Sárkányok Városa- Black ház

*Felébredt. Hosszan nyújtózkodott, közben kékes szikrák pattogtak a kezén. Felöltözött. Nadrágot a kölcsönruhákból választott, míg felsőt, jobb híján a sajátját kapta magára. Lecaplatott a konyhába. Geretet már ott találta.*

Jó reggelt!

*Köszönt, leült, álmosan beletúrt kócos hajába.*

Lenne egy kérdésem. Ugye rendelkezésemre bocsájtottál néhány ruhát, amit köszönök is. Viszont a felsőkön nyilvánvaló okok miatt egy kis változtatást kellene eszközölni. Megcsináljam őket, vagy bemenjek a városba venni magamnak néhányat?

*Kérdezte nemtörődöm stílusban, közben remélte, hogy a férfi az utóbbi mellett dönt.*

*A hangra felénézett.*

-Jó reggelt. *Mondta a maga nyers hangjával.*

- A felsőket kényed kedved szerint átalakíthatod. A szobában lévő ruha mind a tiéd lehet... nekem azok már kicsik... Elég akkor venni ha már te se férsz beléjük. Reméljük egy hamar lesz. A mai dolog amivel foglalkozunk az erőd feltérképezése lesz. Kimegyünk egy helyre ahol senkit nem zavarunk ha csinálsz egy kis tüzet. Már mindent át gondoltam, szóval nyugi.

*Mondta komoly hangon és elé rakta a húsos kolbászos rántottát.* -Jó étvágyat. Kávézól? *Kérdi, bár nem a gondoskodó atyai hangon. Érzelmeket sose lehetett kivenni a hangjából, csak ha már jócskán ivott.*

____________________---
Sayla:

*Fitten és egészségesen jött ki a szobájából. Nem szólt egy szót se Geret mögé lépet és elvéve a saját adagját ült le az asztalhoz. Chrisre nézett.*

- Jó reggelt, és jó étvágyat. *Mondta és ő el is kezdte enni a reggelijét. Épp neki kezdett és már végzett is. Felpattanva az asztaltól a kamrába sietett és üstöt kereste.*

-Geret! Az üstünket merre találom?! Megígértem a srácoknak, hogy viszek. *Kiáltja ki miközben Geret is le ül az asztalhoz.*

- A kamrába kell lennie. Sayla! Mondtad, hogy Leiran is ott lesz. Ki lesz még ott?

- Eras, Laos, Peter, Dekterim, Leiran ugye... én... és még valaki. Talán a szentfazék, de ebbe nem vagyok biztos. *Mondja ki őszintén amire Geret szemöldöke rángani kezd.*

-Ha a hógolyó ott lesz, nem mehetsz! *Jelenti ki erélyes hangon.*

-És mégis miért?! *kérdi teljesen ledöbbenve és az üstöt megtalálva sétált ki.* -A srácoknak meg ígértem, hogy ott leszek és én is menni akarok. Szóval megyek. Nem vagyok kislány....*Mondja és lerakja az üstöt majd makacsul megy be a szobájába pakolni. Geret nem szól még egyszer fel áll és a lány után indul. A szobából kiáltozás hangja és talán egy pofon hangja is elcsattan, majd egy két ajtó csapódás. Sayla elviharzik a félig össze szedett cuccaival. Majd a központba befejezi az össze pakolást.*

/-> Sárkányok városa Harci központ (Sayla)/
_____________________
Geret:

*Mérgesen megy vissza a konyhába és látszik, hogy majd fel robban a dühtől. Ha Arou ott lesz minden eddigi igyekezete a kukába kerülhet. A lehető legrosszabb előérzete van ezzel a vadászattal kapcsolatban. Chrisre néz.*

-Ha kész vagy irány az edzés! *Mondta és azzal egy nagyobb katonai zsákba bedobott pár üveg vizet és egy egész kenyeret és ledobta a székre. Elment további dolgokat össze pakolni.*

*Megkönnyebbült, hogy szétszabdalhatja a ruhákat, majd jeges rémület fogta el.*
Az erőm feltérképezésével? Izé... öö, biztos, hogy ez jó ötlet?
*Kérdezte, de az étel illata elvette aggodalmát.*
Köszönöm, neked is jó étvágyat! Nem, nem igazán szoktam.
*A belépő Saylának is jó étvágyat kívánt. Az elkövetkezőkben csak figyelte a kialakuló vitát. Az üvöltözésre csak felvonta szemöldökét, ám a pofonra egy kicsit össze is rezzent. Még jó, hogy már megette reggelijét, különben most ő is úgy fuldokolna, mint tegnap Geret. Tényleg! Micsoda mázli! Hisz tegnap az öreg azt mondta, hogy evés nélkül mennek el edzeni. Örült, hogy ezt elfelejtette mentora. A visszatérő férfinek, csak intett, hogy kész van.*
Felőlem mehetünk.

*Követte az utasítást, átváltozott. Egy kis idő múlva le is szálltak. Visszabújt emberi alakjába. A felszólításra zavartan elvigyorodott.*

Mint már mondtam, csak akkor jön elő, ha dühös vagyok, esetleg fenyegetve érzem magam. Bár olyan is volt már, hogy egy egyszerű adrenalin löket is képes volt előhozni. Sajnálom.

*Ideges volt, félt, hogy a másik mit lép erre. Netán megtámadja? Akkor biztosan előjönne. Már a gondolat is megizzasztotta. Inkább lehunyta a szemét, koncentrált. Lilás nyalábok cikáztak végig a testén. Egy pillanatra úgy érezte, hogy ő irányít, de aztán keze hirtelen fellökődött. Éles villanás kíséretében egy hatalmas sziklát zúzott apró darabokra. Chris elfintorodott. Utálta ezt csinálni.*

Ha ennyi volt, akkor menjünk is...

*Mondta, és elkezdett visszafelé battyogni.*

*Felszisszent a szorításra, de felnevetett Geret szavaitól. Volt benne igazság. Próbált ellazulni. Itt senkit nem tudok bántani. Hamarosan olyan nyugodt lett, mint szokott, de a pislogó szikrák nem tűntek el.*

Igazad van, ne haragudj.

*Sóhajtott, kezdte egyre magabiztosabbnak érezni magát. Egy élénk kék villámot dobott az ég felé, boldogan felkurjantott.*

Láttad, láttad?!

*Ám nem sokáig örülhetett, hisz ekkor került sor a harcra való felhívásra. A sértegetéseket fel sem vette, amúgy sem annak volt szánva. Igazából ilyen őszintén még sosem szólították gyávának. Megjegyezte a hanglejtést a fintorral együtt, szemfényvesztői pályafutása során gyakran hasznát vette színészi képességeinek, így folyamatosan gyűjtötte az ilyen gesztusokat. A hergelés nem érte váratlanul, épp ilyesmire számított. A következő alkalommal, mikor Geret próbált a közelébe férkőzni, egy hatalmas lyukat robbantott közéjük.*

És meddig harcolunk? Amíg hatástalanná nem teszel, vagy míg el nem lövöm az egyik karodat? Ez elég értelmetlennek tűnik, megsebezni sem akarlak.

*Megvonta a vállát Geret megjegyzésére. Biztos úgy van. A kesztyű felvétel látványa jóleső adrenalinnal töltötte el. Nem lepte meg a támadás, megacélozta izmait, így az ütés szinte lepattant hasáról. Azért a helye rendesen lüktetett! Nem volt ideje azon szörnyülködni, hogy milyen roncsolásokat vitt volna véghez, ha nem lett volna észnél.*

A lehető legkomolyabban vagy véve.

*Mondta teljes bizonyossággal. Még mindig nyugodtan tekintett Geretre, szívdobbanásaira koncentrált. Nem akarta elveszteni a fejét, hisz azért annyira nincsenek távol a lakott területektől. Közelharcban egészen jeleskedett, egy-egy alkalommal megbízói taníttatták harcolni. Bár nem volt nagy tudása, most mégis hálát adott érte, hogy legalább ennyivel rendelkezik. Az újabb hasfalra irányuló csapást karral blokkolta, mikor hozzáért Geret fedetlen bőréhez, jókora áramot bocsájtott ki akaratlanul. Jóóóóó, majd azt mondja direkt volt. Hisz azt kérték tőle, hogy mindent bele, bár érezte, hogy a másik nem ekként cselekszik. A következő támadást talpéllel hatástalanította, de szerencsétlenül fordult, így az jelentősen végigszántotta bordáit. Ugyan reccsenés nem hallatszott, tudta, hogy egy darabig minden bizonnyal nem alszik majd az oldalán. A fájdalom köde ereszkedett tudatára, tudta, hogy a higgadtságba csimpaszkodó énje nem sokáig fog kitartani. Karjait felemelte, egy másodperc erejéig lehunyta szemét. Mire kinyitotta, hatalmas villámok szelték ketté az eget, nem egy Geret közelében érve földet.
Még sosem csinált ilyet, mégis olyan jólesően magáénak érezte a kékes nyalábokat. Már nem gondolkozott, ösztönösen mozgott, így jutott felszínre egyre több és több képességéből.*

*Éberen figyelt, mozdulatait mintha már nem is ő irányította volna, hanem egy láthatatlan lény. Bár egész ügyesen harcolt, mégis csak egy nála jobban képzett harcossal állt szemben. Ez meg is látszott küllemén. Jó pár színes folt, zúzódás tette karakteresebbé megjelenését. Épp a lábát lendítette fel majdnem, mikor megragadták a nyakát. Dühösen nézett farkas szemet Gerettel, tekintete eszelősen villózott. Valahol mélyen legbelül hallotta a rég begyakorolt mantrákat, melyek segítették képességét teljesen elszigetelni, ám ez távoli morajnak tűnt zúgó fülében. A parancsra kicsit fészkelődni kezdett.
Eszébe jutott az az alkalom... mikor legutóbb kicsúszott az irányítás kezéből. Azóta is gyakran kel fel rémálmoktól hajszolva, és látja ugyanazokat a szörnyű pózba görcsösödött végtagokat, melyek attól az átkozott naptól kísértik.
Megrázta a fejét. Tudta, hogy Geret a végsőkig el fog menni, holott nem tudja, mivel áll szemben.*

Legyen!

*Elengedte a gátat, ami eddig határt szabott erejének. Pár pillanatig ismerős nyugalmat érzett, ám ez nem tartott soká. Felüvöltött, egész teste egy komplett energia alakká vált, a vakító fehérség mindent betöltött. Tudta milyen fájdalommal jár, mikor ilyenkor érnek hozzá, így remélte, hogy Geret hamar elengedi, és talán akkor még visszaszerezheti a kontrollt, ha már akkor nem túl késő.*

*Rémes érzés volt. Tudta, hogy már nem fogja visszacsábítgatni erejét eddigi kalitkájába, hisz az éppen fékezhetetlenül tombolt testében. Még sosem látott olyan vigyort, mint amilyet Geret produkált, örökre megjegyezte minden részletét. Engedj el! Engedj... Csak had próbáljak meg leállni! Egy esélyt adj! Szerette volna ezt üvölteni neki, de már késő volt. Úgy érezte kudarcot vallott, szemei előtt megelevenedett a régi emlék.
Égett haj és hús bűze... Egy síró kislány hangja. Odament hozzá, ám mikor megpillantotta teljesen szétroncsolt arcát, elhátrált tőle. Úgysem tudott volna már rajta segíteni, pár perc múltán arcára dermedt a félelem, és már nem sírt többet...
Szörnyeteg vagy, szörnyeteg vagy, szörnyeteg vagy...
Már-már szinte esdeklőn nézett Geretre, hogy tegyen valamit. Ekkor ütötte le. Hálás sóhajjal csuklott össze.
Nem tudott pihenni. Bár álmaira nem emlékezett, mégis rettegve ébredt, a nemrég látott rémképek veríték gyöngyöket mázoltak homlokára. A szobájában volt. Lassan minden eszébe jutott. Dühösen ugrott ki az ágyból. Tökéletesen hazavágta azt a ruhát, amit reggel vett fel. Lezuhanyzott, átöltözött. Kardjával megfelelővé alakított egy felsőt, régi öltözékét a sarokba hajította. Mezítláb csattogott le a konyhába. Nem nézett Geretre. Nem tudta, kire is haragudjon.*

*Egykedvű arccal ült le az asztalhoz hanyag mozdulattal. Természetesen ez is csak egy jól begyakorolt cselekvéssor volt, nem engedte kiülni arcára vegyes érzelmeit. Nem nézettt fel, csak amikor elhangzott az "anélkül, hogy másokban kárt tehetnél", de ez is csak egy pillanatnyi kilengésnek tűnt, a következő másodpercben már megint a falat bámulta unottan. Igaza volt a férfinak.*

Azt hittem, ha mélyen magamba zárom elmúlik... ha úgy teszek, mintha nem létezne, az emlékeim is eltűnnek... de az egész csak egy elfuserált menekülés volt. *motyogta félig-meddig suttogva, immár megint magán tudva a nemtörődöm maszkját* Beleegyezem a további gyakorlatokba. *mondta színtelen hangon.

Tudta, hogy ez a helyes döntés, akármivel is fog ez járni. A fizikai fájdalom nem érdekelte, nem ezért rejtette el erejét. Saját bűntudatával játszott reménytelen bújócskát, persze ez már a kezdetektől fogva kudarcra volt ítélve. Agyában újra és újra elkezdődött a kegyetlen játék, magát hibáztatta, valóban, hisz ugyan ki más tehetne róla? Végigpergette az eseményeket, mint már mindannyiszor, de ezúttal elképzelte, hogy másként cselekszik, hogy jobb volt annál... annál a szörnyetegnél...
A síró kislány arcáról eltüntette az égési sérüléseket. Helyes kis kölyök volt, de még valami hiányzott. Hát persze! Eltávolította a kétségbeesés vonásait, helyette azt az önfeledt mosolyt adta rá, mint amivel behívta a házukba. Az utolsó perceiben is hörgő férfi tekintetéből, mint jeges tőröket távolította el a vádat. Te voltál! Te tetted ezt! De még ez a pillantás sem volt olyan szörnyű, mint amikor halott lányára tekintett. Chris megállította volna az emlékezést, csak egy kis időre, míg nyugalmat varázsol az emberre, de már képtelen volt. A férfi arca elborult, felüvöltött. Nekitámadt volna Chrisnek, de már nem tudott, pedig Isten lássa a fiú lelkét, hagyta volna, hogy ott helyben megöljék.*

*Felrezzent a tányér csendülésére.*

Köszönöm.

*Újból ez a barát dolog! Érdekes! Nem törődött vele, akkor már hagyta a fenébe az egészet, arckifejezése elnyúzottá vált. Figyelmesen hallgatta Geretet. Tehát lelkileg. Igen, tudta ő ezt. Ezért nem is babrálta eddig. Egyetértett az érvelésekkel. Bár a megölése kockázatos vállalkozás, többen is próbálták, képessége olyankor önállósította magát, és kegyetlenül megtorolta azt a támadóin. Ha valaki, Geret biztosan el fogja tudni intézni. Igazából nem rémült meg. Ez egy természetes dolog. Előbb-utóbb úgyis meghalna, és végül is, így legalább még egy közveszélyes emberrel kevesebb.*

Meditálnom kell? Te fogod levezetni nekem, vagy hogy fog ez menni?

*Nekilátott ebédjének. Némán kanalazgatott.*

Tehát mindennap akár órákat kell majd meditálnom, határozatlan ideig, önmagammal harcolva? Hm... érdekesen hangzik. *mélázott el* Nem félek a haláltól. Köszönöm a segítségedet, sokat jelent nekem. Igen, azt én is sajnálom. *fintorodott el. Talán akkor nem történt volna meg az a nap.* A szárnyimat nem kell félteni, tökéletesen vannak. Végül is, nem satnyák, vagy ilyesmi. Két kilométert tudok velük repülni, olyan 10 perc alatt. Nem olyan rémes eredmény. Ezt szeretném majd növelni.

*Befejezte az evést, felállt, elmosta edényét és kanalát. Visszaült.*

Mára ennyi, vagy még edzünk? Kisebb gyakorlatokat el tudok végezni a képességemmel. Vagy belekezdünk a meditációba?

Már jól laktam, köszönöm.

*Bizonytalan képet vágott.*

Napokig egy huzamban?! Öt lehetőség. Nem is rossz, teljesen nagylelkű felajánlás. Én bízom benne, hogy sikerülni fog, hisz Gaia mi másért adott volna számomra ilyen hatalmat? Szerintem ő sem szeretné, hogy a megölésemre kényszerülj.
Felőlem mehetünk. Megint valami eldugott helyre viszel?

*Követte mentorát az edzőterem felé. Leült.*

Még sosem hallottam, hogy valaki így jellemezte volna Gaiát. *mondta őszinte meglepődéssel a hangjában. Lehunyta szemeit. Kedvenc bunkerét vizionálta maga elé, máris sokkal jobban érezte magát. Már rég nem járt itt, mindent vékony porréteg borított. Kihúzta a függönyöket, a szobát jótékony fény lepte el. Az egyik sarok sarok sötét maradt. Úgy vélte, ez lesz az a hely, ahová eltemethette képességét. Közelebb lépett. Mikor lába az árnyékba ért, felszisszent.
Geret nem látott ebből mást, csak, hogy Chris körül hamarosan szikrák pattogtak, fonálszerűen táncoltak körötte a fényes nyalábok, mintegy pajzsot alkotva köré. Arca nyugodt maradt. Hirtelen megszólalt.*

Bűntudatom van. Ezért nem tudom rendesen használni az erőmet. Félek, hogy újra bántok valakit. Tisztában vagyok vele.