Vérfarkasok falva melletti mező - búcsúztató

*Egyre közelebb ért, s már hallotta is amint az öreg elutasította a békés tárgyalást. Elvigyorodott, nem is várt tőle mást ebben a helyzetben. Jelzet a farkasoknak ,hogy kerítsék be őket, figyelte ahogyan haladtak. Fél uton voltak amikor Dilec kijelentette ,hogy nem használhatnak fegyvert. Bólintott, a farkasok pedig eldobták a fegyvereiket. Ők majd hátulról fognak támadni, így összeszorítva a sereget, habár az a 10 farkas éppen csak lassithatta őket, de ez is valami volt, ha nem is elegendő. Amint a harc elkezdödőtt, kétféle érzés kerítette hatalmába. Egyszeríben hálás volt Dilecnek amiért védelmébe vonta Leirant, viszont az is benne volt ,hogy ő akarta megvédeni. Az ő dolga volt. Hirtelen alakult át sárkányá, felugrott s ráüvöltött a farkasokra Dilec fölött. Hangja nagyon hangosan járta be a környéket, mélyen és ijesztően. A Vörös sárkány félelmet keltően ágaskodott a nemes ember katonái fölött, majd hirtelen csapott a szárnyaival párat, így őket megtántorította egy kis időre. Amint azoknak csökkent a figyelme, a földre ugorva alakult vissza. Azzal a lendülettel adott egy jobbost az egyik farkasnak, aki éppen dilecre támadt, majd a következő pillanatban megforgatta Leirant, ahogyan erősen megragadta a kezét s maga mögé állította, így a lány a két harcos között volt. Csak félig sandított rá, majd ismételten előre s szélesen vigyorodott el. Lassan többen állták öket körbe.*

Remélem nem vagy fáradt Dilec, jó kis móka elé nézünk!
*Szórakozottan nézte a tömeget, bár aki ismerte az jobban tudhatta, hogy nem teljesen így gondolkodik erről. A következő szavait csendesebben intézte Leirannak. Hangjában parányi feszültség jelent meg, ha harag nem is, de a másik erősebben.*
Maradj mögöttem, amint úgy alakul kivitettlek innen!
*A támadások, azok védelmében ,majd viszonzásában nem feledkezett meg a lányról. Szorosan tartotta mindig maga mellett, ám amint volt egy kis szünet, kereste a fehér sárkányt.*
ARORUA! GYERE IDE!

*kuku összevont szemöldökkel próbált emlékezni de nem jutott eredményre*

-háááát... Asszem én mindig hülyén viselkedem. hehehe *hagyta helyben a "vádat"* Mindig aszongyák! *elrugott egy kis valamit a padlón*
-lilafingom sincsen ki vagy de azé köcce! Télleg! Rendes csaj vagy! *mondta öszinte köszönettel*

-ha nem gyütté vóna most akkó é mán... huhhuuuuu de hogy összepisátam vóba magam.

-Szóva köcce! Télleg! *mondta neki és nyújtózott egyet amikor bement. Látta hogy odabenn milyen kevesek vannak*
-Wáhhh! Huva lettek a többiek? *Selestinára nézett mintha tőle várna választ* -Te tod mi történt királylány?

*De végigjáratva a tekintetét látta hogy szinte az összes harcos eltűnt. Aki maradt az is inkább részeg. És van ott egy idegen is. egyértelműen urinép. Ebből adódóan teljesen érdektelen volt a számára. Átnézett rajta és felcsüccsent egy asztalra és várta Selestina válaszát. Gildast sem látta sehol amiért aggódni kezdett.... rosszat sejtett...*

*Leiran Követte pillantásával a vérfarkast és kihúzta magát Kezében egy jég kard jelent meg szép lassan és elégé látványosan. Ekkor jelent meg Dilec nem nézett hátra, de tökéletesen kivette Wrahn szavaiból.*

-Nem üres fenyegetés volt az amit mondtam Wrahn. A világ változik... és ez ellen nem tehetsz semmit...

*Ekkor lépett mellé Dilec. Hagyta beszélni és figyelt. A kardot kezében tartotta biztonság gyanánt, másikat pedig az illúzió kedvérét hagyta készenlétben. Gyorsan történtek az események és már csak arra eszmélt, hogy Eras ragadja meg derekát és tolja maga mögé. Tudja hogy ezért még nagy fejmosást fog kapni, ha ennek vége. Kapkodta a fejét és tudta ha itt marad, akkor Eras nem tud magára figyelni, így egyik alkalommal magukon (Dilec, Eras és Leiran) és a repkedőkön kívül, mindenkire kiterjesztette illúzió képességét. A harcosok zaklatottan álltak meg Leiran pedig koncentrált, hogy megtartsa az illúziót. Ezt csak az után tette, hogy Eras elkiáltotta volna magát, így tökéletes alkalmat adva Arounak a leszállásra.*

(szerk.:
Az illúzióban az emberek egy mezőn vannak egyedül. Hallani hallják egymást, de nem látják. Nem fog sokáig fent lenni)

*Arorua észrevette hogy a kocsmában látott lény mellé szegődik a levegőben. Örült a társaságának. Aztán megjelent egy számára eddig idegen sárkány is. Az ő társaságát is örömmel fogadta.*

-az én nevem pedig Arorua Norgard. Örvendek hogy megismerhetlek!

-Köszönöm, de nem vagyok hadvezér vagy harcos *súgta a másiknak odafenn, hogy odalenn ne hallják* Ezért nem parancsolok neked! De egyelőre megfigyelünk és feltartunk. Aztán Eras úrfi majd úgyis adja a parancsot. *mondta és tette tovább a dolgát.

Mikor az első nyilak elröppentek azonnal a másik sárkány alá fordult röptében. Őt ugyanis védte a mágikus pajzs, de nem tudta hogy a másiknak van e védelme így önkéntelenül is védelmezte. Nyílvesszők és dárdák is eltalálták de mind ártalmatlanul pattantak le és hulltak alá lendület szegetten. *

-Jól vagy Chris? Ha megsérültél csak érj hozzám és gyógyulni fogsz. Megértetted? *mondta a másiknak és remélte nem találta el Christ egyik fegyver sem. A másik lényt kereste a tekintetével de mivel az sötét volt a sötét égen, nem vette észre merre lehet. Remélte hogy a farkas harcosok sem látták és nem esett baja. De nem volt idő most ezen tűnődnie. A parancs megérkezett és Arou azonnal engedelmeskedett. Puhán landolt az úrfi mögötti helyen hogy akár gyógyítani akár kimenteni kelljen gyorsan megtehesse.*

-Parancsolj velem Eras úrfi! *mondta és várta az utasítást*

*Megszemlélte az előtte állókat, minél többjüket fel akarta mérni. Nem volt sok a teljes vaspáncélzat, ez jó...viszont sok volt a távolsági, vagy csak hosszú fegyver. Magában vívódott épp hogy megszegi a család íratlan szabályait és csatározni fog egy megemlékezés estéjén, mikor Freya mellé lépett és belekarolt. Egészen apró pír jelent meg az arcán, talán azért nem több mert nem teljesen rá koncentrált. Ennek ellenére nagy nehézséggel levette fürkésző tekintetét a szemben állókról és a mellette állóra tekintett. Arcán a nyugtató szavak ellenére még látszott az aggodalom, de kicsikart magából egy mosolyt.*
- Elhiszem, csak...nem akarok több olyan embert elveszteni, aki fontos számomra. Tegyél róla hogy ne kelljen átélnem, rendben?

*Fél füllel végig hallgatta a vitatkozást Leiran, Wrahn és Dilec között. Ahogy Dilec kiadta a parancsot felnézett, és elszörnyedve látta hogy az utasítás ellenére a két oldal egymásnak indult, ki fegyverrel, ki fegyver nélkül. Ez egy mészárlás lesz! Nem jó! Nem! Kicsúszott Freya karjai közül, fogaival kinyitotta a fiolát és megitta a tartalmát, időt nem vesztegetve rohanni kezdett miközben lekerült a kesztyűje, pallosával a hátán.
Válogatás nélkül támadta meg akinél csak fegyvert látott. Sokkal többet kellett mozognia így nem volt képes énekelni, ám mint kiderült, a mozdulatokat nem felejtette el; amikor csak tudott kerülte hogy ököllel üssön, tudta milyen gyorsan elhasználódnak. Alkar, könyék, fej, tenyér alja, lábak, azzal okozott kárt amivel csak tudott, gondosan ügyelve rá nehogy halálos sérülést okozzon, de ugyanakkor magát is megvédje a támadások ellen.
A fiola tartalma kifejtette a hatását, egy egyszerű de erős harci ital volt; szinte fehérré sápadt a bőre, ahogy egyre gyorsabb tempót diktálva csépelte az ellenfeleit. Egy fentről érkező kardot már nem volt ideje kikerülni, jobb alkarjának csontja állította meg a csapást. Nem törődött vele, amíg helyén van, nem érdekli. Egy másikat a hátán függő pallos védett ki. Kockázatos, de sikerült. Aztán hirtelen egy mezőn találta magát...emlékeztette a tegnapi csatára, még mielőtt az egész elkezdődött volna. Viszont a fontosabb kérdés az volt, hogy mi a fene történt? Érezte, hogy nekiment valaminek, de semmit nem látott. Nem tudta, dühös legyen-e vagy...vagy dühös, igen, más opciót nem látott.*

*Észrevette Gauldoth pirulását, mire valami meleg érzés öntötte el szívét. Neeeeem! Na nem! Nem lehet, hogy megint...?! Mindegy, ezeket az érzéseket majd később letisztázza magában. Mindenesetre valóban félelmetes volt számára, hogy aggódik a férfiért. Bólintott szavaira, bár látta, hogy nem sikerült meggyőznie. Aztán a Gaul hirtelen kislisszant kezei közül, elnyelte a tömeg, kiadták a fegyver nélküli harc parancsát. Fantasztikus! Nem sokára puffogott, amiért szoknyát vett fel a kölcsönruhák választékából, hisz nem épp a legjobb döntés a verekedés szempontjából.
Kardját a hüvelyében hagyta, és úgy, tokostul aprította a népet. Hamar félelem fogta el, hisz csak a tényleges sebek okozásához értett, elég új volt neki, ez a "hjaj, vigyázz a csöpp testére!" stílusú harcmodor.
Ekkor illúzió ereszkedett rájuk. Egy napsütötte réten találta magát, bár még érezte az izzadság és alkohol szagát, valamint hallotta a többiek által keltett zajt.*

Hogy a jó büdös francba!

*Átkozódott még cifrábbakat is, jó hangzatos ismeretlen nyelveken, mire három irányból is rátámadtak. Gyorsan lehasalt, arrébb gurult. Ezek után csak úgy magának suttogta a kis káromlásait. Mindenesetre leült, próbált lehiggadni, nagyon felhúzta magát. Ketten is felestek benne, jó nem baj. Rángatózó szemöldökkel sóhajtott egyet. Érezte, hogy nemsokára borul az agya, és utána már nem fogja érdekelni a tilos fegyverhasználat! Nem tudta pontosan, hogy honnan jön az illúzió, csak valahonnan a közelből érzékelte. Nagy levegőt vett, majd egy hatalmas tűzgömböt lövellt a magasba. Nem támadó célzattal, direkt úgy alkotta, ha valakin keresztül is halad, akkor csak fusson át rajta, pár pillanatnyi forróságot okozva. Csak enyhe jelzésnek szánta, hogy ez az illúzió szerény belátása szerint többet árt, mint használ. Remélte, hogy az alkotó is észreveszi. Még Gauldoth is eltűnt!

Eközben Raden észrevette a feléjük repdeső nyilakat, de még így is az egyik átlőtte a szárnyát. Nem üvöltött, nem csapott zajt. Halkan tűrte a fájdalmat, úgy próbálta tompítani a zuhanás lendületét. Odalent egy illúzióban találta magát, erre igencsak elkeseredett. Érezte Freya illatát a levegőben, mintha szitkozódását is hallotta volna. Szemeit behunyta, hisz azokra most úgysem támaszkodhatott. Remekül tájékozódott hallása alapján, hamarosan maga mellett érezte gazdáját. Freya megkönnyebbülten ölelte át az állatot, bár ő sem látta, így ő is lezárta szemeit. Valami ragacsosat érzett Raden szárnyán. Vér?! Látnia kellene a sebet, hogy normálisan megtudja gyógyítani, de azért belekezdett, és lassacskán működött is. Közben egy pajzsot emelt maguk köré.*

*Hallgatta a másikat.*

Értem.

*A nyilakat ő is észrevette, és már robbantani is akart egyet a levegőben, hogy a felszálló pengék ne sérthessék őket, mikor Arorua alá szállt. Hirtelen meglepődött, egy halk köszönömöt mormolt.*

Nem, nem sérültem meg.

*De ekkorra már a másik nem volt mellette. A lent lévők viszont hamarosan furcsán kezdtek el viselkedni, mintha valami bűbáj szállt volna rájuk. Chris csak felvont szemöldökkel figyelte az eseményeket, várta, mikor avatkozhat közbe.*

* Csak hallgatta, hogy mit beszél Dilec, és ő, mint egy jó kislány, csak bólogatott. A végén elsétált mellőle Leiranhoz. Most nem akart foglalkozni a vezér mondataival. Amint megindult a támadás, az első farkas Dilecet támadta. Rögtön szaladt volna segíteni, mire A.J. maradásra intette. Közben egyre többen érték el őket. Hol lefejelt valakit, hol behúzott egyet. A felé özönlő tömegre szúrósan nézett, és készenlétbe állt, mikor hirtelen minden eltűnt, és minden helyére csak egy mező lett. A várt támadások nem érkeztek.*

A.J....*suttogta. Kinyújtotta maga mellé a kezét, és megfogott valami szőrös ruhadarabot. Ez az ő ruhája.* Amíg ez az illúzió van, addig elmegyek, nehogy valamilyen személy behúzzon nekem.*mondta magának, és futásnak eredt. Addig futott, amíg fel nem bukott. Hátratekintett, de nem volt ott semmi, mégis érezte, hogy ott egy ember ül.* Miért van ez útban?*háborodott fel, s mikor fel akart állni, fájdalmat érzett bokájában.*Kibicsaklott, gyönyörű!*egy lépést sem tudott tovább menni, vagy ha igen, akkor is egy lábon ugrálva, vagy gyengén sántítva.*A rohadt élet.

Nem tudok így segíteni, hogy nem is mutatkoztunk be egymásnak. Szóval én sem tudom a te nevedet, és te sem az enyémet. De azért elárulom, hogy H betűvel kezdődik. Hadd segítsek még: megöleltél, kérdés nélkül el akartál vinni valahova, majd faképnél hagytál. Ezek után a másik énem teljesen be lenne durcizva, talán még egy kisebb pofont is kapnál, mivel közben levegőnek néztél utána. De most nézz rám, sosem láttál. Kívülről és belülről is teljesen megváltoztam. Látod ezt, ami az arcomon van?*mutatott mutatóujjával vigyori arcára.*Ezt mosolynak hívják. Nem vagyok mérges, és boldog vagyok. Csak azt nem tudom, hova lettek a többiek?

*Ekkor hallotta meg a nagy csatazajt, és végül semmi. Egy mezőn találta magát.*

Mi a...?*bár ez a hely nem volt olyan, mint más. Szürke felhők úsztak az égen. Itt-ott magányosan, levelek nélkül fekete fák táncoltak a szélben. Hátrébb tántorodott. Ijesztő egy helynek vélte. Ekkor megakadt, ez biztos a fehér hajú srác lehet. Gondolta, hogy ez valami varázslat. Itt vannak, hallja őket, de a kép nem oké. Körbetekintett, nem látott senkit, viszont Kuku kezét nem eresztette el. Hallott ilyenről, és attól félt, hogy mivel csata van, valaki jön egy késsel, és megsebzi. Erősen szorította a férfi kézfejét.*

Fáradt vagyok-e? Hiszen ettől indulok be!

*Vigyorgott gonoszan Eras kérdésére és ütött mindenkit, akit ért. Látta, hogy Eras Leiran védelmére kel, és az a szándéka, hogy két harcos közé szorítsa, így hát Leirannak háttal colt, folyamatosan figyelve, hogy mögötte mi történik, harcolt tovább. Egy idő után már nagyon fájt a keze. Váltogatta: hol lábbal, hol fejjel, de pontosan és precízen dolgozott. Hamarosan azt vette észre, hogy akiket leütött, már egy halmot képeznek két oldalról körülötte, és ekkor mindenki olyan furcsán kezdett viselkedni. Először csak pislogtak, majd mintha vakok lennének, a hangokra koncentrálva folytatták a harcot. Sokan vaktában öldöstek, sokan tapogatóztak, ketten felborultak a Dilec mellett heverő testhalomban.*

Ez meg mi a fene? Ki tette ránk ezt az átkot? Ha az embereimnek baja lesz... Ők részegek, sokkal tompábbak és lassúbbak. Egyetlen előnyük az volt, hogy látták az ellenséget! És én még a kardjukat se használhatják! Gratula, Dilec!

*Főtt a feje, egyszeriben mindenkire dühös volt. Látta, hogy a nagy fehér sárkány leszállt, így gyorsan elindult. Amelyik harcosánál úgy látta, hogy veszélyben van, gyorsan hatástalanította az ellenséget. Aztán vigyázott, hogy nehogy őt vadásszák le a többiek. Óvatosan, halkan mozgott. Carmét kereste, de nem találta. A.J. is valószínűleg őt kereste. Freya valahol távolabb ücsörgött. Látta, ahogy felbuknak benne. Ez így nem jó! Azon imádkozott, hogy bárki is tette ezt a varázslatot rájuk, gyorsan tegye semlegessé, mert ebből nagy baj lesz! Viszont felszívódott Wrahn! Menekül az átkozott... Az emberek között sasszézva elindult keresni a felkelők vezérét.*

*Úgy tűnt, a pajzs tökéletesen bevált. Hamarosan a valaha volt kerek védőalkalmatosság széle tiszta csipke lett, ahogy behajolt az arcok, lábak, mellkasok, alpockák ütésétől. Ekkor kicserélte egy újabbra, közben nem tágított Carme mellől. Hirtelen mintha csak egy álomban lenne, mindenki eltűnt körülötte. Némán hallgatott, hogy vajon mi a fene folyik itt? Aztán felcsendültek az ismerős csatazajok: jobbról egy kiáltás, balról egy suhintás. Épp időben tért ki, szinte érezte az arcát súroló kard hegyét. Óvatosan hátrált, közben Carme suttogott: lelép*

Ne! *suttogta vissza, és a hang irányába kapott, de már csak a levegőt markolta. Vakként indult el, amerre még éppen hallotta az apró futólépéseket, de ezeket hamar elnyelte a környezet. Nem volt mit tenni, reménykedhetett csak, hogy semmi baja nem esik a lánynak. Behunyta a szemét, és eszébe jutott a külön képzés... Jah, külön képzés. Gyerekkorában azzal szívatták, hogyha harcot akart tanulni, akkor rendben, tanulhatott, de a párbajokat bekötött szemmel kellett túlélnie. Az ellenfele természetesen nem kapott ilyen büntetést. Ahogy kizárta érzékeléséből a látást, hirtelen minden megelevendett: szagokat érzett, hangokat hallott, érezte, ha egy test mellett haladt. el. Lassan szedte össze a bátorságát, hogy az első emberre lecsapjon. Tudta, hogy amaz nem mozdul, csak vár. Zaklatott lihegése elárulta. Egy könnyed mozdulattal fejbecsapta. Amikor érezte a pajzson, hogy talált, azonnal leguggolt. Hátha valaki a környékről meghallotta és most rá vadászna. Továbbment és ezzel a módszerrel leszedett még 2 embert. Hogy ellenség volt-e vagy barát, nem tudta megállapítani.*

*Kicsit meglepte, hogy a legújabb elf Tanácstag is itt van, ezen a lepukkant helyen, de ez mit sem számított annak, aki élt-halt a kuriózumokért. Halványan elmosolyodott, miközben kereste az alkalmat és a szavakat, hogyan tudna vele egy könnyed csevelybe bonyolódni. De mielőtt bármit is tehetett volna, már le is volt szúrva azzal, hogy akár vendégek, akár nem, ha most itt vannak, akkor rájuk is tartozik a harc. Az, hogy ne menjenek ki, felesleges töltelékszövegnek tulajdonította, elvégre, ha ő menni akar, akkor menni is fog. És nemkülönben mennie is kell, elvégre a hintója és kísérete várja. A korábbi megbeszélés szerint ha elszakadna véletlenül Theta (ami eddig soha nem fordult elő), akkor a kíséretnek azon a környéken kell megvárnia, ahol elváltak. Nem találhatja meg senki a behajtott vagyont! Újra kinézett az ablakon. A harcosok egytől-egyig eltűntek. Gyanús, de muszáj kockáztatni. Megigazgatta a köpenyét, feltette a csuklyát a fejére és a bent elvőkhöz fordult.*

Sajnálom, hogy ilyen hamar el kell mennem, de az idő szorít! Minden jót kívánok, további szép estét!

*Finoman biccentett a fejével, és már ki is ment a kocsmából. A friss levegőtől szinte elalélt, de nem volt ideje kiélvezni a pillanatot. Sietősen felkapaszkodott a lóra és máris elindultak az utca vége felé. Amikor már majdnem kiért, lesápadt. Fura hangokat hallott, és veszélyt jelzett a hatodik érzéke. Éppen visszafordult volna, mikor a lova valamitől megijedt, megbokrosodott és lehajította magáról Thetát. A lány felkiáltott, miközben a lova elügetett onnan. Gyorsan feltápászkodott, érezte, hogy a szíve a torkában dobog. Próbált figyelni a hangokra, de a félelem és a fülében dübörgő szívverés zaja teljesen leblokkolta. Valószínűleg a ló ügetése mindenki figyelmét felkeltette... Könnyű prédává vált. Elővette a pálcát, de vaktában nem bénítgathatott. Ekkor kard suhant a levegőben és egy apró karcolást érzett a lány az arcán. Sikítani akart, de csak hátrálni kezdett, arcához kapott. Vérzett. Nem kiálthatott, nem tudta, merre menjen. Szaporán szedte a levegőt és folyamatosan hátrált, botladozva. Felesett egy testben, csupa kosz lett a ruhája. Nagyon félt, de mégis feltornázta magát, és maga előtt markolászva a levegőt, haladt előre.*

*A másik elf hangjára felpillantott éppen abból amit csinált. Lepetten nézett utána, kérte ,hogy ne menjen ,de a nő már kint volt. Egy pillanatra az ajkaiba harapott, majd még vissza pillantott a nőkre. Egy idősebbhez szólt, megérintve a vállát.*
Ha be akarnak ide jönni, akkor hátra meneküljenek, de mindenképpen hátra, ne jöjjenek előre.
- Úgye nem akar maga is kimenni ?
*Kapta el a nő hirtelen a karját kétségbeesetten. Nem...nem akart kimenni, de annyian voltak kint akiket féltett. Nem szeretett harcolni....de féltette őket. És most Theta is kiment, tudta ,hogy önfejüsége még bajba keverheti. Nem ismerte, de nem akart neki rosszat. Megrázta a fejét s kivonta a kezét.*
Mennek kell. Figyeljenek a zajokra!
*Mialatt beszélt tekintette körbe pásztázta a padlózatott ,hátha egyik-egyik férfi elejtett valamilyen fegyvert. Olyan természetesen nem volt amit tudott volna használni, így végül az ajtó felé lépkedve felkapta az elsőt amit talált, ez eshetett ki Chris kezéből. Azzal kiment s hosszan nézett szét a tömegre. Furán érezte magát, mivel össze vissza harcoltak. Nem volt lényeges, vagy megbeszélt mozzanat, mindeki, mindenkinek ment. Csupán azt a hármast látta messzebb akik körül nagy halom gyült össze a már leütött farkasokból, a sárkány ekkor szállt le, Theta meg lóra ült. Ajkába harapva sietett le a lépcsőn, hogy utol érje.*

*"Ekkor kard suhant a levegőben és egy apró karcolást érzett a lány az arcán. Sikítani akart, de csak hátrálni kezdett, arcához kapott. Vérzett. Nem kiálthatott, nem tudta, merre menjen. Szaporán szedte a levegőt és folyamatosan hátrált, botladozva. Felesett egy testben, csupa kosz lett a ruhája. Nagyon félt, de mégis feltornázta magát, és maga előtt markolászva a levegőt, haladt előre."*
*Váratlanul ragadta meg a lányt s húzta vissza, mialatt csendesen megkérte ,hogy ne csapjon zajt. A hangja kedves volt, de parányi félelem tükrözödött benne. Sosem szerette az ilyen harcokat. Nem látott senkit, Thetat is csak a hangja alapján ismerte meg, mivel egy idő után ahogyan ment ,minden eltünt a szemem elől, kivéve a mező. Hátrált s közben fülelt. a Csata zajából is még ki tudta szerencsére venni a dolgokat,nem hiába mozgatta meg hegyes, hosszú füleit. Fehér bőre már koszos volt a portól, haja szálanként borzolódott össze, a nő érezhette szívveréséből, hogy bármennyire is próbl határozottan fellépni, hisz most ő a "megmentője", szíve vadul kalapál, és ez nem az adrenalinnak tudható be. Remegő kézzel, mégis erősen tartotta a kardot szabad kezében, amint érezte ,hogy egy fa, vagy egy épületbe ütközött a lába megtorpant, ekkor engedte el a nőt is. Halkan sóhajtott.*
Ne menjen közelebb Theta kérem.... úgy tűnik illuzió van rajtunk..már olvastam róla. Ha nem látunk,
mi akik jelenleg védtelenebbek, még esélytelenebb vagyunk.
*Csendesen beszélt, de mégy úgy ,hogy hallja. hangjában aggodalom bontakozott ki.*
Megsérült ?

Mertem remélni ,hogy sorstársa találtam!
*Vigyorodott el Eras Dilec felé ,mialatt folyamatosan verekdett a felé jövökkel. Nem fáradt ki olyan könnyen, sőt arcának mimikáiból élvezetetett lehetett leolvasni, egy ideig biztosan, aztán már néha-néha megrázta a kezét ,vagy a lábbát egy szabad pillanatában ,mert a sok ütéstől parányi fájdalom és enyhe zsibadtság lett urrá rajta. Ekkor szállt le a fehér sárkány. Komolyan pillantott rá, bólintva. Megragadta most erősebben Leiran karját s oda vonta.*
Szállj fel, te meg vidd messzebb innen! Biztonságos helyre! Szép lenne ha a tanácsvezér lánya megsérülne itt. És ha tudom ,hogy biztonságban vagy, akkor tudok összpontosítani a feladatomra!
*Komolyan és szigorúan nézett a lányra. Nem akarta bejba sodorni ,de nem volt idő arra ,hogy bármit is elmagyarázzon neki ,vagy kérlelje tegye meg. Tudta ,hogy ezzel talán ,csak annyit ér el nála ,hogy önfejübben akar maradni de nem tehetett mást, nem akart most mást tenni. Nem engedett ellenszegülést!
Dilec szavaira rásanditott ,mialatt Leirant nézte.*
Amint felértettek a magasba vond le az illuziót...drága, tudom ,hogy te tetted aggodalomból, de a részegeknek nem tesz jót.

*Nézte hosszan, most suttogott s egy széles vigyor jelent meg férfias arcán.*
Nem fogom elárulni Dilecnek ,hogy te voltál, de mos menj!
Arorua Norgard, ez parancs! Vidd innen!
* Hangja keményebben szólt, hátrébb lépet s egy jobbossal ismételten levert egy támadót. Fehér fogai egy pillanatra kivillantak, vörös szemeiben meg tűz gyuladt, csak harcosok érthették ezt meg.*
Dilec, ha véget ért ez a "varázslat", akkor inthettünk a hátsó csapatnak, ők bekerítik azokat akik még elöttünk vannak, de Wrahn nem szökhet meg!
*Direkt mondta ,hogy varázslat, nem akarta Leirant még bajba keverni.*

*kuku ahogy felcsüccsent az asztalra azzal a lendülettel bele is tenyerelt valami kiömlött löttybe. De ez nem zavarta különösebben, ahogy az sem, hogy a királylány nem válaszolt neki. Biztosan jobb dolga is van ahogy kiment az úrinép után. Elvégre ő is az urinéphez tartozik. Ez biztosan olyan nekik való dolog. Körbenézett újfent de Gildas nem volt a részegek között.. ezek szerint ő is a többiekkel van. Talán megint komoly tanácsos dolgokról beszélnek. Az ő figyelmét a lány beszéde rángatta vissza a jelenbe.

-Szóva tanákosztunk oszt ilyeneket csinátam? Lehet részeg vótam? Télleg nem emlékszem bocsesz! A nevem Kurukero, de mindenki csak kukunak hí. Te is híhhacc így ha akarsz! Igen asztat látom hogy vigyorogsz, olyat én is tok látod ? *motat ő is a vigyori arcára*

*Kintről csatazajt hallott és görcsbe rándult a gyomra.. lehet Gil is ott van és bajban... Már épp indult volna amikor a lány megragadta és szorította a kézfejét. Pont azt amivel beletenyerelt a kiborított piába. Íyg a lány csak azt érezte hogy nedves a fiú keze. De mivel a lány tudja hogy az előbb mit művelt a fa mögött, gondolta megvicceli kicsit*

-Te figy! Tippelj mi az a lé a kezemen!

*Ahogy Aurora leszállt és Eras magához vonta figyelt szavaira és csak bólintott. Mikor Dilec elkezdte a káromlást teljesen kétségbe esett és bűntudata lett. Amúgy is ment volna, ha Eras nem mondja. Főleg ezek után felszállt a fehér sárkány hátára és aggodalommal nézett vissza Erasra, de nem szólt. Megsimította Arou nyakát és egy könnyed kézmozdulattal vont vissza minden nemű képességét. A jég kard is eltűnt ők pedig mielőtt feleszmélhettek volna a harcosok felrepültek a magasba.*

*Leiran szótalan lett és csak maga elé nézett ajkába harapva bánta cselekedetét.*

-Igenis Eras úrfi! *mondta és már el is rugaszkodott Leirannal a hátán emelkedett fel a levegőbe. Ott megfigyelőállásban körözött, a pajzsot nem engedte le így ők biztonságban voltak. azt figyelte fentről, hogy van e esetleg valahol súlyos sérült, hogy meg tudja gyógyítani. De úgy tűnt a csata egyelőre nem fordult annyira vészesre. Így is lesz bőven dolga, de életveszélyes sérülést nem látott odafentről. Fentről látta, amint az ellenség vezetője éppen el akar slisszolni.*

-Chris! Látod amit én látok? Azt a férfit ott hátul aki a falu felé próbál menekülni? Megtennéd kérlek, hogy nem hagyod elmenni? *kérte meg a másik sárkányt*

*Kikerült egy felfelé törő lánggömböt. Valami gyenge idegzetű csaj küldte lentről. Elfintorodott. Arou hamarosan visszatért egy lány társaságában. Felismerte Leriant. Biccentett neki, már amennyire tudott sárkányként repülve így megnyilvánulni. Bűnözői pályafutása során kétszer sikerült elkapniuk ilyen-olyan illegális ügyleteiért, így már volt szerencséje találkozni a lánnyal, bár az apja vizsgálta felül ügyeit. Nem érdekelte igazán, különösebben csak Erastól volt mit tartania, de mintha őt látta is volna valahol itt harcolni. Csodás! Arou kérdésére gonoszan elvigyorodott.*

Persze, mondtam, hogy segítek, amiben tudok.

*Ekkor már repült is a menekülő felé, egy termetes lyukat robbantott elé. A farkas kis híján beleesett.*

Héj! Állj meg egy szóra! Te hoztad létre ezt az egész silány harcot, és meg sem várod a buli végét?

*Közben a férfivel szembe került, szárnyaival erős ellenszélt támasztott, hogy az ne tudjon a falu irányába menekülni. Egyetlen lehetősége volt: visszamenni a csatatérre. Chris melegen ajánlotta neki, hogy ezt válassza, bár mi tagadás, szerette volna, ha a másik verekedésre kényszeríti. Visszaalakult emberi mivoltába, a nemes mellé lépett. Farkasszemet nézett vele. Nem tudta levakarni magáról az őrült mosolyt, kezein kék fénnyel pattogtak az elektromos szikrák.*

*A hangok...nem vitték sehova! Káromkodások sora szelte át az agyát, de gyorsan kapcsolt, az ordítozásokból ítélve nem csak őt bűvölték meg. Leguggolt és úgy próbált osonni, viszonylag sok sikerrel. Páran ugyan belerúgtak vagy felbuktak benne, de nem érdekelte. Ahogy "visszatért" bebizonyosodott, hogy valóban valamilyen varázsnak voltak a hatása alatt. Ideje se volt rájönnie hova jutott el ez idő alatt, máris azt kellett lássa hogy fentről egy rövid, széles pengéjű tőr tartott a feje felé.
Csuklónál kapta el a támadót - a farkas teljesen bepánikolt, bőgve harcolt - , de hiába, nem tudta teljesen megfékezni vagy eltéríteni a csapást. Hangosan átkozta magát amiért engedte hogy az illúzióból ki és belépés összezavarja és elveszítse egyensúlyát; a penge arcába mart a szeme alatt és egy sebet nyitott végig nyaka aljáig, annak oldala mentén. Irdatlan erővel rúgott a támadója lábai közé, aki második próbálkozás helyett nyögve a földre rogyott. Már összeszedettebb volt, oldalra szökkent a vélt biztonságba, hogy felmérje a kárt. Hah, ha nem lenne magas fájdalomküszöbe, most bajban lenne...
A seb nem egy karcolás volt, de nem volt több felszíni sérülésnél és az elvérzés nem jelentett veszélyt; a bájital valamennyire szabályozta a vérzést, és látszólag létfontosságú erek sem sérültek...igazság szerint jobban bántotta, hogy összevérezte a mellényét. Szemeivel gyorsan Freyát kezdte keresni, de csak arra jött rá, hogy szinte teljesen a túloldalra ért. Vissza kellett jutnia!

Ordítás vonta el a figyelmét, egy nagy termetű vérfarkas rohant felé teljes páncélban, méretes pörölyt lengetve. Nem volt ideje elugrani, de szerencsére az új ellenfele nem volt tapasztalt. Lehajolt a csapás elől, belépett ellenfele védelme mögé és jobb könyökét előre tartva rohantak össze. Érezte hogy jobbjában eltört valamelyik csont, de nem érdekelte mert a rossz minőségű vas kongó hanggal horpadt be, ellenfele levegőért kezdett kapkodni, de ő nem állt le.

Átkarolta a páncélost és továbbvitte a lendületét; elemelte a földről és minden maradék erejét összeszedve rohanni kezdett vele, keresztül a tömegen, fellökve aki csak szembe került vele. Először mosolygott, de aztán röhögni kezdett, az apja előbb lefejezné, aztán megdicsérné ha ezt meglátná! Nem látta merre megy, így azt sem hogy visszaért az ő oldalukra, vagy azt, hogy elrohant Freya és Raden mellett. Csak akkor hagyta abba, amikor egy fa megálljt parancsolt neki. Gyorsan a fa mögé lépett, lihegve tépte le egyik ingujját és mint egy szoros sálat a nyakára tekerte, a seb az arcán még annyira se volt vészes. Már érezte a vérveszteség ismerős jelét, enyhén szédült, bár ez egy ilyen mutatvány után amúgy sem csoda. Holtsápadt is volt ugyan, de az az ital műve volt. Mivel egyelőre nem hallott senkit közeledni nekidőlt a fának és megpihent. A küzdelem zajai furcsán nyugtatónak hatottak, ilyenkor mindig otthon érezte magát, igazán élőnek. Elmosolyodott.*

*Mikor teljesen meggyógyította Radent, akkor eszmélt fel, hogy az illúzió megszűnt. Mindenütt küzdő alakokat látott. Alighogy feltápászkodott, már neki is rontott valaki. Raden hevesen ráugrott a támadóra, megsebezte, de csak épp annyira, hogy egy ideig ne tudja folytatni a harcot. Freya idegesen körbepillantott, de nem látta sehol a keresett személyt.*

Gaul! Gauldoth! *kiáltozta, közben aki épp rátámadt, lefegyverezte. Nem volt könnyű feladat, hamar fáradt, az egyik kardcsapást felületesen védte ki, így karján egy hosszú, mély vágás éktelenkedett. Nem sokára több seb is díszítette megjelenését. Radenhez fordult* Keresd meg!

*Az állat hihetetlen gyorsasággal megindult, Freya alig bírta tartani a lépést. Egy fa mellé érkeztek, a nő megkerülte, mögötte találta Gault. Felmérte a helyzetet, súlyos csonttörés, több vérző seb, de legjobban a nyakán lévő sérülés aggasztotta. Leguggolt mellé.*

És te még engem féltettél! *savanyúan elmosolyodott, megérintette a farkas mellkasát, elkezdte a gyógyítást. Közben Raden őrizte őket a nem kívánt társaságtól. Freya gyorsan haladt, a kisebb sérülések eltűntek, a nyakon lévő vágás helyén viszont egy heg maradt emlékeztetőül. A sötét elf csak vállat vont, hisz végül is az a lényeg, hogy életben maradjon, nem? Ekkor áttért a kézre. Hangos roppanás kíséretében újra használhatóvá tette a végtagot, bár tudta, hogy még pár napig jócskán fájni fog. Hagyta pihenni a férfit. Ő maga törökülésbe ült, lehunyta szemeit, próbálta eltüntetni saját lestrapáltságait. Mikor ezzel végzett, hangosan fészkelődött.*

Gaul, minden rendben?

*Raden először kicsit megijedt az elf látványától. Elgyönyörködött a nő sártól és harmattól összetapadt haján, a belőle kiálló kisebb ágakon, a zúzódásokban és horzsolásokban gazdag, felpüffedt arcán (bár nem értette, ha a mély sebeket eltüntette, erre már miért nem fordított időt), majd a szakadt, véres, fűtől zöldes ruháján. Majd csak morgott egyet, amit akár a hülyéknek kijáró sóhajnak is be lehetett tudni, és mellé bújt.*

*Leiran nem vette észre a mellettük szálló, majd elhúzó férfit. Nem is vette szemügyre. Sokkal jobban bántotta az amit ő okozott. Továbbra se szólalt meg, csak gondolataiba mélyedt. Aggódott és néha lepillantott. Erast kereste és mikor megtalálta nem is vette le róla a szemét. Aggódott érte, ahogy a többiekért is. Távolabb pillantotta meg Selest és szemei elkerekedtek. Mi jó eget csinál idekint? Na most már még jobban aggódott. Szótlan maradt.*

*Észrevette a lány szótlanságát és az aggodalomnak tudta be*

-Leiran! Kérlek kapaszkodj, most alacsonyabban és lassabban szállunk majd el a küzdők felett. *figyelmeztette a lányt és koncentrálni kezdett. A pajzsot magukon hagyta ugyan, nehogy baj legyen, de mágiáját felhasználva gyógyító aurát vont maga köré. Majd leereszkedett és a lehető leglassabban és legalacsonyabban siklott el a lentiek felett a sűrűjében. Akik bekerültek az Aurába gyógyultak míg a sárkány elhaladt felettük. Arou pedig leszólt nekik*

-Elég legyen már a holtak tisztességére mondom! Elég!
-A lázítótok éppen gyáván itt hagy benneteket a bajban, ti pedig mégis a véreitek ellen küzdetek? Azok ellen akik értetek is harcoltak?!? Hát nem volt még elég?

*Csak csendben állt, hallgatva saját lihegését és szíve kalapálását, amikor közeledő lépteket hallott...gyorsakat, négylábút. Kezét a pallos markolatára rakta, de ekkor ugrott elő Raden. Fáradt vigyorral süllyedt ülő helyzetbe és eresztette el a fegyverét mikor Freya is a látómezejébe került. Mosolya csak szélesebb lett, mikor burkoltan megszidták amiért nem figyelt magára. Végül is jogos volt, nem kellett volna ennyire elengednie magát.
Némán hagyta hogy a nő meggyógyítsa, nem mintha tudott volna beszélni a lihegések közt, ha akart is volna. Azon is csodálkozott, hogy idáig eljutott azt a melákot hordozva. A csont visszahelyezésénél egy apró szisszenés kicsúszott a fogai között, de nem akadt fenn rajta. Némán pihent és végigmérte Freyát. Rémesen nézett ki ami arra késztette hogy visszavágjon valami olyasmivel hogy 'jogosan tettem, nézz csak végig magadon!', de nem tette. Végső soron a sebek átmenetiek, ő csak a haláltól féltette a nőt és vele mindazokat akik még a fa túloldalán harcoltak. Bár a vele szemben ülőt sokkal jobban féltette, ismerős érzés volt.
Idáig hallotta Arorua hangját, gondolatban vállon veregette a nagy fehért. Ha lett volna ereje elég hangosan énekelni, biztos megpróbálkozik valami dallal, de fogalma se volt, mivel. Megfélemlítés lett volna az egyetlen opció, nincs olyan nyugodt dal amit elég hangosan tudott volna énekelni itt. Talán jobb is ez így. A kérdésre csak sóhajtott és a másikra mutatott.*
- Magadat jobban meg kellett volna gyógyítanod, én hozzá vagyok szokva az ilyesmihez. Nézd meg, hogy a francba sikerült ágakkal a fejedben végezni...?

*Aztán előrehajolt hogy elérje őt, és óvatosan kiszedett pár fadarabot a hajából. Az arcvonásai meglágyultak mikor tovább mondta amit elkezdett.*
- Nem láttalak sehol, szegény fickót itt a fa másik oldalán faltörő kosnak kellett használnom hogy eljussak idáig a harcolók túloldaláról...
*Visszadőlt a fának és lehunyta a szemeit, még mindig mosolygott.*
- De örülök, hogy életben vagy. Megérte idáig rohannom.

*Mikor Selestina elkapta, teljesen halálra rémült. Ficánkolt egy keveset, de mikor megszólalt a lány, kicsit megnyugodott. Már amennyire jelen helyzetben erre lehetősége volt. Mikor megálltak, csak annyit suttogott:*

Nem vészes... Miért jöttél ki?

*Gyors légzését próbálta szabályozni. A szívére figyelt, érezte, hogy milyen gyorsan ver. Mély levegőket vett, a pálcát erősen fogta jobbjában. Érezte, hogy a nyugalom lassan feltölti. Tovább figyelte a mezőt, a csatázók hangja már mit sem számított. A terv már készen is állt a fejében: mihelyst feloldódik a varázslat, megkeresi a lovát, megkeresi a kíséretét, hazaküldi a szajrét ő meg világgá megy! Ha meglátják ilyen állapotban a szülei, mit fognak gondolni? Muszáj lesz bemennie Malához! Ő az egyetlen, akiben bízhat! Ekkor visszatért a valóságba, az illúzió leesett. Négy harcos fogta őket közre. Zavarodottnak tűntek, hogy nők is vannak kint. Viszont ekkorra theta visszanyerte a teljes önuralmát. Két kecses mozdulattal mindannyiukat mozgásképtelenné dermesztette. A kocsmától nem voltak messze.*

Selestina! Kérlek, menj most be! Ne aggódj! Még találkozunk! Köszönöm, hogy itt voltál!

*Miközben ment, egyenes háttal, kicsit szaporább léptekkel a szokásosnál, csak azokat bénította meg, akik rá akartak támadni. Szerencséjére nem voltak sokan, mert a harcosok inkább egymással voltak elfoglalva. Kereste a lovát a harcolók között. Valahol szélen, egy fa mellett lépegetett. Odament hozzá, nem messze látta Freyát és Gault. Mindkettő szörnyű állapotban volt. Ekkor eszébe jutott, hogy ő maga is hogy nézhet ki... ruhája koszos volt, az arcán az apró vágástól három hosszú vércsík futott le az álláig. Összenézett Freyával, indulni készült.*

___________________________________

*Futás közben hirtelen torpant meg, mikor a lába előtt egy hatalmas kráter keletkezett. Aztán egy sárkány riogatta szemből, aki hamar felvette az emberi alakját. Teljesen elvesztette a fejét, nem is nagyon hallotta meg, hogy mit beszél neki a férfi. Kétélű bárdjával hevesen támadt rá. Folyamatosan kezdeményezte a támadásokat, ami elől kitért Chris, ő már suhintott is egy következőt. Csak üvöltözött közben. A végsőkig elkeseredett. Látta, hogy minden elveszett.*

*Hallotta Arou mennydörgő hangját. Úgy érezte, ha nem is az ő szavaitól, de a harc hamarosan véget ér. Gaul megjegyzésére a fejéhez kapott, és valóban, hajából megannyi gally állt ki. Hát ezeket meg honnan szerezte?*

Új dizájn. Egyszer lehasaltam, és végig gurultam a földben. Talán ott akadtak bele. Azt hiszem elrohantál mellettünk. Legközelebb nézz szét jobban.

*Ekkor elkapta Theta pillantását, kiengesztelő ábrázattal intett neki. A szíve legmélyén remélte, hogy semmi bántódása nem esik. Közben Gauldoth mellé ült, és vállára hajtotta a fejét.*

Nem hiszem el, hogy mióta visszatértem, állandóan harcolok.

*Csak felvonta a szemöldökét.*

Hát idáig nem kellett volna futnod, mivel mi ott voltunk valahol a sűrűjében. *mutatta is ujjával* Mindegy is. Remélem A.J. jól van! Bár nem kell őt félteni. Nem úgy látszik, de rendkívül jó harcos.

*Bizonygatta, de inkább csak magát akarta meggyőzni. Megfogta Gaul kezét, mélyen a szemébe nézett.*

Nem keressük meg a többieket, hogy jól vannak e?

*Hangját próbálta nyugodtnak, már-már hanyagnak hallatni, de mindezek ellenére akkor is átütött belőle az aggodalom.*