Vérfarkasok falva melletti mező - búcsúztató

*A falu apraja-nagyja mind kivonult a véres csata helyszínére és várták a még meggyújtatlan máglyák mellett a vezér érkezését, aki elkezdi a ceremóniát.*

*Dilec oldalán lépdelt a mező felé. Egyre inkább elszomorodott, ahogy közeledtek, bár nem tudta teljesen átélni az érzést. Valami miatt nagyon viszketett. Próbált uralkodni magán, de egyre többet vakarózott. Fehér bőre hamar piros színt öltött. Egyre gyanúsabban méregette Dilecet.*

Sokáig leszünk kint? Nem érzem túl jól magam... *közben hevesen végigkarmolta nyakát.*

*Nem messze a várostól állt meg a mezőn. Látta a tömeget. Gyorsan visszaváltozott emberi alakjába, bár még így is nagy feltűnést keltett szárnyaival. Látta, hogy valami szertartás-szerűség készülődik az elhunytaknak, így nem akarta zaklatni a vezért. Majd később megkeresi. Addig is, meghúzza magát.*

*Megérkezésükre halk taps volt a felelet, mert a falka már tűkön ült, hogy végre elbúcsúztathassák a halottakat. Néhányan halkan pityeregtek, volt, aki jajongott, de legtöbben inkább imádkoztak.*

Szerintem kezdjük el. Freya... ugye tudod, hogy jó tett helyébe jót várj?

*Látta, hogy megérkeznek Carméék. Gauldothnak szólt, hogy jöjjön oda hozzá.*

Gauldoth! Már hallottunk tőled éneket... és láttunk Táncot is. A hagyományok úgy kívánják, hogy a diplomáciai és a harcosok vezére is elénekli a Búcsút. Szeretném, ha a harcos vezérét átvennéd. Megteszed? Ha igen, akkor elkezdem az én részem.

*Közben előkerültek a meggyújtott fáklyák. 13 máglya várta, hogy elemészthesse a holtak testét. A nap utolsó sugarai még megcirógatták a jelenlevőket.*

*A kis csoportjuk megérkezett a mezőre. Végigfuttatta a tekintetét a tájon, és a szíve ismét összeszorult. Ezúttal nem a harcosok miatt, hanem azok miatt, akik kijöttek a mezőre. A megannyi gyászoló látványa eszébe juttatta a kérdést, ami nem is olyan sokkal ezelőtt vetődött fel az elméjében. Nem volt különbség közöttük. Mély sóhajjal húzott jobbjára egy fekete kesztyűt amit egy ezüstszínű farkas feje díszített, szájából egy kard pengéje lógott. Meglátta Dilecet, és nevének említésére elkezdett felé lépkedni. Aztán ahogy amaz folytatta, a léptei lassultak...amíg meg nem állt. Hogy...hogy ő énekeljen? Itt? A félholt? Az arcára szinte pánik ült ki. Igaz, hogy vissza akart térni a falkába, de ez túlságosan is nagy lépés volt. Láthatóan - és hallhatóan - nagyot nyelt a gondolatra, ahogy újra végigfuttatta a szemeit a tömegen. Ezek vagy meg fognak lincselni, vagy...nem, ez az egyetlen opció. Kötelesség, Gaul, kötelesség. Elszánt arcot vett fel, és bezárta a vezér és közte fennmaradó távolságot, majd mellé állt és gyengén elvigyorodott.*

- Rendben, de ha megint meg akarnak lincselni, gondolkodás nélkül használlak majd élő pajzsnak. A ceremónia után beszédem lesz veled, több okból is.

*Futó pillantást vetett Freyára, aki igencsak furcsán viselkedett, de legalább jobb bőrben van mint amikor utoljára látta. A mosolya egy utolsót villant aztán eltűnt, ő pedig előre fordult, és a máglyákat szemlélte. Kihúzta magát, kezeit összekulcsolta és leengedte, csendben várt Dilec jelére.*

*Odaértek. Kifújta a levegőt, és csak intett egyet Dilecnek, hogy végül ott vannak. Dilec aztán odament hozzájuk. Ez persze csak Gauldothra vonatkozott, ő csak azért van, hogy tiszteletet mutasson azok felé, akik feláldozták életüket a hazáért. Körülnézett. Az egész falu itt volt. És még más is. Kicsit távolabb észrevette Christ is. *

~Ki gondolta volna, hogy ő eljön?~

*Nem ment hozzá, hogy köszönjön, és beszéljen vele. Csak azon járt az esze, hogy mi lesz a "bulin". Milyen arcokat fog megismerni, vagy éppen viszontlátni.*

*Ahogy közelítettek a helyszínre, egyre lassabban járt a farkas. Mire kellő távolságra értek, leszállt, és engedte, hogy az elmenjen. Így Harmonia egyedül továbbsétált.

Nézte a földet, és ekkor vette észre szőke tincseit. Megijedt, és jól megfigyelte. Arcát is megtapogatta.*

Nahát, a szellemek tényleg kitettek magukért! Teljesen megváltoztam, és erre nem úgy reagálok, mint a másik Harmonia tenné...*elmosolyodott, s feltekintett. Szeme megakadt barátján, Chrisen. Egyenesen felé lépdelt.*

Szia! Ugye, nem ismersz rám? Na, ki vagyok? Én ismerlek, igen jó barátok vagyunk! ^^ Hm-hm... Hagyok némi gondolkozási időt, és addigg én is megcsodálom magamat!

Szép szőke lett a hajam, nem igaz? És a szemem sem zöld! Útközben még ez az izé is rátermett a fejemre!*mutatott a homlokán lévő ékszerre.*

*Sayla csendesen lépdelt a mezőn egyenesen a megemlékezés pontos helyére. Nem tágított Leiran mellől, aki egyenesen Dilechez és a csapathoz indult. Egy két arcot fel ismert, de nem igazán tudta honnan is. Mikor oda értek meghajolt a csapat előtt és csendesen szólalt meg.*

Üdvözlöm önöket és kérem fogadják a sárkány harcosok őszinte részvétét elhunyt bajtársaik miatt. *Mondta őszintén és az illemet meg adva a máglyák felé fordult és lesütve szemeit imába kezdett.*

*Az ima után körbe pillantott a tömegen és kicsit arrébb pillantotta meg azt a Sárkány férfit aki vissza utasította. Inkább igyekezett ignorálni látó teréből és vissza fordult, ám ekkor egy szőke hajú lány jelent meg mellette. Furcsálta és csak megrázta a fejét és vissza fordult. Leiranra pillantott, hogy ellenőrizze, minden rendben vele.*

*Nem szólt Saylahoz és mikor teljesen oda értek a vezetői csapathoz ő is meghajolt és Dilecre nézett.*

-Eljöttünk hogy tiszteletünk tegyük népeink nevében az elhunytak és családjaik felé, hisz ezeknek a nemes férfiaknak köszönhetjük szigetünk békéjét. Kérem fogadja őszinte részvétünket. *Mondta nyugodt ám szomorkás hangon és nézett a Vérfarkas férfira, majd a kis csapatot tanulmányozta át, de most nem volt itt az ideje annak, hogy bemutatkozzon mindegyiknek.*

-Üdvözlök mindenkit. *Mondta kicsit meghajolva.*

*Megrémült, ahogy Dilec elmondta, hogy itt most aztán bosszú van! Tudta, hogy nem mehet el most, és hogy legalább egy órán keresztül itt kell majd állnia. Mindeközben erőteljesen vakarózott, olyan gyűlöletet sűrített tekintetébe, mikor Dilecre nézett, amennyit csak tudott. Hamarosan megérkeztek Gauldothék, valamint Sayla egy idegen társaságában. Enyhén biccentett feléjük, közben próbált kicsit elfordulni, ahogy körmeivel végigszántotta bőrét. Dilecnek odasúgta.*

Jól van, elismerésem, szép volt. Ha hazaérünk minden ilyen szert eltávolítok az otthonodból.

*Ismerős hangot hallott, ám mikor megfordult, nem az áll ott, akire számított. Vagy mégis? Ekkor pillantotta meg Saylát. Oda kell mennie!*

Harmonia? *kérdezte bizonytalanul* Figyelj, akárki is vagy, nekem el kell intéznem egy fontos ügyet. *faképnél hagyta a lányt, átvágott a tömegen. A sárkányhoz érve hirtelen lefékezett.*

Sayla, tudom, hogy nem ez a legalkalmasabb időpont, és, hogy már elkéstem... de ha még lehet, szeretnék élni az ajánlatoddal. Szeretnék megváltozni, s a sárkányok hasznára válni. Szeretném, ha tanítanál. Bár az sem baj, ha nem. Csak azt akartam, hogy tudd ezt, hogy végül így döntöttem.

*Mondta egy szuszra, majd csendben elhallgatott, várta a hatást. Tudta, hogy a nő nem fog örömében táncra perdülni, válasza sem lesz az az álomkedves. Viszont meg kellett próbálnia. Talán már sosem fog ilyen lehetőség adódni az életében.*

Wow... Ez gyorsan ment!*mondta, s követte a férfit. Nem értette, mi ez a nagy felhajtás Sayla és Chris között. Milyen ajánlat?

Jól megnézte a máglyákat, a holtakat, s a szenvedő családtagokat. Szörnyű érzés volt. Szeretett volna segíteni, a könnyek helyére vidámságot varázsolni. Ez mindenki számára mély seb. Csak most gondolkozott el cselekedetén. Ő is megölt egy alakváltót, egy másikat pedig megsebesített, akivel tán átok volt találkozni.

Lesütötte a szemét. Ha már a csatában részt vett, neki is itt a helye most. Pedig szeretett volna elszaladni, örülni annak, hogy neki nem lett semmi baja. Hogy szerettei nem lettek oda. Sokak estek el, mi értelme volt ennek? Itt mindenki vesztett.*

Mi értelme?*suttogta. Gyors fejszámolást végzett magában, aztán visszatért a valóságba.*

*Ő is meghajolt. Szeme nem rebbent. Arckifejezése nem változott. *

Köszönjük, hogy eljöttek. Nem csak nekünk, hanem számukra is ez nagyon fontos.*tekintett a tömegre.* Már csak az kell, hogy elkezdjük!*nézett Dilecre.*

*Chris és Harmonia érkezte kicsit meglepte, és figyelte a beszélgetést. *

*Mikor Gauldoth elfogadta az ajánlatot, biccentett. Épp kiment volna a tömeg elé egy nagyon rövid búcsút mondani, amikor megérkeztek a többiek. Sayla és Leiran megjelenésére ő is meghajolt kicsit. Furcsán meghatónak találta, hogy a többi nemzettség is eljött a búcsúztatóra. Ez arra mutatott rá, hogy nemcsak egy egyszerű pitbullharc folyt itt kint pár órával ezelőtt, hanem a teljes sziget védelméért végigküzdött szent háború.*

Köszönjük, hogy eljöttetek! Kezdjük is a ceremóniát!

*Előre ment és szembefordult a tömeggel.*

Egyik szemem sír, másik pedig nevet! A győzelem ára itt fekszik előttünk! Testvéreink haltak meg értünk! Mondjunk nekik köszönetet és kérjük Gaiát, hogy segítse át őket a túlvilágra! Találjanak békére és nyugalomra! Szeretteik itt tovább őrzik emlékeiket, utódaik dicső hálaéneket fognak zengni róluk! Nevüket senki nem fogja elfelejteni! Nyugodjanak békében!

*Egy perces csend következett, amit lehajtott fejjel mindenki végigpityergett. Aztán halkan elkezdett énekelni Dilec*

https://www.youtube.com/watch?v=bnoQ_Y6FUqE

//a klippet nem érdemes nézni, mert elég kiábrándító inkább csak hallgassátok //

*A két nő közül az egyikben Saylát ismerte fel, mikor azok tiszteletüket tették. Lám, igaza volt. Tényleg összefutottak még. Mi tagadás, a körülmények lehettek volna jobbak...de furcsa, hogy még ő is eljött. A másik nő semmiképpen nem volt sárkány, talán egy őrző. Odalépett Sayla mellé egy sárkány akit egy erdő elf kísért. Freya is jelen volt. Fogadni mert volna rá, hogy valahol van egy alakváltó is, de most nem fogja átpásztázni a terepet. Ezek szerint minden faj képviselteti magát valahogy. Egy halovány mosolyt csalt volna a dolog az arcára ha hagyja, de nem tette. Aztán ahogy Dilec előre lépett, követte őt, ismét az oldalán állt. A rövid búcsúztató beszéd után lehajtotta a fejét.*

-Nyugodjanak békében.
*Aztán csend. Majd Dilec belekezdett az énekbe, és vele együtt ő is. Kevés ének volt akármilyen témában amelyet nem ismert, és ez sem volt egy közülük. Átélte a helyzetet, nem csak hangjával énekelt hanem egész testével, széttárta a karjait, aztán a magasba emelte őket és tekintetét is az ég felé emelte.*

*Legszívesebben sírva fakadt volna kínjában, egyes helyeken már teljesen ledörzsölte magáról a bőrt. Hirtelen megtorpant, erőt vett magán, nem mozdult. Nem vakarózom, nem vakarózom. Igazából csak most vette igazán észre Carmét, A.J.-t, Gault, meg úgy az egész tömeget. Raden nyugodtan ült mellette. Az ének, amit a két farkas előadott, gyönyörű volt, szinte könnybe lábadtak a szemei, bár nem tudta pontosan mitől (vajh' tényleg a meghatottságtól, vagy netán csak a csontjáig hatoló viszkető érzés nyújt ilyen depressziós hatást?). Valahonnan steril ruhákat kell szereznie. Carme! Bár ő önszántából biztosan nem adna. A.J. viszont volt nála, tudná, hogy hol kell bemenni, hasonlók. De hisz ő teljesen oda van a nőért... Gauldoth? Ő bejuttathatná, előkotornának valami régen nem használt göncöt, és tádámm! Vége a pokolnak. Bár lehet, hogy majd egy gyors zuhanyt is közbe kell iktatnia. Ezek után biztosan nem fog Dilecnél aludni. Majd keres valami nyugodt helyet. A dal végeztével közelebb húzódott Gaulhoz, úgy, hogy azért ő ne kapjon a porból.*

Szia! Nem tudom, hogy az ilyesmi gyász szertartások meddig szoktak tartani, de utána a segítségedre lenne szükségem. Legfeljebb egy fél órát rabolok az idődből. *suttogta, miközben mellkasához rántotta térdét, és eszeveszetten kezdte el karmolászni a vádliját.*

*Sayla figyelte az eseményeket és utánna észrevette hogy Chris mellé lépett és belekezdett a mondandójába. Kicsit haragosan fordult felé és leintette, hogy maradjon csendben.*

-Majd átbeszéljük a búcsúztatás után... add meg a harcosoknak a tiszteletet. *Szinte azonnal kezdte az okítást, de nem mondott többet. Hallgatta a búcsúztatást és mikor a néma csend bekövetkezett szíve kicsit össze szorult és az ének alatt is csendben figyelt, de észrevétlenül lelépet. Chris karját megfogva húzta arrébb és morogva nézett rá.*

-Én meg az áldott jó szívem... ez fog a sírba vinni. *Mondta inkább magának.* Nem én foglak tanítani... arra már nem lenne motivációm a szavaid után Chris... viszont nem hagyom hogy elkallódj... Bemutatlak a nagy bátyjámnak... majd ő segít neked... nekem is ő segített, hogy ne kallódjak el. *mondta morogva.*

Holnap a sárkányok városában a főtéren találkozunk délelőtt 11-kor ne késs mert akkor nem segítek. *Fonta keresztbe kezeit.* Ne számítsz arra, hogy könnyű dolgod lesz... *Mondta és oldalra pillantott morcosan.*

- Most meg is fojthatnálak itt helyben... a mondataidért,de a bocsánat kérés elfogadva... van vér a pucádban ha így elém mertél ezek után állni. Csak ez mentette meg az irhád... *Mondta rápillantva.* És csak ezért segítek...

*Egyik lábáról a másikra állt, miközben "megadta a harcosoknak a tiszteletet". Hallgatta Saylát, majd mélyen bólintott. Eleresztett egy félszeg vigyort, örült, hogy talált magának oktatót.*

Rendben. Sárkányok városa, főtér, délelőtt tizenegy... Nem fogom elfelejteni! *hallgatott el, majd azon kezdett morfondírozni, hogy esetleg meg kellene köszönnie. Hjaj, ezzel mindig is problémája volt!* Ööö... szóval én csak... hát...köszönöm. A helyedben már az első alkalommal elhajtottam volna magam a búsba. Még jó, hogy nem csak olyanok vannak, mint én.

*Majd tekintetével Harmoniát kezdte keresni, bár nem hitte volna, hogy megtalálja, hisz nem túl jó az arc memóriája, és a lány teljesen megváltozott.*

*Sayla Chrisre nézett és intett neki.*

-Rendben de ne hálálkodj... max miután végeztél az edzésekkel... *Mondta és mély levegőt vett.* Sose hajtok el olyan sárkányt akinek segítségre van szüksége... más nemzetségből se mondok nemet egy segítséget kérőnek sem... *Mondta és azzal elindult vissza Leiran mellé.* Viszont bocsáss meg... nekem dolgom van. *Mondta és vissza ment Leiran mellé. A lányra pillantott aki csendben burkolózott gyászba és imádkozott a harcosokért a máglyák mellett. Nem tolakodott oda senkihez se.*

*Amíg a nép figyelésével volt elfoglalva, észre sem vette, hogy Chris eltűnt mellőle. Lábujjhegyre állt, hogy körültekintsen, de nem találta.

Teljesen elkeseredett. A legtöbb ember, aki itt van, elvesztette szerettét/szeretteit. És ez nem játék. Mi lesz, ha kitör egy nagyobb háború, ami az egész szigetre... Vagy ha már az is lehetséges lesz, akkor többekre is kihat?*

Jhaj! Nem elég, hogy itt kell lennem a sok kínszenvedő közt, még Christ is szem elől tévesztettem?*suttogta csak úgy magának.*Az ok, hogy itt kell lennem. Részt vettem, hát rendben! De mi rossz jöhet még ezután?*ekkor a fehér hajú srácra gondolt, aki medveként őrjöngött a mezőn. *Ha ő is megjelenik, akkor a nap egyik fele életem egyik legjobb napja, a mostani fele pedig a legrosszabb is lehet. Nyugi, Harmonia! Kezdesz újra a régi magad lenni... Higgadj le!

*A dal végeztével leengedte a karjait. Meglepetésére senkit sem érdekelt, hogy ő is itt volt mi több, énekelt. Annyira mégsem meglepő, a gyászuk nyilván sokkal súlyosabb mint az iránta érzett megvetésük. Aztán Freya hangját hallotta egész közelről. Odafordult, és az arcára erőltetett egy mosolyt. Meghallgatta, de nagy erőfeszítés kellett hogy el ne nevesse magát a vakarózás láttán, de szerencsére visszatartotta; a mosolya viszont már nem volt erőltetett.*

- Ha gondolod most is segíthetek, már leróttam a tiszteletemet és nem töltenék itt a kötelezőnél több időt. Nyomasztó. Bár...bár gyanítom, de mégis...miben segíthetek?

*Úgy tűnt, mintha idegesen gesztikulálna, míg Gauldothoz beszélt, de igazából csak azt akarta, hogy karjai minél távolabb legyenek testétől.*

Te is láttad, mikor Dilec úgy elrohant mellettünk a múltkor, igaz? Na, én most rajtam ez lenne visszatorolva éppen. Nem akartam kiadni magam, mert biztosan nem olyan feltűnő. *mondta mialatt idegesen dörzsölte hasát* De neked elárulom, hogy az összes cuccom viszkető poros! Arra gondoltam, hogy esetleg segíthetnél benézni Carméhez, hogy szerezzek valami megfelelő ruhát mert most már legszívesebben leszaggatnám a saját bőröm!

*Megakadt, de csak arra a röpke pillanatra, míg szája sarkát is megvakarta.*

Tehát? Segítesz?

*Még hallotta Saylát, bár nem figyelt igazán mondandójára. Mikor megkérdezte volna, hogy látta e Harmoniát, már nem találta maga mellett, viszont megpillantotta a keresett lányt. Mögé lépett.*

Mit csináltál magaddal, hogy hirtelen így nézel ki? Nem furcsa ez egy kicsit? Egyáltalán mit keresel itt. A szüleid ezért öregednek ilyen vészesen, mert folyton miattad kell, hogy aggódjanak.

*Többször el kellett nyomnia a röhögést, amíg várta hogy Freya befejezze a mondanivalót. Megpróbált fapofát vágni amikor válaszolt, de az apróbb arcrángásai elárulták hogy nagyon nehéz feladat. Az egész helyzet szinte komikus volt, annak ellenére is amit a nő kért.*

- Szóval azt kéred segítsek betörni Carme házába, és lopjunk ruhát? Hát...nem szándékozom magamra haragítani, de ha nincs más megoldás...
*Egy pillanatra elhalkult és a homlokát kezdte ráncolni, ahogy gondolkodott. Végül furcsa arcot vágott és tovább mondta.*

- Tulajdonképpen volna egy másik megoldás, én is tudnék adni neked valami göncöt. *pár másodperc csend után hadarva hozzátette*...mármint, izé, nem viselek női ruhát hobbiból, de nem dobtam ki Rose holmijait mielőtt eljöttem otthonról! Így nem törünk be és nem lopunk. Csak egy lehetőség, nekem akármelyik opció megfelel. Merre?

*Míg Gauldoth arcát nézte, be kellett látnia, hogy de, mégis OLYAN feltűnő. Nagylelkűen legyintett.*

Nevess csak!

*Gauldoth további ajánlatait hallgatva, kicsit elszörnyedt, bár nyilván kényelmesebb megoldás lett volna, mint az élő Carme házában tenni egy gyors vizitet.*

Ebben az esetben, nem veszem kölcsön Carme ruháit. Ez a Rosie az a Rosie, akit a kert végében kapartál el? *szörnyedt el, majd gyorsan szájára csapta a kezét, bár ez a mozdulat is hamar vakarózásba csapott át* Ne haragudj. Hiányoznak belőlem olyan alapvető készségek, mint az együttérzés, részvét, hasonlók. *sajnálkozva lesütötte szemét* Tényleg ilyen röhejesen nézek ki? *közben egy pillanatra sem hagyta abba a karmolászást* Na, jó, erre nem muszáj válaszolnod. Felőlem mehetünk. Ha sietünk, senki nem veszi észre.