A Vérfarkasok falva - Bázis - Gyakorlótér

*Ahogy a nagypapi képmása megjelent és szövegelni kezdett Carmet úgy kezdte elönteni a pulykaméreg. Méghogy ez a ködfickó itt előtte a drága szeretett nagyapja képében mondjon neki baromságokat a saját családjáról! Ezt a szemtelenséget!. Haragja egyre nőtt ahogy az beszélt, de nem volt ideje válaszolni neki mert a ködfickó áthatolt rajta és egy pillanatra megállította a szívét Ami aztán újra indult de Carme mi a franc ábrázattal tárta szét a kezét. Nem értette hogy minek jött ide hozzá ez a tag... *


*Egy: minek adta ki magát a halott nagyapjának és hazudozik az apjáról. Ő ugyanis sosem hozott szégyent a családra.
Kettő: ez most valami hecc hogy áthatol rajta és szivenlökdösi?
Három: ha nem hecc, hanem ártani akar neki akkor minek ez a felhajtás?*

-Ez most mi a franc? Valami aberrált humorú feketemágusnak léptünk a tyúkszemére? Mégis mit akar ez a szinpadias gőzős hülyeség jelenteni? *belekiáltott a szellemek arcába*
-Hol a francban vagy te szerencsétlen! Idegyere elém de rögtön és abbahagyod ezt a színjátékot mert ha elkaplak esküszöm puszta kézzel tekerem ki a nyakad!!!

*Közelebb húzta magához Freyát hogy óvja őt és saját magát is a jeges szelektől. Szíve gyorsabban kezdett verni ahogy meglátta a falakból előkerülő szellemeket. Olyan a világon nincs, hogy ezt is ő okozta, ennyire durván azért nem sülhetett balul a varázslat! Odébb akarta vezetni Freyát egy biztonságosabb helyre, mikor egy szellem felé siklott a talajon. Gyorsabban kezdte szedni a lábát, de azok földbe gyökereztek mikor átpillantott a válla fölött és meglátta az ismerős arcot. Szembefordult a nőalakkal, meredten, hitetlenkedve bámulta.*
- Rose...
*Akart még mondani valamit, de a kísértet belé fojtotta a szót a tekintetével és a mondandójával. Riadt arccal hátrált pár lépést, közben elengedte Freyát. Hát tényleg megőrült, a vizsgálat mégis megint kihozta belőle! Érezte ahogy lassan elkezdett kicsúszni az irányítás a kezei közül. Érezte ahogy az arcán könnyek gördülnek le egymás után, csak fájdalmas tekintettel hallgatta a maró szavakat, amik mintha egyenesen az elméje legsötétebb zugából jöttek volna elő. Megesküdött volna, hogy fejében halk, távoli kacagás zengett fel. Aztán a rém megemlítette a gyermeket. Egy egészen rövid pillanatra mutatott csak reakciót. A szemei elkerekedtek, a kíntól még jobban eltorzult a nyúzott arca, aztán semmi.
Valami eltört. Semmiféle érzelmet nem mutatott, a könnyek megszűntek, vállai leroskadtak és a földet bámulta kifejezéstelen arccal, üveges tekintettel. Felnézett a szellem szemeibe mikor az a mellére rakta a kezét, és akkor sem rezzent mikor a kéz behatolt és jeges karmaiba zárta a szívét, vagy akkor, mikor a kínzó fájdalom megszűnt. Egy hosszú pillanatig nem tett még semmit, aztán lassan hátra lépett, a kéz kicsúszott a mellkasából, és a hangja ijesztően rideg volt, monoton.*
- Te a múltam vagy. De még csak nem is Rose. Ezek az én gondolataim voltak még pár napja. Rose végtelenül jószívű volt. Nem gyűlölt semmit és senkit. Főleg nem engem.
*Eddig bírta, felrobbant; előre lépett kettőt a kinyújtott karon át, centikre volt a rémalak fejétől, arcán ezúttal a fehéren izzó harag és gyűlölet maszkját viselte, ráüvöltött a lényre.*
- Nem én öltem meg Roset, sem a fiamat! Most pedig takarodj a szemem elől, azonnal!
*Sarkon fordult és odébb lépett, lehunyta a szemeit és próbált lenyugodni, amennyire csak tudott.*

*Mintha csak az egyik nagymamája által kitalált illúziós gyakorlatba csöppent volna. Feneketlen táskájából előrángatott vasdarabbal és egy csipetnyi sóval semmire sem ment. Ez annyira nem is zavarta, hiszen hozzá nem mentek a ködszerű teremtmények. Felmérte a terepet, leesett neki. Csak a farkasok kellenek a szellemeknek. Pedig azért kíváncsi lett volna hogy vele mivel próbálkoznának, kit rángatnának elő a múltjából, hisz csak a nagyanyját ismerte. Rég elveszett szüleit sohasem látta, a vénasszony pedig még élt. Erre elvigyorodott. Biztosan támogatta Gault. A mosolya hamarosan eltűnt arcáról, mikor Gauldothot is megszólította egy árnylény.
Persze tudott Rose-ról, meg a hatalmas szerelemről, ami közte és a farkas közt volt. Épp ezért pár hosszú pillanatig azt hitte, hogy Gaul elmegy vele. Abban az esetben viszont szembeszállt volna velük. Görcsösen markolt egy ördögűző amulettet, már a varázsige szavai is agyában pörögtek, amivel úgymond el tudta volna teleportálni a szellemet pár kilométeres körzeten belülre. Fellélegzett, ahogy meghallotta a férfi válaszát. Miközben utána ment, még odaszólt a szellemnek.*
- És nem vagyok kislány, bleeeeee! *nyújtotta ki a nyelvét, de már csak szórakozott, eszméletlen jó kedvre derült. Gaul velem marad! A férfi nyakába ugrott, persze gyorsan lehámozta magát róla, tekintve, hogy az most élt túl egy komolyabb mágikus beavatkozást. Óvatos öleléssé szelídítette hatalmas örömét.*
- Köszönöm. *mondta, de máris gyors gondolkozásba kezdett. Szétnézett. A szellemek fizikailag nem bántottak senkit, leszámítva azt a pár pillanatnyi megdermedt szívet. Lelkileg próbálják manipulálni őket, hogy... hogy meghalljanak? Hisz Gaultól is ezt akarták, hogy ő adja fel a saját életét. Lassan elengedte a farkast, megfogta a kezét.* Nekem itt kell maradnom, a nagyi bármikor felbukkanhat, és még szüksége lehet rám. Viszont előtte szeretném, ha valami biztonságos helyre kerülnél. Tudsz ilyet a közelben?

*Felöltötte cikázó tekintetét, úgy vizslatta a szellemeket. Szóval az érzelmeik által akarták befolyásolni a farkasokat. Vajon miért, mi lehet az oka? Nem tudják őket csak simán megölni...? Miért csak a farkasokat zaklatják? Egy rég elfeledett bosszú lehet...
Elővette a még dédnagyanyjától kapott amulettjét, csak úgy próbaképp az egyik szellemhez ért vele. Elméletileg, ha használ, akkor egy fényjelenés kíséretében az árnylény eltűnik egy-két órára utána újból szabadon mozoghat. Nem fűzött a sikerhez sok reményt, hisz mint utóbb kiderült a só és a vas is mind hasztalannak bizonyult, mindenesetre bízott a jó szerencséjében. Ha ez sem sikerülne még lett volna pár ötlete.*

*Glenice látta, hogy jönnek ki a többiek is, de még mindig meg volt dermedve. A szellemek egyre közelebb suhantak hozzájuk, a lányt ájulás környékezte, az egyik kísértet és ő közte már csak pár centi volt, Glenicenek már a halál volt a gondolatában amikor az árnyék csak úgy átsiklott rajta és az egyik vérfarkashoz ment, nagyon megkönnyebbült. Találkozott már ilyen lényekkel de azok egyedül voltak, és valószínűleg csak ártalmatlan kóbor lelkek lehettek. Figyelte ahogy Freya próbálkozik a sóval, de ez az ötlet sem bizonyult valami hatásosnak.*
- Tud valaki valamit ezekről, úgy értem, hogy, hogy kell őket ártalmatlanná tenni.* Glenice egész teste remegett, nem sokszor érzett félelmet, nem tudta mit tegyen. Csak állt ott mint a cövek, abban reménykedve, hogy nemsokára vége lesz ennek az egésznek.*

*Tahira is kiment a többiekkel az épület elé,megköszönte a pajzsot,hiszen az mindig jól jöhet. Valami azonban elvonta figyelmét, tekintete Gauldoth-ra és az előtte álló szellemre szegeződött. Meredten és borzongva nézte őket , majd elindult feléjük hátha tud valahogy segíteni. A lány hamar megtorpant hiszen hirtelen szembe találta magát egy szellemmel aki látszólag őt akarta támadni. Egy ideig próbálta magát védeni de fogalma sem volt hogy éli ezt túl . Senki sem tudta mit kell ezekkel a lényekkel tenni,hogy kell meg sebezni őket. Segítségért kiáltott és hátrálni próbált. A következő pillanatban egy újabb alak jelent meg előtte, de ezúttal nem félelmet és borzongást érzett ,ami ritkán fordul el vele elő,hanem derültséget és nyugalmat. Olyan volt mintha ez az alak a segítségére jött volna.Ez így is történt ,mert a következő pillanatba a kóbor szellem megfordult és tovább állt mintha csak elfújta volna a szél,és vele együtt a segítője is. - Ismerős volt nekem ez a szellem,tényleg ő volt??- gondolta magában a lány ,mert mikor az alak elkergette az árnyat megpillantotta a védelmezőjének arcát ,vonásait, amik beugrottak neki. Ráncos, idős nő volt,a nagymamájára emlékeztette a lányt.Jól gondolt,hallott nagymamájának szelleme volt az,mintha csak meghallotta volna unokája kiáltását és a segítségére sietett volna.*

(biztos ami biztos: ha bekavarna valakit a két fehér szín, akkor ez most Tulkas válasza.)
*A dal abbamaradt mikor meglátta ahogy Gauldoth kisétál az épületből oldalán Freyával. Távolról is felismerte az őket célba vevő szellem arcvonásait. Ha a kezei közé kapja aki ezt előidézte...Várjunk...Arthur? Izzó szemekkel figyelte ahogy a gyerek áttetsző alakja vidáman felé ugrándozik. Hagyta hogy a kölyök beszéljen, azt mindig is szeretett. Mély levegőt vett, megvakarta a borostás képét, mélán fejcsóválva, nyugodtan válaszolt neki.*
- Nem lehetek ott mindenhol, és veled ellentétben én megbékéltem a múltammal és hibáimmal, kölyök. Már ha tényleg te vagy az. Megtettem amit a családod becsülete megkövetelt és utánatok küldtem a semmirekellőket akik végeztek veletek. A dühödet rájuk irányítsd.
*A fenyegetésre elmúlt a nyugalma, őrület költözött a tekintetébe és leguggolt hogy egy szinten legyen a fiúval.*
- Számtalanszor kerültem már közel a halálhoz, de egyszer sem féltem tőle. Egy Waerjak sem fél tőle. Épp ezért nem vitt még el, így egy darabig nem is fog. Üzenem a lelkeknek akiket én küldtem át a túlvilágra, kölyök...várjanak csak, mert nem nekem kell félnem tőlük! Ők féljenek tőlem, még a holtak birodalmában is legyőzöm majd őket, újra meg újra, aztán még százszor, ahogy csak kedvem tartja majd!
*Hangos, eszelős nevetés következett ahogy felegyenesedett a guggolásból.*

*Dilec adott neki egy pajzsot, de Vanille teljesen értelmetlennek vélte. Ő szereti az esőt, a jég sem okoz gondot. Kiszűrt egy köszönetet a fogai között, és megvonta a vállát. Nem tudta, merre menjen. A köd mindent ellepett. Próbálkozott kiutat keresni, de mindhiába.

Szellemek suhantak el mellette, némelyik direkt rajta közlekedett át nagyot ordítva, vagy felé nyúlva tátott szájjal. Jót röhögtek Dián, miközben ő megrezzent az ijesztő alakok láttán.*

Jhaj, szemétség!*üvöltötte.*Mi értelme az egésznek?*nagyon mérges volt, kezét ökölbe szorította. A következő kísértetet Vanille arcon akarta ütni, de ökle átment annak pofiján.*Grr....

*Ebben a pillanatban a gyakorlótér melletti erdőből előugrott egy ismeretlen személy.Végigpásztázta szemével a szellemeket és a támadottakat.Látta,hogy nagy részük nem tud mit kezdeni a helyzettel és némelyiküket,ha így folytatják,az őrületbe kergetik.Hallotta a sikolyokat,az elkárhozott lelkek kiáltásait,a szenvedések hangjait.Odarohant a támadottakhoz.A sűrű ködből nem tudott mást kivenni csak pár elf lányt és talán 1 vagy 2 férfit.Mivelhogy nagy részük a szellemekkel volt elfoglalva felkiáltott:*
-Ezek ellen nincs védszer vagy bájital.Csak egy módon űzhetitek el őket:Ha elég erős a lelketek és ki tudjátok zárni eme lelkek sértő szavait.Akik nem vérfarkasok,ne féljenek,hiszen ezek a kísértetek csak az ő lelkükre éhesek!

Hallott pár hitetlen hangot és mivel mást nem tehetett,leguggolt és imádkozni kezdett.

*Amikor Anantha megdicsérte a silány bókolási kísérletét, mérgesen csücsörített a szájával. Inkább ne is mondott volna semmit! Hogy az elemeknek is parancsolna a szigorával? Kételkedett benne, de kihúzta magát a biztonság kedvéért. Aztán szellemek kezdtek könnyed bájcsevejt folytatni a vérfarkasokkal. Anantha közelebb húzódott, és észre sem vette Dilec, hogy automatikusan a lány derekára tévedt a keze.
Az elf lányok különbözőképp reagáltak. Dia mérges volt, átjáróház lett a teste. Jött egy új lány (Tahira), nem látta jól, de mintha történt volna ott egy kis kavarodás, de végül semmi baja nem lett a lánynak. Glenice-t az ájulás környékezte. A megoldást várta tőlük, de Dilec sem tudott mit válaszolni rá. Ekkor egy ismeretlen idegen férfi jött, és azt mondta, hogy most csak türelemmel és nyugalommal lehet eredményt elérni. Na, ezt is jónak mondja! Dilecnek, aki még csak köszönőviszonyban sincs a nyugalommal! Aztán letérdelt a férfi imádkozni. Dilec hamar kapcsolt.*

Ez talán használható! Aki nem vérfarkas, mondjon mantrákat, amivel erősíteni tudja a többiek idegzetét! Vagy imádkozzon!

*Reménykedett benne, ha némi reményt ad nekik, akkor az mindenkit meg fog nyugtatni. Egyáltalán nem tudta, hogy beválik-e, de még mindig többet ér el a próbálkozással, mintha csak állna és nézné tovább.
Freya sója hasztalan volt. Aleina egy medált szorongatott a kezében, és attól mintha menekültek volna a szellemek. De csak a távolság csökkent, attól ők még mindig a gyakorlótéren őgyelegtek. Viszont már ez is valami!*

Ügyes vagy, Aleina!

*Minden farkas kapott egy-egy szellemet. Arra sajnos nem volt ideje, hogy ezeket végighallgassa, mert a példaképe, az előző alfa intézett hozzá rövid szónoklatot. A mérgező szavak a szívéig hatoltak, leszegte a fejét, és nem tudta eldönteni, hogy dühöt érez, vagy szégyent. Vajon voltak neki valaha is ilyen gondolatai? Ó, de még hányszor! Aztán az alfa a szárnyai alá vette, és akkor megfordult a világ... Miért rója a szemére a múltat, amikor tudja, hogy képes a jóra? Elengedte Anantha derekát, és keresztbe tett kézzel a földet bámulta. Nem érdekelte az eső. Aztán a szellem távozott.*

Mi értelme ennek? Mi a céljuk ezzel a szellemeknek?

*Ananthára pillantott a válaszért*

*Már nem félt annyira a szellemektől, mint mikor először találkozott velük... Talán mert nem volt egyedül. És az is nyugalommal töltötte el, hogy Dilec átkarolta a derekát. Furcsa volt hallgatnia szellemeket, és láthatóan az Alfát is megviselte, amit hallott. Vigasztalón a férfi mellére tette a kezeit és biztatóan a szemébe nézett.*

Nem tudom, mit akarnak. De az biztos, hogy fizikailag nem ártanak senkinek... Legalább is most nem... Talán lelkileg akarnak terrorizálni minket. Remélem, be is érik ennyivel. És ha minden jól megy, nem is jönnek vissza. Bár, azt hiszem, ez elég optimista feltételezés...

*Kedvesen elmosolyodott Dilecre nézve, remélve, hogy a férfi nyugalomra talált tekintetében.*

Valahogy ki kéne deríteni, mit akarnak? Miért vannak itt? Azt már tudjuk, honnan jöttek, és ki tehet erről...

*Tette hozzá elgondolkodva.*

*A.J. látta, amint a szellemek mindig kipéciznek maguknak egy-egy vérfarkast. Némi izgatottság lett úrrá rajta. Vajon őt az anyja fogja meglátogatni? Hogy elmondja, mekkora szerencse, hogy nem kellett felnevelnie egy félvért, erre a régi kötekedős idiótát kapta... Minél tovább beszélt, A.J. annál elveszettebbnek érezte magát. Miért nem az anyja jött el oltogatni őt? Ki ő egyáltalán?*

Jó.

*Ennyi tellett tőle, teljesen összetört. Aztán a szellem megfejelte, majd köddé vált.*

*Ezután minden szellem köddé vált, az eső elállt, a felhők hihetetlen gyorsasággal eloszlottak. Rose, miután Gaul visszautasította az ajánlatát egy gúnyos mosoly kíséretében tűnt el. Arthur mérgesen dobbantott a lábával, úgy vált porrá. Az összes köd és szellem felszívódott, csendes, hűs nyugalmat hagyva maguk után.*

Ez a tiéd, Tulkas!

*Mondta lehangoltan A.J., és visszaadta a még mindig kéken szikrázó kardot a férfinek. Teljesen padlóra került.

A párbajt majd holnap folytatjuk. Már ha érdemesnek találsz rá...

*Tekintetével Carmét kereste... csak hogy el tudjon előle bújni. Valamiért úgy érezte, hogy neki itt nincs keresnivalója. hogy is gondolhatott ilyesmire? Mit csináljon? Az új alakokra pillantott. Hirtelen milyen sokszínű lett a farkasnépség! Ez némi derűvel töltötte el.*

*Carme éppen egy sáros, vasalt szélű nehéz favödörrel csépelte a szellemeket egy barbár amazon harciasságával. Meg volt győződve róla hogy nem igaziak és hogy az egyikük talán pont a varázshasználót rejti magában. Aki ennyire theátrális az biztos látni is akarja azt amit művel. Tehát az egyik „szellem”-en tuti koppan majd a vödör csak próbálkozni kell.*

-Nesze rohadék! Ezt neked! Ezt meg neked! *de mintha csak ködöt csépelne*

*Egy pillanatra mintha megint a nagypapit látta volna és dühében erőből eldobta az alak felé a sújos favedret …*

-GRRRwáááááhhh!!!

*Remélte hogy abban van! De nem! Az vödör átszáguldott az alakon és az eltünk ahogy a többi is … és… jajj ne….*

-JAjj! Tigrisem vigyázz!!! *figyelmeztette hátha kitér a felé száguldó „fegyver” elől. De már szaladt is felé hogy pátyolgassa ha mégis csattanna a súlyos tárgy*

*El sem hitte, hogy pont ma éri ennyi csapás. Mi tartja egyáltalán a lábait, miért van még magánál, ezek után? Nem értette, egyiket sem. Mély levegőt vett, a szemeit még mindig csukva tartotta. Figyelte a szívverése ritmusát, lassulásra kényszerítette, le kellett nyugtatnia magát. Ekkor Freya ugrott rá, nem sok kellett volna, hogy a lendület magával vigye és felbukjon, de időben támasztotta meg magát. Ezt észrevéve a rácsimpaszkodó elf is megnyugodott, amit örömmel fogadott, ahogy az ölelést is melyet viszonzott. Furcsamód úgy érezte, az előbbi kitörés mintha erőt adott volna neki, felkacagott.*
- Mit köszönsz? Mégis mit?
*Jelezve Freyának hogy nem kell félteni, nincs ő porcelánból, szorosabbra fonta a karjait és megpuszilta párszor, előbb az arcán, majd a nyakán is. Legszívesebben megcsókolta volna, de emlékezett mi történt korábban, így nem tette. A kérdésre eképp felelt, kevés gondolkodás után:*
- Kétlem, hogy át tudnák lépni a házunk alatti terem küszöbét, de ahogy látom ezek előtt nincs biztonságos hely, csupán az akaraterő vára. Maradok.
*Az utolsó szó mintha csak egy szög lett volna, úgy erősítette meg az előtte álló mondatot. Körbenézett, remélte, senki nem hallotta meg amit korábban mondott ő vagy a szellem...na persze Freyán kívül, erről még beszélnie kell majd a nővel... Aztán halkabbra vette a beszédét, úgy tette fel kérdését. Figyelte ahogy a kísértetek a baljós légkörrel együtt tűnnek tova.*
- ...akkor nem őrültem meg megint? Ezek tényleg...itt voltak?
*A szellemek, mint olyanok jelenléte nem sokkolta teljesen, inkább a mennyiségük és a szervezettségük. Egyszer-kétszer látta már őket, de még sosem ennyit, és nem mindig...valódiakat. Ezért valaki vérrel fog fizetni. Tekintetével megkereste apját, szinte azonnal összeakadt a tekintetük. Egyazon dologra gondoltak, látták egymáson. Bólintottak.*

______________________________

Tulkas:
*Meg fog lakolni. Visszanézett fiáról A.J.-re, de már csak azt látta ahogy a kard alig több mint karnyújtásnyira van tőle a levegőben. Inkább a keze, mint a nyaka! Hirtelen mozdulattal csapta fel a karját és kapta tenyerébe a kardot ahol érte - a pengéjénél, tenyere húsával fékezve meg a sebességét. Bambán pislogott párat, nézte ahogy a karmazsin folyó megindul forrásából, le az alkarján, aztán a könyökénél az eső áztatta sáros földre hull. Mennydörögve felröhögött, mintha az esze hagyta volna el a látványtól, még jobban megszorította a vasat, megrázta a levegőben, mintha csak valami nagyszerűt talált volna. Örömteli volt a tekintete ahogy visszanézett a másik férfira, lassan felé lépdelt.*
- A párbajnak vége, fiú, nyertél! Még hogy ne lennél méltó! Tanítványommá fogadlak, ha úgy akarod, és ha az élet örömei mellett nem félsz a haláltól, fájdalomtól és kíntól, hanem megöleled és megcsókolod, barátoddá fogadod azokat!
*Ekkor látta meg a másik felé tartó vödröt. Rákiáltott.*
- Fiam, hajolj le!

*Semmi értelme ezekkel küzdeni, vagy szavakkal sértegetni őket. Az egész hasztalan volt. De egyszer csak vége szakadt. A szellemek eltűntek, az eső elállt, a felhők úgy iszkoltak el, mintha üldözné őket valaki. A kék égen halványan pár csillag tündökölt. Bár fent minden csodás volt, lent viszont meglátszottak a vihar következményei. Mélyen a sárba süllyedtek a cipők, vízcseppek csöpögtek le növények leveleiről, a házak tetejéről.

Vanille már nagyon várta a baglyot a levéllel. Elege volt már egyenlőre a Vérfarkasok falvából. Szeretett volna menni, de ez nem rajta múlt. *

Csak egy irányt mutass! Merre menjek tovább?*tekintett fel, de választ senkitől sem kapott.*Sajnálom azt, hogy behúztam az egyik szellemnek... Egyetlen egy jelet kérek.*fohászkodott.*

*Lassan a madarak énekét lehetett hallani. A hőmérséklet melegebb volt, s lágy szellő simította mindenki bőrét. Nem látott utat, amit Gaia adott volna, hogy elmehessen.*

*A kérdésre csak egy sugárzó mosoly volt a válasz. A puszikat szívesen fogadta, de jobban szerette volna, ha a férfi most pihenne. Hjaj.*
- Igen? Na, már egyre kíváncsibb vagyok arra a pincére!
*Hamarosan eltűntek a szellemek.*
- Nem, nem őrültél meg, tényleg itt voltak.


*Nem tudta megállapítani kísérlete hatásosságát,mivel hamarosan az összes szellem magától eltűnt. Unottan sóhajtott egyet.*

*Próbált Ananthára figyelni, de látszott, hogy eléggé elkalandoztak a gondolatai.*

Hogy kik ezek, miért jöttek vissza és mit akarnak, majd egy kiadós alvás után eldöntjük! Megnézem, mennyire vágta szét a Bázis épületét, és ha minden rendben van, akkor elszállásolnálak abban a szobában, ahol eddig is voltál. Ha szeretnéd, dél után akár kaphatsz is egy hintót és kíséretet, hogy hazamenj. Vagy... maradhatsz is, amíg fel nem göngyölítjük ezt az ügyet!

*Szétnézett, hogy a többiekkel mi újság. Carme tombolt. Örült, hogy ő most pont nincs az útjában. Gaul, Tulkas, Freya elvoltak. Az elfek elveszettnek tűntek. A.J. felé egy vödör repült... Épp megszólalt, volna, mikor Estevan mászott a képbe és intett neki, hogy hagyja csak, innentől kezdve folytatja az intézkedést, ő csak menjen a dolgára. Dilec hálát adott az ilyen segítő kezekért! Mindenkihez szólt*

Szerintem mind térjünk nyugovóra! Mindenki nyugodjon meg! Nem történt nagy baj! Holnap utánajárok, ígérem! Több ilyen atrocitás nem fog történni! Az elfeket Estevan elszállásolja, már amennyiben szeretnének maradni a Faluban! Freya, szerintem neked nem kell szállásért kuncsorogni! Anantha *ezt már halkan mondta* Feljössz?
________________________

Estevan:

*Látta, hogy teljes a káosz. Wrahn is kapott szellemet, és úgy tűnt, ő is nagyon megviselődött. Aztán visszakísérte az őrség az épületbe. Dilecnek intett, hogy majd elszállásolja a vendégeket. Ananthát Dilecre bízta, mintha vibrált volna valami a levegőben... a repülő vödörre csak legyintett. Nők... mintha csak az anyósát látná! Fiatalabb kiadásban. Az elfekhez lépett, Glenicehez, Vanillehoz, Tahirához, és Harinohoz.*

Üdvözletem ezen a kora hajnali órán! *hangja teljesen nyugodt volt* A nevem Estevan! *mutatkozott be a két újabb tagnak, hozzájuk még nem volt szerencséje.* A Falu széli kocsmának vagyok a tulaja. Szeretném felajánlani az emeleti fogadós részleget nektek, amennyiben fáradtak vagytok és szeretnétek megpihenni! Ha igény van rá, reggelivel is tudok szolgálni! A fogadóm most épp üres, így el fogtok férni! Van egy-két-és három ágyas szobám is, eldöntitek, hogy hogy szeretnétek aludni! Glenice! A pónid jó helyen lesz itt az istállóban! Kérlek, kövessetek!

*Egy lámpást vett fel a tornácról, hogy meggyújtsa azt. Megvárta, hogy melyik elf tart vele, majd elindult a kocsma felé*

----->> A Vérfarkasok falva - Estevan kocsmája//

*Carmet úgy tűnt, maga a sátán szállta meg. Teljesen kiborult a szellemektől. A vödörrel hadonászott, közben kiabált. Meglepte, amikor érezte, hogy a kard valahogy nem úgy mozog, mintha visszavenné azt Tulkas. Riadtan pillantott fel a merengésből és meghökkenve konstatálta, hogy a férfi szándékosan megvágta a tenyerét.*

Ez csalás! *mondta volna éppen, de ekkor Tulkas tanítványává fogadta. Hm, mondjuk nem Gaul, de biztos vele is sok időt el tud majd tölteni... talán jobban is járt Tulkassal, aki egy tapasztalt, ráérős férfi, nem úgy, mint Gaul, aki csajozni fog mostantól.* Köszönöm!

*Egy vödör száguldott a feje felé, épp lehajolt volna, mikor Tulkas azt mondta: FIAM!*

Mi?? *pattant vissza állóhelyzetbe, de ekkor valami hatalmasat koppant. Megtántorodott, a vödör félkörívesen gurult a lábához.* Mi... mi???!!

*Fatal error... az agy nem képes több információt befogadni! Újraindítás ajánlott. Az eddig el nem mentett változások elvesznek. Újraindítja most az agyat? Egy dolog biztos: NE HERGELD AZ ASSZONYT! KÜLÖNBEN AGYONVER! Szédült... van ebben a nőben erő! Le akart ülni, de minden csupa sár volt. Inkább csak megkapaszkodott Tulkas vállában.*

Hűha... azta... A szemeim még jojóznak be-ki a fejemből. Szóval... tanítasz?

*nyelt egyet, és sandán pillantott Carmére. Remélte, hogy nem rá ilyen mérges...*

*az elrepített súlyos favödör pont ott csattant ahol a legkevésbé akarta. Eggy okkal több hogy szétverje a varázsló fejét ha sikerül előkeríteni... de most... most mással kell foglalkoznia. Lábai cuppogtak a sárban ahogy sietett, bele is ragadt mind a két cipője és már mezitláb ért oda A.J.-hez!*

Jajj Tigrisem ne haragudj! *kezdett bele és már túrta is a férfi haját hogy lássa egyben van e még a koponyája. Tulkassal és a sebével nem törődött, neki csak egy féri jól léte volt a fontos*
-Itt egy kicsit kihasadt a bőröd de hamar reddbejösz, otthon lekezelem *megához húzta és adott neki gyógypuszit*

-Jajj remélem nem fáj.... gyere csak szépen ide, majd én vigyázok rád .... *babusgatta és nem foglalkozott vele hogy éppen leendő mentora előtt teszi ezt, majd mégis az öregre nézett, őrült vigyorba húzódo ábrázatára.. majd végigfuttatta tekintetét a karján a pengénél marokkal fogva tartott kardig. Ez teljesen nem tiszta agyilag. És ő akarka az én A.J.-met tanítani??*

-Öhmm... vérzik a kezed Tulkas. Bekössem otthon? *majd hozzátette* - Tigrisemmel készítettünk finom ételt... csak sokat. Szívesen meghívlak és ott megbeszélhetitek amit akartok. *csak hogy én is halljam nehogy valami őrültség legyen - gondolta*

*A farkas lehajolt, rendben. De miért állt fel?! Alig jutott ki A.J. száján az egyszavas kérdés, máris csattant a fején a vödör vasalt része. Tulkas közelebb lépett hogy ellenőrizze jól van-e a kölyök, de a párja előzte meg. Jobb is így, sosem volt kíméletes a sebek ellátásában és vizsgálatában, Gauldoth tudna mesélni róla napestig.*
- Ha azután is erős lesz a szándékod miután ismertetni fogom veled a részleteket, akkor kitanítalak arra amit a tested képes lesz elviselni. Ilyen korban már nehéz lesz belekezdeni...
*Elkalandozott a mondat vége ahogy újra méregetni kezdte az előtte állót. Sokat nem tudok neki tanítani...nem, a teste valószínűleg összetörne. Carme szavai hozták őt vissza a valóságba, a kezére pillantva elnyomott egy kuncogást. Tenyeréről lenyalta a vért - nem zavartatta magát a többiekkel, minden jel szerint elégedett volt az ízével, ezt egy bólintással jelezte is. Megenyhült az arca, ahogy a kardot csúsztatta vissza a hüvelyébe, úgy csúszott ő is át a kedves öregember szerepébe.*
- Igazán kedves vagy, de mindig készen vagyok a harcra és a következményeire. Ki tudja, mikor foroghatnak kockán életek.
*Mialatt beszélt már el is kezdte ellátni a sebet. Előhúzott egy vastag levelet, sebes kezét ökölbe szorította vele, hogy levet engedjen, másikkal pedig rátekert pár réteg kötést. Huncut módon kacsintott a fiatal párra mikor befejezte.*
- Több dolgot rejt a köpenyem, mint hinnétek...
*Mélyet szippantott az esőillatú levegőből, még ha a zivatart nem is szerette, az utána felszabaduló illatokat imádta. Yavannára emlékeztette. Egek, az a nő olyan heves mint egy vihar, és olyan az illata mint egy kellemes zápornak...! Kajánul vigyorgott épp, mikor eszébe jutott hogy válaszolni is kéne.*
- Hmm...még lett volna dolgom a pincében...mondanám hogy gyertek át ti, de nem hiszem hogy kedvetek lenne egy gyerekszobában vagy medvebundákon aludni. Vezessetek hát, galambok!
*Jóízűen felnevetett, szerette nézni a fiatal párokat. Mostanság elég sokat látott, legnagyobb örömére a fia is köztük volt. Ahogy elindultak ő követte őket, közben odakiáltott Gaulnak.*
- Fiam, A.J. és Carme megvendégel, meglátjuk hogy fogjuk-e őt tanítani vagy berezel!

_______


*Amikor Freya megemlítette a kíváncsiságát, sejtelmesen elvigyorodott. Egy pillanatra elveszni látszott az emlékeiben, de gyorsan visszatért, izgatottan magyarázva.*
- El fog állni a lélegzeted, én hat évesen voltam ott először, de még mindig borsódzik tőle a hátam. Biztos az ottani mágia teszi, vagy valami.
*Bólogatott párat a mondat végén, alig várta már, hogy a nő is meglássa. Talán Aleinanak is megmutathatná. Tényleg, ő hova fog menni? Gondolt párat, aztán tekintetével megkereste a vénasszonyt és felé kiáltott.*
- Aleina, ha nincs máshova menned, gyere hozzánk, van elég hely!
*Utólag vette észre hogy hozzám helyett hozzánk jött ki a száján, de nem törődött vele. Furcsán kellemes érzés volt, remélte Freya nem retten majd meg a dologtól, nem akarta elijeszteni magától. Ekkor hallotta meg Tulkast, amire csak bólintott és integetett neki. Levette a terhet a sötét elfről és a saját lábára támaszkodott, már egyáltalán nem volt olyan bizonytalan, mint korábban. Kicsit elhúzta a száját, ahogy A.J. felé nézett, látszott rajta hogy aggódik.*
- Na, úgy tűnik A.J. barátunk elszántabb mint hittem. Bár...vannak kétségeim a dologgal kapcsolatban. Rettentően nehéz lesz ha elvállalja a dolgot, nem biztos hogy nyugodtan fogom tudni majd nézni az edzéseket...

*Becsukta a szemét, hallotta ahogy a szellemek a többiekhez beszélnek. Várta, hogy elmenjenek, várta, hogy vége legyen ennek az egésznek. Kinyitotta szemét, a nap kisütött, minden kísértet eltűnt. Vett egy nagy levegőt és görnyedten kifújta. Odament a többi elf mellé, Estevan is odajött, szállást ajánlott nekik. Glenice nem tudta elfogadja-e, de mikor Estevan arról beszélt, hogy Pancake az istállóba marad akkor már tudta.*
- Köszönöm, én elfogadom a szállást. * Elindult a férfi után.*

---->> Vérfarkasok falva - Estevan kocsmája//

*Estevan hirtelen odalépett hozzájuk, és szállást ajánlott. Igaz, hogy Carme is felkínálta otthona kényelmét számára, úgy érezte, ott csak zavarta volna a nyugalmas levegőt A.J. és Carme közt.*

Addig kéne szállás, amíg Oceanus vissza nem tér, köszönöm.*bólintott, és követte Estevant.*

/-->Estevan kocsmája/