A vérfarkasok falva - Waerjak ház - 3

*Mikor Freya hozzábújt, jólesően megborzongott a közelségétől. Eddig, amíg meg nem említette, eszébe sem jutott, hogy alapjaiban dőlt össze a nő világa, ráadásul mi miatt! Újra nyugtalanság fogta el, de próbálta nem kimutatni. Hiszen alig emlékezett arra, amit a korábbi magyarázatból hallott... valamit arról, hogy az anyós és após mégsem ártani akarnak, ugye?*
- Örülök, hogy itt jól érzed magad. És akkor... hogy is mondtad korábban? A szüleid biztos, hogy nem ártani akarnak? *kérdezte kissé bizonytalanul, nyilván várva, hogy más folytassa a mondatot. Arorua vendégelésére helyeslően bólintott.*
- Meg fogjuk vendégelni bizony, amire már nem is kell sokat várnunk. Bár igaz, hogy szakmai céllal, de pár napon belül visszalátogat majd. Heh. Lesz is mit mesélni neki... másrészről meg, velem egész türelmes vagy. Legtöbbször. Néha.
*Pimasz vigyorral fejezte be a gondolatot, az edzés regulázásával azonban szeretett volna vitába szállni. "Nem hajtod túl magad"? A lételemem a túlhajtás! Mindketten fáradtak voltak és nem akarta, hogy már ilyen korán veszekedésbe torkolljon beszélgetésük az első pár mondat után. Ehelyett csak nyugodtan ennyit mondott:*
- Ezt még megbeszéljük, miután alaposan kialudtuk magunkat. Rendben?
*Engedelmesen megfordult, válla felett hátranézett és úgy válaszolt egy talányos félmosollyal.*
- Forduljak... azt hittem, ilyet csak mi férfiak csinálunk... Kuku, igen. Majd bemutatom. Még lóg nekem alkohollal...

- Őrt áll az, aki akar. *rántotta meg a vállát. Ő nem lesz semmi rossznak elrontója, ha a fickó is szeretné megölni Aleinát, ám legyen. Fogas vigyort villantott a sötételf felé.* - Hát, lehet, hogy kényelmesebb úgy küzdeni. Én viszont nem szeretem a kényelmet, sosem illett hozzám.
*Yavanna egy pillanatig gondolkodóba esett, mintha mondani akart volna valamit, de aztán csak megrázta a fejét.*
- Rendben, akkor az lesz. *egyezett bele, Noéle felkiáltására félig-meddig elnyomott egy úrinőhöz is illő kacajt. "Egy igazi alvilági híresség"... Tulkas ezzel szemben fenyegetően összeszűkült szemekkel figyelte Zephyrt. Furcsán méregette, mintha csak a vacsoráját keveslené, aztán óvatosan bólintott.*
- Aha, szóval te vagy. Valahogy... másabbnak képzeltelek...

*Kényelem... Visszhangzott Voldrae mondatából a szó a fejében. Az üres, poros ház jutott Zephyr eszébe, a legsötétebb erdő közepén, jól elrejtve minden elől. Az, ahogyan a szél fúj a korhadt fák közt, mintha egy bajba jutott leány sikoltozott volna. Közel-távol a köd uralkodott a földön, s a növények mind élénken próbáltak a magasba nyúlni, hogy a nap végre rájuk mosolyogjon. De pár nap múlva szomorúan hajtották le fejüket, majd feketére színeződve végleg kipusztultak. Ott nem voltak cuki, ölelni való kis jószágok, csak vörös szemű, vérengző vadállatok. Kócos bundájú, véres, sebes farkasok, medvék, és egyebek kószáltak a ház környékén. Néha egy-egy madár énekét lehetett hallani pár másodpercre, amíg továbbhaladt a csupasz ágak között.

Zephyr otthona nem más volt, mint egy kísérteties ház, nappalival, étkezővel és temérdek hálószobával, mint egy igazi uralkodónak. Bár cseppet sem volt oda Zephyr a csicsás, arany színű dolgokért, viszont az elegáns kinézetet mindenképp megadta magának, hogy valóban úgy érezze, ez csak az övé, és senki más nem uralkodhat itt felette. Minden szobában ágy, szekrény, és valamilyen kitartó virág. De az egyikben nem volt semmi, csak három koporsó. Szépen kidolgozott műremekek voltak, amikbe Zephyr régi emlékeket helyezett el.*

Miért lenne érdekes?*Nem értette, hisz ő magának vadászta az ételt, és soha pénzre nem volt szüksége, ugyanis ha ruha kellett neki, áldozatairól leszedte azokat, vagy ha kellett, lopott. Beleborzongott saját tetteibe, de nem bánta meg. A nő szavai melegítették a szívét. Noéle arca nem árulkodott érzéseiről, de Zephyrnek mégis tetszett a mondata. Igazi alvilági híresség... Ezt a szerencsét... Köszönetképpen elmosolyodott, és a másik szemébe nézett. Majd észrevette Yavannát. Az egész társaság olyan meghitt volt, annak ellenére, hogy egy nagy harc után voltak ott. Továbbtekintett, amíg szeme megakadt Tulkason. Ismerte az ilyen arcokat. Elnevette magát, majd pár lépést elindult egy még jó állapotban lévő fotel felé, és ráült. *

Milyennek? Hogyan képzelt el? Izmosabb karokkal, erős állkapoccsal, és határtalan dühvel? Oh, kérlek! Leginkább csak ész kell hozzá, és egy csipet lökés... ami elindítja az egészet. *Ettől elkomorodott. Valamit babrált a kezében, és a padlót figyelte. Majd újra Tulkasra figyelt.*Az enyém csupán egy gyermekkori trauma. Gondoljon bele: amikor négy éves korában látja, ahogyan kegyetlenül lemészárolják a családját. Azt látni, hogy kínozzák őket, és maga tehetetlen. Érezni azt a félelmet, hogy ön lesz a következő. *Felsóhajtott. Egy pillanatra megakadt, nem tudta folytatni. Lassan azonban mégis elkezdte.* Feldúlják az egész lakást, a falakat vér borítja, és nincs búvóhely, ahova ne néznének be, csak azért, hogy ráleljenek magára. Nem tudja, hogy mit cselekedjen. Összesen hárman vannak, de egy kisgyereknek ez nagyobb kihívást jelentett. Az egyetlen fegyvere a tükör szilánkjai, melyek össze-vissza hevernek a padlón. Ön felkap egyet...*Ekkor Zephyr felállt, óvatosan Tulkashoz lépett. Kezében egy penge volt.* Nagyon sietnie kell ahhoz, hogy észrevétlenül az egyikhez osonjon, és elvágja a torkát.*Ebben a pillanatban egy szempillantás alatt a férfi mögött termett, és annak nyakához emelte a fegyvert.*Egy hörgő hang, a kezén végigfolyik a szülei gyilkosának vére. Aztán jön annak az egyik cinkosa. A szilánk kiesik a kezéből rémületében, és az az ember elkapja önt. Szinte már ott van, hogy meghal, amikor...*Elengedte Tulkast, és a pengét elrakta. Visszament eredeti helyére.*... Elér egy nagy szilánkdarabot, és az elf szívébe döfi. Az utolsó gyilkos viszont már rég elmenekült.

És most emlékezzen vissza, hogyan kezdtem a történetet, és hogyan fejeztem be. Egy négy éves, egyedül egy nagy házban halottakkal...*Arcán látszott, hogy Zephyr mérges.* Nekem kellett azt a házat kitakarítani, nekem kellett a vért lemosni, a hullákat eltemetni, és a szüleimnek koporsót készíteni, amit ők megérdemeltek!*emelte fel a hangját.*Éveket töltöttem rettegve attól, hogy az utolsó gyilkos majd visszatér, hogy befejezze azt, amit bajtársaival megkezdett, vagy esetleg bosszút álljon. Rettegve... igen: rettegtem! Mert azok az elfek barátai voltak apámnak, és mégis megölték őt. Mindenkire gyanakodva néztem azután, akikkel találkoztam. Meg kellett tanulnom magamtól írni, olvasni, munkákat végezni, használni az erőmet. És amíg ezeket nem tudtam, loptam és csaltam. Majd egyre jobban éreztem kényszerét a gyilkolásnak. Bűnözőket öltem, és ennek ellenére én is arra a listára kerültem, akiket ha elkaptak, fejüket vették. A képességemnek köszönhetően ott lehettem más alakban a kivégzéseken, hogy láthassam, hátha azt fejezik le, aki meglépett előlem anno. De sosem került a fejsze alá, s az a rohadék még mindig kint ólálkodik valahol! Nem bíztam senkiben, egyszerűen nem tudtam. És amikor már idősebb lettem, mégis kitártam a szívem... egy lánynak. De nem kellett volna, mert azt is csak azért küldték, hogy tőrt szúrjon belém. Bérgyilkos volt, és úgy hiszem, hogy aki bérelte őt, az a férfi volt. Gyengébb, kissé vénebb, és nem felejtett el. Fél tőlem, mert érzi: egyszer megtalálom, és mint ahogyan ő kínozta anyámat, én úgy fogom kínozni őt.

*Eltolta magától Gault. Épp felháborodott volna, de aztán csak idegesen legyintett. A férfi csak elővigyázatos volt, és az ő érdekeit tartotta szem előtt, igazán nem tehet szemrehányást neki*
- Igen biztos. Ezúttal nem tévedek. Mindegy. *rázta meg a fejét* Most nem akarok beszélni erről. Fáradt vagyok. Álmos vagyok. Ki vagyok borulva. *gondolkozott még, de végül több nyűg nem jutott eszébe.
Lassan felvonta a szemöldökét, csípőre tette a kezét.*
- Tehát néha... *hümmögött* Legközelebb jobban fogok igyekezni. *arra nem tett utalást, hogy melyik irányba.*
- Ezen nincs mit megbeszélni. Jelenleg az egészséged a legfontosabb. Nem hajtod túl magad - legalábbis annyira nem, mint eddig. Nem is értem, hogy gondolhattad ezt. Hjaj.
*Lustán legeltette a szemét a férfin. Úgy tűnt, tetszik neki, amit lát.*
- Hm... Hát nem tudom, hogy azt, hogy ennyire jót tett neked a távollétem sértésnek vegyem, vagy sem. *nevetett.*

*Noéle és Voldrae szótanul hallgatták Zephyr történetét. Amikor a fiú fenyegető mozdulatot tett Tulkas felé, Noéle felháborodott tekintettel felemelte a kezét. Habozni látszott. Épp most takarított... most megint csináljon rendetlenséget? Így megkönnyebbült, mikor elhárult a veszély. Mindenesetre újdonsült alkalmazottukra rá fér egy kis illemtudás. Nem állhat a szolgálatukba holmi kulturálatlan személy, még ha az a Blood nevet is viseli.
Voldrae sóhajtott. Nem tudta, hogy erre mit is kéne felelnie, kissé kényelmetlenül érezte magát. Egy úriember nem tárja csak így fel a múltját jóformán vadidegenek előtt. Hallatlan!*

*Nem firtatta a témát, bízott a nőben, és hitt neki, mikor azt mondta, nem akar beszélni róla. Meg zajokat sem hallott odalentről, nyilván nem folyt tovább a harc.*
- Rendben, részletesen elmondod majd a történéseket, mikor kipihented magadat. Persze... csak ha akarod.
*Gyorsan tette hozzá az utolsó mondatot, nem szerette volna erőltetni a dolgot. Főleg, hogy ő maga sem volt biztos abban, meséljen-e a betegségének forrásáról. Bár a másik nem tudhatta, ezért "cserébe" nem akart belefurakodni a fájó és friss emlékekbe.*
- Az egészségem miatt ne aggódj. Ha kialszom magam, meg kajálok... több mint valószínű, hogy egész jó formában leszek. Hosszú évtizedek majdnemhogy folyamatos regenerációja meghozta a gyümölcsét. Már nem kell a betegségre fordítanom az egészet, így sokkal jobban bírok akármit. Csak... még hozzá kell szoknom.
*Önelégülten vigyorgott mikor Freyának is elnyerte a tetszését, nem csak magának. Széttárt karokkal megfordult, majd ő is felnevetett.*
- Ó, azt hittem azt mondtad, rossz bőrben vagyok...
*Gondosan visszatette a házilag összetákolt babát a bölcsőbe, aztán az ajtóhoz lépett készen állva arra, hogy Freya után becsukja.*
- Na, innen hova?

*Yavanna a törmelék eltakarításával szabaddá vált pincelejáróban eltűnt, még mindig mosolyogva magában az "alvilági híresség" kifejezés miatt amellyel Zephyrt illették. Ó, ha tudnák.*
- Hát nem, nem néztelek magamfajtának, csak...
*Ám nem tudta befejezni, mivel Zephyr folytatta. Látszott rajta, hogy zavarja valami, amire aztán Tulkas rá is jött, hogy mi volt - a múltját akarja feltárni hirtelen... de... minek? Nem akart közbeszólni, mert bár túlzottan nem érdekelte, nem is ártott vele. Mondjuk elég vehemensen magyarázott... karba tett kézzel figyelte, ahogy megindul felé, kezében fegyverrel. Szeme sarkából látta Noéle mozdulatát, de intett neki, hogy felesleges. Kivárta a végét... kételkedett benne, hogy a férfi olyan ostoba lenne, hogy rátámadjon. Igaza is volt, mikor Zephyr befejezte, elhúzta a száját mintha gondolkodna.*
- Részletes. *bólintott, aztán a pinceajtó felé pillantott.* - Szívem, megtennéd?
*A pinceajtóban Yavanna állt, némán felhúzva egy fekete reflexíjat, biztos kezekkel Zephyr torzójára célozva a fogazott vesszővel. Tulkas kellemes mosollyal ajándékozta meg a gyorsaságáért, aztán az alakváltóra emelte szemeit és arcáról eltűnt a vigyor.*
- Köszönöm. Zephyr Blood, bár a ház nem az enyém, de a fiam nem bánja, ha úgy viselkedek, mint akié. Fenyegető mozdulatokat tettél felém a gyermekem házában egy kaotikus helyzet alighogy történő lecsillapodása után. Örülhetsz, hogy nincs jó kedvem, másrészről már harcolnánk, de nem sokáig. Ez az egyik.
*Hátrébb lépett és nekidőlt egy fotelnak, majd a fejét csóválta.*
- Ha már megkérdezted milyennek, eszesebbnek gondoltalak. Úgy tudtam, nem látnak szívesen, mivel közöd volt Eleikához és Balthazárhoz. Ennek ellenére elég sokat felfedtél magadról.
- "Alvilági hírességek" nem követnek el ilyen hibákat. *Szólalt meg Yavanna, továbbra is üres arckifejezéssel. Tulkas vigyorogva megcsóválta a fejét felesége szavai hallatára, de aztán ugyanolyan higgadtan folytatta a dolgot. Nem akarta még jobban feldúlni az alakváltót.*
- Látszik, hogy feldúlt vagy és összezavarodott, szóval nem okollak. Leengedheti a feleségem az íjat, vagy szándékozol még tiszteletlen lenni és tőröket emelni mások torkához?

*Zephyr nem higgadt le, de kívülről a nyugodtságot sugározta. Kezdett mindent tisztábban látni, de az őszintét megvallva, nem érdekelte. Egyszerűen megkönnyebbült, hogy végre valahára tudják, hogy ki is ő valójában! És ez az érzés tetszett neki. Magában ugrált örömében, viszont az arcáról csak egy lenéző tekintetet lehetett olvasni. Miközben végigunta Tulkas beszédét, olykor-olykor Voldraera tévedt a pillantása. Valami a férfiban nagyon megfogta Zephyrt, és ez nem hagyta nyugodni őt.

Majd hirtelen észbe kapott. Undorral nézett körül a házon, ügyet sem vetve a hozzá beszélő farkasra. Az egész lakás romokban hevert majdnem. Itt hogyan dolgozzak? Kitől kell megvédeni kit? És én komolyan azt mondtam, a fizetség mindegy? Mondjuk, az valóban nem érdekes... Megpillantotta Yavannát. Elhúzta a száját. Kinek hiszi ez magát? Vagy engem kinek hisz? Azt gondolja, nem lőttek még rám ilyen kis mihaszna szerszámokkal? Zephyr nevetett, hogy Tulkas és Yavanna azon lovagoltak, hogy "Nem követhet el ilyen hibát...". Nevetséges!*

Persze, önök nem tudhatják... Ebből látszik, hogy maguk nem az én fajtámból valók. Mármint nem az alakváltó fajra gondolok, hanem a gyilkoláséra. Biztos becsületes, területvédő kutyák...Néha ki kell engedni a gőzt, kibeszélni saját magunkat, hogy ne legyünk őrültek, azáltal, hogy annyi élőlényt megölünk.*Gúnyosan elvigyorodott.* Ami az íjat illeti, inkább játszadozzanak egymással vele, ugyanis nem szándékozom tovább eme körben maradni! Jah, és Tulkas... Kérlek: Ne tartsd magad olyan nagynak, legyőzhetetlennek. Ha mégis ezt teszed, akkor nem harcoltál még igazi bajkeverőkkel, csak valami amatőr társasággal.

Nem hazudok azzal, hogy örültem a találkozásnak. Kár volt még az is, hogy betettem ide a lábamat. Időpocsékolás!*ezzel kiment az "ajtón".*

*Nyelt egyet. Elmondani. Lehunyta a szemét, kissé megszédült. Szinte még lélegezni is nehezére esett. Ha elmondaná az eddig történt eseményeket, újra átélné azokat. Lassan megrázta a fejét.*
- Majd meglátjuk. *nagy erőfeszítések árán kisajtolt egy viszonylag hiteles mosolyt msgából.
Ásított egyet, a férfi arcát figyelte, majd vállat vont.*
- Végül kiderült, hogy milyen eredetű volt az átok? Végleg megszűnt, vagy... *egy pillanatra megakadt, majd úgy döntött mégis kiböki* Vagy csak átmeneti megoldás?
*Őszintén örült a hallott szavaknak. Ezek szerint végre mégis meggyógyult. Hál' Istennek. Igaz, hogy lelke mélyén enyhe szégyenérzet kezdett szép lassan tanyát verni, hogy gyógyító létére még csak meg sem merte próbálni a férfi kezelését. Igaz, hogy nem mentség, de valami szörnyű érzése volt az egésszel kapcsolatban... ne szépítsük a dolgokat, egyszerűen gyáva volt belevágni.*
- Igen, abban vagy. Viszont elég vizuális típus vagyok, ráadásul még szeretlek is, így nem nehéz elképzelnem, hogy is fogsz kinézni, miután kikúrállak. Csak levesszük a mázsás táskákat vérhálós szemek alól, megfésüljük szépen a kócos-csimbókos hajat, alszol három-négy napig, hogy a tartásod se legyen ilyen tagbaszakadt, és akkor valószínűleg az ábrázatod is élénkebb lesz. *bólogatott ártatlanul, túlzásai után.*
- Aludni! *vágta rá azon nyomban.*

*Noéle csak biccentett, mikor észrevette Tulkas jelzését. Örült neki, hogy nem kellett közbeavatkoznia. Az egész valahogy elég kisstílűnek tűnt a számára, nem igényelte az ő becses megfontoltságát. Ha bármi probléma adódna, a férje úgyis elintézi majd.
Voldrae összerezzent, amint újdonsült alkalmazottjára fegyvert fogtak. Felháborodott, bár ezt igyekezett leplezni.*
- Bocsássanak meg, azt hiszem erre semmi szükség. Teljes felelősséget vállalok a fiú tetteiért, amik valóban nem egy úriemberhez méltóak. Ha lehetne, kérem... *hangja magabiztosan, tengermélyen morajlott. Bár szavai alapján kért, mégis inkább mintha felszólította volna a házaspárt* Tudom, hogy ez az önök háza, ezt innentől kezdve tiszteletben fogjuk tartani. A fiú már hozzánk tartozik, a családot szolgálja. A modora még hagy maga után némi kívánnivalót, de ezen a feleségem rövid időn belül tud segíteni.
*Noéle meghajtotta magát. Végignézett a szinte még kamasznak tűnő srácon. Elnyomott egy mély sóhajt. Rengeteg gondja lesz még a szeszélyes természetével, de persze mindent megtesz majd a siker érdekében.
Voldrae figyelmesen fürkészte Yavanna arcát, mikor az megszólalt, majd Tulkasét, vizsgálva a szavak hatását. Milyen háttér információ lehetett az oka ezeknek az indokolatlan érzéseknek, ami áradt ebből a kettőből? Továbbra is figyelte a nő impulzusait, főleg, amikor Zephyr ahhoz a részhez ért, hogy "maguk nem az én fajtámból valók". Rossz előérzete volt az asszonnyal kapcsolatban.
Noéle enyhén megcsóválta a fejét. Tipikus férfi hozzáállás. Mindegyik fitogtatja az erejét, célozgat a másik hiányosságaira, valamint, hogy úgyis legyőzné őt. Hasonló helyzetekben mindenkiből eltűnik a neveltetés, bármilyen magas szintű is volt az.
Ezúttal ő is sutba vágta az oly nagyra tartott neveltetését, sóhajtott egyet, és meglehetősen közönségesen forgatta a szemeit. Zephyr után caplatott. Úgy érezte, mintha hirtelen nőtt volna egy kamasz fia. Nem tudta, hogy örüljön e az újonnan kapott tehernek, netán ajándéknak.*
- Ide figyelj, Zephyr! *szólt határozottan de csendesen, hogy a többiek ne hallhassák* Ha valóban olyan kemény legény vagy, akkor most miért hisztizel úgy, mint egy kisgyerek? Ha valóban olyan magányos vagy -mert az vagy - akkor miért nem fogadod el az általunk kínált új élet lehetőségét? Gyere! *nyújtotta a kezét, hogy belekarolhasson az alakváltóba.*

- Rendben, úgy lesz ahogy akarod, nem muszáj elmondanod. *mondta. Tényleg nem szerette volna ráerőltetni a dolgot, de minden áron tudni akarta, mi történt az elmúlt napokban. Aztán rajta volt a sor. Visszaemlékezett a gyógyítás alatti élményeire, az ő, Arou és Kallabash küzdelmére, és a fekete mágus után maradt furcsa ürességre. Freyához hasonló erőfeszítéssel komor arcára mosolyt varázsolt, amit csak úgy a válla fölött hátranézve mutatott meg a másiknak.*
- Majd meglátjuk.
*Hallgatta a terv ecsetelését, mintha csak egy nagytakarításról lett volna szó. A mosolya most valamivel őszintébb lett, látván, hogy Freyának még van valami humorérzéke. Merthogy humorizál, ugye? Végignézett magán, nagy gonddal megtapogatta az arcát és haját... kérdően nézett a nőre.*
- Kócos haj...? *nyögte ki, mielőtt megkapta a választ. Szóval az ágy... végül is... ráférne egy kiadós alvás, a világ még mindig forgott vele és türtőztetnie kellett magát attól, hogy a falnak támaszkodjon.*
- Aludni. Helyes. Ez jó. Majd ha felébredtünk akkor jobban megbeszéljük a dolgokat.
*Bemasírozott a szobába és behúzta a függönyöket, aztán helyet foglalt az ágy szélén. Az ágyat biztosan elátkozta valaki, mert a világ még jobban kezdett forogni vele. Próbált magyarázni valami okosat, de egy ásítással hanyattvágódott a matracon, és azon keresztben fekve rajtaütésszerűen elaludt.*

*Tulkas meredten, de inkább összezavarodottan nézte az alakváltót, hallgatta a lekicsinylő megjegyzések sorozatát. Néha felesége felé nézett, aki Zephyr második mozdulata után leengedte az íjat és elsimított pár lelógó tincset. Egyikük sem vágott vissza - Yavannát nem érintette meg a dolog, Tulkas pedig nem látta értelmét vitába szállni ennyire mellélőtt sértésekkel. Szórakozott félvigyorral a feleségére sandított, mikor a vendég kimasírozott a lebontott falon.*
- Azt mondta, becsületesek vagyunk és nem gyilkosok.
- Igen. Meg azt, hogy nem vagy őrült. *vágta rá faarccal a nő.*
- Asszony...
*Aztán enyhén szólva figyelmeztetést kapott Zephyrtől, amire jóízűt vigyorgott és mégis válaszolt.*
- Aligha volt helyes akármi is azok közül, amit mondtál. Ez sem különb, mivel nem tartom magamat legyőzhetetlennek. De mi a helyzet egy férfival, aki túlzottan arrogáns és nárcisztikus ahhoz, hogy ne úgy viselkedjen mint aki mindenki felett áll és mindig többet tud?
*Helyreállított egy felborult kanapét, amin helyet foglalt. Akart még mondani valamit, de úgy látta, Noéle kézben tartotta a helyzetet - szó szerint. Így Voldraehez fordult.*
- Nyugalom, nekem nincs vele különösebb gondom, és nem is áll szándékomban most gyilkolászni hacsak nincs komoly gond. Csupán szükségtelenül ellenszenves, nem kell itt senkit megfélemlíteni és nem egy kocsmában vagyunk verekedni, vagy mi. Érted, nem?
*A vérfarkas nő a lépcsőből visszaszólt férjének, mielőtt halkan lépkedve eltűnt volna a pincelejáróban, folytatva amit a közbelépés előtt csinált.*
- Úgy hallom, odafent lefeküdtek.

*Zephyr még visszatekintett Tulkasra, és elmosolyodott. Egy pillanatra megállt, nem is tudta, hogy mit is mondjon a férfinak. *

Tulkas, már megbocsáss... Nem hiszem azt, hogy mindenki felett állok, nem bizony...*Rázta meg a fejét. Úgy tekintett fel, mintha gondolkodna.* Nem gondolom azt, hogy mindenki felett állok, hogy mindenkinél többet tudok. Valójában nem is érdekel, hogy ki mit gondol rólam, csak azt veszem figyelembe leginkább, hogy én hogyan érzem magam a bőrömben. És ennyi. Sajnálom, de a negatív gondolataid, szavaid nem bántják meg a lelkemet. Túl sokat szenvedtem ahhoz, hogy egy ilyen kisebb "mondat-vita" miatt kiakadjak. És bevallom: jó volt látni, hogy neked viszont nem tetszett az, amit én csináltam. És fura volt, hogy a nőnem, vagyis a feleséges próbált téged védeni... Valójában mulatságos kis esemény volt! Azt hittétek, hogy egy kis íjjal majd megfélemlítetek!*Nevetett. Visszaemlékezett az elmúlt pár percre, és tényleg jó kedvre derült. De az arcáról próbálta lemosni a vigyort, és sikerült. Komor arccal tekintett a kinti tájra.*

*Kint: *
*Már megtette az első pár lépést. Gyilkos pillantást vetett a környékre. Megsimította néhány fa kérgét. *

Hm...*Felsóhajtott, és körülnézett. Nem látott senkit, és semmit, csak azt, hogy Noéle közelít felé. Szemei összeszűkültek. Mereven állt a helyén, s hallgatta a nőt.* Hiszti? Ahogy gondolod, nem zavar.*vont vállat. * Talán magányos vagyok, de azt várod el tőlem, hogy ezekkel a mihaszna korcsokkal egy fedél alatt dolgozzak? Nem tudom, hogy mennyire vetted észre, hogy mi zajlik ott, de ennél még az egyedüllét is jobb élet.* mesélte higgadtan, s a háta mögött felbukkant Death. Zephyr megsimította annak fejét.* És nem, mégsem vagyok magányos!

*Próbálta figyelmen kívül hagyni a Gaul tekintetébe kiült kíváncsiságot. Hopp! Nem is olyan nehéz. Milyen jó lenne, ha pár dolgot csak így ki tudna törölni az életéből...!
Csaknem felnevetett a férfi kétségbeesett arcán. Persze nagy nehezen visszatartotta a kitörni készülő kacajt, és aggodalmaskodó képpel mellé lépett.*
- Ó igen, nézd! *megfogott egy tincset* Töredezett a vége. Ráadásul őszülsz!
*Követte a farkast a már napok óta látni vágyott hálószoba felé. Szívét enyhe melegség töltötte el, hogy Gaul már automatikusan behúzza a függönyt. Az nem számít, hogy esetleg, saját maga miatt tette, Freya úgy vélte, hogy az ő finom bőrének épségét tartotta szem előtt. Már épp mondott volna valami kedveset cserébe, mikor a másik már javában hortyogott. Elhúzta a száját.*
- Javíthatatlan. *ezzel ő is lefeküdt, és csakhamar elnyomta az álom.*

A Rawidan pár csak figyelte az eseményeket. Voldrae a fejét csóválta, de nem avatkozott közbe, mikor felesége kiment a fiú után.*
- Igen, igazad van. Nagyon forrófejű kölyök. Merthogy az: egy kölyök. Mindenesetre érdekes lenne figyelni személyiségének további fejlődését. Viszont lehet, hogy hibát követtem el, amikor felajánlottam neki az állást. Elég meggondolatlannak tűnik. Mit gondolsz, szerinted lehet még alakítani? *észre sem vette, de mialatt beszélt, a maga tengerbasszus, nyugodt hangján, hatalmas kezeit végig tördelte.
Bár ő sem aludt már napok óta, ez alig volt észrevehető, talán kicsit lassabban beszélt, és komótosabban mozgott. Persze ha arra került volna sor, még így is sebesen be tudta volna verni valakinek a képét.
Yavanna megjegyzésére felpillantott. Elmosolyodott.*
- Freya rengeteg jót mesélt Gaulról, rólatok. Nagyon örülök, hogy így egymásra találtak. A feleségem... khm... tehát nem hagyta kibontakozni, de abból, amit láttam, kivehető volt, hogy kivételes harcos. Te végezted a harcművészeti oktatását? *kérdezte elismerő hanggal, mert már maga is tudta a választ.

*Noéle megcsóválta a fejét.*
- Először is, Zephyr. Tudtommal jóval öregebb vagyok nálad. Bár nem szép, de így van. Add meg azt a tiszteletet, hogy nem tegezel le csípőből. Másodszor: nem mondtam, hogy könnyű lenne, hisz egyik munka sem felhőtlen, de úgy gondoltam, hogy talán neked is jobb lenne, ha innentől kezdve nekünk dolgoznál. Harmadszor: nem tudom, mi ez az ellenszenv a Waerjakokkal szemben, hisz először te viselkedtél tiszteletlenül, ők csak lereagálták. Így is örülhetsz, mert ennél sokkal rosszabb is lehetett volna a helyzet. Ha velünk maradsz, akaratlanul is rengeteget tanulsz majd -megjegyzem, mind a javadra válna, főleg az etikettre vonatkozó részek-, esetleg még barátokra is szert tehetsz. De ha most el is mész, ne ilyen dacos gyermek módjára tedd, ez igazán nem illik ahhoz a képhez, amit alkottál magadról az emberek számára... Dönts te. Én nem foglak kényszeríteni.

- Hát, elég heves, az tény. Gondolom csak ilyen személyiséggel tudta elviselni az élet nehézségeit, van ez így. Sajnos. *vont vállat, de aztán kíváncsi félmosolyra fakadt, ahogy a többit hallgatta. A kanapéra könyökölve támasztotta meg állát a kézfején.*
- A személyisége fejlődését figyelni, alakítani azt? Szinte úgy hangzik, mintha inkább gyereket akarnál nevelni, nem pedig alkalmazni valakit. *viccelődött a sötét elffel, közben a kint beszélgető alakokra pillantott, de nem szólt semmit. Mikor Voldrae újra megszólította, fojtottan felröhögött amint bólogatott.*
- Igen-igen, én! Már nagyon fiatalon elkezdtük a kiképzését, de én csak az alapot adtam, inkább magát edzette. A kölyöknek hosszú ötven év áll a háta mögött, ami alatt nem láttuk. Mellesleg a feleségednek majd meg kell köszönnöm hogy így kiütötte, Gauldoth már napok óta nem aludt, csak edzett hogy formában legyen azután a szörnyű gyógyítás után. Tehát az érdem főleg az övé amiért egyedül gyakorolta annyit a Táncot, és csak utána az enyém.
*Finom, úrinőhöz illő köhintés érkezett Yavannától, aki most lépett ki a pincéből egy testhezálló fekete öltözékben, apró oldaltáskával és az előbb is birtokolt íjjal-nyilakkal. Szinte egy nindzsa benyomását keltette. Halvány mosollyal figyelte Tulkast, aki szinte bocsánatkérően kezdte újra a mondat végét.*
- Az enyém, és persze a drága feleségemé.
- Nagyon helyes. *biccentett az ex-bérgyilkosnő elégedetten, amint a hátsó ajtó felé ment. Csak a válla felett szólt hátra a két férfinak, miközben elővett egy kézi teleszkópot.*
- Ha nincs más tisztázni való, akkor körülnézek a tetőkről, nehogy már ilyen korán támadjon. Te is legyél készültségben.
- Mindig abban vagyok. *sóhajtott a farkas különösen mélyen - és talán egy kicsit szomorkásan.*
- Tudom.

*Zephyr- bár nem volt ínyére- az arcára erőltetett egy kedves mosolyt. A tanácsokat mindig elfogadta, persze azok mind gyilkolási módszerek voltak. Végignézett a nő arcán, jól szemügyre vette. Ahogy Noéle mozgatja a száját, s ezzel sok arcizom megrándul. Ezzel eszébe jutott az egyik igencsak könyörtelen kínzása. Hirtelen rosszul lett, kicsit meg is sápadt.*

Etikett?*nevetett.*Komolyan úgy gondolja, hogy fenekestül meg tudna változtatni egy kis munka? Engem? Egyáltalán hallott rólam? Magasról tojok az etikett mindenféle irányára!*mondta undorral, majd mély levegőt vett, s lenyugodott.*Ha jól tudom, negyvenhárom arcizmunk van, tudta? Egy kisebb mozdulathoz sem csak egy izom szükséges... És én élvezettel próbáltam eltalálni egy körözött bűnöző arcán az összes izmot... Eret... És nem kellett más, mint egy tű. Semmi több... Ebből kiindulva, valóban azt hinné, hogy számít is nekem az illedelmesség? Az életem abból áll, hogy rosszabbnál-rosszabb embereket ölök meg, és menekülök az őrök elől. Rendben, maradok, de nagy változást ne várjon tőlem!

*Az előző jelenet után nem hitte volna, hogy a férfinek ilyen oldala is van, pláne a hirtelen mozdulat láttán. Hát, érdekes személyiség, az már biztos... és még csak pár perce ismeri.*
- Hát, ebben egyetértünk. Mármint a fiúgyermek dologban, bár számomra lényegtelen a nem.
*Megint Noéle felé pillantott, miközben próbálta kihallani a beszédüket, de nem járt sikerrel. A testbeszédet azonban értette, és a vélt helyzetet... furcsának találta. Enyhén szólva. Halkabban szólalt meg, miközben állával a két másik felé bökött.*
- Abban viszont nem vagyok biztos, hogy jó ötlet lenne megpiszkálni az érzelmeit. Mondjuk a te alkalmazottad, vagy mi. Az asszonynak mintha feléledt volna az anyai ösztöne, nem?
*Most az ő borostája sercegett válaszként, ahogy gondolkodva az arcát vakarta. Megrázta a fejét, aztán büszkén mosolyogva válaszolt.*
- Nem, nem nagyon kellett nevelni. Rákapott az ízére. Minden Waerjaknak a vérében van, mi-
- Mind menthetetlenül őrültek, születésüktől fogva. *szólt be Yavanna szokásos, különösebben érzelemmentes hangján, mialatt elhaladt az ablak előtt amit Gauldoth tört ki. Az üvegszilánkok fojtott hangon csiszolódtak egymáshoz a cipője alatt. Az ősz farkas odakapta a fejét és utánamorrant, már már nem lehetett látni.*
- Asszony, csihadj már! Na, szóval ott tartottam, hogy a vérünkben van az ilyesmi. Ha akarnánk, se tudnánk kinevelni a gyerekekből. A harc, a küzdelem, a csaták, érted? Szeretjük!
*A vigyor lassan szélesebbre húzódott amint beszélt, skarlát szemei megvillantak. Hirtelen öblösen felröhögött, ezután már higgadtabban de még mindig jókedvűen túrt bele hosszú hajába.*
- Heh, talán a nejemnek igaza van! Örülök hogy nem unalmas az ittlétetek, Yavanna meg később a fivérem és a családja majd gondoskodnak róla, hogy a némber ne okozzon rossz meglepetéseket amíg rendbe nem hozzuk a helyet.

*Etikett... Sóhajtott Zephyr. Egyáltalán nem akart semmit sem tudni erről a szóról. És a kommunikációja úgy jó, ahogy van, nem kell beleszólni! Zephyr a maga ura, semmi kedve nem volt ahhoz, hogy ő most meghunyászkodjon, lapítson, mint egy kutya, amely megadta magát, csupán egy nőnemű elf előtt. Még mit nem! Zephyr jobban kihúzta magát, pedig egyenesen állt. A nő öreg, még ő maga is megmondta... Talán a látása romlik, ahogy öregszik...*

Fejvadász?*húzta el a száját.* Mintha bárki is elhinné rólam a jövőben, hogy én fejvadász volnék! Azoknak a listáján szerepelek, akiknek a fejét akarják venni, csak még nem kaptak el! Idő kérdése, és a kobakomat leválasztják a helyéről. Miután embert ölök, eltűnök a helyszínről, de mégis tudják, hogy én voltam ott. Maga tényleg elhiszi, hogy egy-két nyamvadt kis fecni majd jobb belátásra téríti őket? Nagy francokat! Árgus szemmel követik minden lépésemet!*belegondolt egy ilyen életbe. Nem, ő nem akart effajta világban élni, ahol pár méter távolságra "üldözik" majd Zephyrt. *Ne várja tőlem, hogy kedves leszek velük, max majd nem szólalok meg.*nézett komoran fel az égre.*

*Zephyr unottan körülnézett. Amíg az elf asszony beszélt, tarkójára helyezte két kezét, és a semmibe meredt, de közben figyelmesen hallgatott. Olykor-olykor belemélyedt Noéle szemeibe. Hirtelen olyan érzést váltott ki belőle a nő, mint akitől tartania kéne, és az ösztöne pedig arra akarta késztetni, hogy rögvest vegyen elő egy tőrt, és a szemben álló idegen mellkasába döfje azt. Próbálta türtőztetni magát eme gondolatoktól. Attól tartott, hogy rossz döntés volt kiadnia a pályafutásának kezdetét ezeknek az embereknek, és még jobban zavarta, hogy kis meséje után nem ölte meg őket. Mert ha már holtan feküdnének szerte-szét, sokkal nyugodtabb lenne, és biztonságban érezné magát. De most veszélyben van a Rawidan és a Waerjak család közt. Egy véletlen félrelépés, és minden bizonnyal hívják is az őrséget.*

Mosoly?*nézett értetlenül, felvont bal szemöldökkel. Kicsit elgondolkodó arckifejezéssel nézett el, majd újra Noélére fordította tekintetét, és nagy nehezen kivillantotta fogát. Szinte olyan volt, mintha egy veszett kutya vicsorogna.*Hogy tetszik?*viccelődött, és felvette normál arcállását.*

*Zephyr jobban belegondolt a helyzetébe. Talán amint alkalma lesz rá, és a papírok is megvannak, szökjön meg? Micsoda varázslatos ötlet! Kihasználni a nő jószívűségét, hogy az őrök előtt jó színben tűnjön fel, és aztán elhagyja a két családot, tovább folytathatja megszokott csodás életét. És akkor nem lesz, aki az útjába állhatna! Vissza se fog nézni a Waerjakokra és a Rawidan családra, csak megy előre az eltervezett jövő felé. Micsoda mámor! Nem lesznek a nyomában az őrök, hogy elkaphassák, de ha mégis, ott lesz Zephyr fejvadászi irata, ami meggátolja majd a katonákat. Aztán gúnyos mosollyal elhessegeti maga körül a harcosokat, mondván: csak a munkáját végzi!  

De mi van akkor, ha Zephyr megenyhül? Valaki a szárnyai alá veszi, és jó modorra akarja sarkallni az alakváltót, ki egy idő után a jók sorát bővítené. Búcsút intene régi énének, amivel hírnévre tett szert? És ez a valaki, aki édesdeden, észrevétlenül csábítja Zephyrt a jó életbe ki más lenne, mint Noéle?

Vigyáznia kell a nővel, de nem szabad feltűnően érzékeltetni vele ezt a dolgot. Lehet, hogy még jól is szórakozik majd itt, és akkor nem kell tettetnie azt, hogy itt akar maradni. Miután teljesített, megkaphatja a papírokat, és akkor adieu!*

Mert mintha oly sok kedvem volna bármelyikre is rámosolyogni.*sóhajtott, majd a válla felett, a szeme sarkából Voldrae-ra tekintett, aztán mit sem törődve a férfivel, megfordult, s Noéle nyomába eredt lassú léptekkel.*

*Zephyr ártatlanul felemelte a kezét, és kicsit meg is lepődött a nő kézfenyegetésén. Kezdte megkedvelni a nőt! Ezen el is mosolyodott. Tessék, elmosolyodott! Egész barátságosnak tűnt így. Az utolsó mondatnál viszont ismét elkomorodott, s ezzel a tekintettel lépett be. Nem igazán várt választ, vagy csak nem is akarta hallani. Noéle mellé lépett csendben.*

*Gyalog sétált el Freyáékhoz. Reménykedett benne, hogy még nem alszanak, és nem veszik pofátlanságnak, hogy átjött, előzetes bejelentkezés nélkül. Igazából csak szerette volna a véleményüket és támogatásukat kérni abban, hogy visszanézzenek valamikor a Brayen kastélyhoz. Valami megmagyarázhatatlan erő vonzotta, de Carménak nem merte szóvá tenni. Biztos hülyének nézné. Vagy valami hasonló. Odaért a házhoz, és meglepetten tapasztalta, hogy valami nem stimmel vele. Talán az ajtó hiánya, talán a romos belső... Megrázta a fejét. De akkor ő most hol kopogjon be?*

A fene... *Úgy döntött, hogy bekiabál, talán az nem annyira tolakodó. Amúgy segíthetne ajtót is farigcsálni, ha már itt van!* Helló, A.J. vagyok! Nem zavarok?