A sárkány hegy alatt elterülő erdő

*kicsit aggódva néz Erasra de nem maga miatt, hanem mert az Úrfi láthatóan küzd saját magával. Ez nem rossz dolog, de nehéz volt így látnia őt. Már teljesen megértette és sajnálta is az esetet. Sajnálta Saylát és Erast is amiért ilyen megoldhatatlannak látszó és nagyon kellemetlen helyzetbe kerültek*

-Nem is kérném hogy fogadd őt vissza Eras úrfi! Tudom hogy már nem lehet harcos és nagyon köszönöm hogy nem a hadbíróság előtt köt ki.

-Most felkeresem Saylát és megpróbálom megnyugtatni. Úgy vélem ez bele telik némi időbe. Azt nem hiszem hogy valaha is hagyományos nő válna belőle, de talán sikerül kitalálnunk neki valami civil foglalkozást amiben hasznát veheti mindannak a tudásnak amit szerzett. Így semmi nem veszne kárba, de mégis beilleszkedne a civil életbe is. Engedélyeznéd ha találnánk egy ilyet? Lehetne esetleg olyan civil aki edző? Nem harcos, hanem csak edző.

-Azt hiszem ez talán lehetne egy olyan középút amit esetleg elfogadna ő is, hamarabb megnyugodna, Neked is kisebb lenne a veszteséged és még Geret oktatása sem veszne kárba. De egyelőre nem várok választ erre Eras úrfi. Korai még bármit is kérnem ez ügyben. Csak arra kérlek gondold át. Köszönöm hogy meghallgattál
*hajolt meg előtte szokása szerint és még megvárta van e Erasnak hozzáfűznivalója mielőtt magára hagyná*

Elgondolkozom rajta.... mindenképp, de nem ígérhetek semmit.
Én sem akarom ,hogy elvesszen Geret tudása. Túl sokat adott ahhoz a lányba. Sok időt, energiát...meg Sayla is kitűnő munkát végzet 50 év alatt...
De ez most már nem csak rajtam áll. Az ilyen kérdések vissza futnak apám asztalára is. Az öreg meg néha elégé....
*Felvonta a szemöldökét ahogyan a legjobb kifejezést kereste az apjára. Majd csak legyintett.*
Mindegy is...

Menjél...azt hiszem lassan én is vissza megyek..kezdek éhes lenni.
*Biccentett ,majd megvárta míg elmegy. Elfordult s még hosszan nézett az erdő felé. Még mindig töprengett kicsit, és próbálta teljesen megnyugtatni magát. Hosszabb idő telt el ,mire azon kapta magát, hogy tényleg éhes. Lassan indult vissza.*

*Nem sokkal Erassal való beszélgetése után már az eget szelte és Saylát kereste. Most hogy teljesen tiszta képet tudott alkotnia történésekkel kapcsolatban, jobban a segítségére lehet kedvesének. A folónál szállt fel diszkréten megtartva a távolságot a többi harcos és az Örzőtől. Nem akart velük beszédbe keveredni. Leiran láthatóan túl zaklatott, a harcosok pedig vélhetően még tanácstalanok és dühösek, ezért olyan szótlanok. De ők várhanak. Most Saylával akart foglalkozni. Hamarosan meg is látta egy magányos sziklán. Óvatosan leereszkedett és felvette emberi alakját*

-Sayla... *szólította meg, de nem bírta folytatni. Annyira összeszorult a torka az események miatt. Annyira sajnálta az esetet hogy kimondani nem bírta. Odalépett hozzá és szorosan átölelte. Örült hogy megtalálta és hogy nincs baja. Most döbbent rá hogy valójában mennyire nagyon aggódott érte. Remélte, nagyon is hogy sikerül megoldást találni... bárcsak ......*

*Sokáig ülök még merengve gondolataimba és magam elé nézek. Nem tudok sírni, pedig legszívesebben azt tenném. Ordítanék de az se megy. Csak ülök és nézek le a szakadékba ami alattam terült el a vízzel. Azt se veszem észre hogy Arou megérkezik, csak mikor megszólít és átölel. Finoman simítom meg a karját.*

-Kérlek bocsáss meg nekem kedvesem... nem... nem tudtam hagyni nézni ahogy feléd meg megfeszült izmokkal. -Mondom és ekkor csordulnak ki könnyeim és megfordulva szorosan bújok Arou karjaiba.*

-Nem tudtam mit tehetnék... a szívem döntött... meg akartalak védeni. *mondom könnyek közé fojtva szavaim és szorosan bújok Arou karjaiba maga mellé helyezve lábaim. Ruhájába kapaszkodva temetem arcom mellkasába.*

- Nem tudtam nézni ahogy feléd megy mérgesen... nem... nem te tehetsz erről az egészről... én... én hazudtam... én nem mondtam igazat, hogy bekerülhessek és megkereshessem szüleim gyilkosát... Kérlek bocsáss meg nekem! *Tör ki belőlem a sírás és vállaim remegnek.*

-Tudom kedvesem! Köszönöm hogy megvédtél és tudom hogy bajba kerültél.
*mondta neki kedvesen és a hátát simogatta hogy megnyugodjon. Nem engedett az ölelésből és hagyta hadd sírja ki magát a lány, úgy könnyebb lesz majd neki később ha ki adta magából*

-Ne okold magad! Nem Te tehetsz róla! A Sors akarta így! *Adott neki egy puszit és tovább simogatta ölelgette.* - Nekem nincs mit megbocsájtanom. Kérlek nyugodj meg. Megoldjuk majd bármi is legyen ezután. Ne félj én mindig itt leszek veled. *ölelte szorosabban*

*Szorosan bújok hozzá és fogta a ruháját. Egy darabig csak így sírt, majd pityergett.*

-Szégyent hoztam nagybátyámra... *Mondom még pityeregve. Lassan nézek fel Arou szemeibe.*

-Mihez kezdek most? Én nem értek máshoz... *Sóhajt és még szipogok, de lassan kezd átcsapni dühbe hangulatom.*

-Ha nem nevel harcosnak ez az egész meg se történik! *Mondom indulatosan, de szinte azonnal lecsillapodik.*

-Viszont akkor nem lennék veled... *Mondom elmerengve és behunyva a szemem próbálok lehiggadni.*

-Nem akarok vissza menni. Nem tudok a srácok szemébe nézni, se Eras szemébe... me... megtámadtam a felettesem! De... de mi mást tehettem volna?! Hagytam volna hogy meg... megverjen? *Kérdem és próbálok valami megoldást keresni. Jobban Arou karjaiba simulok és szívem üvölt a fájdalomtól, de örül is, hogy nincs baja szerettemnek.*

-Örülök, hogy nem esett bajod... *Mondom őszintén már nem sírok csak meredek magam elé.*

*Megsimogatta a lányt és látta hogy vívódik magával. Nem volt jó így látni. Remélte hogy Eras bölcs döntést hoz majd*

-A sors akarta így. Ez előbb vagy utóbb megtörtént volna azt hiszem. Aminek köztünk történnie kellett szinte azonnal megtörtént ahogy találkoztunk.. a többi már csak következmény volt. És jobb hogy így távol történt másoktól hogy szembefordultál vele. Ha ez a városban történik akkor hadbíróság lenne, de Eras sem akar ilyesmit. Védeni akart téged Geret előtt. Javasoltam neki hogy ne füllentsen érted. Az ő pozíciójában ezt nem teheti meg. Látod… bár elbocsájtott, de azt hiszem nem is haragszik igazán, különben miért is jutott volna eszébe ilyesmi. Ha haragudna, akkor most én sem ülhetnék itt veled. Látott nem tettek velem semmit sem a harcosok sem ő.

-Nem kell most visszamenned. Előbb pihenj kicsit. Majd visszamegyünk ha már nem lesz vörös a szemed, mert ezt most még az Úrfi is megirigyelné olyan piros. *próbál vele viccelődni kicsit*
-Aztán viszont szembe kell nézni ezzel. Még hátra van a túra második fele és mehetünk visszafelé is a barlangban ha akarod. Ott nem lesznek mások, kicsit nyugton lehetsz, csak a nyafogásom kell hallgatnod … *oldja kicsit a feszültségét* … Mert én végig melletted leszek, nincs mitől tartanod. De csak úgy tudsz könnyíteni a szíved fájdalmán ha szembenézel a dologgal.

-Geret is meg fogja érteni idővel. Először persze biztosan zsémbel majd, de aztán megnyugszik. Mindig úgy szokott lenni. Majd én beszélek vele. Akármi is történt, az egyetlen rokona vagy és szeret téged. Eléggé keményfejű persze, de érző szívű is.

*folyamatosan beszélt hozzá nyugodt hangon és igyekezett realistán és egyben optimistábban vázolni a helyzetet mint ahogy a lány látja most. Még mindig ölelte, nem eresztette el*

*Bújva kedvesemhez hallgatom és igaza van.*

- Igen... igazad van Arou, bár Geret előtt nem lehet hazudni, túl jól ismeri Erast, téged és engem is... Főleg ha azért akart távol tartani tőled, amit... amit mondtál, hogy ismeri az ízlésed nők terén, de... neki se mondtam el hogy érdekelnek a banánok. *Mondom elgondolkodva és mély levegőt véve lassan szakadok ki öleléséből.*

- Semmi kép nem hagytam volna, hogy Eras Geret előtt megvédjen és magára vállalja a dolgokat. Ő ezt nem teheti meg... én csak egy nő vagyok *Ezt a dolgot fájdalom ittasan szomorúan jelentettem ki.* ő pedig a népünk vezetője. Hiányozni fognak a srácok... de... Geret... biztos, hogy ki fog tagadni... ezt... ezt biztosra tudom. *Mondom magam elé nézve és mély levegőt véve nézek fel Aroura.*

- Az az álom se könnyített lelkemen... szeretném neked elmondani az álmot, mert nagyon... zavar... és remélem csak álom volt és nem az istennőnk üzenete... sokan mesélték nekem már nők, hogy voltak olyan álmaik ahol valamit megálmodtak és elmenve egy vajákoshoz, aki ugyan azt jósolta ki neki burkolta és az álmát pedig Gaia üzenetének mondta és a végén valóra vált... *Mondom azokat a pletykákat amit hallottam. Én hiszek Gaiaban bár imádkozni nem sűrűn szoktam hozzá, de tisztelem őt.*

-Álmomban újra ugyan ott voltunk a síremléktől nem messze és szeretkeztünk. Mikor a hasamon éreztem egy meleget árasztó nyugtató kezet. Pont itt... *Mondom megfogva hasam közvetlen a méhem felett.* Lenéztem és a kezet követve egy ébenfekete hajú nő térdelt mellettünk. Épp kiakadtam volna, hogy mit tapiz és zavar meg minket mikor eltűnt. Egy másik kép következett... ugyan így a síremléknél voltunk, de imába foglalva hálát adtál Gaianak én meg mögötted álltam nagy hassal. Ismét megjelent és mosolyogva nézet rám... kérdezni akartam tőle ki ő... de ismét kép váltás... megint ugyan ott még most is nagyobb volt a hasam, de körülöttünk szaladgált 2 gyerek. Egy fiú és egy kislány. A kislány olyan volt mint te. Fehér hosszú haja volt, de az arca mint ha tükörbe néztem volna... a kis fiú meg mint ha téged látnálak fiatalabban de fekete rövid hajjal... ismét meg jelent, de nem tudtam kérdezni semmit tőle. Te közben a gyerekekkel játszottál. Teljesen olyan volt mintha a mi gyerekeink lennének azok én pedig újra... állapotos lennék. *Mondom el az álmot és egyszerűen még mindig hihetetlenek számomra ezek a képek.* Mielőtt megkérdezhettem volna ki ő... eltünt, de mi maradtunk ott. Oda jöttél hozzám és akkor ébresztettél fel. Akkor mondtad hogy ébredjek. Azért voltam zavart, mert nem tudtam, hogy ez most egy új kép vagy a valóság. *Mondom el őszintén az álmomat és mély levegőt véve bújok vissza kedvesemhez.*

-Kérlek... mond, hogy ez csak egy álom volt.

-Nem azért nem teheti meg hogy füllentsen érted mert nő vagy, hanem azért mert az igazság útját kell követnie. Mindegy kivel kapcsolatban. Nem pedig azért mert nő vagy. Bár én határozottan örülök neki hogy az vagy!

-a srácok is megbékélnek majd a helyzettel, csak adni kell nekik némi időt hogy átértékeljék a helyzetet. Attól hogy nem leszel már harcos miért ne maradhatnátok barátok? A barátságnak ilyesmi nem állhatja az útját.

-Geret pedig ha első dühében összevissza beszél is, majd megnyugszik. A harcos karrier nem ér a nyomába sem annak amit Gaia adhat. Az álmod, ha jós álom akkor azt jelenti hogy anya leszel. Pár hét múlva biztosan meg fogom tudni mondani én is. *megöleli szorosabban* -Milyen csodás is lenne! *sóhajt fel és eljátszik a gondolattal.. bár egyelőre nem meri beleélni magát*

*Töpreng egy kicsit hogy felhozza e , de látva Sayla csüggedtségét inkább megemlíti*

-Beszéltem Erassal, még nem tudja hogy megoldható e, de el fog gondolkodni azon nem e lehetnél esetleg edző. Nem harcos, hanem edző. Ha ezt sikerülne megoldani, ugyanúgy kamatoztathatnád a tudásod és tovább vinnéd a Black ház szaktekintélyét.... Ez még Geretnek is kihúzná a méregfogát... *kisimítja a hajat a lány arcából* -Bízom benne hogy bölcsen dönt majd. De ehhez az is kell hogy szembe merj nézni a jelen kialakult helyzettel és el is fogadd azt. Menni fog Sayla?

-Igen tudom, hogy neki az igazság útját kell járnia. Nem is kérem tőle, hogy hazudjon értem, mert ezt nem akarom. Én az igazságot szeretem, és nem a hazugságot. Amit Erasnak és környezetemnek mutattam eddig, az ugyan nem a teljes igazság volt, és olykor hazudtam ami nem volt szép dolog, de... mindegy...*Rázom meg a fejem és mély levegőt véve nézek fel kedvesemre és ahogy az álmomra reagál teljesen kétségbe esek.*

-Nem ez nem lehet jós álom. Kérlek mond, hogy nem lehet jós álom én... én nem lehetek anya... én nem... *Mondom teljesen kétségbe esve és lenézek hasamra és elhúzom a szám.* -Nem... az nem lehet... máris? *Kérdem aggódón és nem érezném azt hogy máris termékeny időszakomban lennék. Nem jöhetett hamarabb még van 2 napom a kezdetéig. Persze volt, hogy hamarabb jött, de most nem jöhetett hamarabb.*

*Gondolataimből kedvesem szavai ráznak fel és nézek fel rá kicsit csillogó szemekkel.* -Én, mint edző? Taníthatnám a fiatalokat? Az... az csodás lenne. *Mondom őszintén és először ül ki mosoly arcomra mióta itt vagyok.*

-Bár nem hiszem, hogy ez menni fog... *Gondolkodok el.* -Nő hogy edzhetne férfiakat... fiúkat. Hogy faraghatnék belőlük férfit, ha én nem vagyok az... bár tény elégé férfias nő vagyok, de... milyen példát mutatnék nekik... még ezen nekem is el kell gondolkodnom. *Mondom őszintén és mély levegőt veszek.*

-Természetesen szembe fogok nézni a dolgokkal. Sose futamodtam meg semmi elől... és akkor is edzeni fogok, akármi is lesz... már csak az agresszióm levezetése végett is és nem akarok elgyengülni. Ha nagyon nagy gond lesz és kellene a segítségem a srácoknak tudjak menni. *Mondom határozottan.*

-Lassan ideje lesz vissza menni. *Gondolkodom el és sóhajtva nézek magam elé.*

-Az álomról senkinek egy szót se! Nem akarom, hogy más meg tudja épp elégé felkavartuk most az álló vizet... nem akarok még egy hülye álom miatt is gondot... *Mondom határozottan és kezdem össze szedni magam. Köszönhetően Arounak.*

*Hamarosan visszaért a többiekhez ,de nem tekintett előre. Az út közben talált ismételten egy szerencsétlen követ, azt rugdosta és gurította tovább, tovább. Aztán megállt, felemelte a fejét s szembe találkozott a kérdő tekintettekkel, főleg ami a srácokat illeti. Felvonta a fejét tiszteletre méltóan ,majd még inkább lépkedett tovább, s csatakozott hozzájuk. Az ételhez nyúlt, vett magának egyet ,majd beleharapott mintha mi sem történt volna.*
Szégyen rátok! Minden bort elvitettek magatokkal! Úgy voltatok kifeküdve, mint legutóbb 3 éve.... ha ezt látták volna mások!
*Vigyorodott el, s fél szemmel kedvesét kereste, akit imádkozni látott. Vissza pillantott a srácokra.*
Régóta van ott, mi?
*Azok csak bólintottak, mivel még nem tudták hova tenni főnökük kedélyét.*

*Miután ott hagytam Arout vissza mentem a srácokhoz és a síremlékhez lépve néztem azt. Finoman helyeztem kezem rá és gondolataimba temetkeztem. A srácok se kérdeztek semmit és nem elegyedtek szóba. Csendben figyeltek és ettek.*

~Mit tehetnék én Saylaért? Jó a suliban taníthatna harcművészetet. Tehetsége van hozzá, de ő mégis csak sárkány, és Eras "alattvalója" nélküle ezt nem ajánlhatom fel neki, bár legszívesebben meg tenném. Nem értem mire jó ez az egész.. oké féltik a nőket rendben... de... mindegy hagyjuk szabad kezet kaptak a társadalmuk kiépítésében el fogadom... Szeretem azt a nagy mamlaszt mégis... annyira különbözünk... és mind ketten vezetők vagyunk. Ez... ez így nem fog működni sokáig, ha nem lesz itt valami változás...~

*Merülök teljesen gondolataimba és megsimítom a síremléket mikor Eras lépteit hallom meg. Nem nézek felé. Hallom ahogy a srácokkal szóba elegyedik és leszúrja őket. Nem foglalkozom vele. Behunyva szemem zárom ki hangjaikat.*

~Gaia... mik a terveid velük? Mi a terved velem... min kell még keresztül mennem ahhoz, hogy végre nyugodtan lehessek és vezethessem népem... miért nehezíted meg ennyire nekem a párválasztást is? Miért pont ő... miért küldesz ilyen vészjósló érzéseket felém. Miért?~

*Tele vagyok kérdésekkel amikre nem tudom a választ, de Gaia se súgja meg. Nekem kell megtalálnom a kérdésekre a választ. Tudatomban élénken él még az ájulás előtti pillanatok. Magam elé nézve hosszan töprengek minden szó nélkül.*

*Örült hogy végre elmosolyodni látta. Ezek szerint tetszene Saylának ez a megoldás. Beszélni fog az idősebb Uralkodóval is ha szükséges, de erre megoldást szeretne. *

-Örülök neki hogy sikerült összeszedned magad erős harcosom! *Adott neki egy nagy puszit *
-Nem fogom említeni nekik. Egy szót sem beszélek róla ha hallótávban vannak. *ígérte meg, majd távolabb lépett hogy átváltozhasson és felröppent a levegőbe és Sayla felett körözött hogy megvárja míg ő is jön*

*De továbbra is Sayla álmán gondolkodott. Ha ez jól álom lenne, akkor azt jelentené hogy mégis lenne gyermeke. Azt kívánta bárcsak így lenne, hiszen volt feleségével való terméketlen kapcsolatuk után úgy tűnt soha nem lesz már erre lehetőség. Most mégis.. talán… bárcsak jós álom lenne. Látta hogy Saylának más a véleménye, de nem bírta megállni hogy ne mutassa ki lelkesedését. Végül csak újra felhozta a témát.*

-A nevüket nem álmodtad meg? *kérdezte és a lányra sandított csillogó, vidám szemekkel*
-Nem civakodtak ugye? Aranyosak voltak? Jól voltak? Szeretik az esti mesét? A fagyit? A havat? A labdát? A ….. *Egy széllökés kicsit elsodorta a hangját de a felsorolás folytatódott* -... csokit? Vagy csak úgy a sütiket is? És rendet tartottak a szobájukban?

* Nyugodtan evett. Most zavarta kicsit a csend, hiszen próbált úgy tenni ,mintha nem történt volna semmi. De úgy tűnt mások ebben nem fognak segítő kezet nyújtani neki. Sóhajtott s rágott tovább. Kedvese nem pillantott felé, sőt meg se mozdult. Lassan , de hosszan nézte. Mégsem feltűnően. Elgondolkodott ,majd végül mégis lenyelte a falatott.
Egyikük sem adhatta fel a posztját, vagy pedig nem akarták, mindkettejükön ezzel nagy nyomás volt, és nem csak a nemzetségeik különbsége miatt, de már csak nemi különbségük által is másképp látták a vezetés okait, és miértjeit. Természetesen még ő is tudta, hogy ez egyik oldalról sem tökéletes.... ha megnézték Eras "durva" vezetését, vagy Leiranét, aki viszont néha elhamarkodott volt. De a "népük" őket választotta...és nekik ezt a terhet cipelni kellet. ha akarták ha nem. Vissza pillantott a srácokra. Arra gondolt ,hogy 50 éve még neki sem kellet ilyenekkel foglalkoznia....
Ismét harapott az ételből, majd a csontot is megrágcsálta, habár azt már nem nyelte le. Emberi alakban soha.*

L: - És akkor mi lesz a vissza úttal ?
D: - Biztos..vagy a döntésben?
*Rájuk emelte elsötétülő vörös szemeit hosszan. Végül megropogtatta a nyakát.*
Nincs választásom.....de fel a fejjel. Még van a vissza út, ami ugyan annyi..kb egy nap..aztán megyünk haza.
*Állt fel egy mosollyal ,mire Laos elkomorodott s felpattant. Hangja kicsit zaklatottabban csengett.*
L: - Ennyit mondasz? "Nincs választásom" De van..hiszen a társunk volt eddig!
D: - Fejezd be Laos!
L: - Nem..igenis igazam van! És... mi lett volna ha nem jönnek a vendégek? Talán ezt is elkerültük volna! Tarthattunk volna ismét pasi és a fenevad maratont! Igazából TE nem gondoltad át!
*Eras komoran nézett rá ,majd szemei hűvösebbé, és ijesztővé váltak. Dekterim vissza húzta rögtön Laost. Hangja kemény volt és ellenvetést nem tűrő.*
Ha nem tetszik, te is nyugodtan követheted őt. A felmondás nem kényszer.

*Ahogy Arou sárkány alakra váltott én is egy kis fekete füst kíséretében és felröppenek erős szárny csapásokkal.*

-Én már nem vagyok harcos... *Mondom kedvesemnek és vissza felé kezdünk el haladni csendesen, majd egyszer csak megszólal és újra az álmom jön szóba.*

-Nem és kérlek hanyagoljuk a témát. *Mondom idegesen és igyekszek előre figyelni, de nem igazán sikerül. Arou csak folytatja a dolgot.*

-Fogd be! *Morgom fogaim között de csak nem hagyja abba. Nem bírom tovább. Hirtelen változtatok irányt és oldalának ütközve lököm meg.

*Ahogy látta Sayla egyre ingerültebb lesz megfordult a fejében hogy abbahagyja a kérdéseket, de akkor jött a nemleges válasz*

-De… Ezt melyik kérdésre válaszoltad? *kérdezte * A nebekre, a labrára, a sütire estimesére vagy a… *folytatta de már érkezett is a lökés oldalról ami megbillentette a nagy fehér sárkányt*

-Hohóóó… *gyorsított a tempón csak épp hogy megelőzze a lányt… fényesebb aurát vont maga köré és farka végével ingerkedett Sayla sárkányarca előtt *

- Mi legyen a nevük? *cukkolta kicsit, hogy elterelje a figyelmét* - Gentodisz és Gundaméta? *talált ki két szándékosan idétlen nevet és elkezdett gyorsítani mert as Black-eknél ilyenkor szokott jonni a hógolyókergetés...* -Vagy Mókolisz és Mőnia? *tetézett még rá, biztos ami biztos*

*Mély levegőt véve nyitom ki a szemem és hagyom abba azt amit csinálok. Lassan fordulok meg és szúrósan nézek Laosra, majd megrázva fejem megyek oda hozzájuk. Leülve Eras mellé halkan kérdezem meg.*

-Csináljak még húst? Kellesz még, mert nálunk van egy adagnyi amit meg süthetünk és akkor vissza felé is marad neked. *Mondom határozottan és nyugodt hangon. A táskából előveszem az innivalóm és abból kortyolok reggeli gyanánt. Nem vagyok éhes, de valami meg kell a gyomromba, hogy ebédig ne éhezzek meg, még ha az csak folyadék is.*

*Az imént történtekbe én direkt nem szólok már bele. Nem fogok kotnyeleskedni. Ez az ő dolga, neki kell csinálnia, és ha folyton csak leugatom, vagy megszólom, vagy értetlenkedek aláásom tekintélyét. Azt pedig nem szeretném.*

*Nem bírom tovább mikor bele gyorsít elém kerül és a farkávak piszkál utána kapok és épp hogy elhőzza azt az orrom előle. Én is bele gyorsítok és fentebb emelkedve zuhanó repülésben húzok el mellette megcsapva farkammal oldalát.*

-FOGD BE! *Kiáltom neki ingerülten, mert nem akarok erről beszélni. Nem sokára ott vagyunk a síremléknél és még mindig nem fogja be. Üldözni kezdem és gyorsaságomnak köszönhetően hamar utol érem és felé kerülök ismét. Elé kerülök és hirtelen befékezek előtte, hogy megállítsam. Felé fordulva mérgesen ám kérlelőn nézek rá.*

-Kérlek fejezd be... mindjárt ott vagyunk épp elégé lesokkolódtak így is... nem akarom hogy tudják az álmom... és kezdem úgy érezni hiba volt elmondanom. *Mondom őszintén és mély levegőt véve repülök egy helyben. Nem akarok tovább haladni, míg Arou be nem fejezi ezt a témát.*

-Megígérted, hogy nem említed előttük és mivel magasban vagyunk a szél messze viszi a hangunkat...

*Arou közel sem olyan fordulékony a levegőben mint Sayla ezért sem kitérni, sem megállni nem tud, hanem beleszáll Saylába és zuhannak együtt jópár métert mire sikerül újra rendesen repülniük*

-Innen még nem hallják, nem voltam olyan hangos.. Ellentétben Veled. ez a „fogd be” tényleg jó hangosra sikeredett *mondta mosolyogva de belátta hogy most már ideje befejeznie és nem folytatja tovább a témát. *


*Az erdő sebesen száguldott tova alattuk. Helyenként még pamacsokban volt a hajnali pára, de már nem sokáig küzdhettek a nap sugarai ellen. Kisvártatva a folyó ezüstje csillant meg odalenn. Lassacskán kezdtek tényleg túl közel lenni a többiekhez. Elkezdett szépen lassan ereszkedni és a síremlék melletti téren ért földet és körbenézett. Látta hogy a többiek éppen reggeliznek, majd föltekintett hogy Sayla is jön e. *

*A két sárkány több kommentárt ezután nem fűzött a témához. Mivel Eras elég szépen kijelentette ,hogyha nem tetszik nekik valami, akkor mehetnek ők is. Dekterimet ez nem ijesztette meg ,hiszen, azért megfontoltabb volt, de Laos nem örült ennek a padhelyzetnek. Jelenleg, ahogy annak sem ahogyan ezt az egészet lereagálták. A reggeli folytatódott, de sokkal feszültebben. Eras felpillantott amikor kedvese mellé ült ,majd az ételről kezdett beszélni. Hosszan nézte, azt ,hogy éppen mit csinál. Látta ,hogy ivott...de nem evett. Megint. Már majdnem egy napja nem evett többet pár apróságnál. Szemei egy kicsit enyhültek vele szemben amint beszélni kezdett.*

Nem kell....én nem vagyok éhes, a vissza úton meg majd úgyis meg kell állnunk, elég ha akkor megcsináljuk. A fiúk sem hiszem ,hogy esznek többet. Inkább azt a kis maradék húst edd meg. A víz nem elengedő, ezért is ájulhattál el. Nem kell sokat, de egy kicsit egyél. Jót tesz, mivel sok energia van benne.
Bár zöldet is ehetsz ha azt akarsz...a lényeg ,hogy egyél valamit.

*Sayla hangját messzire sodorta a kisebb szél. Ő is hallotta a kiáltást, melyet valószínűleg a szentfazéknak célzott. De nem tett hozzá semmit. Fel sem pillantott rá, úgy tett ,mintha meg sem hallotta volna. Inkább elővette az üveget ,majd inni kezdet egy kis vízet.*

-Nem vagyok éhes. mondom Erasra nézve de látva ahogy néz rám sóhajtva elveszem a sült húst és egy kisebb szeletet majszolok el, hogy eleget tegyek kérésének. Én is hallom Sayla hangját. Szóval közelednek. Remek legalább nem csinált butaságot, és ők már megint veszekednek. Nyugtázom gondolataim.*

-Hánykor indulunk vissza? *Kérdem érdeklődőn Erasra pillantva.* -Ismét külön utakon vagy egy ugyan azon úton megyünk? *Kérdem mert igyekszem elterelni a témát. Nem éppen esik jól a történtek, de ennek így kellett lennie előbb utóbb meg történt volna, ezt Eras is jól mondta, szóval ezt most el kell fogadnunk. Bár nekem könnyebb, mint Erasnak.*

-Reggeli után indulunk is? *Kérdem a húst majszolva.*

*A zuhanás nem hatott meg ahogy az sem hogy elsodort a nagy fehér sárkány. Mikor megálltak csak nézek rá, majd szó nélkül indulok tovább. Remélem tényleg befejezi és szerencsére így lett.*

-Azért szeretlek, csak ez nem az a téma amit szívesen tárgyalok itt ki...*Mondom komolyan és haladunk tovább lassan megérkezvén kezdek én is ereszkedni, de már emberi alakomba váltok vissza. Szétnézve hamar rájövök, hogy mindenki vissza tért. A táskáimhoz lépkedek csendesen, és nem igazán tudom mit mondhatnék. Össze dobálva a cuccaink kapom a kezembe és arrébb víve teszem le.

Leiran feláll és hirtelen ölel meg amit én nem értek mirét pislogva nézek kedvesem re majd eltolva magamtől nézek a szemeibe.*

-Leiran... attól hogy együtt vagyok Arouval még a barackokra is bukok és érzem hogy tegnap este neked nagyon jó volt, szóval inkább most ne hergelj jó? *Kérdem tőle amire teljesen fülig vörösödik a kis csaj és zavartan pillant oldalra.*
__________________
Leiran:

*Miután megérkeztek Saylaék és látom őt teljese egészében egyben jobban meg könnyebbülök. Hagyom had pakoljon össze, majd felállva ölelem meg, majd eltolva magától közli velem a tény állást. Zavartan pillantok oldalra.*

-Ennél nyíltabban nem ehetett volna? *Kérdem és visszamegyek lehuppanva Eras mellé.*

*Leiranra pillantok s örömmel nyugtázom ,hogy mégis eszik egy keveset. A kérdésére elgondolkodtam.*
Mehetünk külön is..majd ezt eldöntik a többiek. Nekem igazából mindegy. Azzal letörölte a kezeit ,majd az éppen megérkezőkre tekintett. De épp csak egy pillanatra, aztán el is vonta a szemeit.*

*Látta ,hogy Leiran felpattant és elmegy. Tudta ,hogy hova ,így nem is tekintett oda. Lassan állt fel s rápillantott a másik kettőre. Tudták ,hogy nem akarja a főnök ,hogy felhozzák a témát, így valószínűleg nem is fogják.*
Mikor akarunk indulni ?
*Kérdezte az ott levőktől.*

-Én is szeretlek kedves! És örülök hogy jobban vagy! *mondta neki őszintén és miután leszálltak ő nem változott át emberi formába hanem kényelmesen nyújtózott egyet és ásított. Ő már összepakolta a cuccát még mielőtt erről az egészről tudomást szerzett. de az nem tetszett neki hogy ennyire feszült a légkör. Hiszen arról volt szó hogy Sayla szembenéz a következménnyel és nem az hogy nem szólnak egymáshoz sem Erassal. *

*Visszaalakult mégis emberi formába és kedélyesen mosolyogva ment a trióhoz mintha mi sem történt volna. Remélte, hogy ettől majd Sayla is megnyugszik kicsit és közelebb jön*

-Üdv ismét! Visszajöttünk. Mikor kezdődik a túra második fele? Visszafelé is lehet ugyanott menni? Vagy már nem él a verseny? Mit is kap aki elsőnek ért ide? *bombázta meg őket kérdésekkel*

----------------------------


*Laos éppen válaszolt volna Erasnak amikor a szentfazék megjelent a kérdésáradatával. Láthatóan ez a fickó vagy nem rendelkezik veszélyérzettel, vagy szándékosan keresi azt. Dekterim egy félrement kisebb falatot igyekezett jó útra köhögni*

L: -Reggeli után mi indulunk is, majd menet közben szerzünk valami kaját mert….. *jelentőségteljesen a nagy fehérre pillant* .. mert nem hoztunk mást az útra csak bort. Jut eszembe Eras! Nem ittuk meg mindet. Fele megvan még annak amit az útra raktunk el. *mondta és fejével a poggyászaik felé intett. az én zsákom félig val teli üveggel, Dekterim szerintem mindent megivott…
D:-nem igaz! Még van belőle 2 üveggel, de az kell nekem a visszaútra.
L:-add csak oda az egyiket a szentfazéknak hadd igyon ő is. Megérdemli cserébe nem kapja meg a csizmámat az ülepére. *erre Dekterim a batyujukhoz meg és nem a saját, hanem Laos zsákjából elővesz két palackot. A fogával nyitja fel mindkettőt. az egyiket előzékenyen Erasnak nyújtja a másikat Arou-nak*
D:-ha lehúzod egyben öreg! Akkor nem agyalunk meg a kis viccedért ami miatt szétittuk a fejünket!
L:-te amúgy is szétittad volna.
D:-nem ez a lényeg hanem most emiatt ittuk szét!
L:-ez igaz! *elvigyorodik* -Fenékig öreg! Vagy fuss!

---------------------------------------------


*Arou tartott attól hogy Sayla megint bajba keveri magát ha ez a kettő kezet emelne rá ezért töprengés nélkül az üveg után nyúlt. *
-Jogos az intelem! De azért valljátok csak be hogy jól éreztétek magatokat a ragu után…. *mondta és nekilátott húzóra meginni az üveg sárkánybort. Ernes felemelte a fejét az árnyékban és onnan nézte a gazdáját hogy ebből mi lesz*

*Aroura nézek hogy mit csinál. Hallja a srácok szavait és fenyegetően indul meg feléjük. Mit képzelnek ezek magukról. Ha Erasnak neki mert menni mert fenyegették Arout, majd pont ŐK lesznek azok akik ezt meg tehetik? Mérgesen pillant Laosra és Dekterimre, de mielőtt megszólalna Arou már elveszi a bort és be is nyakalja.*

-Ezért még számolunk. *Sziszegem a fiúk felé villámló tekintettel, de már nincs mit tennem Aroura nézek kemény tekintettel, de ez csak álca belül nagyon is aggódom érte. Ebből nem lesz haza út. Remélem tudják a srácok is, hogy ezzel mit tettek velem is. Igen tökéletes bosszú mind a kettőnkön, de ezt nem fogják meg úszni szárazon az is biztos. Laost még elverem. Hátra nézve rájuk komolyan szólalok meg.*

-Ha még egyszer meghallom, hogy fenyegetitek, vagy tettlegességig is elmentek... jobb lesz ha ti futtok! *Mondom és elfordulok tőlük.
~Kész elég volt nem akarok ezzel a társasággal maradni még jó is hogy kirúgott Eras... sose bántottam a feleségüket, sose említettem meg a barackjukat. Erassal igen piszkálódtam, de csak ennyi... velük még az se volt és pont ŐK azok akik fenyegetik Arout mert ők voltak figyelmetlenek? Szánalmasak.~ Gondolataimba merülve rejtett aggodalommal figyelem Arout, majd Ernestre nézek és mellé lépve veszem fel a kis rókát és nyakamba rakom.*

-Jobb lesz ha ma az én nyakamba utazol. *Mondom a kis rókára nézve.*
_____________________________________
Leiran:

*Nem tudok mit tenni figyelem az eseményeket. Hallom Sayla fenyegetését. ~Ez most igen is jogos, bár biztos vagyok benne, hogy Erasnak ez se fog tetszeni... egy nő ne fenyegetőzzön... Pedig egy nőnek igenis meg kell védenie a családját és a szeretteit, főleg ha van rá elég ereje... Megint magunkból indulok ki...~ Gondolataim végig játszódnak az agyamon, de nem szólok bele. Elveszem a maradék húst a papírról és megeszem. Nem akarok szólni, de ha ez így folytatódik akkor nem fogom tudni meg állni. Felállok ismét és táskám hátamra kapva indulok el.*

-Én elindultam vissza a táborba. *Mondom határozottan, mert erre én már nem vagyok kíváncsi. Könnyed léptekkel haladok előre vissza a már megjárt ösvényen.*