A Vérfarkasok falva -Utcák

- Hát, remélem sikerrel jár a keresésed és megtalálod őt mielőtt valami baja esne...
*Mivel ő még csak nem is hallott erről a Harmonia nevű lányról, sem Chrisről, így Gauldoth nem tudott sokat hozzáfűzni a témához. Belül remélte, hogy az a körözött sárkány nem tett semmit akármilyen ártatlan lánnyal. A kártya említése azonban felcsigázta.*
- Jóskártya? Egyszer majd nekem is jósolhatnál valamit, kíváncsi vagyok!
*Aztán vigyorogva nézett a két másik farkasra.*
- Szóval...veletek meg mi lett?

*Gauldoth alig észrevehetően egész testében remegni kezdett, Freya azonban könnyedén észrevehette mivel most közel voltak egymáshoz. Tulkas viszont már azóta figyelte őt amióta Dia megjelent. Szegény kölyök...tényleg szakasztott úgy néz ki a lány... Nyugtatólag fia vállára tette a kezét de hogy ne legyen túl feltűnő úgy tett mintha rátámaszkodna hogy közelebb hajoljon, hogy szemügyre tudja venni A.J.-t.*
- Szóval te vagy A.J.! Elismerésem a tegnapelőtti csata miatt, lenyűgöző voltál! Bár azt hittem láttalak meghalni, de örülök hogy tévedtem. Nagy lelki erőre vall, hogy visszajöttél azután, hogy hogy bánt veled a falka.

*Egyre gyengébbnek érezte magát, ahogy a kis csapaton végignézett. Gaul, és Tulkas tekintete, mintha valami rosszat tett volna ellenük, vagy az ellen, ami fontos (volt) számukra. Aztán ott volt még mindenki más is, akik csak választ adtak, s nem is törődtek vele.*

Elnézést, hogy az idejüket loptam. Ha most elindulok, össze tudok vele futni az Őrzők városában?*kérdezte félénken, közben Gaulra és Tulkas-ra pillantott. Ő még új, csak az Elf falu határain belül kószált, így kívülállónak érezte magát. Persze az is volt, nem tartozott ide.*

*Elkezdte piszkálni a bal oldali copfját, csavarta a mutatóujjára. Szemei ide-oda cikáztak, egyik emberről a másikra.*

*Gyors bemutatkozás következett. Nem hagyta figyelmen kívül a fenékcsípést. Úgy érezte, hogy A.J. végre megtalálta a helyét, minden rendben lesz vele. Carme elég energikus ahhoz, hogy segítsen neki majd beilleszkedni.*
Rendben, majd egyszer leülhetünk, és vetek neked.
*Mosolygott rá, ám a következő pillanatban megérezte a remegést, feszültséget, ami Gaulból áradt. Mivel még mindig hátulról ölelte, így megfogta a férfi karjait, erősebben magához húzta. Nem sejtette, mi lehet a gond. Majd Tulkas szólalt meg, de szinte nem is figyelt rá. Vanille hangjára pillantott fel.*
Azt hiszem, hogy jobban teszed, ha már a Sárkányok Városába mész.

*A csípésnél próbált nyugodt maradni, a csípője reflexszerű előrelendülésén is úrrá lett, alig észrevehető mozgássá redukálva azt.*

Hogy mi lett velünk? *Válaszolt Gaulnak Carme puszija közben, a lány kezét a világért se engedte volna el. Mi is történt? Eszébe jutott a törölköző, Carme öltözködése, forró csókjai az ajkán, majd az övé a lány combján, a falhoz szorítás... Kicsit csücsörített a szájával és próbált közömbös maradni.* Semmi. Mi csak... vagyunk. Igaz, Carme? És ti? Bátor ember lehetsz, ha bevállaltad Freyát Apropó, a Táncot akkor megtanítod? Merre tartotok éppen? *Gyors témaelterelés...*

*Amikor Tulkas a nevét kérdezte, ismét elkomorodott. Apró, rövid pillantással kereste Carme szemeit, majd gyorsan válaszolt.*

Nem tudom, mi volt az eredeti nevem. Sose szólítottak másképp, mint A.J.

Vanille! Gyalogszerrel vagy? Átérsz még sötétedés előtt a sárkányok városába? Nagyon messze van innen :S

*kuncogott a csücsörítésen meg a terelésen.. legszívesebben megcsókolta volna azt a kis csücsörítést...*

-Úgy van.. vagyunk *mondta, és kacsintott egyet a kérdezőre*

-Vanille, a sárkányváros több gyalogszerrel 23 órás séta. Biztosan nem érsz oda. Lóval talán odaérnél 8 óra alatt ha nem pihen a ló, de.... a város úgy olvastam a hegyekben van és az emelkedő miatt hamar fáradna az állat. Inkább reggelre érkeznél, hiszen mindjárt sötétedik.

Javaslom hogy küldj oda egy madarat és kérdezd meg ott van e akit keresel, A madarak repülve hamar, nagyjából 2-3 óra alatt megteszik az utat. *Felnézett és füttyentett egyet mire megjelent a baglya és a vállára szállt*

-Octavianus segíthet, ő jól repül éjszaka is. Te pedig maradj addig itt. Megszállhatsz nálam míg a választ várod. Három szobám van és csak egyet használunk. *mondta sejtemesen A.J-re nézve*

-De először a bázisra kell mennünk, megnézni Dilec hogy halad. Ha gondolod tarts velünk. Jobb mint egyedül sétálnod idegen nőként. *mondta és átültette a baglyot Vanille vállára*

*Apró kacagás tört elő Gauldothból ahogy hallgatta A.J. és Carme magyarázatát. Ezek nagyon gyorsan nagyon közel kerültek! Ahogy a Tánc került szóba, megszeppent arcot vágott. Tulkas homlokán egy pillanatra több ránc jelent meg, ahogy meghallotta hogy a másik férfi meg akarja tanulni az ősi stílust. Nem tűnt bosszúsnak, de miközben válaszolt neki a fia helyében, szemeivel felmérte őt - Testben megfelelő, lélekben...az majd eldől.*
- Hogy te, megtanulni? Ha komolyan mondtad, akkor erről még később beszélünk, te meg én. Gauldoth nem lenne képes megfelelően tanítani, és nekem kell felmérnem a tűrőképességed.

*Dia felé fordította a fejét, minden szigor elpárolgott belőle. Tulkasnak úgy tűnt könnyen ment neki az egész hangulatváltós dolog, mintha csak kesztyűket cserélne.*
- Magam is felajánlottam volna hogy megszállhatsz nálunk, de a feleségem valószínűleg nem díjazta volna ha beállítok egy ilyen fiatal lánnyal, mint te.

*Gaul feltűnően csendes lett de még mindig mosolygott, a remegése viszont nem múlt el. Ismerős hangok zendültek fel az elméjében, amiket már hosszú évek óta nem hallott, és nem is akart többet soha; az önutálat, önvád és harag hangjai voltak ezek, előhírnökei egy sokkal rosszabb eseménynek. Akkor nézett csak fel mikor apja egy türkizszín - jól elkülönülő foltokban sárga is volt benne - folyadékkal teli üvegcsét adott át neki.*
- Fiam, rettentően nézel ki, szerintem elkaptál valamit a kocsmai bunyóban, nesze, idd meg!

*Egyik kezével elengedte Freyát de egy tapodtat sem mozdult mellőle, majd szófogadóan kiitta az üveg tartalmát. Beleborzongott a szörnyű ízbe, majd egy pillanatra jeges hideg árasztotta el egész testét, az elméje kitisztult, megszűnt a remegés. Fellélegzett, de fáradtnak tűnt.*
- Köszönöm. Nos...akkor megyünk Dilechez? Biztos örülni fog neki, hogy egy egész kompánia érdeklődik felőle.

Nem szeretnék egy állatot sem azzal terhelni, hogy felvigyen a sárkányokhoz.*sóhajtott, s megrázta fejét.*Sajnos gyalog vagyok, mivel abban reménykedtem, hogy idáig már el se kell jönnöm...*húzta el a száját. Az egyetlen jelenség, ami felvidította, az Octavianus volt.*

Nagyon szép baglyod van! Gyönyörű példány.*kezébe vette, és megnézte, hogy nincs e baja ahhoz, hogy segítsen neki. Kihúzta a madár szárnyát, kicsit megtapogatta, meghallgatta a szívverését, ellenőrizte a látását.*Rendben van, egészséges.*vigyorgott.*

Szívesen veletek tartok, és akkor nálatok töltöm az éjszakát is. Hm...*gondolkodott el*Még sosem aludtam máshol, csak az én szobámban. És ha már itt vagyok, hallottam a harcról. Őszinte részvétem. Harmonia eljött mind a két eseményre, a második találkozáskor már nem tért haza. Megkérdeztem minden élőlényt, de az állatok titoktartási fogadalmat tettek le, egyikük nem is tud semmiről. Szomorú eset. De nem akarom, hogy emiatt rosszul érezzétek magatokat! Ez csak az én gondom, természetesen.

*Kicsit megilletődött, amikor Tulkas a Tánc kapcsán szemügyre vette. Legközelebb, ha témát akar váltani, akkor előbb gondolkodnia kellene!*

Öhm... Jó! Állok elébe! Én tényleg szeretném megtanulni! Gaul is nagy hasznát vette a harcokban!

*Hallgatta, ahogy a lányok megbeszélték, hogy Vanille Carménél alszik, hely van bőven, főleg mert Carme és A.J. egy szobában alszik. De mivel senki nem rökönyödött meg ezen, úgy döntött, csendben marad, mindenféle érzelemnyilvánítás nélkül. Aztán észrevette, hogy Gaul mintha rossz bőrben lenne. Kapott valami lötyit. Összehúzott szemmel figyelte.*

Gyertek, menjünk inkább Dilechez! Szerintem már régen agyhalált kapott a sok munkától!

*Elindult Carmével kézen fogva a Bázisra. Mikor odaértek, az első legszembetűnőbb jelenség az volt, hogy senki nem volt kint a gyakorló terepen. Egy teremtett lélek se. A hűs szellő néhány száradt falevelet hordott a lábuk előtt, néhol apró örvényekben spirálba csavarta őket. Boszorkányszél. Kezdett sötétedni. De nem azért, mert a nap lemenőben volt, bár tény, hogy lassan esteledett. Felnézett az égre. Fekete felhők gyülekeztek az égen. Vihar lesz. Szétnézett, az egyik boltív alatt a csapos ücsörgött, egy egyszerű fapipával a kezében. De csak intett nekik.*

Vajon itt van Dilec? Merre keressük? Jó lenne hamar végezni, ebből nagy zuhé lesz... Egyáltalán nem láttam jönni a vihart.

*Bár ők nem tudhatták, a vihar csak a Vérfarkasok környékén kezdett kialakulni. Egyre hidegebb lett a levegő, miközben a szél fokozatosan erősödött. Egyre több boszorkányszél támadt a gyakorlóterep poros földjén. Minden kihalt volt.*

*Elszomorodott, hogy A.j. nem emlékszik a saját nevére. Muszáj kitalálnia neki valami szépen csengő megszólítást. Örült, hogy végül került Vanille számára hely. Érezte, hogy Gaullal nincs minden rendben. Enyhén bepánikolt. Lehet, hogy a férfi most döbben4 rá, hogy Freya igazából csak egy hisztis kuruzsló. A férfi ekkor engedte el egyik kezével. Na tessék!
Némán ballagott a bázis felé. Vihar közeledett. Szerette az ítéletidőket, csak úgy az esőben táncolni, vagy épp beleüvölteni a fájdalmát a szélbe. Remélte, hogy nagy égszakadás lesz.*

-Köszönöm a nevében is. a neve Octavianus. De csak Ocinak is lehet becézni. Hallgat rá.
*A névre való nem emlékezésnél beharapta az ajkát hogy véletlenül se szólja el magát. Gauldoth-on látta ő is hogy nincs túl jól, de talán rosszat evett. A lötty úgy tűnik helyrerakta*

-Persze menjünk. *mondta és kézenfogva sétáltak be a bázisra. Furán kihalt volt minden, de betudta annak hogy mos éppen nincs gyakorlat. A fiúkra ráfér a pihenés két nap csetepaté után. Remélte nem kapja el őket a zuhé mert eléggé nyáriasan öltözött. Ez a vékony blúz és szoknya ha megázik mindene ki fog látszani a tapadós anyag miatt. Besétált az ajtón és egyenesen Dilec részlege felé vette az irányt. Ott egy őrt megszólított.*

-Szia Warloc! Dilecet keresem. Itt van ugye? *kérdezte* - Van számára pár jó hírem és ötletem

*Gaul Freya oldalán ballagott be a bázisra, és amíg ő rá sem nézett Diára, Tulkas viszont lopva rápillantott. Semmilyen különösebb érzelem nem volt kiolvasható a tekintetéből, csupán figyelte a lányt. A közelgő ítéletidőre viszont nyugtalan lett, furcsamód gyorsan értek ide a felhők. Mindketten csendben maradtak, egészen amíg meg nem látták a csapost. Gauldoth ekkor Freyához fordult és újra szorosan magához húzta miközben a szemébe nézett. Suttogott, nem szerette volna hogy más is meghallja rajta kívül.*
- Már...minden rendben, sajnálom ha rád ijesztettem. Ugye nem haragszol, angyalom? Később majd...majd elmagyarázom. Rendben?

*Elmosolyodott ahogy beszélt, tényleg szerette volna hogy minden rendben legyen. Az ital segített benne, de övé volt a munka nagy része. Végignézett az üres, kihalt udvaron, aztán hirtelen közelebb hajolt Freyához és hosszan, szenvedélyesen megcsókolta őt. Tulkas eközben tőlük elfordulva, fejcsóválva zsémbelni kezdett ahogy szemrevételezte a gyakorlóterepet.*
- Ezek meg megijedtek egy kis közelgő záportól? Vagy még mindig nem pihenték ki az elmúlt napok eseményeit? Bah, bezzeg ha alattam szolgálnának! Törhetetlen sereggé válnának a kezeim között!

*Elővett egy kis papírost, amin volt egy írás. Elolvasta, alsó ajkát megharapta. A papírt összetekerte, és egy szalag segítségével Octavianusra kötötte.

Már most útnak engedlek, az idő sürget. Kérlek, Oci... Vidd el a levelet a Sárkányok Városába!*erre már fel is reppent a bagoly és hamarosan el is tűnt a láthatárról.

Vanille hátul kullogott. Ahogy sétáltak, egyre komorabb lett a környezet, de ez tetszett neki. Carméék megálltak beszélgetni egy bizonyos Warloccal, így a csapat is megtorpant. Elcsattant egy csók, az öreg mondott pár mondatot, többre nem is igazán figyelt. Kicsit sem tétovázott tovább, szaladni kezdett a környéken. Belemászott egy-egy boszorkányszélbe, táncolni kezdett a csendes szellőben. Azt kívánta, hogy essen, mert úgy tökéletesebb lenne számára ez a pillanat. Felnézett az égre, közben egy helyben pörgött, karjait kitárva. Megállt, és várt. Hallgatott. Hallotta, hogy csepereg az eső. Elnevette magát, aztán énekelni kezdett.



(a férfi hangjára képzeljétek a lány hangját és ha gondoljátok, a dal végén ugye lecsendesül a vihar, de eshet tovább, ha ezt tervezted A.J. )

* Glanice egyfolytában csak bosszankodott a boszorkányszelek miatt, akárhányszor belesétált egybe, az rögvest kirepítette a kezéből a két teli zsák holmit, ezért mindig a földről kellett felszedegetnie az ezüsttálcákat, ékszereket. Ahogy sétálgatott a bázisnál megpillantott egy lányt, aki csak futkározott ott. Gondolta hátha eltudna adni neki adni pár szép, csillogó ékszert. Ledobta a két puttonyt a földre, majd azt Pancake-re bízta. Szépen odalibegett a lányhoz, köszönt neki, s aztán rögtön rátért a kereskedés témára. Kitárta kabátját, ami belsejébe (nem meglepő módon) megannyi zseb sorakozott, szinte mindegyik tele volt kisebb tárgyakkal. Ékszerek, különböző elixírek és minden olyan tárgy ami elfért azokban az aprócska fakkokban.*

-Na, mi kellene? Van itt minden! nyakláncok, karkötők, bájitalok, jóskártyák. Válogathatsz tetszés szerint. Az árát meg majd megbeszéljük.* Elvigyorodott, már csak a reakciót várta és a kedvenc mondatát: Ezt megveszem!*[i]

*Ő is köszönt az elf lánynak, aki egyből letámadta mindenféle áruval: tekercsek, ékszerek, gyöngyök, bájitalok, stb. Jól átnézte a zsebeket, aztán belenézett a nő szemeibe. Töprengett, homlokát ráncolta. Kinyújtotta a kezét valamiért, de rögvest visszahúzta, majd felcsillant a szeme.*

Óh, tudom már! Gyerekkoromban egy nagyon ritka, erdő mélyén rejlő virágot kutattam. A szára és levele fekete, de a virága kék, és a rózsához hasonlít. Sokak az Ég Szemének hívják. Csak akkor nyílik ki, ha esik az eső. A nagymamámtól hallottam a történetét, és azóta érdekel. Akárhányszor esett, pár barátommal elmentünk megkeresni, de sajnos sikertelen volt az összes próbálkozásunk. Van nálad egyáltalán ilyen növény? Nagyon kevesen találnak rá, és ugye gyökerestül van meg neked? Persze, ha megvan. Különben semmi értelme, mert ha nem gyökérrel együtt szeded ki a földből, az egész virág fekete lesz, és egy idő után már csak por marad. Túl sokat fecsegek, igaz? De meg kell mondanom, hogy mit szeretnék. Amúgy busásan megfizetném.*és már kotorászott is a táskájában.*

/Ilyen kék rózsára gondoltam: /

*Nem értette miért nyújtja a lány a kezét, s mikor elmondta az akaratát a virág leírásával együtt Glenice rádöbbent, hogy a lány kérését nem tudja teljesíteni. Töprengése közepette rádöbbent, hogy neki van olyan virágja. A minap szedte össze egy jómódú család házából.*

-Rátaláltál az emberedre, mindjárt jövök.*-mondta, s mindjárt rohant is vissza Pancake-hez és a zsákjaihoz. Abban reménykedett, hogy a jószág még nem falta fel a növényt, bár ahogy ismeri.... Mikor odaért látta, hogy a lófeje már teljesen elveszett a zsákban. Gyorsan félrelökte és néhány másodpercnyi turkálás után megtalálta az említett virágot. Rohant is vissza a lányhoz és a megérdemelt pénzhez.

-Tessék, itt van. *Odaadta az elfnek a virágot, kis cserepével együtt, tényleg olyan csodaszép volt mint ahogy azt mondta*
-Na, szóóval az ára...Figyelj előbb hagyom, hogy ajánlj valamennyit, aztán ha nekem is tetszik az összeg, akkor minden rendben van.

*Látta elrohanni az elfet, de ő tovább turkászott tatyójában. Végül kihúzta a kezét pár érmével a kezében, és számolni kezdett. Magában dúdolt, mosolygott, és figyelte, ahogy Glenice visszatér egy cseréppel, benne a kért növénnyel. Leesett az álla, hogy ez vele történik meg, hogy látja a gyönyörűséges Ég Szemet. Végül fülig ért a szája, amikor közvetlen előtte tartotta az a rózsát.*

Az árral kapcsolatban, neked 5-7ezüst elégnek számít? *nyújtotta a tenyerét, benne az említett mennyiséggel. Olykor-olykor Freyáékra nézett, hogy nem e mentek már el, de még ott voltak.*Nagyon aranyos lovad van. Egyszer nekem is be kell szereznem egy ilyen állandó társat! ^^ Amúgy, nem találkoztunk már? Várj csak... De igen! Ezt a karkötőt tőled szereztem. Elég olcsón eladtad akkoriban.*mutatta a csuklóján gyülekező karkötők egyikét.*

*Mikor meglátta hogy a lány csak 5-7 ezüstöt szánt odaadni neki ezért a ritkaságért, alig tudott szóhoz jutni*

-ENNYI?! Ez most komoly?! Ez így nem megy, legalább egy aranyat megér. * Teljesen ki volt készülve az összegtől. Ekkor valami a fejében elkezdett mocorogni. Igen, az igazi Glanice próbált a felszínre törni. Próbálta visszatartani, de már túl késő volt*

-Te minek gondolsz engem?!*Förmedt rá a lányra*-Ugye nem gondolod hogy ezt odaadom neked? Vissza kell vinnem a jogos tulajdonosának!*Kikapta Dia kezéből a virágcserepet, de ekkor újabb fura érzés fogta el*

-Bocsánat nem akartam kiabálni veled, csak...hát....Na mindegy is. Hol tartottunk? Ja ott hogy ez így nem lesz jó.

-Agen, ,,aranyos".*sóhajtott*Amúgy a nevem Glanice, ezt még nem mondtam. Te, mi járatban vagy erre??

*Szomorú beletörődéssel bukdácsolt. Persze! Naivsága miatt folyton került olyan helyzetbe, mikor többet képzelt bele egy adott helyzetbe. Nyilván most ez történt. Mikor Gaul magához húzta, fénytelen szemekkel nézett vissza rá. Ne, nem akarja hallani! Ő is villantott egy élettelen mosolyt, míg a férfi nem figyelt, fájdalmasan sóhajtott. Sebaj, innen is feltápászkodik, és legalább eddig jó volt. Épp e a gondolatok voltak az okai, hogy a következő pillanatban teljesen meglepődött. Hirtelen minden vidámsága visszatért, lehunyta szemeit, viszonozta a csókot. Lassan vált el a farkas ajkaitól. Nem tudott mit mondani, egy sugárzó mosoly terült szét arcán.
Lassan eleredt az eső, a szél kecses táncát járta körülöttük. Freya felnézett az égre, nevetett. Hallotta Vanille dalát. Hamarosan egy lány tűnt fel a távolban. Glenice! Ismerte az elfet, többször kötött vele különböző üzleteket, furcsa figura, nem épp stabilis. Nem egyszer ellopta egy-egy ékszerét, ráadásul úgy, hogy azt később neki akarta eladni! Nem számít. Hamar kialakult az alkudozás a két erdei teremtmény közt.
Gaulra nézett, még mindig összefonódva álltak. Elnevette magát.*
Érdekes, sosem szerettem, ha becézgetnek. Tőled viszont egész jól hangzanak.
*Mondta ragyogó tekintettel. Eszméletlen, milyen hamar változik a hangulata. Örült a fejleménynek.*

Warloc: *Kihúzta magát, mikor Carme kérdezte, majd katonásan válaszolt.*

Dilec házon kívül van. A Tanácsgyűlésre ment el, délután 4 órakor! Kíséret nélkül, lóháton távozott, nem mondta, hogy mikor ér vissza!

*A.J. csendesen nézelődött, míg odamentek az őrhöz. Látta, hogy az időjárás egyre zordabb, a sűrűsödő boszorkányszelek is egyre hevesebbek lettek. Gaul megcsókolta Freyát! Hát mi van itt, emberek? Agyatokra ment a tavasz vége? Aztán cseperegni kezdett az eső. Az új lány meg énekelt benne. Elnézte egy darabig, mert szép volt a hangja, és valamiféle elvesztegetett gyermekkorra emlékeztette. Szeretett volna ő is kimenni és táncolni az esőben, de 1 - megfázik, 2 - a hangja se olyan jó, 3 - öreg ő már bohócnak!*

Hm... ha Dilec nincs itt és nem tudjuk, hogy mikor jön vissza, akkor megvárjuk, vagy addig visszamenjünk hozzád?

*Kérdezte Carmétől. A szél hirtelen feltámadt, az ablakok zsaluit csapkodni kezdte. A harcosok egymás után rohangáltak, hogy bezárják őket, mielőtt kitörnének az üvegek. A.J. megfogta Carme kezét és beljebb húzta. Nézzünk be Dilec szobájába, lehet, hogy hagyott valami üzenetet!

*Hamarosan eleredt az eső. Mintha dézsából öntötték volna, az ég dörgött, észveszejtő villámok cikáztak át az égen. Kiszólt a többieknek.*

Gyertek be! Azonnal!

*A parancs az parancs... akár A.J.-től jött, akár nem. Megijedt, hogy bajuk lesz, kénytelen volt így rájuk szólni. A csapos verődött oda hozzájuk.*

Dilec reméljük ma már nem jön haza, hanem megvárja a vihar végét az őrzőknél. Az irodájában van kandalló, ha gondoljátok, telepedjetek le oda, befűtünk. Innen egyhamar senki nem megy haza. Tulkas és Gaul is talán elnézik a szerény körülményeket, de az ilyen időben a legjobb rémtörténeteket mesélni a jó meleg tűz körül. Carme! Hogy aludtál? *Kérdezte egy huncut mosoly kíséretében.*

*Lassan elballagott mellettük a csapos és bevezette őket Dilec szobájába. A kandallóba már be volt készítve a tüzelő, így neki csak meg kellett gyújtania. Dileckel nagy haverságban voltak, főleg a Freyás szakítás után, ő volt az egyetlen, Carmén kívül, akivel szóba állt. A csapos régen a Bázis legjobb harcosának számított, de mióta nyugdíjba vonult, csak a népet itatta. Gyakori, visszatérő vendége volt a Bázisnak, semmi beleszólással, inkább amolyan lelki támasztékként szolgált Dilec mellett.*

-Köszönöm Warloc! *halványan elhúzta a szája szélét hogy Dilec nincs itt, de nem volt mit tenni, jobb volt megvárni mint ilyen esős időben vissza sétálni. Hallotta az éneket az esőben és szeme sarkából látta a másik elfet aki kofálkodott, de az ilyenek őt nem hatották meg. Vásárolni nem akart sem esőtáncot járni. Ellenben az a csókjelenet nagyon is érdekes volt.. nocsak... ezek szerint az a kis szikra nem is annyira kis szikra amit látni vált közöttük ma. Remélhetőleg Ezt Dilec nem látja majd, mert akkor tuti kiborul egy kicsit. Volt egy olyan érzése hogy a férfi még nem tette túl magát Freyán teljesen. Talán jobb is hogy most nincs itt-gondolta. De milyen jópofa az öreg négykezes hogy diszkréten úgy tesz mintha az udvar érdekelné... igen.. ez a család jó támpillére lehet Dilecnek.*

-Szerencsére becsuktam az ablakot még hajnalban így nem ázik szét mindenem. *mondta A.J.-nek és bement vele Dilec szobájába. Nem volt kedve megázni ebben a ruhában. A csapos szavaira elmosolyodott*

-Ebben az időben szétázna a gatyája is mire ideér. Én is remélem hogy inkább ott marad. Amit mondani akartam neki az ráér holnap is. Addig hadd pihenjenek a kedves vendégei* -Kacsintott egyet utalva a tegnapi csetepaté kezdeményezőire*

-Rééémtörténetek! Az jóóó! Van hozzá bor is ugye? *kérdezte fellelkesülve, majd a kérdésre zsiványul kacsintott egyet. Látványosan rásandított a kezére amiben A.J. kezét fogta és utána válaszolt.*
-Naggggyon jól! Részletekre is kíváncsi vagy? Kérdezd meg tőle. *tette hozzá incselkedve. Mert bár nem történt semmi egyéb az alváson kívűl, élvezte húzni a csapos agyát barátilag. Hadd egye a kíváncsiság hogy mi volt, lehetett volna vagy éppen van.*

*Próbált volna ő még alkudozni, de hamar nemet mondott ötletére, mikor a lány kitépte kezei közül a virágot, és menni kívánkozott. Jogos tulajdonosának? De Glenice bocsánatot kért tőle, és újra az összeg jött szóba. Vanille megszeppenve nézte az eseményeket, s kis morfondírozás után előkotort egy aranyat, és gyorsan a másik kezébe nyomta.*Itt van, tessék. Nehogy megint meggondold magad!*óvatosan a cserépért nyúlt, és átvette tőle.*

Az én nevem Oerba Dia Vanille. Inkább a Vanillet használom, de a Dia megszólításra is okét mondok. Egy elf lányt keresek, a neve Harmónia, aki a búcsúztatáson volt, itt a Vérfarkasok falvában. Azóta eltűnt, és engem állítottak az ügyre a szülei. Most csak annyit tudok, hogy egy kocsmában látták utoljára, meg valamilyen Chris nevezetű férfival volt. Ez a srác nincs itt, viszont elküldtem egy madarat egy levéllel, amin megírtam, hogy Harmóniát keresem, és ehhez köze lehet Chris-nek. Kérdeztem, hogy ott van e.

*A kis esőből nagy vihar keletkezett. Villámok cikáztak mindenfelé, nagy, fekete felhők dörögtek. Vanille szívesen maradt volna, csakhogy meghallotta A.J. hangját. Mint jó kislányként, rohant be, de félúton megállt.*Gyere Glenice, gyere te is!*ordította, és szaladt tovább.

Mire beért, már meg volt gyújtva a kandalló. Körülnézett a kis szobán, és megcélozta magának az ablakpárkányt. Elég nagy volt, hogy oda leüljön, és még maradt is helye bőven. A helyiségben átjárt a meleg, amit a tűz adott. Minden pozitív energiát mutatott Diának, és ez mosolyra bírta. Nézte, ahogy tombol a szél, ahogy a szilárd talajt felváltja a sár.*

*Teljesen elbódította a csók, pár pillanatra megszűnt körülötte a külvilág. Mikor vége lett és különváltak ajkaik még az sem érdekelte hogy elkezdett esni az eső, egyre csak Freya szemeit fürkészte. A nő boldog volt, boldog hogy vele lehetett. Szinte repesett a szíve a helyzettől! Önfeledten mosolygott a nevetés hallatán, amikor a becézésekről esett szó akkor megcirógatta Freya orrát a sajátjával.*
- Ó, csupán egész jól? Akkor dolgozok majd még rajtuk...

*Meghallotta Dia hangját, ami szerencsére nem hasonlított senkiére a múltjából. Egy másik elfet is ekkor vett észre, akit korábban még nem látott. Mielőtt bármi mást is tehetett volna az időjárás megőrült. Öt perce még minden rendben volt, ez meg mi?!
Bekísérte Freyát a csapos után, Tulkas pedig úgy követte őket közel hogy felfogja előlük a viharos szelet amíg be nem értek a biztonságos irodába. A két férfi körülnézett az irodában, ám Gauldoth inkább Freyával volt elfoglalva, aki mellől még mindig nem szeretett volna elmozdulni, átkarolta a derekát és egy réges-régi szerelmesdalt dúdolt halkan. Tulkas előhúzott egy méretes dobótőrt a köpeny redői kőzül, meg egy kis darab finom szemcsés csiszolópapírt amit benyálazott. Lassú, precíz mozdulatokkal dörzsölni kezdte a tőr élét.*

- Rémtörténetek és bor? Ó, azokat szeretem! Tudnék mesélni, de az én történeteim nem szórakoztatóan rémesek...
*Aztán felvillant a szeme, melybe gyermeki huncutság költözött ahogy a fiára sandított.*
- Bár régen hallottam erről az élőhalott szörnyetegről, aki csecsemőket fal fel éjjelente...
*Kellett pár másodperc Gaulnak mire leesett neki a dolog. Teljesen el volt foglalva Freyával meg a rózsaszín köddel ami most a világára ereszkedett. Mikor megértette a célzást, szúrós szemekkel nézett vissza apjára, de a mosolya elárulta hogy nem komoly.*
- Ó, nagyon vicces, apám! Micsoda véletlen, én meg hallottam valamit egy holtsápadt démonharcosról aki tízesével öli az ellenségeit és literszámra issza a vérüket!

*Mindketten felnevettek a morbid és eltúlzott történeteken, aztán Tulkas megint A.J.-t kezdte fürkészni miközben még mindig a tőrrel foglalatoskodott. Kíváncsi volt a férfi képességeire azok után amit a csatamezőn látott...*

*Hatalmas vihar támadt. Lilás villámok cikáztak az égen, a szél üvöltötte dühös énekét a falu csendjében. Freya még gyönyörködött volna bennük, ám ekkor A.j. beparancsolta őket. Raden a semmiből hirtelen mellette termett.*

Raden! Épp a legjobbkor. Nem szerettem volna, ha egyedül maradsz. Azt hittem még alszol.

*Az állat csak hozzádörgölőzött, ezzel mintegy befelé nógatva a lányt.*

Jól van na!

*Az irodában egy szép kandalló helyezkedett el, benne halk ropogással pattogott a tűz. Gaul és Tulkas beszélgetésén elmosolyodott. Kintről hangokat hallott meg. Ismerősen csengett, majd átfutott rajta a felismerés. Elvigyorodott.*

Ugyan már, jó ember! Hát nézzen rám! Maga szerint behatoló volnék?

*Hallatszott egy magas, hajlékony, női hang. Ezt pár pillanatnyi csend követte, majd újra felcsattant.*

Akkor meg állj el az utamból, fiam, látogatóba jöttem!... Nem, nem kell elvenni a köpenyemet... Nem, nincs semmi bajom... Köszönöm...

*Kinyílt az iroda ajtaja. Egy apró, legfeljebb huszonöt kilós nénike toppant be, villámló, élénk tekintettel. Bár odakint zuhogott az eső, ő tökéletesen száraz volt. A hang alapján mindenki azt hihette, hogy maximum egy középkorú asszony lép majd be, ehelyett egy ráncokkal szabdalt, idős arc nézett velük szembe. Raden boldogan futott hozzá. A nő rendre parancsolta, hamar kiszúrta Freyát. Odalépdelt hozzá, közben elváltoztatott hangon megszólalt.*

Ó, nagyi, ne aggódj, a következő hónapban meglátogatlak. *tökéletesen vissza tudta adni unokája gesztusait, hangfekvését* A fészkes fenét! Már hat kerek hónapja nem láttam a tulajdon véremet! Na, gyere ide, had nézzelek!
*felugrott, lerántotta a lány arcát, hogy vele szemmagasságban legyen* Ej-ej, nem vigyáztál, az elmúlt napokban rengeteget gyógyítottad magadat! *ekkor vette észre Gault, amint Freya derekát karolja át. Hunyorgott egy kicsit* Dilec? Nem, nem! Az nem ilyen! *végigmérte, nem is leplezett gondolkodással, majd elmosolyodott, Gauldoth átment a vizsgán* Jól van, Waerjak, megtartunk! Freyának úgy tűnik, a magas vérfarkasok imponálnak. *még mindig Gault fürkészte, tekintete elborult. Most érzékelte a betegséget* Csoda, hogy idáig kihúztad! Belevaló kölyök vagy!

*Mondta, ezzel lezártnak tekintve őket. A többiek felé biccentett.*

A nevem Aleina Rawidan. Örülök a szerencsének. Mi ez a silány hely? *nézett körbe, közben ledobta köpenyét, és immár felesleges pulcsiját. Lehuppant egy székre.* Díszes kis kompánia! Na, meséljetek, mi újság? Carme? A.J.? Áh, rólatok már sokat hallottam. Carméről Dilec mesélt, mikor egyszer ellátogatott hozzám Freyával, rólad meg ő beszélt állandóan. Jó kis páros vagytok, dúl a szerelem a levegőben.

De nagyi! *szólt Freya.*

Csend! Vanille! Harmoniát nem fogod már megtalálni, de Chrisszel még találkozhatsz. Glenice... jujj... csúnya kis betegség, annyi szent! Maga pedig, kedves kocsmáros, örülök, hogy nem hagyta szegény kis Dilecet tönkremenni, bár tény, hogy ezt kevesebb itallal is elérhette volna. Mondjuk, mindenki azzal dolgozik, amivel tud. A Waerjakok! Sok pletyka kering ám rólatok. Jó végre személyesen is találkozni veletek.

*Mikor Vanille kivette zsebéből az aranyat, Glenice szeme rögtön felcsillant. Megharapdálta hogy meggyőződjön arról nem-e hamis az érme, Vanille szerencséjére igazi volt. Az eső jobban esett mint előtte, villámokat szórt az ég. Vanille futni kezdett egy férfi hang után, Glanice lehajtott fejjel sétált vissza lovához, amikor az elflány hátra szólt neki. Glanice nagyon megörült a hívásnak és már szaladt is felé, de mielőtt még odaért volna rádöbbent hogy barátja még mindig ott áll egyedül az esőben. Hátra nézett és bólintott egyet, ami azt jelentette hogy a ló csatlakozhat. Pancake bukdácsolva ám, de beérte a lányt. A házba is bejutottak, bár Glenice egy kis összetűzésbe keveredett az őrrel, az állat miatt. Bementek a szobába, ahol egy kisebb csapat gyülekezett. A szobában lévő személyek szinte mind vérfarkasok voltak. Nem is csoda hisz ez a vérfarkasok falva. Glanice nem igazán szerette őket, mikor utoljára járt itt csetepatéba keveredett egy ilyen lénnyel és azóta nem járt erre. Mégis széles vigyorral üdvözölt mindenkit*

-Szervusztok! A nevem Glanice. *Mindenkinek intett egyet és a bemutatkozásokat várta. Közben Pancake odament egy ismeretlen szőke lányhoz, akit szabályosan elkezdett zaklatni.*

Pancake:
-Heló, Pancake vagyok. Te, ki vagy? Mindegy. Én szeretem a palacsintát. Te szereted? Ez buta kérdés volt, mindenki szereti. Tudtad, hogy Glenice utálja a vérfarkasokat? De most komolyan, tényleg. Pff...


*Hadarta az állat. Glanice a fejét üttögett amikor a farkasos rész hangzott el, inkább elbújt a tenyerében. Teljesen zavarban volt. A szoba egyik sarkába vonszolta magát, ahol leült. Próbált eltűnni, láthatatlanná válni, de tudta, hogy mindenki őt nézi.*

Csapos:

*Miközben mindenki beért, az egyik beépített szekrényből pokrócokat kotort elő. Vagy négyet leterített a kandalló elé, a többivel pedig tett egy kört, hogy aki esetleg fázik, magára teríthesse. Először Vanillehez lépett oda.*

Egy takarót? Hűvös lesz itt az ablakban! Biztos, hogy ennyire távol akarsz maradni a többiektől?

*Miután a lány válaszolt /bocsi, Vanille, hogy továbbviszem. A többiektől is elnézést! /, továbbment. Gaul nagyon szerelmesnek tűnt. Isten lássa lelkét, nem sajnálta tőle! Csak Dilec ne most érjen haza! Freya is boldog volt... Látta már ilyennek. Néha. Kedvesen mosolygott mindkettejükre*

Nektek is adhatok? Tulkas? Neked?

*Aztán Glenicetől is megkérdezte.*

Nem fázol?

*Miután befejezte a pokrócosztogatást és visszatért Carméékhez, Carme nagyon kétértelműen fogalmazott az estéjét illetően, amit, nagy utalásokkal arra engedett következtetni, hogy A.J. társaságában töltött. Elismerően hümmögött egyet, jól megnézte az egymásba fonódó kezeket és kacsintott egyet Carmére.*

Gyerekök! Itt nem rémtörténet mese lesz most mondva, hanem pikánsabb! Már amennyiben a résztvevők ehhez hozzájárulnak! *nevetett fel, de ezt csak Carmééknek mondta, úgy, hogy a többiek lehetőleg ne hallják.* A.J.! Rád se ismerek! Minden részletet el kell mondanotok! Ne féljetek, az öreg Estevan nem fecseg! Hehe Ahá! Bor! Persze, hogy van! Hol is... hol is van a kulcs? *Fordult kettőt a tengelye körül, majd az ajtó feletti kis apró aranyszínű kulcsra esett a tekintete.* Áh! Ott is van! Dilec titkos készletnek a kulcsa! Talán csak nem bánja...!

*A kulccsal egy másik szekrényt nyitott ki, amelyben a jobbnál jobb italok sorakoztak. Végignézte a címkéket hozzáértően, és mivel tudta, hogy ezeket Dilec különleges alkalmakra gyűjtötte, csak azokat vette elő, amiket saját készletből pótolni tudott. Hat üveget tett az asztalra, két vörösbort, egy pezsgőt, valami likőrt és két farkasvért. És temérdek kristálypoharat.*

Hehe! Azokról a rémtörténetekről én is hallottam! A legszínesebbek, mondhatom! Csak tudnám, ki találta ki őket? A félelem vagy a pletyka? Vagy esetleg valamelyik piám? Apropó, pia! Kinek mit adhatok? Csak okosan gyerekek, ha itt kirúgjátok a ház oldalát, Dilec leszedi a fejem! Észnél legyetek nekem!

*Amikor bejött a ló, megsápadt. Dilec kínosan ügyelt a rendre, biztos, hogy ki fog borulni, ha ezt meglátja. Bár ahogy így végignézte, totál ki fog akadni: tömeg van az irodájában. Begyújtották a kandallót. Megcsapolták az italkészletét! Freya és Gaul itt turbékolnak, Carme A.J.-jel szintén! És akkor még ez a ló is! És még beszélt is!!!*

Pancake! Izé, megbocsásson... *benézett a ló alá, csak úgy diszkréten* URAM! Szóval, nagy gond lenne, ha esetleg a többi lóhoz hasonlóan, az istállóban várná meg a vihar végét? Vagy legalább az előtérben?Az alfa nem fogja díjazni, ha meglátja itt!

*Aztán befutott Aleina is. Egy mosollyal köszöntötte.*

Üdv, köztünk! Kérlek, foglalj helyet! Mit önthetek? Semmi erős nincs a számodra, sajnálom! A farkasvért neked szerintem csak gyenge szörp lenne. Áh, Dilec csak egy vérig sértett szerelmes férfi volt! Fél év alatt kikúráltam! Hoppá... lehet, sokat mondtam? :S Jaj, ne aggódjatok! Már kutya baja!

__________________________________

A.J.:

*Segített a csaposnak, Estevannak leteríteni a pokrócokat, majd leült a tűz elé, és maga elé ültette Carmét is. Finoman átkarolta a derekát, miközben fogta a kezét, és állát a lány vállára tette, úgy nézte a tüzet. Amikor Estevan a "történtekre" volt kíváncsi, próbált mérgesen Carmére pillantani, de valami apró szenvedélyszikra csillant a szemében... mert lehet, ha akkor a lány nem mondja, hogy állj, már lenne miről mesélni.*

Jól van, mesélek! Minden részletre kíváncsi vagy? Mert akkor elmondom!

*Közben a csapos átvette a házigazda szerepét. Kihasználta ezt a röpke pillanatot, és egy finom, édes csókot adott Carme nyakára. Aztán körbenézett. Gaul elveszett... látta, hogy ki se lát a rózsaszín ködből. Uh, vajon ő is így néz ki Carme mellett? Ezen nagyon gyorsan változtatnia kell! Már próbálta is szuggerálni Carmét, valami macsós tekintettel, de látszott, hogy ezt még gyakorolnia kell... Aztán betoppant egy csöppasszony.*

Üdvözlöm, Aleina! Mi szél hozta? Örülök, hogy itt van köztünk!


*A "dúl-a-láv"-ra már meg se rezdült. Kezdte megszokni, hogy itt mindenki csak cukkolja a másikat. De valamiféle filozófia kezdett megfogalmazódni benne, főleg, hogy Gault látta maga előtt: ha szerelmes vagy az olyan, mintha bepisiltél volna. Mindenki látja rajtad, de csak te érzed a meleget.*