A sárkány hegy alatt elterülő erdő

*Arou megcsóválta a fejét és széttárta a karjait.*

- Lerian nem sérült hanem fáradt. A gyógyító erőm nem tud segíteni rajta. Pihennie kell vagy …. *abbahagyta a mondatot és nyurga léptekkel megindult a sátruk felé. *  
 
-Talán … nem biztos, de talán van nálam frissesség itala. Az majd segít hogy …*hallatszott a sátorból de a végét már nem lehetett érteni. A fehérsárkány félig belebújt az utazótáskájába és sietősen pakolt ki mindent. Végül megtalálta amit keresett és az áttetsző folyadékot rejtő fiolával jött elő. Diadalmas mosollyal felmutatta Saylának és indult is vele Leiran felé. Az állattal nem törődött, most hogy ennyi katona volt körülötte nem félt.*
 

*A csordavezér meglengette az őzet és a jégfalon keletkezett repedéseken átérződött a zsákmány illata. Megint megnyalta a száját. Ez zsarolás… ezt ő is tudta.. Legszívesebben máris a zsákmány után kapott volna de akkor hol marad a tartás.. a büszkesége nem engedte hogy csak úgy megadja magát a kedvességnek. De a sérülésével és ezzel a fickóval harcolni sem akart különösebben. Percekig folytatta vele a játékot és magában elismerte a csordavezető kitartását. Az őz illata azonban egyre jobban befészkelte magát a tudatába és a bal lapockája is sajgott az egy helyben üléstől. Eltart majd egy darabig mire helyrejön. A csordavezető mimikája egy kis időre megváltozott ahogy a csorda másik tagjával beszélt. Egyszerre több felé is tud figyelni, mert a játékuk folytatódott még e közben is. Érezte ahogy belül egyre jobban kezdi tisztelni ezt a fickót. Ideje hogy vége legyen. A végeredmény eldöntetett. Behunyta a szemeit ezzel elismerve a másikat, majd leeresztette felsőtestét is. Bal lapockája hálásan fogadta a mozdulatot és cserébe a nyilalló éles fájdalom is tompa sajgássá szelídült. Morrant egy halkat, ismét kinyitotta a szemét de már nem a csordavezér szemeibe fúrta a tekintetét. Inkább a gyengülő jégfalat és az őzet vizslatta*

*Hosszan figyelte az állatott és koncentrált a szemkontaktusra. Már egy jó ideje művelte, s érezte ennek a hatását, de ezt nem mutathatta ki. Nem, van amikor nem bízhat másban csak az ilyen régi, kicsit ösztönös dolgokban. Hallotta ismételten hátul a motoszkálást, sőt figyelt is valamennyire rá, de ismételten nem kötötte le jobban ,min az előző percekben. 
Aztán valami változott..... a fenevad megadta magát, majd ledőlt. Egy kis ideig csak nézte, majd elvigyorodott. ismételten meglengette a húst. Amint teljesen megértette a dolgokat elmosolyodott elégedetten.*
Életem... enged le a falat.... de azért álljatok egymáshoz közel...
*Nem nézett még rájuk, de azért már hagyta ,hogy pihentesse egy-egy kis pillanatra a szemeit.*

*Amint látta ,hogy a fal vékonyabb lesz ,majd szinte eltűnik egy-egy részen, akár kedvese akaratból, vagy gyengülése által, közelebb lépett és beadta a hús darabot.*
Egyél amíg úgy gondolom... szerencséd  ,hogy okos egyénekkel vagyok körülvéve.

*Hallgatta Arou mondatait és amikor az kitalált valamit elmosolyodva néz utána kicsit elégedetten. Valahogy mindig sikerült befolyásolni a férfiakat, ha akarta. Lassan odalépkedett Arouhoz és Leiranhoz, de eléjük állt figyelte az állatot. Egy jó darabig csak állt és az állatot figyelte na meg a gyengülő jégfalat.*

- Arou... akármi is az, ha használ szerintem itasd meg Leirannal... gyengül a jég fal. *Mondja a kis csapatnak és kardja markolatát megfogva kész egy esetleges támadásra. Laos és Dekterim is Arou és Leiran köré állnak védelem gyanánt és figyelik Erast. Ekkor érkezik a parancs, hogy álljanak összébb és hogy Leiran eressze le a jégfalat. Sayla védelmi állásba állva lép közelebb védenceihez, ahogy a fiúk is.*

______________________________
Leiran:

*Kezd egyre gyengébb lenni és már alig hallja a környezetét. Szaggatottan lélegzik és csak azt látja hogy elé állnak, majd köré. Láthatóan egyre nehezebb egyáltalán ébren maradnia nem még koncentrálni, de akkor is megteszi. Ha az állat most csapna a farkával a jégfal nem maradna állva és újra se tudná alkotni. Érzi valaki letérdel mögé és ajkához emel valamit majd hátra dönti a fejét, hogy igyon belőle. Meg érzi az ízét és már tudja mi az. Ahogy lenyeli érzi is a hatását. Látása kezd kitisztulni és elméje is.*

- Köszönöm Arou. -Suttogja és ekkor hallja meg Eras kérését, hogy eressze le a jeget. Amire teljesen megkönnyebbülve engedi el hirtelen. Eleinte mikor eltünedezik, csak az ereje volt fogytán most viszont a jég darabokra törik és elolvadva szivárog be a földbe a víz. Leiran előre borul , de még időben könyökein támaszkodik meg.*

- Hogy ezért én még mit fogok kapni. *Mondja zihált levegő vételek közepette.*

*az őz mellé pottyant ő pedig értenyúlt a pofájával és magához húzta. Érezte hogy a koponya és sorra a csontok milyen könnyedén összeroppanak erős állkapcsa szorításában. Ez volt a kedvenc része.. imádta ropogtatni a csontokat. Jóétvággyal falta befelé az őzet és nem nézett a csordavezér szemébe, a többiek pedig távolabb voltak. Nem zavartatta magát a csordavezér szavait hallva. Az nem érdekelte. A zsákmány megvan, ez a lényeg. Azt már visssza nem veszi tőle senki. Annyira nem lehet senki bolond hogy ezzel próbálkozzon. Mellső mancsainak éles karmai az őz izmaiba vájtak, bár a szerencsétlen pára már eleve nem ment volna sehova, de a ragadozó akkor sem cselekedett másként.*


*Arou megkönnyebbülten sóhajtott mikor láta hogy hat a szer, a lány úgy tűnt jobban van. Felnézett Saylára és látta hogy védelmi állásba helyezkednek. Alig látta a harcosoktól az őzet ropogtató állatot. A csontok reccsenő hangjára kirázta a hideg. Ha nem eléggé szerencsés, most az ő csontjai ropognának így. *


*Az őz felénél járt már mikor felfigyelt a közeledő neszre. A pofájába kapta az őz második felét és morogva felkelt hogy elvigye az erdőbe befejezni a vacsoráját. Bár bal lapockája tiltakozott és sántikálósra sikerült a művelet, a ragadozó és az őz maradéka sietve eltűnt a bokrok között a folyó irányába*


-Gaiara! De jó hogy nem kapott el...*figyelte, ahogy az állat megiramodott valamitől amit Arou ebben az alakjában nem hallott, viszont nem kerülte el a figyelmét hogy az állat erősen sántít a bal mellső lábára. Talán meggyógyíthatná... de hogy tudassa vele hogy ő nem vacsora.. De ami fontosabb kérdés. Mi lehet az amitől egy ilyen veszélyes állat megijed? Egy nagyobb veszélyes állat?*

-Nyugalom Leiran! Nem hiszem hogy bármi rosszat kapnál ezért... ha valaki össze lesz szidva, az én leszek... *mondta neki és felsegítette a földről, leporolgatta*
-Sajnos nincs másik főzetem, ezért kérlek bármi jön is most a táborba, ne tégy semmit. Majd vonok körénk mágikus pajzsot ha szükséges. *kérte az örzőt és a közeledő zaj irányába nézett.*


*A tábor mellett a sűrűben egyre hangosabb léptel közeledtek amihez később szuszogás társult. A tábor peremén hamarosan meg is jelent a zaj forrása... egy kanárisárga sárkány szuszogva dölt le.*
-Van még a borzalmas főzetedből gyógyító? 

/ Bocsi ,hogy csak most írok de lefoglaltak + ebédet is kellet főznöm XD/

* Egy kis ideig nézte, amint elvette a húst ,majd elkezdte enni. A mozdulataiból látta ,hogy itt gond már nem lehet. Úgy gondolta ,kicsit jobban megfigyeli, ám ezt a tervét keresztül húzta valami. Amint az állat elslisszolt felkapta a fejét összehúzva a szemöldökét, majd amint társukat látta meg egy pillanatra megrökönyödött. Felnevetett, mégpedig jóízűen, s úgy sétált vissza a társaság felé.*

*Amint odaért ,felvonta a szemöldökét, a nevetése hirtelen, vészjóslóan maradt abba s derékra font kezekkel nézett komolyan a kis társaságra.*
Szóval... örülhetünk ,hogy ezt megúsztuk ennyivel. Öreg... tudom ,hogy nem éppen a legfényesebb jellemződ a bátorság, de ha megkérhetlek, pár női sikoly után, inkább alakulj át, s ha úgy is még követnek, akkor gyere hozzánk. Megvédjük a nagy hátsó feledet, ne aggódj.
*Azzal átváltott. Saylahoz nem tudott mit mondani, mivel nem volt semmi gondja azzal ahogyan éppen viselkedett. Leirannal álltak meg vöröslő tekintetei.*
Drága.... ha még egyszer ennyire kimeríted magad, be foglak zárni és megmutatom ,hogy van ennél rosszabb is.
*Habár fenyegetően kezdődött a végére teljesen szórakozottabb lett a hanglejtése, s ezt még jobban megspékelte azzal ,hogy egy könnyed mozdulattal vette karjaiba kedvesét.*
Úgy vélem a gyűjtött zsákmány egy kicsit megcsappant, de ha jól számoltam még így is lesz elég mindenkinek.

Arorua.. úgy vélem jó barátunk téged kér.

/Ugyan semmi baj nem történt^^/

*Amikor az állat elment a tetemmel felegyenesedve tette el a kardját és mikor kiért látó mezejéből nézett fel Peterre és nagyot sóhajtott.*

- Nem vagy jobban? *Kérdi a nagyfiúra nézve és oda menve oldalához simította meg a hasát.*

- Azért jócskán csökkent, de még lesz mit megemésztened Peter. *Mondja felnézve a sárkány pofára és levéve kezét fonta keresztbe és az előre elkészített főzetekhez lépett és oda vitte Arounak.*

- Ez kellene igaz? *Kérdi és a kezébe nyomja. Igazat kell adnia Erasnak és örüljenek, hogy ennyivel megúszták.*
___________________________
Leiran:

*Mikor Arou segít felállnia és leporolja nagyobb levegőt véve néz fel rá.*-Köszönöm... és ne hogy azt hidd, hogy nem fogok kapni... Ismerem már. *Mondja őszintén, majd észre veszi, hogy az állat el megy és megjelenik Peter. Próbál megállni a lábán, hogy Arou tudjon menni, de nem igazán sikerül neki. Eras lépked oda hozzájuk és intézi először szavait Arouhoz, utána rá. ~Na most jövök én...~ Teszi hozzá gondolatban és megszólítja , majd némi pajkosságot fedez fel hangjába és fel is veszi könnyedén.*

- Hidd el... ha tudtam volna más megoldást, nem tettem volna ezt. *Mondja és fáradtan hunyja be a szemeit.*

- Azt hiszem... most már ágyú dörrenéssel se fogtok tudni felkelteni... *Mondja azért a frissesség itala annyira hatot, hogy humoránál legyen, de az ital ellenére is még elégé ki van merülve. Épp hogy időbe érkezett ez az ital, és hogy eleresztheti a jég falat. Nagy levegőt véve néz fel kedvesére.*

- Most még álmodni se fogok... *Mondja és megsimítja az arcát, majd Peterre pillant.*

- Mihamarabbi gyógyulást neked Peter azért próbálj meg aludni is. *Mondja jókívánságát és tanácsát, és e mondata után szinte azonnal be is alszik a biztonságot nyújtó karokban.*

_______________________
Sayla:

*Leiranra pillant és csak elmosolyodik.* -Kitartó és makacs...-Mondja nyugodt ám szokásos hangján, majd Erasra pillant.*

- Ideje aludni térni... Arou, ha végeztél neked se ártana... holnap nagy út vár ránk. *Mondja komolyan rápillantva és sátruk felé veszi az irányt.*

*Bűnbánóan lehajtotta fejét amikor Eras letolta*
-Megpróbálom Eras úrfi. Bár eszembe jutott volna.. de nem jutott… Kérlek bocsáss meg nekem! *átengedte Leirant az úrfi karjaiba és tekintetével a főzetet kereste. Sayla mintha csak a gondolatát találta volna ki, már meg is jelent vele.*
 
-Köszönöm kedves! *adott neki egy röpke puszit és elhaladva a két még mindig éberen a bokrokat figyelő katona mellett, akik az este hátralevő részére az őrséget osztották fel egymás között, Laoshoz sietett.*

-Ez ma este az utolsó, de ha szükséged van még rá, nyugodtan ébressz fel. Rendben?
*Mikor a betege bólintott, megitatta vele a maradék főzetet és igazat adott magában Saylának. A túra és a mostani izgalmak is alaposan elfárasztották. Mikor végzett Laosnál, visszacsoszogott a sátrukhoz, Bevitte a vízzel telt palackot amivel az egész kezdődött és bent leült a hálózsákjára. Visszapakolta a holmijait az utazózsákba és a sátor sarkába tette, majd a lányra nézett*
 
-S Te hogy vagy? *Kérdezte aggódón, és ujjával finoman megérintette ott ahol a cseppet látta amikor a vadállat a táborba kergette. Aggódott hogy valami bántja a lányt, de ezt odakinn nem akarta megbeszélni.*

-Láttalak téged amikor befutottam a táborba. *ujjával végigcirógatta a csepp képzelt vonalát, ahol lefuthatott az arcon* -nem voltál jól…. *mondta csendesen, mert nem tudta biztosan hogy a lány már elaludt  e közben vagy sem.. felébreszteni nem akarta*

*Bólintott az öreg felé ,majd inkább a lányt vitte a sátorba, miután mindenkivel beszélt, s el is aludt a karjaiban. Letette finoman, s még ránézett. Hosszan pásztázta rajta vöröslő szemeit, végül még kiment a sátorból s behúzta annak elejét. Hadd aludjon a lány.*

*Amint kiment, elment először Laosékhoz és beszélt velük.*
Biztos rendben lesz így nektek az este ?
*Mérte fel őket komolyabban, derekára emelve kezét. Bólintott szavaikra.*
Holnap tovább megyünk, délutánra haza is érünk, vagy még előbb. Ha elfáradtok az este, valakit felváltalak titeket.
*Biccentett ,majd vissza fele sétált. Ekkor a táborban már nem volt senki. Úgy tűnt az öreg is visszatért Saylával a sátorba. Egy pillanatra megtorpant és az orrnyergét masszírozta, morgolódva maga előtt. Csak ezután, már nyugodtabban lépett vissza a sátrukba. Ott látta a lányt, hogy alszik. Elmosolyodott, majd levette a felsőjét, s a kardját maga mellé tette, úgy dőlt le. Nem tudott még aludni, de hallotta ,hogyan szuszog a kedvese. Ez megnyugtatta most, mert az elmúlt napokban, Leiran sokkalta többet borult ki mint előtte. Mondjuk megértette. Habár tudta, jó vezető lesz.... még túl gyorsnak találta ezt az egészet a lánynak....
Erről is akart beszélni az apjával... de elkésett ezzel.*

Viszonozta a röpke puszit és csak azután tért vissza a sátorba, ahol levette a felsőjét és a kardját vissza rakta a helyére. befeküdt a hálózsákba. Hanyadt feküdt, mert még nem akart aludni. Behunyta a szemét, de még nem aludt el. Hallotta, hogy Arou bejön és pakolászik, majd érzi, hogy megérinti az arcát. Nem igazán akar erről beszélni, de mikor végig cirógatja arcát akaratlanul is kinyitja szemét és a férfira néz. Haloványan elmosolyodik.*

- Csak meditáltam... próbáltam önmagamban válaszokat keresni és csak fájdalmas emlékeket találtam. Pusztán ennyi történt. *Mondja el csendes hangon és finoman simítja meg az arcán lévő kezet és hosszan néz Arou szemeibe.*

- De tényleg ideje aludnod. Látom szemeden, hogy fáradt vagy és tudom, hogy azért nem jutott eszedbe a félelemtől, hogy sárkány alakra válts, mert fáradt vagy. *Lassan elengedi a kezét és utána Arou arcát simítja meg felnyúlva hozzá.*

- Ne aggódj... én jól vagyok. Tényleg. *Mondja halkan és álmos hangon.* -Gyere bújj ide. *Mondja és arrébb húzódik a hálózsákjába és mikor Arou eleget tesz "kérésének" szorosan bújik oda hozzá és mellkasára teszi a fejét, és azt cirógatva hunyja le ismét szemeit. Kényelembe helyezkedik a férfi karjaiban.*

_____________________________-
Leiran:

*Olyan mélyen alszik, hogy észre se veszik mikor lefektetik, majd magára hagyják. Nem mozdul, csak oldalára fordul és kicsit fészkelődik, hogy kényelembe legyen és tovább alszik. Meg se moccan, abban a pózban marad amibe kényelmesnek érzi a fekvést. Azt se észleli, mikor Eras vissza tér mellé. Akkor se mozdul meg, majd csak mikor Eras mellé feküdt és egy darabig így fekszenek ő csak szuszog. Elzsibadt a karja és végül újra fészkelődik, de nem rugdosódik, vagy üt és Eras karjához bújik és arra helyezve fejét találja meg a kényelmesebbnek mondható párnát, de nem sokkal rá újabb fészkelődés és feje Eras vállára kerül teljesen oda bújva a meleg testhez. Régen ez elképzelhetetlen volt, hogy Leiran valami meleghez, sőt forróhoz bújjon oda. A lány teste még most is hűvös, viszont lassan melegszik fel Eras testhőjétől és továbbra is csak mélyen alszik.*

/Még egy posztot megvárok és én szerintem már keltem őket a köv. posztomban:D/

-Bízom benne hogy elmondanád ha baj lenne... *mondta neki és finoman megcsókolta, majd mellé feküdt, betakargatta magukat, s a lányt magához ölelve ő is elaludt. Kimerültsége miatt horkolt is álmában és még az sem zavarta hogy elmaradt az esti fürdő.. majd reggel bepótolja*


*Peter a tábor szélén diskurált halkan az őrségben lévő Laossal, aztán őt is elnyomta a buzgóság és csak a tücskök ciripelése és Arou ritmusos horkolásának zaja töltötte meg a levegőt. Laos alkalmanként őrhelyet váltott de lankadatlan figyelemmel pásztázta a bokrokat hátha visszajönne a  kajasátorhoz a ragadozó. Hajnal előtt érkezett a váltás Dekterim személyében, így Laos is alhatott reggelig. Hosszú volt a vadászat, sok dolog történt és még több fog holnap. Ki akarta pihenni magát az indulás előtt.*

*Reggel a nap fénye táncra perdítette a sátorfalon a falevelek árnyait. Madarak énekeltek egymással versenyre kelve és ébresztették Petert aki sietős sárkányfuttában szaladt be a bokrok közé Dekterim vigyorának kíséretében.*

-Meszebb tedd ki... mások még alszanak *szólt utána de nem túl hangosan, nehogy felkeltse a civileket*

*Nem túl hamar, de végül elaludt. Még érezte amint a lány hozzábújik, majd időnként egyre közelebb kerül hozzá. De arra már nem kelt fel túlságosan. Amint megérezte ,hogy a közelébe került, automatikusan átölelte s úgy aludt tovább. Úgy tűnt ehhez már hozzá szokott.*

*Reggel közeledtével nem kelt fel. Alvókája most is átsegítette minden hangosabb mozzanaton, vagy szösszeneten. Kellemes álmokat magának tudva folytatta a szunyókálást. Elég mélyen ,még a korai órákban is. Szervezete előre felkészült a haza útra. Legalábbis úgy tűnt.*

*Szorosan oda bújva Arouhoz alszik el végül és az se ébreszti fel, hogy a mellette fekvő igen csak horkol.

Másnap reggel viszont elég korán kinyitja a szemeit, de nem óhajt kimászni Arou mellől. Szorosabban bújik oda és mellkasát simogatva hunyja vissza a szemeit. Próbál visszaaludni kevés sikerrel. Nem tudja mennyi lehet az idő de nem érdekli. Akkor se kell ki hiába nem tud vissza aludni. Szorosan nyakáig húzza be a takarót, amikor Dekterim hangjára lesz figyelmes és összevonva szemöldökét néz a sátor ajtóra. Lassan mégis ki kell Arou mellől egy csókot lehelve annak homlokára és tegnapi ruháját magára öltve és csizmáját felvéve megy ki a sátorból. Nagyot ásítva nyújtózik és gerince roppan végig és Dekterimet figyeli, de végül nem kérdi meg miben sántikálnak. Vissza behajolva a sátorba egy tiszta ruhát és a törölközőjét és a szappant veszi ki.*

-Jó reggelt Dekterim. A folyónál leszek... *Szól oda Dekterimnek.* -Már ha bárki is keresne. *Teszi hozzá félhangosan és ásítva indul meg a folyó felé. A sátort vissza zártja. Hamar eléri a folyót és levéve ruháit teszi egy kőre, majd lassan megy bele a hideg vízbe, ami most jól esik neki, mert legalább teljesen felébreszti. Megmossa arcát és utána a haját is bevizezi. Egy gyenge sodrású résznél van és könnyedén zavartatás nélkül fürdik meg. Nem figyelve arra esetleg valaki meglesi-e.*

___________________________________
Leiran:

*Mélyen alszik. Nagyon kimerült, így nem igazán ébred fel a beszélgetésre sem, amire máskor már felriadt. Álmatlan álom most a jussa melyért teste igazán hálás. Egyszer kétszer megmoccan, de csak hogy éppen elzsibbadt tagját megmozgassa, de nem csapkod, vagy rugdosódik. Mélyen nyugodtan alszik kedvese karjaiba.

Ám végül az álmatlan álom is megszakad és lassan ásítva nyújtózik egy nagyot egy kiadós alvás után. Ám még esze ágába nincs kikelni a hálózsák alól és az alvó sárkányra pillant elmosolyodva. Megcirógatja mellkasát majd mellé könyökölve arcát kezdi el cirógatni mosolyogva. Szemeivel pásztázza a férfias markáns arcot és orrnyergén, álkapcsán állán húzza végig az ujjait finoman cirógatva a férfi arcát. Oda hajolva ajkaira gyengéd csókot lehel, de nem szándékszik felkelteni, ám még se tudja ott hagyni és nem cirógatni.*

*Arou nem ébredt fel Sayla csókjára, sem távozására. Szinte teljesen kiütve feküdt szétdobva magát, mert felöltözve és zárt helyen aludt. Ez szokatlan volt neki és kicsit melege is volt. Ahogy felszabadult mellette a hely, hasra fordult és megszűnt a hortyogása, de ő maga mélyen aludt tovább*

*Dekterim köszönt a lánynak és Peter problémája miatti félmosoly még mindig ott bujkált a szája szegletében.*
-Jó reggelt Sayla! Persze menj csak. Ha meg kell valami segítség csak szólj.. megmosom a hátad is ha kell. *viccelődött vele, de nem sokat, mert még nem tudta mennyire mehet el egy civil Sayla cukkolásában, hiszen ha civillel verekedne össze csak viccből is, akkor őt is kirughatják, de legalábbis fegyelmi eljárásban részesülne*

*Az őz finom volt.. jóllakott vele, még a hasított körmét sem hagyta meg és bal lapockáját pihentetve végigaludta az estét.. aztán a hajnalt is végigszunyókálta és a reggel eljötte után sem akaródzott felkelni. Éles hallású füle észlelte a közeledő lépteket de a szemét már csak a csobbanásnál nyitotta ki. Beleszimatolt a levegőbe. a csorda egyik tagjának szagát ismerte fel. Megmoccant hogy meglesse a csordatagot, pusztán kíváncsiságból… és persze hogy felmérje a terepek, hogy alkalmas e a vadászatra. A szél felé hozta a szagot. Ha elég csendes simán a közelébe jut. Elkezdett hát felé lopakodi de bal lapockájába minden lépésnél irgalmatlan fájdalom nyilallt.. nem tudta kinyalni a sebet mert nem érte el.. bizonyára belehullott valami és begyulladt… gondolta és épp egy ilyen nyilallós óvatlan pillanatban megreccsent a talpa alatt az ág. Lehasalt hogy lehetőleg ne látszódjon.. nem moccant, talán nem lesz feltűnő. Magában bosszankodott amiért megsérült. Ha nem lenne ez…akkor esélye nem lett volna a másiknak meghallania*

*Mélyen aludt. Ki akarta előre is pihenni az elkövetkezendő fáradalmakat. Majd az utazás alatt figyel,sőt onnantól kezdve másfél napig biztosan nem jut ágyhoz, s mintha erre elméje előre felkészült volna, hagyta hadd aludjon.*

*Galád módon zaklatta valaki, mert érezte az arcán ,hogy hozzáérnek. Először azt hitte egy légy így időnként lecsapta a kezet magáról. Megfordult, majd vissza s a kisebb csóknál jött rá ,hogy ez kedvese. Habár nem nyitotta ki szemeit, már felfogta rendesen a dolgokat. A következő csóknál magához vonta és vissza csókolt hirtelen. Lassan pillantott rá. Ásított.*
Nem tudsz aludni?

*Dekterim szavaira csak intet mosolyogva. Túl álmos volt még a válaszhoz és fürdeni akart.

Már a vízben volt és jól esően szusszant a hideg vízre, bár tudta nem sokáig tud benne maradni, így nekilátott magát szappanozni. Arcát és haját is megmosta a hideg vízbe és egy sziklára kiülve szappanozta be magát a többi részen, és csak mikor kész volt tette maga mellé a szappant és a vízbe csobbanva mosta le magát.

Mikor teljesen kész volt egy reccsenést hallott meg, amire megállt, de nem fordult a hang irányába. Viszont óvatosabb lett. A folyó széléhez menve egy tiszta sziklára fel ülve kezdte el magát meg törölgetni, de közben továbbra is a környezet zajaira figyelt, hogy tudja, ha támadás érkezik. Éles hallásának köszönhetően, ha koncentrált a szél apró motoszkálásában is meghallotta az óvatos lépteket. Mindezeket leszámítva úgy viselkedett, mint ha nem is hallott volna semmit.*

_________________________
Leiran:

*Ahogy Eras lecsapta a kezét mosolygott rajta és egy kis idő után folytatta, bár nem akarta tényleg felébreszteni, de jól esett neki cirógatni kedvesét. Ajkába harapva figyelte és meg meg csókolta.

A második csókját már viszonozta Eras hirtelen és magához ölelte. Teljesen ledöbbent és meg is rezzent a hirtelen jött "támadástól", ám a pillanatnyi riadalom után hosszan és szenvedélyesen csókolja, majd elszakadva ismét cirógatni kezdi és szemeibe néz.*

- Már nem tudok vissza aludni. *Mondja halkan suttogva.* -De kikelni se akarok mellőled... most jó itt... Pihenj még kedvesem. *Mondja és szájára ad ismét csókot.*

*Úgy tűnt hogy a csordatag nem vette észre mégsem tűnt könnyű prédának a sajgó bal lapockája miatt. Fölemelte a fejét a fűből de nem kelt fel. Onnan fülelt és nézte a fekete bundájút. Nem morrant és nem is próbált felállni, nehogy lássa a sántaságát. Az csorbát ejtene a büszkeségén és gyengének tűnne amit sosem szabad megengedni. Inkább úgy tett mint aki éppen itt napozik. A füleit mozgatta hogy felfogja az erdő neszeit és megeresztett egy látványos ásítást*

*Mindeközben Arou ficergett egy kicsit mert a szandálját este elmulasztotta visszapakolni az utazó táskájába miután a frissítő főzetet előhalászta. A lábbeli bosszúból erősen nyomta a lengőbordáját. Az öreg sárkány addig fészkelődött és matatott, míg megtalálta és a sátor szélébe dobta. Borzasan és elaludt fejjel hunyorogva nézett körbe. Sayla sehol. Nyögve vette tudomásul hogy a szandál nem csak a bordáját nyomta el, hanem korábban a derekát is. Lassan tápászkodott fel ülő helyzetbe fojtott nyögések kíséretében, majd körbenézett a sátorban … össze kellene pakolni.. fürödni, fogat mosni, és.. és… nincs több váltás nadrágja mert egynek oda vannak a gombjai. Ebben kell hazarepülnie… nyűgös hanggal visszafeküdt a hálózsákra és magára húzta Sayla takaróját*

*Felsóhajtott ,majd elengedte maga mellől a lányt valamennyire. Éppen csak annyira ,hogy az félre húzódjon. Érezte ,hogy újra cirógatja az arcát ,mire ráfújt egyet, végül nem türtőztetve magát ásított egy hatalmasat, majd még egyet.*
Még nem akarok kikelni Leiran....
*Motyogta ,végül hosszan pillantott rá.*
A többiek fent vannak már ? Mikor akarnak indulni ? Csak mert én inkább lustálkodnék még itt...

*Folytatta haja törölgetését miközben mezítelen ült a sziklán és hallotta ahogy az ami a reccsenést okozta megmozdul és figyel mikor kész volt fel egyenesedett és tiszta ruháit kezdte el felvenni, majd csizmáját húzta fel és meglátta az éjszakai vendégük. Elmosolyogva néz rá.*

- Hello... Sebed hogy van? *Kérdi tőle, bár tudja úgy se fogja bántani őt, és válaszolni sem fog.*

- Jól laktál? *Teszi fel a következő kérdést és kezdi magát bolondnak érezni, hogy egy állathoz beszél, holott ő nem érti meg a szavait ekkor Ernes jut az eszébe. Felkapva a cuccait rohan vissza a táborba és Dekterimre pillant idegesen.*

- Ernestet nem láttátok? *Kérdi és gyorsan húzza ki a sátor cipzárját, hogy a kis rókát meg keresse. Látja Arou fészkelődött, de odabent nem találta, így vissza cipzározva nézett vissza Dekterimre.*

- Arou fehér rókája! *Mondom zaklatottan és keresni kezdem, mert most tűnt fel, hogy egy ideje nem láttam, de attal hogy szólongatom kiabálva nem akarom felkelteni se Arout se Erast vagy Leirant. Sárkány alakot váltva röppenek fel, hogy onnan kezdjek el körbenézni.*

_____________________________________________
Leiran:

*Mosolyogva nézi az ásítozó kedvesét.*

- Nem tudom kedvesem mikor akarnak indulni, de én se akarok kikelni még innen, szóval nyugi... lustálkodj csak. Nem tudom ébren vannak-e már. *Mondja és ekkor hallja meg kintről a sietős lépteket majd Sayla hangját. Nem mond semmit, mert ebből szerintem már Eras is tudja hogy már ébren van. Ernest keresi. Óvatosan körbe pillant a sátorba, hogy nem-e véletlen ott van náluk, de nem volt.*

-Amúgy én is azt mondtam, hogy nincs kedvem ki kelni innen mellőled. *Mondja el újra és vállára hajtja a fejét, hogy biztosítsa efelől.

*A fekete bundájú kérdésére nyűgösen morrant egyet és egy picit csapott a farka végével amivel ki is törte a kis csipkebogyóbokrot. Ásított még egyet majd megnyalta a szája szélét ahogy az őzre gondolt. A kis csordatag biztos játszani akart vele vagy megijedt mert hirtelen elfutott. Ő inkább az utóbbira gondolt és büszkén kihúzta magát amiért ilyen ijesztő*

*Arou Sayla takarójával a fején tompán hallotta a zipzárat elhúzódni, aztán Dekterim hangját „Fogalmam sincs” majd a zipzárat vissza visszahúzódni.. nem értette miért ez a motoszkálás, aztán meghallotta Ernest nevét. A felismerés, hogy este óta nem látta józanítólag hatott rá és felült odabenn.. Körbetapogatta a sátorban lévő holmikat és benézett a hátizsákba is, de a kisróka nem volt sehol. Volt egy olyan érzése, hogy Ernest nincs messze, de talán féltékeny a lányra és éppen duzzog. Előjött azonmód gyűrötten és kócosan a sátorból és hunyorogva nézett fel az égre a távozó Sayla után.*

*Körbenézett és a békés táboron kívül nem látott mást, csak az éppen visszaballagó Petert és az őrt álló Dekterimet*

A rókádat keresi öreg! *mondta a katona, majd félrefordította a fejét hogy ne lássa a gyógyító a mosolyát. A mindig pedáns öreg most úgy nézett ki mint egy őrült hajléktalan*

-Ernest! *Kiáltotta Arou nem fogva fel hogy más még esetleg alszik és előhalászott a zsebéből egy kis sípot, majd megfújta. A síp hangja emberi alakban nem volt hallható de Peter grimaszából úgy tűnt sárkányalakban nagyon is bosszantó.*

*Ernest a neve hallatán épp csak megmozgatta bolyhos füleit, megcsiklandozva ezzel Eras lába szárát. A sípra azonban megélénkült és máris húscafatokat keresgélve szagolgatta és nyalogatta meg a végtagot, aztán előugrándozott és föl alá fürgöncködött a sátorban a nyílást keresve. Időnként odarohant A bent lévőkhöz és adott nekik egy egy izgatott rókapuszit*

*Arou a sátor előtt állva várt, hogy a kisróka előjöjjön. Erre ugyanis mindig megjelenik.*

*Valami erős éles hangot hallott ami belerondított az erdő hangjaiba. Nyűgösen csapott mégegyet a farkéval és morrant. Ha ez az éles hangú madár újrakezdi akkor tuti ma madarat fog enni*

*Kicsit elmosolyodott, bár ez inkább parányi vigyornak volt mondható, főleg a sok ásítás közepette. Amint kedvese biztosította afelől ,hogy nem kell kimenniük, egyfajta nyugalom szállta meg, s a lustaság újabb fokozata. Az nem igazán érdekelte ,hogy Sayla kit keres, mit keres, habár már eltelt egy kis idő, de még játszotta a férfit akinek megsértették a büszkeségét, így inkább távol maradt ezektől a dolgoktól. Visszadőlt, magára húzta a takarót, szinte a fejére, amikor megérezte a lábba ujjánál ,hogy valami nem stimmel. Mozgott ott valami......
Amint eljutott a tudatáig ,hogy az öreg kit szólongat, hirtelen rántotta le magukról a takarót és szinte farkasszemet nézett a rókával. Abban a pillanatban józan lett és a lustaság minden apró foszlánya is eltűnt belőle, sőt, annyira magánál volt ,hogy a rókapuszi után hörögve ugrott fel és kergette meg az állatott a sátorban. Mivel azonban ott kicsit volt a hely, és még kihúzni sem tudta magát, elég komikusan botlott meg a saját dolgaiban. Kintről csak hangos hörgéseket, kiabálásokat lehetett hallani, míg a sátor mozgott.
Végül Eras esett ki annak elején, félmeztelenül, idegesen, a kezében lévő rókával.*
Nyárson foglak megenni.....
*Vicsorgott a kis állatnak.*

*A magasban repülök a földet kémlelve egészen lent hagyva a fejem, hogy minél többet lássak, mikor hirtelen a semmiből egy éles hangot hallok meg ami megzavarja a koncentrációmat a repülés és a keresés felé. Kénytelen vagyok leszállni. Arou mellett szállok le fülem vakarva és még mindig sípol a fülem tőle.*

- Mi a jó ég volt ez a hang? *Kérdem kicsit nyűgösebben és emberi alakot öltve ujjam dugom mind két fülembe, hogy végre abba maradjon a sípolása és a viszketés. Aroura nézek és meglátom a sípot a kezébe.*

- Ahh szóval az volt... jó... *Mondom elkönyvelve magamban és mikor kirántom ujjaimat végre nem sípol és ekkor borul ki Eras Ernessel a sátorból. Mielőtt beválthatná az ígéretét kiszedem Ernestet a főnök kezeiből.*

- E... elnézést uram nem akartuk felébreszteni. *Mondom zavartan és egyből gazdájának adom oda komolyan nézek Aroura és oda súgom neki.*

- Vidd be gyorsan a sátorba. *Majd vissza fordulva Erashoz zavartan nézek rá és vakarom meg a tarkómat.*

- Ehhe ^^"

_________________________________
Leiran:

*Hallom Arou hangját, ahogy szintén Ernest keresi, de én tényleg úgy gondolom, hogy ő nincs itt bent nálunk, így mosolyogva tovább cirógatom kedvesem arcát aki el el mosolyodik vagy vigyorodik nem is tudom. Épp lustálkodnánk még amikor hirtelen Eras felpattan és lerántva a takarót derül ki számomra, hogy Ernest ott aludt Eras lába mellett.

Időm nincs reagálni a dolgokra Ernest izgatottan kezd el ugrándozni és kapunk egy egy puszit is amire Eras teljesen bedühödik és a kis sátorba át esve rajtam próbálja elkapni a kis rókát.*

- Kedvesem ne! Ahh... *Érzem ahogy rám esik teljes súlyával és kinyomja belőlem a szuszt és ez még legalább 2x megismétlődik mire Eras kiesik Ernestel a kezébe. Én meg örülök, hogy jelenleg túl éltem a dolgot.*

- Ezt... ezt még egyszer neh... *mondom felemelve az ujjam és remélem Eras észre veszi magát egy kicsikét.*

- Azt tudtam, hogy hirtelen haragú és lobbanékony vagy... de... nem csak egyedül voltál a sátorban. *Mondom miközben fel ülök és hasamat simogatom meg, melybe belemélyedtek olykor a pikkelyei.*

*Arra számított hogy Ernest majd a bokrok közül fut elő, ezért háttal a sátraknak állt és az erdőt figyelte, de semmi. Sayla sárkányformája ért mellette földet majd vette fel emberi alakját. Felé fordult hogy elmagyarázza a sípot de látta hogy nem biztos hogy a lány ezt valóban tudni akarja. Eras és Leiran sátra felől dulakodásra lesz figyelmes és már éppen segítségért kiáltana a harcosokhoz hogy megtámadták az Úrfit, mikor meglátja Erast és Ernest.*

-Ó…. *gyorsan eldugja a sípot a zsebébe mire Peter sárkány prüszköl egyet. Arou hálásan tekint Saylára majd gyorsan átveszi a kisrókát*

-Bocsáss meg Eras úrfi! Ernest nem reggeli… *és besiet vele a sátorba. Odabenn eszébe jut hogy kócos és gyűrött is ezért előveszi a hajkeféjét hogy legalább a haját szedje gyorsan rendbe aztán elmegy a folyóhoz és megoldja a többit. Remélte, hogy Eras nem látta tisztán ebben az állapotban.*

*Ernest-et nem lehetett csak úgy felébreszteni és aztán hanyagolni. Míg a gazdája kifelé kócolta a haját addig ő elkapta egy egy tincs végét és ide oda rángatta, aztán Sayla táskájába fúrta be magát és ott rágott össze dolgokat*

-Ernest! Ne csináld! Sayla megesz ha bántod a holmijait! *Ernest ezt mintha értette volna, ezek után Arou utazótáskáját vette célba majd megint Arou hajának esett*
-Elég ebből! Hagyd abba hallod? Mi baj veled? Éhes vagy? *kérdezte, de a kis róka egyszerűen nem nyugodott le ezért Arou hajkeféjével a kezében és rókával a hajában mászott ki a sátorból hogy odakinn lerázza magáról Ernest-et*

-Hagyj békén! Megvesztél? *Ernest pedig észrevéve a nagyobb teret rögtön ide oda kezdett rohangálni*
-Lehet lányrókát érez…. *jutott eszébe Arounak majd észrevette hogy pedáns tekintélyén visszavonhatatlanul csorba esett ezért kirakta a sátorból a papucsát az utolsó váltó ruháit majd ő maga is kimászott és összeszedve a holmijait elindult a folyó felé. *

*Már érezte ,ahogyan egyre kisebb lesz az állat a karmai között, végül valaki elvette onnan. Még reagálni sem tudott rendesen, fél füllel már hallotta ,amint az öreg elszalad, képletesen, a rókával. Morgott ,még pedig sokat az orra alatt, s csak dühödten megvillanó tekintettel pillantott fel a sárkánynőre, majd elvonta a fejét s felállt. Igyekezett valamennyire lecsillapodni, mielőtt bármit is csinálna a maradék emberei előtt, nehogy a saját becsületén essen csorba. Csak ezután kapta vissza a fejét a kedvese hangjára.*

*Értetlenül pillantott rá hosszan, majd pislogott párat, mialatt körülötte lassan mindenki visszatért a saját dolgára, félve, vagy nem félve attól ,hogy ő hogyan fog viselkedni tovább. Még a többiekre pillantott elhúzva a száját, talán kicsit vicsorogva is ,majd leguggolt a sátor bejáratához s a lányra pillantott.*
Megvagy még?
*Megvakarta a tarkóját.*
Bocs...de ..már előzőleg mondtam ,ha még egyszer bejön az ágyamban akkor vége lesz...
*Fújtatott egy sort ismételten erre a gondolatra s lopva körbe is pillantott ismételten ,hogy nem e látja valahol a rókát. Ekkor látta, kicsit szét szóródva ismételten az öreget, csak most fogta fel ,hogy máshogyan is látja..nem csak ahogyan mindig megjelenik. Felsóhajtott halkan.*
Nők....

Már nem bírok aludni....

*Zavartan nézek a felpattant főnökre és igyekszem minél kisebb lenni, hisz az én hibám, hogy ismét mérges. A sátor felé igyekszem, hogy bemenjek Arouhoz mikor ő pont kijön Ernestel akit el is kapok fel az ölembe és megsimogatom a kis rókát és füle tövét vakargatom meg, hogy kicsit lenyugodjon.*

- Nocsak most kivételesen te vagy morgós kedvesem? *Kérdem elmosolyodva és látom, hogy a folyóhoz indul, hogy rendbe szedje magát.*

- Várj meg! Veled megyek a tegnap esti látogatónk ott van a folyónál. *Mondom és sátrunkból a tőröm és kardom veszem ki, a kajás sátorból két nyulat és Ernestel a karomban megyek kedvesem után sietős léptekkel. Nem akarok ott maradni, hogy újra Eras haragjának célpontja legyek és most Ernestet is féltem. Amint oda érünk a földre teszem a két nyulat és Ernestet továbbra se engedem el hibába piszkálja a hajam és cibálja, mert játszhatnékja van. Nem zavar. Inkább a hajammal legyen elfoglalva, mint hogy elszaladjon és a vadállat zsákmánya legyen. Tőröm elő húzva vágom le az egyik nyúl négy lábát és külön rakva teszem mellé a kis rókát.*

- Na nyugodj meg kicsit, egyél és utána játszunk, de maradj itt! *Mondom utasítón a kis rókának és a két nyúl maradványát pedig a bokrok közé vetem, ahol az állat pihent. Szemmel tartom a körülöttem lévőket. Felegyenesedve nézek kedvesemre.*

- Ernest éhes és játszhatnékja van, de fürödj le nyugodtan itt vagyok és figyelek. Én már lefürödtem. *mondom és fut puszit nyomok Arou arcára lehúzva magamhoz és egy tisztább sziklára ülök le a falatozó Ernest mellett.*

______________________________
Leiran:

*Nagyot sóhajtva nézek ki a sátorból kedvesemre és lassan kikászálódva nézek rá.*

- Tudom, mit mondtál, de azért nem egyedül vagy... *Mondom megrovón és a hasamra nézek ami elégé piros még most is a pikkelyei miatt.*

- Túl élem, csak azért nem vagy könnyű Eras... már nem az a kisgyerek vagy aki annak idején könnyedén ugrálhatott rajtam. *Sóhajtok és Sayla és Arou után nézek.*

- Na... most már nyugodj le kérlek. Semmi jó nem származik abból, ha dühöngsz. Inkább azt mond mit csináljak reggelire. *mondom és a kajás sátor felé megyek, hogy megnézzem mik vannak még, ami gyorsan elkészíthetőek. Látom Sayla a saját zsákmányaiból vitt el két nyulat így nagyot sóhajtok, és csak jobban bemenve nézek szét. A megmaradt zöldségeket veszem elő, mert nekem már kezd elég lenni a húsból egy időre.*

-Uhmmm… *morog egy kicsit a morgolódásra de igazat kell adjon a lánynak. Valóban nyűgös. Rosszul kelt, elfeküdte a hátát és az oldalát, kócos is, gyűröttek a ruhái és nem fürdött este ami kiváltképp ront a hangulatán. Ernest szórakozása csak hab volt a tortán*
*elindul klaffogó hangú papucsában, de megtorpan mikor Sayla megemlíti a tegnapi vadállatot, majd együtt indulnak el újra*

-S honnan tudod hogy ott van? Már láttad ma ezek szerit… *mondta út közben* -Óvatosabbnak kellene lenned. És ha megtámadott volna? Láttad mekkora!!! *nyafogott míg a folyóhoz nem értek, ott pedig tágra nyílt szemekkel nézett körbe, nincs e ott véletlenül az a fenevad.*
-Ezért nem szeretek ebben az alakban lenni. Így olyan törékeny a sárkány. Pikkelyek nélkül.

*Éppen kezdett visszaszunyókálni mert a ronda hangú madár úgy tűnik meggondolta magát és befogta a csőrét. Az is lehet hogy a szajkók lecsapták… gondolta magában amikor éles hallásának köszönhetően közeledő léptek zajára lett figyelmes. Az egyik könnyed volt, alig vette volna észre ha a másik nem hívja fel rá a figyelmet. Mintha valami idétlen pata lenne ami visszacsapódik a lábra.. ismerős volt.. Hirtelen pattantak fel a szemei. Óóó Igen! Ez a gyenge fehér csordatag. Megnyalta a szája szélét a gondolatra és hason kúszásban indult egy nagyobb bokor mögé. Bal lapockája fájdalmasan emlékeztette a tegnap estére ami miatt csak dühösebb lett a prédára. De nem morgott, nehogy felhívja magára a figyelmet. Valami óriásit ugrott felé, azonnal lecsapta a mellső mancsával és megnézte mi az. Egy lábak nélküli nyúl…???? Furcsállkodva nézett rá mire egy másik a fején landolt. Lecsapta magáról és ingerülten morrant egyet. Az is egy lábatlan nyúl! Miféle dolog ez hogy újabban lábatlan nyulak ugrálnak erre. Emlékei szerint nem evett gombát. Felemelte a fejét és kinézett a fűből. A reggel itt fürdő fekete van itt a gyönge fehérrel. Prédát hozott neki, mint a vörös is. Furcsa ez a csorda… de megértette a cserét. Most amúgy sem volt kedve sokat mozogni. Figyelmeztető mély morgás kíséretében ~ezek már az enyém~ kezdte elfogyasztani a nyulakat.*

*Ernest nekilátott a nyúllábaknak, majd az ismeretlen morgást hallva fevitte az egyiket a kő mögé és ott ropogtatta tovább*

-Láttad? Ott van a bokorban és teljesen közel. *mondta Arou a hangjában némi pánikkal* -Talán máshova kellene mennünk. Ha nekünk támad akkor… *kezdte de látva Sayla higgadtságát kicsit elszégyellte magát*
-Köszönöm, sietek! *és fél szemmel a bokrok felé figyelve kissé reszketegen vette le a ruháit és ment a folyóba.*