A vérfarkasok falva - Waerjak ház 1

* Már nagyon elege volt ebből a sok oda-vissza útból, de szerencsére már közel jártak Gaul házához. Mielőtt még odaértek volna ismertette Pancakekel a tervet.* -Na, szóval nem jöhetsz be a házba, oké? És majd este elmegyünk a Földalatti városba, mert Aleina ott hagyta az eszközeit. *Figyelte, hogy a ló mindent felfogott-e.*
-Várj, akkor most én nem mehetek be? *Hatalmas kiscica szemeket meresztett a lányra hátha megengedi, hogy bemenjen.* -Én nem akarok oda menni, én palacsintázni akarok! *Az állat nagyra tágult szemekkel nézte őt, de nem ez nem választotta meg a döntését és amúgy Gaul teljesen kikészült volna.* -Nem, nem jöhetsz be, mert egy ló vagy. És ha akarod ha nem én akkor is elmegyek felőlem te itt maradhatsz. De ha megesznek az nem az én bajom lesz. *Megsimogatta a ló fejét, majd bement a házba, nem kopogott csak hangosan odakiabálta, hogy BEJÖVÖK. Bement a konyhába és leült a székre, útközben összeszedett pár virágot és azokat sorban kipakolta az asztalra.*

*Elmosolyodott. Már megint angyalnak hívja. Talán majd egyszer el is tudja hinni neki, hogy az.*
- Igen, szövegelni a mindig is tudtam. Megvan hozzá az érzékem.
*Majd résnyire húzódott a szeme. Na jó, hogy Gaul így nőtt fel, meg minden, de azért remélte, hogy az ilyen akciókból nem csinál rendszert. A vérség említésének felnevetett.*
-Ez egy kicsit nagyképűen hangzott, ha volt is benne igazság.
*Nem lepődött meg az unoka említésénél, hisz Tulkas is ezen lovagolt tegnap. Persze ez kicsit más volt, hisz a nagyanyja jósnő, nem is akármilyen! Bár soha senkinek nem beszélt erről, mindig úgy képzelte, ha egyszer netalán oda kerülne, egy kisfiút szeretne. Szinte maga előtt látta a gyönyörű (más szóval nem tudná jellemezni tulajdon fiát), erős jellemű férfit. Éles ellentétként magával szemben jellemét nyugodtnak, türelmesnek, végtelenül kedvesnek és tisztának vizuálta. Ezidáig ez még mind távoli jövőképnek tűnt számára.
Egész addig meg is maradt a reggeli bágyadtságában, míg Gaul el nem kezdett fulladozni, zavartan viselkedni. Freya gyomra görcsbe rándult, nem nézett a férfira, mikor az rájuk tekintett. Nem tudta hova tenni az egészet. Nem beszéltek még ilyesmiről, de ő mindig is tudta, hogy lesz egy gyereke. Talán ő nem akar?*

*Éles, mindentudó szemmel figyelte a férfit, a hirtelen támadt lelki fájdalomra ügyet sem vetve. Úgy tűnt, nem örül annak, amit lát. Csak sejteni tudta, hogy mi lehet az oka az öntudatlan, heves ellenállásnak, mégis úgy vélte, hogy ez talán majd a későbbiekben majd akadályozhatja Gault. Freyára nézett. Csak elhúzta a száját, még a vak is láthatta volna, hogy félreértelmezte az egész dolgot, persze őt most elvakítja a szerelem. Öreg hiba!
Pillantása visszavándorolt a farkasra.*
- Nem itatnám le. *mosolyodott el* Lehet, hogy korai, de talán te is megkönnyebbülnél, ha beszélnél valakivel erről. Freyát ki is küldhetjük. *tette hozzá, bár nem szívesen, hisz tudta, hogy a lány hogy belebolondult Gaulba, de talán a vérfarkast feszélyezné, ha bent lenne.*

*Közben bejött Glenice, egyikőjük sem örült neki igazán, mert komoly téma vetődött fel. Freya feszülten hallgatott.*

*Szinte érezte ahogy Freya nyugalma elpárolog. Ezt... ezt egyáltalán nem így tervezte. Meg kell magyarázza, mielőtt a helyzet még rosszabbá válik. Aleina felajánlotta a beszélgetés lehetőségét, de ő kételkedett a hatékonyságában. Freyánál most csak olaj lenne a tűzre, ha kiküldenék, vagy valami hasonló. Meg kellett oldania, mély levegőt vett és belekezdett.*
- Nem, nem kell kiküldeni, én csak... én...
*Hát, ez a lendület nem tartott sokáig. Mi egyáltalán a gondja? Maga sem tudta pontosan, hasonlóra sem gondolt mióta megtalálta Roset az erdőben, vérbe fagyva... remek, ilyen gondolatok kellenek! Elhessegette a rémképeket az elméjéből, a lényeg, hogy nem hitte volna, hogy valaha még egyszer lehetősége lesz arra, hogy gyerekekről gondolkodjon. Egészen amióta elvesztette Roset és a fiát, félt a szerelemtől és a... persze! Félelem! Ezt kell megszűntetnem! Freya és Aleina segítenek majd ebben is! Nem fogok rettegni attól, hogy megint elvesztem őket, mert nem vagyok elég erős! Lelkileg és fizikailag is erősebbé fogok válni! Halvány mosoly terült el az arcán, befejezte a mondatot.*
- ...én csak féle-
*Magyarázkodni azonban már nem volt ideje, mert Glenice berobbant a házba. Nézte ahogy bejön és helyet foglal, most ő következett.*
- Glenice, sajnálom ha kényelmetlen volt neked a korábbi helyzet. Nem azért mondtam amiket mondtam mert nem látlak szívesen. A fegyvereket a saját érdekedben ne fogdosd, a szoba pedig... azt személyes okok miatt mondtam.
*A szoba említésére a két másik sötét elfre sandított, de folytatta.*
- Én sem vagyok valami jó másokkal. Ezt tudhatod is, ha hallottad a rémtörténeteket a Félholtról... fél évszázad magány és megvetés. Nyomot hagy az emberben, de biztosan tudod milyen az.
*Olyan barátságos és megnyugtató mosolyt villantott, amit csak tudott.*

-Semmi baj..... én fújtam fel a dolgokat, csak...... *Nem állt szándékába folytatni a mondatot. Kivett a zsebéből egy madzagot és összekötötte vele a virágokat.* -Kaphatnék egy vázát, hogy belerakjam ezeket? Nem hallottam semmilyen történetet a Féholtról. Igen, tudom...... *sóhajtott egyet és próbált visszamosolyogni Gaulra. Nem értette miről beszél a férfi és milyen Félholtról, de nem is akarta tudni. Hallotta, ahogy Pancake kint énekelget. Odament az ablakhoz, látta a lovat aki éppen össze-vissza ugrándozott, mint valami őrült. Lehajtotta fejét és megrázta, reménytelen eset volt az állat. Rájött, hogy megzavarta Freyát és Gault, úgyhogy inkább átment a nappaliba, ott tétlenkedett tovább, addig amíg Aleina nem szól, hogy induljanak.*

*Kérdőn nézett Gaulra, várta a magyarázatot. Nem kapott normális választ, nem kaphatott, hisz Glenice épp akkor tért vissza. Dühösen nézett az elfre, de igazából nem rá haragudott, inkább csak a helyzetet átkozta magában. Ez persze nem azt jelentette, hogy tekintetével ne tudta volna szinte megölni. Keze ökölbe szorult.
Mikor Glenice átment a nappaliba, Aleina sóhajtott. Úgy látszik, ez az eset Freyára marad. Nem volt benne biztos, hogy helyesen cselekszik e, ha unokáját egyedül hagyja most, valószínűleg ezek a beszélgetések őt is ugyanúgy meg fogják viselni, mint Gault. A lány mindig is azért volt sikeres, mert meg tudott maradni a külső szemlélő szerepében. Itt nyilván nem így lesz. Ráadásul még az a csöppnyi türelme is el fogja hagyni rövid időn belül. Sebaj, egyszer majd csak benő a szíve lágya - remélte magában nagyanyja.
Felállt.*
- Azt hiszem, most indulnom kell. Jó lelkizést, egyebeket! Ha bármi baj lenne, csak küldjetek egy sólymot. *lehajolt Freyához, megölelgette, megpuszilta, bár ő érzéketlennek tetszett, nem viszonozta egyiket sem. Aline aztán odalépett Gaulhoz, vele is így járt el* Vigyázzatok egymásra, ne adjátok fel. Ha kibírjátok pár év múlva talán az egészen nevetni fogtok. *a következőket egészen halkan, suttogva mondta, hogy Freya ne hallhassa* Ne aggódj, remek apa lesz belőled. *megveregette a férfi vállát, újból felvillantotta már-már nem is e világi mosolyát.
Átsétált Glenicehez.*
- Akkor, ha készen vagy, felőlem mehetünk is. Megvan minden cuccod?
*Freya csendesen megszólalt.*
- Gaul, nem várom el, hogy megoszd velem minden titkodat. Ha valamit nem akarsz elmondani, a szíved joga. Mindenesetre ha beszélgetni akarsz, én itt leszek. A gyerek téma meg többször nem jön elő, megígérem.

*Freya reakciója nyugtalanította, remélte nem fogja lebontani a ház falait dühében, vagy viharzik el, itt hagyva őt. Be kellett ismernie azért, hogy szinte komikus ez a sok hullámvölgy kettejük között. Tragikomikus. Csak azt remélte, hogy Freya végül nem sokall be...*
- Glenice, sok sikert a skizofréniáddal!
*Biztató mosolyt villantott, aztán Aleina kelt fel és készült az indulásra a Földalatti Városba. Szorosan megölelte az öregasszonyt, a suttogásra egészen megszeppent, de végül ugyanúgy vigyorogva válaszolt.*
- Köszönünk mindent, Aleina. A következő látogatásod alkalmával szavadon foglak és megkóstolom azt a löttyöt.
*Figyelte ahogy a nagyi átslattyog a másik szobába. Egészen kellemes volt a légkör, de csak mert megfeledkezett Freyáról, aki még mindig csak magában forrt. A hangja egészen hűvös volt, valahogy nem érezte úgy hogy a lány valóban azt mondja, amit gondol. Alsó ajkába harapott ahogy csendben végiggondolta a válaszát amit nem sietett el, hisz sok múlt rajta. Lassú, kimért léptekkel az asztalhoz sétált, megállt a sötét elf mellett.*
- A magammal vívott harcomnak még jó ideig nem lesz vége. Az elmúlt pár napban rengeteg dolog változott meg, belelendültem a változás ritmusába, épp ezért szeretném addig ütni a vasat amíg meleg.
*Mély levegőt vett, aztán kinyújtotta felé a kezét ami alig láthatóan, de remegett.*
- Gyere, lila szemű angyalom. Szeretnék mutatni neked valamit az emeleten.

*Csak bólintott egyet amikor Gaul szerencsét kívánt. Átment a nappaliba. Hamarosan Aleina lépett oda hozzá.* -Rendben, mehetünk csak még beszélnem kell Pancakekel. *Elköszönt vendéglátójától és Freyától is. Kiment az udvarba, ahol a lovat hagyta. Odament hozzás és újra rákérdezett az utazásra.* -Na, szóval akarsz jönni. *Az állat heves bólogatásba kezdett. Glenice megfogta a ló sörényét és kivezette az útra ahol már a boszorkány várta.*

*Halkan szúúúszáááázott, lassan tökéletesen nyugodt lett. Rosszallón megcsóválta fejét, akárha nagyanyja tenné előbbi viselkedése miatt. Gyorsan felpattant, nagyija után iszkolt, hátulról lerohanta, csontropogtatóan megölelte.*
- Aztán vigyázz magadra, vénlány! *nevetett fel, cuppanós puszit nyomott feje búbjára.
Aleina csak tátogott, mint egy hal, majd gyorsan levegőért kapkodott, ahogy a szorítás enyhült.*
- Huhh! Jól van! Sietnem kellett volna, hogy ne fenyegessen a fulladás veszélye. Legközelebb neked kell jönnöd! *megpaskolta unokája arcát, mélyen a szemébe nézett. Amolyan néma beszélgetésnek látszott az egész, mely a külső szemlélőnek érthetetlen.
Aztán Aleina biccentett, kisétált Glenice-hez, sötét aurát vonva maga köré.*
- Akkor menjünk! *mosolygott rá biztatóan, majd még egyszer visszapillantott a házra. Ekkor arckifejezése bizakodóvá vált.

/Aleina, Glenice >>> Földalatti város - utcái/

Freya visszament Gaulhoz, szégyenkezőn rávigyorgott.*
- Ömmm... izé... *majd nem tudta folytatni. Igazából fogalma sem volt, hogy mi van vele, hogy miért váltakoznak gyakrabban hangulatai az átlagnál. Talán a soká tartó egy helyben maradástól? Vagy csak a szokásos agybaja ütközött ki karakteresebben? Sóhajtott. Zavartan nézett a férfira, épp ezért észre sem vette annak remegő karját. Beletette kezét a másik tenyerébe* Rendben. *bólintott.*

*Freyával kézen fogva megindult a fel lépcsőn, felvezette őt az emeletre, ahol most nem a háló felé vette az irányt, hanem az ellenkező irányba; határozott léptekkel közelítette meg a fakózöld ajtót. A házban úgy tűnt, ezen látszott csak meg az idő nyoma. A kilincsre tette a kezét, de még nem nyitotta ki az ajtót, másik kezével még mindig nem engedte el a nőt. Megacélozta a szívét, tudta, hogy az egész nem lesz olyan rossz ha túlesik rajta. Nem csak Freyának kellett megmutatnia a helyet, ha valaha is igazán meg akart változni, akkor szembe kellett néznie a saját démonaival, amiket fél évszázada hagyott itt a házban.*
- Nem tudom, emlékszel-e arra... amit a szellem mondott a bázison. Nem csak Roset vesztettem el. A hetedik hónapban járt, mikor megölték.
*Mély levegő, egy gyors mozdulattal nyomta le a kilincset; nincs visszaút.*

*Benyitott az ajtón, maga mögött vezetve Freyát. Pár rettentően hosszú, számára a végtelenbe nyúló pillanatig még csak levegőt sem vett, amíg körbenézett: vastag és puha zöld szőnyeg terült el az egész szobában, a barackszín falak között élénk és vidám színű bútorok, tárgyak voltak, középen egy fából kézzel készített bölcső állt fölötte egy forgó lógott különböző színes formákkal, az egyik oldalon pedig pár szekrény sorakozott. Plüssállatok, játékok és könyvek ültek a polcokon és egynémely sarokban, egy nagy faláda is valószínűleg játékokat rejtett a szoba túlsó végében. Mindent porréteg borított, nyilván nagyon régóta senki sem járt idebent. Elengedte Freya kezét és előre sétált, végigsimította a bölcső oldalát, majd az egyik polc felé vette az irányt. Szótlanul leemelt róla egy játék fakardot, ide-oda billegette a kezében. Még mindig a polc felé nézett, a hangja halk és nyugodt volt.*
- Minden készen állt. Apám és én faragtunk saját kezűleg játékokat és a bölcsőt, az anyám meg játékokat varrt. Na jó, én is varrtam párat, a varrás nem nőies dolog, apám mindig azzal cukkolt.
*Halk nevetés tört elő a férfiból mely bár nem tartott sokáig, egy mosoly azért ott lebegett utána az ajkain, mikor Freyához fordult.*
- Mindenemet elvesztettem, Freya. Próbálom helyrehozni magamat, de nem könnyű, az ilyesmi nem lehet könnyű. Ezért kell kérjem a megértésedet és végtelen türelmedet, ha tényleg velem akarsz lenni. Nem ígérhetek semmit, csupán azt, hogy amíg élek, nem hagyom abba a küzdelmet.
*Visszarakta a játék fakardot a hozzáillő pajzs mellé, aztán kidörzsölte az apró nedvességet a szeme sarkából, látszott hogy erőfeszítés számára csupán itt lenni is. Újra a bölcsőhöz lépdelt, rátámaszkodott a keretére és hosszan nézett bele, aztán a nőre emelte a tekintetét, még mindig mosolygott, amely mosoly bár őszinte volt, erőfeszítés kellett hozzá.*
- Nagyon szeretnék majd egy gyereket, de félek. Félek, hogy megint valami hasonló történik, hogy mások szenvedni fognak azért mert a közelemben vannak. Mindig ez történik.

*Először enyhén félreértelmezte az emelet szót, azt hitte a hálóba vezetik. Mikor látta, hogy zöld ajtó felé tartanak, megvilágosodott. Aztán már épp ellenkezni szeretett volna, hogy igazán nem muszáj, hisz az minden bizonnyal rég eltemetett titkokat őrzött. Lehet, hogy ezt előbbi hisztijével erőszakolta ki? Remélte, hogy nem ez a helyzet, megfogadta, hogy többet nem rendez hasonló cirkuszt. Kíváncsisága elharaptatta vele a nyelvét, szinte lélegzet visszafojtva torpant meg Gaul mögött.
Elszörnyedt. A hetedik hónapban?! Belegondolni is rémes volt.
Adott egy ifjú szerelmespár. Eldöntik, hogy gyereket szeretnének. A lány teherbe esik. Izgatott boldogsággal számolják a heteket, hónapokat. Aztán... minden álmuk milliónyi darabra hullik szét.
Az ajtó halkan megnyikordult. Beléptek. Odabent gyér fény szűrődött be az ablakból, Freya mégsem hunyorgott. Elmosolyodott, ám még ez az apró mozdulat is fájdalmas volt. Úgy, ahogy számára az összes mozdulat is idebent. Úgy érezte betolakodó, megsért egy láthatatlan határt... Rose határát...
Csak akkor rezzent meg, mikor Gaul elengedte a kezét. Ahogy elnézte a bölcső mellet... Rose mögé siklik, mosolyogva lehajolnak a gyermekük felé, aki egy önfeledt babamosollyal ajándékozza meg szüleit... Aztán pár év múlva Gaul karddal a kezében, immár kicsit idősebb fiával komolytalan kardpárbajt folytatva...
A varrás említésénél kurtán felnevetett, ám még saját fülei számára is érdes volt a hangja, és a hirtelen mimika nyomán egy könny csordult ki szeméből. Gyorsan letörölte, ám ahogy tovább hallgatta a férfit, makacsul újak kerültek helyére. Szerencsére ezeket sikerült eltüntetnie, míg a vérfarkas nem figyelt oda. Nem akarta még ezzel is terhelni.*
- Emiatt felesleges aggódnod. Legfeljebb te szenvedhetsz majd az én közelemben. *mellélépett, megfogta bölcsőn heverő kezét* Ha türelmes talán nem is annyira, de megértő mindenképpen tudok lenni. Köszönöm, hogy megmutattad a gyermeked szobáját. *azzal végigsimított a tarka kis lepedőn. Ne haragudj, hogy betörtem hozzád.*

*Örült neki, hogy Freya megfogta a kezét. Szüksége volt az érintésre most, az ilyen nehéz percekben, mert az emlékképek sorra buggyantak a felszínre a fejében, sajna még csak nem is a szebbek közül. Felfordította a tenyerét és megfogta Freya kezét, megszorította azt, ahogy oldalba bökte. Az ő hangja is érdessé vált egy kicsit a beszéde alatt, de attól még folyamatosan mosolygott. Úgy tűnt lassan de biztosan egy újabb csata menetét fordította a javára önmaga ellen, aminek nagyon is örült, annyira, hogy nem törődött a hirtelen fejébe hasító jeges fájdalommal sem.*
- Na, fejezd már be... túlértékeled a rossz tulajdonságaidat.
*Másik kezével megtörölte az orrát, krákogott párat hogy helyrehozza a hangját, ez úgy-ahogy sikerült.*
- Gyermekem? Nem úgy volt, hogy te is akarsz majd egyet?
*Halk kuncogás, aztán tovább beszélt, fejrázás kíséretében.*
- Ez a múltam. De ha szeretnéd, akkor ugyanez lehet majd a jövőnk is. Persze csak ha nem zavarnak a régi holmik, mert csinálhatunk majd apámmal újakat is, ha igen. Szerintem több mint boldog lenne segédkezni a vén csont, ezeket meg majd... odaadhatjuk Carmének meg A.J.-nek, ha így haladnak, még nekik is kelleni fog valami hasonló.
*A gondolatra kiszélesedett a vigyora, nem szenvedett akkora csapást ettől a szobától, mint hitte, bár azért feltépte a rég beforrt de még gennyedző sebeket.*
- Tudod... jobb ha megbékélsz vele, hogy valószínűleg fiú lesz, de az viszont biztos, hogy ugyanúgy vörös szeme lesz mint nekem... sosem volt Waerjak, aki ne vörös szemű lett volna, na meg elég harcias is lesz. Megmondtam, hogy a vérünkben van a küzdelem, nem?
*Halk, nyugodt nevetést hallatott, ahogy elképzelte a jövőjét. Tetszett neki amit látott, a fejfájása is kezdett elmúlni.*

- Nem, egyáltalán nem. Csak tisztában vagyok velük. Ez nem ugyanaz. Úgy látom, majd leszoktatsz róla. *mondta felettébb örülve, hogy másra terelődött a szó. Mellesleg, valóban nem küzdött semmiféle önképzavarral, hisz nagyanyja nagy gondot fordított ennek elkerülésére. Freya gyakran hozta fel a rossz tulajdonságait, de csak mert a jókat illetlenség lett volna folyton folyvást emlegetni. Persze tudja, hogy ő egy szép, kedves, aranyos, jószívű... na, jól van, jól van, elég!*
- Igen, ez így van, de ez a te porontyod szobája. *volt előbb* Mármint, érted hogy értem. Szerintem emiatt nem kell kidobnunk ezeket a holmikat. Viszont készíthetnénk pár újat, amiben én is segédkeznék... vagy további játékötleteket kitalálni.*elhatározását megerősítendő, még bólintott is egyet. Bár ugyan Gaul gyereke nem született meg, mégis úgy gondolta, elárulná, ha a dolgait elajándékoztatná. Remélte, hogy ez a döntés a két elhunyt szellemének is megfelelő.*
- Fiú lesz? *vigyorodott el* Tudom. Mindig is egy fiút szerettem volna először. A szeme színe majd elválik. Ki tudja? Lehet, hogy lila lesz. *mosolyodott el* A harciasságot nem bánom, amíg nem durvul agresszióvá. *bár ez teljességgel lehetetlennek tűnt számára, mert tudta, hogy az ő sráca tökéletes lesz* De lehet, hogy ő is ugyanolyan vajákossá válik majd, mint az anyja és a dédije birkanyugalmát örökli majd. *tovább szélesedett a mosoly. Akármi is lesz a gyerekből, az a fontos, hogy boldog legyen. Márpedig így lesz, nem hagyja, hogy másképp lehessen.
Rámosolygott. Nehéz lehetett Gaulnak csak így hipsz-hopsz feltárni mindezt neki, hálás is volt a hatalmas bizalomért. Gauldoth 'Félholtként' rengeteg sebet szerezhetett az évek során, melyet vagy úgy hagyott, vagy maga próbált meggyógyítani, ami talán átmeneti megnyugvást hozott, de tovább rontotta a helyzetet. Ráadásul rettegett.
Freya nagyon bízott benne, hogy segíthet a férfinek az újrakezdésben.*

*Folyamatosan csak vigyorgott ahogy hallgatta Freyát, itt-ott el is nevette magát, közben néha a szemeit törölgette. Nem sírok, csak... csak könnyezek. Az nem ugyanaz. Hiába engedte el valóban már régen a múltját, azért keserű volt visszatekinteni rá. Freyával azért könnyebb volt elviselni az egészet, ezt be kellett ismernie.*
- De még mennyire, hogy leszoktatlak róla! Van tapasztalatom a szenvedésben, szerintem melletted nem lesz olyasmiben részem.
*Az új játékok és egyéb készülődések tervezgetése, meg a fiuk - mint az eldőlt - személyiségéről folytatott kis eszmefuttatás újra megnevettették. Kezdett elpárologni belőle a szomorúság, az emlékek fájdalma.*
- Igaz, rendben, majd elválik hogy milyen lesz. Amúgy is eléggé előre rohantunk az egésszel, nem? Tisztára bekattantunk...
*Azt mondta majd elválik, de magában már elkönyvelte, hogy mint évszázadokon át mindenkinek, a fiának is tüzesen vörös szemei lesznek, vitát azonban nem akart szítani. Felé fordult és gyöngéden magához húzta Freyát, pár rövidke percig csak állt ott vele, a hátát simogatva. Ezzel inkább magát akarta nyugtatni mintsem a nőt, akinek megint megérezte azt az édeskés illatot a hajában, ami megmosolyogtatta. Körbepillantott a gyerekszobán... igen, határozottan sokat segített Freya jelenléte. Ha nem lett volna ott, valószínűleg zokogva-üvöltve kuporogna egy sarokban, a legjobb esetben. Vele hirtelen úgy érezte, akármit meg tudna tenni. Halkan beszélt, legalább annyira magának, mint amennyire a nőnek.*
- Meg fogok változni, amiben csak szükséges. Veled menni fog.

*Ahogy Gaul az utolsó szót kimondta, odalent megnyikordult az ajtó és Tulkas lépett be rajta, maga mögött A.J.-vel. Amikor csak itt ját, Tulkas harcosabbik énje mindig örült annak, hogy az egész alsó szint gyakorlatilag egy nagy helyiség leginkább képzeletbeli szobahatárokkal, így sehol nem állhatnak lesben hogy az életére törjenek. Az a sok buzogánycsapás... elkiáltotta magát, miközben levette a köpenyét, mely alatt még mindig ott virított a Carmétől kapott vicces póló.*
- Hé, turbékoló galambok, remélem nem zavartunk meg semmi pikánsat! Hoztam A.J.-t is! Itt vagytok egyáltalán?

*Csendesen követte a házba. Megállt az ajtóban, és körbenézett. Hatalmas helyiség! Teljesen más, mint Carméé. Ahogy elkiáltotta magát a férfi, figyelme a lépcsőre terelődött, ami az emeletre vezetett fel. Ja, vajon mit csinálnak? Itt vannak egyáltalán? Ja, Freya és Gaul is úgy tűnt, jól összemelegedtek az utóbbi napokban. Eszébe jutott Dilec és Freya kapcsolata. Az is milyen szépnek indult! Aztán mi lett a vége? Egy félig lerombolt városfal... Na, ezért nem hisz ő a szerelemben! Vagy hogy ennek kellene lennie az élet értelmének. De azért örült, hogy legalább ennyi boldogság még jár az embereknek. Még ha csak ideig-óráig is tart.*

*Ahogy hallotta a nevetéseket megkönnyebbült, örült, hogy Gaul jobban van. Ő is elvigyorodott. Már nem érezte magát sem idegennek, sem illetéktelen behatolónak. Lesimított egy épp lecsordulni készülő könnycseppet a vérfarkas arcáról. Önámítás lett volna azt feltételezni, hogy az általa okozott nevetés miatt könnyezik.
A férfi kijelentésére csak sejtelmesen elmosolyodott, de nem fűzött hozzá semmit.*
- Most hogy mondod! Mióta is ismerjük egymást? Hány napja?! Ehhez képest olyan, mintha évek óta együtt lennék. Nagyon furcsa. És csak úgy megjegyzésképp tényleg nevetségesek vagyunk, hisz még rengeteg időnk van. Előreszaladtunk egy csöppet. Nem baj, jó, hogy ezeket már az elején tisztáztuk.
*Átkarolta a férfi nyakát, arcát belefúrta a mellkasába. A célkitűzésre csak suttogva felelt.*
- Segíteni fogok, nem hagylak magadra.
*Meghallotta Tulkas hangját. Elgondolkozott, hogy kiadjon e valami kompromittáló hangot, de aztán inkább elvetette az ötletet. Még korainak tartotta, bár tudta, hogy "apósa" biztosan jót szórakozna, ha egyszer beszáll az általa űzött pimasz kis játékba. Imádta az öreget, haláli dumája volt.*
- Igen, itt vagyunk fent! *kiáltott le.*

*Durcás arcot vágott amikor Freya letörölte a könnycseppet az arcáról, de látszott hogy csak megjátssza.*
- Na, ilyet csak én csinálhatok! Hogy legyek így férfias, mi? Aláásod a tekintélyemet...
*Aztán egykedvűen, vigyorogva vállat vont mikor a nő egyetértett abban hogy egyikünk sem teljesen normális, hogy már ilyeneken gondolkoznak.*
- Hát, ha te is úgy érzed hogy évek óta ismerjük egymást, akkor lehet hogy Gaia rendelt minket egymásnak. Bár nem szoktam őt emlegetni, furcsának érzem azok után hogy annyi életet vettem el, meg a... nos, mivoltomból kifolyólag is.
*Apja hangjára megörült, alig várta hogy majd beavassa az imént történtekbe. Na persze nem rögtön, mert sejtette, milyen kaliberű lenne a reakciója... nem akarta hogy véletlenül is pusztítást végezzen a házban.*
- Megvagyunk! Nem zavarsz, te vénség!
*Megcsóválta a fejét, az öreg meg a perverz viccei... mindig ez van. Egy csókot lehelt Freya ajkaira, aztán még egyszer utoljára körbenézett a szobában.*
- Szerintem egy időre hagyjuk itt ezt a szobát, de most nem keserű szájízzel megyek ki, hála neked.
*Kézen fogva kivezette párját a gyerekszobából, nem tudta megállni hogy ne nézzen végig befelé, amíg be nem csukta azt. A szájához emelte Freya kezét és adott rá egy puszit, aztán elindult vele a lépcső felé.*
- Köszönök mindent.

*Megnyugodva bólintott egyet, tehát az emeleten vannak a fiatalok. Ahogy felakasztotta a nehéz köpenyt egy fogasra és mellé a kapott melegítőnadrágot, azon gondolkozott amit régen Wrahn, most pedig Jeremiad és A.J. mondtak. A dolgok rettentőmód egybevágtak, a gyermek is pont ilyen korú lehet most. Egészen beleszédült a gondolatba, hogy A.J. meg Wrahn... pedig semmi kétség sem fért hozzá. A.J.-re nézett, végigmérte. Semmiképpen sem mondhatja el neki, sem Wrahnnak, még nem. Elmondja egyáltalán? A.J.-nek talán joga van tudni, de akarja vajon? Wrahn... ő biztosan megpróbálná megölni a farkast, ebben nem is kételkedett, márpedig ha A.J. megtudja, nagy valószínűséggel Wrahn is meg fogja általa, vagy pedig pletykákon keresztül. A kölyök pedig hiába nemesi származású, fattyú. Kételkedett, hogy az egész falka elfeledné ezt a tényt. De mégis, meg kellett tudnia...
Gondterhelten beletúrt a hosszú ezüstszín hajába ami végighullámzott a mozdulatra, nem tudta mit csináljon. Végül úgy döntött, később elmondja a fiúnak, ha elég erős lesz hozzá hogy feldolgozza. Most valószínűleg összeroppanna a dolog súlya alatt, de joga van hozzá, hogy tudja.*
- Mint mondtam, egyfajta stílus mozdulataira foglak megtanítani, nem szeretném kockáztatni hogy a tested elbír-e többet. Ha jól sejtem fegyverednek a kardot választod, nem valami mást, azt pedig hogy melyik stílus illik hozzád, majd eldöntöd te és Alastar. A szigeten kívüli emberek kardforgató mesterségére viszont megtaníthatlak, az nem igényel különleges képességeket. Ők többet hadakoznak, tökéletesítették a háború művészetét, igazán szórakoztatóvá tették.
*Az utolsó félmondatra boldogan elvigyorodott, visszagondolt a pár nappal ezelőtti csatára a mezőn. Az aztán valami volt!*

*Úgy tűnt, mintha Tulkas gondolkodna valamin.*

Minden ok?

*Közben Gaulék leszóltak, hogy igen, itt vannak, és semmi olyat nem csináltak, amit meg lehetett volna zavarni. Tulkas az edzésről ejtett el néhány bevezető gondolatot, mire A.J. izgatottá vált.*

Jó, maradjunk a kardnál. De ha nem bánod, a többi fegyvert is szívesen kipróbálnám! Ezekre eddig nem nagyon volt lehetőségem. Szeretek karddal viaskodni, de csak azért, mert ezt ismerem égen-földön.

Rendben! Már nagyon kíváncsi vagyok Alastarra! Ha jól gondolom, akkor ő egy szellem. Hogy tudod megidézni?

*Látszott rajta, hogy várta, mikor kezdhetnek.*

- Ne aggódj, te még így is jól mutatsz. *próbálta biztosítani Gault férfiassága töretlenségéről.*
- Igen, valószínűleg Gaia közrejátszott ebben, bár én más istenségekhez szoktam imádkozni. *szólt elgondolkozva, nem kerülve el figyelmét az "annyi életet vettem el" kijelentés. Felvonta a szemöldökét* Ezt hogy érted? *kérdezte inkább kíváncsian, mintsem ijedten, belátva azt, hogy vajmi keveset tud a másikról és annak múltjáról. Voltaképp egy vadidegennel állt össze. Elhessegette ezt a gondolatot, nem itt volt a helye. Végül is nem mindegy, hogy mit csinált régebben? Az a lényeg, hogy most milyen. Meg amúgy is, ha baj lenne vele, akkor nagyanyja figyelmeztette volna a veszélyre, vagy maga beszélget el Gaullal. Igen. Tehát. Mivel nem történt még csak hasonló sem, oka sincs az aggodalomra, teljességgel lazíthat.
Már nem is kevesellte a rövid csókot, kezdett hozzászokni, hogy szinte mindig megzavarja őket valaki.*
- Örülök, hogy segítettem. *hajtotta meg magát automatikusan, mint ahogy eddig is minden rászorultnak* Igazán nincs mit. Előbb-utóbb te is eljutottál volna magadtól idáig. *hát, azért be kellett vallania, hogy elnézve a férfit, ez inkább utóbb következett volna be. Örült, hogy egy lépéssel közelebb járnak Gaul lelki békéjéhez, remélte, hogy végül elérik majd a kitűzött célt is.
Követte a vérfarkast kifelé, megütötte a fülét a lenti beszéd hangfoszlánya. Hát végre láthatja A.J.-t! Olyan furcsa! Ezidáig egyiküknek sem volt otthona, és most hirtelen tessék! Micsoda véletlen! Mekkora csoda!*
- AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA.J.! *ugrott nagy lendülettel a srác nyakába már a lépcsőről* Úúúú, de jól nézel ki! Na, mi lesz a taníttatásoddal? *kérdezte sunyin Tulkasra pillantva közben.*

*Gyorsan elhúzta a szája szélét, remekül elszólta magát. Bár előbb-utóbb úgyis kérdezősködött volna Freya a múltjáról, ennek így van rendje, de talán jobb is hogy még most kiderült hogy nem foltmentes az élete. Kínjában a tarkóját kezdte vakarni hogy oka legyen lenézni a földre, de aztán abbahagyta, hiszen egy harcos nem sajnálkozhat ilyenek miatt!*
- Hát.... nem mindig sikerült áldozatok nélkül megoldanom hogy el tudjak menekülni, ha rám támadtak. Volt, és szerintem még van is pár kisebb csoport akik a fejemet akarják, ilyenekkel gyakran kerültem összetűzésbe. Aztán meg...
*De a mondatot nem tudta befejezni, Freya egyetlen ugrással A.J. nyakában termett, mire ő csak vigyorgott.*
- Na tessék, eddig kellettem neki... nők, mind ilyen!

*Bólintott, még mindig tetszett a kölyök lelkesedése. Emlékeztette is valakire...*
- Rendben, ahogy akarod. Egész arzenálunk van itt a földszinten, fent, a pincében, na meg alatta.
*Ah, szóval ő hisz a szellemekben! Végre valaki akit nem kell győzködni... Megvakarta a borostás arcát, elgondolkodott a válaszon. Tényleg, szellem-e egyáltalán?*
- Hát... a szó szoros értelmében nem szellem, és nem kell különösebben megidézni. Alastar igazából...
*Freya ekkor csapódott bele az újdonsült tanítványába hangos kiáltások közepette.*
- Nahát, milyen szép mikor ennyire örül valaki a másiknak. Igazi szeretet, én mondom!
*Idétlen vigyorral az arcán kitárta a karját Gauldoth felé, várva, hogy ő majd mikor ugrik.*
- Na, poronty! Talán még elbírlak!

*Gauldoth hangosan felnyögött aztán elröhögte magát ahogy meglátta apja kis jelenetét és a pólót a zöld alapon söröző sárga szmájlival. Valahogy most nem volt kedve ugrándozni, így lesétált a lépcsőn, mire apja elkeseredettséget színlelve eresztette le a karjait.*
- Halljam, ki vágott fejbe megint valami keménnyel hogy ilyesmit viselsz?

*Lenézett a pólójára, aztán vissza fel, vigyorogva.*
- Látom neked is tetszik, nagyon helyes!
*Freya kérdését hallva az ölelkezők felé fordult, folytatni akarta amit félbehagyott.*
- A.J. ki fogja tanulni az emberek által írott könyvekből a háború művészetét a segítségemmel, azután pedig megtáncoltatom. Feltéve, hogy a család pátriárkája beleegyezik.
*Elgondolkozott, hogy is fogalmazhatja meg legjobban Alastar mibenlétét... közben már el is indult a pinceajtó felé.*
- Nos, mint azt mondtam, a neve Alastar Waerjak. Ő a szépapám, aki bizonyos szerencsétlenségek végett dicsőséges, de csúf halált halt fekete mágusok kezei között. A felmenőim visszahozták ide, azóta ő a pince alatti termek legfőbb őre és a család örökös feje. Jut eszembe, Gauldoth, jobb lenne ha te is jönnél, ugyanis a baleseted óta csak tőlem hallott felőled, és már nagyon kíváncsi a változásokra.

*Gauldoth sokatmondó egyszerűséggel mélyet sóhajtott, nem tudta mire számítson majd. Most jól esett volna neki Aleina koktélja...*

*Nem várt támadásként érte Freya kirohanása. De ő is örült a lánynak.*

Jól van, nyugi! Hallod?! Én is örülök neked! Na, most már... most már elengedhetsz! Hallod?! Nyugi! Na, nyugi!!!

*Aztán a lány a tanításról kérdezte, mire ő is Tulkasra figyelt. A porontyos beszóláson kicsit nevetett, de nem kételkedett abban, hogy az öreg ne bírná el Gault. Aztán újból erről a titokzatos Alastarról ejtettek el a fiúk némi információ töredéket. A.J. már nagyon kíváncsi volt. Vajon mégis milyen varázslat kell ahhoz, hogy valaki élőholtként (az egyáltalán?) itt ragadjon élők és holtak között. Mert az nyilvánvaló volt, hogy nem lehet élő. Akkor nem száműzték volna a pincébe. De halott se lehet, se szellem, mert megidézni se kell. És vajon mit tudhat, ha az ő véleménye is kell ahhoz, hogy tanulhat-e? Milyen kapcsolatok fűzik pl a szellemvilághoz? Minél mélyebbre ásta magát a témában, annál több kérdés és sötét gondolat merült fel benne, így próbálta valamivel elvonni a figyelmét. Többé-kevésbé (inkább kevésbé) sikerült is neki ezt megvalósítani. Még mindig az ajtóban állt. Talán meg kellene mozdulnia. De hova? Mit csináljon? Egy teljesen idegen helyen volt. Mégsem ismeretlenek között. Végignézett a kis társaságon. Elmosolyodott. Nem érzett magányt. Ha Carmével volt, szintén így érezte magát. Barátok között van. Jól megnézte Gault és Freyát. Nekik is vajon olyan jóra sikeredett az estéjük, mint neki meg Carmének?*

Meséljetek, milyen estétek, napotok volt?

*Csak várakozón nézett Gaulra, látta zavarát. Aztán nem is leplezett megkönnyebbüléssel sóhajtott. Önvédelem. Az teljességgel érthető. Raden is gyakran sebezett meg rossz szándékú embereket utazásuk során. Nem hallotta, hogy a férfi még folytatta volna a magyarázatot, akkor már A.J. felé repült.*
- Óóóóóó, jól van, hát had szeretgesselek már meg egy kicsit! *hatalmas nagy puszit nyomott az arcára, felkészülve arra, ha ezt elutasítja, a következőt bő nyál kíséretében ajándékozza oda akár erőszakkal is.
Nevetett egyet Tulkas gesztusán, sajnálta, hogy Gaul nem ugrott a karjaiba. A póló elemzésénél ő is odafordult, még mindig A.J.-t szorongatva.*
- Ez tök jó! Nem is tudtam, hogy hordasz ilyesmiket. Jaj, milyen udvariatlan vagyok, szia! *ezzel végre elengedte "öccsét" és Tulkas is megölelte, bár közel sem olyan lendülettel, mint ahogy az előbb tette a vérfarkassal. A válaszra bólintott.*
- Az emberek harcművészetéről már én is hallottam. A Földalatti városban az öregek előszeretettel mesélnek róla.
*A.J.-hez fordult.*
- Hát, ami engem illet, úgy aludtam, mint akit fejbe vágtak. Aztán a napra ébredtem fel. Nem volt kellemes. *idézte fel grimaszolva a történést.
Alastar leírásánál felnyögött.*
- Meghalt, majd visszahoztátok? Ő egy, izé... *látszott, hogy keresi a szavakat* Hikhallos? Mármint zombi? *kérdezte döbbenten, nem törődve azzal, hogy bár a zombi szó volt az egyetlen olyan Tulkasék számára is ismert kifejezés, ami legjobban leírta az általa említett lényt, mégis elég távol állt tőle* Én is lemehetek veletek? *kérdésnek szánta, de inkább kérésnek hangzott. A meglepődést gyorsan felváltotta az izgatott kíváncsiság.*

*Freya megelőzte őt, és korábban válaszolt a kérdésre. Pedig lett volna egy jó poénja... majd legközelebb. Kinyújtóztatta a végtagjait és lelkiekben felkészült az Alastarral való beszélgetésére. Ösztönös nyugtalanság fogta mindig hatalmába, ha csak szó esett róla vagy érintkeznie kellett vele. Ami egészen más, mintha csak egyszerűen lemegy a pince alatti termekbe, azzal semmi gondja nem volt.*
- Már régóta ez volt a legpihentetőbb éjszakám, úgyhogy megtartom Freyát, hasznos altatónak. Nálatok milyen volt a helyzet? Remélem apám nem csinált semmi őrültséget...

*Tulkas csak vigyorgott Gaul megjegyzésére, aztán jó szorosan visszaölelte Freyát. Milyen kedves lány ez, mázlista ez a kölyök! Aztán kinyitotta a vaskos, ódon pinceajtót. Freyára sandított, megint látta hogy ég a kíváncsiságtól. Helyes! Még egy kicsit húzta az agyát.*
- Ahhoz hogy zombi legyen, szüksége lenne fizikai alakra, meg zombiból már amúgy is van egy.
*Vigyorgott Gaulra, aki halkan nevetve forgatta a szemeit.
- Persze hogy jöhetsz, bízok benned és általánosságban a Rawidanokban annyira, hogy megengedjem. Jó emberismerő vagyok.
*Halálosan komolyra vált az arca ahogy beállt a pinceajtóba.*
Viszont mindkettőtöket megkérnélek valamire. Idefent érezzétek magatokat itthon, de az odalent őrzött tárgyak mindegyike nagyon értékes, és egynémely legalább annyira veszélyes is. Semmihez ne nyúljatok anélkül, hogy megkérdeznétek engem, és ha lehet még úgy se.
*Előre ment a lépcsőn, egyenesen egy teljesen átlagos pincébe. A bal oldalon pár zsák és ládák voltak rengeteg hordóval, a jobbon pedig sokféle páncélok és különböző fegyverek labirintusa. Az ide levezető lépcsővel szemben levő falban egy tükörsimára csiszolt fekete kőzetlap foglalt helyet, megállt előtte és várta hogy leérjenek a többiek is.*

*Hallgatta apja magyarázatát, és nem csalódott benne. Az öreg még mindig imádta ha másnak mesélhetett a helyről, főleg ha az érdekelte is azokat. Erre nem kapott túl sok lehetőséget, így ilyenkor nagyon kiélte magát. Figyelte ahogy apja lemegy a pincébe, aztán még fent szólt a többiekhez.*
- Freya, téged majd én foglak levinni a karjaimban. Az odavezető út...trükkös, és csak én meg apám tudjuk, hogy lehet biztonságosan lejutni. Ami A.J.-t illeti...
*Kaján vigyorral fordította a fejét lassan, nagyon lassan a férfi felé.*
- ...nos, én csak egy embert bírok el.
*Még mindig vigyorogva ő is elindult izgatottságtól sietős léptekkel lefelé, végül megállt apja mellett, aki megköszörülte a torkát.*
- Freya, te nyilván hozzá vagy szokva a fény hiányához, így téged nem féltelek. A.J., téged viszont figyelmeztetlek, az idelent uralkodó sötétség erős mágia eredménye. Eddig még senki sem tudta eloszlatni semmiféleképp, csupán egy mód van rá, és az a lépcső alján rejlik. Freya, szívesen levinnélek, de Gauldoth szerintem boldogan elvállalja a feladatot. Kölyök, te viszont majd a hátamra mászol amíg le nem érünk.
*Adta elő az egészet rezzenéstelen arccal, ám amint befejezte a szája széle egy kicsit felfelé görbült, nem tudta megállni. A helyzet szórakoztatta őt, de azért remélte hogy nem lesz kényelmetlen A.J. számára.*

*Freya éjszakai beszámolójára bólintott egyet, a nap sugarainak említésére gyorsan végigmérte a lányt. Nem látott rajta égésnyomokat. Ok, majdnem megijedt. Aztán Gaul is elmondta az estét.*

Örülök, hogy kibírtátok egymást. Nem, Tulkas nagyon jól viselkedett. Lent, a konyhában, a széken. Én Carmével voltam.

*Semmi nem ült ki az arcára, amiből az éjszakai légyottra utalt volna. Aztán jött a pince és a lejutás. Odalent kicsit hunyorgott, míg a szeme hozzászokott a lenti homályhoz. Csak gyorsan vizslatta körbe a helyet. Amikor Gaul azt mondta, hogy ő Freyát viszi, hát istenem, megragad a gyerek minden alkalmat, csak hogy hozzáérhessen a másikhoz, megértette. Azt hitte elsőre, hogy csak szívatja. De aztán Tulkas is megszólalt.. Ember! Ezek nem viccelnek!*

A hátadon. Na, álljon meg a menet! Mi van?? Másszak rád, mint valami kölyökmaki?? Nem, nincs az az isten! Tudod mit? Legyen ez az első lecke, hogy mennyire tudom követni az utasításokat! Ha élve visszajutok, akkor elkezdhetjük a kiképzést. Feltéve, ha Alastarnak is tetszek. Egy fikarcnyit se kételkedek abban, hogy itt erős mágikus erők munkálkodnak. De ne várd el tőlem, hogy a hátadon nyargaljak! Abból már kinőttem! Inkább vezess! Ha meghalok, akkor megérdemeltem.

*Ezt minden bántó szándék nélkül mondta. Carméra gondolt, aki ha most itt lenne, tuti kiakadna. Aztán nevetne, hogy Tulkas majd a hátára kapja. Valami olyasmi érzése támadt, hogy ez a pattanj fel dolog nem opcionálisan választható eset. De ő akkor sem fogja azt mondani, hogy ok, rendben! Azért annyi büszkeség még szorult belé.*

Szóval, induljunk! Nem azért, mert nem bízok benned! Hanem mert így döntöttem.

- Hasznos altató?! *kérdezte nevetve* Na jó, ezt megjegyzem ám! *fenyegette meg az ujjával komolytalanul, csípőre tett kézzel. A.J.-re nézett* Caaaaaarme-val, mi? *kérdezte kaján vigyorral az arcán.
Nem vette észre a szándékos időhúzást.*
- Jó, jó tudom, a hikhallos csak... az ember személyisége? Lelke? Olyan, mint a szellem csak több annál, de kevesebb, mint egy húsvér ember... Hjaj! Nem hiszem, hogy tisztességesen el tudom magyarázni. Összetett lények. *ilyenkor szinte átkozta nagyanyját, hogy az ó sötét elf nyelven kellett tanulnia.
Aztán leesett neki, hogy Tulkas lezombizta Gault* Héjj! Ne akard, hogy ezt is megjegyezzem! *vágta volna már magát játékosan az előző pózba, mikor megkapta az engedélyt, hogy lemehessen. Ez az!
Nagy hévvel elindult, mikor a hirtelen megtorpanó Tulkasnak ütközött. Figyelmesen hallgatta az instrukciókat. Nagyokat bólogatott.*
- Mintha csak a nagyit hallanám a laborjában. Nem lesz gond, ezek szerint van tapasztalatom a hasonló helyzetekben.
*Aztán végre lementek. Eddig nem látott semmi rendhagyót, ám az évek alatt megtanulta, hogy nem minden a látszat. Erre Gaulra sandított. Elmosolyodott. Örült, hogy ha mást nem is, ezt a leckét el tudta sajátítani.*
- A karjaidban? *remélte, hogy ez nem csak valami ízléstelen próbálkozás szegény A.J. megviccelésére* Nincs ellenvetésem, ha valóban szükséges ez.
*Meglátta Tulkas apró rezzenését, ez csak előző gondolatát támasztotta alá. Sóhajtott. A.J.-re pillantott, várta a fejleményeket, hogy mit szól mindehhez az idős farkas.*

- Szükséges, igen. Még ha nem is miattad, az én nyugalmam miatt.
*Gaul arcáról rögtön lefagyott a mosoly meghallván, hogy A.J. egyedül akar lemenni a lépcsőn. Nem szólt azonban semmit, csupán mereven a férfira nézett és enyhén megingatta a fejét, jelezvén hogy nem fogta fel a helyzet súlyát és hatalmas ökörséget csinál. Eztán apja arcát kezdte fürkészni.*

*Tréfás kedve neki is azonnal elszállt, mikor rájött hogy kitaszított létére A.J.-nek igenis volt büszkesége, és ezek szerint nem is kevés. Túl sok. Máris edzeni akart? Ám legyen, rajta nem múlott. Mély levegőt szippantott be és keresztbe tette a karjait.*
- Idefigyelj A.J., A büszkeség jó dolog, de ha túl sok van belőle, rövidtávon és gyorsan megöl. Ne téveszd össze a segítségemet szánalommal, mert ha szánnálak, akkor vigyorogva elküldtelek volna az utadra, nem vettelek volna magam mellé hogy aztán pátyolgassalak. Jól tudom mit csinálok. Segítséget elfogadni nem szégyen, de ha gyakorolni akarsz, akkor legyen.
*A sötét kőlap felé fordult és belökte, mire az bedőlt, és feltárta a mögötte tátongó sötétséget. A földet éréssel járó robaj helyett az "ajtót" egyszerűen elnyelte az eleven sötétség ami odabent honolt, eztán Tulkas Gauldoth és Freya felé fordult.*
- Ti mentek előre, mi utánatok. Gyerünk.
*Gauldoth enyhén elfehéredett ahogy hallgatta apját, de nem ellenkezett, tudta hogy fölösleges és szinte tilos is volt: itt most nem az apja és egy barátja álltak, hanem mester és tanítvány, külső beleszólásnak helye nem volt. Habozás nélkül felkapta Freyát és belépett vele a sötétségbe, ami azonnal elnyelte őket és lépteik hangját. Tulkas visszanézett A.J.-re azzal a nyugodt ábrázatával, amely egyáltalán nem volt baljós vagy aggódó.*
- Te pedig jegyezd meg nagyon jól, amit mondok. Négy, hat, tíz, tizenegy, tizennégy, tizenöt, tizenkilenc, húsz, huszonegy, huszonnégy. Ezeken a fokokon vannak lélekrabló csapdák, egy rossz lépés és véged. Összesen huszonöt lépcsőfok van, közvetlenül az alján is van egy csapda, két lépcsőfoknyi helyen.
*Megfordult és ő is belépett a sötétségbe, de még visszaszólt onnan. Nem lehetett bentebb fél mérernél, de hangja máris távolinak, visszhangzónak tűnt, mintha nem is onnan jönne.*
- A falakon vannak nagyon apró mélyedések a csapdák előtt, talán azok is segíthetnek. Ha leértél vársz a fényre, és nem hősködsz.

*Gauldoth magabiztosan lépkedett lefelé, karjában Freyával. Teljes sötétség honolt a lejáróban, a bejárat is eltűnt mögöttük amint beléptek. Szeretett volna Freya szemébe nézni hogy megnyugtassa, de még azt sem látta. Be kellett érnie egy puszival a homlokára. Hangja alapján egy hatalmas barlangban voltak, ő pedig Freyától méterekre állhatott, de ez is az áthatolhatatlan sötétség illúziója volt, valójában egy két ember széles folyosón haladtak lefelé.*
- Ne félj, apám nem fogja hagyni hogy baja essen.
*Ennél többet nem igazán tudott mondani, és maga is csak remélte. Pár pillanat után folytatta, nem hagyva hogy Freya válaszoljon, nem akart most véletlenül egy vitát erről, most koncentrálnia kellett.*
- Tudod, idelent történt az átváltozás. Nem emlékszem rá, csak halványan foszlányokra.


(Ha megtennétek, hogy elolvassátok ebből az első két bekezdésfélét, akkor boldoggá tennétek és megmentenétek a kezeimet rengeteg leírástól, amit egyszer már megtettem. Ez nem pofátlan reklámozás, hanem egyszerűen nem fogom leírni hogy mi micsoda és hogy néz ki az egész meg ilyenek, bocsánat. )