A sárkány hegy alatt elterülő erdő

-Arou... elfelejted, hogy én harcos voltam. *Mondom szemeibe nézve és teszem a dolgom amit elkezdtem. A nyulak testét dobom oda a vadállatnak.*

- Nem fog bántani... én inkább Ernestet féltem... *mondom Aroura nézve és mély levegőt veszek.*

- Ha ennyire zavar persze arrébb mehetünk. *mondom és keresztbe téve a lábaim figyelek mind kettőjükre. Térdemre könyökölve figyelem kedvesemet elmosolyodva.*

- Nyugi... sérült nem kockáztatja meg a harcot és nem mellesleg kapott reggelit, így nem hiszem, hogy támadna... Kicsit vad kis kedvenc de elfogadnék egy hozzá hasonló házi állatot. *Mondom szélesen elmosolyodva cukkolva Arout.*

- Viccelek csak, ne vegyél komolyan. Nem kell nekem házi állat elég Ernest. *Mondom és hátam mögé nézve látom, hogy oda bújt el a reggelijével. Nem baj egyen nyugodtan. Mikor befejezte a reggelijét Ernest játékosan ugrik az ölembe én pedig fülét vakargatva mosolyogva nézek a kis rókára. Az se zavar, hogy harapdálja a kezem.*

- Arou kérlek ne félj... nincs baj itt vagyok és megvédelek titeket. Anélkül, hogy a vadállat megsebesülne. Nem mellesleg ha ennyire félsz válts sárkány alakra és akkor elmenekül. Emlékezz mikor Peter megjött akkor is eliszkolt. *mondom mosolyogva és Ernestel játszom a parton. Miközben Ernestet figyelem és úgy festhet kívülre, mint ha nem is figyelnék, közben ez nem igaz.*

-Jobban félted a kisrókát mint engem *nyafogott egy kicsit még, de nem komolyan. Ehelyett inkább alámerült a folyóba és szokásával ellentétben most gyorsan fürdött és mosott fogat. Alig pár perc alatt végzett és jött ki a partra. Ott többször is átnézte a holmijait és panaszosan sóhajtott.*
-Nem hoztam el a sátorból a törülközőt… Ráadásul ma ugyanazt a nadrágot kell felvegyem amit tegnap. Még szerencse hogy alsóm az van tiszta. És nézd meg ezt az inget is.. Ernest összegyűrte. *mutatta fel az alig pár kisebb gyűréssel rendelkező patyolatfehér ruhadarabot.* -Azt hiszem nem nekem valók az ilyen több napos túrák…..

-Remélem a nyulakkal beéri és nem akar ráadást. *jött ki a sziklára Sayla mellé és letelepedett hogy megszáradjon, addig a haját fésülgette ki simára*
-Ha viszont nem tud magának vadat ejteni, akkor sajnos … *de nem fejezte be a mondatot.*

-Viszont én nem hiszem hogy csak vicceltél. Az ötleted eleve hozzád való. Az a lény vad és veszélyes mint te. *mondta mindenféle felhang nélkül. Egyszerűen tárgyilagosan vonva közöttük párhuzamot*
-De nem hiszem hogy is azt akarná hogy valakinek a háziállata legyen. Viszont ha komoly a sérülése nem fog életben maradni *tört elő belőle a szakmai buzgalom.* -meggyógyíthatnám… *töprengett el a lehetőségen* -Van is egy ötletem! *adott egy puszit Saylának és megborzolta Ernest, majd óvatosan lemászott a szikláról és a parton egyensúlyozott egyre közelebb a bokrokhoz ahol az állat feküdt. Erősödő morgás és fújás tudatta vele hogy közel jár.*

*A második nyúlnál tartott mikor a fehér szerencsétlenül elkezdett totyodni felé. Mégis hogy képzeli ez! a nyúl már az övé! Nem adja át másnak. Hangos morranásokkal adta a tudtára hogy ne merészeljen közelebb jönni. A fehér úgy tűnik megértette mert megállt és őt nézegette.. vagy a pofájából akarta kinézni a nyulat. Hát az nem fog menni! Gyors roppantásokkal és egy jókora nyeléssel küldte le a zsákmányt a gyomrába amikor a fehér gyorsan nőni kezdett*

* Úgy érezte eléggé közel van már, ezért Sayla ötletét felhasználva felvette sárkány alakját és mellső mancsát a hirtelen önvédelemből felé kapó vad tarkójára tette és lenyomta, mire az ösztönösen megmerevedett. Koncentrált és gyorsan elkezdte gyógyítani a lényt. Hamar végzett majd ellépett róla, mire az fekete nyílként morogva lőtt ki a levegőbe hogy minél messzebb kerüljön tőlük*

*A fehér túl nagy ellenféllé nőtt és el akarta taposni. A lába felé kapott és alaposan megkarmolta, de a sérülése nem engedte jól harcolni a hatalmas gyík pedig rálépett hogy kilapítsa. Érezte a sújt a nyakán és a lapockáján és csillagokat látott tőle ezért nem ficánkolt. Várta hogy a gyík átharapja a torkát, de nem adja majd könnyen magát. Farkát ívbe feszítette hogy a kellő pillanatban kiüthesse vele a támadója szemét, ám a nagy gyíkpofa nem jött közelebb. A lapockája egyre kevéssé sajgott. A szédülése is elmúlt, a gyík pedig úgy tűnt észhez tért és lelépett róla. Dühösen mordult rá és beígérte neki hogy egy napon át csak gyíkokat fog enni aztán felrepült az égre hogy minél távolabb kerüljön ettől az eszement és furcsa csordától*

*Arou koncentrált még egy kicsit, hogy begyógyítsa a vadállat karmolását ami még a sárkánypikkelyen is áthatolt. Mikor végzett, visszaváltozott emberi alakjába és vissza billegett a parti köveken Sayla mellé*

-Borzasztóan csúszik ez a kő! *nyafog tovább épp mintha mi sem történt volna, majd folytatja a fésülködést* -Azt hiszem nem tetszett neki a társaságunk. *nézett a gyorsan távolodó fekete alakra*

-Nem aggódom érte jobban, mint érted és fejezd be nekem a nyafogást, mert nem bírom. *mondom miközben rápillantok, de továbbra is Ernestel játszom. Ahogy Arou mellém ül hallgatom a válaszait.*

- Nekem elég a kis sólymom aki szabad akaratából mellém szegődött, szóval nem fogok ilyen veszélyes állatot házi kedvencnek és tényleg csak vicceltem. *Mondom ránézve, majd megint elő jön belőle a gyógyító és felállva indul megy a vadállat felé.*

- Remélem tudod mit csinálsz. *Mondom ránézve és azért aggódóm érte, de egyben bízom is. Mikor közelebb ér látom sárkány alakra vált és végül csak meg gyógyítja. Mikor vissza veszi a lábát az állat felröppen és messze megy. Megkönnyebbülve nézek ér megvárom míg vissza ül mellém. Már megint el kezd nyafogni és szemem megforgatva teszem hátára a kezem és hirtelen lököm vissza a folyóba.*

- Mondtam, hogy ne nyafogj mert nem bírom. Maradj akkor a hideg vízben, ha csak nyafogni tudsz. *Morranok rá és Ernestre nézek ismét. Már egész szét harapdálta a kezem de még se fáj. Tovább játszom a kis rókával aki teljesen fel van pörögve.*

- Látom ízlik a kezem. Jól van legalább nem a gazdád idegesíted. *Állapítom meg, mert ha még ő is tovább piszkálná csak még jobban nyafogna nekem, akkor meg tuti befognám valamivel a száját. Mosolyogva nézek a felszínre jövő kedvesemre.*

- Na lehűltél végre?

*Rápillantott kedvesére, a haragja lassan párolgott el, legalábbis már nem ütközött ki az arcán. Sóhajtott majd megengedett egy enyhe vigyort ahogyan ketten maradtak. Ekkor vette azt is észre ,hogy a lány a hasát fogja és az kicsit pirosabb. Elhúzta a száját.*
Ahm.....bocsi... azt hiszem nehéz vagyok neked....
*Vakarta meg a tarkóját, de szinte egy ellenállhatatlan vigyorral párosította ezt.*

*Nézte ahogyan a reggeli miatt megy a sátor felé. Követte ,majd benézett, érezte ,hogy a szájában összefut a nyál.... éhes volt. Nem vacsorázott...és nagyon éhes volt.*
Ahhhhhhh
*Motyogta ,mint valami zombi ,majd a lányra kapta a fejét ijedten.*
Ugye nem zöldséggel akarsz megetetni???

*Elmélyülten a fésülködésre figyelt amikor a lökés érte. Hangos csobbanással pottyant a vízbe és nyomban el is merült. Pár pillanat múlva felbukkant és kerek szemekkel nézett Saylára aki meg is adta a magyarázatot*

-De már majdnem megszáradtam… *kezdte aztán gyorsan maga köré pillantott a vízben majd tapogatózott kicsit és egyre nagyobb kétségbeeséssel az arcán kapkodta a tekintetét ide oda a víz hullámaira*
-A kedvenc hajkefém! Elejtettem! *száját kicsit duzzogva lebiggyesztette és sárkány alakra váltott hátha úgy magasabbról többet lát. A víz egykedvűen kavarta a hordalékát a sárkány mancsai nyomán, de a hajkefét már rég lejjebb vitte*
-Azt hiszem ez már nem lesz meg *mászott ki a partra és ott változott vissza, hogy ne zavarják a csúszós kövek. Leült egy lapos napsütötte kőre távolabb Saylától és kicsavarta a hajából a vizet. Rápillantott, majd inkább látványos mint igazi duzzogással hátat fordított neki. *

*Kedvesemre nézve húzom fel a szemöldököm a puffogásán. Lerakom Ernestet aki hirtelen nem tudja mi bajom, hisz eddig játszottam vele. Leöblítem a kezem a nyálától és az itt ott kiserkenő véremtől. Óvatosan megyek oda kedvesem háta mögé és vállára teszem a fejem. Nem érdekel, hogy vizes leszek.*

- Te nyafogtál. *Suttogom fülébe és óvatosan ölelem át.*

- Naaaa... ne haragudj. *Kezdek egy enyhe hízelgésbe de sunyi mosoly jelenik meg arcomon. Jó hangulatom van és erről nem tehetek. Túlságosan is jól aludtam a karjaiba. Végig csikizem az oldalát és mikor megugrik és felém fordul nem hagyok neki időt, hogy szóhoz jusson. Ajkaira tapadva hosszan és forrón csókolom meg, hogy kicsit engeszteljem. Lassan szakadok el tőle és szemeibe nézve simítom meg az arcát.*

- Ha ilyen vagy minden reggel akkor inkább otthon alszom. Nincs hangulatom mindig ezt a nyafit hallgatni, amit most is leműveltél. *Mondom ki őszintén lassan felegyenesedve. Most hogy ül én pedig állok némileg magasabb vagyok tőle, de így is a vállamig ér kedvesem.*

- Ahh... miért nem nőttem picit nagyobbra? Bár a sárkány nők között, talán még így is magasnak számítok nem de? *Kérdem kicsit szórakozottan. Most, hogy távol vagyunk Erastól és a srácoktól láthatóan oldottabb vagyok. Ernest rohan oda hozzánk és körülöttem ugrándozik, majd egyenesen fel a nyakamba ugrik fel Arou mellől a szikláról és a hajam kezdi piszkálni, és játszani vele. Bele fúrja magát és a fejem tetejére támasztja mellső mancsait, de engem cseppet se zavar most a kis róka játékossága. Fel pillantok rá.*

- Látom te is elemedben vagy ma reggel.

____________________________________
Leiran:

*Kedvesem ellenállhatatlan mosolyára megrázom a fejem lemondóan.*

- Igen már nem az a könnyű súlyú baba vagy, akinek a súlyát és az ugrálását rajtam elbírom. *mondom és a kaja sátorba matatok, mikor megszólal kedvesem. Jót nevetek rajta.*

- Hát pedig megérdemelnéd amiért majdnem kinyomtad belőlem a szuszt is, de úgy ismersz? Ezt magamnak és Arounak akarom készíteni. Azt mond meg mit szeretnél enni... miből készítsek neked reggelit? *Kérdem felpillantva rá, majd a húsokon nézek végig.*

- Na meg, hogy mégis mit. Oké gyors legyen, mert látom, hogy kilyukad a gyomrod. *Állapítom meg végül sikerül döntenem. Leakasztok 3 nyulat és kedvesem kezébe nyomom.*

- Kérlek pucold meg őket, hogy fel tudjam kockázni a húsát és megtudjam nektek párolni. Kenyérrel megeszitek. Nincs kedvem más köretet csinálni, mint egy kis saláta. *Mondom ki teljesen őszintén és ezután megyünk ki a kajás sátorból. Neki is látok a zöldségek pucolásának, hogy haladjak a reggelivel, utána úgy is pakolni kell, mert itt a vége a vadászatnak. Kicsit bánom, meg nem is. Eras még egy estét nem bírna ki úgy, hogy ne esne neki Saylanak, amiért ezt kellett vele tennie.*

Ahhh...megkönnyebbültem.
*Nézett körbe de még véletlenül sem ment a zöldségek felé. Habár elgondolkodott azon, amit kedvese kérdezett, hosszú időnek tűnt míg kigondolta ,hogy egyáltalán mit válaszolhat neki. Nem azért mert nem tudta pontosan, sokkal inkább mert csak elkalandozott azon ,hogy régebben mennyire könnyebben megoldotta az ilyen kérdéseket a vadászaton. Amint a kezébe került a három nyúl ,szélesen elvigyorodott. Megemelte őket.*
Azonnal kisasszony!

* Ki is fordult a sátorból s kicsit arrébb ment. Elég könnyen és gyorsan meghámozta azokat a bundájuktól, sosem küszködött ezzel, még ha valakiknek nem is tetszett volna a módszere. Amint végzet, megmutatta ismételten a lánynak. Úgy tűnt most sikeresen elterelték a figyelmét az alap dolgoktól.*
Nem akarod ,hogy kicsit megpirítsam őket ? Gyorsabban végzek ,mint mondjuk te....kedves.

*A durcás elfordulás inkább színpadias volt mint igazi. Ahogy a lány a vállára tette a fejét és átölelte, még egy ideig próbálta tartani a látszatot, de szája sarka már felfelé görbült. A csikizésre azonnal ugrott amit Sayla egy csókkal zárt le. Viszonozta a csókot, megsimította a derekát, majd szélesen elmosolyodott. *

-Persze hogy nyafogtam! *nevette el és vállat volt.* - De ki mondta hogy aludnánk…. *somolyodott el sokat sejtetően*

-Zavar a magasságod? …. végülis… a húgom pont olyan magas mint én. De ne akarj magasabb lenni.. nekem tetszik hogy ekkorka vagy! Ahogy látom Ernestnek is. Így legalább a te nyakadban fog lógni és nem az enyémben *nevetett és megpuszilva Saylát átölelte és megszorongatta*

-Ohh én nem félek attól, hogy ne hagynál aludni. *Mondom felhúzva a szemöldököm ránézve és kisöprök egy két tincset az arcomból amit Ernest a hancúrozás és hajam piszkálása közben oda söpört.*

- Nem vagy hozzá elég kezdeményező. Még...*Mondom kicsit elgondolkodva és a további szavaira akaratlanul is elmosolyodok. Ahogy átölel és szorosan oda húz érzem ahogy csontjaim és gerincem kiroppannak amire jól esően felszusszanok. Érzem arcát kebleimen, de nem zavar. Mosolyogva pillantok rá.*

-Ahhh ez nagyon jól esett. *mondom elmosolyodva és megsimítom kedvesem haját és utána Ernestre pillantok ismét fel és újabb tincseket seprek ki.*

- Nézd talán azért lesz többet az én nyakamba, mert engem nem zavar ha össze kócol, vagy össze rágcsálja a kezem. *Mondom és szemei elé mutatom a kezem ami meg van csócsálva.*

- Látod? Ezt csak most reggel csinálta, de nem fáj és NEM kell begyógyítani. Nem azért mutattam. *mondom komolyan ránézve.*

- És tényleg ne nyafogj mert rosszabb vagy ilyenkor mint egy mezeszelő nő...

____________________________-
Leiran:

*Örülök, hogy Eras most leköti a gondolatait és nagyot sóhajtok.*

- Jó pörköld meg, úgy ahogy te kéred. Én nem eszek most csak salátát. A többiek meg eszik azt amit csináltál. Ugyanis úgy gondoltam, hogy fejenként egy nyúl elég lesz nektek reggelire. *mondom okfejtésem és elkezdem felvágni a salátába a zöldségeket, hogy haladjak azzal is.*

- Igen te gyorsabban készen vagy vele, mint én és te pedig már farkas éhes... *mondom és kedvesen mosolyodom el felé, hogy végre kikapcsolt kicsit. Legalább van amivel elfoglalja magát.*

*Amint megkapta az engedélyt ,hosszan megnézte még a három, most már elégé pucér nyulat amelyeket tartott.*
Hogy elég lesz e nekünk ? Látszik elfelejtetted a régi időket amikor még tinédzsernek velünk voltál.. egy férfinak lenne elég mondjuk 2-3 nyúl, de most ezzel kell megelégedni a srácoknak.
*Dobott egyet a már holt állatok maradványán.*
Ha nem vigyázok a vonalaikra, hallgathatok az asszonyaiktól! Hajjaj.. azt szívesen elkerülném!
* Azzal arrébb lépdelt . Letette a fűbe az éppen nem szűkséges nyulakat és egyesével kezdte őket megpörkölni. Nem volt nehéz ,hogy kezéből kisebb ,nagyobb tűz gömb féleségeket hozzon létre ,melyekkel szépen megpirította mindenhol a húst. Nagyon is figyelt az elkészítésre, habár nem igényelt sok időt, mivel sem magának, sem embereinek nem akart a későbbiekben hajfájásos bajokat. Egy fatálat vett el a lány mellől, amire még nem pakolt s arra tette a már kész húst, s ugyan ezeket a mozdulatokat ,még kétszer megismételte.*
Lao, Dekterim !
*Kiáltott fel a végén s megnézte az elkészített ételt.*
Elég pörkölt nektek, vagy csináljam még?

-Ohh igen igazad van, ki is ment a fejemből. *Mondom mély levegőt véve kicsit megdörzsölve a homlokom.*

- Talán még nem aludtam ki magam rendesen. Ha gondolod van még a sátorban nyúl ha kértek még csinálhatsz magatoknak. *Mondom őszintén szemeibe nézve, majd a még alvó Laosra nézek és Dekterimre aki lassan tér vissza. Hagyom, hogy ő intézkedjen és a zöldséget felvágva egy tálban keverem össze, majd teszek rá kis vizes ecetes cukros levet, hogy és állni hagyom hogy had érjenek össze az ízek.*

- Reggeli után pakolunk? *Kérdem kedvesemre pillantva érdeklődve, hisz akkor míg a reggelim teljesen össze nem érnek ízekben addig a cuccaim a sátorban össze tudom rakni. Mikor csak egy bólintással válaszol megértem és a sátrunkban eltűnve kezdek el összepakolni.

Könnyedén és fürgén szedem össze a cuccaim, és arra az elhatározásra jutok, majd a Gressil rezidenciában lezuhanyzom, hisz megbeszéltek alapján csak holnap visz vissza az Őrzők városába kedvesem, bár nem tudom, a történtek fényében mennyit fogunk tudni még együtt lenni, hiszen neki a harci központba kell bemenni Saylat leszámoltatni. A sátorban hamar össze pakolom a saját és kedvesem cuccait ami szanaszét hányódott. Mikor készen vagyok vissza kimenve nézek a falatozó Dekterimre.*

- Jó étvágyat. *Mondom elmosolyodva és a salátámat megkóstolva szedek magamnak belőle és kezdek én is neki a reggelinek.*

- Össze pakoltam a sátorban, csak ki kel venni a csomagokat. *Mondom Erasra pillantva.*

-Humm… nos… ebben lehet igazad van. *gondolkodott el és hagyta jóvá* - De majd felcukkollak hogy megbüntess *somolyodott el aztán riadtan körbenézett nem e hallotta meg valaki. Nem szerette volna ha esetleg valamelyik harcos pont fültanúja lenne ennek és találgatni kezdene a szokásairól*

*Felnézett rá az ölelésből és nevetni kezdett* -Ernest igazi fodrász néha. Velem is műveli ha elalszom a hintaszékben. de neked jobban áll ez a frizura mint nekem. *megnézte a kezet és majdnem megfogta hogy meggyógyítsa, de aztán mégsem tette. A lány hátán még úgyis ott volt a másik tenyere, így amikor a lány leengedte a kezét suttyomban meggyógyította.*
-Jól van, jól van! De az volt a kedvenc hajkefém… Ezért most használhatom a fésűdet? Hamarosan indulnunk kell. És még meg kell néznem Peter állapotát is. Szeretném rendbe tenni magam amennyire lehetséges az adott körülmények között. Ez csak nem baj ugye? Nem jelenhetek meg így a harci központban…

Nem szemrehányásként mondtam ,szóval hagyd csak. A fiúknak ez is bőven elegendő lesz.
*Mondta, habár most már nem tekintett a nőre, hanem a dolgával volt elfoglalva. Szavaira fél szemmel bólintott s hagyta ,hogy a sátorba menve pakolásszon. Majd miután végzet végre az utolsó simításokkal is, adta át az ételeket.
Laos még durmolt, így már megértette ,hogy miért nem jött az előbb válasz tőle.*
Ha át alussza a reggelit akkor nem hagyok neki.
* Jelentette ki bajtársiasan egy vigyorral mialatt Dekterimre pillantott. Együtt kezdtek el enni. Amint Leiran csatlakozott, éppen egy csontot rágott szét ,majd rápillantott. Lenyelte a falatokat.*

Rendben, akkor majd reggeli után kiveszem őket. Még meg kell nézni Petert is, és Laos is szunyókál...persze..nem sokáig. *Vigyorodott el sokat sejtetően s ismételten beleharapott az ételbe.*
Eljössz még hozzánk, igaz Leiran ?
*Pillantott rá pár rágás után. Lenyelte a falatott.*
Mert még be kell ugranom ...a...tudod mi miatt...
*Húzta el a száját....ismét eszébe jutott.*

*Mosolyogva simítom meg kedvesem fejét és utána egy újabb tincset seprek ki az arcomból. Még mindig nem zavar a kis róka játéka a fejemen és a nyakamban.*

- Igen, de engem nem zavar had játsszon. *mondom egy kedves mosollyal és utána nagyot sóhajtok.* -Szóval a borzolt hajú lányok jönnek be. De remélem azt tudod, hogy nem én vagyok Ernest gazdája. *Mondom felvonva szemöldököm, s mélyen nézek szemeibe.*

- Igen használhatod a fésűd és szerzünk neked ugyan olyan hajkefét, de te ejtetted el, magadnak köszönd. *Nyújtom ki játékosan a nyelvem rá.*

- Na ha ennyi dolgod van akkor ideje, hogy elengedj és neki láss az öltözködésnek. Már megszáradtál. *Mondom megsimítva a haját és mikor elenged ellépve előle veszem ki a nyakamból Ernestet mikor látom a kezemen a harapások eltűntek. Nagyot sóhajtok.*

- Javíthatatlan vagy... így is eltűntek a hegeim... *Kezdek el most én nyafogni.*

- Megint szerezhetek újakat...

_____________________________
Leiran:

-Nem is vettem szemrehányásnak. *mondom kedvesen elmosolyodva mielőtt eltűntem a sátorban.*

*Pakolás után csendben figyelem és kedvesem kijelentésére kicsit kuncogok.*

- Nos igen az ébresztési technikáid mindig elég mulatságosak. *Mondom kedves mosollyal s lassan eszegetem a reggelim. Nem kapkodok és Eras kérdésére rápillantok. Bólintok és a falat lenyelése után válaszolok.*

- Igen elmegyek, persze csak ha nem zavarok. Ha elviszel hozzátok én kipakolok, míg te elintézed a dolgokat. Megértem és tudom, hogy dolgod van. *Mondom őszintén és komolyan szavaira bólintva és látom mennyire nem tetszik neki a dolog.*

- Nem igazán akarok bele szólni a dolgokba, hisz a te dolgod eldönteni, de mi lenne, ha esetleg... *Kezdenék bele de megrázom a fejem.* -Mindegy felejtsd el. *Mondom zavartan és tovább folytatom a reggelizést. Mikor érzem eleget ettem a maradékot meghagyom Arounak. Félre rakva az edényekre nézek.*

- Még el kellesz mosogatni a reggeli után, mielőtt indulunk. *Állapítom meg magamnak inkább.*

*Egy nagyobbat harapott le a húsból, s elgondolkodva nyammogott rajta egy ideig, végül megrázta a fejét.*
Nem zavarsz, habár lesz elég sok dolog, de megígértem ,hogy még egy napot pihenhetsz nálunk... szóval csak kibírják nélküled.
*Kapta be az utolsó falatott, majd lerágta a csontról az utolsó hús darabot is. Bár a végén ,még a csontot is elkezdte enni, erős fogaival nem volt túl nehéz dolga. Nem akarta elherdálni. Összepillantott Dekterimmel, de inkább még nem szóltak Laosnak. Majd nyavalyoghat az úton. Amint kedvese felhozta a dolgot elkomorodott, s inkább Laos adagjából kivett egy keveset ,majd inkább elkezdte enni.*
Nincsen ha.
*Hangvétele nagyon komoly volt, s nem akart folytatást, legalábbis ebben a témában.*
Majd Sayla biztosan segít....

*Dekterim értette Eras pillantását, majd mikor végzett a saját adagjával, ő is kivett egy darabot Laoséból, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon és kényelmesen eszegette*

*Arou elmosolyodott és kirázva tiszta ruhadarabjait öltözködni kezdett.*
-De csak ha Sayla Black a nevük és van egy zsémbes bácsikájuk. Ernest pedig hamarosan az én nyakamban fog lenni majd a visszaúton.. de most jól érzi magát nálad. Aminek örülök, mert sokkal jobb ez mintha duzzogna. Vagy Te akarod vinni visszafelé? *kérdezte meg*

-Úgy van! Javíthatatlan vagyok.. *kuncog* .. el fogom tüntetni bármit szerzel is.. *gombolta be magán az inget ami időközben simult még egy kicsit a kirázás és a nap hatására, bár amúgy sem volt különösebben gyűrött. A tegnapi nadrág volt csak hátra. Nem volt láthatóan piszkos, hiszen csak a hazaúton viselte aminek nagy részét átaludta, aztán aludt benne, de a hajlatoknál kissé gyűrött volt az anyag. Sóhajtott és elkezdte felvenni.*
-Szerencsére a központban a gyengélkedő részlegen, a műtő melletti orvosi szobában van váltó ruhám. *bíztatta magát és összeszedve a holmijait indult vissza a táborba*

*Peter ma reggel már harmadjára tért vissza a bokrok közül, láthatóan sokkal jobban érezve magát és sokkal kisebb hassal*
- Egy falatot kaphatok? *kérdezte reménykedve* -olyan jó illata van…..

-Én nem repültem még úgy, hogy olyas valakit vittem volna a hátamon, aki nem tud kapaszkodni. Szóval jobb ha te viszed. *Mondom ki őszintén és felpillantok a kisrókára aki befészkelte magát a hajamba.*

- Ennyire nem bírod a hegek látványát? *Csípőre tezsem kezem és úgy nézem a műveletet.*

- Úgy úgy öltözz fel szépen hagy legyen mit levágnom rólad. *Mondom kötözködve Aroura nyújtva nyelvem. Hallom biztatását, de már csak legyintek rá. Ernest a hajamba fészkelve magát helyezkedett kényelembe és onnan figyelte a környezetet.*

- Elfáradtál? *Kérdezem tőle felnézve rá, majd felnyújva vakargatom meg a fülét miközben vissza fele megyünk a táborba. Lassan érkezünk vissza és még mindig érzem a feszültséget. Arou vállát simítom meg és veszem ki a cuccait a kezéből.*

- Bemegyek a sátorba összepakolni. *Mondom és Ernestel együtt tűnök el a sátorba.*

______________________________
Leiran:

*Nagyot sóhajtva nézek Erasra nézek. Nem tudom meddig fog duzzogni, de ha ő hagyni fogja Saylat szenvedni a makacssága miatt, akkor én fogok felajánlani neki egy állást az Őrzők iskolájába. Jutok elhatározásra, de nem szólok már semmit. Lassan a páros jön vissza és megfogva a tálat nyújtom Arou felé.*

- Itt van egy kis saláta reggelire Arou. Már ha elfogadod az általam készített vega salátát. *Mondom mosolyogva felnézve a magas gyógyítóra.*

Adnék én neked Peter....de nem veszélyeztetem az egészségedet. Mindenkire szükségem van...
De majd megkérdezem az öreget.
*Sejtette ,hogy kedvese már is tőri a fejét, már csak női szolidaritás okán is, de pont ezért nem akart erről beszélni. Ismerte már ennyire az őrzőt, s habár Leiran nagyon sokat tudott más népek szokásairól...nem mindent. Gondolat menetét megelőzve, szólt pár szót, mielőtt megkerülnék őt.*
Ne értsd félre Leiran.... de ami történt meg történt. S neki ezt vállalnia kell.
*Nyelte le a maradékot s ráemelte vöröslő pillantását.*
Nem hiszem ,hogy 2 nap alatt elégé megértette a súlyát ennek az egésznek. Nem telt még el olyan sok idő.
Én sem felejtettem, még ha nem is kívántam beszélni erről.
* Állt fel komoran. Hangja mély volt és szigorú, ellenben azzal a szokásával, amikor elégé feszélyezetlen hanghordozással áll ki mások elé. Mindkettő ő volt, s mindkettőt helyes időben alkalmazta... általában.*

*Észrevette ,hogy visszaértek és a sárkány nő eltűnt a sátorban. Ahogyan Arorua közeledett, intett neki.*
Adhatunk már enni egy kicsit Peternek ? Vagy még diétára van fogva?
Egyetek... mert utána megyünk!
*Azzal tovább lépdelt Laoshoz ,és leguggolt mellé. Hosszan nézte, majd egy vigyorral tekintett rá s azzal vissza Dekterimre, csak azután kiáltott elég hangos csatakiáltást az alvó fülébe.*

-Nem az hogy nem bírom… de nincs értelme otthagyni. *mondta és szélesen elmosolyodott a ruhalevágásos mondatnál*
-tehát vagy meg kell tanuljak varrni, vagy ki kell bővítsem a ruhatáram a jövőben?

*a táborba visszatérve Arou megköszönte hogy a lány összepakol és készséggel adta át neki a holmijait, majd felvéve egy gyógyteás palackot Peterhez sietett hogy megitassa vele*

-Jó étvágyat Eras Úrfi, Lerian, Dekterim!. Peter, neked itt a reggeli *lötyögtette meg a palack tartalmát, mire Peter citromábrázattal vette tudomásul, hogy nem tud reggelit sunnyogni.*

-Megértem hogy már jobban érzed magad és örülök is neki, de legalább az első 3 napban a semmi, az semmi kell maradjon. Gyógytea, gyümölcslé, esetleg egy kis leves… de csak a leve. *mondta szigorúan, mire Peter fájdalmasat sóhajtva lezuttyant a hátsó felére. Arou pedig nekifogott belétölteni a teát.*

*Laos mélyen aludt. Kimerítette a tegnapi nap és az első őrség. Azt álmodta hogy a parancsnok elkiáltja magát. Pillanat alatt felébredt és felpattant hogy vigyázba vágja magát*
-Panancs! *mire a sátort le is bontotta. a ponyva ernyedten lógott a fején, alján a kitépett pecek himpálózott* -Hogy az a ……. *morgott de a végét nem lehetett érteni. Lehámozta magáról a sátrat amint már tudta hol van és ledobta a cuccaikra*
-Eras…. Ezt… Ehhh… *hagyta rá és el kellett ismernie hogy remek tréfa volt.. Ő is szivesen megtette volna a többiekkel*

*Dekterim fuldokolva gurult oldalára a röhögéstől mire Laos hozzávágta fél bakancsát*
-Elhalgass! *zsémbelt, majd látván hogy bajtársa eszik, odasietett hogy befalja amit még hagytak neki mielőtt késő lesz* -Bocsesz Pepe ezt már megeszem. Te úgyis fogyózol *slisszolt el bajtársa mellett*

*Arou dolga végeztével meglappogatta Peter nyakát és összepakolta a palackokat, s Laos hátizsákjához tette. ezek után tért oda a többiekhez és nézte ahogy esznek. Látta hogy van még gyümölcs és saláta, s szedett belőle magának.*

-Köszönöm Leiran Örző! *mondta a lánynak és hagyott a salátából Saylának is, mert úgy tűnt a húsból neki már nem marad*

Leiran:

-Én értem kedvesem, és azt is hogy vállalnia kell érte a felelősséget és a többi dolgot, de mondom nem szóltam semmit. *Mondom és nagyot nyújtózva nézem a többieket. Ahogy Sayla a sátorban eltűnik Arou után nézek, s ahogy elmegy Pter kicsit sajnálom őt is, de hát a diéta az diéta. Meg kell emésztenie a dolgokat. Laos ébresztésér nézve még én is felkuncogok, pedig nem szoktam ilyen gonosz lenni. Felállva veszem fel az edényeket, hogy egy adagot elmosogassak, míg a többiek esznek. Ahogy Arou vissza tér mosolyogva pillantok rá.*

- Igazán nincs mit egyél nyugodtan. Majd a maradék mosatlant kérlek hozd el nekem a folyóhoz.*Kérem meg a gyógyítót és megyek a folyóhoz. Hamar végzek a mosogatással és mikor felegyenesedek Sayla jön a mosatlannal. Elmosogat, de nem beszélgetünk. Látom rajta mennyire bántja a dolog, de nem tudok mit tenni. Ebbe nem szólhatok bele. Együtt megyünk vissza a táborba ahol már csak az edényeket kell elpakolni.*
__________________
Sayla:

*A sátorba menve hamar össze pakolom a ruhákat Ernest a fejemen bóbiskol, de még most sem zavar igazán. Hamar össze pakolom a saját holmijaim Arouét kicsit rendezettebben rakom el zsákjába, majd a hálózsákokat össze hajtva rakom ki a sátor elé a hátizsákokat. Kilépve Arou invitál reggelizni.*

- Edd csak meg nem vagyok éhes. *Mondom picit elmosolyodva felé majd a sátrakat kezdem el lebontani és ez is hamar meg van, bár csak a miénk. Már minden ki megreggelizett és mivel hallottam Aroutól mit kért Leiran és én szeretnék a lehető legtávolabb lenni most mindenkitől így én viszem le neki a kosos edényeket. Látom a döbbenetet rajta de csak elmosolyodom, s elmosom azt a keveset mi maradt. Együtt megyünk vissza, s mikor odaérünk jóformán mindenki kész az indulásra, csak az edényeket kell elrakni, amiben segítek Leirannak. Nem szólok egy szót se. Nem akarok még több gondot épp elég lesz a Harci központban hallgatni Eras papolását, bár igaza van.

Megváltoztam ezalatt a 4 nap alatt... mondhatni kifordultam önmagamból. De a szívemnek nem tudok nemet mondani. Nagyot sóhajtva nézek fel Aroura.*

- Akkor hogy is lesz az út? Repülünk míg Peter bírja? *Kérdem Aroura nézve.*

*Bólintott hosszan Leiran válaszán. Habár tudta ,hogy a lánynak ezt nehéz megállnia, ismerte már annyira, az is tudta ,hogy átmenetileg így is fog tenni. Nem fog beleszólni ebbe, amíg nem lehet. Elhúzta a száját egy fintorra, ahogyan arra gondolt, hogy az apjával is kell erről beszélnie. Nem nagyon örült ennek...
Mert nagyon jól tudta már most, ismervén az öreget ,hogy nem csak ,hogy megmossa a fejét, de elég sokáig is fel fogja hozni a dolgot, hogy "Én megmondtam!". Így lépett Laos-hoz.*

--

*Amint Laos felugrott felnevetett s kihúzta magát. Nagyon jól szórakozott a felkeltésén, s legalább ez elterelte a figyelmét ismételten egy kicsit. Végre megint húzhatták egymást, mint régen. A vadászatokon általában sokkal több ilyen csíny szokott lenni, de most a vendégek tisztelete okán, csak kevéske volt... s azoknak a nagy része sem lett jó végű... mint mondjuk Peter kisebb balesete. Nevetve, a kezét összecsapkodva indult vissza fele, s még ami maradt ,azt elpakolta, vagy lebontotta. Hagyta, hogy a többiek reggelizzenek.*

*Amint Leiran visszatért elvette tőle az edényeket és azokat is elrakta, majd a többit is átvette. Amint kihúzta magát, vörös szemit egy pillanatra emelte Sayla felé. Hangja komoly volt.*
A haza felé út különböző. Érthetően én először vissza viszem Leirant a sárkányokhoz. Dekterim és Laos mehetnek haza a zsákmányukkal, ti hárman meg a központba, mivel ott van dolgotok.
*Azzal átpillantott Aroura-ra.*
Majd ott felkereslek a farkasos dolog kapcsán.
*Azzal arrébb ment ,majd hirtelen alakult át a nagy vörös sárkánnyá, bár előtte megpakolta magát.*

*Befejezte a reggelit és átadta Saylának a mosatlant. Kicsit furcsállta amiért a lány önként vállalta át a feladatot, de nem mondott neki ellent. Míg a nők mosogatnak a sátrukhoz lépett és már némi gyakorlattal lebontotta. Legalább újat is tanult. Peter ügyesen elmagyarázta a sátor felállításának trükkjeit. a lebontás ehhez képest gyerekjáték volt. Összerakta azt is a cuccaikhoz és menetkészre szijjazta össze. A lány kérdésére határozottan bólintott*

-Igen. Hozzá fogunk igazodni. Nagyon lassan fog tudni repülni és gyakran meg kell majd állnia. Gondolom Te mint edzett sárkány ennél erősebb tempóhoz vagy szokva, de most kérlek érd be azzal hogy gyakran meg kell álljunk. A központnál pedig hazaviszem a holmikat míg a papírokat intézed, ahogy beszéltük. *Adott neki egy puszit*

*Laos ébresztésére felvonta a szemöldökét. Szívesen elnevette volna ő is magát, de nem volt illendő kinevetni egy harcost, pláne a felettese jelenlétében. Ezért a szokásos higgadtságával szemlélte az eseményeket, s közben beharapva tartotta az alsó ajka belsejét. Eras eligazítására tisztelettudóan meghajolt*
-Én pedig ott leszek, hogy meghallgassam Eras Úrfi! *majd felegyenesedve nézte ahogy Dekterim és Laos az elmondottaknak megfelelően össze szedelkőzött és rövid elköszönés után hazaindult. Hogy könnyítsek bajtársuk dolgán, megosztották Peter cuccait egymás közt. Tetemesebb részét Laos vállalta be akinek nem jelentett különösebb megerőltetést, hiszen visszafele szinte csak üred palackokat vitt. Peter savanyú ábrázattal nézett utánuk. Most érett meg benne a felismerés hogy semmit nem fog hazavinni a feleségének a vadászatról. a kanárisárga sárkány mélyet sóhajtott és elment még egy körre az erdőben mielőtt elindultak volna vissza a központba*


Laos és Dekterim --- sárkány harci központ --->

*Eras felém intézett komoly szavaira csak bólintok és meghajolok, majd felegyenesedve Peterre nézek egy nyugodtabb ábrázattal, bár belül nagyon is sokminden foglalkoztat és elégé háborgok a saját hülyeségemen. Na meg félek nagybátyámtól aki tuti nagyon mérges lesz miatta.*

- Peter, ne búslakodj. Szedtem össze annyi vadat, hogy te is tudj haza vinni párodnak. *Mondom teljesen komolyan és az elosztott húsból két őzet Peternek szánok. Egyet a Zenim családnak és a többi pedig a nagybátyámnak. Nekem konkrétan nem marad, de nem túlzottan zavar a dolog. A hús fűzért össze szedve nézek fel kedvesemre és bólintok szavaira.*

- Nem gond, hogy többször meg kell állni. A ti védelmetek az első. *Mondom határozottan, de nem nézek az átalakult vörös sárkányra. Épp elég lesz neki akkor beszélnie vele, mikor leszereli és megkapja a papírokat.*

________________________
Leiran:

*Oda adom kedvesemnek az edényeket, bár én is elraktam volna. Nem szólok, mert nincs jogom hozzá. Ez Eras dolga és az ő népe. Segítek neki felpakolni és csak ezek után mászom fel könnyedén a hátára. Egy pár cuccot én is fogok, hogy ne essen le a hátáról. Megsimogatom finoman a nyakát.*

- Szeretlek kedvesem. *Mondom még így utólag, hisz a házukon kívül nem mutathatjuk, hogy egy pár vagyunk a bejelentésig. Vagy legalábbis csak burkoltan vissza fogottan viselkedhetünk. Nagyot sóhajtok ezen gondolatokon és elhessegetve kapaszkodom meg, hogy Eras elindulhasson. Hosszú délután vár még rá.*

*Hálásan tekint újdonsült kedvesére amiért olyan előzékeny Peterrel. A kanáriszínű harcosnak a kedve is jobb lett amint ezt meghallotta. Elgondolkodott Sayla becenevén, de se a fenevadat se a vadállatot nem látta most benne. Elmosolyodott és utazóját magára véve átalakult fehér ragyogó fényaurás sárkánnyá. *

-Indulhatunk. Peter, kérlek te repülj elől, hozzád fogunk igazodni. Tarts pihenőt amikor kedved tartja, hogy magam is pihenhessek.. tudod az én koromban már…. *viccelődött, hogy nehogy a harcos gyengének érezze magát. Bár ő maga nagyon is jó repülő volt.*

---több színhelyen át A Black ház--->

*Még nézett hosszan Laosék után. Arorua szavaira bólintott, jelezvén ,hogy értette és úgy lesz. Igen...meg fogják beszélni. Már előre látta ,hogy a következő napokban rengeteg dolga lesz....*

*Amikor kedvese végre felszállt rá, lassan pillantott rá, majd egy vigyor féleséget mutatott, habár a hosszú fehér fogak jelenlétében ez másnak is beállítható lett volna egy idegennek. Másodikként indultak el.
Felszáll erős szárnycsapásokkal ,majd tovább repült magasan. Élvezte... végre jobban megmozgathatta magát, kiengedhette a gőzt a fellegekben és nem kellet semmit figyelembe vennie....de...egy dolgot, de az számára nem volt teher.*
Én is....
*Válaszolt megkésve, habár teljesen őszintén. Igaz nem mondta ki teljesen, de ez férfiassága érdekében nem is kívánta. Úgy vélte nem lehetne ilyesmit ráerőszakolni. Kimutatta az érzéseit, de szavakba önteni csak akkor öntötte ,ha úgy kívánta. A másik megértette ezt... ahogyan ő is megértette,hogy jobban kötődik hozzá a lány.
Lepillantott. Látta maguk alatt elterülő erdőnek egy-egy szegletét, amiben még a napokban mászkáltak, kirándultak. Hosszan nézett le, majd még feljebb emelkedett kicsit és tovább ment.
Változóan repült...néha siklott, máskor csapkodott erőteljesen mégis finoman. Épp csak érintve a levegőt.... talán pont ,mint egy érzékeny női testet. Gondolkodott.*
Természetesen, a zsákmányunkból adunk neked... adok haza Kurucznak és elkutatok egy keveset Peter feleségének is. Valamilyen szinten az én hibám ,hogy hagytam ,hogy ennyire ökörködjenek, ez a legkevesebb a pihenőn kívül amit tehetek.
*Nyugodtan és határozottan mondta. Nem érzett megbánást, csupán határozottságot. Nem pillantott kedvesére a mondatai alatt, de tudhatta ,hogy ezt neki is mondta...nem csak magának.*