A Vérfarkasok falva -Utcák

*ahogy a lány megölelte hirtelen annyira meglepődött hogy nem tudta mit tegyen... ezt a támadást ő szokta alkalmazni másokon és nem fordítva*

-öööhhmmm.. jó' vagyok köcce! Nem nincsen semmi bajom kisasszonka... De azért nem köll esztet abbahagyni. *mondta és megfogta a lány kezeit és visszapakolta maga köré, majd ő is jóóól megölelgette csak úgy. Szívesen folytatta volna de a sárkány ment is el és a csatazaj eléggé erős volt. *

-na huzzunk innen!

*mondta és felpattant, csuklón ragadva a lányt kerülte meg a csatateret. Nézett befelé hogy lát e ismerőst... látta Cerest, A colit, meg Dilecet... de hol van Gil? Nem látta se Holír alakban se az eredetiben.. remélte hogy egyben van valahol és nem a hullák közt fekszik, de ezt innen nem tudja meg .. aggódott..nagyon aggódott..


Elengedte a lányt és átváltozott ismét bagollyá, hogy felderítse a terepet.*

-bocsesz később folytattyuk! maraggyá idekinn szélen!

*azzal felrepült a csatamező fölé. Mindenhol sebesültek és holtak, egy helyen beszakadva a talaj.. ott ott van.. ahogy ki van terülve, ahogy Selestina lehajol hozzá és ránéz.. biztosan meghalt ..

Ez visszhangzott a fejében, meghalt...meghalt...meghalt...

Zuhanórepülésbe kezdett és odalenn átalakult kukuvá. nem moccan.. meghalt...meghalt...meghalt... visszhangozta a fejében ahogy a szive a torkában dobogott . Nem járt más a fejében csak a bosszú mert Gil meghalt...

kettőt lépet feléjük és a kétségbeesés átfordult éktelen haraggá már alakult is át egy nagy szürke grizlivé.
<Gil meghalt...meghalt...> - visszhangozta a fejében

a rózsaillató nagy maci elordította magát és bulldózerként rontott a magatehetetlen Eleikára. <meghalt...>
Elsőnek a karjait harapta le, csontok törtek <meghalt...meghalt...meghalt>
kettéharapra a felkarját, látta a szemében hogy él csak nem moztdul... <Gil meghalt..>
Aztána szegycsontnál mart bele és feltépte a mellkast .. <meghalt...Gil meghalt...>
A grizli véres povával ordított Eleika képébe és mancsaival szétkaparta a tüdőt és a szivet.. csúnya munka volt.. belszervek fröccsentek szét a szürke bunda ázott a vérben majd kuku újra tébolyultan belemart a koponyába és ide oda rángatta mire a csont engedett az inak elszakadtak Eleika feje elvált a testétől. Vitte a zsákmányát törtetett tovább a megmaradt ellenség felé szájában Eleika letépett fejével izzott benne a harag! Még egy fejet akart Baltazárét.*

*Már akkor próbálkozott elhúzódni a pasastól, amikor az visszahúzta magához. Majd csuklón rángatni kezdte.*

Várj, nem is ismerlek! Hé! Még a nevedet sem tudom.*Az ismeretlen bagollyá alakult. Ekkor már rohanni akart, amikor látta, hogy medveként marcangol valakit.*Te jó ég...*Döbbent le, majd futni kezdett a tömeg felé. Egyenesen a bundás grizlihez vergődött, de vége. Eleikának annyi. De a medvének vérszomjas tekintete nem változott. Harmonia tudta, hogy újabb áldozatot kíván.

Elővett egy nyilat, azzal megfeszítette az íj húrját* Állj meg! Nyugszik. Nem akarok még egy sebet ejteni rajtad!*csúszott ki a száján. Leeresztette fegyverét, és közelebb lépett hozzá. Nem érdekelte a vér.*Figyelj, idegen! Figyelj rám... *mindenki hátratántorodott, mikor az alakváltó ölni kezdett az előbb.

Harmonia mély levegőt vett, és dühösen rászólt.* Na! Mit akarsz tenni? Ez nem teljesen a te harcod! Biztos te vagy az a zöldszemű srác, aki az előbb vérző lábbal feküdt a földön? Ha itt van valahol, inkább vele beszélnék.*lassan, remegő kézzel megsimította annak karját.*

*Hátrafelé kezd el csapkodni mikor elkapják, mindhiába. Amikor megérezte az elképesztő mennyiségű gyógyító energiát ami átáramlik a testén, hangja hirtelen elcsuklott és szinte teljesen elernyedt. Páran felfigyeltek és az irányába néztek, ahogy az ének véget ért. Gyorsan magához is tért, és egy darabig hagyta, hogy a rejtélyes idegen meglepő ütemben lássa el sebeit. Amint újra késznek érezte magát, megkocogtatta segítője kezét a kardjával, aztán kicsusszant a szorításából és tetőtől talpig felmérte a másikat, és rá szegezte egyik kardját.*

Megszakítottad a Táncot! Ugyanakkor megmentetted az életem, és ezért a köszönetem a tiéd! Később meg foglak keresni.

*Elismerően bólintott, aztán egy jámbor mosoly szakította meg eddigi zord ábrázatát, ahogy leengedte a vértől ázott pengét. Úgy ítélte fölösleges tovább feltartania a gyógyítót, így elindult arra, amerre az előbb beszakadt a föld. Pártíz méter után azonban végtagjai remegni kezdtek és a fáradtság ismerős érzése visszatért. Elmúlt a révület, eddig tartott. Csalódottan szitkozódott, de örült, hogy a pár túlerőltetéstől elszakadt izmot meg tudta menteni az idegen. Ahogy előre hajolt volna hogy fellélegezzen, egy teljes fémpáncélban levő harcos két egymáshoz kötött bőrtömlőt vágott hozzá, ahogy elsietett mellette.*

Gyönyörű volt, kölyök! Fejezd majd be, ha tudod. Kíváncsi vagyok, megy-e az egész.

*Csak nézett utána. Megint az az ismerős hang, még mindig nem tudta hova tenni. És bőrtömlők? Ahogy szemügyre vette őket, megfagyott ereiben a vér. Jól ismerte a rajtuk levő díszítést. Nem nézett a páncélos után, csak elkiáltott egy köszönömöt, aztán a lyuk felé rohant ahogy bírta. Ahogy beleugrott egy bukfenccel ért földet és azzal a lendülettel fel is állt, két kardját előre szegezve. Azonnal leengedte őket, mikor Freyával, egy erdő elffel és egy másik...fickóval találta szembe magát.*

Ah, Freya...bocsánat ha rátok ijesztettem...
*Csak képzelni tudta milyen lehet, mikor egy félmeztelen, vérben teljesen elázott alak kardot lengetve ugrik egy csoportba, pláne, ha a oldalát rohadás fedi, a karját pedig szinte alig tartja hús. Az utóbbira ő maga most döbbent rá - mégsem volt hát olyan jó ötlet a szögezés. Alig maradt benne pár, a többi nyilván magával vitte a húst amikor kiszakadt. Valóban ennyire beleélte volna magát a küzdelembe? Már mindegy, visszafordult az elfekhez. Aha! A másikat még nem ismeri. Itt az alkalom, földbe szúrta a kardjait, kihúzta magát, bamba vigyor, kurta meghajlás...*
Üdvözöllek! A nevem Gauldoth Waerjak...
*Ám azzal a lendülettel hátraesett és kénytelen volt a falnak támaszkodva leülni.*
...Örvendek a szerencsének. Bár jobb körülmények között találkozhattunk volna.

*Megnyugtató volt Selestina felbukkanása, úgy érezte, kicsit leveszi a válláról az ismeretlen megmentésének feladatát. Némán engedelmeskedett a felszólításaira.*

Igen, nagyon ütős bájitalt kapott, az valószínűleg hatástalanította a fekete mágia nagy részét. Örülök, hogy itt vagy. Látom, közel áll a szívedhez. Életben fog maradni. Hogy hívják?

*Beszélt, míg a lány gyógyította az alakváltót. Ebben a pillanatban a holdas pizsamás srác toppant a színre, öltözete szakadt volt, véres, és sáros. Csak nézte meredten a látszólag élettelen testet, arcán látni lehetett a düh, és kétségbeesés vonásait. Freya már nyitotta volna a száját, hogy a férfi él, ám ekkor egy hatalmas medvét pillanthatott meg maga előtt, aki nekiesett Eleikának. A sötét elf rengeteg durva dolgot látott, de mikor a nő élve széttépését nézte, sokkot kapott. Őt is bemocskolta a kifröccsenő vér.*

<Mindenütt vér... te jó ég... széttépte... azt hiszi meghalt a barátja...>

*Ekkor újra tudott normálisan gondolkozni.*

Él! Hallod? Él!

*Kiáltotta utána, de a fiú ezt már nem hallhatta, Eleika fejével a szájában elrohant.*

* Minden olyan furcsa körülötte... a fények, a szagok, a hangok... mélyről érkeznek, a távolból visszhangzanak, csak lassan válnak egyre erőteljesebbekké. Tűz ropogása és kiáltozás... riadalom. A városukban van, a közelben egy épület lángol. Gildas elindul az égő épület felé, de mintha nem ő mozgatná a lábait. A saját léptei nem csapnak semmilyen zajt, de nem azért, mert lopakodna. Alakok rohannak át a testén, meglepetten fordul utánuk. * Mi ez a hely...? * Teszi fel a kérdést, de nem érkezik rá válasz. *

* Eléri az építményt, és míg a zugó tömeg próbálja eloltani a lángokat, addig két poros ruhás, kormos arcú fiatal áll egymás mellett. Megkövülten nézik a lángokat... azokat a sötéten vöröslő csóvákat, amelyekből egy arc emelkedik ki. Kinyitja a felemás szemeit, kaján vigyorral nézi a "túlélőket" és egyetlen nagy falásra elnyel mindent. Sötétség marad, csak a tűzből formálódott arc marad és ő. *
Velem jössz! Nem maradt már semmid, te ostoba! Üzletet ajánlottam, de eldobtad magadtól, ahogy az életedet is! * Mennydörögte a fej Eleika hangján, még sokáig visszhangzott az ürességben. *
Tévedsz... mindenem megvan, amire valaha is szükségem volt. Talán több minden is, mint ami kellett... te nem hiányoztál a képbe. Sem te, sem az arroganciád és a hatalomvágyad. Megvannak a terveim, és nem engedhetem, hogy a hozzád hasonló őrültek egyszerűen tönkretegyék.
A terveid annyit sem érnek, mint egy félrerúgott göröngy!
Mégis... itt vagy velem együtt bezárva a saját elmémbe. Kedves tőled, hogy emlékeztettél néhány kellemetlen pillanatomra, de az átirat fele annyira sem jött be, mint az eredeti sztori. Tudod, rossz terepre léptél... Ez itt az én világom, a kedvem szerint változtathatom még a legutolsó szegletét. Érzed az esőt? * Valóban elered az eső, a lángoló arc pislákolni kezd és sűrű füsttel kezd kialudni. *
Rám nem hatnak az olcsó trükkjeid!
Akkor próbálj elérni... * A sötétségből halványan fénylő, teljesen áttetsző kövek emelkednek ki, az egyik tetején Gildas áll, egyre magasabbra kerül Eleikához képest. * Van időnk... Inkább beszélgessünk. Miből gondoltad, hogy van esélyed megdönteni a tanács hatalmát?
Ha ez az utolsó kívánságod, akkor válaszolok... nem mindenkivel vagyok ilyen kegyes, mint veled! A tanács egyszerű illúziókon alapszik. Kompromisszumok, amelyek tönkreteszik a népeket! Valakinek fel kell ébresztenie az alvókat, hogy közelebb kerüljünk egy szebb jövőhöz. Te talán a béke illúziójában akarok tengetni a maradék napjaidat? Nem, ennél te okosabb vagy... Az a könyv megoldás lehet mindannyiunk gondjára. Én hajlandó vagyok feláldozni a népemet, de te... te mit adtál eddig? Hatalmas ígéreteket, üres szavakat... * Eleika még beszélne, de a hangja halálsikolyba torkollik. *
Eleika! * Kiált utána, de nem látja az arcot. * Remek... Azt hiszem, egyedül maradtam...

* A fejéhez kap, erős fájdalom nyilall bele, majd a helyét egy gyengéd, meleg érzés veszi át. Mintha valaki érintené... A szájában egyre erősebben érzi a keserű ízt, nyelnie kell... *

* A valóságban Gildas egészen eddig mozdulatlan feküdt. Amikor Séléstina megérinti a homlokát, nagyot kényszerül nyelni, majd levegőért kap, mintha víz alól bukkant volna fel. Zihálva, nagyokat kortyol a levegőből, majd megemeli a kezét és erőtlenül ugyan, de félretolja a homlokáról a lány finom ujjait. Kinyitja a szemét, néhány másodpercre szüksége van, hogy rájöjjön, mi a helyzet. A felismeréssel együtt riadalom ül a tekintetére, hirtelen mozdulattal ül fel. * Séléstina! * Még érzi a testében Eleika átkának egy részét, így meggörnyed. Látja az elf arcán, hogy valószínűleg neki is fájdalmai vannak. * Mi történt?! * Beleharap a saját kezébe, a vérével egy szimbólumot kanyarít az egyik közeli sziklára. Elkapja a lány csuklóját, erőteljesen rányomja a kezét. * Ha nem is oldja a teljes mágiát, enyhíti. Két mágia elegyébe kerültem... kerültünk... * Látszik a pillantásán, hogy nem teljesen tiszta a számára, hogy pontosan mi történhetett, amíg nem volt magánál. *

* A sötét elfet már látta korábban, Dilec-kel volt... ő hívta az állatokat. * Mindenki jól van? * Teszi fel a kérdést, de a tekintete megakad a nő felismerhetetlenségig csonkított holttestén. * Ki tette ezt...? * A vér erős, fémes szaga kegyetlen erőszakossággal hatol az orrába, még a főzetek keserű ízét is feledteti vele. A csata még tart... hallja a zajokat, majd meglátja a medvét is. Hunyorognia kell, de felismeri az alakot. * Kuku...? * A közelükben ott áll még valaki, egy vérfarkas... vagy talán egy rém, nehéz megítélnie, hogy melyiknek nevezhetné igazán a kettő közül. A fekete mágia erőteljesen árad belőle, de tudja, hogy nem ellenük van. Neki csak egy apró biccentéssel köszön. *

*Mikor Freya leöntötte az oldalát, egy pillanatra elkapta a csuklóját. Éppen kezdett tisztulni az elméje, még látta, ahogy a számára ebben a formában ismeretlen Gildas elmegy. Tőle kapta az ellenszert. Mielőtt bármi meggondolatlant csinált volna, csak mélyen a lány szemébe nézett. Egy pillanat volt mindössze, utána hagyta elmenni. Míg Balthazar a törött orrát dédelgette és spanolta magát egyre jobban, hogy ezt megtorolja, Dilec újra támadóállásba vágta magát.*

Rühes kutya!

Ccc! Ettől jobb nincs a tarsolyodban?

*Újra kardozni kezdtek. néha megpróbált belerondítani a harcukba egy-két kamikaze farkas, rövid távon eltávolították őket a kardozok (az élők sorából). Hosszú küzdelem elé néztek. Aztán egy helyen beszakadt a föld. Balthazar félrenézett, minek a következménye az lett, hogy nem tért ki Dilec suhintása elöl és a bal karja élettelenül esett a földre.*

Eleikkk..AAAAAAAAAA!!!

Üvöltése, ahogy a levágott karját nézte, az egész területet bejárta. Minden eddiginél veszettebben próbált küzdeni épen maradt jobb karjával, de érezte, hogy neki itt a vég. Dilec hamar fölé kerekedett, lehasaltatta a földre, és hajába belekapaszkodva hátrahúzta Balthazar fejét*

Nézd, mit műveltél! Ezt akartad?! EZT? Állítsd meg! Mondd, hogy megadod magad! Mondd, hogy mindenki tegye le a fegyvert és megkíméljük az életeteket!

*Balthazar nem szólalt meg, csak levegő után kapkodott.*

El fogsz vérezni! Mondd, hogy vége! Mondd ki, hogy vesztettél!!!

*A környékükön harcolók megálltak. Aztán sugár alakban egyre többen, szinte mindenki megállt a harcban és figyelték az eseményeket. Most minden eldől*

*Zavartan mosolyodott el, mialatt a képességét használta. Érezte , ahogyan a karcolások, majd a mágia egy része is átvándorol. Máskor elég ennyi érintés ahhoz ,hogy rendbe hozzon mást, de most ez az átok nagyon makacsodik, s a lányt is jobban fárasztja. Freya szavaira nem pillant rá, de szavait kedvesebben intézi.*
Örülök, hogy itt voltál. Igen érzem...de még mindig erős. Közel? Igen..... nem rég óta ismerem, de azt hiszem mondhatom ,hogy jóbarátra leltem benne.
Gildas, a neve Gildas.

* Amint megpillantja a szakadt pizsamás fiút lassan tekint rá. Nehezére esik mosolyogni, így most nem igazán tudja ezt megadni az alakváltó felé.*
Kuku....
*Kezdte csendesen, ám amint látja szemeit, szinte átérzi a fájdalmat, amit igazából nem kellene éreznie. Arcának vonásai hirtelen változnak meg, eltorzulnak, erre, ő döbbenten tekint rá. Gyengül az átok egy része miatt, halkabban szólna, ám abban a pillanatban a medve elkezdi marcangolni a farrkasnő testét. A vér minden fele fröcsköl, nem csak Kuku mellé, hanem elé, mögé. Amerre csak rázza az egyre jobban megcsonkított testett. A vér szintén eléri őt is, így ruháján , arcán több folt jelenik meg.
Szemei megrebbennek, de nem fog fell semmit. A látvány hirtelen túlságosan megrémítette. Még sosem látott hasonlót. Teste lefagyot ,ahogyan az elméje is, mélyen feldolgozta a látottakat, de mintha egy szakadás lett volna, sokkolva nézett maga elé. Így nem láthatta pontosan ,ahogyan Eleika feje eltávozik a testétől. Az oda baktató vérfarkas hangját meg sem hallja, bár nem is hozzá beszélt. Hallja Freya hangját, ahogyan kiált az alakváltónak, kiált utána. Lassan fordítja arra felé a fejét, habár elméje nem dolgozza fel pontosan a látottakat.*

*Szemei megrebbennek, amint érzi ,hogy valaki eltolja az ujjait a férfi homlokáról. Ott maradt a keze! Ki tudja meddig maradt ott! Elmélyében ekkor újra világosság gyúlad a felismerés láttán, s az erős fájdalom ennek hatására ellepi a testét. A karcolások megjelentek rajta, de nem vészesen, nem azok okozták a fájdalmát. Az átok, többte szívott el....... *
Üdv újra itt....
*Suttogta , igyekezve kedvesnek lenni, amint látta ,hogy kinyitotta a szemét. Már szólalt volna kicsit Freya felé gyengén, hogy látja e a gyógyitót, mikor a nevét hallotta élesen ,majd csuklóját megrántott Gildas. Nem volt túl nehéz, nem figyelt és elégé kifárdt mind emellett.*
A fekete mágia...nem tudom mit csináltatok..de mire ideértem, már itt feküdtél. Freya látott el elsőként...utána meg én...majd, ha több időnk lesz elmondom pontosan, ha érdekel.
*Zavartan pillantott előre, majd a mágiára, hogy mibe kerültek, rá emelte zöld szemeit. A fájdalom valamennyire enyhült s elmosolyodott. Fél szemmel ekkor már észrevette a vérfarkast, akinek teste szintén csonkitva volt egy két helyen, vagy súlyosabb sérülések. Ha kicsit előbb jön rajta is segíthetett volna, de így ,jelenleg egy fél óráig biztosan nem fog tudni. Addig mindenképpen benne marad minden, ha csak nem rögzül, vagy gyógyitják meg közben. Biccentett a férfi felé ,hogy ne legyen bunkó, de nem bírt rápillantani. Apró rémséges foszlányok így is adták magukat, az előzőekből a lány elméjébe. Nem szeretett volna most hasonlót látni.*
Lassan , de vissza nyered teljesen az erőd..akkor is ha megszakitottad az átvitelt. Kérlek...állitsd meg Kukut.... *Suttogta zaklatottan, majd ajkaiba harapva türte a dolgokat.*
Azt hiszi meghaltál.... szegény....teljesen kikelt magából.... én...én most nem tudok oda menni.
*Hajtotta le kicsit a fejét.*

*Valahol ott a sűrűben harcolt. Hősiesen küzdött, minden erejével azon volt, hogy a "jókat", akik most ugyanolyan gyilkosok, támogassa és védje. Balthazar üvöltésére, csak úgy, mint a többiek körülötte, megálltak az öldöklésben. Nem tehetett mást, várt*

*Ahogy sikerül a harcost helyretenni a következő legsújosabb sérült után néz. Nem szeretné ha bárhonnan elkésne...

Az egyik ifjú akit látott az előző harcossal (A.J.) nincs messze tőle és útba esik egy másik vérfarkas is akinek valaki keresztbe metszette a hasfalát. Nem tudja kinek az oldalán áll, de nem hagyhatja így meghalni. Felé lépett és lehajolt hozzá, a homlokára tette a kezét mire a vérfarkas, bárki legyen is megkönnyebbülten fellélegzett ahogy megszűntek kínjai. Még nem volt teljesen gyógyult mikor felpattant és újra a csatába vetette magát... Dilec oldalán. Arou fellélegzett hogy nem ellenséget gyógyított meg ...az is lehet hogy az illető most állt át erre az oldalra.

De nem volt idő ezen gondolkodnia, mert hirtelen erős mágialöketet érzett ami után Eleika fókusza eltompult.. érdekelte mi lehetett az oka de nem volt idő rá.. sok volt a könnyebb sérült is akiken eddig nem volt alkalma segíteni.


így viszont már használhatja akár majdnem a teljes erejét is a gyógyításra, mindössze a pajzsra kell koncentrálnia mellette.

Megállt a A.J.-től nem messze, ahol a területen több sérült is volt. Elmormolt a szükséges igéket feloldotta a volt fókusz körüli fehér mágikus teret és erőit újra maga köré gyűjtötte. Vágyai szerint sokkal nagyobb területre szerette volna kiterjeszteni de figyelembe kellett vegye a gyógyító erő sebességét is.. kisebb területen gyorsabban fog hatni. Derengés jelent meg körülötte pár méteres körben, kifelé halványodva... ez az aura míg fenn áll a benne lévők sérüléseit gyógyítja, minél közelebb a gyógyítóhoz, az erőtér annál erőssenbben hat.

Újra elindult A.J. felé szokásos öles léptekkel, az ifjú éppen megállt mint a többiek valami hang vagy dolog miatt amivel Arou most nem foglalkozott mert a fiú észre sem veszi az adrenalintól de sújos sebe van ... az ereje még tart de fogytán volt.

Odalépett hozzá és kérdés nélkül a homlokára tette a kezét és a képességgel sebesen gyógyítani kezdte. A friss sérüléseket vette célba nála is, nem foglalkozott se tiltakozással se esetleges kardcsapással mert azokat a pajzs felfogja... amikor végzett már lépett is tovább.

Aki az aurájába került gyógyulni kezdett, bár nem annyira intenzíven mintha a képességet használta volna. a sebesültek között sétált lassan, hogy az aurának legyen ideje hatni....

Most nézte a többiek mit néznek... Dilec győzelemre állt, és kapitulációt ajánlott a vesztesnek, de egy medve rontott felé és a másik farkas felé..

Arou nem tudta hogy kinek az oldalán áll ezért arra kezdett futni. mert ha az a medve ellenség és barátit támad akkor sürgős segítségre lesz szükség*

*És tessék, a bemutatkozása megint hatás nélkül maradt. Legközelebb majd kézfogásra nyújtja a kezét, az majd biztos tetszeni fog mindenkinek... Ekkor fülelni kezdett, és felfigyelt a kinti zajok lassú elhalására. A helyzet egyértelmű volt; a két vezér párbaja lényegében véget ért, ám a végső kimenetel még nem tiszta. Más nem állíthatta meg a tömeget, vagy ez, vagy valami szörnyűség volt készülőben. A nyakában lógó kulacsokat kézbe vette, és egyenként kinyitotta. A következő lépése már csak azon múlt, hogy milyen hangokat hall meg következőleg. Enyhén üveges tekintettel Freyára nézett, ahogy várt.*

Ha a csata folytatódik, nem biztos, hogy megint meg tudnak majd menteni. Ha...ha így lenne, örülök, hogy legalább rövid ideig voltak...bajtársaim.
*Az utolsó szón elgondolkozott, lassan és halkan ejtette ki, mintha félne valamitől. Aztán felfelé pillantott, a verem szélére. És várt.*

*látta a vöröshajú lányt rászegezni az ijjat és morgott rá.. beszédre most nem volt képes... látta azt is hogy meggondolja magát.. jól tette mert ha belelő akkor talán nekirontott volna.. senki nem állhat ő és a bosszúja útjába. Kikerülte a lányt és törtetett Baltazár felé..

..egy kép villant az agyába.. Gil élettelenül fekvő sebesült testének képe <Gil halott... halottt... >

*érezte hogy újra elönti a harag... ordított és a levegőbe dobta pofájéval eleika fejét és tankként törtetett A két vezérjelölt felé.. De bosszúszomjas tekintete csak Baltazárra meredt, nem Dilecre*

*Eltűntek mellőle a rossz alakok. Mindeni riadtan figyelte Kukut, aki szétmarcangolta Eleikát.

Carme előretört B kiáltására. Dilec nem fogadta el azt a választ, hogy : "NEM". Mondta, hogy mi lesz, ha nem mondja ki, hogy vége.

A most már egykarú szerencsétlenre mindenki felfigyelt. Nem harcolt senki. Kíváncsian néztek össze az emberek. Lenyugodtak, hisz ki akar még küzdeni, ha nincs is már vezető-ellenfél?*

* Bár még érzi a mágia hatását és gyengébb, nincs ideje. A harcmezőn nincs idő... csak a heves pillanatok kavargó rohanása. Odahajol Séléstinához, az ajkaival megérinti a homlokát. * Ügyes voltál... rengeteget segítettél nekem, amiért hálás vagyok... Maradj itt, ne mozdulj el. Megkeresem Kukut... * Először talpra akar állni, de visszaesik, így inkább varjú alakját veszi fel. Néhány szárnycsapásból a levegőbe emelkedik, néhány méterrel a küzdők feje felett suhan el, keresve a medvét. Nem messze Balthazaréktól akad rá, látja a tekintetében a gyilkos szikrát. Ha ilyen formában próbálná észhez téríteni, csak még több sérülés okozna mindkettejüknek... *

* Kuku előtt landol, egy kőgólem formájában. A "becsapódása" erejétől megremeg a föld, a közelükben állók kibillennek az egyensúlyukból. Páncélszerű kezeivel lefogja a medvét, hiába veti meg a lábait, még így is lassan csúszik hátrafelé a lendületétől. * Kuku! Én vagyok az, Gildas! * Kiált rá, hogy megpróbálja észhez téríteni vele. * A lelket is kiátkozom belőled, hallod?! Arra a nyomorultra még szükségünk van!

*Chris már nem is nagyon törődött semmivel, inkább fejlesztette képességét. Persze hallgatta, hogy mi történik. Odanézett, és látta a küszködő-úgy nevezett Gildas nevű- teremtményt.

Érezte, ahogy egyre több energiát kap, és a megfelelő időpontra figyelt. Ha Kuku nem hagyja magát, cselekedni fog! És abban nem lesz neki köszönet.*

Szép medve, nyugodj le, és akkor nem lesz baj...*suttogta maga elé egy gonosz mosollyal arcán. Kezei készen álltak az új trükk bemutatására.* Ha ellenkezel, én reflexből sújtok le rád.*messzebbről figyelte a sokaság reakcióját. Féltette Carmét, Harmoniát, Selestinát. * Hm...Eddig azt hittem, ha ez a grizli megindul, akkor két döntés közül választhatok. Azóta előjött még egy, és eszembe jutott, hogy sárkány vagyok! Király. *örömködött magának, majd koncentrált az alakváltó lépéseire.*

*elérobban a gólem és összecsattallak.. kuku csak Baltazárt látja maga előtt, nekiveselkedig eltakarítani az útból a torlaszt ... mire az megszólal! Gaiára! Hiszen ez Gildas! a mellkasa is megfájdult akkorát dobbant odabenn a felismerés. Azonnal megtorpan .. elillant belőle minden düh és harag hogy a helyét valami egészen más vegye át amitől az örömtől lehet sírni..

Mire Gildas a zsémbelő szózatnak a végére ér kuku már újra a pizsamás zoknis kócos alakjában van sárosan ...
szakadtan és véresen... egy pillanatra hitetlenkedve néz barátjára majd a korábban vérszomjas tomboló grizli most bömbölve bőgni kezd *

-GILDASSZ!!! *bőg mint egy gyerek* -TE ÉÉÉ~SZ!! *hangosan zokogva bömbölve öleli meg a kőgólemet ahol éri- Könnye az orrán is folyik de nem érdekli.. nem is törődik azzal hogy tulajdonképpen a csatatéren mindenki áll és ebbe az irányba néz a vezérek miatt és látja őket.....*

*Örült, hogy Gildas életben van. Kicsit lehiggadt. Gauldoth megjegyzése után megint nagyanyja szavai jutottak eszébe a szeretet kifejezésével kapcsolatban, blabla. Tétova lépésekkel a férfihoz lépett, és szorosan megölelte, még egy puszit is nyomott az arcára.*

Nem bajtársak vagyunk, hanem barátok. Ne merj megpróbálni semmi hülyeséget. Így is elég kárt tettél magadban azokkal a hülye szögekkel.

*Mondta, még mindig a farkast ölelve, közben észre sem vette, de elkezdte őt gyógyítani. Sebei hamar összeforrtak, sokkal erősebbnek érezve magát. Odafentről lehallatszottak Kuku sírva bömbölt szavai.*

Látod? *ekkor tolta el magától, hogy a szemébe tudjon nézni* Nem is kell közbelépnünk. Minden rendben. Na, gyere menjünk fel.

*Raden mindvégig Freya mellett állt, és várta a lány utasításait, de már az állat is tudta, hogy lassan vége a csatának.*

* A grizli eltűnik, helyette ott marad Kuku... Gildas is felveszi az eredeti alakját, sután ugyan, de megöleli a lakótársát. * Élek... feltűnően. Legalábbis azt hiszem... * Hamar elengedi, majd elmosolyodva néz rá. Most nincs kedve zsémbelni, ahhoz már túl fáradt. * Ma már másodszorra látlak úgy bőgni, mint egy kölyköt... hé... így kvittek vagyunk. Lökött, hagytad magad lelövetni, aztán pedig ki akadsz azon, hogy pár percre ledőltem pihenni egy csata közepén... Na jó... elég, elég... már így is egy komplett falkányi farkas láthatta, hogy megöleltelek, a végén azt hiszik, van szívem. * Vállon veregeti. * Balthazart jobb lenne életben tartani, nem sok mindent tudtam kiszedni Eleikából, mielőtt elhoztad a fejét. Inkább hagyd egészben, a többit Dilec elintézi.

* Most már van néhány másodperce körülnézni a terepen: alig maradt egy-két küzdő fél, mindenki érzi, hogy a csata hamarosan véget ér. A győzelem egyértelműen az övék, Balthazar ebből a helyzetből már nem vághatja ki magát könnyedén. * Győztünk. * Mondja csendesen, csak Kukunak címezve. *

*Vesz pár mély levegőt, s csak reméli, hogy Gildas segít Kukunak. Rosszul érinti ,hogy ő semmit nem tehet egy barátjukért, de tudta, mot még felállni sem tudna nagyon. Nem pillantott rá, csak bólintott a szavaira, de amikor a homlokán érezte a férfi ajkát, megdöbbenve pillantott maga elé. Maga sem tudta miért, de zavarba jött.... Csata van, másra kell figyelnie! Pár másodpercre rá, már vajúként indult meg a férfi. Utána pillantott, a különböző élmények ,nagy kavargást rendeztek az érzelmei között. A harcok, a fájdalom, az öröm, az aggodalom és még sok egyébb átjárta, s nem tudta melyiknek adjon elsőbbséget. Figyelte ahogyan a varjú átalakul ,majd igyekszik megállitaní a másik alakváltót. A harc leált.*
~ Varjú..... Ah.. Khaled! ~

*Jutott eszébe a fiú, s megerőltetve magát állt fel. Nehezen, pár próbálkozás után sikerült csak. Freya már nem volt mellette, látta,hogy másnak segít...a vérfarkasnak. A többiek is kicsit távolabb voltak Chris, Harmonia, Carmen, A.J....... Mire felállt, már bőgést hallott s amint arra pillantott, látta ,hogy Kuku az. Szívéhez emelte a kezét megkönnyebbülten, ez a sírás.....*
Istenem Kuku....
*Mosolyodott el, majd megtörölte az arcát, akaratlanul is bukkant ki egy sósabb csep a szeméből. Ezután fordult az erdő felé kicsit. Tudta ,rábólintott arra ,hogy vár..hogy pihen..nem megy sehova, de féltette a fiút. Lassú léptekkel indult a fás felé, mialatt hangja aggodalmas volt, csendes, ebből érezhetően gyenge is még.*
Khaled! Khaled!
*Megtorpant s várt. Szemei fürkészték a lombosokat, a bokrokat.*
Khaled!

*Amint a srác visszaváltozott eredeti alakjához, Harmonia visszatette helyére a nyilat. Megérti ő azt, de mégis haragszik rá. Egy: Mert kérdés nélkül el akarta rángatni valamerre; Kettő: mert szinte levegőnek nézte őt.

Megkereste Christ, és mellé állt.* Hiba volt eljönni...Úgy gondolom.

* Amikor Khaled egyedül maradt, követte az utasítást és fedezékbe húzódott. Egészen összehúzta magát, félt és féltette a többieket, viszont nem akarta őket azzal bajba sodorni, hogy vaktában kirohan. Először egy sebesült farkas téved arra, majd másik három, akik az előző nyomát követték... *

* Séléstina távolról egy halk, ám tisztán és békésen csengő hangot hallhat, ahogy énekel az ősök nyelvén. *
A sötétségben, a sárkány ébred. A sárkány felébred egy olyan szív hangjára, ami érzéketlen a hidegtől, magával viszi. Ha mellettem vagy, a sárkány szunnyad és a vágyaid az ő szárnyain szökkennek tova. A kívánságok hozhatnak pusztulást, ahogy szebb jövőt is... * Itt dúdol egy ideig, majd folytatja a refrénnel. * A sötétségben, a sárkány ébred. A sárkány felébred egy olyan szív hangjára, ami érzéketlen a hidegtől, magával viszi. * A négy farkas körülötte ücsörög, mellettük pedig néhány arra tévedt állat is. Behunyt szemmel hallgatják, ők meg is felejtkeztek a csatáról. *

* A fiú már messziről látja a nőt közeledni. Integet neki, és szomorúsággal tölti el, hogy így megviselte a csata. * Séléstina! * Integet neki. A körülötte lévők felkapják a fejüket. * Ne aggódjatok, ő nem fog bántani senkit... * Nyugtatja őket. *

*Amikor még a medve megindult, még nem gondolt semmire, csak arra, hogy Balthazart meg kell törni. Egy levágott kéz úgy tűnt, nem hatotta meg. Közben a medve továbbra is szaladt, egyenesen feléjük. Dilecnek leesett a dolog: ennek a fele sem tréfa! Ők a célpont!*

B! Most azonnal ismerd el, hogy vesztettél! Elég volt! Az a medve téged akar! És én át is adlak neki!

*Balthazar felüvöltött, még keservesebben, mint valaha. Kiáltása szívettépő volt. Dilec meg is lepődött, hogy ilyen hatásos lett volna a "ráijesztés", mikor észrevette, hogy a medvének valami groteszk lóg a szájából... és akkor felismerte...*

EEEELEEEEIKAAAAAA!!! *zokogta B* Elég! Vesztettünk! Le a fegyvert! Tessék! Ölj meg! Ölj meg! Most legyen vér a pucádban! Ölj meg!

*Ekkor lecsapódott a kőgólem. Dilec szorítása megcsúszott az esőben és a rengésben, de nem volt szükség a további gúzsra. Balthazar zokogott és nem volt ereje elszökni. A harcosai leejtették maguk mellé a fegyvereket és térdre rogytak.*

*Dilec B felé állt. Nézte, ahogy annak a valamikori határozott, erős, jó kiállású embernek meghal a lelke. Vége... Nyertek.*

Kérlek... kérlek! Nemélhetek nélküle! Ölj meg...

*Lehajolt a férfihez, és a fülébe suttogott*

Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy nem játszom tisztességesen! Tudod mit? Lehet, igaza volt... Ezt a harcot a haláloddal kellene befejezni. De még szükségünk van rád! Így nem kapsz kegyelmet! Még élned kell.

*B magatehetetlenül zokogott tovább a sárban, miközben ömlött a karjából a vér. Lassan csillapodott a sírás... aztán elájult. Túl sok a vérveszteség. Dilec látta, hogy Aroura közelít feléjük, még a medve miatt...*

Borisz! Szükségünk van rá! Életben tudod tartani?

*A harcosai felujjongtak. Nyertek! Ez volt a lényeg! Mindenki örült. Dilec viszont keserű ízt érzett a szájában. Látta az éljenző tömeget. Töredékét annak a csapatnak, akikkel kijött ide... A harsogás lassan eltompult, csak a saját szívverését hallotta. Figyelme a földön fekvő élettelen testek és beüvegesedett szemek felé összpontosult. Fegyverek, vér, halottak... Nem volt büszke magára. A halálba vezette a harcosait... persze így élhetett békében a sziget többi lakója... Belső vívódását nem engedte kiülni az arcára. Mivel tudta, hogy a harcosai rá várnak, így csak felemelte a kardját a magasba, ezzel végleg elismerve a győzelmet.*

*Amikor Aroura megérintette, fel akart háborodni. El akarta magától lökni, viszont az a hirtelen jött megnyugvás és gyógyulás, mely végigment A.J.-n, megfeledkeztette a mérgéről. Hagyta, hogy az energia átjárja, és amikor elment tőle a férfi, majdnem utánaszólt, hogy várjon még egy kicsit... de sejtette, hogy ez elég kétértelmű lenne, így helyette inkább csak biccentett egyet. Hálás volt.*

*A medve-kőgólemes esetet feszülten figyelte. Aztán két sírás is beleveszett az éjszakába. Egyik a megkönnyebbüléstől volt energiával teli, a másik a szenvedéstől és fájdalomtól. Nem tudta, hogy sajnálja-e Balthazart. Elvégre ő csak egy megvezetett ember volt. Ahogy így ordított, és látta Dilec szemében a kegyetlen igazságszolgáltatást, valahogy nem volt kedve ünnepelni. Nem messze magától észrevette Carmét. Lassan átsétált a harcosok között a lányhoz és óvatosan (tartva egy esetleges behúzástól vagy pofontól), megfogta a kezét*

Öhm... *valami azt súgta neki, hogy illő lenne némi értelmes szót is közölni Carmével* Esik az eső.. és... tulajdonképpen... győztünk vagy mi...

*Freya válasza teljesen váratlanul érte. Még a kulacsokat is elengedte, amik így szabadon lógtak a nyakában. Úgy nézett, mint aki kísértetet látott, arcán a teljes döbbenet tükröződött. A kardjaira pillantott, majd az erdei elfre. Aztán ahogy elhúzódott tőle, a sötét elfre. Az ábrázatát fenntartotta pár pillanatig, ám mikor meg akart szólalni, elcsuklott a hangja és rájött, hogy valamikor az ölelés alatt sírva fakadt. Megtörölte az arcát, aztán elmosolyodott. Aztán felnevetett. Hangosan, hahotázva, de még mindig folytak a könnyei. Rettentően különös látványt nyújthatott, ha látta volna magát, biztosan elszörnyedt volna. Azt sem tudta, miért sír, vagy miért nevet. Mert vége a csatának? Mert valaki a barátjának nevezte? Mert túlélte a Táncot? Mert annyi fajtársát ölte meg a csatában? Mert rengeteg élet veszett oda? Fogalma sem volt. Nem érdekelte. A furcsa hangok közepette szavakat próbált kipréselni magából, miközben folyamatosan a könnyeit törölgette és a földet bámulta.*
Ez...ez röhejes...elfelejtettem, mi a fr...francot kell i-ilyenkor csinálni...

*Ivott pár kortyot az egyik tömlőből, aztán visszazárta őket. Már csak szipogott, mikor megpróbált felállni. Kis híján elesett, de a kardjaiba kapaszkodott, amiket rögtön kihúzott a földből, és elrakta őket. Aztán egy gyors mozdulattal kiugrott a veremből, újból megtörölte az arcát - lassan több könnyet veszt mint vért - , mikor meghallotta a kiáltásokat. Ünnepeltek. Értette miért, de ugyanakkor szörnyen érezte magát, ahogy végignézett a mezőn. Pár órája még zöld volt. Most talán százak teste, vér, fegyverek és páncélok fedték be az egészet. Összeszorított fogakkal újra folyni kezdtek a könnyei, amelyek épp el akartak állni.*
A rohadt életbe...az egésszel...az ünnepségnek még nincs itt az ideje, ti bolondok...előbb...

*Lassan előrelépett párat, és megint énekelni kezdett. Lassú, gyászos ének volt, először szinte suttogta, aztán hangosan folytatta. Siratóének. Az apja tanította neki, ahogy neki az ő apja. Az előző dal és ez mindig kéz a kézben jártak.
Mindig.*

/aki nem vette volna észre: linkeltem a dalt. akinek tetszik tetszik, akinek nem, nem. /

*Mialatt haladt még hallotta a vezér hangját, valószínüleg Dilecét ,hogy nyertek. Vége a csatának. És ennek ő nagyon is örült. Még pár lépést tett, hiszen egy alak integetett, mosollyal ,mire ő is elmosolyodott kicsit. Parányit intett vissza, aztán ismételten megállt, majd ,könnyedén ült le. Az eső így is eláztatta már.*
Ha nem bánod....túlságosan gyenge vagyok ,hogy oda menjek.... minden rendben? Jól vagy ? nem esett bajod, úgye Khaled?
Bocsáss meg ,hogy nem voltam melletted.
*Döntötte meg kicsit a fejét odlalra, bocsánat kérően.*
Nem túl szép ami mögöttünk van.... de, nem jösz ki onnan?
*Kérdezte s ekor fordult kicsit meg. Hallotta a sírató éneket. Habár nem ismerte, látva azt ami a következmény lett, megértette az egészet. Megsimitotta az itt még tiszta füvet.*
Gaia...kisérd a lelkeket tovább és óvd őket.

*B megtört. Zokogva rogyott össze, és eszméletét vesztette. Nagy éljenzés tört ki. Mondhatni, számukra ez egy szép pillanat volt.

Carme ott állt, és nézte az előtte lévő eseményeket. Gondolkozott. Hosszan, mélyen. Hirtelen azt érezte, hogy valaki óvatosan megfogja a kezét, s ismerős hangon belekezdett egy mondatba. A nő az illetőre tekintett.*

Bíztam benne, hogy te vagy az! Csak te tudsz ilyenkor is zagyvaságokat beszélni!*nevette el magát, és megpuszilta a férfi arcát.*Győztünk. És esik közben az eső, ahogy mondod! Mit gondolsz, mi lesz szegény Balthazárral?*nézett B testére, majd vissza A.J. szemeibe.*