A vérfarkasok falva - Waerjak ház 1

*A ház külseje főleg kő, míg a belsejében a faanyagok dominálnak. Belülről tágasnak tűnik, talán mert az egész alsó szint szinte egy helyiség. Jobb oldalán van a konyha és az étkező amit egy széles pult választ el, bal oldalt pedig valami ami nappalinak mondható, pár kényelmes fotellal, kanapéval és egy nagy kandallóval. A falakat könyvespolcok és különböző fegyverek borítják, és két páncél is ki van állítva egy-egy sarokba. A bejárati ajtóval szemben vezet ki egy másik a hátsó kertbe, balra pedig egy vaskos faajtó vezet le a pincébe. A kandalló mellett egy nagy festett kép lóg, régi, megviselt; egy vérfarkast ábrázol egy mellvértben, aki csatamező felett sétál nyugodt arccal. Hat karjában egy-egy fegyvert fog, kivéve kettőt; az egyikben egy pajzsot markol, a másik üres.
A második emelet egy folyosó. Bal oldalt két ajtó van, az egyik a fürdőszoba, a másik a hálószoba. A jobb oldalon van egy nagy raktárféleség, és egy hajdanán élénkzöld, de mára kifakult ajtó.*

*Azzal a lendülettel ahogy kitárta az ajtót be is sietett a hely közepére és körülnézett. Legnagyobb meglepetésére a kandallóban tűz lobogott, az asztalon pedig egy fél sült malac árválkodott. Nevetve megcsóválta a fejét ahogy a kezeit csípőre tette.*

- Úgy látszik apám tudta, hogy megint hazajövök. Még el is tűnt innen, ha jól sejtem. De a mosatlanját itt hagyta a vén ökör...
*Freya felé fordult és a lépcső felé mutatott.*
- A fürdő balra az első ajtó, a háló eggyel tovább, ott pedig...a bal oldali szekrényben találhatsz ruhát. Ha jól emlékszem. Mondanám hogy érezd otthon magad, de ahhoz még nekem is hozzá kell szoknom...

*Ahogy belépett a házba, teljesen leesett az álla.*

Hisz ez gyönyörű!

*Majd mihelyst megkapta a fürdő helyleírását, egy gyors köszönömöt elrebegve felviharzott, ledobálta magáról ruháit, és vett egy hideg vizes fürdőt. Törülközőbe csavarva sétált át a hálóba, az említett szekrényben kutakodott. Szinte elámult a rengeteg darab láttán. Ám nem hagyta magát gyermekies lelkesedésbe esni. Gyors helyzetelemzés után, kiválasztott egy színes, egybe részes ruhát, a polcok alatt talált néhány cipőt, kiemelt onnan egy lapos talpú topánt.

Közben Raden odalent alamuszin egyre közelebb került a malacsülthöz, sunyi oldalpillantásokat vetve Gaulra, hogy nehogy elkapja, míg mielőtt egy jót ehetne. Teljesen úgy viselkedett, mintha a csatában nem is kóstolgatott volna bele-bele ellenfeleibe.

Freya táskájából elővett egy jókora zacskót, két ujjal belepakolta a régi gönceit, közben Dilecet átkozva. Miután biztonságosan lezárta, lesétált a Gaulhoz. A szatyrot letette az egyik sarokba.*

Ha megyünk ki, el kell égetni őket. Köszönöm.

*Mosolyodott el, majd míg mielőtt Raden megkaparinthatta volna az ételt, rácsapott az állat orrára.*

Nem szabad!

*Amint Freya felment az emeletre elkezdett körülnézni. Végigsimította a könyvespolcot, egy-egy kötetet még le is emelt és megvizsgált. Úgy érezte magát, mintha visszautazott volna az időben. Emlékek rohamozták meg, rengeteg emlék. A gyermekkorából, az ifjúságából, a baleset előttről. És után is. Kezébe vett egy-két fegyvert, elvégzett egy-két formagyakorlatot, mint a régi időkben, aztán hosszan bámulta a képet. Talán egyszer. Valamikor. Néha az állatra pillantott. Egyáltalán...miféle lény ez? Hasonlót sem látott, be kellett vallja, kissé nyugtalanította a jelenléte. Hirtelen megállt az egyik páncél mellett, amit az apja hordott a tegnapi csatában. Tiszta mocsok volt...még csak le se mosta rendesen, a vén ökör. Visszagondolt az elmúlt pár nap eseményeire, ahogy körbepillantott a tágas, meleg otthonban. Ha akarta se tudta volna megakadályozni, hogy a boldogságtól mosolyra húzódjon a szája. Nagy változás volt ez az egész neki. Nagy, de jó változás. Kockáztatott és nyert.*

- Hát...mégis megérte. Az egész megérte.
*Hangosan gondolkodva a kandallóra tett ronggyal törölni kezdte a páncélt. Egészen különleges boldogság járta át. De még jobb lenne, ha nem kezdte volna el valami szúrni a szemét. Biztos vasporos volt a rongy. Előfordul az olyasmi. A vaspor alattomos, mert akkor is az ember szemébe megy, ha nincs a közelben. Az apja is megmondta. Nem sok kellett hogy fellökje a páncélt, mivel csak akkor jött rá hogy Freya már lent volt, amikor az megszólalt. Gyorsan megdörzsölte a szemeit az ingujjával, hogy kiszedje belőle a port és azt a pár kósza könnycseppet, aztán odafordult.*

- Hogy mi? Elégetni? Nem lehet kimosni belőlük a port, vagy valami? Biztos nem annyira rossz...
*Aztán rájött, miért nézett rá Raden olyan sunyin; hát éhes volt a szerencsétlen! Így mindjárt máshogy állt a helyzethez, főleg hogy az nem őt akarta befalni. Az asztalhoz lépdelt, kézbe vette a bárdot, és egy határozott mozdulattal lecsapott egy jókora darabot a malacból, amit egy mosollyal odadobott az állat elé. Aztán Freyára nézett és ártatlanul vállat vont.*
- Ugyan, had egyen, ha kéri. Van bőven, és ő is megérdemelte.

*Hogy bizonyítsa az igazát, maga is elkezdett csipegetni a malac egyik sültebb részéből. Gondterheltnek tűnt ahogy nekitámaszkodott az asztalnak és újra végignézett a házon, végül a nőn állapodott meg a tekintete. A hangja reszelős és halk volt, koránál jóval idősebbnek tűnt tőle.*
- Azért mentem a csatába, hogy meghaljak. Már jó pár éve a halál félelme nélkül vetettem bele magamat akármilyen küzdelembe, akár kellett, akár nem. És ha úgy vesszük, most sikerrel jártam. Egy Gauldoth Waerjak tegnap meghalt a vér mezején, de úgy érzem egy másik megszületett. Otthagytam a régi fájdalmat és szenvedést, hogy a múltam legyenek.
Tudod, főleg te segítettél hozzá ehhez, meg A.J., és bizonyos mértékben még Dilec is. De annak a nagydarab, fehér ruhás gyógyítónak is még egyszer meg kell majd köszönjem, aki ellátott.

*Majdnem felhorkantott, hogy de hisz Raden csak kunyizik! Annyit eszik, mint hat felnőtt férfi összesen! De Gauldoth olyan jó szívvel adta, hogy inkább csendben maradt. Ezt még úgyis gyakorolnia kell. Megnyugodott, hogy a farkasban nem tépett fel régi sebeket, ahogy magára öltötte ezeket a ruhákat. Mikor Gaul a saját porosait említette, kirázta a hideg.*

Inkább tűzre vetném őket, ki tudja, hogy valóban csak egy sima viszkető por lepi e azokat? Lehet, hogy Dilec feltuningolta valamivel. Nem kockáztatok. Meg ha újra felveszem őket, ez jut eszembe, és önkéntelenül is vakarózni kezdek.

*Végighallgatta, majd egy darabig nem szólt semmit.*

Örülök, hogy lezártad a múltad. Bár a régi Gauldothot nem ismertem olyan jól, mégis barátomnak mondhattam. Remélem veled is így lesz, mármint a barátos résszel. *vigyorodott el, próbálta kicsit kevésbé komolyan venni a dolgot, úgy érezte, hogy egy kis lazasággal könnyebben fel tudná oldani a farkast* A nagy, fehér gyógyító? Borisz! Ha majd megakarod keresni, akár el is mehetek majd veled. Biztosan tudni fogja, merre van Gildas, mert ő meg beígért nekem egy kis recept-csere délutánt.

*Elhallgatott, határozott hangon hozzátette.*

Minden elért sikeredet magadnak köszönheted. Talán mások segítettek, de elsősorban magadnak kell hálásnak lenned.

*Melléperdült, szemügyre vette a jobb kezét. Ám ez nem olyan sértő vizslatás volt, inkább olyan, mint egy szakavatott orvos kutató pillantása.*

Mikkel próbáltad helyrerakni eddig? Ami karperecet adtam, igazából az is egy fehér mágiás ékszer. Ha viseled, tovább tudod használni a képességeidet.

*Végig csendben maradt, aztán harsányan felnevetett miután meghallotta a nevet, a hangja is újra a régi volt.*
- A fenébe, egyáltalán nem úgy néz ki, mint egy Borisz! Amikor megláttam hogy nézett ki egy pillanatra azt hittem meghaltam, és valami angyal jött elvinni!

*Megkomolyodott, de csak egy kicsit, mikor válaszolni akart a többire is.*
- Nyugalom, annyira azért nem változtam meg. Szerintem menni fog. És tudom jól, hogy elsősorban magamnak köszönhetem hogy hol vagyok, hisz én hozom a döntéseket. De ugyanakkor minden más is befolyásol. Talán ha egy apró részlet is más lenne, most nem lennék itt, vagy máshogy.

*Tétovázva levette a kesztyűt és feltűrte az ingét, hogy Freya jobban szemügyre vehesse. Elgondolkozott, miközben szigorúan bólogatott párat.*
- Aha. Akkor vissza fogod venni. Tudod a fekete és fehér mágia...hogy mondjam, kényes egyensúlyban kell őket fenntartanom. A fehérrel korlátozom, annyira épen és egyben tartom az egészet, amennyire csak tudom. Viszont *felemelte egy ujját, nyilvánvalóan élvezte hogy elmagyarázhatja valakinek* furcsamód a fekete mágiával vagyok képes mozgatni. Így egyensúlyban kell tartanom; ne gyengüljön el a túlzott fehér, és ne rohadjon darabokra a túlzott fekete mágiától.

*Pár pillanatra az emlékeibe révedt, aztán megvakarta a homlokát ahogy elővett egy MÉZBOR feliratú üveget az egyik szekrényből.*
- Pár idősebb gyógyító mondott valami olyasmit hogy olvastak már arról, ami abban a tekercsben volt ami ezt okozta, és még ha az összes érintett testrészem semmivé is rohadna, akkor a fekete mágia valahogy...átvenné a helyét? Valami ilyesmit mondtak.
*Teátrálisan vállat vont, aztán kibontotta az üveget, és alaposan meghúzta azt. Ráfért egy kis...vagy több alkohol az utóbbi napok után. Látta hogy Raden rég befejezte az adagját és megint hol rá, hol a húsra pillantott. A mosolya alatt dünnyögött valami olyasmit hogy "ez az utolsó, te bélpoklos" és odadobott neki még egy szeletet. Aztán elővett egy másik üveget amit lerakott a pultra és azzal a lendülettel Freya felé csúsztatott.*

- Kérsz? Az erdő elfektől hozattuk, még régen. Van egy csomó a pincében, úgyhogy ne legyél szégyenlős.

*Elszontyolodott, hogy Gauldoth vissza akarja adni ajándékát, persze megértette. Hagyta magát kioktatni, közben próbálta elnyomni fel-fel törő vigyorát. Raden finoman lábaihoz dörgölőzött. A felajánlott bort elfogadta, nem szégyenlősködött, ugyanabból a szekrényből elővett ő is egy üveget, jól meghúzta. Behallatszottak a kocsma zajai a nyitott ablakon. Hirtelen felcsillantak a szemei.*

Óóó, Gauldoth, nem megyünk le a többiekhez bulizni? Olyan jó lenne! Neked is biztosan sokkal jobb kedved lesz tőle!

*Próbálta rábeszélni a férfit.*

*Láthatóan nem gondolkozott sokat az ötleten, szinte gyermeki izgalom lett rajta úrrá mikor meghallotta a kocsma ismerős hangját. Újra meghúzta az üveget, aztán összecsapta a kezeit és megigazította a feltűrt ingét, a kesztyűt is visszavette. Még a haját is újra megigazította, annak ellenére hogy eddig is teljesen megfelelően állt, majd a biztonság kedvéért hátára vette az ajtó mellett lógó kétkezes pallost.*

- Már azt hittem meg se kérdezed! Ja és...nem csak te tudsz ám bunkó lenni, amint az kiderült. Szóval izé, bocsánat. Ha a karperecet nem azért kaptam hogy kiengesztelj az...elszólásodért, hanem mert barátok vagyunk, akkor örömmel fogadom el, sőt, viselem!

*Hogy nyomatékosítsa a mondanivalóját felvette a karperecet, mire az arca összerezzent egy kicsit. Ahogy ránézett, szívből remélte hogy nem néz ki rajta nagyon nőiesen...aztán drámaian komoly arcot vett fel, egy eltúlzottan hősies pózba ugrott, és az ajtó felé mutatott.*

- Most pedig...a kocsmába!

*Megörült, hogy Gauldothot nem kellett sokáig győzködni. Elnézegette, ahogyan a férfi készülődik, bár mikor a pallost is magára szerelte, kicsit meglepődött. Ahogy felvette a karkötőt, látta, hogy a másik kicsit vonakodik tőle, bár nem értette miért, hisz egy hímnemű varázslótól kapta még annak idején, szóval még a stílussal sem lehetett baj.*

Ezt már amúgy is odaszerettem volna adni valakinek, aki jó hasznát vehetné, csak eddig nem találtam rá megfelelő alanyt.

*A hősien pózra ő is kihúzta magát, és eltúlzottan emelt fővel barátja mellé lépett, ívesen belekarolt.*

Akkor mehetünk.

*A végére elnevette magát.*

/Mivel beleegyeztél az előző hozzászólásodban elviszem magunkat:D Freya, Gauldoth>>Mező - búcsúztató Vérfarkasok mellett/

*Kinyitotta az ajtót és lovagiasan előre engedte Freyát, bár nem bírta megállni hogy ne nézzen utána...kevésbé lovagiasan, egy apró vigyorral. De nem bámult sokáig, becsukta az ajtót ahogy Raden is belépdelt. Levette az összevérezett mellényt, aztán gondolkodóba esett, ahogy végigsimította a nyakán ejtett heg hűlt helyét. Talán oda kéne adnia a sült maradékát az állatnak, ő nem éhes, Freyának meg majd készít valami frisset. Vagy legalábbis megpróbálja. Elég bizonytalan volt a konyhában.*
- Fürödj le, addig majd...majd megpróbálok összeütni valami kaját, talán nem gyújtom fel a helyet. Nyugodtan nézz magadnak ruhát megint, úgy látom ezt alaposan elintézted.

*Végigmérte a ruha állapotát. Ragadt a kosztól és vértől, szakadt volt...nem a legpraktikusabb választás volt az estéhez, de ki tudhatta hogy már ilyen korán meg akarják ingatni Dilec hatalmát. Aki pedig elég rossz bőrben volt az este folyamán...biztos az alfa-lét velejárója. Nembaj, majd belejön. Remélte. Ekkor jutott eszébe teljesen, mi motoszkált a fejében korábban, a kocsmában. A hálóban egyetlen nagy ágy van. Gondolatban már le is foglalta a kanapét, vagy talán majd leterít pár bundát a kandalló elé...igen, ez egy jó ötlet. Több szempontból is, legalább nem teszi ki majd a kis éjjeli...epizódjainak. Aztán eszébe jutott még egy fontos dolog.*
- Ah, még valami. Korábban mondtad, de kérlek...ne próbálkozz segíteni rajtam, amíg alszom. Nem tudom, milyen hatással lehet rám. Vagy rád. Lehet hogy kellemetlen az alvás, de...már hozzászoktam.

*Villantott egy mosolyt ami talán kicsit szomorkásabbra sikerült, mint azt szerette volna. Kihagyta az éjjeli nyugtalanságát, nem akarta hogy a nő azt higgye, őrült. Hiába, az alvajárás, vagy inkább alva-védekezés a fájdalmat okozó képzelt és vélt ellenségek ellen valószínűleg sosem fog elmúlni. Kivéve ha a sárkány képes meggyógyítani őt...*

*Elismeréssel adózott a férfinek, hogy a köpeny ellenére is átkarolta, hisz ő már csaknem rosszul volt a szagától. Örült, hogy végre elindulhattak. Megérkezve Gaulra pillantott.*

Rendben. De hát nem is az én hibám! Szabotázs volt! A ruha elleni merénylet! Nem tehetek róla!

*Próbálta adni az ártatlant, de inkább csak leplezte, hogy elég rendesen ég a bőr a képéről, hogy ilyen szinten tönkretette a ruhát. A farkas további megjegyzésére legyintett.*

Ha a fehér és fekete mágia közti egyensúly miatt aggódsz, kérlek ne tedd. Ez nem varázslat. Csak egy egyszerű gyakorlat, bárki képes megtanulni, akár te is. Sokkal kiegyensúlyozottabb leszel, úgymond tudod kontrollálni a téged ért behatásokat, mint például a fájdalom, de ezzel kizárhatod a hideg érzetét is, esetleg a hőségét. Végül is, mindegy, nem erőltetem, csak gondoltam felvilágosítalak, mert ártani biztosan nem árt majd. A nagyi fejlesztette ki a technikát, szóval teljességgel biztonságos.

*Látta a szomorú fintort. Belegondolt, hogy milyen éjszakái lehetnek. Folytonos rémálmok, felriadások, rengeteg hánykolódás. Bár nem tudta elképzelni, milyen lehet ez, remélte, hogy Gaul beleegyezik a segítségébe. Felment a fürdőbe, lezuhanyzott, ruhát választott magának. Ezúttal egy királykék inget, és egy passzos fekete nadrágot vett elő. Egy jó időre elege lett a szoknyákból. Vissza lement, leült Raden mellé a földre, hozzábújt, a fülébe súgott valamit, mire az állat visszamorgott, erre Freya felháborodottan újra mondott valamit halkan. Hamarosan vita alakult ki köztük, bár látszott, hogy többször elő szokott fordulni az ilyesmi, és hogy inkább játék az egész, mintsem komoly veszekedés. Freya két agymosás után Gaulra nézett.*

Segítsek valamiben?

*Érdeklődve figyelt a magyarázatra, még a haja lófarokba kötését is félbehagyta és felé fordult. Nem varázslat, csak egy egyszerű gyakorlat...szóval valami önuralommal kapcsolatos dolog? Nem szólt semmit, át kellett gondolnia a dolgot. Az önuralomról volt fogalma, ó de még mennyire - kiképezték arra, hogy uralkodjon magán a harcmezőn, mint mindenkit a rokonai közül. Mindenki hajlamos elveszteni a fejét. Már megint a család és a harc, csak ezek váltogatják egymást az életemben...Freya pedig nem bírja elviselni, amiben nevelkedtem, amire neveltek. Az istenért, egy csatamezőn születtem! Hogy a pokolba tudna ez működni? Megint csak a kétség és félelem. Elfordult a hasonló gondolatoktól, vissza az ötlethez.
Nos...miért is ne? Ha tényleg nem varázslat, akkor nem tud úgy beletúrni az energiáiba mint Arorua, így végül is nincs veszélyben. Mindeközben próbált összehozni valami ételt. Sosem tudott igazán jól főzni. 'Az az asszony dolga, poronty! Majd ő főz rád!' Ja, kösz, apa. Időközben leért Freya, aki...izé...pár hosszú pillanatig rajta tartotta a szemeit, akkor fordult vissza csak a főzéshez mikor észrevette hogy tátva maradt a szája.*
- Gondolkoztam erről a...technikáról. Megpróbálhatjuk, végül is ha nem piszkálsz bele a mágiába, akkor nincs sok akadálya. És már kíváncsi vagyok, milyen egy jó alvás. Apropó alvás...én majd alszok itt lent, a tiéd pedig lesz a nagy ágy a hálóban. Ha úgy megfelel...?

*Amilyen kecsesen mozgott a harcmezőn, most olyan suta és bizonytalan volt: itt egy kis kiöntött víz vagy fűszer, ott egy megvágott ujj... a konyha területe úgy nézett ki mint ahol verekedtek, ő pedig röhejesnek érezte magát, amitől kicsit mérges lett, de ez gyorsan elillant mert furcsán jól szórakozott saját esetlenségén. Végül ő is megéhezett a főzésben, így végeredményként letett két tányér rizses húst az asztalra. Freya épp felajánlotta a segítségét, amikor poharakért nyúlt egy szekrény felső részébe. Félig hátrafordult és villantott egy "ugyan már, ura vagyok a helyzetnek!" mosolyt. A mosolyt rögvest leváltotta a meglepetés, mikor figyelmetlenségében a fejére borított egy zacskó lisztet. Megpróbált mérges arcot vágni, de pár pillanatig bírta csupán, aztán hangosan nevetni kezdett, annyira, hogy az asztalra kellett támaszkodnia. Azt se tudta, miért nevetett! Levegőért kapkodva bírt csak beszélni.*
- Hát...most hogy...hogy mondod, lenne miben segíteni, igen!

*Észrevette Gaul tekintetét, elmosolyodott, fordult két kört.*

Na, milyen? Már régóta nem válogathattam ennyi cucc közül.
Örülök, hogy beleegyeztél. Majd alvás előtt akkor elvégzem a gyakorlatot, hogy kitudd magad pihenni, holnap meg esetleg el is kezdheted tanulni.
Nekem jó úgy is, de ha akarod, alhatok én a kanapén.

*Miközben Radennel folytatta bensőséges társalgását, akkor vette észre Gaul khm... hát finoman szólva tapasztalatlan ténykedését a konyhában. Alig tudta visszatartani a nevetést, bár mikor látta az elvágott ujjat, felszisszent. Mikor a két tányér le lett téve az asztalra, kicsit fellélegzett. Ahogy a férfi elfogadta a segítséget, feltápászkodott, de borult a liszt. Ekkor már nem tudta megállni, muszáj volt nevetnie. Odament hozzá.*

Belőled sem lesz már szakács. *mondta még mindig nevetve, közben próbálta Gaul arcáról leporolni a fehér anyagot, bár ez sem tűnt könnyű feladatnak, hisz ő is kacagott* Na, gyere! *megfogta a karjátt, leültette* Láss neki az evésnek. Mindjárt én is jövök. *Aztán visszasétált a konyhába, a sarokból elvette a seprűt és a lapátot, felsepregette a padlót, megtisztította a pultot, egy rakásra gyűjtötte a mosatlant. Gyorsan, hatékonyan dolgozott, hisz A.J.-nél nem egyszer kellett kitakarítani, így már egészen belejött. Visszasétált. Megfogta Gaul kezét, szemügyre vette a sérülést. Adott ujjára egy puszit, és a seb már el is tűnt. Leült.*

Jó étvágyat! *nekilátott az evésnek.*

*Hagyta hogy Freya megpróbálja leszedni róla a lisztet, közben csak vigyorgott. Behunyta a szemeit, kiélvezett minden pillanatot amikor a nő hozzáért, a tenyeréhez simult, mint valami macska aki imádta ha cirógatják. Nem tudott betelni vele, olyan egyszerűnek, mindennapinak tűnt...és mégis...mégis, pont ezért volt olyan jó. Mindennapi volt, átlagos kedves gesztus, szeretetből. Aztán már az asztalnál ült, és lopva a takarító Freyára pillantott.*
- Igen, a ruha nagyon...nagyon...jól áll, igen-igen. Köszönöm hogy segítesz, de nehogy azt hidd, tartozol valamivel azért hogy itt lehetsz.

*Megint bárgyú mosolyt villantott ahogy Freya lepuszilta a sebet az ujjáról.*
- Majdnem elfelejtettem!
*Az asztalhoz szökkent és a padlóra tette a malacsültes tálcát, az asztal mellé.*
- Nehogy csak mi együnk...jó étvágyat!

*Pár falat után újra megszólalt. A húst kicsit elsózta, de ezenkívül végül is...elégedett volt magával. Még magát is meglepte. Önelégülten vigyorgott mint egy jóllakott óvodás.*
- Még hogy nem leszek szakács! Egyébként...ti beszélgettek? *Kíváncsian nézett hol a nőre hol Radenre.* És miről suttogtatok? Csak nem...rólam? *A vigyora pimaszba csapott át.*

*Megtorpant egy pillanatra. Hogy úgy érezte volna, hogy tartozik valamivel? Igazából ezidáig ez eszébe sem jutott, amiért egy kicsit el is szégyellte magát. Nem tartott sokáig, a bók hatása erősebbnek bizonyult.*

Hogyhogy meg lettek tartva ezek a ruhák? Itt éltetek kettesben? Hogy ismertétek meg egymást?

*Ekkor kicsit elsápadt, hogy talán újfent túl sokat járt a szája.*

Elnézést, nem muszáj róla beszélned, ha nem akarod.

*Raden megörült, hogy látta, márpedig ő is enni fog! Bár kicsit szívére vette, hogy a padlóra száműzték, mikor mindig gazdájával egyforma módon eszik. Ezért ügyesen felkapta a tálcát, majd egy lesújtó pillantást vetve Gaulra rakta le az asztalra. Felfedezte a székeket is. Bár eddig még sosem próbálta ki, úgy érezte, itt az idő. Orrával közvetlen Freya mellé tolt egyet, felpattant rá. Az vészesen recsegni kezdett a ránehezedő súly alatt. A sötét elf ekkor leparancsolta, enyhén megdorgálta.
Raden duzzogva tett eleget a kérésnek, fejében egymást váltogatták a kicsit bosszúsabb gondolatok. Gaul még puszit is kapott, és meg is simogatták, pedig nem is csinált semmiféle trükköt! Még széke is van... most azért a pár száz kiló súlykülönbségért... Egyre komorabban méregette a farkast, véleménye szerint, ha kihagyja a jobb oldali részt, valószínűleg laktatóbb lenne a malacnál. Megnyalta szája szélét, elkezdett enni, de még mindig Gauldoth ízén fantáziált.*

Igen, azt hiszem néha egész jól megértjük egymást. *Frászfenét! - gondolta Raden* Igazából csak azt furcsállotta, hogy visszaépítették a városfalat, mikor én legutóbb olyan gondosan lebontottam. Meg kötekedett, de csak a szokásos.
Amúgy él itt valaki? Mármint, nem azért kérdem, csak legjobb tudásom szerint te már régóta nem élsz itt, és gyönyörűen karban van tartva a ház. Mondjuk most a konyhát leszámíthatjuk.

*Az étel végénél járt, de lerakta a villát és elgondolkozott. Tényleg, hogy is volt...? Ekkor szólt közbe Freya aggódva, de csak legyintett és már kezdte is a mesét.*
- Ugyan, semmi gond nincs. Nem vagyok annyira érzékeny. Rose a múltam, ötven évem volt rá hogy elengedjem. Mondjuk beletelt pár évbe, hogy ne hiányozzon...

*...de még mindig úgy érzem, az én hibám. Nem mondta ki. Az asztalra könyökölt és megtámasztotta a fejét, apró mosollyal az arcán nézett végig a házban. Tekintete közben néha visszatért Freyára, hogy tudassa vele, még lélekben is itt van, nem kalandozott el.*
- A ruhákat azért nem dobtam ki, mert...rájuk sem bírtam nézni miután meghalt, erre a házra sem. Ezért mentem el, és mostanáig vissza se tértem.
*Felkelt és hozott egy üveg mézbort és két poharat, amiket meg is töltött, miközben tovább beszélt.*
-Egy, vagy...nem, két évig éltünk itt ketten. Azelőtt a szüleim is itt laktak, de ők már elköltöztek. A ház rám szállt, miután párbajban legyőztem a rokonaimat akik szintén szemet vetettek rá. *Itt Freyára nézett.* Mármint persze első vérig, nem halálig tartó párbaj.

*Összeakadt a tekintete Radenével, és apró szünetet tartott ahogy figyelte az állatot...ami immár nem is tűnt egyszerű állatnak, annál intelligensebb volt. Viszont a szemei elég állatiasak voltak, ismerte azt a nézést. Ez...prédának néz?! ...Neeem... Elhessegette a nyilvánvalóan nagyon buta gondolatot, és folytatta. ...De azért biztos ami biztos, nem nézett Raden szemébe és nem mutatta ki felé a fogait.
Halkan felnevetett, ahogy az ismerkedésükre gondolt.*
- Hát az elég morbidnak tűnhet neked mint külső szemlélőnek. Az egész családom élete a harc és csatamezők körül forog. *Mintha csak egy jó vicc csattanóját mondaná el, feltette a kérdést.* Találd ki, én hol születtem?

- Szóval ritka, ha nem harc közelében találunk párt. Velünk is így volt, egy kisebb zsoldossereg tagja voltam, ő pedig ellenünk harcolt. Amikor találkoztunk harcképtelen volt, én pedig elláttam a sebeit. Aztán megkedveltük egymást, igazából ennyi.

*És úgy tűnik ez most sem volt sokkal másképp... A gondolatra sokkal jobb kedve lett. A konyhás résznél vigyorogva megfenyegette Freyát az ujjával.*
- Hé, én főztem, vigyázz... Mielőtt elmentem, megkértem a szüleimet hogy vigyázzanak a házra. Találkoztam apámmal a tegnapelőtti csatában, nyilván tudta hogy hazajöttem. Ő csinálta a malacsültet is.

*Előrehajolt és nagyot kortyolt a borba.*
- De ha már így kitálaltam, akkor most te mesélj. Persze csak ha van kedved, és nem vagy túlságosan fáradt.

*Végzett az evéssel, figyelmesen hallgatta Gault.*

Ha így folytatom, nem fog sok maradni a ruhákból, ezt garantálom.
Harcolni a rokonaiddal? Te jó ég! Ez elég pazarlás, mármint, úgy értem, hogy számomra úgy tűnik, mert nekem csak a nagyi van.
Egy csatamezőn találkoztatok? Romantikus... Bár most belegondolva mi is egy harc miatt találkoztunk. Ez kiábrándító! *fintorgott egyet, de ez hamar nevetésbe csapott át. Hisz bánja is ő! A lényeg, hogy megismerték egymást.*

A szüleid? Biztos kedves emberek! *kíváncsivá vált, szerette volna őket megismerni, de inkább nem erőltetett semmit.

Raden egyre álmosabbá vált, már hiába próbált gyilkos tekintettel Gaulra nézni, valahogy nem ment. Mindegy, majd legközelebb! Feje lehanyatlott az asztalra. Elaludt. Freya elkezdte simogatni.*

Mesélni? Lehet, hogy megbánod, Dilec is folyton mondta, hogy be nem áll a szám. Te meg lehetőséget adsz rá, hogy jártassam! Hm... Lássuk csak! Tehát, a nagymamám nevelt fel, a szüleimmel nem tudom mi lett, és ő nem is akarja nekem elárulni, de tiszteletben tartom a döntését. Tudom, hogy bizonyára az én érdekeimet nézi. Szóval ő volt a város boszorkánya, én meg a tanítványa. Sok embernek segítettünk, közben megtanultam kártyából jósolni, varázsolni, Radent is megkaptam tőle, eleinte utáltuk egymást! többször is nekem támadt, és bevallom én sem egyszer próbáltam kivonni a forgalomból. Ma már el sem tudnám képzelni az életem nélküle. *nézett az állatra kedvesen* Aztán olyan ötven-hatvan éve barangolok. Ez olyan tapasztalatszerzési körútnak indult, pár hónapos lett volna, de azt hiszem túlságosan megszerettem ezt a szabad életformát. Nagyit rendszeresen látogattam, egyre többen ismerték a nevemet a Sötét elf város határain túl is, és tetszett a dolog. Egyszer idekeveredtem. Dilec szerzett egy súlyos sebet, már nem is tudom honnan. Lehet, hogy kocsmai verekedés volt? *itt nevetett egyet, eszébe jutva a harcmezőn tett megjegyzése* Aztán szép lassan összejöttünk. Ez inkább ilyen se veled, se nélküled kapcsolat volt, állandóan veszekedtünk, mikor meg éppen nem, szenvedélyesen szerettük egymást. Itt utált meg a falu női része, hisz Dilec már akkor is jó pali volt. Aztán egyszer azt hiszem kissé elvetettük a sulykot. Akkor távoztam ilyen nagy sebbel-lobbal. Kifelé tartva a faluból találkoztam A.J.-jel. Pár napig nála maradtam lehiggadni. Azóta is barátok vagyunk. Huhh, hát röviden ennyi.

*Ásított egyet.*

Talán menni kéne aludni. Ne haragudj, hogy ilyen sokáig untattalak.

- Ugyan-ugyan, a párbaj csak első vércseppig tartott és nem születtek ellentétek, sőt. A családunk egésze a csatamezőhöz köthető, szóval nálunk az a normális. Nagyon összetartóak vagyunk, vigyázunk ám egymásra és azokra akiket szeretünk.
*Aggódott hogy Freyát nem fogja-e elriasztani a közvetlensége a harc felé. Tudta hogy a legtöbben vérszomjas barbároknak nézik őket, mert nem látnak a felszín alá, nem akarta hogy ez vele is így legyen.*
- A szüleim is csatamezőn találkoztak. Az apám máig őrzi a heget amit az anyám ejtett, ha egyszer meglátod őt, biztos tudni fogod mire gondolok...

*Mosolyogva figyelte ahogy Raden elszundít, bár be kellett vallja meg is könnyebbült, mert az egészen elalvásig szemmel tartotta őt, ami enyhén szólva nyugtalanító kezdett lenni. Újabb korty a mézborból.*

- Ötven évig magammal társaloghattam, nekem nem tudsz túl sokat beszélni.
*Aztán hallgatta ahogy ecsetelte a múltját. Ötven-hatvan éve? Vajon hány éves lehet? Biztos idősebb mint én... Elhúzta a szája szélét amikor meghallotta hogy nem volt rózsás a kapcsolatuk, de hát az már a múlté volt. A többire csak bólogatott de minden erejével figyelt, maga is kezdett elfáradni. Sok minden értelmet nyert, és köztük talán Dilec furcsa viselkedése is...neeem. Dilec túl keményfejű ahhoz hogy...most mindegy volt, csak elmosolyodott ahogy felállt az asztaltól.*
- Ugyan, egyáltalán nem untattál, szeretnék majd még többet megtudni rólad, úgy sejtem bőven volt részed kalandokban az életed során. Ha a nagyid nevelt és tanított, akkor majd egyszer meg kell köszönnöm neki hogy ilyen kedves és aranyos nő lett belőled...

*Eeez az, még mindig tudod hogy kell ezt csinálni! Aztán bizonytalannak látszott, Freyára nézett segítéskérően.*
- Szóval az a gyakorlat...mit kell hozzá tennem? Vezess, mester!

Értem.

*Mondta, és valóban próbálta megérteni, de ez a szemlélet tőle túlságosan távol állt. Ennek ellenére nem ítélkezett. A bókra elvigyorodott.*

Aranyos? Ezzel sem vádoltak még.
A gyakorlat? Ma nem kezdelek el tanítani, ahhoz túl fáradt vagyok, de megcsinálom neked, hogy tudj aludni.

*Ezzel a kanapéhoz kísérte Gault, lefektette.*

Maradj nyugton!

*Letérdelt a férfi mellé, lehunyta szemét, összetette kezeit, mintha imádkozna, koncentrált. Ebből a farkas csak annyit érzékelhetett, hogy hirtelen a fájdalmak jó része nyomtalanul eltűnt, és jóleső zsibbadás járta át, hamar teljesen elálmosodott.*

Kész. Nem sokáig tart, ne éld bele magad, viszont addig épp elég, hogy végre aludj egy jót! Szép álmokat!

*Ezzel egy puszit adott a homlokára, majd felsétált a számára kijelölt szobába. Elvetődött az ágyon, de már esés közben elnyomta az álom.*

- Rendben, csak tudjak aludni.
*Hagyta hogy odavezesse az ágyhoz, majd elfoglalta a helyét és nézte, amit a sötételf tényledik...gyönyörű volt ebből a szögből, nem mintha a máskor nem, de most külö-ó te jó ég, a fájdalom enyhül! Elkerekedtek a szemei, mosolygott, szinte repesett az örömtől! Amikor Freya befejezte és puszit adott neki, utánanézett mielőtt eltűnt a lépcsőn.*
- Te vagy az én angyalom...!

*Aztán szinte azonnal elnyomta az álom, vitát nem tűrve. Rémalmai elszálltak, az alvás hosszú idő után kellemes volt. Sajnos nem tartott tovább azonban pár óránál: arra ébredt hogy az egyik páncélzatot akarja megfojtani, az arca pedig könnyáztatta volt, utóbbit nem vette észre. Körbepillantott; Raden még aludt, Freya sehol, legalábbis ő nem látta. Remek. A pulthoz lépdelt és szedett magának a tegnapból. Leült a kandalló elé enni.

*Még épp hallotta a neki szánt megjegyzést. Egy pillanatra megtorpant, majd mosolyogva folytatta útját a hálószoba felé. Nagyon mélyen aludt, ha álmodott is valamit, nem emlékezett rá, s mégis riadtan kelt fel. Csak a rémület érzése maradt meg, az viszont elég élethűen. Összegubózott az ágyon. Bele fog telni egy kis időbe, míg feldolgozza a tisztáson lezajlott csata történéseit. Lentről halk zajokat hallott. Szinte kétségbeesett gyorsasággal ment le, hogy ne legyen egyedül. Észrevette Gault, lefékezett, hogy ne tegyen olyan zaklatott benyomást.*

Szia!

*Közben Raden is felkelt, odabújt Freyához, aki közben a kanapét szemlélte. Nedves a párna, összegyűrt takaró. Tehát valóban nem tartott sokáig a gyakorlat hatása. Fogalma sem volt, hogy hogyan fogja neki megtanítani.*

Mi újság?

*Kérdezte, míg ő is szedett magának kaját. Leült egy székre, nem messze a férfitól, enni kezdett.*

*Nyugodt délutáni reggelijének végén járt, mikor léptek zaját hallotta az emeletről...szaporák voltak, aztán hirtelen megálltak, majd lassabb ütemben kezdődtek újra. Fanyarul elhúzta a száját, úgy látszik nem csak neki volt nyomasztó éjszakája, most egy kicsit bánta hogy nem aludt inkább vele. Talán jót tett volna mindkettőjüknek, bár még mindig félt hogy bántotta volna. Lehet hogy jobb volt ez így. Nem, nem volt. Nem szerette volna, hogy a másik szenvedjen. Még ha nem is tudta eltüntetni a stresszt, szerette volna enyhíteni.*
- Jó reggelt!

*Az étel elfogyott, letette a tányért a kanapé mellé és felkelt. Ezt nyújtózás követte, ami jó pár csont tompa ropogását eredményezte. Elégedett sóhajjal fordult meg és indult el Freya felé, majd lehuppant a szék kartámlájára és óvatosan átkarolta őt.*
- Hogy mi újság? Hát, évek óta nem aludtam ilyen jól, hála neked.
*Egy őszinte mosoly tört elő miután puszit nyomott a sötét elf feje búbjára - Te jó ég, mivel mossa a haját?! Isteni illata van! - , aztán lejjebb eresztette a fejét hogy a fülébe tudjon suttogni.*
- Én is szeretnék majd segíteni neked, talán segíthetnék enyhíteni a csata emlékeinek szörnyűségén. Valahogy.

*Ekkor jutott csak eszébe hogy ő nem fürdött korábban, mert az álom olyan gyorsan elnyomta. Nem érezte magát büdösnek, de akkor is a láthatáron volt egy kiadós mosakodás, a hajának is megint szüksége volt rá. Felkelt a székről és elindult a lépcsők felé, visszanézve még röviden elmagyarázta a helyzetet.*
- Megyek lecsutakolom magam, különben bűzleni fogok mint egy ázott macska!
*Gyorsan Radenre pillantott; remélte az állat nem volt képes megérteni és még kevésbé megsértődni, de azért megszaporázta lépteit, aztán eltűnt a lépcső tetején.

Pár másodperccel azután hogy felment a fürdőbe, a vaskos pinceajtón túlról egy tompán fémes puffanás és fojtott káromkodás, valamint az ajtó felé közeledő súlyos léptek zajai szűrődtek ki.*

De úgy tűnik, még ez sem volt elég. *mutatott a feldúlt ágyra. A puszi után megsimította a férfi arcát. A suttogásra csak elmosolyodott.* Azt hiszem, nem tudsz segíteni. Majd elmúlik. Remélem.

*Aztán Gaul elment fürdeni, időközben ő is befejezte az evést. Nekiállt mosogatni, mert tegnap nem volt hozzá kedve megcsinálni. Furcsa zajokra lett figyelmes a pinceajtó felől. Fogta az egyik serpenyőt, és halk léptekkel az ajtó mellé állt. Várta a belépőt.*

*Amíg Gauldoth fent fürdött a léptek megálltak, aztán a pinceajtó résnyire kinyílt. Derékmagasságban egy vörös szempár bukkant elő, ami hamar megtalálta Freyát és összeakadt vele a tekintete. Nyugodt, mélyen dörgő hang jött az ajtó túloldaláról.*
- Kérem, kisasszony, tegye le a fegyvert. Nem vagyok betörő, vagy valami tisztességtelen alak, erről biztosíthatom.

*Azzal a szempár tulajdonosa egy sóhaj kíséretében felegyenesedett, meghaladva a két métert. Lassan kinyitotta az ajtót és kilépett rajta. Az arca olyan emberé volt aki már sok mindent megélt, éles, határozott vonásain pár ránc ült meg és egy-két apróbb heg. Ősz haja majdnem a térdéig ért, robusztus testén egy bő ing lógott épp annyira kigombolva, hogy látszódjon a válltól-vállig húzódó, a nyakát is átszelő heg. Baljában vászonba tekert valamit cipelt. Az idegen szigorú, alapos tekintettel és rezzenéstelen arccal mérte fel tetőtől talpig a mellette álló nőt. Nem tartott sokáig, jámbor óriásnak tűnt ahogy a marcona tekintetet felváltotta egy jókedvű mosoly. Izmos, naptól barnult karját kinyújtotta a másik felé.*
- Üdvözletem. A nevem Tulkas Waerjak, ha olvasott krónikákat, akkor Tulkas a Vitéz. Ha nem tévedek, kegyed segített a fiamnak megtalálnia önmagát. A hálám üldözni fogja tetteiért!

*Tulkas vagy észre sem vette, vagy csak egyszerűen figyelmen kívül hagyta Radent. Mindenesetre tudomást sem vett róla, ahogy Freya szemeibe nézett, mintha egészen a lelkéig akarna ásni tekintetével.*

*Már épp lendítette volna a karját, mikor észrevette a vörös szempárt. Először azt hitte, hogy Gaul az, de hát ő fent fürdött! A felszólításra a serpenyőre pillantott, zavartan elvigyorodott, és a háta mögé dugta kezeit a "fegyverrel" együtt.*

Elnézést!

*Végigmérte a férfit. Mikor megpillantotta a heget, eddigi sejtése beigazolódott, valóban Gauldoth apja állt előtte. Bár nem tűnt olyannak, mint aki rátámadna, azért megnyugodott, ahogy látta a mosolyát. Ő is kezet nyújtott, enyhén meghajtotta fejét.*

Freya Rawidan.
Nem tudom, hogy ezt most fenyegetésnek vegyem e!

*Nevetett fel a férfi utolsó megjegyzése miatt. Raden teljesen odavolt. Hisz akárki találkozott Freyával, mind megijed az éjfekete állattól, és ő ezt élvezte is. De ez a férfi rá sem hederített. Odalépdelt a sötét elf mellé, és komoran nézte Tulkast. Freya zavartan körbenézett, nem tudta, mit is kellene csinálnia.*

Ööm... Van egy kis maradék tegnapról, ha megkínálhatom...? *kérdezte, de máris hülyén érezte magát, hisz ő a vendég, és nem fordítva. Ettől csak még kínosabbnak találta a helyzetet* Mindegy. Gaul fent van, fürdik. *ezzel otthagyta, mintegy menekülésszerűen visszament a konyhába, folytatta a takarítást. Mikor ezzel végzett, elkezdett ételt készíteni, közben dúdolgatott és énekelt, de észre sem vette, magában átkozódott saját szerencsétlen bemutatkozásán. Hát, nem ilyennek képzelte az első találkozást Gauldoth apjával.*

*Az őszhajú férfi öblösen felnevetett, de próbálta visszafogni magát, így nem tartott sokáig. Szimpatikus volt neki a nő, bár ő valószínűleg megfélemlítette őt. Nem...nem érezte a félelem szagát. Akkor egyszerűen csak megszeppentette hogy egy vénség mászott elő a pincéből. Hacsak...hacsak nem izgatott amiatt, hogy annak a férfinak az apjával áll szemben, akit szeret? A kocsmai küzdelem alatti jelenetük amit vigyorogva figyelt egy sarokról erre engedett következtetni. A gondolatra szinte kuncognia volt kedve mint egy gyermek, de elnyomta a kényszert. Kedve lett volna ahhoz is, hogy megölelje a törékenynek tűnő elfet, de valószínűleg az szívrohamot kapott volna.*
- Semmi gond, kegyed inkább vágjon fejbe mintsem hogy azt lássam, egy sarokban kuporog egy kis nesz hallatán.
Fenyegetésnek csak azok vegyék, akik ártó szándékúak! Ha egy Waerjak vigyáz valakire, akkor mindegyikünk vigyáz rá.
*A szelídsége és nyugalma töretlen volt ahogy Radenre nézett, őt is részletesen végigmérte. Elismerően bólintott, aztán csípőre tette szabad kezét.*
- Köszönöm, odalent már ettem...nagyszerű, nemes bestia! Mi a neve?

*Tulkas egyszer körbesétálta Radent, az arca egyáltalán nem ezt tükrözte, de olyan óvatossággal lépdelt mintha minden mozdulatában készültség lett volna arra az esetre, ha az állat nekitámadna. Részéről kis csend után - hm, szép énekhangja van... - elgondolkodva folytatta a beszélgetést. A víz tovább csobogott odafent.*
- Rawidan, Rawidan...mintha hallottam volna valahol...