A sárkány hegy alatt elterülő erdő

-Én nem emlékeztem eddig Zerenkára, szóval igen nagy a valószínűsége, hogy nem volt ellenőrzés. *Mondom nagyot sóhajtva és folytatom magamban az ismétlését az elhangzottaknak.~ Én Sayla Black vagyok. Az első női harcos aki megmutatta, hogy egy nő is lehet olyan erős és ügyes mint egy férfi, aki Eras Gressil a sárkány harcosok vezetőjének 3. tisztje voltam.~ már mantra ként ismételgetem, hogy erőt merítsek önmagamból. Hallom Arou szavait és csak nagy sokára állok fel és megyek oda a sírokhoz Arou kezét fogva. Mikor odaérünk elengedve azt térdelek le és nézem meg a sírokat. Nem tudom tovább tartani magam. Könnyeim ismét elindulnak hangtalanul. Hosszan nézem a 5 sírt.

-Huego Black...nagyapa. *Suttogom az első sírkövön szereplő nevet rekedtes hangon és óvatosan simítom meg a vésett feliratot. A sírkövet már kezdi megenni az idő. 200 éve eszi az idő.* -200 éve meghaltak... és én csak most járok itt először. *Nem tudok hangosan beszélni, így csak suttogok. Nem törlöm le a könnyeim azok végig folynak az arcomon és apró cseppekben hullik le a földre, ami mohón szívja be magába a sós vizet. A közvetlen mellette lévő sír feliratára téved szemem, majd kezem is.*

- Granica Rutfen.... nagymama... *Ajkamba harapok és legszívesebben újra dühöngenék, de nem akarom a sírköveket tönkre tenni. Behunyva szemem ütök egy nagyobbat a földbe. Remegő testem, most nem a sírástól remeg. Egész testemben megfeszül az izom és nem tudok tovább menni a sírokon. Hatalmas méreg önti el a testem.*

- Nem hozott ki ide. Eltitkolta a múltam, még ha csak nekem is akart jót, mégis... mégis hogy képzelte ezt?! *Teszem fel hangosan a kérdéseket és önmagamra is mérges vagyok, hiszen én se kértem, hogy hozzon ki a szüleim sírjához. Elő rántom csizmám szárából a kést és erőből a lábamba vágom, hogy agyam vissza zökkenjen a dühből és haragból. A vérem csordogálni kezd a földre. Nem kiáltok fel a fájdalomtól. A fizikait könnyedén tűröm. A sírokra nézek ismét össze szorított fogakkal.*

-Sajnálom, hogy nem jöttem eddig. *Nyögöm ki végül remegő hangon.*

*A fehér sárkány a kedvese kezét fogva lépdelt mellette majd hagyta előre menni. Ez egészen biztosan nem lesz a lánynak kellemes élmény. Hallotta amit suttog hiszen közvetlen mellette állt, de nem szólt közbe. Éppen erre utalt Geretnek amikor beszéltek. Azzal hogy jót akart, valamit visszavonhatatlanul elvett az unokahúgától amit most annak be kell pótolnia. A régen elszenvedett lelki seb most tisztul ki és csak azután fog tudni behegedni. Ezen át kell esnie. *

*Ahogy a tőrt a lány a saját combjába fúrta Arou volt az aki felszisszent, de nem egyszer volt már tanúja annak hogy a harcosok fizikai fájdalmat okoztak maguknak hogy tompítsanak egy másik fájdalmat. Alig bírta megállni, de nem lépett közbe. A lány valóban harcos volt, akkori is, ha már nem volt a kötelékben. Ha most közbelépne lehet ő is kapna egyet mint a második nagybácsi. És bár nem volt ellenére ez más esetben, most viszont nem érezte oda illőnek hogy egykori barátja és családja sírjánál tegyen bármi olyasmit. Várt hát türelemmel és összeszorított ajkakkal. Tekintetét a tőrön tartotta és felmérte milyen sérülést okozott a penge. Úgy tűnik elkerülte az artériát, de lesz rajta mit gyógyítani.*

*A vérem lassan csordogál ki a tőr okozta seben, Nem húztam ki, még ott van combomban. Pengéje végig húsomba mar, de nem húzom ki. Megmozdítom lábam, s a benne lévő fém környezetébe mar ismét. Nem húzom ki. Lelkem fájdalmai sokkal nagyobbak most, mint amit a penge okozni tud. Dühöm csillapodni látszik. Nagymamám sírköve után a következőre téved szemem.*

- Silien Renion... anya...*Suttogom könnyeim tovább itatják a földet most már véremmel együtt. A sírokat végig nézve, mikor apáméra téved végül már kimondhatatlan düh járja át a testem. Megragadva tőröm markolatát rántom ki combomból. A vér erősebben kezd el csordogálni. Felállva az égre nézek, ahol egy fekete sárkányt pillantok meg.*

-Geret... hogy merészelsz ide jönni? *Morranom mély hangon fogam csikorgatva. Hirtelen váltok sárkány alakra tőröm elejtve a földbe áll s erős szárnycsapással röppenek fel az égre. A düh teljesen elvakít és erős gyors szárnycsapásokkal egyenesen nagybátyám felé tartok, ki leszálló pályát keresve vitorlázik az égen. Egyenesen hasába csapódom ezzel kizökkentve őt repüléséből. Sebem méretarányosan megnagyobbodott alakváltásommal, így nagyobb felületen folyik ki mély sebemből vérem. Nem érzem a fájdalmat, csak a dühöt, ami mardos belül. Nem tud nyugtatni a tudat, hogy csak jót akart. Elszakított az emlékeimtől a családomtól. A saját döntéseim lehetőségétől. Fürgén támadom újra és újra ő pedig csak védekezik. Nem szól egy szót se, tudja jól miért vagyok rá mérges. Végül a földre zuhan én pedig elé szállok le emberi alakot öltve mind ketten nézek rá mérgesen s a fekete füst kezd el kezeimből szivárogni.*

- Hogy merészeltél ie jönni? *Sziszegem fogaim között.*

- Sayla... feleslegesen beszélnék neked, hogy láttasd el a sebed Arouval igaz? *Kérdi semleges szemekkel rám nézve.*

- HOGY MERTED EZT TENNI VELEM! *Kiáltok rá mérgesen és a következő pillanatban ugrom, hogy nyakának essek. Combomon lévő seb hevesen ontja magából vérem.*

*Arou legszívesebben odalépett volna hogy kihúzza azt a tőrt és ellássa kedvese sebét, de nem léphetett közbe. Nem lett volna szerencsés ilyen állapotban. Meg nem is lett volna illendő.*

*Gondolataiból szárnysuhogás hangja zökkentette ki. Felpillantott az égre és Geretet pillantotta meg. Más körülmények között integetett volna neki hogy szálljon le és csatlakozzon, de most nem tette. Nem is volt alkalma filozofálni ezen mert Sayla hirtelen átváltozása olyan erővel röpítette félre hogy az egyik fa törzse fogta meg. Nagyot nyekkenve támaszkodott meg a törzsön és onnan tekintett a magasba ahol a két fekete sárkány egymással harcolt. Szomorúan nézett rájuk és elmormolt egy rövid imát, hogy Gaia segítse meg őket.*

*A harcnak viszonylag hamar vége szakadt és Arou odasétált hozzájuk, de tisztes távolságban megállt és maga előtt összekulcsolta ujjait. Fény derengett fel körülötte ahogy előkészítette gyógyító mágikus erejét. Arra készült fel ugyanis, hogy Saylát vagy Geretet vagy mindkettőt hirtelen kell majd gyógyítani amihez talán egyszerre lesz szüksége varázserejére és képességére is.*

-Sayla! Csillapodjon a haragod, kérlek! *mondta, de jobban nem szólt bele a családi vitába. Sayla még nem volt a felesége. Persze ha úgy adódna az élete árán is meggyógyítaná, de nem volt joga beleszólni kettejük vitájába. Valószínűleg Black módon beszélik meg.. vagyis alaposan elverik egymást...*

-Ne háborgassátok a holtak nyugalmát. *jelezte a szokásos csendes de határozott hangján, hogy nem itt és most kellene ezt rendezniük...*

*Szemben állok Gerettel és dühöm teljesen elvakít. Nem hallom meg Arou szavát és hirtelen rontok nagybátyámra aki megragadva a kezem húz háttal magához és felrántva tart szorosan. Nem szisszenek fel, de érzem a lábam is kezdi feladni.*

- Eressz el! Ne érj hozzám! *Kiáltok rá, de nem szól semmit csak tart. Nem tudok kiszabadulni. A dühöm keserűségbe csap át és előre bukik a fejem.*

-Miért... miért nem hoztál ki egyszer se ide? Hiszen a belső világom ahova meditálni jártam ezt a helyet őrzi. *Suttogom keserű hangon majd térdre rogyva bámulom a földet. Geret elengedi a karomat s sebemre teszem kezemet. Csak vagyok és magam elé nézek.*

- Nem hozhattalak ki azok után, hogy megkaptad az elmepajzsot. Féltem, hogy az fog történni, mint ami most történik. Nem akartalak többet ezért sírni látni. *Mondja és letérdel mögém és vállam simítja meg.* -Arou... kérlek gyógyítsd meg Saylat... *Mondja és barátjára pillant kérlelőn.*

- Ne érj hozzám... *Mondom magam elé nézve és behunyva szemem próbálom tisztítani az elmém, de nem tudok a belső világomba vissza menni, mert csak újabb emlékek törnek rám. Megfogom a fejem két oldalról, de nem mozdulok.*

*A fehér sárkány szomorúan nézi őket hiszen mindketten nagyon is kedvesek a számára. csak remélni tudta hogy majd megbeszélik ezt az egészet amint csillapodnak a kedélyek. Geret szavára odalépdelt hozzájuk és ahogy Geret, ő is megsimította Sayla hátát, majd hűvös tenyerét a lány homlokára tette és gyógyítani kezdte. A koncentrációja már erős volt hiszen készült a folyamatra ezért a seb hamar összezárult s begyógyult. De Arou nem ment el hanem elővett az egyik csebéből egy aprócska tégelyt amiben áttetsző krém volt. Ebből egy kicsinykét két oldalon kedvese halántékára kent és óvatosan körkörös mozdulatokkal elsimította. A fanyar illatú krém gyorsan felszívódott és megnyugtatta valamelyest a lány szívverését*

-Jobban vagy kedvesem? *kérdezte szelíd hangon miközben elpakolta a krémet*

Geret:
*Geret hosszan néz unokahúgára, aki tulajdonképpen a nevelt lánya. Előjönnek a régi emlékek mikor még kicsiként így ült sokáig a szobájába és sírdogált, majd dühroham tört rá és neki esett mindenkinek. Ő nem tudott rajta segíteni és most is sajog a szíve, hogy így látja Saylat. Elengedi a kérésére a hátát, mert nem karja tovább ingerelni. Kicsit hátrébb lép, hogy teret engedjen a barátjának. Hosszan nézi ahogy pillanatok alatt begyógyul a sebe és utána halántékaira ken valami kenceficét. Nem szól. Inkább csak leül és magába roskadva, mégis erős masszív jellemmel nézi a párt. Kívülre semmi nem látszik rajta, csak az erős határozott jellem. Hosszan filózik el azon, hogy vajon jól cselekedett-e annak idején, de most se tudta megbánni azt, hogy elvitte Zerenkához és kapott egy elmepajzsot ami idáig kitartott. Most már legalább olyan segítsége van, aki tényleg tud neki segíteni. Egyedül azt bánja, hogy nem fordult hamarabb Arouhoz, bár akkor sok minden másképp lett volna. Nem lett volna Saylaból harcos. Nem lett volna erős határozott jellem, hanem egy átlagos sárkány nő aki férjhez megy és a legfontosabb feladata, hogy gyereket szüljön. Erre a gondolatra el is húzza a száját, hiszen mégis ez a feladat vár rá. Átlagosnak lenni, de ez nála egy lehetetlen feladat. ~Sayla, mint átlagos polgár? Pff... ugye Eras nem gondolta ezt komolyan.~

___________________________________
Sayla:

*Amikor megérzem magamon a másik kezet, tudom, hogy Arou az érzem a kisugárzását, de nem nyitom ki a szememet. Érzem ahogy begyógyul a tőr ejtette seb és továbbra is próbálom magam nyugtatni, de nem igazán megy. Én se szólalok meg csak próbálok minél hamarabb túljutni ezen. Mély levegőket véve érzem meg a fanyar illatot és Arou letolja kezem a halántékomról és bekenve masszírozza picit finoman ami segít megnyugtatni. Kezdem érezni a vérveszteség okozta fáradtságot, de nem akarom kimutatni.*

- A... azt hiszem igen. *Mondom halkan és mély levegőt véve nyugtatom magam tovább.*

- Lassan menni kellene a szüleidhez. *Suttogom kedvesemnek, mert úgy érzem ha tovább maradok itt csak rosszabb les minden.*

*Befejezte a gyógykenőcs felvitelét majd halvány, de elégedett mosollyal nyugtázta hogy a lány jobban van*

-Igen ideje indulni. *értett egyet* -Szüleimnél majd eszel egy jót, aztán alszol egy nagyot hogy helyreálljon a véred. *mondta kedvesen, majd Geretre pillantott. Ismerte ezt a morc és makacs nézést és bár tudta hogy barátja belül bizonyára nehéz gondolatokkal küzd, tudta úgysem hagyná hogy beszéljenek róla, hacsak fel nem oldja a kedvét valamivel.*

-Ugye te is velünk tartasz Geret! Anyám biztosan most is finomat főzött és folyton emleget hogy olyan ritkán lát. Atyám pedig biztosan meglep majd egy kis Marengó pálinkával, meg vörösborral. Jut is eszembe *pillant vissza Saylára* -Egy kis vörösbor segít a vérveszteségen.. de neked csak egy kicsi…

*Magához ölelte a lányt és adott az arcára egy puzszit, majd kézen fogta, hogy sétálva menjenek a szomszédba, majd Geretnek is nyújtotta volna a karját hogy felsegítse, de végül nem sértette meg ezzel a büszke harcost, hanem inkább csak mintha valami futó mozdulat lenne, Geret vállára tette a kezét és bátorítóan megszorította.*

-Ne kéresd magad, mert van ám mire koccintanunk!

-Nem hiszem, hogy aludni fogok Arou. *Mondom ki őszintén elfogadva kezét és felállok vele együtt. Kicsit megszédülök, de megkapaszkodva Arou karjában megtartom egyen súlyom. Utána csak nagybátyámra nézek és ajkamba harapva sóhajtok egy nagyot és vissza fel kedvesemre.*

- Nem fogok bort inni. A kicsik miatt nem szabad innom. *Mondom határozottan és hasamra csúsztatom a kezem. Erősnek kell lennem. Értük és azért, hogy most már normális életem lehessen. Valószínű nem így alakultak volna a dolgok, ha másként történtek volna a dolgok. Valószínű Arou sose lett volna ilyen boldog és én se vele lennék hanem valamelyik harcos udvarolna nekem, hogy majd uramnnak szólítsam. A gondolatba beleborzongva húzom el a szám, és utána újra nagybátyámra nézek.*

- Köszönöm azt amit értem tettél. *Mondom ki kicsit bizonytalanul.* -Nélküled más lennék, mint ami vagyok. Nem ismertem volna meg a barátaim, és Arouval se lennék együtt. *Jelentem ki Geretre nézve kicsit megenyhülve egy aprócska mosolyt engedek meg.*

_______________________
Geret:

*Csak akkor pillant fel Aroura, mikor vállát érinti. Feltápászkodva néz a párra, majd csak barátjának szenteli a figyelmét.*

- Igen, van mire koccintanunk. *Jegyzi meg és indulna meg előre, mikor Sayla szól hozzá és döbbent arccal néz egyenesen nevelt lányára. Igen, ha ő nem dönt így ahogy. Sayla nem egy erős magabiztos személyiség lenne. Még most is fájó neki beismerni, de igen Sayla egy erős és magabiztos nő, aki eldöntötte rég, melyik utat választja. Az elme pajzsa leomlott és láthatóan a kezdeti kiszámíthatatlanság, harag és düh kezd szerte foszlani. Köszönetet mondott... köszönetet mondott neki.*

- Sayla én... *Nem tudja befejezni a mondatot, mert egyszerűen képtelen kimondani azt, hogy hibázott, de nagy sóhajjal vesz erőt magán.*-Sayla én sajnálom... hibáztam mikor megakartalak óvni a rossz emlékektől, és nem tudtam kezelni a dolgokat. Nem rám volt akkor szükséged, hanem egy olyan személyre, aki megértett volna. Mondjuk Aroruara, de elzártalak mindenkitől, bízva ezzel helyes dolgot cselekszek. Nem így lett... végül csak egy olyan vén kecske karjaiba üldöztelek mint ez a pompa mániás... *A végét morranja és vicsorgóbban néz Aroura, de igazából neki is hálás, amiért Sayla mellett van, még ha már másképp, mint akkor lett volna.*
___________________
Sayla:

*Hallgatom nagybátyám szavait és pislogva nézek rá, majd a végén akaratlanul is felnevetek. Kedvesembe kapaszkodom mikor majdnem elesek a szédüléstől, de ez kizökkent a nevetésből is.*

- Geret... Nagybátyám... nem kell bocsánatot kérned. Te azt tetted amit akkor jónak láttál. Változtatni nem tudunk rajta., hogy mi lettem volna, ha nem így alakula z életem? Mit számít az? Hoztál egy döntést és meg lett az eredménye. A sors tudod mindih változik a döntéseink alapján. Gaia az egyetlen aki tudja melyik döntésnek mi lesz a vége. *Mondom felnézve kedvesemre mosolyogva.*

- Ennek a döntésednek a barátod, és én is hálásak lehetünk igazából, hisz együtt lettünk boldogok. Még ha nem is úgy indult a dolog. *Mondom mosolyogva és kicsit alsó ajkamba harapok, majd újra nagybátyámra.*

- De menjünk most már... nem szeretnék most többet itt lenni. *Mondom, majd Arouval egyszerre indulunk meg. Hagyom hogy ők vezessenek, mert én először járok itt.*

-Ha nem alszol az a te dolgod, de akkor is enned kell valamit mert vért vesztettél. Kérlek ebben ne vitatkozz velem. *mondta és igyekezett szigorú orvos nézéssel rá tekinteni ahogy a harcosokra is szokott amikor makacskodnak.*
-Egy pár korty vörösbor pedig még nem árt nekik. Nem mondanám ha nem így lenne. *tette hozzá olyan megengedő hangon ami nem passzolt a szigorú ábrázathoz.*
*Elégedette hallgatta Sayla békülő szavait és Geret döbbent arckifejezésére elmosolyodott. Nagyon örült neki hogy kedvese és a legjobb barátja kibékültek. A megbocsájtás hatalma egészen megilletődötté tette, de ezt gyorsan leplezte is mielőtt meglátszott volna rajta*

*Jócskán hátba lódította barátját, részint hogy kizökkentse ebből a ledöbbent és magyarázkodó állapotból, részint pedig azért hogy noszogassa. *
-Méghogy pompamániás! Nem lehet mindenki olyan kopott megrágott széndarab mint Te vagy! *mondta ál-sértettséggel és már szaporázva a lépteit húzta magával Saylát mert sejtette hogy ezek után Geret is sietősebbre fogja majd.*
-Ne csoszogj… emeld a lábad! Igen úgy.. csak katonásan, még akkor is a régen volt… *tódította tovább a végét már kuncogva és ő maga is kapkodta a lábát, menekülésre készen. Saylát végig maga mellett karolva vonta, nehogy elessen.*

*Felnézek kedvesemre szavainál és a "szigorú" tekintet megmosolyogtat, majd kicsit fel is kuncogok mikor megengedi a vörösbor pár korty fogyasztását.*

- Kedvesem, nálam ez nem jön be. *Mondom mosolyogva moderálva magam és küszködve azzal, hogy ne nevessem ki kedvesemet. Nem is tudom mi ütött belém, de az az arc amit próbál magára erőltetni, nevetésre akar kényszeríteni.*

- Bocsánat kedvesem. *Mondom és visszanyelem a nevetést. Nagybátyámra nézek és mielőtt magyarázkodna felemelem a kezem, mert nem akarok több szót fecsérelni rá, és szerencsére ebbe kedvesem is segítőkész, így meg noszogatja, majd mellém lépbe indulunk meg, de ál sértődöttsége és szavai miatt megszaporázza a lépteit, engem átkarolva maga mellett tartva húz magával.*

______________________
Geret:


*Mikor barátja taszajt rajta egyet morogva néz rá és indul meg az ösvényen.* 
- Ne lökdös hógolyó! *Morog rá és ahogy Arou tovább feszíti a húrt és a kopott megrágott feketeszéndarab megjegyzésre sűrűbb nagyobb léptekkel indul meg a páros után.*


- Hogy mondtad Hógolyó? *morran újra fel és mikor tovább feszíti a hurt szinte az öreg izmok rugó ként pattannak ki és futásnak ered a gyógyító után.*

__________________
Sayla:

*Hagyom, hogy átkarolva húzzon magával, bár néha úgy érzem a lábaim fel adnák a dolgot, de mivel tudom, hogy ebből verekedés lenne, és azt nem akarom, mert erőm nem lenne, most megvédeni kedvesemet, bááár... ő azt úgy is csak... nah... szóval lehet inkább le kellene szakadnom, de még se teszem. Sűrűn lépkedek, bár ha nem tartana tuti pofára esnék.*

- Arou ez nem túl jó ötlet. *szólok neki, de már késő Geret futásnak eredt és mi is futásnak eredünk, de útközben én elvesztem az egyensúlyom és annak köszönhetően, hogy kedvesem tart nem bukom orra. Na meg mivel, hogy kiseb vagyok nem rántottam magammal Arout, hanem ő kapott fel a vállára.*

- Fuss! Már a nyomunkban van. Két fányira van tőlünk. *Mondom kedvesemnek és lenyúlva sózok a seggére, hogy csipkedje magát.*

*Arou nem adta fel a doktoros szigorú abrázatot még akkor sem, amikor a sietős léptekből  végül futás lett és fel kellett kapja kedvesét a vállára. A csapkodós bíztatás hatására, vagy talán a nélkül is, de magasra emelt térddel kapkodta a lábait nehogy elessen. Szabad karja a lendület és egyensúlyozás végett szélesen kilengett oldalra. Mulatságos látvány volt őt futni látni, hiszen ahogy mindig, most is csak a fehér  klupa papucsa  volt rajta ami minden lépésénél hangosan klaffogva tiltakozott a tempó ellen és mindúttalan le akart repülni a lábáról. *

*Az erdő ezen részén nem volt ösvény, hiszen többnyire nem gyalogosan, hanem repülve látogatta meg a helyet így nem tudta, merre búvik meg a fűben  az erdei borostyán  szövevényes indázata… Hiába emelgette és kapkodta a lábát az idősödő gyógyító, hamar elfáradt és lassulni kezdett.. a térdeit se kapkodta már olyan magasra. Így aztán épp amikor Geret utol érte őket  megbotlott, előrelendült de másik lábát gyorsan előrelendítette hogy ne essenek orra.. a Klupa messzire repült a mozdulat túl hevesre sikeredett és Arou túlkompenzálva a lendületét megcsúszott, majd egy minden eleganciát nélkülöző mozzanattal egyenesen a hátsójára huppant*

-Háááá.. *kiáltott fel esés közben, majd inkább arra koncentrált hogy Sayla ne üsse meg magát így ő volt kedvesének a párna amire érkezhet.*

-Hoppsz.. *mondta mint akinek kicsit se fájt az esés, majd Geretre pillantott, hogy felmérje a helyzetet, hogy akkor most  lesz e egy kis könnyed hepaj, vagy sem. Magában jót derült ezen az egészen, majdnem felnevetett, de Geretnek kijár az a megtiszteltetés hogy rémült arcot vágjon amikor felé csörtet*
-Ácsi! *mutatott látható rémülettel a rajta lévő lányra* - Sayla van rajtam és nem fél nekünk esni ....

*Hallom kedvesem klumpájának nyafogó kaffogását és érzem ennek bizony nem lesz jó vége. Valaki tuti meg fog sérülni. Bár egyikünk se az a hiszti zsák. Geret és én is jól tűrjük a fájdalmat Arou meg még élvezi is, szóval talán jobban járunk ha én most csak... most csak itt lógok kedvesem vállán. Hátára könyökölve nézek a hátunk mögé, mikor érzem kedvesem lassulni kezd. Na igen ő nincs edzésben és a terep se olyan könnyű. Nagybátyám egyre közelebb ér, de én már nem noszogatom kedvesemet.

Nem sokáig fut amikor érzem kibillen az egyen súlyából és én már pillanatok alatt felkészülök a "becsapódásra", de ehelyett Arou derekamnál fogva húz lentebb, miközben hátrafelé zuhan és először ölébe, majd mellkasára érkezek. Mikor földet érünk kicsit aggódva nézek fel rá, hogy minden rendben van-e vele. Hátra az-az inkább előre nézek és meglátom a borostyánt. Abba akadhatott meg a lába, de akkor előre kellett volna borulnia, nem pedig hátra. Akkor engem kellett volna "letepernie". Felnézek újra kedvesemre és ekkor kiált fel nagybátyámnak. Felnézek rá, majd vissza szerelmemre.*

- Te még elesni se tudsz normálisan? *Kérdem pislogva ránézve.* -A lábad a borostyánba akadhatott bele, de akkor nekem kéne alul feküdnöm, nem pedig neked. *Jegyzem meg neki mosolyogva, majd felnézek nagybátyámra aki leguggol felénk és egy laza mozdulattal le is gurít Arouról és letérdelve csipkedni kezdi az oldalát. Felpattanva ugrok a nyakára hátulról.*

- Hagyd békén! *Szólok rá, de mint aki meg se érzi, hogy a hátán vagyok nyúlok le elöl két oldalt és hóna alatt kezdem el csikizni, mire abba hagyja és nevetve áll fel.*

____________________
Geret:


*Egy ideig fut a két jómadár után mikor Arou minden finomkodást mellőzve eltaknyol Saylaval együtt. Hamar oda ér és már hajolna le mikor barátja felkiált. Hallja Sayla megjegyzését és még röhögne is rajta, ha nem a "bosszú" járna konok fejében. Legurítja Saylat leguggolva, majd letérdelve kezdi el barátja két oldalát csipkedni. Azt se veszi fel, hogy Sayla a nyakába mászott csak arra figyel fel mikor csikizi. Ez az egyetlen olyan gyenge pontja ami csikis. Felnevetve áll fel.*


- Eresszel ! Hé! Hallod? *Szól rá nevetve és próbálja kicsit levakarni magáról nevelt lányát aki a hátán csüng.*

-Ez egy nagyon is jó esés volt.. *tiltakozott és kutató pillantással nézett a közeli bokrok felé.. valahol talán ott lehet…*

*Geret csipkedésére védekező hadonászásba kezd*

-Héééé hagyd abba ! Nem szabad! Au! Ez nem ér! Védtelen földön ülő civil áldozattal szemben… *de már nevette a végét mire mondta mert látta barátja tehetetlenségét Sayla csiklandozásával szemben.*

*fölállt és leporolgatta magát, de a fehér ruhájába itt ott beletört a fű és koszos lett az avartól. Mélyet sóhajtott a foltokat látva majd megint körbenézett*

- Ó! Nincs meg az egyik papucsom …. *szögezte le és míg Geretet Sayla lefoglalta kihasználva az időt bóklászni kezdett a klupa után. Végül megpillantott valami fehéret az egyik bokor tövén. Lehajolt érte majd elmosolyodott és felvette …. a csupa pihe bagolyfiókát, majd fel pillantott a fákra. Valamelyik odúból pottyanhatott ki. Érezte hogy az állat eséstől való sérülése máris gyógyulni kezd.. a mellcsontja azonban nyugtalanítóan éles volt ami tartós éhezésre utalt.. talán elpusztultak a szülei és a szegény kis jószág éhségében ugrott ki a fészekből.*

*A fióka bátortalanul pislogott nagy fekete szemeivel és bekuporodott Arou védelmező tenyerébe. a fehér sárkány még kutatott egy darabig a papucsáért, aztán egy sóhajjal feladta.*

-Nos.. azt hiszem fél-mezitláb megyek tovább, te pedig velem tartasz *mondta a bagolykának, majd visszasétált a két fekete sárkányhoz*
*Megállt mellettük és barátságosan nézte a „civódókat” … a bagoly szintén őket nézte és előbb az egyik majd aztán a másik nagy szemével is pislogott rájuk egyet*

-Azt hiszem ideje mennünk. Valaki már nagyon éhes... Ti talán nem? *Kérdezte majd megfordult és előre indult óvatosan lépkedve a fél papucsban, amitől különös járása lett.*

*Nem hagyom magam egy könnyen lerázni. Végig csikizem, majd már csak akkor eszmélünk fel a cívódásból én is és nagybátyám is, mikor kedvesem azt mondja, hogy valaki nagyon éhes. Épp Geret karját feszegetem hátra, mikor meg állok a mozdulatban és kedvesemre nézek kicsit pislogva.*

- Te folyton csak ennél és aludnál! Nem is értem mit szeretek benned, te nagy lusta fehér sárkány! *Mondom rosszallóan behunyva szemem és ekkor Geret fogja meg a ruhát a nyakamnál és maga elé húzva morran rám.*

- Na nem mit ha te különb lennél! Jah igaz! Te egy nagy FEKETE lusta sárkány vagy nem fehér! *Mondom és a kezében lógva durcásan fonom össze kezeimet mellem alatt.*

- Lusta a tudod kid?! *Morran rám a nagy bátyám és lerak. Kedvesem után nézek aki a fél klumpájában indul el. Nem messze magam mellett pillantom meg a papucsa párját felkapva hajintom utána egyenest a hátának a fapapucsot.*

- Már nem csak lusta hanem vak is vagy?! Mégis hogy nézel ki?! *Vonom kérdőre ÉN aki még ezerszer rosszabb állapotban vagyok, de nekem legalább csak a bőrömön látszik, nem a ruhámon. Utána menve kapom fel újra a cipőjét és elé lépve nyomom a kezébe.*
- Itt a párja tessék! *Mondom majd észre veszem a kis baglyot. Nem is értem miért vagyok most ilyen paprikás vagy hisztis, de tény, hogy eléggé morgolódom, de a kis állatka látványa megnyugtat.*

-Te Arou! Hogy bírod elviselni ezt a hisztijét? *kérdi nagybátyám aki időközben oda ér hozzánk és megveregeti Arou vállát. Nem sok a magasság különbség közöttük. Nagyot sóhajtok.*

- Vedd fel a papucsodat, mielőtt a lábadba menne valami. Addig meg fogom ezt a kis árvát. *Mondom oda nújtva a kezemet. Arcomra kedvesebb mosoly húzódik.

*Arou csak elmosolyodott kedvese szidalmain és mit sem törődve vele folytatta a bicegős sétát amikor az elveszett papucsa a hátának vágódott. Éppen fordult is volna meg, amikor a lány elé hozta a papucsot. a kis pihés jószág nagy fekete szemekkel meredt Saylára és láthatóan még nem döntötte el hogy barátokkal vagy ellenségekkel van e dolga*

-Köszönöm a papucsomat kedvesem! *válaszolta és átadta Saylának a fiókát míg felvette az elveszett lábbelit *

-Ugyan Geret! Hiszen pontosan így szeretem! *villantott egy derűs mosolyt a barátjára mikor az vállon veregette*
-Az meg hogy lustának mond minket.. nos… Az esetemben talán még igaz is. *vont vállat* -Akkor pedig miért panaszkodjak. Bár azt hiszem a fióka aki éhesebb mindhármunknál, most hogy emlékeztetett rá, már tényleg bírnék enni valamit magam is. Remélem anyám készített valami vegetáriánus kosztot is, mert ha nem akkor megint be kell érjem gyümölcsökkel. *mondta de semminemű neheztelés nem volt a hangjában, inkább csak kedélyesen elmélkedett. Kicsit magához vonta barátját hogy csak ő hallja és halkan megjegyezte*

-Most, hogy Te is itt vagy eszembe jutott valami…. *de aztán nem folytatta hanem maga mellett/előtt toszigálva Geretet a szülei háza felé indult. Fél szemét Saylán tartotta, hogy mennyire szédülne a lány. Talán a harcos képzések lehetnek az oka, vagy a fióka lelkesítette fel, de egészen úgy tűnt nagyon hamar képes összeszedni magát*

--- > öreg Norgard ház --->