A vérfarkasok falva - Waerjak ház - 3

*Theta a leshelyről figyelte az eseményeket, közben azon morfondírozott, hogy hogyan juthatna ki a leghamarabb. Valami történhetett a kísérettel, mert nem csatlakoztak a csetepatéhoz. Gaul feltalálta magát, Yavanna eltűnt, Tulkas pedig megjelent, hogy elégtételt vegyen a támadókon. Közben feltűnt egy új alak is, akit nem ismert. Láthatóan ő is megilletődött, még nem döntötte el, hogy melyik oldalra álljon. Theta egyet tudott: bármelyik oldalra, csak az ne a házban legyen. Bár, az pedig gyávaság lett volna a részéről, ha itt hagyja őket a pácban. A pálcáját előreszegezte, mert látta, hogy valami repül a támadó férfi, Freya apja felé, amit Tulkas dobott. Gondolta, segít, hogy ezek a golyók célba érjenek, így megfagyasztotta a támadót.
A kis fehér mókus az új jövevény lábához osont. Eseményt szimatolt a levegőben, a zűrzavarok pedig mindig nagyszerű lehetőségek egy-két erszény eltulajdonítására. Felnézett boci szemekkel a férfire, jelezvén, hogy vegye magához, mert a végén még baja eshet ennek a kis tündéri tüneménynek.*

*Noéle észrevette a felé rohanó Gault, igyekezett kitérni előle, de így is majdnem felbuktatta. Először csak lesajnálóan nézte, hogy a fiú egy egyszerű karddal akar megvívni vele, de amint felismerte  fegyver mágikus auráját, komolyabbá vált. Már szóra nyitotta volna a száját, mikor Gaul repülősdit kezdett el játszani. A nő kurta sóhajt hallatott, és egy legyintéssel eltérítette az ugrás irányát.*
- Ide figyelj, kölyök. Nem tudom, ki vagy, de ne avatkozz a nagyok dolgába, rendben? *gyors fagyvarázslatot bocsátott a kardra. A jégpáncél azon nyomban elkezdett sziszegve olvadni. Hát tovább növelte azt.
Voldrae megtorpanva állt. Felszisszent, ahogy látta a macska fájdalmát. Freya említette, milyen fontos neki az állat. Raden egyből hanyatt vágta magát, hogy eloltsa a bundáját nyaldosó lángokat. A férfi összeszűkült szemmel figyelte a pinceajtó mögül előtörő Tulkast. Utálta, ha bármiben is megzavarták. Az a kis mitugrász is akadályozza a nejét. Nem hogy inkább a saját dolgukkal foglalkoznának! Elképzelni sem tudta, hogy Aleina hogyan állíthatta a saját oldalára a Waerjakokat.
Eltért a golyók irányából, melyek fémes koppanással pattantak vissza a falról, immár üveggyöngyök formájában. Ekkor fagyhatott meg. Elöntötte agyát a méreg. Ki merészeli?! Tekintetével kiszúrta Thetát. Erőnek erejével egészen lassan megmozdult az egyik karja. A lába. Homlokán kövér verítékcseppek versenyeztek a kidagadt erek mellett. Súlyos léptekkel megindult felé.
Aleina közben nyomtalanul eltűnt.*

*Gauldoth dühtől torz arccal készült lecsapni, mikor valami eltérítette a röppályájáról. Az asszony legyintése keltette az erőt, figyelembe vette ezt a tényt. A levegőben összegömbölyödött majd bukfencezve ért földet, pont az egyik gyógyítása alatt meglazult deszkára. Csak addig maradt ott, míg tudatosult benne hogy a szablya körül jégpajzs volt. A nő mondott valamit, de ő csak heves szívverését és elmosódott zajokat hallott a fülében. A színek élénksége elbűvölte volna, ha nem lett volna épp teli gyilkos dühvel. Megparancsolta a kardnak melyet Rasa'Nir-nek hívta magát, hogy növelje az erejét, mire a kard körül gyorsabban kezdett olvadni a jég. Már rugaszkodott is el újra, ezúttal futva hogy ne legyen könnyű megint ellökni. Nem zavarta, ha nem olvad ki időben a penge; akkor majd betöri a fejét a jéggel.
A szablyát a vállára támasztotta és amikor úgy ítélte elég közel ért, kis ívben de annál nagyobb erővel kezdte meg a támadást, Noéle fejére célozva vele. Ezzel szinte egy időben egy dobótőr suhant be az egyik nyitott ablakon a sötételf nő háta felé.*

*A férfi felmordult mikor látta hogy nem talált, átkozta a rossz célzóképességét. Látta fiát tombolni, de úgy döntött nem szól rá; még a maga ura volt. Freyát is meglátta a kanapén, így rögtön megértette, miért ilyen vad Gauldoth. A falról leemelt egy félig már lelógó rövid nyelű buzogányt, melynek feje zöld színezésű acélból egy nagy öklöt formázott. Egy kiáltással - hogy Theta helyett magára vonja az elf férfi figyelmét - futni kezdett felé, ütésre készen tartva a buzogányt. Útközben a többi nyolc üveggolyót egyszerre, célzás nélkül Noéle felé dobta. Majd csak talál valamennyi...*

*Zephyr kezdett megvilágosodni. Kik a bálon voltak, biztos hogy nem lehettek rosszak! Csak hogy kezdett minden vadabb lenni. Nem is tudta, hogy először mit tegyen. Vigye el az álomszuszék elf kisasszonyt valami jobb menedékre, mint egy sima kanapé? Védje meg Thetát, akit most támad meg egy lefagyasztott, irtó lassú férfi? Siessen oda a vén nőhöz, hogy felsegítse, és elbújtassa valahova? Nem tudta, mit tegyen, hisz még oly sok gondolata volt ezek mellett is.

Körülnézett. Szeme megakadt a cipő orra előtti ugráló állatkára. Érezte, hogy hamarosan minden még rosszabbá változik.*

Jhaj, te!*morgott egyet, és felkapta a kis unikornis-múkust, és berakta az öltönye zsebébe. Mivel mindenki el volt foglalva a másikkal, Zephyr odatérdelt Radenhez. Megnézte a tűz helyét. Nem tudta, hogy a macska most már jó e, vagy még mindig gonosz. De ha gonosz, legalább neki is lesz egy kisebb izgalma, és nem csak egy helyen áll.*

*Theta meglepődött, hogy a páciens megmozdult. Praxisa során ilyen még nem fordult elő. Halkan a fogai között sziszegte csak:*

Rokonok!

*Minden erejét bevetve próbálta a lassított felvételként mozgó férfit visszatartani. Közben mindenfele zajlottak az események. A mókusa lelépett egy férfivel. Ő is lépne, csak hát ez a ruha... inkább jött volna ő is valami kényelmesebbe!*

Hol vannak már az őrök?

*Ekkor robbant be a teljes kíséret. Hárman íjpuskával lőttek, ketten a támadó nőre, egy a belassult férfire. A maradék 5 őr kivont karddal rohantak neki a támadóknak. Csak a két "rokont" vették célba. Legalább ennyit értettek a munkához: a rájuk bízott személyt és ügyfeleit felismerték, és ha lehetőségük adódott, még védelmezték is.*

*A mókus belebújta zsebbe, ficánkolt egy keveset, majd csalódottan kidugta a fejét: egy árva petákot sem talált ott. EGy kiálló cérnát kezdett rágcsálni bánatában. Nahát! Raden! Elég ramaty állapotban van! Kicsit megkapirgálta a zseb belsejét, jelezve a férfinek, hogy valahogy próbáljon segíteni az állaton.*

*Noéle kecses mozdulattal szinte eltáncolt a jégtömbös kard elől, egyúttal a dobótőrt is elkerülve, mely éles reccsenéssel állt bele a jégbe. A nő kutatón hátrafordult. Az asszony! Hova lett? És Aleina? Az a mocskos boszorkány! Gaul felé fordult. Szánakozón lebiggyesztette száját. Nyilvánvalóan kedves anyósa bűvölhette meg szegény fiú elméjét. Persze tudta, hogy ettől még újra támadni fog. Mint valami rossz kelj fel Jancsi. Muszáj kiütnie. Felemelte kezét, és ugyanúgy, mint nemrég Aleinát, a farkast is a falhoz vágta. Aztán a szemköztihez, majd ki a csukott ablakon. Az üveg csilingelő zajjal robbant szét. Noéle higgadtan kilépkedett, talpát megtámasztotta Gaul torkán. Felemelte kezét. Minden gyűlöletét, haragját beleadva küldött a tehetetlen vérfarkasra fájdalomvarázslatot.*
- Mondtam, hogy maradj ki ebből! *sziszegte fogai közt, tovább növelve áldozata kínjait. Tulkas üveggolyói ekkor kezdték meg röppályájukat felé. A már magához tért Raden ugrott a gyöngyök elé. Megrázta a bundáját, miután az összeset felfogta. Örült, hogy neki nincs varázsereje, anélkül is boldogul. Felüvöltött, figyelmeztetve Noéle-t az újabb jövevényekre. Az édesanya megpördült, ezzel az összes íjat eltérítve eredeti irányuktól. Mindhárom a falat találta.
Voldrae, kihasználva a pillanatnyi figyelemelterelődést, egy velőtrázó ordítás kíséretében rázta le magáról a fagyasztás béklyóit. Se perc alatt egy kéken fluoreszkáló pallos termett kezében, felkészülten várva Tulkas támadását. Már éppen lesújtott volna fegyverével, mikor Freya közéjük állt.*
- Elég legyen! Hé! Hagyjátok abba! Aleina mindannyiunkat átvert! Őt kell elkapni! ... Hova tűnt? *nézett szét tanácstalanul. Felsikoltott* Gaul! *Odarohant hozzá, fejét az ölébe vette, azonnal elkezdte gyógyítani. Rögtön látta, hogy anyja bánt el így vele. Rengeteg gondolat cikázott fejében. Tehát Aleina egymásnak ugrasztotta a szüleit és a Waerjakokat. Vagyis nem. Egyszerűen csak nem mondott semmit, és hagyta, hogy az itthoniak azt higgyék, ők bántották. A Rawidanok meg persze nem kérdezték, hogy ugyan, miért akadályozzák őket, hanem méltóképp igyekeztek megtorolni a támadást. Elvégre ők sem tudhatták, hogy kik ezek lányuk számára. Aleina pedig addig, kihasználva a felfordulást, szépen lelécelt. Nagyszerű!*

*Célt tévesztett, de valami mégis csattant a jégen. Nem nézett oda, felbőszült kutya módjára hördült egyet és újra támadott, mit sem törődve mással. Alighogy megindult, erejével Noéle a falhoz vágta. A kardot nem eresztette, nem szabadott! A becsapódás csak jobban felhergelte, a második találkozás a fadeszkákkal azonban már összezavarta és egész testében elzsibbadt tőle, a szablya kiesett a kezéből. Aztán valami éles hangot hallott... üvegcsörömpölés, talán. Aztán a csillagos ég... fekszik? Kezdett visszatérni végtagjaiba az érzés, hallása és látása is kitisztult valamennyire. A sötét elf nő ekkor lépett a torkára, majd nagyon is ismerős érzés kerítette hatalmába.
Fájdalom, a drága, édes fájdalom ami oly sokáig társa volt. Levegő híján némán felkacagott a tudatra, hogy kedves ismerősként köszönti ezt a fajta kínt. Érezte azonban, hogy a mágia egy része szinte el sem éri, hanem elnyeli valami, ő pedig ettől rettentően megszédült, feje hasogatni kezdett. A többnapos fáradtság is végre úrrá lett rajta, alig jött rá mi történik, máris érezte hogy mindjárt elveszti az eszméletét; elméjében a nagy mennyiségű ismerős típusú fekete mágiát Kallabash nyelte el, meggyengítve a börtönét melybe Arou zárta. Erejének vésztartalékával nyúlt Noéle bokája után és megszorította, segítségül hívva a nekromanta erejét. Mindkettejük testén egyetlen löket éles fájdalom cikázott végig, aztán Gauldoth visszadőlt az üvegszilánkokkal teleszórt földre.*
- Azt így kell csinálni, céda... *lehelte ki a szavakat diadalmasan. Freya hangját hallotta, de nem figyelt rá mit mondott, mert a fű olyan jó puha volt. Aztán egyszer csak a legifjabb Rawidan már ott is volt fölötte. Kábultan rávigyorgott, motyogott valamit, aztán vidáman felkurjantott és felemelte a jobb kezét. Büszkén megmutatta, hogy a rothadásnak nyoma sincs, aztán rajtaütésszerűen beleájult Freya ölébe.*

*Tulkas már alsó csapásra lendítette a buzogányt, mikor a felébredt sötételf megállította őket. Értetlenül nézett rá, aztán két lépést tett hátra és leengedte a fegyvert, de el nem engedte. Voldrae alakjáról sem vette le a szemét.*
- Szóval akkor... további magyarázat, gyorsan, mielőtt meggondolom magam?
*Türelmetlenül Edgar felé vetett egy pillantást, ingerülten szegezte neki a kérdést.*
- Ugye nem még valaki, aki tovább verné szét a házat?
*Ezzel egy időben Yavanna épp előbukkant a ház sarka mögül és egy aranynyakláncot vetett Noéle nyaka köré, mintha csak hátulról rá akarná adni, ám két végét erősen megmarkolta és kézfejei köré tekerte. A következő mozdulata egy erős, átlós irányú rántás lett volna, de Freya hangját és a benti harc elcsendesülését hallva elvette a láncot, majd férjéhez hasonlóan ő is hátralépett. Ezután azonban megkerülte a sötét elfet, végig őt figyelve, és fiához lépdelt, mintha csak őrt állna mellette. Látta kintről az újonnan belépő férfit, de nem törődött vele, csak Noélet nézte.*

*Túl gyorsan történt minden, az őrök csak pislogtak, ahogy Theta is csak értetlenül ráncolta a homlokát. Most akkor ki van kivel?? Aztán betoppant Morgert nagybácsi is. Hát ő meg mit keres itt?? A maga furcsa modorával, megszokott furcsa hangsúlyával. Csak a kéztartása volt kicsit másabb a megszokottnál. Az apja mindig csak úgy emlegette az öcsikét, hogy a "furi fiú", mert lányosan hosszú ujjaival a kelleténél kicsit kecsesebben gesztikulált. Most határozottabbnak tűnt valamivel.*

Tehát akkor most mi történik? Kit kell elkapni vagy ki támadt kire?

*Kérdezte értetlenül Theta, majd integetett a bácsikájának.*

Mindig ott, ahol esemény van! Üdv, bácsikám! Kocsival vagy? Ha gondolod, elvihetlek haza, ha nincs más dolgod, azt hiszem úgyis lassan mennem kell nekem is. Elég nagy lett a felfordulás, talán nem kellene tovább zavarnom. A harci bemutatóra pedig pár napon sort keríthetünk, Gaul. Gondolom, az idő most nem alkalmas erre, sok a megbeszélnivalótok.

*Eltette a pálcáját a ruha ujjába, miközben kíváncsian várta Freya magyarázatát. Theta úgy vélte, elmúlt a veszély, de az őrök még mindig felhúzott íjakkal és támadóalakzatban figyeltek minden apró neszre.*

*Noéle felszisszent a nem várt fájdalomra. A "céda" elnevezést nem vette magára, a fiú nem gondolhatta komolyan, hisz már messziről látszott róla, hogy ő egy finom, úri hölgy, és ezzel tökéletesen tisztában is volt. Elkapta a lábát áldozata megviselt korpuszáról, épp amikor Yavanna majdnem heveny fojtogatásba kezdett volna. Freya megálljt parancsolt a dáridónak, így mire kettő pislantott, a nő már biztonságos távolságban volt számára, de kiverte a hideg veríték. Ha lánya csak egy fél másodpercet is késett volna... Persze vonásain nem látszottak ezek az érzelmek, állta a vérfarkasnő pillantását, majd megnyugodott, végül unottan sóhajtott.
Mikor meglátta Freya aggodalmát Gaul iránt, megvilágosodott, elszégyellte magát, hogy éppen őt kellett elpáholnia.*
- A nagyanyám... *szólalt meg Freya, miközben az eszméletlen farkast gyógyította* Vagyis Aleina születésemkor megfosztotta szüleimet a hatalmuk egy részétől. Jobb lehetőség nem lévén, az így szerzett erőt az enyémhez csapta hozzá. A tetoválások az arcomon... *nagyot sóhajtott, igyekezett leplezni hangja remegését* Szóval ő csinálta őket, a szertartás része volt. Aztán magával vitt. Egy idő után rá kellett jönnie, hogy bár anyáéktól elvette a varázserejük egy darabját, ő maga nem juthatott hozzá. Így kénytelen volt életben tartani engem. Felnevelt, gondoskodott rólam, megtanított mindenre... Abban reménykedve, hogy egy nap majd mindenhez hozzájut. Eközben a szüleim észrevették, hogy nem minden varázserejük tűnt el, fekete mágiát még mindig tudtak használni. Így elkezdték tovább fejleszteni megmaradt képességeiket, közben egy varázslót állítottak rá Aleinára, aki sajnos már nem él... *hirtelen elhallgatott, amikor Gaul megmozdult.*

*Tulkas vad tekintetét végigvonszolta az őrökön, majd rájuk förmedt miközben lerakta a buzogányt.*
- Letenni a fegyvereket díszcsürhe, a fiam házában nem lesz több harc!
*A Waerjak-szülők meghallgatták Freya történetét, Yavanna csípőre tette egyik kezét, beleakasztva az ujját egy tigriskarom alakú pengébe, Morgertet figyelve. Férje mindeközben mélyet sóhajtva fürkészte a sötét elf szüleinek tekintetét. Úgy döntött, egyelőre elhiszi a mesét.
Gauldoth halkan nyöszörgött párat, félig kinyílt kába szemekkel nézett körbe. Arca kicsit grimaszba rándult amint megpillantotta Noélet, majd erejének maradékát összeszedve megpróbálta megvédeni tőle Freyát. Átvetette karját a nő nyakán, közelebb húzta magát, hogy eltakarja őt Noéle esetleges támadásai elől. Valamit motyogott még, de ennek még mindig nem volt semmi értelme, hisz alig volt magánál - a sötét elfet viszont nem engedte, alaposan rátapadt.*
- Hát, legalább végre alszik majd egy kicsit. *sóhajtotta Yavanna, aztán ő és Tulkas egyszerre pillantottak 'Morgert' felé.*
- Az ára valóban megvan. Vérben kell fizetni, sokban. - *morogta a fogai között, láthatóan türelme a végét járta.* - Takarodjon, ficsúr, amíg még szépen mondom!
- Tehát - *szólt közbe a nő, hogy csillapítsa kicsit a kedélyeket* - most Aleina a célpont. Valószínűleg támadhat még, tudja hol tartózkodik most Freya. Drágám, szólnunk kell a fivéreidnek.
*Tulkas körbepillantott az enyhén szólva romos helyen. Újfent felmordult, homlokát dörzsölve bólintott.*
- Igaz, ez igaz... a ház egyébként sem maradhat így.
*Még egy morranás, aztán a szülőkre nézett és biccentett.*
- Tulkas Waerjak, a hölgy pedig a feleségem, Yavanna. Reméltem, hogy ennél azért jobb körülmények között találkozunk. *jegyezte meg cinikusan.*

*Zephyr teljesen feleslegesnek érezte magát, de még mindig nem moccant. Úgy vélte, beleolvadt a környezetébe. Eddig sem vették észre, nem gondolt arra, hogy most eltűnjön a képből.

Nem értette mi történt, de Freya magyarázatát nagyon is érdekfeszítőnek találta. Elkezdte érdekelni a lány eddigi élete, hogy most miként került ide, aztán meg miért ment el a vén szatyorral a bálból, azzal a magyarázattal, hogy: "...A szülei látni szeretnék..."? Nem talált választ kérdéseire, ugyanis ha az öreg hölgy valóban csak az erőt akarta a lánytól, akkor miért vitte el az ősökhöz a nőszemélyt? Összeráncolta homlokát, szemei összeszűkültek. Próbált minél jobban a háttérben maradni, és minél jobban belelátni a körülötte levő lényekbe.

Rájött, hogy most felsőbbrendűek is körülveszik, és ő a saját kinézetét viseli. Egy gombóc nőtt a torkába, szíve hevesen vert. Próbált az árnyékba húzódni, de akármennyire is folyt bele a sötétbe, azt hitte, annál inkább kelt feltűnést. *

Idáig eljutottam, most nem kerülhetek börtönbe, aztán a pokolba!*gondolta mérgelődve, és csendes, magányos otthonára gondolt. A szürke, poros légkörre, a szépen csiszolt ebédlőasztalra... És Sophia. Most már még inkább dobogott a szíve. Ajkába harapott, és a lányra emlékezett. Aranybarna, hullámzó hajára, gyönyörűen csillogó szemére...Ki kell jutnom innen! Nem bírom tovább!

*Morgert jól ismert mozdulatai megnyugtatták. Amikor hallotta, hogy Tulkas az őreinek parancsol, felszegte az állát, és közelebb lépett a férfihoz.*

Az őreim csak a dolgukat teszik, és csak az én parancsaimra hallgatnak! Résen vannak, ezt Ön sem róhatja fel nekik!

*A többiek felé fordult, ismét a rideg modorával.*

Köszönöm, hogy vendégül láttak! Úgy vélem, ideje mennem! A bemutató miatt még visszatérek!

*Morgert és az üzlet... Üzletelni csak a megfelelő pillanatban érdemes! Ezt sose tudta a bácsikája. Theta vett egy mély levegőt, majd az őreinek biccentett, akik eltették a fegyvereket, majd kivonultak a házból. Vetett még egy utolsó pillantást a képre... Majd legközelebb!*

Gyere kérlek, bácsikám! Későre jár!
További kellemes estét! Remélem, nem tartogat több váratlan meglepetést mára Gaia! A viszont látásra!

*Megtorpant. Észrevette az idegen, ácsorgó férfit, Zephyrt. Vajon ő eddig is itt volt? Nem tudta megmondani. Inkább távozott a bácsikával. Kint, beszálltak a hintóba, ami elindult velük.*

Mit keresték a vérfarkasoknál, mondd! *Kinézett a sötét éjszakába. Kedvetlennek tűnt, a papírjait maga mellé tette.*

*Rámosolygott Gaulra, aztán enyhébben meglepődött, mikor hirtelen magához rántotta.*
- Nyugalom! Nincs semmi baj, nem kell tőle tartanod. *mindeközben igyekezett lefejteni magáról a férfi karját.
Amikor a vénember ásított egyet, elkerekedtek szemei. Élete legnagyobb válságán megy keresztül, a nő, akit eddig nagyanyjaként tartott számon, csak pár napja akarta megölni apjával és anyjával együtt. Eddigi valósága romba dőlni látszott, és az ipse ásítozik! Most! Itt! Előtte! Ráadásul még csak leplezni sem próbálta. Valami gorombaságon törte a fejét, aztán inkább elvetette az ötletet. Összeszorította száját, állkapcsa megfeszült. Dühösen maga elé nézett, szótlanul folytatta a gyógyítást. Mindeközben lelkében egyre inkább felengedett a szorongás, ahogy hallotta Tulkas és Yavanna beszélgetését. Most már minden rendben. Gondoskodnak róla. A szülei is biztonságban lesznek itt. Pár pillanat múlva szinte ólomként zuhant rá a fáradtság, valamint az elmúlt napok megpróbáltatásai. Sikítani, majd nevetni lett volna kedve, őrülten, hisztérikusan, ám ennek jelenleg biztosan sírás lett volna a vége.*
- Noéle Rawidan. *biccentett a nő, még a kialakult helyzet ellenére is tökéletesen kifinomultan.*
- Én Voldrae Rawidan vagyok. Elnézést a felfordulásért, no meg persze ezért a fatális félreértésért. Eszembe sem jutott, hogy önök esetleg... *megköszörülte a torkát* Mindenesetre a takarításban mi is szeretnénk segédkezni.
*Freya felpillantott, amikor Theta megszólalt. Eddig észre sem vette rokonát. Hál' Istennek, ő teljesen ép volt. Intett unokatestvérének, majd újra gondolataiba mélyedt.
Voldrae, Noéle biccentettek a távozóknak. Aztán a férfinek szemet szúrt az eleddig ismeretlen srác az árnyékba húzódva. Mivel azt hitte, ő is a ház népéhez tartozik, megszólította.*
- Hé, fiam! Gyere elő a sarokból, mára véget ért a banzáj!

*az ál-Morgert bácsi elégedetten nyugtázta magában hogy a házigazda elhajtotta őket. Bűnbánó tekintettel nézett Thetára amiért „elrontotta az üzletet” és elköszönve a háziaktól, követte őt a kocsiba hogy hazamenjenek végre.

A lemásolt személy járását tehetségesen utánozva szállt be kényes mozdulatokkal a kocsiba Theta után, majd eligazgatta öltözékét, koncentrálva arra hogy a lehető leghűbben adja vissza az eredeti személyt. Remélte hamar meg tud szabadulni  Yeraltiban valami ürüggyel és nem kell hazamennie a Loriniel házba.*

-----> Földalatti város utcák--->

*Amikor Theta rászólt, Tulkas nem felelt. Még csak rá se nézett, jelen pillanatban nem méltatta ennyire, inkább a falakat kémlelte. Úgy látta, nem kell attól félni, hogy összeomlana a ház. Idegesen megdörzsölte a homlokát, ahogy visszagondolt az elmúlt alig pár percre. A másik kettő bemutatkozását néma bólintással vette tudomásul, aztán Gaul felé nézett.*
- Freya, Gauldoth megmarad?
*Yavanna eközben besétált a kertből és tollat-papírt ragadott, körmölni kezdett. Néha felnézett a falakon ütött lyukakra és egyéb károkra, hogy pontosabban le tudja írni őket. Amikor kész volt, összegöngyölte a papírt és egyelőre zsebre rakta.*
- Amint tudom, elküldöm Solomonnak. Ő majd hozza a segítséget.
*Az idősebb vérfarkas csendben bólintott, még mindig nem volt beszédes kedvében. Gauldoth ekkor ült fel hirtelen, és megkésve válaszolt a nem is neki szóló kérdésre.*

- A Gauldoth megmarad! - *Ugyanígy megkésve fordult Freya felé is, szinte még mindig félájultan.* - Ha nem kell tőle tartani, akkor jó. Az jó. Bár ez a korábbi nem volt szép, nem.
*Megrázta a fejét, majd mintha ettől ugrott volna a helyére egy kirakós darabja, észrevette hogy a ház egyes részei romosak. Amint tudatosult benne hogy talán a fenti szobának is baja eshetett, páni félelem ült ki az arcára. Felvakarta hát magát a földről és Freya öléből, a lépcső felé botorkálva. A szülők csak néztek utána, Tulkason látszott, hogy akármikor készen áll hogy megállítsa ha túl kába lenne a járáshoz, de egyelőre nem tett semmit. Inkább a két Rawidanhoz fordult és megcsóválta a fejét.*
- Nem szükséges segédkezni, az ajánlatot azért köszönöm. Másrészről meg... kell tartanunk Aleinától az elkövetkezendő két-három napban?

Egy erdőben futottunk össze... Egymásra szegeztük a fegyvereinket, de se én, se Sophia nem támadtunk. Mindketten menekültünk valami elől, ezt ki lehetett venni a lihegésből, és a homlokról lefolyó verejtékcseppekről. Pár percig szemeztünk, majd miután megbizonyosodtunk arról, hogy nincs veszély, elraktunk a kardokat. Persze mindvégig gyanakodva figyeltük a másik összes mozdulatát. Már az első pillanattól fogva nem kedvelt engem, és eme érzés kölcsönös volt.

Beszélgetni kezdtünk, amiből kiderült, hogy ugyan oda akarunk eljutni. Nem szimpatizáltunk az ötlettel, de Sophia tudta, hogy az ellenség egyre közelebb kerül hozzánk. Ezért hát közösen hagytuk el az erdőt, célként egy barlang felé...

*Ekkor Zephyr felfigyelt. Összetalálkozott Theta tekintetével, ami felébresztette. Ajkába harapott, nem akart többre emlékezni! Megrázta a fejét. Nem, nem, nem, nem! Legszívesebben kirohant volna a világból, a gondolatait nem tudta megállítani. De amennyire tudta, elnyomta őket.*

Hm?*csak ennyit nyögött ki válaszul a férfinak. Keze remegett. Ahelyett, hogy szót fogadott volna Freya apjának, a falnak dőlve lecsúszott a padlóra. Nem tudott kimenni az ajtón, nem tudott egy lépést se tenni. Arcát a tenyerébe temette. A lány is szörnyetegnek vélte, hogy annyi sok életet kiontott. És mégis meg tudta őt szeretni...*

- Igen, megmarad. *automatikusan elmosolyodott, inkább ösztönösen, mintsem szívből. Nagyon elfáradt. Ha belegondolt, mostanság nem is nagyon aludt, leszámítva azt a kis ájulást az imént, de az közel sem volt pihentető.
Ezalatt Noéle feltalálta magát, seprűt és lapátot keresett, majd elkezdett takarítani. Bár ő volt az utolsó személy, akit el lehetett volna képzelni effajta tevékenység során, róla még eközben is sugárzott az elegancia és az arisztokrata önbizalom. Nem volt nagyképű vagy beképzelt, egyszerűen csak tudta, hogy ő valaki, s a kisugárzását is ez a tudat határozta meg.
Freya immár őszintén elvigyorodott, mikor Gaul felült, majd aggódva szemlélte első bizonytalan lépéseit. Értetlenül nézett Tulkasra.*
- Mi a baj? Mit akar? *kérdezte kíváncsian. Két pillanattal később már a férfi mellett állt, és a könyökét fogta alig érezhetően, de annál biztosabban.
Tulkas tudakolására Voldrae hatalmas sóhajt hallatott. Mint a beteg, aki most van túl a kezdeti nehézségeken, de a nagyja még bőven hátra van.*
- Az a helyzet... hogy nem tudom. *megdörzsölte a összeszorított szemét. A hatalmas ember ebben a pillanatban szinte törékenynek, tehetetlennek látszott* Valószínűleg vár majd egy-két napot, vagy hetet, míg alábbhagy a figyelem, és aztán fog lépni. Mindig is szeretett alattomosan hátba támadni másokat.
*Lányára nézett. Nem hitte volna, hogy valaha is eljön majd ez az alkalom. Bár már évek óta készültek rá nejével, valahogy mindig is kételkedett a sikerben. S most tessék. Előtte állt a gyermeke. Annyi mindent szeretett volna neki mondani, annyi mindent kellett még bepótolniuk. Lám, milyen szép lett! Egészen hasonlít az anyjára. A szemét viszont minden kétséget kizáróan tőle örökölte. Ez némi büszkeséggel töltötte el, látva hogy milyen kellemes küllemet kölcsönöz a lánynak a bíborszín szempár.
Zephyrre nézett. Nyugtalan érzések kerítették hatalmába. Magány, szégyen, bűntudat, rettegés. Megcsóválta a fejét. Odasétált az összecsúszott fiú mellé. Elvette kezét az arca elől, szemébe nézett. Pár másodpercig csak igyekezett a másik lelkébe látni, majd vonásai hirtelen felderültek, belebokszolt a másik vállába. Vidám hangon megszólalt.*
- Tulkas! Nem hiszem, hogy szólnunk kéne a testvéreidnek, már ha jól értettem ki a szavaitokból a szándékotok. Hisz gondolj bele! Itt vagyok én, itt vagy te, és itt van még egy derék fiatalember, aki minden bizonnyal tökéletesen bírja a gyűrődést. Pikk-pakk kipofozzuk a házat! *kiáltott fel derűsen. Tekintete határozottan villant az idős vérfarkas felé. Semmiképp sem szerette volna most elengedni egyedül csatangolni ezt a fiút, akárki is legyen ez. Még egy életet nem hagy félrecsúszni.*

*Az ősz vérfarkas fejcsóválva figyelte Gauldoth próbálkozásait a lépcsőn való felmenetelben, ami eleinte kis akadályokba ütközött, majd egészen stabilan haladt fölfelé.*
- Szerinted mi van ebben a házban, aminek a sérülése ennyire felizgatná? Kísérd el, megállítani úgysem tudnád.
*Karba tett kézzel Voldraera nézett. Úgy tűnt, a jelenlévők közül csak ő és neje nem voltak holtfáradtak, vagy elnyűttek. Mindhárom Rawidanon látszottak az elmúlt napok megpróbáltatásai, fián meg aztán pláne. Alig volt magánál, mintha rettenetesen be lenne rúgva.*
- A legalattomosabb éppen az lenne, ha minél gyorsabban lendülne ellentámadásba amíg mi azt hisszük hogy várni fog. Többek között ezért is szeretnék szólni a fivéreimnek.
*Yavanna az ajtó (helye) felé lépkedett, kezében a papirossal. Válla fölött szólt csak vissza, mielőtt kiment volna.*
- Akkor ezt elküldöm Solomonnak, így lesz a legjobb. Úgysem ez az egyetlen dolog, ami miatt találkoznotok kéne.
*A vérfarkas komoran bólintott párat, amíg Noéle ügyködését figyelte. Valóban, egyelőre csak ennyit tehettek. Esetleg a romhalmokat a házon kívülre helyezni. Aztán megszólították, és mikor odanézett, észrevett még valakit. Valahonnan ismerős volt, de a káoszban nem tudta hova rakni az arcot...*
- Köszönöm a segítséget, Noéle. Hát ez elég... lovagias ajánlat. Kipofozni nem tudjuk a helyet, a legtöbb amit tehetünk, hogy a romokat kipakoljuk, hogy ne legyenek útban. Öreg kő és fa - ebből újraépíteni nem lehet. A másik ok, amiért a fivéreimet hívom; szereznek anyagot. Addig majd... keresni kell valami ponyvát, vagy tudom is én.
*Felmérte Zephyrt, aki most hogy megnézte, maga sem tűnt úgy, hogy jó bőrben van. Azért megteszi. Úgy látszik a Rawidan szeretné, hogy itt legyen. Biccentett az ismeretlen felé, aztán irányt vett a hátsó ajtó felé hogy elkezdje a takarítást.*
- Nem tudom hogy keveredett ide, de legyen, maradhat. Ha túl modortalan vagyok, akkor az a káosz miatt van.

*Gauldoth amint megérezte Freya közelségét, fordított egyet a kezén hogy amaz belekarolhasson, gyengéden összefonta ujjaikat is. Ez a korábbival ellentétben már nem védelmező gesztus volt, csupán így tudta legegyszerűbben kimutatni: örül, hogy épen visszatért.
Ezen kívül minden mozdulata gépiesnek tűnt, mintha csak marionett-báb lett volna. Felbaktatott a lépcsőn, ezúttal nem sok hezitálás kellett, hogy kinyissa az ajtót vagy hogy belépjen. Arcáról eltűnt az aggodalom, ahogy végigfuttatta tekintetét a szobán. Nem is kellett körülnéznie, eszébe véste a szoba teljes képét és látta, hogy semmi sem mozdult el. A biztonság kedvéért persze belépett hogy jobban körülnézzen, eztán nyugodott csak meg végleg. Mintha most tért volna vissza valami messzi helyről, újra a régi önmagának tűnt. Nem kábult, csak rettentően fáradt - de mosolygó - tekintettel fordult a sötét elfhez, akinek a kezét egy pillanatra sem engedte el. Kereste a megfelelő szavakat amikkel köszönthetné kedvesét, de a sok kérdés és mondat közül nem tudott választani. Néma másodpercek teltek el, mire mosolya bárgyúbb lett és végre kiejtett egy szót.*
- Szia.

A barlang felé sokat tudtam meg az utazótársamról. Egy férfit akart megölni, akinek nagy hatalma volt. Viszont azt nem tudtam belőle kiszedni soha, hogy milyen okból döntött így. Valahogy a beszélgetés közben egyre barátságosabbnak ítéltem meg, és rájöttem, hogy sok mindenben hasonlítunk. Amikor áttértünk arra a témára, hogy meg fogja ölni a "mágust", a hangjában egyszerre éreztem a tüzet, a kalandvágyat, és egyszerre a rettegést, és hogy nem tudja biztosra a győzelmét...

*Majd azt érezte, hogy egy erős kéz megfogja a csuklóját, és elveszi az arca elől. Voldraera nézett, aki láthatóan olvasott Zephyr érzelmeiben. Összeráncolta a homlokát, ki akarta tépni a kezét a másik gyengédebb szorításából, és ott maradni egyedül guggolva a fal előtt. De nem csinált semmit. Elnézett, nem akart tovább szemezni a felette álló apukával. Viszont amint oldalra fordította a fejét, jött egy nagy lökés, ami kibillentette az egyensúlyából, és a földre huppant. Karjával megtámasztotta magát, hogy ne terüljön el teljesen a romos padlón.

Ez a borítás szinte olyan volt mint Sophia, amikor először csókolt meg. Hirtelen volt, és a semmiből csapott le rám. Akkor is majdnem megborultam, és csak néztem a lányt. Fel nem tudtam fogni abban a percben, hogy mi történt. Aztán elhúzódott tőlem, és egy érzelemmentes kifejezéssel annyit mondott: Menjünk! Én meg csak pislogtam, és lassan elindultam utána.

Körülnézett, és szeme megakadt a semmitmondó Tulkason. Komoran biccentett ő is, majd feltápászkodott. Leporolta ruháját, aztán a vérfarkast figyelte, majd Voldraet. Értetlenül ácsorgott. Újra fel kellett fognia, hogy miért van itt, miért ilyen romos a ház, kik ezek, akikkel körbe van véve? *Akkor ez most azt jelenti, hogy maradok?

- Áhh, értem. *bólogatott, bár igazából elképzelni sem tudta, hogy az a szoba mégis hogy sérülhetett volna meg az idelent zajló események miatt. Ha úgy vette, szülei még tiszta munkát is végeztek, csak azt szedték szét, amit nagyon muszáj volt, ráadásul ugye életveszélyben is voltak...
Belekarolt Gaulba. Mióta meglátta, valami furcsa érzése volt. Mintha hiányzott volna róla valamit. Hirtelen lesápadt. Most a farkas kezét fogja. Azt a kezét. Félve odapillantott. Nem hitt a szemének.
Majdnem nekiment a férfi hátának, ahogy beléptek a szobába, nem is vette észre, hogy felértek.
Mi történt, most teljesen meggyógyult? Arou kezelése miatt? De akkor ha minden rendben, miért ilyen lestrapált? Ilyesfajta gondolatok kavarogtak fejében, míg szemezgettek egymással. Elnevette magát.*
- Szia? Hát szia! Már azt hittem valami vér romantikusat fogsz mondani. Mi történt a kezeddel? És miért vagy ilyen rossz állapotban? Mármint... Azt hiszem máskor nem lennél ilyen elnyűtt egy kis harc után...

- Valóban. Ebben az esetben viszont végképp nem tudom, hogy mire számítsunk. A legjobb az lenne, ha szereznénk egy cseppet a véréből. Onnantól kezdve már több mindent tudnánk vele csinálni, akár távolról is. *mérlegelte a lehetőségeket, szinte beleborzongott. Micsoda szerencse lenne! Akár meg is lehetne ölni végre. Úgyis többet élt már, mint kellett volna...
Noéle eközben végzett, a kukába öntötte a lapát tartalmát. Végignézett a házon. Máris sokkal jobb.*
- Ó, igazán nincs mit. Eléggé szégyellem magam a történtek miatt, csak természetes, hogy segítek. *ezalatt igyekezett kibűvölni a szekrényt a hátsó ajtón. Végül is, már csak ez maradt, amit hirtelen el lehetett tenni az útból. Vagyis... kitépte a három nyilat a falból - ezek is a szemetesben landoltak.
- Értem. Ezek szerint többet már nem igen lehet csinálni. *nézett körül. Megnyugodott, mikor megállapította, hogy végtére is rend van, leszámítva a törött ajtókat, és ablakokat. Olvadt jégdarabok úszkáltak a padlón, ám Noéle mihelyst észrevette, nekiállt eltüntetni ezeket is.*
- Rendben, köszönöm. *hajtotta meg magát a férfi, Tulkas beleegyezésére.
A fiú nem igazán bírta a tekintetét, ez érthető. De a földre esést nem tudta hova tenni. Jaa, hogy kicsit nagyot ütött!*
- Bocs, kölyök, nem akartam. *vakarta meg feje búbját restelkedve* Igen maradsz. Amolyan testőrként fogsz ténykedni itt. Az anyagiakat majd négyszemközt megbeszélhetjük, de azt hiszem nem kell aggódnod emiatt, hiszen soha semelyik alkalmazottam nem panaszkodott még a bérére. Mit gondolsz? Vállalod?

- Csss... lassabban... *suttogta, aztán pár pillanatra lehunyta a szemeit. Hagyott időt magának gondolkodni, kicsit helyrerázódni az események után. Megszorította Freya kezét, majd a szájához emelte és egy csókot lehelt rá. De jó, hogy itt vagy. Az előzőt újabb csók követte, a következő pedig a szeretett nő száját találta meg, ahogy szabad kezével átkarolta derekát és közelebb húzta. Nem tudta, meddig állhattak így, csak Freya visszatérésének öröme járt a fejében, az idő értelmét vesztette. Mikor ajkaik különváltak, kinyitotta a szemét és újfent mosolygott.*
- Szeretlek. Örülök, hogy visszatértél.
*Beszéd közben lassan lejjebb csúsztatta a kezét a nő derekáról. Aztán oldalra pillantott, megint körbenézett a szobában, mintha onnan szedné össze válaszait a kérdésekre.*
- Nem csak a kezemmel, mindenhonnan elmúlt a betegség. Arorua meggyógyított... már nem fáj. Se nekem, se másnak.
*Bár ezek szerint csak akkor, ha akarom... futott át az agyán, de nem hagyta, hogy ez az apró szokatlanság kizökkentse a nyugalmából. El akarta mondani Kallabash történetét, de nem most volt itt az ideje. Rossz állapot? Miről beszél? Értetlenül végignézett magán, aztán leesett neki.*
- Ja, hogy úgy rossz állapot... hát... az alvás és pihenés volt a legutolsó dolog a listámon a gyógyulásom után. Nagyon furcsa volt újra fekete mágia nélkül mozogni, először járni is alig bírtam. Nem akartam védtelen lenni, úgyhogy gyakoroltam meg edzettem... meg kicsit nyeszlettek is voltak a végtagjaim, és szerettem volna jól kinézni mire visszajössz.
*Ezt egy olyan mosoly követte, ami szavak nélkül, de egyértelműen tett pontot a mondat végére: És szerintem sikerült is! Ekkor azonban szemet szúrt neki valami, ami eddig biztosan nem volt itt. Közelebb lépett a bölcsőhöz, és belepillantott. Nem tudta, mi a fene akart az lenni ott benne. Merthogy ott volt, ugye? Nem lehetett annyira rossz bőrben, hogy képzelődjön. Amint felemelte a valamit, megvilágosodott - ez egy rongybaba! Szó szerint! Az alakváltó, a pimasz! Megmondta, hogy ne jöjjön be ide, de még egy párnát is tönkretett! Arca egy pillanatra dühössé vált, de csak addig. Furcsa, pangó ürességet érzett, aztán elmúlt a dühe. A rongybabára nézett, mosolyogva megcsóválta a fejét.*
- Kuku, te... te szemtelen alakváltó.
*Köszönöm. Freya felé fordult, és felemelte a párnababát.*
- Úgy látszik ajándékot kaptunk egy korábbi vendégünktől...

*A vérfarkas, miközben a törmeléket túrta ki a házból, szórakozottan bólogatott Voldrae eszmefuttatására.*
- Az is egy módszer, valóban. Én mondjuk... nem vagyok híve a mágiának, úgyhogy majd őrt fogok állni. Apropó őrt állni...
*Yavanna mintha csak végszóra ért volna vissza, úgy szólalt meg.*
- Majd hozom az íjat, igen. *mondta higgadtan, aztán végignézett a két Rawidanon és végül Voldraen állapodott meg a szeme.*
- Gondolom a maga anyja, úgyhogy megkérdem... mi legyen a nyílhegyeken? Halálos méreg, vagy paralizáló? *kérdezte tárgyilagosan, mintha csak aziránt érdeklődne, melyik süteményből szedjen még a férfinak. Tulkas eközben a számára ismeretlen, de mégis ismerős férfire nézett.*
- Szóval... a neved?

*Zephyr sóhajtott egyet. Hallgatta a körülötte tevékenykedő emberek csacsogását. Death jó nyomkövető volt, így talán nagyobb eséllyel kezdhetnének neki a nő keresésének. De mivel nem kérdezte Zephyrt senki, hogy tudna e segíteni, nem szólt. Elmosolyodott.

Azok a percek, miket Sophiaval töltöttem... Kimondhatatlan érzés volt. Csakhogy az élet sosem igazságos. Egyszer arra eszméltem fel, hogy bent voltunk, a házamban. Esett az eső, dörgött az ég, és ő egy kést tartott felém. Majd kiderült, hogy minden, amit mondott, minden, amit csinált, hazugság volt. A szemében a gyűlölet tüze égett, és nem ismert könyörületet. Gonoszul rám mosolygott. Elmesélte, hogy ő egy bérgyilkos, és a megbízója engem akart eltenni szem elől. A lábam gyökeret vert minden szó hallatán. Köpni- nyelni nem tudtam, és meredten álltam, mire ő nekem rontott. Már rég holtan hevernék a szőnyegen, ha Death nem lett volna ott. A sötétből rugaszkodott el, és elharapta a lány torkát, kinek élettelen teste könnyeden hullt le a padlóra. Saját vérében ázott szétterülve. Pár perc után térdre rogytam. Death megbújt a lépcső alatt, én meg felordítottam. A holttesthez másztam, bele a vértócsába, s Sophia sápadt arcát szemléltem. De már nem tehettem semmit, meghalt...*

Egy munka? Minden bizonnyal elfogadom... Az anyagiak aztán nem igazán zavarnak engem, annyit fizet, amennyit akar.*Legyintett kedvetlenül. Yavannára meredt. Már az sem érdekelte, ha rájönnek, ki ő. Nem tétovázott sokat, egyszerűen kimondta.* A valódi nevem Zephyr... Zephyr Blood.

*A csók után szorosan megölelte Gault, puszit nyomott a férfi nyakára.*
- Most pár pillanat alatt el tudnék így aludni. *dünnyögte* Szörnyű. Szörnyű volt... Az egész eddigi életem szinte teljesen eltűnt, bár soha nem is volt valódi semmi... Jó végre itt lenni.
*Mosolyogva hallgatta a vérfarkas beszámolóját gyógyulásáról.*
- Ezek szerint egyszer legalább meg kéne vendégelnünk Arout. Nagyszerű gyógyító, végtelen türelemmel. Én hasonló erényről még csak álmodozni sem merek. *nevetett fel. Óvatosan megfogta az arcát. Érdekes volt. Számára évezredek teltek el azóta, hogy utoljára kacagott egy kiadósat. Most szinte természetellenesnek hatott neki ez a szokatlan mimika.*
- Micsoda? *szemei elkerekedtek* Mi az, hogy azok voltak a listádon az utolsók?! Úgy látszik, épp idejében érkeztem. Innentől kezdve megfelelő mennyiségben fogsz edzeni, nem hajtod túl magad. *felemelte az ujját* Kár a gőzért! Ebből nem engedek!
*Gauldoth mosolyát követően most először mérte végig őt mióta találkoztak.*
- Hm... nem semmi. *hátrébb lépett* Fordulj!
- Kuku?

- Nem? Pedig nem rossz az. Nekem kényelmesebb így küzdeni. Ha nem bánja, szeretnék én is őrt állni majd. *elmosolyodott Yavanna kérdésén. Micsoda érzéketlenség! Bámulatos!* Halálos méreg, ha lehet. Az a némber nem az anyám.
*Noéle hosszan nézte Zephyrt.*
- Annyit, amennyit akarunk? Egészen érdekes kijelentés... *szeme megvillant, amint meghallotta a Blood nevet* Egy igazi alvilági híresség! Ezt a szerencsét! *kiáltott fel összecsapva a kezeit, vonásairól semmit nem lehetett leolvasni.*