A vérfarkasok falva - Waerjak ház - 3

Piát ?.... azt hiszem ezt a részét rád bízom Kuku...
*Nézett rá mosollyal ,majd elindult ki. Még vissza fordult az ajtóban s bólintott.*
Természetesen... ezt szerettem volna.

*Azzal kiment majd megállt a tölgynél. Hosszan nézte, s beszélt vele egy ideig. Végül kedves mosollyal tette tenyerét annak kérgére és hosszan koncentrált. Természeti mágia... semleges mágia.... pont szükség volt rá. Hamarosan egy érdekes illat vonta körbe a fát, habár nem volt túlságosan bántó az orrnak. Elvonta a kezét.*
Hamarosan elmenekülnek innen a kártevők.
*Nyugtatta meg a növényt azzal bólintott az alakváltó felé.*
Menjünk Kuku.
*Ült rá.*

(Arra -->))

*Egyenes háttal ült a hintóban Theta, miközben gyorsan haladtak a Waerjak ház felé. Szerény kísérete előtte ügetett. Már sötétedett, így nem félt annyira az égéstől. Egy hosszú köpenyt viselt díszes ruhája felett, melynek nagy csuklyája elég árnyékot vetett alabástrom arcára a lenyugvó nap sugarai elől. Izgatott volt, de nem engedte, hogy ezt bárki is észrevegye rajta. Tegnap az alfánál és néhány harcosnál járt, ahol a Nagy Vérfarkas Harcok résztvevői nyilatkoztak. Dilectől kapott egy megtépázott zászlót és egy széthasadt pajzsot a részletes visszaemlékezés mellé. Úgy döntött, most a rettegett Waerjakok következnek! Ha mást nem is, de legalább az ő szemszögükből is megkapja a történetet, amit a Krónikába lejegyezhet. Talán elcsíphet egy-két infót arról a híres Táncról is, amit csak a család ismer és ad tovább generációról generációra. Aztán ha már ott van, talán a gyűjteményébe is meg tud szerezni egy-két képet, fegyvert, vagy bármit, ami a Waerjakokhoz köthető. Az apja mindig egy hatalmas festményt emlegetett, ami (vélhetően, mert a házba sose jutott be), a kandalló felett lógott. Aranyozott képkeretes, tört drágakövekkel összekevert olajfestmény volt, több száz éves. Theta még soha nem látta, de lelki szemei előtt nagyon impozánsnak és értékesnek tűnt. Valódi trófea! Ha esetleg meg tudná venni...
Hamarosan megállt a hintó. A kis fehér mókus leszaladt és eliramodott a ház irányába, majd egy kicsit sűrűbb füve részben eltűnt szem elől. Theta vett egy mély levegőt, és szerény bőrkötéses jegyzetfüzetét, meg egy kisebb tarisznyát magához véve kiszállt. Az ajtóig minden különösebb incidens nélkül eljutott. Már ezt is furcsának vélte, amikor eljutott a bejárati ajtóig, hogy bekopoghasson. Az apját és a fivérét félúton az út és a ház között, már rég elkergették a Waerjakok. Néha a rettegett Tulkas, néha a feleség, de a Loriniel család férfitagjai egytől-egyig mindig felsültek. Theta kifejezetten büszke volt magára, amikor bekopoghatott az ajtón. Szíve erősen dübörgött: vajon őt is megtámadják? Elvégre arról a hintóról lerí, hogy egy Loriniel jött ismét. A kíséret is lélegzetvisszafojtva várta, hogy mi fog történni. De egyelőre csend volt a felelet.*

Hahó! Van itthon valaki? *ismét kopogott.* A nevem Theta Loriniel! Feltennék néhány kérdést a pár napja lezajlott Nagy Vérfarkas Harcokról, ha lenne rá egy pár percük...

*Várt. Talán nincsenek is itthon. Hite kezdett meginogni. Ja, eljöhetett az ajtóig, mert itthon sincsenek...*

*Miután elváltak Selestinától és Kukutól, a két Waerjak visszaballagott a házba. Lehámozták Gauldothról az ólomselymet, ettek, aztán pedig megosztoztak egy üveg mézboron miközben változó komolyságú témákról beszélgettek. Freyától kezdve régi emlékeken át egészen Kallabashig, sok dologról szót ejtettek. Az idősebb férfi kis idő után úgy döntött, ellenőrzést végez és kutakodik a pince alatti folyosókban. Mivel általában sokáig nem szokott felbukkanni - néha napokra is eltűnik -, elköszönt Gaultól majd közölte vele, hogy édesanyja is hamarosan megérkezik.
Tulkas a pince felé vette az irányt, Gauldoth pedig úgy döntött vesz egy fürdőt. Engedett vizet, aztán levetkőzött és belemerült a kádba. Egy ideig csak hagyta magát ázni aztán megmosakodott, végül a samponért, a drága samponért nyúlt, mikor észrevette az üvegben levő, egyáltalán nem mozdulatlanul nyugvó folyadék színét. Lila?! A polcra nézett és megbizonyosodott róla, hogy jót emelt le. Nem szokott túl sok mindent használni, de anyján kívül senki más sem, ő pedig általában nem fürdik itt, így feltűnt neki hogy egyes üvegek máshol vannak, vagy több - esetleg kevesebb - van bennük. Összehúzta a szemöldökét és a furcsán háborgó lila folyadékra nézett a kezében. Elkerekedett szemekkel figyelte, ahogy egy repedés szaladt végig az üvegen és mielőtt cselekedhetett volna, szilánkokra durrant a kezében. Szerencsére apróbb karcolásokon kívül nem esett semmi baja, a kupak azonban eltalálta a kád feletti polc egyik üvegét, mire lavinaként indultak meg a különböző tisztálkodószerek és társaik. Összezavarodva kiugrott a kádból, kétszer majdnem elcsúszott, aztán harmadjára sikerült közelebbről megismernie a padlót, és most volt csak ideje elgondolkodni a miért és hogyan kérdéseken.
Sokat nem kellett agyalnia amíg a fejét tapogatta a földön fekve, hisz nyilvánvaló volt, hogy az alakváltó barmolta össze a szereket. Felülvén gyanúsan sok habot pillantott meg a kádban ami arra késztette, hogy fejben tervezni kezdje Kuku vesztét. Egy darabig még gondolkodott a padlón ülve és figyelte, amint a szivárvány több színében pompázó hab lassan de biztosan teret hódított magának. Aztán úgy döntött, nem érdekli a dolog, és majd később megoldja. Van neki jobb dolga is annál, mint hogy habszivárványt bámuljon, nem? Felállt és elkezdett megtörölközni miközben a kádat bámulta. Végül is egészen szép látvány volt, emlékeztette arra a gombára amit az apja hozott egyszer az erdei elfektől... így pókok nélkül sokkal jobban mutatott. Benyúlt hogy kihúzza a dugót és ahogy átsétált a hálóba azon gondolkozott, miért volt szilárdabb érzése a habnak a szokásosnál. Öltözés közben elrendezte a gondolatait, elhessegette az előbbi balesetet és a vágyat, hogy hozzávágjon valamit az alakváltóhoz amikor legközelebb látja.
Lesétált egy hosszú fekete nadrágban meg egy ugyanilyen színű ujjatlan pólóban, és épp megpillantott egy sólymot kireppenni az ablakon édesanyja mellett.*
- Szia anya. Mi járatban volt a tollas?
*A fiolát tanulmányozva, alig odapillantva válaszol neki.*
- Szia. Arorua küldött a kék cseppből ha kéne, de úgy látom egész jól vagy. Meditálsz rendesen? Eszel, alszol?
*Bár az anyai ösztönök kicsit a felszínre törtek, még mindig érdeklődve figyelte a fiolát. Gauldoth csak bólogatott.*
- Igen, igen, igen. Rendben vagyok, nyugi. Most viszont olvasnék egy kicsit, ha nem gond.
*A beszélgetésnek ezzel vége is szakadt, ahogy ledobta magát a kanapéra. Nyikkant egy aprót, aztán kihúzott a háta alól egy tőrt.*
- Francba, öreg... és ha beleáll a hátamba? *morgott magában Tulkasra, aztán felvett egyet a kanapé melletti könyvhalomból és a tőrt forgatva másik kezében olvasni kezdett. Yavanna csak sóhajtott egyet ahogy elkezdett mosogatni. Ilyenkor szokott visszagondolni korábbi, sötétebb éveire, jóval férje előtt, amikor még Yeraltiban élt. Élt. Fogjuk rá. Ritkán visszavágyott, de csak a régi idők egyszerűsége miatt. Alig pár perc telt el, mikor egy hintó állt meg a ház előtt, erre mindketten felfigyeltek. Yavanna az ablakhoz sétált, apró rést húzott a függönyön hogy kilásson, aztán visszasétált.*
- Valami nemes, azt hiszem Lorinielek.
- Loriniel? A sötét elfek, igaz?
- Úgy tűnik.
*Gauldoth vállat vont aztán összecsukta a könyvet. Csalódott volt mert megzavarták, de ugyanakkor legalább kicsit kizökken a rutinból. A kopogás ekkor érkezett, és egy női hang jelentette be ki ő és miért jött. A férfi kis gondolkodás után rájött, hogy ő Freya rokona, és őt látta a kocsmában. Nyújtózkodva felállt, nem sietett sehova, lassú léptekkel elindult az ajtó felé. Yavanna hátrapillantott a konyhából, hűvös hangon szólt fia után.*
- Ahogy tanítottalak, ha mégsem békések.
- Emlékszek, nincs gond.
*A tőr markolata egy gyűrűben végződött, azon pörgette a pengét az ujján. Úgy döntött beengedi a nőt, hiszen csak kérdezősködni akart, ő meg unatkozott. Édesanyját nem érdekelte túlságosan a dolog sem most, sem korábban; akkor is csak azért cselekedett, mert Tulkas megkérte rá. Gauldoth ajtót nyitott, felmérte Thetát mielőtt akármit tett volna. Bálba készül? Az már volt... minek ide cicoma, meg kíséret, miegymás... Másban nem nyilvánult meg, csak a férfi arcán látszott, hogy az elmúlt napokban mindennel foglalkozott, csak alvással nem.*
- Jó estét, Theta. Igen, van itthon valaki. Milyen kérdéseket?

*Már majdnem kétségbeesett, hogy potyára jött, amikor az ajtó kinyílt, és az ifjú (bár ebből a szögből mintha idősebbnek tűnő) Gauldoth nyitott ajtót. Igen, Freya mellett már látta. Bár akkor sokkal... ??? Sokkal öööö... jobban nézett ki, finoman fogalmazva! Az elnyúzott arc, a szemek körül ülő kialvatlan ráncok és táskák! Táskák? Batyuk! A ruha is egyszerű volt, nem vendégek fogadására alkalmas, valószínűleg éppen ráérne egy kellemes bájcsevelyre. Kicsit jobban kihúzta magát és egy házalló ügynök vigyorával vetekedő mosolyt varázsolt az arcára. A férfi kezében lévő tőr kicsit sem zavarta, elvégre csak nem akarja leszúrni vele?!*

Üdv! Nem akarok sokáig zavarni, csak infókat gyűjtök a pár nappal ezelőtti csatáról, és a másnapi nemesi lázadásról. Szeretném a leghitelesebb és legrészletesebb leírást adni róluk, hogy bekerülhessenek a Krónikába. Sajnos mivel én magam nem lehetettem ott, így próbálom a legtöbb vérfarkast végigkérdezni, hogy egy kerek, egész sztorit írhassak meg az utókornak. Az alfánál és néhány harcos vezérnél már jártam, nagyon segítőkészek voltak!

*Büszkén felemelte a mappát, mely elég vaskos volt, valószínűleg nemcsak az üres lapoktól. Szívesen a hintóhoz vezette volna Gault, hogy lássa: ajándékot is kapott a történetek mellé (enyhe célzás lett volna némi harcedzett ereklye továbbadására Theta számára), de ezt inkább a kikérdezés végére tartogatta. Nem akart egyből ajtóstul rontani a házba.*

Ha jól értesültem, a Te családod is jelen volt a harcokban. Sor került a Táncra is a Nagy Harcoknál. Ha ezt megírom, évszázadok múlva is mesélnek majd a történetről, melyben Te is hős voltál. Tudnál róla mesélni? Esetleg beljebb mehetünk? Bent kényelmesebben tudnék jegyzetelni.

*A kíséret feszülten figyelte a jelenetet. Semmi negatív nem volt benne, csak a tőr idegesítette őket. Érzékenyek voltak a szúró-vágó-döfő eszközökre, ha az tok nélkül, alig fél méterre volt az általuk megvédendő alanytól. Theta viszont teljesen magabiztosnak és nyugodtnak tűnt. A feszes arisztokrata fegyelmet a mosolya kicsit enyhítette, de mégsem hazudtolta meg önmagát. Lelki szemei előtt a kandalló felett lógó festmény ígérete lebegett. Ó, ha csak legalább megnézhetné!!!*

*Figyelmesen hallgatta a további információkat, eközben jobban kinyitotta az ajtót. Néha bólogatott azért, hogy a másik lássa, nem bambult el. Szemügyre vette a mappát, elgondolkozott a dolgon. Krónika, mi? Az nem árthat. A tekintetét végigfuttatta a kíséreten is, miközben Theta beszélt. Tovább játszadozott a pengével, sőt, ha most abbahagyja a pörgetést és megfogja a tőrt, azzal stabil pozícióba hozná azt; egy lépéssel közelebb a támadáshoz. Majd bent elrakja. Bólintott, mikor a sötét elf felhozta a részvételüket a csatában, a "hős" kifejezésre azonban egy pillanatra összehúzta a szemöldökét, miután rögtön ugyanaz a fáradt tekintet tért vissza. Megintcsak felmérte Thetát, ezúttal más szemmel; hízelegni akart talán? Nem gondolhatta komolyan a hős kifejezést, nyilván nem. Elengedte az ajtót amely így kitárult, majd hátrébb lépett.*
- Persze, gyere be.

*Beljebb sétált, aztán sóhajtva leült a vörös bársony karosszékre a kandalló előtt. A nappali részen még mindig olyan rendezett káosz volt, mint reggel. Átlagosnál láthatóan nagyobb méretű fegyverekkel tűzdelt fegyverövek az egyik fotelon, szintén egy túlméretezett pallos a másiknak támasztva, mellette a mágikus ólomselyem, amit Gauldoth korábban edzéshez használt. Harcászatról vagy dalokról szóló könyvek, hadvezérek naplói díszelegtek a dohányzóasztalon, a karosszék és a kanapé mellett. A kandallóban tűz lobogott, felette a Waert ábrázoló képpel, a hátsó kertben pedig még mindig égtek a fáklyák. Yavanna hátrapillantott a mosogatásból, de már dolgozott is tovább, csak annyit vetett oda:*
- Jó estét.
*Gauldoth lerakott a földre egy könyvet ami eddig a karfán pihent, bőrkötésén egyszerű "Alastar" felirattal. Megingatva a fejét Thetához fordult.*
- Ott nem voltak hősök, és én pláne nem voltam egy. Hősök akkor születnek, amikor a két oldal nézeteltérése fekete-fehér, de ott minden szürke volt. Balthazarnak nem tetszett Dilec alfává avanzsálása, ezért nem kellett volna küzdenie ennyi embernek, ostobaság volt az egész. Én legalábbis úgy tudom, ez a háttere. *Megvonta a vállát, úgy tűnt akkor sem és most sem izgatta túlságosan a harc indítéka.* - Régóta nem érdekelt már a falu, először csak a csata miatt tértem vissza.
*Az új szokását még mindig őrizte, jobb keze ujjaival folyamatosan dobolt a karfán, bár nem volt ideges. Szerette érezni őket ahogy mozognak, a bennük zajló életet.*
- Van valami amit kifejezetten szeretnél tudni, vagy... miről beszéljek? Nem nagyon értek az ilyesmihez.

*Észrevette, hogy a hős kifejezés nem volt Gaul ínyére. Hm, láthatóan nem jött be a hízelgő csel. Pedig a férfiak imádják, ha fényezik őket és a tetteiket. Na, mindegy, lényeg, hogy beengedték! A kíséretét kint hagyva belépett. Aztán földbegyökerezett a lába. A házról üvöltött, hogy harcosok lakják. Theta nem győzte befogadni a látványt: micsoda fegyverek, övek, és... könyvek! Egyikről-másikról sejtette, hogy ki lehet a szerző, de nem tette szóvá. Kicsit nehezen indult meg a kanapé felé. És akkor meglátta a képet. Úgy ült le, hogy közben nem vette le a szemét a festményről. Mikor Yavanna köszönt, akkor ocsúdott csak fel.*

Jó estét!

*Gaul közben leült. Theta jéghideg tekintete belefúródott az övébe. Hm, igen, erről már hallott, hogy Gaul elhagyta a falkát. Igaz is, vajon miért is tért vissza? Mosolyra húzódott a szája sarka. Talán nagyobb sztorit is kaphat, mint a harc.*

Honnan értesültél a csatáról? Mikor is hagytad el a falkát?

*Kinyitotta a mappát, amiben rendezett lapok sorakoztak. Kistáskájából egy toll és tinta került elő, amit a mappában kialakított mélyedésbe tudott tenni.*

Csak a harc miatt jöttél vissza? Ha nem érdekelt a falka, és szürke volt minden érdek, amiért a két fél harcolt, miért vállaltad el?

*Szinte érezte, ahogy a kíváncsiság égeti az arcát, de türtőztette magát. Annyira szerette volna körbejárni a lakást! Megnézni minden egyes acélt, megérinteni, megemelni. De leginkább az az átok kép érdekelte! Ó, ha hazavihetné a gyűjteménybe! Elbújhatnának a fivérei, és az apjának is el kellene ismernie Theta nagyszerű üzletérzékét. De nem most! Előbb a sztori!*

Hol voltál a harcok előtt?

*Közben gyönyörűen kanyarított betűkkel felkerült a lap tetejére Gauldoth Waerjak neve, alá a dátum.*

Mindenre kíváncsi vagyok! Kezd a legelején!

*Látta, hogy Theta mennyire rácsodálkozik a ház belsejére és leginkább a falon függő képre. Valóban szép kép volt, el kellett ismernie. Apja mesélt is róla, hogy hányszor akarták már megvásárolni tőle. Halvány mosoly szelte át arcát mikor arra gondolt, hogy ez még csak nem is az eredeti kép...
Állta a nő pillantását, jóleső meglepetés volt hogy valaki hosszabb ideig a szemébe tud nézni. Általában a Waerjak-vér miatt kevesen állják a tekintetét, ő pedig egyedül édesanyjáét nem képes sokáig tűrni. Hátradőlt a karosszékben, és a hajával kezdett babrálni.*
- Az egyik elf falu szélén. Összetalálkoztam egy fekete sárkánnyal, akitől megtudtam, hogy valami harc készül.
*A falka elhagyásának kérdésére rövid szünetet tartott, hogy gondolkodjon. Most akkor róla kérdez? Nem a vérfarkas harcokról ír? Mindegy is volt. A karfára könyökölt, arcát megtámasztotta az öklén amíg jobbjával tovább dobolt a bársonyon.*
- Hogy én mikor hagytam itt a falkát? Azt hittem, a nemrég történt harcokról írsz a Krónikádba. *Nem sértő, inkább érdeklődő hangnemben közölte. Újabb apró szünet következett, melyben Theta válaszának nem hagyott időt, mert már folytatta is a tényleges válasszal.* - Ötven éve már.

*Kesernyés kacaj volt az első válasz a miértre, a második része azonban már szavakból állt.*
- Mondhatni hogy csak a harc miatt vállaltam a részvételt, igen.
*A válasz harmadik része; felemelte és megrázta a jobb karját.*
- Hogy hol voltam, és miért akartam mindezt? Először is; nem tudom, Yeraltiban mennyire van vagy volt hírem, másfelé és itt főleg a Félholtként ismernek. Pontosabban egy Félholt nevű figurát húztak rám, aki éjjelenként felfalja a gyermekeket, halottakat támaszt és megöl akit csak lát.
Ez így sosem volt igaz, de még a félholtságomról is éppen lecsúsztál. Tegnap, vagy... előtte? *rövid szünet, újabb gondolkodás.* - Nem tudom, régen aludtam. Szóval egy Arorua nevű fehér sárkány meggyógyította az elátkozott testrészeimet.
De elkalandoztam: a csata előtt, az ötven év alatt hol voltam? *vállat vont* - Ahol éppen nem voltak mások. Vándoroltam, kerültem minden kapcsolatot az emberekkel, ha volt valaki elég bátor hogy felfogadjon, akkor zsoldosnak álltam. A fizetségemet, ha volt, eldobtam hogy valami szerencsés bolond találja meg, a harcmezőről szereztem magamnak a réginél jobb vértezetet, fegyvereket. Nem azért harcoltam hogy majd vehessek valami szépet, vagy hősies igaz ügyért, vagy személyes bosszúból. Mint egy Vérlovag - régen így hívták azokat akik a harcnak éltek. De én más voltam.
*Az egyik teljes testpáncélra nézett. Sosem szerette az ilyesmit, szerinte egyáltalán nem praktikus. Az apja viszont néha szerette hordani, de sosem kérdezte miért. Úgy döntött, kihagyja a történet vérmesebb részeit - állattá degradálódását az erdőben, vagy a betegségének valódi mivoltát és a fején osztozó nekromanta varázslót, Kallabasht is. Azt se tudta szerelmének elmondja-e, nem hogy egy másik nőnek, pláne egy krónikásnak. Megint vállat vont, mintha ez a mozdulat szummázná Freya előtti életét.*

- Én csak meg akartam halni. A Félholtnak elege volt a Félholtból.
*Visszanézett Thetára, már mosolyogva.*
- Még a csata lezárta után is harcoltam volna amíg a két sereg egyesült erővel maga alá nem gyűr, ha nincs ott Freya. De a kocsmában, a nemesi felkelés után... vagy közben? Valahogy akkor jöttem rá igazán, hogy mennyire szeretem.
*Most a kandallóban lobogó tűzre pillantott, láthatóan nyugalom járta át őt a nő puszta gondolatára. A lángok fényjátéka arcainak egyes részére árnyékot vetett, jobban kiemelve a vonásait - a természeteseket és a fáradtságból eredőeket egyaránt. Talán folytatni akarta még a lázadást, de úgy tűnt elkalandozott. Yavanna már befejezte a dolgát, jégkék szemeivel mint a sólyom, figyelte a két beszélgetőt a konyhapultnak támaszkodva, karba tett kézzel.*

*Theta felfirkantott valamit a lapra. Hogy miért kérdez Gaulról, már épp meg akarta indokolni, de Gaul nem hagyta szóhoz jutni. Az 50 évre bólintott.*

Szeretem tudni, hogy milyen mesélőkkel van dolgom. Forráskritika. Egyszerű, hiszen a történelem nem más, mint egyezményes mese. És hogy az alanyt jobban megismerjem, szükségem van egy-két információra róla, amit önmagáról ad.

A harc miatt? Semmi fizetségért? Se egy köszönömért? Se lojalitásból? Csak a veszély utáni kutatás miatt? Ezt úgy hívják, extrém sport. Más körökben kamikáze akció, egy másik csoportnál pedig öngyilkosság.

A pletykákat hallottam a Félholtról, igen. Amiket megint csak óvatosan kell kezelni. Gyáva alakok kezdték rebesgetni, akik nem mertek vele ujjat húzni, így inkább kiszínezték, hogy mások is azt mondják: igen,.
ezzel tényleg nem bírnál el.

Hogy?? Már nem vagy Félholt? Milyen gyógymóddal sikerült? *Ekkor került fel Arou neve a margóra, mellé: sárkány, gyógyító.*

Tehát úgy döntöttél, hogy a nagy harcok lesz az utolsó ütközeted? *Előkerült Freya neve, majd az az elmélázott tekintet beleveszett a lángokba. Nyilván a lányra gondolt. Ekkor felcsillant a szeme.*

Ah, szerelmi szál! Ezt mindig szeretik az emberek!

*Megfigyelés. Mivel ő maga sosem volt, és nem is hitt benne (hiszen az érzelmek csak gyengítenek, így sikerült minden ilyesmire hajazó hajlamát kiölnie magából - a családja nagyon is büszke volt rá emiatt), így csak pusztán tárgyilagosan közelítette meg a helyzetet. Látta a szeme sarkából a figyelő nőt. Na, majd őt is kifaggatja, hogy örül a tékozló fiú visszatérésének.*

De előbb beszéljünk a harcokról. Kikkel mentél? Úgy tudom a lelkesítő szöveg az alfa részéről elmaradt. Téged mennyire győzött meg a harc létjogosultságáról?

- Na igen, így már értem miért kell magamról is mesélnem.
*Bólogatott párat, mintha csak megerősítené az állítását. Aztán hallgatta Theta reakcióját, amire vigyorgott.*
- Családi vonás, a Waerjakok szeretik vérmezőn bevégezni az életüket. Egyébként is szeretem a csatározást, szóval kellemeset a hasznossal.
*A vigyor egy pillanatra elhalványult, amíg megmagyarázta a korábbihoz képest ellentétesnek tűnő mondatot.*
- Szeretem, de nem akkor, amikor teljesen értelmetlen mert egy egyszerű nézeteltérés miatt történik, mint a legutóbbi.
*Érezte magán a nagy mennyiségű meditáció jótékony hatását, könnyebben ment mint várta. Ha figyel rá, akkor kordában tudja tartani magát, ami újra mosolyt csalt az arcára.*
- Nem, már nem vagyok. Akkor tisztán láthattad volna a rothadást a jobbomon.
*Milyen gyógymóddal? Válaszra nyitotta a száját, de nem jött ki hang a torkán. Most erre mit mondjon? "Csak elzárta bennem azt a szörnyeteget aki fenyeget minden életet, és aki a leggyengébb formájában is majdnem a többszáz éves sárkány életét követelte"? Más nem jut eszébe. Ja, persze! Becsukta a száját, aztán enyhén zavart tekintetet vett fel és megingatta a fejét.*
- Öh... nem tudom, arra nem emlékszem. A procedúra alatt nem voltam magamnál de azt még tudom, hogy le voltam láncolva, mert a bénító és kábító főzetek ellenére is túl nagy volt a fájdalom amit el kellett viseljek.
*Állával a terem közepe felé bökött, ahol a hajópadlóban több nagyobb lyuk volt a fél méter hosszú vascölöpöknek és egyik-másik deszka kilazult. A szerelmi szál említésére kuncogott, de nem mondott semmit. Mit volt mondani róla, pláne a csata szempontjából?*
- A hazatérés, meg a falkatagokkal való érintkezés túl soknak bizonyult. Azt hittem, már nem érdekelt az egész, de úgy tűnt csak vér és hullák alá temettem a régi sérelmeket. Ahogy mondod, úgy döntöttem, hogy most tényleg vége lesz. Annyira fel akartam hívni magamra a figyelmet, amennyire csak lehetett!

*Ezt mondta, de Arorua gyógyítása után már jobban átlátta, hogy milyen hang súgta a folytonos halálvágyat, és miért nem hagyta magát mégsem meghalni mikor túl közel került hozzá. Megint kézbe vette a tőrt és elkezdte pörgetni, ahogy visszaemlékezett a csata napjára.*
- Az egyik erdei elf faluból indultam el Freyával, A.J.-el a másik kitaszítottal, és Carmével. Csak csatlakoztam hozzájuk, mondván ha ők is a harcba mennek, akkor elkísérem őket.
*Apró kacaj és bólogatás volt a válasz az lelkesítő beszédre meg arra, hogy erre a kérdésre nem igazán tud mit mondani.*
- Nem, nem nagyon lelkesített minket. Szerintem ő sem érezte magát a topon, ami érthető volt.
*Vállat vont, kicsit egykedvűen, aztán szinte melankolikusan válaszolt a másik kérdésre.*
- Létjogosultsága? Hát. Ahogy már mondtam, engem nem kellett meggyőznie, de Dilec nem úgy tűnt, mintha nyeregben érezte volna magát. Nem is csodálom, hülye egy helyzet volt az egész. Ennek az összecsapásnak nem kellett volna megtörténnie, legalábbis nem ekkora méretben és nem ennyi halottal.
*Mélyet sóhajtott ahogy előre dőlt a karosszékben, térdeire támaszkodva. Kezdett kicsit megint elkalandozni, ahogy a tüzet nézte.*
- Felismertem pár arcot azok közül, akit megöltem, vagy csak láttam őket harcolni. Olyan emberek mentek egymás torkának, akik egy faluban laknak. Ez az egész nem kavarhatott ekkora port, vagy igen? *Felnézett Thetára, ahogy visszatért a másik ütközethez.* - Amint látod, én sem vagyok tisztában a dolog ezen részével. Azt viszont tudom, hogy Wrahn fia meghalt a csatában, én csuktam le a szemeit. Az öreg eszét elvette a gyász, és ezért akart a megemlékezés után azonnal rajtaütni a... heh. A "győzteseken".

*Theta érdeklődve figyelte Gault. Rothadás, leláncolás? Egyetlen pillantásával azonnal látta, hogy Gaul mely kilazított deszkákra utal. Egyik szemöldökét felvonta és kicsit előrébb dőlt.*

Ha nem bánod... erről is nagyon szívesen írnék a Krónikának!

*Bekarikázta a fehér sárkány nevét a margón, amivel az üzenet egyértelmű volt: ...írni fogok erről a Krónikának, akár beszélsz róla, akár nem!

*Theta bólintott a figyelemfelhívásra.*

Ekkor kezdtél bele a Táncba! Az ősi művészet, melyet csak Ti ismertek *Most látszott rajta, hogy porcelánarca enyhén tűzbe jött a kíváncsiságtól.* Az 50 év alatt volt alkalmad gyakorolni? Mennyire tudtad kontrollálni? Édesapád ott volt, látta? Tudta, hogy fia az öngyilkosságot forgatja a fejében? Esetleg láthatnék belőle egy rövid bemutatót??

*Arra, hogy az egész nem kavarhatott volna ekkora port, Theta csak felpillantott a férfira. Jéghideg szemeiben szinte benne voltak a válaszok. A sok kérdezősködés... lassan többet fog tudni az okokról, mint a résztvevők. Ó, igen, az okok... ha tudná, milyen összeesküvés-elmélet van a háttérben! És ezzel ő is tisztában volt.*

Balthazar információim szerint még életben van. Lent, a börtönben. Az alfa megtiltotta a vele való érintkezést, így meghallgatni sincs lehetőségem... Kivéve, ha valahogy be tudnék jutni... *Aztán előállt a farbával.* Te jártál már a börtönben? Nem Balthazar miatt, hanem csak úgy. Ismered a folyosókat? Esetleg az őröket?

*Elszánt volt. Ez a nő konkrétan le akart menni Balthazarhoz. ÉS le is fog. A kérdés csak az volt, kit választ segítőtársnak. A Wrahnos részre ismét bólintott.*

Tudod, nemrég egészült a Krónika egy nagyon érdekes történettel, Wrahnról. Meglepődnél, ha tudnád, hogy mit tett ezelőtt több, mint 40 évvel. Ideje volt, hogy valami az eszét vegye.

*A nő rámenős volt, ennyit könnyen megállapított. Szinte meglepte, hogy mennyire. Ennyire érdekes volna?*
- Hát... rendben, ha ő tud valamit mondani... akkor írhatsz. A neve Arorua Norgard. Mondd neki, hogy nem emlékszem semmire az esetből.
*Aztán a rámenősség és izgalom egyre fokozódott, ahogy szóba került a Tánc. Ha nem lett volna fáradt, még talán kényelmetlenül is érezte volna magát a sok kérdésre, így viszont az agya kellően nyugodt volt. Csak kedvesen mosolygott, ellentétben Theta lázas kíváncsiságával.*
- Ekkor kezdtem el, igen.
*A mosoly nevetéssé fokozódott, ahogy átgondolta magában a kérdéseket; volt-e alkalma gyakorolni? Kontrollálni? Nem gúnyos nevetés volt inkább csak viccesnek találta az egészet. Félreértelmezték még a kutatók is, mi?*
- Igen, édesapám is látta. Tudta mire készülök, látta a mozdulataimon hisz mindent ő tanított. Bemutatót... esetleg. *vigyorodott el sejtelmesen, aztán folytatta.*
- Ötven év alatt alig csináltam mást, mint harcoltam. Persze, hogy volt alkalmam gyakorolni, hisz a Tánc sok ellenfél elleni harcban hatásos. Ki állna a Félholt oldalára, még ha velük is harcol? Amúgy is általában csapatokat küldtek ellenem, egyedül aligha jött valaki. Sőt, annyira hozzászoktam az ilyesmihez, hogy kényelmesebben érzem magamat mikor túlerő ellen küzdök.
*Megrázta a fejét, aztán kényelmesen hátradőlt a bársonyszékben.*
- A "kontrollálni" kérdésről meg annyit, hogy persze. Az alsóbb szinteken tudatosan mozog az ember, utána meg átadja magát, és inkább csak felügyeli a saját mozgását, mintsem teljes mértékben uralja. De az egész a kontrollról szól, szabadon engedni az érzelmeket, aztán meg felem-
- Gauldoth szívem?
*A férfi felpillantott édesanyjára, akinek a hűvös tekintete szavak nélkül is elárulta, hogy túl sokat fecseg. A fáradtság nem csak nyugodttá tette, de el is tompította kicsit, amiért megszidta magát. Vállat vont, ahogy visszanézett Thetára.*
- Elnézést, kicsit eltompultam, ez történik ha alig alszik az ember. Családi titok.
*Yavanna elégedetten elmosolyodott, aztán teát kezdett készíteni. A férfi kicsit megpofozgatta magát és megrázta a fejét, ami úgy tűnt ideiglenesen segítségére vált, mert jobban tudott figyelni Theta kérdéseire a börtönről. Még kipihenten is meglepte volna a nő szenvedélye az információk iránt, pláne hogy nyilvánvalóan azt forgatta a fejében, hogy engedély nélkül, tilalmat szegve jut be a börtönbe.*
- Csalódást kell okozzak. *rázta meg a fejét lassan.* - Egyszer majdnem levittek, de elmenekültem. Befolyásom pedig nincs sehol, mivel a faluban még mindig én vagyok a Félholt. A család hírnevét is főleg én rontottam le még ötven éve, nem mintha azelőtt nem lettünk volna különcök.
*A téma nem kedvtelenítette el, bár minden joga meg lett volna rá. Kallabash befolyása nélkül azonban sokkal jobban tudta uralni az érzelmeit, ahogy hozzászokott az egyedülléthez a fejében. Kíváncsi szemekkel kérdezett, most rajta volt a sor.*
- Wrahn? Mit tett negyven éve?

*A nevetés kicsit megsértette.*

Tudod, csak azért kérdeztem, hogy gyakoroltad-e, mivel senki nem ért a Tánchoz olyan mélységében, mint a családod… ki tudja, hogy nem-e egy másféle stílust hoztál létre a harcaid során? Ötvözve valami mással? A gyakorlást pedig azért kérdeztem, hogy a harcokon kívül tettél-e valamit a harcművészet tökéletesítése érdekében? Vagy csak a gyakorlatban használtad-e?

*Aztán Gault elkapta a lelkesedés, megeredt a nyelve a táncról. Theta szeme felcsillant, de csak aprókat firkantott a lapra. Aztán Gaul anyja megállította. Theta jéghideg szemeiben enyhe vidámság tükröződött. Már tudta, mit kell tennie: elvinni a házból Gault, hogy kötetlenül tudjanak beszélgetni.*

Ó, értem. Sajnos a befolyásos harci vezetők is elzárkóztak ettől a témától. A lojalitás és a parancsnak való engedelmeskedés erősebb náluk, mint egy valódi rejtély felgöngyölítésének az élvezete. Tulajdonképp Tőled nem is ilyesmit szerettem volna kérni. Elkísérhetnél a börtönbe. Belopóznánk és meghallgatnánk Balthazart.

*Amikor Wrahnról érdeklődött, szája sarka mosolyra húzódott. Már majdnem mondta, hogy: gyere, megmutatom a Krónikámat!, de inkább magában tartotta. Hallott hasonló szövegekről, csak ott bélyeggyűjteményt szoktak mutogatni, és nem épp albumnézegetés az ilyesminek a vége. Csendesen válaszolt.*

Ez egy másik történet. De ha igazak a forrásaim, márpedig annak tűnik, Wrahn nem maradt örökös nélkül, hiába halt meg a fia, Iqhabot. De ne is folyjunk bele nagyon, mert fontosabb dolgunk is van. Szóval, lenne kedved lejönni a börtönbe? Útközben pedig befejezhetnéd a Nagy Harcokról a visszaemlékezést. Hiszen még koránt sincs vége! Milyen embereket láttál, mennyire volt elkeseredett a küzdelem? Mennyi halott volt, milyen volt a búcsúztatás? Hogyan ünnepeltetek? Majd utána pedig a nemesi felkelésről néhány szót.

- Másfajta stílust? *rázta meg a fejét.* - Ahhoz sokkal jobbnak kéne lennem.
*Eszébe jutott Radennel vívott harca, reflexszerűen a kertajtó felé pillantott. Végül is valóban létrehozott egyet, de az nem emberi harcforma, nem emberek ellen. Egy kicsit megborzongott a vadállatias ösztönök áramlatának gondolatra, aztán visszafordult Thetához, arcán egy egyszerre büszke és sejtelmes mosollyal.*
- Tökéletesíteni a Táncot? Az lehetetlen.
*Apró szünetet tartott, ahogy ujjait összekulcsolta a hasán.*
- Gőg nélkül kijelenthetem, hogy amiről beszélünk az a tökéletes harcstílus, amely kiterjed szinte minden ismert kézifegyverre, azok variációjára és pusztakézre is. *széttárta a kezeit, vállat vont.* - Hiba csakis a művelőben lehet. Az ötven év alatt csak magamat tökéletesítettem.
*A börtönös ötletre akaratlanul is összeszűkültek a szemei. Valami nem tetszett neki, ezt szinte jelezvén karjait fonta össze mellkasán.*
- Miért kéne a kíséretem? Balthazarhoz nem sok közöm van. Sőt, valószínűleg a kilétem csak akadályozna, a falu őrei közül sokan még most sem bíznak bennem, sőt, páran szívesen elvágnák a torkomat ha tehetnék.
*Wrahn történetét nem nevezte volna annak, mert nagyon soványka volt, szinte az érdeklődését sem keltette fel igazán. El akarta húzni előtte a mézesmadzagot? Nem volt valami bőséges... Elgondolkozott, mert bár nem volt ajánlott elmennie, szeretett volna kimozdulni egy kicsit... na de nem börtönbe. Elbizonytalanodva válaszolt.*
- Tulajdonképpen... nem ajánlott elhagynom a házat, Arorua kezelése igencsak nyomot hagyott az elmémen és testemen... és nem lenne a legjobb ötlet stresszes környezetbe mennem. Bizonyos okok miatt. A kérdésekre itt is válaszolhatok... nem?

*Követte a férfi tekintetét az udvarra, ahol láthatóan pár napja harc dúlt. Felcsillant a szeme, talán tudnának egyet helyszínelni? Bár a nyomok korántsem frissek... de hátha valamit még meg lehet állapítani.*


Hm! A tökéletes harcstílus? Nagyon szeretnék látni belőle egy bemutatót, ha szabad!

*Látta a keresztbe fonódó karokat, az elzárkózás jelét. Nem tetszett Gaulnak az ötlet. Ah, férfiak! Sebaj, majd lemegy egyedül.*

Az őröket bízd rám, azok még sosem okoztak problémát. Csak a tájékozódás... *Tipikus női vonás. Egy egyirányú úton is képes lett volna eltévedni. A börtönben pedig még sosem járt, tartott tőle, hogy kész labirintus várná odalent. Egyáltalán nem az őrök zavarták. Csak az, hogy mikorra sikeredne kijutnia? Annak örült, hogy Wrahnról elkanyarodott a téma. Addig nem akart senkinek semmit mondani, míg az érintett férfivel nem beszélt, illetve Medardékat se faggatta ki. Egyelőre ez a téma maradjon talonban.*

Ám legyen. Egészségi állapotra hivatkozni már hihetőbb, mint tartani pár csúnya nézéstől. Rendben! Beszéljünk itt! A kérdésekre még nem feleltél.

- Bemutatót... lehet. *bólintott.* - Milyen fegyverrel vagy fegyverekkel, milyen stílussal? Úgy értem, mint a csatában, offenzívára koncentrálva vagy ki legyen egyensúlyozva a támadás és védekezés?
*Tájékozódás? Nők... nem mondott semmit, csak elvigyorodott a megjegyzésre.*
- Nem tartok a csúnya nézésektől, a jelenlétem mindössze túl sok nem kívánt figyelmet vonzana, ami senkinek nem lenne jó egy börtönben. A kérdések, igen...
*Sóhajtott, aztán gondolkodóba esett. Egy ideig csend honolt, amíg összegyűjtötte a gondolatait.*
- Sokakat ismertem azok közül, akiket megöltem vagy megsebesítettem. Az ismerni talán erős szó, de rendszeresen láttam őket amikor még a faluban laktam. Párat viszont tényleg ismertem, de nem lepett meg túlságosan. Szinte minden barátom és ismerősöm ellenem fordult, amint Félholttá váltam, csak idő kellett.
*Harag bugyogott fel benne, de nem engedte meglátszani. Jobbjának ujjaival megint idegesen kezdett ritmustalanul dobolni a karfán.*
- Elég ködös az egész. Volt valami mágikus robbanás, egy ponton beszakadt a föld. Valami alakváltó medvealakban nagyon szétszedett ott... valakit. Még azt se tudom megmondani, milyen fajú lehetett.
- Hogy is mondtad, "mennyire volt elkeseredett?" Annak nem nevezném, mindkét oldalról egyformán sokan haltak meg, a mérce nem billent jelentősen egyik oldalra sem. Egyébként is, mivel megkülönböztetni nem tudták egymást később... a nyakamat tenném rá, hogy a vége felé már sokak csak vaktában harcoltak. Azzal aki épp eléjük került. Számokat nem tudnék mondani, akkor figyeltem volna meg és mértem volna fel az erőviszonyokat, tartottam volna észben a holtak körülbelüli számát, ha érdekelt volna a sorsuk vagy az életben maradásom. Nekem csak eszközök voltak, a penge amivel elnyesem a torkomat. Ezt gondoltam.

*Kezét lecsúsztatta a karfáról a szék melletti könyvkupacra, hogy legyen mit fognia  nayugtalan ujjaknak. Könyvek helyett azonban az azok között heverő régi lant akadt a kezébe, amely mosolyt csalt az arcára amint az ölébe vette és szórakozottan hangolni kezdte.*
- A csata után énekeltem egy ősi gyászéneket. A megemlékezésen az alfával együtt énekeltem egy másikat, az... az fura volt. Azt hittem meglincselnek a népek, de túl elfoglaltak voltak a siratással. Utána mindenki elment a kocsmába. Bent, vagy annak a környékén ivott mindenki.
*Látványosan jobb kedve lett ahogy a nemesi lázadás gondolata az eszébe jutott, a lantot párszor megpengette, aztán folytatta a hangolást.*
- Aztán jött Wrahn! Az elején még nem tudtam, se közben, csak utána mondta Arorua, hogy hála neki egyetlen halott sem volt abban a harcban! *nevetett fel.* - Freyával közelebb kerültünk, végre egy jót szórakoztam abban a harcban, micsoda egy esemény volt!
*Ekkor érkezett Yavanna, aki egy tálcán két bögre forró teát hozott. Miután lerakta azt a dohányzóasztalra, helyet foglalt az egyik fotelban és keresztbe tette a lábait.*
- Erős gyógytea a fiamnak, de gondoltam talán ön is megszomjazott.

Elsősorban a csatában használt eszközökre lennék kíváncsi és az ottani harcra. Ha erőd engedi, felgyógyulásod után szívesen megnézném. De ha tartasz egy komplett bemutatót, annak is nagyon fogok örülni.

*A mágikus dolgokra bólintott és jegyzetelt.*

Hát ettől jóval részletesebb beszámoló kellene. Miért homályosakaz emlékeid?

*látta a nyugtalanul doboló ujjakat. Egyelőre még nem parás.*

A siratáson 13 máglya égett, pontos számokat nem adott az alfa. A mulatság majdnem jól sikerült. Úgy tudom vaktában is harcoltatok. Igaz ez? Miért nem volt halott?

Mesélj Freyáról, milyennek ismerted meg?

Köszönöm a teát! *beleszagolt majd beleivott a kapott csészébe*

- Komplett bemutatót, rendben. Tárgyakat... azt hiszem az egyik kardom még megvan. A bőrpáncélom odalett, a karvédőm is... mást nem vittem. A másik kardomat elvesztettem, úgyhogy ilyesmikkel nemigen tudok szolgálni.
- Ha itt van, akkor a pincében van. Megnézem, ott van-e.
*Az asszony felkelvén a vaskos ajtó felé vette az irányt. Gauldoth még mosolyogva pengetett párat a lanton, aztán felállt és a hangszert tette a helyére. Nyújtani kezdett, nyilván most akart bemutatót tartani.*
- A gyógyulásom miatt. Ahogy azt mondtam, nagy hatással volt az elmémre, de csekély ár ez fél évszázadnyi pokol után. Na már most, vaktában is harcoltunk, igen. Valaki erős illúziót bocsájtott mindenkire. Szinte biztosra mondanám, hogy a levegőből tette ezt, akárki is volt. *Nyújtás közben megrázta a fejét* - Nem volt jó ötlet, nem. Egy összecsapás önmagában is kaotikus ha az egyik fél nagy része részeg, hát még így. Az illúzió valami mezőre vitt, de a hangokat nem változtatta meg.
Ja, igen! Arorua, a sárkány akiről korábban is szó esett, szintén ott volt. Szinte folyamatosan gyógyított mindenkit miközben alacsonyan repült, miatta nem halt meg senki.
*A pinceajtóban előtűnt Yavanna, egyik kezében egy viharvert karddal. Ahogy közelebb ért, felfelé emelte a fegyvert, hogy jobban szemügyre lehessen venni. A kard teljes egészét vörösre festette a csatában rászáradt vér, hegytől kardgombig, amely gömb fele letört. A penge maga szörnyű állapotban volt; lötyögött a markolatban, szinte teljesen életlen volt és helyenként csorba volt. A penge alsó harmadába egy másik olyannyira belemart, hogy szinte félig átvágta azt, meghajlítva a fegyvert.*
- Hogy van ez még egy darabban?
- Vigyáztam rá. *vigyorodott el Gauldoth, amint édesanyja letette a kardot a dohányzóasztalra. Amíg Yavanna visszaült a helyére és kényelembe helyezte magát, a fia folytatta a nyújtógyakorlatokat és a válaszolást is.*
- Hát, vigyáztam amennyire tudtam. Ha megnézed, minden mérete és a súlya is valamivel nagyobb egy átlagos másfélkezes kardénál, ezért szerettem. Pár éve már ezt használtam, de csak most lett használhatatlan. Igazán kár érte.
*Felegyenesedett ahogy végzett, szemeivel egy megfelelő kardot keresett a szobában.*
- Hogy milyennek ismertem meg? Nos... kedvesnek. Nagyon kedvesnek. Segítőkész volt, annak ellenére ami voltam, hatalmas szíve van. Kiváló varázshasználó és ahogy láttam, harcban sem utolsó.
*Talált is egy megfelelő darabot, amikor befejezte a mondatot már kézbe is fogta azt; az asztalra tett használhatatlan kard ép változatának tűnt és a falon lógott. Kipillantott a kertbe, aztán elindult az ajtó felé.*
- Nem tudom, mit mondhatnék még róla. Igazság szerint... nem is ismerem úgy igazán, teljesen. Sok mindent nem tudok még róla, ahogy ő sem rólam. De szeretem, ezt tudom. Tehát, a bemutató?

*Meglepetten figyelte, ahogy Gaul azonnal hozzálátott a nyújtáshoz. Nem tétovázik, ám rendben.*

Igen, az illúzió. Vannak róla információim, szeretném kideríteni, hogy vajon kinek az ötlete volt és ki volt a kivitelező. Eddigi kutatásaim szerint nem mágia, mindinkább egy illúzióteremtő képesség eredménye lehetett. De ehhez több idő kell. Vagy nagyon keresztbe akart tenni mindenkinek, vagy csak annyira nem ért a harchoz, hogy nagyobb kárt okozott, mint hasznot.

*A kard láttán felcsillant a szeme. Letette az asztalra az íróeszközeit, majd a nőhöz lépett ruganyos léptekkel. Nem ért hozzá, csak jól szemügyre vette. Fejében már diktálta is az adatokat: egy normál kétkezes kard 125%-a nagyságban, a hozzáadott ötvözőanyagok a rátapadt vér miatt nehezen állapíthatóak meg ránézésre. A kard lötyög a markolatban, ez a normál eljárási módszerek mellett aktív használatra - mely legalább 200 nehézfegyverzetű ütközetet jelent- enged következtetni. A tisztaság nem a kard erőssége, látszik, hogy használóját nem érdekelte túlzottan, hogy megőrizze a kardot.*

Szükséged lesz még erre valamikor? Tervezek egy gyűjteményt a Nagy Csatában használt fegyverekből, páncélokból és minden egyéb eszközből, melyből rekonstruálhatjuk az eseményeket. Szívesen beválogatnám ezt a darabot is a gyűjteménybe! Természetesen nem ingyen.

*Elindult az udvarra a férfival, miután ismét összeszedte az íróeszközeit. Megrázta a fejét.*

Nem ismered, de szereted. Hm! Mily balgaság a szerelem! De kívánom nektek teljes szívemből, hogy maradjatok meg együtt szeretetben, békességben!

*Gépiesen mondta, nem az érzelgősség volt az erőssége. Körbejárta az udvart, közben a nyomokból ítélve megállapította, hogy itt egy nagytestű állattal folyt a küzdelem. A kidöntött fához lépett.*

Ha jól sejtem ennek is van története. De lássuk a bemutatót!

- A rohadt életbe! *fújtatott Aleina dühösen, miközben az eszméletlen Freyát húzta maga után. Hirtelen megakadt.* - A rohadt életbe! *kiáltott fel megest, mialatt kiszabadította unokája kezét a kerítés alól. Gyakran tekintgetett hátrafelé, szeretett volna minél előbb segítséghez jutni. Ezt már muszáj befejeznie. Az ajtót a lépcső megmászása közben robbantotta be egy tűzlabdával, majd átkozta is magát miatta. Hát tárt ajtókkal fogadja őrjöngő fiát és menyét? Az utolsó lépésnél szinte átlendítette Freya ernyedt testét a küszöb felett. Mihelyst a lány feje a padlón koppant, eleresztette a kezét. Idegesen tett két kört, majd hirtelen megállt. Szíve egy pillanatra kihagyott egy ütemet, majd vadul kezdett verni. Van itthon valaki! Idegesen harapott szájába. Miért hitte azt, hogy egyedül lesz? Szembefordult az ajtó hűlt helyével, megérintette az immár üresen tátongó keretét. Egy masszív jégpajzzsal fedte be a nyílást.
Freyára nézett. Eléggé megviselte az út a küllemét, hát igen... Előrelátóbbnak kellett volna lennie, tudnia kellett volna, hogy itthon lesz a ház ura. Akkor esetleg jobban ügyelt volna erre.
Kintről valami hatalmas robbanással csapódott neki a pajzsnak. Aleina felszisszent. Felráncigálta Freyát a földről - ezúttal finomabban vonszolta. A nappaliban Yavannába futott. Lerakta a lányt a kanapéra.*
- Pár perc múlva befutnak Freya szülei. Ha van valami esetleg, amit nagyon szeretsz, és törékeny, most még elrakhatod. *Elnézett az udvar felé. Gaul vállai fölött megpillantotta Radent. A Freya és Raden közt lévő lélek lánc... Gyorsan elkapta a tekintetét az állatról. Egyszerre csak egy probléma. Újabb robbanás a pajzs felől, ezúttal jégszilánkok csendülése is kísérte a zajt. Kintről rekedt, vad indulatokkal teli női hang szüremlett be.*
- Aleina! *még egy robaj, amibe a ház is beleremegni látszik. Hirtelen nyomasztó csend állt be. Az öreg sötét elf, mint a sarokba szorított állat kezdte el hegyezni a fülét. Súlyos léptek indultak meg a hátsó udvar felé.*
- Az a mocskos fattyú! *köpte a szavakat. Gaul felé vetette magát, visszahúzta az ajtóból* Ne menj ki! *ordította. Észrevette Thetát. Vállat vont. Sosem kedvelte igazán. Már majdnem belekezdett az újabb pajzs felállításába, mikor hirtelen elsápadt. Nem beszélhet a fiával!* Azonnal gyere be! *Raden is felállt, messziről fixírozta Aleinát. Őt valahogy ki kell zárnia!
A lépések egyre gyorsabbá váltak.*

- Illúzióteremtő képesség, valóban? Érdekes. *vágta rá monoton hangon, nyilvánvalóan egyáltalán nem találta érdekesnek a dolgot.* - Én arra voksolok, hogy nem ért a harchoz, vagy nagyon amatőr módon akart ártani mindenkinek. Sokkal effektívebb módon is meg lehetett volna kavarni azt a bizonyost.
*Hanyagul legyintett Thetának, jelezvén hogy szolgálja ki magát.*
- Ha akarod elviheted azt az ócskavasat, persze.
*Meglepte, de nem válaszolt semmit a szerelemre adott megjegyzésre, úgyis csak negatívum jött volna ki a száján. Az pedig most felesleges volt. A kert túlsó végében fekve pihenő Radenre mutatott, akit a fáklyák fénye alig ért el.*
- Persze, hogy van története. Amikor Radennel harcoltunk, kidöntötte a farkával. Az egy elég... érdekes harc volt.

*Az ajtó ekkor robbant be és mire Gauldoth szembefordult a robajjal, Yavanna már egy dobókéssel a kezében guggolt a fotel mögött, ahol nemrég ült. A férfi szíve a torkában dobogott, felmérte a helyzetét és maga elé emelte a kardját. Kész volt elugrani bármerre a következő támadás elől, fedezéke ugyanis nem volt, szembe kell néznie a behatolóval. Aleina bukkant elő a füst- és koszfelhőből, ami bár összezavarta de nem tette harcképtelelenné. Azt a munkát a látvány végezte el, ahogy Aleina egyszerűen előrelendítette az öntudatlan Freyát. A sötét elf fejének koppanását követte egy kard csörömpölése mikor érintkezett a padlóval, Gauldoth ugyanis szinte sokkos állapotba kerülvén elejtette a fegyverét. Szemeit a földön fekvő nőre szegezte és egy tétova, remegő lépést tett felé. Arcán tömény rémület látszódott.*
- Freya?
*A robbanás bár elég hangos volt, nem attól csengett a füle és nem attól szűnt meg minden más létezni. Az egyetlen zaj amit hallott a csengésen kívül, saját szívének gyorsuló dobogása és a vérének zúgása volt. A vihar előtti csend. Aleina ekkor rántotta el - mintha ordított volna valamit? -, amitől meglepő könnyedséggel vesztette el egyensúlyát és zuhant féltérdre. A fejében teljes káosz volt; Freya? Mi van vele? Életben vagy? Ki tette? Freya, jól vagy? Kelj fel! Freya! Freya? Ilyen és ehhez hasonló "gondolatok" cikáztak oda-vissza a fejében, sok órányi meditáció és fejlődés veszett oda. Négykézláb kúszott oda gyorsan a nőhöz akit szeret, óvatosan megsimítva a fejét, majd még egyszer, elhúzva az arcát takaró hajtincseket.*
- Él még? *tette fel a kérdést, de alig hallotta a saját hangját. Lehet, hogy csak gondolta. Érezte, hogy elveszti maga felett az uralmat, a külvilág zajai visszatértek, a színek élénkebbé váltak és egész testében reszketni kezdett. Dühödten felcsattant, hátrafordult Aleina felé mint egy bősz nagyvad.*
- Azt kérdeztem, él még?!

*Kint a kíséret vigyázzállásban figyelte, ahogy egy csöppasszony végigrángat egy kifejlett elf méretű rongybabát a ház felé vezető úton. Nem vélték ellenségesnek. Amikor tűzgolyóval berobbantotta az ajtót, kicsit nyűgölődtek. Ráismertek a Lorinielek rokonára, bár, hogy az az élettelen rongybaba is rokon lenne-e, nem tudták. Aztán 2 alak közeledett, cseppet sem barátságos szándékkal. Őket fel akarták tartóztatni, de valamilyen mágiával megfagytak a tagjaik és tehetetlenül nézték, ahogy a női tag csépelni kezdi a fagyos jégkaput, a férfitag pedig hátramegy.*

*Theta bólintott Gaul mondandójára. Amikor nekiadta az "ócskavasat", Theta majd' kiugrott a bőréből.*

Azért hagyok itt érte egy ezüstöt. *A ruhaujjából előhalászott egy csillogó érmét, és letette az asztalra. Majd hazafele felveszi a kardot. Éppen hogy kilépett, Aleina berontott, Freyával együtt. Látta a jelenetet, és érezte a közelgő veszélyt. Az első gondolat, ami átfutott az agyán, hogy hol a fenében van az őrsége? Nem lehetnek Loriniel haragosok a támadók, így Thetának semmi keresnivalója nincs itt. Ha gondjuk van, rendezzék csak le egymás között! Mondhatott volna egy-két szarkasztikus dolgot, de inkább csendben maradt. Gaul teljesen kiborult. Aztán rájött, hogy már nincs idő elhagyni a házat. Ruhaujjából elővette a pálcáját, mellyel bárkit képes volt megfagyasztani. Visszament a házba, úgy vélte, kint túl könnyű célpont lett volna. Míg Gaul arra a kérdésre várt választ, hogy él-e még Freya, Theta kényelmesen keresett magának búvóhelyet. Bement a konyhába Yavannához.*

*Aleina megkönnyebbülten sóhajtott fel, mikor Theta végre bement. Épp be tudta csapni az ajtót Raden orra előtt, aki hevesen rontott neki a csukott nyílászárónak. A vén vajákos nem törődött vele, újabb jégpajzsot alkotott. Gaul ekkor üvöltött rá. Már majdnem kikérte volna magának ezt a hangnemet, mikor szeme sejtelmesen megvillant, majd mégsem tette.*
- Igen él. Lestrapált fizikumát az anyós-após jelöltjeidtől kérd számon. *intett hanyag mozdulattal a két lezárt ajtó felé. Ekkor hatalmas zajjal robbant szét a bejárat, a tartó oszlopok jelentős részével. Noéle bevetette magát a jókora nyíláson.*
- Merre vagy, boszorkány?! *csörtetett be nagy lendülettel. Amint meglátta Aleinát, egy kézmozdulattal a falhoz vágta. A telekinézis képességével megáldott asszony gyűlölködve mérte végig a töpörödött sötét elfet, akit végig falhoz szorítva tartott* Tehát erre fájt a fogad, mi?! *szemei összeszűkültek, mire Aleina fájdalmas fintort vágott* Végül nem vált be a terved, drága anyósom! Mivel képességeink fehérebbik részét elvetted tőlünk, hát a megmaradt sötétet fejlesztettük tovább. Hogy tetszik?! *ezzel nekilökte a tehetetlen testet az üvegszekrénynek* És most... meg foglak ölni, mindazért, amit tettél velem, a fiaddal, és a lányommal... *szólt ijesztően nyugodt, eltökélt hangon, szinte suttogva. Magabiztos léptekkel megindult az idős nő felé. Az hirtelen mozdulattal egy tűzgolyót lőtt Noéle felé. Mivel a dühtől elvakult édesanya nem várt különösebb ellenállást, a védekezés eme megnyilvánulása váratlanul érte. A gömb megtántorította, enyhébb égési sebek maradtak nyomában felkarján.
Voldrae ekkor rontott be hátulról Raden kíséretében. Az állat menten Aleina felé rugaszkodott, mire a nő hatalmas lángcsóvát lőtt felé. A macskaszerű lény felüvöltött. Freya megrándult a kanapén.*

*"Az anyós-após jelöltjeidtől kérd számon." Vérben forgó tekintete rögtön a kanapén fekvő Freyára villant. Még mindig eszméletlen volt. A saját szülei?! Jégdarabok záporoztak szét az alsó szinten mikor kedvese édesanyja berontott, Gauldoth pedig összezavart állapotban, dühtől szinte bénultan nézte a pár másodperc alatt lezajló jelenetet. Amikor egy férfi - biztos az apa - Radennel egyetemben berontottak a hátsó ajtón, Gauldoth éppen moccant volna, ám ekkor az idős elf lángnyelveket bocsájtott a nagymacskára, amitől a vérfarkas a pillanat törtrészére megtorpant. A férfi irányítja, súgta neki józan esze, tovább! Engedelmeskedett neki és futva megindult a kandalló felé, útközben hatalmasat taszítva Noélen. Alig tudta magát fékezni hogy ne vetődjön rá rögtön, de fegyver kellett. Egy mesterien megmunkált, de réginek látszó elf szablyát markolt fel a kandalló mellé állított fegyverkupacból melyet azon nyomban kivont a tokjából, mire a szobában a hőmérséklet ugrásszerűen kezdett emelkedni amint a forróságtól hangosan szisszenő penge kiszabadult börtönéből.
Nem vesztegethetett időt; fél lábbal ellökte magát a faltól, a faléc pedig beszakadt a rúgás erejétől ahogy Gauldoth szinte átszelte a levegőt. Noéle felé tartó röptében magasba emelte a pengét, mely körül a koncentrált hőtől vadul vibrált a levegő - úgy tűnt, képes lenne csupán azzal szörnyen perzselni, ha valamihez közel halad el.
A pinceajtót eddig eltorlaszoló törmelék egy pillanat alatt szétszóródott a lejáró előtt, mikor Tulkas vállal tört ki mögüle, leszakítva az ajtót is. Arcán gyors vigyor villant mikor beigazolódott a gyanúja a mágusok jelenlétéről. Ki nem állhatta a varázshasználókkal vívott küzdelmet, de szerencsére megvoltak hozzá a trükkök; egy marék üveggolyónak tűnő valamit szorongatott, amik közül kettőt a hátsó ajtó jégbarikádját elpusztító férfi felé hajított. Röptükben az apró kristályok kis fénygömbökké izzottak, készen arra hogy becsapódáskor egy apró robbanással elpárologtassanak valamennyit a varázsló mágikus erejéből.
Yavanna a káosz kezdetekor elrejtőzhetett valahova, mert most sehol sem volt látható.*

*Zephyr komoran mászkált. Köpenye felfogta a nap lenyugvó napsugarait, melyek szinte már alig volt láthatóak a horizonton. Most már nincs más hátra, csakhogy hazamenjen. Harmónia üzent szüleinek, Dia hazament, ő pedig újra egyedül ténfereghetett, amerre csak akart.

A fekete égbolt lett újra úrrá a világon a holddal és annak millió-meg egy csillagával. Éppen abban a pillanatban, mikor madárrá akart változni, hogy hamarabb otthon legyen, nagy zajt hallott. A hang felé vetette figyelmét, egyet előrelépett annak irányába, és fülelni kezdett. Meg akarta tudni, mi ez a káosz, ami itt uralkodott. Ahogy egyre közelített, egy házat pillantott meg, melynek bejárata nem volt, és mintha szőnyegként lennének ott a kisebb-nagyobb jégszilánkok. Zephyr levetette a köpenyét, és az őrökhöz sétált, kik mozdulatlanul ácsorogtak a fal előtt.*

Tehát itt van valami, ami nem jó szándékkal érkezett, he?*Tekintetét a benti jelenlévőknek szentelte. Csendesen átlépte a küszöböt, és jól szemügyre vette a történéseket, miközben végigsimított az állán. Mindenki ismerős volt neki, kivéve az a nő, akit a vénasszony egy lángcsóvával eltalálta. Meg az a férfi sem, aki a cicasárkánnyal toppant be. A többit a bálról ismerte. Mindegyikkel találkozott, még ha nem is beszéltek még, de látta már őket. Persze azok egyike sem tudhatta, hogy ő volt Tony. Ebbe belegondolva pocsék ötlet volt, hogy elment a bálra. Fintorogva nézett újra- és újra végig a szereplőkön. Nem tudta, hogy mitévő legyen. Ebből a szemszögből még azt sem tudta megállapítani, hogy ki lehet a jó, és a ki a rossz?