Vérfarkasok Falva - Bázis - VIP részleg

*Fogalma sem volt, mennyit aludhatott… Pontosabban abban sem volt biztos, hogy aludt-e egyáltalán, vagy csak készült-e mélyebb tudatállapotba átlépni, mikor felriadt; valaki dörömböl az ajtón. De ki lehet ilyenkor? És miért dörömböl? Ha az Alfa lenne, miért verné ilyen erővel a saját ajtaját? Más pedig mit akarhat tőle? Kicsit kómásan felült az ágy szélére, vett két mély lélegzetet, ettől sokkal kitisztultabbnak érezte a fejét, majd elindult az ajtó felé, és kicsit félve bár, hiszen nem szűnt az erőteljes sürgetés, de kinyitotta azt.
Az ajtóban álló alak valahogyan ismerős volt a számára. Nem a torzomborz haja, vagy feldúlt szeme, vagy a keze, mely félbehagyta dörömbölő mozdulatát, mikor kitárult az ajtó. A szeme volt valahonnan ismerős… Ahogy belenézett azokba az indulattól izzó szemekbe, egy pillanatra elakadt a szava, mely éppen köszönteni akarta a látogatóját. Mintha megállt volna az idő egy pillanat erejéig…*

Üdvözöllek, Alfa!

*Próbálta visszanyerni önuralmát*

Anantha Elensar vagyok. És, ha nem tévedek, az adósod, minthogy megmentettél az erdőben! *itt önkéntelenül is szemérmesen lepillantott és elpirult az orcáján, majd lassan, óvatosan ismét a rá emelte tekintetét.*

Hálás köszönetem. Remélem, lesz rá módom, hogy megháláljam önzetlen jóságodat!

*És századoknak tűnően hosszú idő után most először végre elmosolyodott*

*Rendületlenül dörömbölt az ajtón, és igencsak meglepődött, amikor az ki is nyílt. Még épp időben megálljt parancsolt a karjának, nehogy leüsse az idegent. Aztán hosszan belenézett a nő a szemébe. Elbizonytalanodott, de állta a tekintetet. Most mi van?! Kicsit megköszörülte a torkát, de előbb köszönt a nő.*

Öhm... helló!

*Aztán jött a rövid bemutatkozás... félrepillantás, pirulás. Dilec nem számított ilyen fogadtatásra. Félrenézett kicsit, hogy ott van-e Aleina, és ő is látja-e, ami itt történik?*

Én...a... én aaaa...AAalfa! Igen, az Alfa vagyok, Dilec D. És hát... nincs miért hálálkodnod, ez... természetes volt, hogy segítettem!

*Itt egy kicsit jobban ki is húzta magát, majd újra eszébe jutott a ló az irodában és a szellemek. Aztán végignézett a nőn: az ő ruhájában volt. Furcsán festett benne.*

Sajnálom a ruhát, Carme már intézkedik! Hogy érzed magad? Bejöhetek? Carme mondta, hogy furcsa dolgokat mondtál... szellemekről.. meg hasonlók! Tényleg minden oké?

Ugyan, ne szabadkozz a ruha miatt, képzelem, milyen használhatatlanná válhatott az erdőben

*felelte, majd egy huncut pillantással hozzátette:*

Én tartozom hálával, hogy kaptam helyette valamit, és nem ruhátlanul kell fogadnom Téged. Kerülj beljebb!

*Invitálta nevetgélve, de meglepve tapasztalta, hogy az Alfát megelőzve egy öregasszony csoszogott be a szobába, akit Aleinának hívtak, mint kiderült. Az idős hölgy leült az ágyra, még mielőtt hellyel kínálhatta volna, és Ananthának szegezte kérdését, hogy mit csinált az erdőben? Óh, igen, az erdő… Tértek vissza gondolatai a sötét valóságba, pedig milyen jó esett megfeledkezni róluk az Dilec szemeiben. Leült ő is egy fotelbe, majd összeszedte a gondolait. Tiszta, nyílt tekintettel válaszolt az öreg fürkésző nézésére, és úgy mondta, mit élt át.*

Nos, a fontosabb kérdés talán nem is az, hogy én mit csináltam ott, hanem az, hogy velem mit csináltak, és mi történt. Két napja indultam vissza otthonom felé, amikor az erdőben rajtam ütöttek. Hiába küzdöttem, többen voltak, és erősebbek is, így hamar lefogtak, megkötöztek és csuklyát húztak a fejemre. Ezután órákig gyalogoltattak az erdőben, fogalmam sincs, merrefele… Végül elértük a céljukat, egy barlangot. Bevittek, majd kikötöztek egy álló kereszt alakú fához. A csuklyát ekkor vették le a fejemről, hiszen a nagy sötétben nem sokat láthattam, gondolhatták. De néhány dolgot sikerült megfigyelnem.

*Vette egy nagy levegőt, majd erősen koncentrálva, mint amikor egy képről mesél valaki, folytatta:*

A barlang közepén egy kőasztal állt, melynél egy csuhás alak, fején csuklyával, egy vastag könyvet olvasva rituális szertartásra emlékeztető mozdulatokat végzett. Nem tudtam, mi a célja az egésszel, azt végképp nem, én miért kellettem neki… Vagy, hogy egyáltalán pont én kellettem-e, vagy csak egszerűen én jártam éppen arra az erdőben? Nem is számított. Egy idő után egyre hidegebb lett a barlangban, azt hittem, a leszálló éjszaka miatt. De ez csak részben volt igaz. Nemsokára világossá vált, hogy a csuhás fekete mágiát űz, és abból is a sötétebbik fajtából. Fura suhogásokat hallottam, de nem láttam senkit. Az alak ekkor egy kést vett fel az asztalról, de nem szokványos kés volt. Nem acél, vagy ezüst volt a pengéje, hanem vas. Azzal közeledett felém. Mikor elém ért, meglepődve tapasztaltam, hogy a közelség ellenére sem látom az arcát, pedig nem takarta annyira a csuklya. Fehér port szórt a tőrre, ami szerintem só lehetett, mert rettenetesen égetett, mikor végigvágta a karomat vele.

*Végigsimította a karján a helyet, ahol a vágás volt még néhány órával ezelőtt.*

De lehet, hogy valami teljesen más volt… A véremet egy kehelybe gyűjtötte, majd visszatért az oltárához. Ott a serleget felemelte maga elé, mormogott valamit, majd a véremet a földre öntötte. Mikor az a talajhoz ért, füstölni kezdett, nehéz, fehér köddé vált, ami egyre csak terjeszkedett, amitől még inkább hidegebb lett. Ekkor sikerült az ép kezemet kiszabadítanom a csomóból, majd a másikat is szabaddá tettem, és a kijárat felé osontam, meghúzódva a sötétben. Mielőtt elértem volna azt, velőtrázó sikolyok százait hallottam egyszerre, olyan hangosan, hogy be kellett fognom a fülemet és a földre vetettem magam a fájdalomtól.

*És önkéntelenül a füléhez emelte a kezeit, majd mintegy transzban folytatta:*

Alig mertem az oltár fele nézni, mi történhetett? Még soha nem láttam ahhoz fokható látványt: A fehér ködből árnyak százai emelkedtek ki, test nélküli szellemek. Átlátszók és félelmet árasztók voltak. A mágus hozzájuk szólt, nem értettem mit, csak néhány szót sikerült meghallanom, de azok a következők voltak: bosszú és vérfarkasok.

*Kétségbeesve nézett a szobában lévőkre*

Aleina, Dilec, félek, hogy ez nagy veszélyt jelent az itteniekre nézve…

*majd a könnyeivel küszködve hozzátette:*

És elmondhatatlanul sajnálom, hogy ezt én hoztam rátok, még hogyha akaratom ellenére is.

*És akkor, mintegy átszakítva egy gátat, felfokozott érzelmeinek hatalmasra duzzadt folyama könnyek formájában tört felszínre.*

*Átlépte a küszöböt, mikor a lány a "ruhátlan" fogadtatást emlegette. Épp tette volna le egyik lábát, mikor megtorpant a mozdulatban és rásandított a nőre. Újra végigmérte. Szinte felkérés volt egy keringőre! Nem szívbajos a nő, meg kell hagyni. Kicsit megrázta a fejét egy kaján vigyor kíséretében és a szoba közepére sétált. Aleina bejött, mintha csak hívta volna valaki, pedig direkt meghagyta a nagymamának, hogy kint várjon a sorára. Aztán Anantha mesélni kezdett. Leült az ágy szélére és úgy hallgatta. Nem akarta elhinni, hogy ilyesmi létezhet! De a nő szinte újra átélte a múltat és eléggé felzaklatták az emlékek. Nem tudta, hogy mit tehetne, Anantha viszont egyre rosszabb állapotba került. Végül úgy döntött, férfi lesz, határozottan a fotelhez sétált, majd tétován megveregette a lány vállát.*

Jól van... itt biztonságban vagy! Már túl vagy rajta, vigyázunk rád! A mágus miatt azonnal küldök egy felderítő csapatot az erdőbe, hoyg elkapják és megfizessen a tettéért! És mivel szellemek nem léteznek... *Közben letérdelt a nő elé és megfogta a kezeit.* Nincs mitől tartanod! A farkasok mindig elégették a halottaikat, nem jöhetnek vissza a lelkek riogatni! Nem hoztál semmit a nyakunkra! Ne aggódj! Hozhatok inni valamit? Valami jó erőset, feltéve ha NEM ITTA MEG VALAMI BANDA AZ ÖSSZESET! *a végét hangosabban mondta, hogy Aleina is jól hallja.* Mit tehetek érted, hogy jobban érezd magad és megnyugodj?

*Kérdezte őszintén, egy kedves, alázatos mosollyal az arcán, majd egy zsebkendőt halászott elő a zsebéből és odaadta. Közben Anantha tekintetét fürkészte, hogy rendben lesz-e minden.*

Aleina? Ezek után van még kérdésed?

*El kellett pakolnia jópár elképzelhetetlenül értelmetlennek tűnő lomot az útból.. Volt ott mindenféle. Eeréves álló ruhafogas, törött lábú székek, pár ládányi fakard a kezdő katonáknak, rozsdás háromágú ekevas.. ez mi a fenét keres itt és miért lilyen nehéz.... Végre amikor sikerült előhalásznia a dobozt fefújta róla a port és felnyitotta. Ahogy remélte, benne voltak Freya régi ruhái de még a szárított levendula is amit a ruhák közé tett molyűzőnek és áporodottság ellen. Kiválasztott egy talpig érő kék egybe ruhát amit Freya alig egyszer ha hordott. Pedig meseszép darab volt, elegáns esésű, fehér gyöngyökkel ékesített műremek.. igaz nem éppen mindennapi viselet. Freya pedig inkább a gyakorlatiasabb holmikat szerette.*

-Ez pont jó lesz! *szögezte le magában, mert a derekán fűzős megkötővel lehetett szabályozni a méretet. A többi ruhát és a dobozt vissza elpakolt a fakardos ládát lábbal elé tolta a többi lomot és az ekevasat csak átlépte. Rakja arrébb akinek útban van.*

*Felsietett vele az irodához, lenyomta a kilincset, de zárva volt. Vállat vont, biztos kinn vannak megnézni a küzdelmet amit ő is szeretett volna látni, de most más dolga volt. Felsietett az emeletre. A szoba előtt álló őrök jelezték hogy az Alfa benn van, ezért megrázta a ruhát, magáról meg leverte a port hogy azért mégis minden rendben legyen.....*

*bekopogott*

-Itt Carme! Meghoztam a női ruhát! Bejöhetek?

*Csak akkor kezdett uralkodni könnyein, amikor Dilec elindult feléje. Nem akarta, hogy ennyire kiszolgáltatottnak gondolják, mégiscsak van - valahol- büszkesége! Kicsit furcsállta, hogy az Alfa olyan sután veregeti meg a vállát, mint akinek nem sok dolga akadt még az ellenkező nemmel, de azért jól esett a törődése. Mikor a Vezér megkérdezte tőle, hogy mit tehetne érte, legszívesebben újra átölelte volna a nyakát, mivel biztosra vette, hogy teste közelségének érzetében teljesen megnyugodna. De azért nem hagyta elgurulni ennyire az egogombócát, így a felajánlás után csak egy pohár vizet kért. Elvette a zsebkendőt, és kicsit rendbe szedte a segítségével magát, majd az ereklyét eltette a nadrágja zsebébe.*

Nem tudom, miért én kellettem neki * mondta Aleina okfejtésére válaszul * Talán pont azért, mert félvér vagyok... Vagy talán azért, mert erre a falura szabadította rá a szellemeket, és én nem idevalósi vagyok. Fogalmam sincs... Nem értek túlságosan a fekete mágiához.

*Úgy látta, a bölcs öregasszony hisz neki a szellemekkel kapcsolatban, különösen mikor azt a fura valamit, amiből az erdőben is számtalant látott, Dilec füléhez tartotta.*

Nem tudom, hogy só vagy vas használ-e ellenük... Bárcsak úgy lenne... Elég egyszerű fegyver, de tény, hogy sokszor az egyszerű a nagyszerű.
* Hirtelen kirázta a hideg, úgyhogy gyorsan összefonta a karjait és elkezdte dörzsölgetni azokat. *
Nincs itt hideg? Vagy csak megfáztam volna?

*Ekkor kopogtak az ajtón. Carme jött, a ruháival. Végre, hátha az melegebb lesz...

*Dilec feje főni kezdett, mikor Aleina beszólt neki.*

Én legalább dekoratív jelleggel bírok! Bezzeg amikor te előjöttél a barlangból, a dinoszauruszok menten kihaltak!

*Csípte a vénasszonyt, mindig zsörtölődtek egymással.*

És légy szíves ne szólj be, mikor próbálom nyugtatni a vendégünket!! El fogjuk kapni és punktum! Ehhez ne fűzz kommentárt! És ha még egyszer a piáim közelébe mentek...

*A fenyegetésnek a vacogó lány vetett véget, mire Dilec agyában (igen, neki van olyan is! ) a különféle problémamegoldások törtek felszínre:
a.) Ölelje át és melegítse fel, ahogy egy igazi Don Juanhoz illik
b.) Takarózzon be a lány
c.) A gyakorlós mackónadrág mellé tök jól jönne egy ilyen Dilec-féle pulóver is.
A c.) megoldás tűnt a legjobbnak, így amikor felállt a térdelésből, még azért ő is megdörzsölgette a lány karját. Jéghideg volt, és feltűnt, hogy igazából ő is fázik. Nincs mit tenni, két pulcsi kell! De valami nem stimmel! A lány lehelete fehér páraként gomolygott, ahogy a sajátja is. Drasztikusan lehűlt a levegő.*

Itt... hideg van!

*Jött a ténymegállapítás, mire Carme kopogott az ajtón. Odasétált és kinyitotta, hogy bejöhessen. Meglátta kezében a kék ruhát. Igen, gyönyörű darab, ő vette Freyának, de a céda egyszer vette fel, mikor felpróbáltatta vele. Talán nem fog benne fázni Anantha, mert hosszú ujjú volt.*

Carme! Te nem fázol? Gyere be! Itt hidegebb van!

*Ahogy kinyilott az ajto ami eloszor szembejott vele az a bentrol kitodulo hideg levego. *

-Gaira minden hajszalara! Mi ez a jegverem? * mondta meglepetten, es beljebb lepett. Latta az Alfa tekinteten hogy ez a ruha nem egyszeru elhagyott darab... Azert megiscsak odavitte a lanyhoz ha mar felhozta. *

-A furdoben at tudsz oltozni. De lehet hozok fel kiskabatot is. Minek szelloztettetek ha ennyire hideg jott be? *nez kicsit szamonkeroen Dilecre* -igy akar meg is fazhat. Jo hogy becsuktatok mar az ablakot...

*A szekrenyhez lepett miutan atadta a ruhat es elovett ket gyakorlo pucsit. Egyet Dilec, egyet az oregasszony kezebe nyomott es ujra kifele indult. *

-hozok kiskabatot Ananthanak

*Átvette a ruhát Carmétól, finom, puha tapintása volt. bement a fürdőbe, hogy átöltözzön, de odabent úgy döntött, hogy inkább csak a már rajta lévő ruhákra húzza rá az újat, úgy melegebb lesz. Még így is jól állt rajta. Sőt, valójában elbűvölőnek találta magát a már jeges keretű tükörben. Visszament a szobába, és a hideg ellenére bájosan mosolygott Dilecre.*

Köszönöm a ruhát. Már nem fázom annyiraaaaa…

*Mielőtt befejezte volna, a ház megremegetett kissé. Aztán ablakok elkeztek ki-be csapódni. Rémület lett rajta úrrá, hasonló ahhoz, amit az erdőben átélt. Bár, itt most nagyobb biztonságban érezte magát.*

Szerintem jobb lenne, ha kimennénk a házból, mielőtt ránk dől!

*Majd elindult lefelé, ki a szabadba.*

---->> Vérfarkasok falva - Bázis - Gyakorlótér

*Keresztbe tette a kezeit, miközben Aleina beszélt. Nem akart vele vitatkozni, így inkább csak megvonta a vállát. Carme is szívózott.*

Carme! Biztos, hogy kifizetted a tüzelőanyagot? Mintha az elmúlt időben kifogytunk volna belőle...

*A pulcsira kicsit megrázta a fejét.*

Öltözz fel Te inkább!

*Vissza akarta tukmálni a lányra a ruhadarabot, de ekkor meglátta Ananthát. Jól állt rajta a ruha... és megint az a fura mosoly. Ez a nő akar tőle valamit. Viszont ekkor megremegett a lábuk alatt a padló. Anantha kiment.*

Aha, támogatom az ötletet! Hölgyeim! Csak utánatok! Aleina, tessék kapkodni a lábadat, mielőtt ránk dől az egész!

*Miután Carme és Aleina is kiment, ő zárta a sort, és kiment a gyakorlótérre.*

---->> Vérfarkasok falva - Bázis - Gyakorlótér//

- szivesen .. Remelem jo lesz rad * tette hozza meg mielott a lany bement oltozni.*

* Dilec parancsara azonnal magara kapta a pulcsit es akkor esett le neki hogy mennyire is fazott. joleso erzes volt a meleg.. eppen ezert elovett meg ket pulcsit*

-ki van fizetve...*kezdett bele es megutotte fulet hogy az anyoka is szellemekroll beszel.*

-ugy erti hogy ok csinaljak a hideget es ezt a vih.. *mintegy nyomatekot adva carme szavanak megraszkodik az epulet* ..art.

*a lany kijott a kek ruhaban es kiviharzott. Carme agyaban is megfordult hogy ez a ruha piszok jolall neki. Dilecre pillantott maj elmosolyodott halvanyan.. De jo is lenne ha vvegre lenne valaki akivel osszejonne. Talan nyugodtabb Alfa valna belole. De nem volt ido most ezen gondolkodni mert a ferfi mar terelgette is oket kifele. Carme menet kozben nyomta Dilec kezebe a pulcsit eg jelentosegteljes pillantassal es ment a nagyi utan.

- Maris utalom a szellemeket. Akkor is ha vannak, akkor is ha nincsenek. A holtak madjanak holtak. Ez a vilag az eloke.


--> bazis-gyakorloter a tobbiekkel egyutt-->>

*Visszavezette az emeletre. Ugyanabba a szobába, ahova először behozta, a sajátjába. Előreengedte a lányt, majd ő is bejött egy pár percre szétnézni. A falakat vizsgálta meg, nincs-e rajtuk repedés, benézett a szekrényekbe is, nincs-e ott egy kóbor szellem. Nem talált semmi különöset.*

Úgy látom, minden rendben van. Ha éhes vagy, lent a földszinten van az ebédlő és a konyha, ha szükséged van valamire, szólj! Ha át akarsz öltözni valami hálóruhába, akkor nyugodtan keresgélj a szekrényben! Én is itt alszok fent, a szemben levő szobában. Ha felébredtél keress meg nyugodtan! Ha nem a szobában, akkor az irodában leszek. Lent a földszinten, szemben a bejárattal. Aludj jól!

*Egy rövid meghajlás után kilépett a szobából. Az őrök már nem is kérdeztek semmit, tudták, hogy a lányra is figyelniük kell. Átment a szemközti szobába. Minden bútor fehér lepedővel volt leborítva. Persze, hiszen ezt a szobát senki nem használta! Hűvös is volt bent, poros is. Megvonta a vállát, lehúzta az ágyról is a lepedőt, majd kerített hozzá párnát és takarót, Lefürdött a szobából nyíló fürdőszobában, majd lefeküdt aludni.*

Követte az Alfát abba a szobába, ahová korábban is elszállásolták. A férfi udvariasan előreengedte az ajtóban, amit a lány egy kedves mosollyal köszönt meg. A ház ura egy tulajdonos alaposságával vizsgát meg a legkisebb zugot is, hogy rendben van-e minden, majd néhány figyelmes mondat után távozott. Anantha egy hálás "Köszönöm"-mel felelt, átöltözött és végre nyugodni tért. Hosszú nap volt... És ki tudja, mi lesz a folytatás?...

*Nem aludt jól Dilec, élénk, mozgalmas álmai voltak, csak forgolódott az ágyban. Valamikor a délelőtti órákban unhatta meg ezt az áldatlan állapotot. Felkelt, fürdött, majd kiment a szobából. Az őröket kérdezte, hogy Anantha felkelt-e már. Mondták, hogy nem. Így Dilec egyedül ment le az ebédlőbe reggelizni. Ezután meglátogatta Balthazart. A kinti gyakorlócsapatoknak szóló utasításokat és lábdobogásokat visszhangozta az egész Bázis. Balthazar megmarad, bár beszélni nem beszél. A csatlósok büntetését a falka vénjeivel kívánta megbeszélni az alfa, egyelőre hadifoglyokként tartották őket a börtönökben.
A felkelő nemesek banderiális seregeit a faluba küldte ki, hogy a tegnapi szellemjárás okozta károkat mérjék fel, és ahol szükséges, segítsenek a felújításban, rendbehozatalban. Ezek után bement az irodájába, ahova Wrahnt várta reportra.*

---->> Vérfarkasok falva, Dilec D. irodája//

*Álmatlanul aludt, de ezt nem is bánta, így legalább nem zavarták meg kellemetlen emlékek... Bár kellemesebbeket nem bánt volna, de úgy látszik, most be kellett érnie ennyivel. A világosság elől szeme elé húzta a takarót, így nem zavarta a fény, és tovább pihenhetett. A túlpihenéstől egy ismeretlen fura fazon mentette meg, aki csak úgy besétált a szobájába, letépte a függönyt (Aú, kicsit hirtelen lett világos!), és énekelni kezdett. Na jó, az éneklés túlzás, bár volt hangulata a dalnak... legalábbis fél perc hallgatás és egy nagy adag jóindulat hozzáadásával. Fel is ült az ágyában, térdeit maga elé húzta és átkarolta, majd ő is dúdolni kezdte a dallamot. A sapkás fickó hirtelen mozdulatlanná dermedt, de a lányt ez nem nem zavarta, dudorászott tovább. Amaz lassan oldalra fordította a fejét, meglátta az ágyban ülő szépséget, elkerekedtek a szemei (Na igen, biztos bejövök neki), majd elordította magát, mint aki kísértetet lát és kirohant a szobából (Úh, ennyire szörnyen festenék?)
Felkelt az ágyból, bezárta az ajtót, bár ez nem sokat tompított az őrök hangos röhögésén, belépett a fürdőszobába, és a tükörbe nézve megállapította, hogy tuti nem százas az a fahangú vandál, na jó, a vandál lehet, hogy túlzás, egész szakszerűen tépte le a függönyt, de hogy rövidlátó, az tuti, hisz' semmi ijesztő nincs rajtam, teljen jól nézek ki.
Megmosta az arcát, felvette a tegnapi kék ruhát, Majd elindult megkeresni Dilecet, miután az őrök két röfögésnek és három horkantásnak álcázott nevetés közepette útbaigazították. *


---->> Vérfarkasok falva, Dilec D. irodája//

*Első útja az edzés után az irodába vezetett. A belőle nyíló fürdőszobában egy alapos fürdés- és hajmosás következett, majd benyúlt a titkos szekrénybe, ahonnan egy fekete nadrág és egy fehér, bő ing került elő. Felöltözött, haját kissé szétborzolta, hogy igazi Don Juan benyomását keltse. Újra felnyalábolta a ruhákat és a cipőket, majd úgy döntött, inkább valami szép kis dobozban adja oda őket a lánynak. Keresett hát néhány takarítónőt, hogy legyenek a segítségére. Nem is késlekedtek sokáig, szép, nagy dobozt kerítettek neki, majd halk nevetgélések közepette magára hagyták, had fejlessze csomagolási képességét. Dilec feje főtt. Már a hajtogatással problémái adódtak. Főleg a mindenfelé szerteágazó tüllökkel küzdött meg. Legjobb tudása szerint hajtogatta össze, de még itt-ott így is kilógott a ruha széle. A vöröset egy másikba tette. Nagyon remélte, hogy nem kell vasalni... A cipőket is dobozokba rakta. Gondolta, átköti őket szalaggal. A művelet végeztével nagyon büszke volt magára. A masniból matrózcsomó lett, a doboz teteje nem mindenhol illeszkedett az aljához, de legalább a ruha széleit visszagyűrte. Aztán következett a vacsora. Hál' Istennek, azt már nem ő csinálta! Külön kérte, hogy csak valami kis könnyű legyen, elvégre a bálon is lesz bőven mindenféle jó falat. Két pincérforma férfival hozatta fel Anantha szobájához a tálcákat. Bekopogott, fél karjában az egymásra tornyozott dobozokkal, mögötte az elővacsorával.*

*Már minden készen állt. A lenyugvó nap álmosan pislogott vöröset a szobába, így már csak percek kérdése volt, hogy a terített asztalon, az éjjeliszekrényen és egyéb alkalmas helyeken elhelyezett kellemes és nem túl erős illatú mécsesek és gyertyák fénye átvegye az uralmat a helyiségen. Anantha az ablak előtt állt, onnan figyelte, miként adja a nap utolsó csókjait a világnak. Búcsúcsókjáért az asztalon a friss virágok úgy versengtek, majd' kiestek a vázából.

Ő is elkészült; vett egy forró fürdőt, kimosta a haját, majd egy rendes frizurát alkotott belőle, és egy kis mágia segítségével új ruhával is meglepte magát.

Már csak egy valaki hiányzott. Lassan jönnie is kell, hiszen ígért neki egy vacsorát. És Dilec már csak a büszkesége miatt is betartja a szavát.

Lépések zaja szűrődött át a vaskos faajtón. Hmm, ez már biztosan Ő lesz. Kopogtak.*

Szabad - *mondta kedvesen.

Pont időben, ahogy tervezte. Amikor Dilec belépett, a nap utoljára még egy izzó csókot küldött, vörös fényben árasztva el a szobát, melybe Anantha teljesen beleolvadt. Majd, ahogy egyre jobban halványult a csillagunk fénye, a lány formás alakja mindinkább kivehetőbbé vált, míg végül a mögötte lévő ablakból a szürkület segített kivenni a sziluettjét, míg szemből, a szobából a gyertyák fénye egyre erőteljesebben érvényesült, olyannyira, hogy pár másodperc alatt beragyogták a szobát, és a vörös ruhás nő teljes szépségében, mint egy égi jelenés angyalian mosolygott a vendég-házúrra.*

Jó estét, Hősöm! Örülök, hogy itt vagy! Remélem, nem bánod, vettem a bátorságot, és előre megterítettem a vacsoránkhoz az asztalt. Viszont az étel a te reszortod.

*Mondta pajkosan elmosolyogva az utolsó mondatot.*

*Amikor megkapta a belépéshez az engedélyt, nagy lendülettel nyitott be. Karjában a dobozok biztonságban voltak, nem csúszkáltak, nem hozták kínos helyzetbe. Viszont a szoba látványa megállj-ra késztette. A nő várt rá. Nem is akárhogy! Szépen kidíszített szoba, mécsesek, gyönyörű ruha. Zavarba jött. Mint valahányszor mindig, mikor valaki más szeretne érte tenni valamit. Vagy értük...
Olyan könnyű adni, de az elfogadással problémái adódnak... folyamatosan. Tudta, hogy lefagyott arcáról a mosoly, tudta, hogy elvesztette a kisugárzását. Szürke, tompa fény sisteregte körül a lelkét, miközben visszavonulót fújt a lelkes estének. ROSSZ LÉPÉS!!! Tudta. Folyamatosan visszhangozta a fejében egy hang. Pedig az élet nem csak arról szól, hogy adj, hanem hogy tudjuk elfogadni (és befogadni) mindazt az impulzust, amit az élet küld felénk: akár egy vacsorával, akár néhány együtt töltött nappal... Freya után olyan sokáig volt egyedül és annyi minden történt, hogy elfelejtette élvezni az életet. A munkába temetkezett, és életét mások életének szentelte. Hitt egy szebb életben, családban, szerelemben, de valahogy ez az álom mindig a mesék birodalmában honolt.
És most itt volt Ő. "Berobbant az életébe", és úgy tűnik, hogy Dilec rátalált a boldogságra. NE SZÚRD EL!!! Örülj! Veled akar lenni! Igen, ő is készült az estére! Ez nem egy szép dolog? Mosolyogj már!
Egy halvány mosoly futott át az arcán, miközben a dobozokat a lánynak adta.*

Khm. Szép estét! Ezeket... neked hoztam!

*Valamiért nem nézett körbe. Pedig csodás volt a látvány! Anantha is várta a dicséretet. És hogy lássa Dilecen, hogy megérte. De annyira a részévé vált, a lelkébe égett az érzéketlenség... és most ez az alfaság, hogy hirtelen minden a nyakába szakadt, csak még jobban maga alá gyűrte... sokat bénázik, mindenki a nyakára jár és olyan dolgokat kérnek tőle, amikről azt se tudja, hol kezdjen neki... de nem ez a lényeg. Már ez előtt is látszott rajta, hogy nincs az életének magaslatán. Nem mert örülni. Igen, gyáva. Leginkább a biztonság elhagyásától tartott. Kijönne a komfortzónájából, mert ez, ahol nincs öröm és nincs bánat, csak a szürke egyhangúság, megvéd a külvilágtól. Egyszer már próbálkozott örülni Ananthának. Boldog volt, úgy érezte, akár szerelmes is lehetne, de a másik nem érezte ugyanezt a lángolást - miután a szemébe vágta a vőlegényt. Dilec akkor hirtelen megriadt és úgy döntött, nem akar megsérülni. Így folytatta az életet. Nem akart támadható felületet hagyni a világnak a lelkében. Mert ha valaminek örülne és azt valamiért elvennék tőle... *

Szép a szoba. Te pedig gyönyörű vagy!

*Ezt őszintén mondta, bár nem tudta, mennyire jött ez át a nőnek.*

Igen, gondoskodtam némi elővacsoráról. *És itt, amikor előhozakodhatott megint valami "adható dologgal", úgy tűnt, kezd visszatérni belé az élet.* Ugyanis reménykedtem benne, hogy velem tartasz ma este Medard Brayen bálján. Mindenkit meghívott. Szeretném, ha Te lennél a párom! Persze csak ma este

*Közben kihúzta a nőnek a széket, majd visszatolta, mikor Anantha helyet foglalt. Szembe leült vele, közben a pincérek felszolgálták az ételt.*

Ha nem akarsz jönni, akkor viszont van kiadósabb vacsora is a salátán és mártogatós sajton kívül... Mit szeretnél?

*Kicsit meglepődött, mikor látta az Alfát ennyire tétovázni. Fura ez egy vezetőtől.... Bár, hogy jobban belegondolt, tulajdonképpen kezdte megérteni őt; biztosan nem heverte még ki az előző kapcsolatát... illetve ő így heveri ki.*

Köszönöm * mondta, mikor a vendége adata neki a ruhákat. * Dilec, szeretném megmutatni neked, mennyire hálás vagyok... hogy megmentettél, hogy befogadtatok, hogy ennem-innom adtatok... szóval mindenért. De elsősorban Érted. Szeretném, ha ez az este Rólad szólna. Tehát, tiéd a döntés, hogy melyik ruhában szeretnél látni engem. Felpróbálom azokat, amiket hoztál, és választasz, rendben?

*Fogta a két hozott ruhát, elvonult a fürdőbe. Gyorsan felvette az egyiket, majd visszatért a szobába, lassan Dilec felé sétált, miközben mélyen a szemébe nézett, majd mikor már csak egy fél lépésnyire volt tőle, hirtelen megfordult, és visszasétált a fürdőbe, átvette a másik estélyit, majd megismételte a bemutatós jelenetet, csak a végén megállt a fürdő ajtajában, ránézett a férfira, és megkérdezte, melyik maradjon? Miután az megmondta a válaszát, a kiválasztott ruhában leült az asztalhoz, megköszönve a figyelmes segítségét a partnerének.

Úgy tűnt, a férfi kezdte visszanyerni önbizalmát, mikor a vacsorára terelődött a szó. Anantha örömmel vette a meghívását az esélyre.*

Köszönöm, hogy gondoskodtál vacsoráról. És megtisztelsz, hogy engem szeretnél partnerednek. De csak egy feltétellel fogadhatom el: ha megígéred, hogy megteszel mindent, hogy felszabadultabb, jókedvűbb légy! Szeretném, ha boldog lennél, ha mernél az lenni. Én is azon leszek, hogy azzá tegyelek. És kérlek, ne félj tőlem. Én nem az exed vagyok. Én vigyázni fogok rád. *Ennél a mondatnál lassan óvatosan megérintette Dilec asztalon lévő kezét, Bátorítóan mosolygott rá, majd elkomolyodott, és valami mélyebb érzelem látszódott a szemében. Szívből jött, teli szenvedéllyel. Kicsit még önmagától is megijedt. Nem szerette volna s partnerét -mg jobban- megijeszteni, így inkább kerülve a hirtelen mozdulatokat, visszahúzta a kezét.*

Szóval... izé... mikor szeretnél indulni? *kérdezte kissé zavarban.