A sárkány hegy alatt elterülő erdő

*Nem álmosodott el, s szinte egyetlen pillanatra sem vette el a szemeit a lányról. Amikor hosszú idő után, az hirtelen felült , felvonta szemöldökét s úgy nézte át, tüzetesen. Vissza döntötte.*
Maradj még fekve...vagy ülve, hirtelen ájultál el, nem kellene ,hogy baj legyen.

Nem tudom....nem volt lázad, sérülésed nincs, így maximum álmatlanságra tippelhettem volna...de hát mellettem aludtál eddig is ,szóval ez sem lehet. Inkább mond meg te!
*Ahogyan hallgatta sóhajtott, majd kedvesebben pillantott rá. Közelebb hajolt hozzá.*
Kedves....rám ijesztettél tény, de ha nincs bajod, akkor semmi baj nincs. Ne gondolj arra a bolondra! S úgy tűnik jobb, ha nem idegesíted fel magad.....

Lehet túl sok hirtelen ez az egész neked. Talán kellene még pár nap pihennö neked.....ha gondolod beszélek az öregeddel.
*Fogta meg a lány kezét, majd felemelte s megcsókolta az ujjait.*

*Amikor Eras vissza fekteti csak néz a szemeibe és mély leget véve engedelmeskedik.*

-Nem tudom mi lehetett ez, de belül éreztem, hogy valami külső hatásra történik ez, de... de nem volt itt más csak mi ketten. *Mondja megfogva a homlokát.*

-Annyira rossz volt újra átélni... *Mondja és könnyei újra kicsordulnak. Szorosan Erashoz bújik és ruhájába kapaszkodik.*

- Nem tudom mi lehetett ez, de nem hiszem hogy kimerültség... de minden negatív emlék feljött... és vele együtt a fájdalom is. *Mondja és kicsit még mindig meg van rémülve. Szorosan bújik Erashoz.*

-Sa... sajnálom, hogy rád ijesztettem. *Mondja még egyszer és újra behunyja a szemét. Fáradt volt és gyengének érezte magát, de nem tudta miért. Nem tudott rá magyarázatot.*

- Ha pedig tovább pihennék csak annál több munka gyűlne fel... de ezt te is tudod. *Mondja őszintén és felpillantott rá.*

-Kérlek ne hagyj magamra. *Mondja kérlelő hangon és még jobban bele kapaszkodott.*

*hagyta hadd gondlkodjon el a lány azon hgy miért is aggódik,mert ez majd közelebb viszi a megoldáshoz is*

-Igen az van. De tessék *levette hófehér köpenyét és a lányra tertette hogy ne fázzon, mert a fehér sárkányok sokkal jobban bírják a hideget.. és most legalább lehet egy kicsit lovagias.*
-Ez majd melegebben tart amíg pihenünk. De lehet jobb lenne sietnünk. Engem nyomaszt a hely. Nem szeretem a barlangokat. A szeles tágas helyeket annál inkább és tudom az én ötletem volt erre jönni. .. De csak mert még mindíg jobb mint túl sokat gyalogolni. *mondta és elmosolyodott Sayla sok kérdésén.*

-Egyszerre csak egy kérdést.

-Édesanyád sárkányformában egy mélylila színű szépséges sárkányhölgy volt. Édesapáddal a nyári ünnepségen ismerkedtek meg. Akkoriban még én is sokkal fiatalabb voltam. Nekem is tetszett.. de én hozzá se mertem szólni. Édesapád és közte viszont azonnal kialakult valami
-Az esküvőjük hagyományos civil esküvő volt. Egymás színét viselték a jeles napon . Édesanyád egy gyönyörű fekete estélyit viselt, Édesapád pedig egy mélylila öltönyt. Ezzel is kifejezve összetartozásukat. Geret a húgommal jelent meg az esküvőn. Akkoriban sokan összesúgtak mögöttük, remélve hogy hamarosan lesz még egy esküvő.Persze nem így alakult. *mesélte és átkarolta a lányt közben*

-egészen dideregsz. Induljunk el és közben majd mesélek, te pedig felmelegszel. Odakinn még süt a nap. Ha kilépünk két óra alatt a túloldalon vagyunk. *bíztatta* - majd igyekszem nem nyafogni

-amúgy azt hiszem tudok majd képet mutatni róluk. Van pár képem otthon. Majd ha jössz edzeni szívesen megmutogatom.

*Mikor Arou rá teríti a köpenyt jólesően mosolyodik el a meleg ruhadarab érintésén, bár elégé nagy rá így össze gyűrve a maradékot ölébe helyezi és szorosan oda bújuk Arouhoz.*

-Igen lehet indulni kellene. *mondta egyetértően és lassan fel állt és a köpeny alsó részét derekára köti még jobban összegyűrve azt.* -Ha nyavajogsz akkor kiéréve a feneked rugdosom meg. *Mondja mosolyogva a férfire nézve. Nem volt komoly sose amikor ezt mondta, de azért csak mondogatta. A hátizsákot vállára kapva hallgatta édesanyjáról szóló történetet. Lelkesen figyelt.*

-Értem... akkor anyu egy lila sárkány volt. Lehet a lila szín szeretetem ezért van. *Gondolkodott el picit és a cseppkövekre, majd a barlang tetejét fürkészte. Közben elindultak tovább a barlangban. Még mindig figyelt érdeklődve.*

-Egy két képem nekem is van a szüleimről, de csak az amit Geret megtartott... Az pedig nem sok. Egy esküvői képet láttam, de azon is csak apu van ahogy készülődik. Anyuról nem sok képe van. *Mondja őszintén és felnéz Aroura ahogy tovább haladnak a barlangban.*

- Kérlek mesélj még a szüleimről. *Mondta újra gyermeki kíváncsisággal.*

Akkor nem tudom. Nincs itt semmi, hogy őszinte legyek, nem is érzek semmit. Úgy hogy csak remélhetem ,hogy ne bujkál benned semmilyen betegség.

* Kicsit szomorúan pillantott rá ahogyan hallgatta. Azért rossz volt így látni kedvesét. Főleg ,hogy azok az emlékek amiket őrzőt sokkal mélyebb sebet vájtak a szívébe annak idején, mint ami valaha is begyógyulhatna. Ő nem tudta mit élhetett át, de nem is szokott ilyeneken gondolkodni, pont emiatt. Viszont most megsimogatta kicsit a kezét. Nehezen, de próbált megértőbb lenni.*

Elmúlt..és biztos szörnyű volt...de elmúlt.
*Hozzábújt, ő meg hagyta. Előre pillantott. A nap úgyis hamarosan lemegy. Ez már nem lesz olyan nagy hátrány. A lányra tekintett.*
Maradjunk itt..... pihend ki magad, aztán majd tovább megyünk. Most már úgy sem érdemes. Talán egy -másfél óra és besötétedik. Addig meg nem érnénk át az erdőn.

Tudom...de felajánlottam!
*Vigyorodott el.*

*Kuncog* akkor sokat fogok nyavajogni hogy valora is valtsd. * viccelogott vele es felvette o is a hatizsakot, majd atkarolta a lany vallat es ugy indultak tovabb.*

-nehez ugy meselni hogy nincs konkret kerdes... Mire vagy kivancsi? Emlekszem egyszer edesanyad kiosztotta a bacsikadat mert szakitott a hugommal. Geret sokaig hallani sem akart az esetrol. Nem haragudott edesanyadra, csak o sosem szereti az Aurora temat. Akkoriban is ugyaneza tereszete volt. De rola maskor.. Most edesanyad a tema. Erette nagyon a tavaszt. A kedvenc evszaka volt a sok megujulo elettel a viragaival. Egy egesz nagy viragokert volt a hazatok korul amit egyedul gondozott, nem bizta masra, .. Minden evben atultette a tulipanokat es a narciszokat hogy mas mas minta legyen mikor kinyilnak... Nagyon tehetseges es ugyes volt mindenben ami szeperzeket kivant. Persze lila tulipanok voltak.. De akadtak koztuk feketek is mert atyad viccbol duzzogot neki.. Igy aztan lett az is.... * meselt mikozbenhaladtak. Ernes pedig tele hassal veres pofaval kocogott utanuk*

*Kedvese mellett lassan kezdett megnyugodni. Lassan felnézett az égre és látta ő is a lemenő napot. Sóhajtva bújt újra szorosan kedveséhez.*

- Talán túl sok a negatív emlék amit nem tudtam elengedni. *Mondja halkan és finoman helyezte fejét a férfi mellkasára. Megcirógatva azt.*

-Éhes vagy? *Kérdi kicsit terelve a témát és lassan vissza fel ült úgy nézett kedvesére és egy mosoly is megjelent az arcán.*

-Készíthetek valami finomat, ha gondolod Eras. Vagy... máshoz lenne kedved? *Kérdi kicsi kacér csillogás jelenik meg szemében és szája sarkában. Finoman simította meg az erős izmos mellkasát. Láthatóan jobban volt.*

*A szurkulet elotti erdoben reszeges notafoszlanyok szallnak a levegoben. Egyre tisztaban es erthetobben ki lehet venni a szoveget es az eloadok hangjat. Laos es Dekterim kezdik utolerni Erasekat*


--hollari hollari hollari hooo.. Az erdoben a gatyam elhagyom hollari hollari hollari ho.
- Neeeem nem az a szoveg figyi.. Az erdoben vadaszni huu de joo hollari hollari hollari ho...
- Az erdoban a segged szetrugom hehh.. Hollari hollari hollari hoo.
- majd en a tiedet vadbarom hehe hollari hollari hollari hoo....

*Szorosan oda bújik Arouhoz és most érzi csak igazán mennyire is alacsony hozzá képest.*

- Basszus... ennyire alacsonynak lenni.-.- *Mondja kicsit duzzogón, de halad mellette.* Anyum is ennyire alacsony volt? -Kérdi felnézve a férfira. Örömmel hallgatta ezeket a dolgokat édesanyjáról.*

- És apu? Ő hogy hogy nem lett harcos mint a testvére? Gondolom nem a fizikumával volt gond. Vagy igen? *Kérdi érdeklődve és újra maguk elé nézett.*

- De ha azzal volt gond akkor Geret miét lett harcos, neki nem volt? Ahh... utálok találgatni. *Mondja és mély levegőt véve sétált tovább. Lassan elérték a barlang közepét, de nem álltak meg. Bújt kedveséhez, és hirtelen egyszer csak Sayla lába lendült és játékosan meg rúgta Aruo fenekét hátulról és a plafonra nézet fütyülve, mint ha nem is ő lett volna. Ernes hol megelőzte őket, hol pedig lemaradt pihegni.*

*Orommel toltotte el a lany kozelsege. A zaporozo kerdesekre igyekezett felelni.*
-talan fel fejjel lehett magasabb nalad. Tehat nem volt o sem valami magas.
-edesapad Gerethez kepest szelid termeszetu volt, ezert nem is ment talan harcosnak. Persze nem vol olyan nagyon szelid... De Gerethez kepest igen.

*A hatsonbillentes varatlanul erte es csodalkozva nezett a lanyra. Amikor latta hogy ugy tesz minhta nem is o lett volna, elnevette magat. *

-Hohooo.. Ugyis tudom hogy te voltal. Ernes nem er fel eddig a csepkovek pedig nem rugdosnak. pedig nem is nyafogtam. Ezert most fel ora szuntelen nyafogas jar... Mivel is kezdem... Lassuk csak... O de faradt vagyok. jajj de messze agyunk meg. Hogy unok itt a arlangban lenni... Mikorra erunk mar oda... Mi lesz ha eltevedunk...*mondta jatszott ketsegbeesessel es panikkal es megolelte Saylat ugy mint aki most ilyed volna meg valamitol az arnyekban... * -Mi van ha szornyek is vannak erre.... *Folytatta*

Lehetséges.....
Pihenj csak. Jobb ha most itt maradunk ,mint mondtam.

*Majd elmosolyodott. Örült annak ,hogy a lány jobban érezte magát. S nem csak mondta ,mivel látta rajta. Megrázta a fejét. Szokása ellenére ,most nem érzett csillapíthatatlan éhséget.*
Nem...azt hiszem ,most nem vagyok éhes.
*Ez elégé furán hangzott a szájából, így ő is elgondolkodott rajta. Majd a kacérkodásra elmosolyodott.*

Bírja a kis szíved?
*Kérdezte széles vigyorral mialatt vissza döntötte a palástra s főléhajlova hosszan ,s hevesen csókolta meg. Nagy kezeivel átkarolta a lány derekát, mialatt egyre jobban húzta a csókot. Aztán hirtelen zagyva énekhangok csapták meg a füleit. Kipattantak vörös szemei.*
Azok a majmok itt vannak nem messze!

-Értem. *Gondolkodott el a hallottakon és mikor felnevetett újra ránézett vigyorogva, de mikor bele kezdett a nyafogásba még ha játékosan is, de idegesítette.*

-Ha nem hagyod abba újra seggbe rúglak! *Mondja de ekkor megölelte színlelt riadalommal. Viszonozta az ölelést.*

-Nos valószínű vannak itt szörnyek kedvesem... de tudod ez megítélés kérdése, kinek mi a szörny:P Viszont kérlek nyugodj le, mert én nem félek. Neked sincs okod. *Mondja lágyabb hangon, de érezhető belőle, hogy azért idegesebb mint eddig. Az ölelésben kicsit erősebben, de még mindig nem fájdalmasan ütötte meg Arou fenekét és mélyen nézett a szemébe, majd csak bele markolt abba. Mélyen nézett a szemébe.*

-Folytatod a nyavalygást megfordítalak és úgy rúglak seggbe és nem játékosan fogom megtenni. *Mondta sokat sejtetően, de ha mégis folytatja elkönyveli mazoistának az öreget, bár már így is megfordult a fejébe, hogy az öreg elégé mazoista, ha csak azért képes Geretet idegelni, hogy megkergesse és megverje, még ha csak egy kicsit is kapjon.*

-Arou... már régóta bujkál bennem a kérdés... Te mazoista vagy? *Kérdezi meg most már konkrétan, miközben az oldalára helyezve kezét, kezdte el újra vezetni a barlangban, hogy haladjanak kifelé.*

*Mosolyogva nézett kedvesére és meglepte hogy nem éhes. Megcirógatja az arcát.*

-Ha éhes vagy szólsz. *Mondja kedvesen megsimítva újra arc élét.*

-A kicsi szívem? Nem azzal volt a baj kedvesem. *Mondja miközben már kapja is az érzéki heves csókot. Hagyja hogy vissza döntsék és beleszusszanva a mohó csókba szorosan bújik kedveséhez. Az ő fülét is megcsapja a zagyva ének és mikor Eras elszakadt édes csókjukból szinte könyörgőn néz rá.*

-Ne foglalkozz velük. *Mondta és tarkóját megfogva vissza húzta és újra megcsókolta hosszan. Nem akarta elengedni. Szorosan bújt hozzá és ontotta csókjait kedvesére, de a hangok egyre jobban közeledtek és erősödött a hang. Lassan szakadt el és nézett Erasra és halkan szólalt meg.*

- Másik úton haladnak, talán nem vesznek észre minket. Kérlek, ne menj oda. Had haladjanak el mellettünk. *Mondja kérlelő vágyakozó hangon. Nem akart, most mással lenni, csak kedvesével.*

De ha közelebb jönnek ? Nem csak ,hogy meglátnak minket...mondjuk az lényegtelen, de még ide is vergődnek. Mondjuk egy kiadós verést már megérdemelnének.... talán nem is lenne olyan rossz dolog ez.
*Vigyorodott el ,már előre örülve ennek a lehetőségnek, habár két részeget nem olyan nagy dolog elverni. Igen, ez a másik fele a dolognak. Aztán találkozott kedvese szemeivel. Látta a benne feltörő vágyakozást s elmosolyodott. Végül azzal fenyítette meg ,hogy elfoglalja majd a vadászaton, de előző éjjel a lány csiccsentésének köszönhetően csak aludtak......talán egy kis kitérő nem vesz el sok időt.....*

*A csókot viszonozta ,majd ismét felpillantott. Egyre közelebb jöttek a hangok. A folyó mellett voltak, egy kis ösvény volt mellettük, azután meg az erdő széle.*
Ha erre jönnek ,mindenképpen meglátnak minket.
*Pillantott vissza rá*
De talán szerencsénk lesz....
*Hajolt rá ajkaira s szorosan nyomta a földnek a lányt.*

-Hogy en mazochista? hummm.. Ezt mas is mondta mar.. Lehet benne valami. * A hatsoja 'hatson rugason' csak somolygott, lathatoan tetszett neki az otlet. *
-De azt hogy erted hogy tenyleg vannak itt szornyek? *kerdezte es most tenyleg kicsit panikolva nezett korbe. Erosebben olelte a lanyt. *

-Persze te nyugodt vagy.. De en nem tudok harcolni. Talan csak a pajzs ami segitsegunkre lehet. * Mondta es most mar nem csak viccbol nyafogott.*

-minek is volt az a hulye otletem a roviditessel. Most itt vagyunk hidegben, sotetben, faradtan, zart helyen es szornyek vesznek korul... az is lehet hogy itt halunk meg es senki sem talalja majd meg a csontjainkat. Csepkovekke fogunk valni..

- Azért megverni nem kell őket. *Mondom nyugtatólag és tovább cirógatom arcát finoman. Minden csókját viszonozok és halkan szusszanok beléjük.*

- Remélem szerencsék lesz de ahhoz csendben kell lennünk. *állapítom meg egy kedves mosollyal és egyáltalán nem zavar ahogy érzem hogy a földbe nyom. Szorosan ölelem és simulok hozzá, de a csók csatánál tovább nem megyünk, míg halljuk a hangokat.*

*A hangok most a leghangosabbak, de lassan távolodni kezdenek aminek igazán örülök. Lassan szakadok el tőle és a szemébe nézek.*

-Úgy hiszem elmennek. *Mondom finoman és megcirógatom az arcát ismét és csillogó szemeim mélyesztem övéibe.*

*Kicsit elcsodálkozik a vallomáson és megvakarja a fejét ám ekkor csak jobban magához öleli Arou amin meglepődik.*

-Jó lvan na nyugodj meg... nincsenek itt szörnyek csak ugrattalak! Itt szörny maximum én vagyok, mert ha nem fejezed be leülök a térdemre fektetlek és elverem a segged, ahogy a gyerekeknek szokták. *Mondta egyenesen a férfira nézve.*

-Kezdek elgondolkodni, hogy nem kell nekem gyerek mert te is az vagy... egy nagy gyerek. *Mondja két sóhaj között. Megfogta a derekát és vezetni kezdte a barlangban.*

-Igen hideg van és sötét... de ha sietünk hamar kiérünk. Főleg ha nem nyavalyogsz és előre figyelsz. *Mondta őszintén és húzta magával a hatalmas félős sárkányt.*

-Nincsenek szörnyek. Nem léteznek! A barlangokban maximum denevérek vannak, de azok se ilyen mélyen hanem a bejárathoz közelebb...

Ohh...hidd el ,hogy megérdemelnék. Tudnék felsorakoztatni jó pár indokot.
*Vigyorgott szélesen ,majd ráhagyta. Bólintott.*

*Csak akkor szakadt el tőle jobban, s vonta fel a felsőtestét ,amikor hallotta ,hogy a hangok elhaltak az estében. Hosszan nézte, vörös szemeiben még több élet csillant fel.*
Akkor .... felállítom a sátrat. De a kiesést ezért viszonoznod kell! Holnap gyorsabban oda kell érnünk. Remélem még eltévednek az este párszor!
*Széles vigyorral állt fel. Leporolta magát ,majd a csomagokhoz ment s elkezdett kipakolni. legalábbis a sátrat. Fel kell állítania. S így is tett. Elkezdte.*

*A biztonsag kedveert maguk kore vont egy magikus pajzsot es felerositette a fenyaurat. Eszebe jutott amit Eras mondott neki Yeralti utcain az oriasi szornyu remseges patkanyorol.. Amiknek nem jutott most eszebe a neve de arra emlekezett hogy felni kellett toluk *

-lehet hogy renyleg vannak itt szornyek.. *Olelte a lanyt es viszonylag gyorsan haladtak most hogy Arou mihamarabb ki akart jutni a paniktol*

-ott az arnyekban mintha mozgott volna valami.. *Megtorpant* Te is lattad? *Nezett az egyik iranyba remulten ahonnan hirtelen neszezes is hallatszott. Valami volt ott es ragott valamit. Arou ketsegbeesetten kapaszkodott Saylaba amikor a valami kozeledett. *

*Ernes alakja bontakozott ki az arnyekbol szajaban egy arany villat hozott, aminek marolatan zafir kovek tukroztek vissza a sarkany fenyet.*

*arou megkonnyebbulten sohajtott fel es kicsit megrovon nezett a rokara*

-ezt direkt csinaltad... es miket veszel a szadba..? *Elvette az evoeszkozt es csodalkozva nezett ra majd Saylanak adta. *

-azt hiszem ezt keresni fogja valaki. Erdemes lesz odaadni Erasnak vagy Geretnek hogy jarjanak utana... hacsak nem egy osi sirbol hozta elo egy halott mellol... vagy lehet rablok rejtettek ide valamit es orzik is.. Lehet hogy gyilkos haramiak is vannak a barlangban...

*Felülve nézett kedvese után. Felhúzta a térdet és úgy figyelte.*

-Max a hátadra veszel és úgy haladunk tovább. *Mondja felkuncogva.*

-Segítsek esetleg? De ha a sátrat felállítod, reggel annál később tudunk elindulni. Igaz már nem vagyunk messze. Ha este még mennénk oda érnénk a tervezett időre... bár nem kalkuláltuk bele az ájulásom... amit még mindig nem tudok hova rakni. *Gondolkodik el ismét és mély levegőt véve figyelte, ahogy Eras állítja a sátrat. Hagyta egy darabig egyedül szenvedni, végül pedig odamenve segített neki. Együtt fejezték be és csak a négy sarkát tűzték le.*

-Ennyi elég lesz, mert majd a súlyod szépen lent tartja ha erősebb szél jönne. *Kuncog kicsit majd berakja a két háti zsákot.*

*Unotan néz Aroura és egyenlőre még hagyja a nyafit, de mikor már Ernest mocorgására is megriad és átöleli nem bírja tovább.*

- Elég legyen ebből. Nincsenek szörnyek, és azok a patkányok se léteznek a földalatti városba. Ha mégis léteznek én itt vagyok és megvédelek! Komolyan az idegeimre megy a nyafogásod. Mi vagy te gyerek? *Kérdezem a hatalmas sárkánytól ingerültebben. Mikor csak nem hagyja abba leülök és mérgesen nézek rá. Kezdem úgy érezni arra megy ki a játék hogy szét rúgjam a seggét.*

-Ha nem fejezed be a nyafogást én itt maradok és egyedül kell tovább menned! *Mondja és elveszi a kanalat és megnézem.*

-Érdekes, hogy itt találtál ilyet Ernest...*Mondom a kis rókának de Arou újra rázendít a hisztire és a nyafogásra. Nem bírom tovább. Megfogva a kezét rántom le és fektetem a térdemre és egy nagyobbat csapok a fenekére.*

-Úgy kell bánnom feled mint a hisztis gyerekekkel?! *Kérdem ingerülten és nagyon remélem végre befejezi ezt. Könnyedén állítom vissza és én is fel állok.*

- Megyek utána nézek honnan van. *Mondom és elmegyek abba az irányba ahol Ernest előjött. Eltűnök Arou szeme elől.*

Hát nem kalkuláltuk bele. De nem lesz gond. Majd hajnalba indulunk. A sátrat hip -hop összedobom, aztán ha még alszol viszlek a hátamon téged.
*Nevetett kicsit. Egy ideig szenvedett a sátorral, majd a lány segítségével végeztek. Ezután rápillantott hosszan.*

Nagyon vicces... HA HA HA.* vigyorodott el ,majd kihúzta magát s megtapsolta magukat.*
De valószínűleg így lenne. Téged könnyen elvinne...de engem nem. Ahhoz legalább egy orkán kellene.

*Majd felvonta a szemöldökét.*
Még mindig azon gondolkodsz, hogy mitől ájulhattál el?

*Meglehetosen meglepodott a fenyitesi modszertol es mikor Sayla vissza felallitotta, csak mosolygott. Nem volt kellemetlen neki. Sot, szivesen bevallalt volna belole tobbet is... Amikor viszont Ernes lelohelye utan ment es nem latta, kezdett ideges lenni*

-mi van ott? mit latsz? *kerdezte es kozelebb ment. Fenye miatt fura eles arnyekok mozogtak a barlangfalon. Amig a lany mellette volt, eszre se vette, de most hogy egyedul maradt hirtelen nagyon kicsinek es levegotlennek tunt a barlang. Igyekezett lassan lelegezni es nem gondolni arra hol van. Bar nyilvanvalo volt hogy o csak egy vedtelen civil, megprobalt belevalobbnak tunni. Becsukta a szemet es elepzelte hogy csak egy szobaban van. Ez egy piciket megnyugtatta, bar tudta ha kinyitja a szemet, es a lany meg mindig nem lesz ott, tenyleg lehet, be fog panikolni.*

- Sayla? hahooo ... :S

-Még mindig jobb életem, ha te vagy a nehezebb mint én. *Mondom mosolyogva és mellé lépve nézek rá kedvesen.*

- De azért szeretlek. *Mondom őszintén és finoman simítom meg mellkasát. Kérdésére megrázom a fejem.*

-Nem nem gondolkodok, csak eszembe jutott egy pillanatra, de nem akarok már ezzel foglalkozni. *Mondom teljesen őszintén.*

- Lehet majd megvizsgáltatom magam azért Arouval mikor találkozunk velük, de remélem nincs semmi komoly. *A sátorhoz lépve megyek be és kinézve kedvesemre mosolyodok el.*

-Nos... akkor nem jössz be?

*Haladva a sötétben keresem a tárgy lelőhelyét és lassan meg is találom. Elgondolkodva nézem a csontvázat és a mellette lévő tárgyakat. *

-Semmi... csak egy régi sírhely. *Mondom és vissza teszem a villát a vélt helyére és levéve a zsákom kiveszek egy gyertyát és a halott mellé helyezem meggyújtva és felvéve a zsákom és Ernestet nyakamba rakva elindulok vissza. Pont mikor Arorua értem kiált. Odaérve elé finoman simítom meg a védőpajzsát és óvatosan lépek bele.*

-Nyugi csak én vagyok. *Szólalok meg szelíd hangon és arcát megérintve cirógatom meg.*

- Nincs itt semmi. *Mondom nyugtatóan.*

- Kérlek most már nyugodj meg. Itt vagyok melletted. Gyere haladjunk tovább. Minél hamarabb kiérünk annál hamarabb vége lesz ennek a félelmednek. *Mondom csendesen szinte suttogva, hogy még hangom se rémissze meg még jobban.*

-Itt vagyok és megvédelek kedvesem. *Folytatom nyugtatását és gyengéden fogom meg kezét és kezdem el vezetni az ösvényen.*

-Enrest is a nyakamba van most már nem fog megrémíteni a motoszkálásával. Nyugodj most már meg. *Mondom szelíd kellemes hangon, amin még én magam is meglepődök, hogy erre képes vagyok. Finoman húzom magam után és haladunk előre.*

-Ha nem szeretnéd nem kell kinyitnod a szemed.