelmesen hallgatta. Nem kerülte el a figyelmét Gaul zavara, se az, hogy Tulkasnak mintha kutya baja se lenne.*

Akár most este is elmesélhetnéd, hogy milyen harcokat vívtál meg eddig! Engem érdekelne!

*Aztán hirtelen felkapta őt Tulkas.*

!!!!

*Tekintete szavak nélkül is elárulta, hogy nagyon meglepődött, válaszolni se nagyon tudott, fel is háborodott, de tudta, hogy kár is ellenkezni.*

Igazán, én... tudok ám a saját lábamon is menni!! De Tulkas... nagyon megtisztelő, de kényelmetlen is egyben!! :S

*Alig mondta ki az utolsó szót, mintha repültek volna a sötétségben. Egész testében megfagyott a vér. ÚRISTEN!!! - akarta volt kiáltani, de pár lépés után már kint is voltak a pincéből.*

Nem, köszönöm, nem élek a hányás lehetőségével!

*Látta, micsoda pusztítást végzett Raiden, míg ők lent voltak. Hűha!! Ezt lehet jobb, ha nem látja Freya!*

Raiden! Gyere ide!

*Mondta neki kedves hangon, látta, hogy Medard jött látogatóba. Ismerte a férfit, bár sok közük sosem volt egymáshoz.*

Üdvözlöm, Medard!

*Amikor Medard meghallotta az üvöltést, egy lépést önkéntelenül is hátrált. Az ajtóra szegeződött a tekintete. A kilincs mocorgott, miközben hallani lehetett, hogy valaki nagyon próbálja kinyitni azt. Az őrök, akik eddig a háttérben álltak, most felhúzták az íjaikat, és előkészítették kardjaikat. Aztán az ajtó hangos sóhajjal kinyílt, mögötte egy fekete démon állt ugrásra készen, vicsorogva. Megriadt tőle a férfi, szemeit le nem vette róla. Felemelte egyik kezét, hogy egyelőre még ne lőjenek az állatra.*

Ismerős vagy nekem... szoktalak látni a hegy felett repkedni...

*Suttogta a lénynek, majd feltűnt Tulkas. Mögötte meg valami fiatalember. Ismerős volt neki, de nem emlékezett a nevére.*

Üdvözöllek Titeket! *Fejével biccentett köszönésképp.* Nem akarlak sokáig zavarni Titeket, de most akit tehetek, személyesen keresek fel, hogy átadjam a meghívásomat a ma este nálam rendezett bálra. Bizonyára értesültetek róla, hogy Wrahn felderítésre ment. Ha Gaia kegyes hozzánk, akkor mostanra már nem él. Ebből kifolyólag most egy fényes bált tartok, hogy megünnepeljük! Szeretném, ha eljönnél Te is a családoddal! Mindenkit nagyon szívesen látok!

- Jól van akkor! *nevetett fel* Ha valamiért hálát adsz, sose mondd utána, hogy "de". *jegyezte meg halkan, zsebre vágva a zsebkendőt.*
- Segítek, bár nem tudom, hogy rendelkezem e a megfelelő képességekkel a tanításhoz. *ez is igaz volt. Viszont őt úgy nevelték, hogy nem mindenki tudja elsajátítani a gyógyítás művészetét, így inkább A.J. tehetségére volt kíváncsi. Lopva öccsére nézett. Vajon megvan benne? Hááááát... Á, ne légy ilyen gonosz! Menni fog neki.*
- Rendben. Szívesen hallgatlak. *mosolygott, de remélte nem most ejtik meg a mese délutánt. Épp elég erőszakról hallott a mai nap, s ez számára bőven elegendőnek bizonyult.*
- Ésszerű válasz, hülyeség volt kérdeznem. *bólintott.
Nagy kő gurult le a szívéről, amikor Tulkas ölbe kapta A.J.-t, még kacagni is elfelejtett, pedig mindenképp érdemes lett volna. Miután ők elindultak, Gaul tevékenységét figyelte.*
- Miért hozod ezeket magaddal? *fintorgott egyet a férfi silány színészként nyújtott előadásán. Mitől érzi magát feszélyezettnek? Óóó! Szóval amiatt, hogy nemrég hazudott neki, mikor az ölésről kérdezte? Hiszen az önvédelemből következett véletlenek és az öldöklés messze nem ugyanaz. Igazán kár! Nem fért a fejébe a dolog. Pedig eddig mindig úgy hitte, hogy meglehetősen kedves, aranyos ábrázata van, így az emberek még könnyebben nyílnak meg neki. Úgy tűnt, Gaul érzéketlennek tetszett ez ellen. Pedig még csak ítélkezni sem szokott. Bármit is tett, Freya meg tudta volna emészteni úgy, hogy közben nem változik a hozzáállása viszonyukhoz. Viszont ez a titkolózás összes életkedvét elvette.
A farkas karjaiban szólalt meg újra.*
- Ennyire megbízhatatlannak tűnnék? *sóhajtotta inkább fáradt, mintsem kíváncsi hangon* Ne érezd magad cefetül. Én sem teszem. Senki sem tökéletes. Te sem várhatsz el hasonlókat magadtól. Mindannyian követünk el hibákat, s nem a többi ember dolga, hogy ezeket a vétkeket elbírálja. Épp ezért nem kellene tartanod a reakciómtól, ha egyszer igazán megnyílnál... Áhh, mindegy, talán feleslegesen koptatom a szám. *tónust váltott* Azt hiszem majd lassan össze kéne dobnom valami ebédnek valót.

*Raden amint meghallotta az öreg, ám magabiztos hangot, leült, várakozóan félrehajtotta fejét. Szemei kistányér méretűvé tágultak. Tulkas otromba felszólítására megmakacsolta magát, nem volt hajlandó odébb menni. Lesújtó megvetéssel nézett a férfira. Neki így nem lehet szólni! Vele így nem lehet beszélni! Parancsolni meg csak Freya parancsolhat számára. A.J. viszont határozottan kedves hangon szólította. Igen, ez már teljességgel más. Fenyegetően pillantott Tulkasra, míg teljesen el nem ment mellette, le nem vette róla a szemét, s nem restellte jól megtaszítani. Egyre gyorsabb iramban futott a hang irányába. Kicsattanó lelkesedéssel vetette magát A.J.-re, alaposan megnyalogatta. Hiába, őt mindig is nagyon szerette.*

*Tulkas arca egy pillanatra megrándult, ahogy Medard Wrahn valószínűsített halálát említette, na meg azt, hogy erre még egy bált is rendez, ilyen sebesen. Nem tetszett neki Wrahn elestének ötlete, főleg hogy A.J. még le se rendezte vele az ügyeit. Mondjuk a fickót kemény fából faragták, nem dobja csak úgy fel a papucsot. Amikor Raden elhaladt mellette és meglökte, kuncogva halkan bocsánatot kért tőle. El is felejtette, hogy ez, vagyis ő nem egy egyszerű állat. Na szóval a Wrahn halála alkalmából rendezett bál... áh, mindegy, a lényeg, hogy mulatság lesz! Majd legfeljebb nem emel poharat. Bólintott a bál ötletére.*
- Elfogadom a meghívásod! Bár Yavanna sosem szerette az ilyesmiket, meg épp betegeskedik... kétlem, hogy ő részt tudna venni.
*Enyhe csalódottság volt a hangjában ahogy kiejtette a szavakat. Mondjuk ha őszinte akart lenni, ő sem csípte a bálokat túlságosan, de el tudta viselni őket. Ha pedig Medard rendezett egyet, azt nem utasíthatta vissza csak úgy! Hátranézett a furcsa hangokra, mire összegörnyedt és elröhögte magát. Medardra pillantott, miközben egy könnycseppet törölt ki a szeméből.*
- Na és A.J., a nyálhuszár is a mindenki közé tartozik akiket szívesen látsz, ugye?
*Nem hagyta hogy a gondolatainak súlya kiüljön az arcára, de a két férfi közti kapcsolat járt a fejében. Vajon hányszor látták már egymást, mit sem sejtve, ugyanúgy, mint most? Szinte beleborzongott.*

*Gauldoth a kardok kérdésére egyszerű feleletet biztosított.*
- Az egyiket azért, ha megtaláljuk azt, aki a szellemeket ránk szabadította. A másikat azért, mert szeretem, ha mindig van nálam egy fegyver - minimum. Meg régen sokat edzettem vele, eléggé összeszoktunk.
*Kis vigyor kúszott az arcára, ami bekísérte őt a lépcsők sötétjébe is. Végighallgatta, ahogy Freya megpróbálta meggyőzni arról, hogy semmi gond az egésszel. De. De volt gond, ha nem is a nőnek, hát saját magának.*
- Ez nem arról szól, hogy bízok-e benned. Nem várhatod el tőlem, hogy hipp-hopp teljesen megnyíljak neked, miután fél évszázadot úgy töltöttem el, ahogy. Azt sem tudom, egy időszakomból melyik emlékeim kovácsoltak, és melyek valódiak. De arra már biztosan emlékszem, hogy amikor...magamhoz tértem, nem tudtam a tóban lemosni magamról a vért és koszt, a bőröm teljesen beszívta őket. A bőröm durva és irhaszerű volt, annyiszor gyógyítottam meg tökéletlenül a sebesüléseimet, melyeket vagy saját erőkifejtésből, vagy mások által szereztem. Itthon kellett engem rendbe hozni. De azután megint elmentem, csak már józan ésszel.

*Felért a pince aljába, ott azonban megállt és letette Freyát. Két vállára tette kezeit miközben mélyen a szemeibe nézett, gondos hangsúlyt fektetve a megfelelő szavakra.*
- Nem minden élet amit elvettem érdemelte meg azt a sorsot, ezt is biztosan tudom. Tegyük fel, hogy nem az én hibámból történt mindez. De te végképp ne okold magadat, hogy ne lennél elég megbízható. Csak...annyi minden után amit átéltem, nagyon nehéz átszokni ilyesmire, hogy még ez sem hökkent meg. De ezt már elmondtam, pontosan ma reggel...mielőtt lejöttünk volna, azt hiszem! Figyelsz te egyáltalán rám?
*Elnevette magát, majd egy csókot lehelt Freya ajkaira, nyomatékosítva a korábbi mondandóját. Vigyorogva húzódott egy kicsit távolabb a nő arcától, de még mindig közel volt hozzá.*
- Próbálkozok ahogy tudok, de el sem hinnéd, mennyi harcot vívok egyszerre magamban. Kész csatatér vagyok, Alastarnak ebben igaza volt, ahogy abban is, hogy már nem hagyom magamat.

Jó-jó!!! Uhh! *kicsit mintha megrogyott volna Raiden súlya alatt, ahogy nekifutott a lény. Megsimogatta, a nyálra elhúzta a száját.* Pfuj! :S Kellett ez nekem... igen, már tudom mi hiányzott az életemből!

*Lefejtette magáról az állatot, majd a feje búbját vakargatta. Jó nagy rumlit csinált, míg lent voltak. Vajon meddig maradtak el?? Aztán Tulkasra és Medardra figyelt.*

Hééééé! Milyen nyálhuszár?! RAIDEN!

*Fakadt ki az állatra, mert elszégyellte magát. Ruhaujjával törölgetni kezdte az arcát.* Jól van már na! Én csak akkor megyek, ha Carme is jön...

*Medard bólintott.*

Yavannától jövök, mivel nem találtalak ott, így eljöttem Gaulhoz. Hallottam a kósza híreket a visszatértétől. Gondolom nagy az öröm! Yavanna tud már róla? Én nem beszéltem neki róla! Milyen szép is visszakapni a szeretteinket...

*Ahogy elkalandoztak a gondolatai, a nyálhuszáros kijelentés zökkentette vissza. Tekintete azonnal A.J.-n állapodott meg. Aztán megakadt rajta. Halvány mosoly játszott szája szegletében, miközben válaszolt.*

Ó, hogyne! Jöjjön csak nyugodtan! Nem mellesleg Carmét is meghívtam. Jó látni, hogy a szálak összeérnek. ... Milyen furcsa... *tovább fürkészte A.J-t.* Még nem is láttam, hogy milyen fekete hajad van... ritka a vérfarkasoknál... *látszott, hogy elmereng néhány régi emléken. Aztán újra Tulkasra pillantott.*

Sokan leszünk, hála Gaiának! Az én feleségem, Anastasia is nagyon izgatott, nagyon rég volt már, hogy vendégeket fogadtunk! De úgy érzem, az élet igazságot szolgáltat, csak türelemmel kell lenni. Gyertek bátran! Számítok a megjelenésre! Öhm... a macska ne jöjjön, csak ha tud viselkedni, rendben?

*célzott itt Raidenre*

Ne haragudjatok, de sürget az idő! Rengeteg helyre kell még mennem! Köszönöm, hogy eljöttök! Hamarosan találkozunk!

*Elindult a hintója felé.*

- Ühüm. *tudta le a fegyverek kérdését ennyivel.*
- Jóóóóóóóóóóóól van, igazat kell adnom *sóhajtott. Jól van. Hozzászokott ahhoz, hogy mindenütt maximum két hétig marad, és ebben meg kell gyógyítania legalább a fél város testi-lelki bajait. Így nem csoda, honnan a lendület, amivel Gaul lelkének is nekiesett. Pedig ki tudja? Lehet ha csak türelmesen várt volna a rejtélyes zár előtt, az magától kinyílt volna előtte. Némán hallgatta a férfit*
- Hm...
*Önkéntelenül is elvigyorodott, amikor megfogta a vállát.*
- Én nem okolom magam. Tudom, hogy megbízható vagyok. Most, hogy mondod, mintha rémlene hasonló! Ne haragudj... Nagyon gázak vagyunk? *kérdezte félszegen mosolyogva.
Átkarolta a férfi nyakát.*
- Nem kell egyedül megbirkóznod mindennel. *pillantott mélyen a szemébe. Aztán periférikus látásával észrevette a szanaszét pelyhedző tollakat. Elengedte a farkast, lassan a helyszínre sétált. Esetleg tetthelyre. Huhh! Csak egyetlen párna. Ez esetben nem is olyan vészes! Közben a székre támaszkodott, amit Raden megrágott. Az pillanatokon belül kicsúszott a lábai alól, mire Freya művészi pontossággal fejelte le az asztalt. Pontosabban orrolta, ugyanis szaglószervéből robbanászerűen kezdett el ömleni a vér* Azt a rohadt eget Raden, hogy kell neked mindig mindent szétszedni! *megtapogatta orrát. Erre a vérfolyamba még néhány könnycsepp is csatlakozott* Eltört. *jelentette ki halkan. Hátrahajtotta a fejét, tapogatózva kinyúlt az egyik széklábért, ráharapott, helyére tette a csontot. Alig nyüszített. Innentől kezdve neki is látott a gyógyításnak, közben lesújtóan fixírozta örök barátját.*

*Raden fel sem vette a bocsánatkérést. Hallatlan! Engedett A.J. védekezésének. Leült elé, s csillogó szemekkel, farok csóválva nézett rá. A zajra, ami Freya esésével párosult megrezzent. Na neeeeee! Ez is Gaul hibája! Hát mi az, hogy hagyja, hogy a nője sétáljon bele a neki állított csapdába?! Ráadásul sokkal fantáziadúsabb módon, mint ahogyan azt ő tervezte!*

*Tulkas bólintott Medardnak, miközben elgondolkozott, hogy van-e egyáltalán megfelelő ruhája az eseményre. Meg kell néznie otthon.*
- Igen, már elmondtam neki, rögtön a csata után. Ugyan még nem találkoztak, de ha sikerül rávennem hogy eljöjjön a bálba, akkor azt is letudjuk. Az lesz ám a jelenet!
*Csintalan vigyor ült ki az arcára, ahogy elképzelte a találkozót. Már előre vicces volt! Azon kapta magát, hogy egyre jobban várta a bált, és ez egyáltalán nem zavarta.*
- Mi köszönjük a meghívást, Medard! Ott találkozunk!
*Becsukta az ajtót, majd az egyik könyvespolchoz lépett, elmélyülten keresgélni kezdett a választékban.*
- A.J., te pedig készítsd a tanulóizmaid, mert kapni fogsz pár könyvet, amit az elkövetkező pár napban jól át kell tanulmányoznod! Lábmunka és beállások, meg egy kis birkózás. Ezzel kezdünk majd. Egyelőre még nem Tánc.

*Megint elnevette magát, közben jól megölelgette a sötét elfet.*
- Ó igen, rettenetesek vagyunk. Összeillünk, vagy mi?
*Talán tényleg nem kell egyedül megbirkóznia mindennel. Nem szólt semmit, úgy érezte nem voltak szükségesek a szavak, egyszerűen csak bólintott. Követte a ringó csípőt fel a lépcsőn, ő is meglátta a széttépett párnát, mire vigyorgott egyet. Tényleg csak úgy fent hagyták Radent, végül is elfogadható a kis bosszú.*
- Nincs gond, úgyse szerettem azt a pár-
*Nem tudta befejezni, mert ekkor csattant Freya arca az asztallapon. A zajra odarántotta a fejét, de még Tulkas is abbahagyta a könyvek közt keresgélést, és hátranézett. Gauldoth rögtön egy lépéssel a nő mellett termett, közben felmérte a helyzetet. Aha, szóval Raden megkóstolta a széklábat... éppen azt, amin ő ült korábban, cseles. A dolog sajnos nem úgy végződött, ahogy azt a terv kidolgozója gondolta. Inkább érte volna őt baleset, meg se kottyant volna neki, ha beveri a fejét, vagy valami hasonló. Előkerített egy nedves konyharuhát, ekkor Freya már a gyógyítást végezte. Óvatosan körbetörölte a lány arcát, halványan mosolyogva. Felmérte az áldozat foltokban pirosló ruházatát, amely úgy tűnt menthetetlen volt. Az asztal és a padló is szépen be lett színezve, fel is vonta a szemöldökét a mennyiség láttán, de azért mosolygott, látván hogy nincs nagy baj.*
- Vagy nagyon csúnyán összetörted az orrod, vagy pedig fel van hígulva a véred...változtatnod kéne az étrendeden. Anyám ért az ilyesmihez, rád szállna amint csak lehet...
*Tulkas, miután meggyőződött róla, hogy semmi életveszélyes sebesülés nem történt, két könyvvel a kezében elfordult a polctól és vigyorogva, állát dörzsölve hol Radenre, hol pedig Gauldothra sandított, aki közben Freya hátát simogatta hogy lenyugtassa.*
- A feszültséget két férfi között semmi nem oldja jobban, mint egy kiadós baráti mérkőzés...
*Gauldoth fel sem nézett a munkájából, csak halkan kuncogott az ötlet hallatán, bár tudta, hogy apja ezt egy komoly javaslatnak szánta. Habár nem idegenkedett az ötlettől, és harcolt már vadállatokkal korábban, több dolog miatt is kételkedett a sikerben: Raden valószínűleg csak akkor békélne meg, ha ő győzedelmeskedne, akkor pedig felsőbbrendűnek tekintené magát. Freya valószínűleg nem engedte volna neki hogy az állat bántsa őt, valamint ő maga sem akart sérüléseket okozni Radennek, tekintve hogy mennyire fontos társa a nőnek. Nem akarta hogy úgy tűnjön kapva kapna a lehetőségen, hogy nekiessen a bestiának, így inkább óvatosan megkerülte a témát.*
- Hangokat hallottam, volt itt valaki?
- Igen, Medard Brayen maga meghívott mindannyiunkat a ma este szervezett báljára.
*Gaul felkapta a fejét a névre. Medard, itt? Tudta, hogy a férfi ismerte az apját, de nem hitte volna, hogy személyesen jön el ide. Vagy hogy még őt is meghívja, de ezek szerint legalább egy jelentősebb nemesi család nem veti meg. A falka nagy része még mindig ellenszenves felé, ezt jól tudta. Ezen is változtatni akart, de ugyanúgy még sok minden máson is. Hosszú út lesz ez. Egy valami azonban most szöget ütött a fejébe.*
- Azt tudom, hogy nekem van egy rahedli ruhám ilyen eseményekre...de nem tudom, hogy találunk-e neked valami megfelelőt, kedves. Ah, persze csak ha eljönne velem a bálba, hölgyem?
*Vigyorogva kinyújtotta a karját, várva hogy Freya elfogadja a meghívását.*

*A.J. nem tudta mire vélni, hogy úgy megbámulta Medard. Áh, lehet az volt a furcsa a nemesnek, hogy nem látta még ennyire kipucolkodva, szép ruhában! Ha belegondolt, hogy lehet ezt még fokozni szép öltönnyel és jól fésült frizurával! Mondjuk ezt az ötletet gyorsan el is vetette. Nem is biztos, hogy Carme apjáról maradt ilyesmi öltözet, és ő se volt még sose bálban. Egyszer-kétszer belesett az ablakon keresztül, ha valaki estélyt adott, de mindig elkergették. Bepánikolt. Vajon ő odavaló? Közben a férfiak még bájcsevegtek egy kicsit.
Hm! Szóval Yavanna is jön? Kíváncsi volt nagyon, hogy milyen felesége lehet Tulkasnak. Remélte, hogy hamarosan megismerkedhet vele.
Medard elment, Freya eltörte az orrát. Gaul vizes konyharuhát hozott, A.J pedig Radent otthagyva leültette egy stabil székre a lányt. Az orr visszakerült a helyére, Freya vérben ázott, Gaul és Tulkas feltűnően nyugodt maradt. Tulkas könyveket akart rásózni.*

Magoljak?? Könyvből? Hé! Erről nem volt szó!

*Odabattyogott a férfihez, és zavart tekintettel várta a könyvstócot Még hogy harcalapot könyvből megtanulni! Ki hallott már ilyenről? Viszont ez a meghívásos téma nem hagyta nyugodni. Érezte, hogy sápad... talán rá tudja fogni a vér látványára, elvégre Freya gondoskodott erről. Áh, badarság! ÚRISTEN!!! BÁLBA KELL MENNIE!!!! Nyelt egy nagyot, rendesen hallatszott.*

Khm. Szóval izé...a... bálon... táncolni is kell?! Nem úgy táncolni, ahogy a Waerjakok szoktak, hanem ahogy az úri nép? :S Tudjátok: ha eddig nem is ábrándult ki belőlem Carme, ezután az este után tuti kihajít Tuti be fognak engedni?