Exerian
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.

Vérfarkasok falva- Carme háza

4 posters

4 / 5 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Go down

Vérfarkasok falva- Carme háza - Page 4 Empty Re: Vérfarkasok falva- Carme háza

Témanyitás  Gauldoth Waerjak Szomb. 13 Ápr. 2013, 16:24

*Elégedetten megveregette a hasát, teljesen jól lakott. Nagy pusztítást végzett, az ételből nem maradt semmi sem, eltüntette az egészet ahogy a lány kérte tőle. Büszkén vigyorgott Carme felé, ahogy az énekekről esett szó, kicsit mintha jobban ki is húzta volna magát, beletúrt a most földre hulló ősz hajzuhatagba.*
- Hallani fogod majd, bár a csatában hallhattad ahogy Gauldoth énekelt. Az övé mondjuk nem olyan erős hang, mint az enyém... A.J.-t meg majd meglátjuk.
*Kuncogott egyet, aztán csak intett nekik ahogy felsétáltak.*
- Köszönöm, ti is!
*Mély sóhajjal könyökölt rá az asztalra és kezdett el játszadozni a hajával. Addig-addig tervezte és egyengette fejében A.J. útját, amíg eléggé el nem álmosodott. Gondolkozott rajta, hogy mégis megfogadja Carme tanácsát és szétnéz a nadrágok között, de előbb lenézett arra amit most viselt. Végül is, már egészen hozzászoktam ehhez. Aludtam már sokkal rosszabb körülmények között is... Yavannának pedig biztos tetszene a látvány, talán majd megtartom ha nincs Carme ellenére... A pajzán gondolatokra szélesen vigyorgott, majd összefonta kezeit az asztalon, azokra döntötte le fejét. A haja szinte takaróként hullott a hátára és a feje köré, a zöld pólóból csak foltok látszottak, időnként pedig halk motyogások és mély horkantások jelezték, hogy elaludt.*
Gauldoth Waerjak
Gauldoth Waerjak

Hozzászólások száma : 440
Join date : 2013. Feb. 03.

Vissza az elejére Go down

Vérfarkasok falva- Carme háza - Page 4 Empty Re: Vérfarkasok falva- Carme háza

Témanyitás  A.J. Szomb. 13 Ápr. 2013, 21:29

*Megvárta türelmesen, míg a lány összeszedte a cókmókokat, aztán felmentek. A "majd én hozzád öltözöm" megnyilvánuláson elgondolkodott. Vajon hogy értette? Színben? Vagy amilyen ruhát ő vesz fel, olyat fog Carme is? Elkalandozott a fantáziája... hülyén állna a lányon a férfi pizsama. Vagy lehet, hogy a mennyiségre gondolt? Elvigyorodott.*

Oookéééé.... Razz

*Bement a szobába. Levette és szépen összehajtogatta a ruhákat. Aztán csak állt egy darabig a pizsama felett. Rövid hezitálás után úgy döntött, megnézi, hogy értette Carme ezt a hozzáöltözik dolgot. Csak a nadrágot vette fel, a felsőrészt a ruhái alá dugta, hogy még véletlenül se látsszon ki, majd félmeztelenül befeküdt az ágyba és nyakig betakarózott. Izgatottan várt. Miközben a csibész vigyor és türelmetlen kíváncsiság valamiféle igazi férfi benyomását keltette, érezte, ahogy az a fura (a napokban egyre gyakrabban előjövő) érzés ismét kezdi elbódítani. Tudta, hogy izgalmán úrrá kell lennie, így próbálta visszaerőltetni nyugalmát és mélyeket lélegzett. Égett a teste. Vágyódott valami után... ez így megint nem lesz jó! Lehet, vissza kellene öltöznie? Mit tegyen? Mondjuk mi lenne, ha nem gondolkodnál, hanem hagynád előtörni az állatot??
Shocked Öhmm... Lehet, Carme nem örülne neki. És ha mégis? Összekulcsolta a kezeit a takaró alatt. Lesz, ami lesz, inkább csendes megfigyelő lesz. Behunyta a szemét, de közben fülelt, hogy mikor csatlakozik a lány is.*

A.J.

Hozzászólások száma : 198
Join date : 2013. Jan. 26.

Vissza az elejére Go down

Vérfarkasok falva- Carme háza - Page 4 Empty Re: Vérfarkasok falva- Carme háza

Témanyitás  Carme Werewan Szomb. 13 Ápr. 2013, 22:22

*Gyorsan kimosta a ruhákat, kicsavarta és kiterítette a fürdőben a kád fölé, mert egy ideig úgyis csepegni fognak. Aztán e megmosakodott és megtörülközött, hogy ismételten felfrissítse magát. A mosás „hadművelet” ugyanis kicsit fárasztó volt. De legalább letudta és jöhet az édes pihenés. Kíváncsi volt vajon mibe öltözött A.J.. Benyitott a szobába és látta hogy a takaró alatt van. Óvatosan közelítette meg, mert lehet hogy már alszik. Kicsit megemelte a paplant és beleselkedett alá… húú de cseles. Carménak ugyanis hálóinge van. *

*Óvatosan visszaeresztette a takarót és elkezdett csendben levetkőzni. A short és a top a székre került és egy szál alsóban állt meg az ágy mellett és mosolyogva nézett az „alvó” férfira. Óvatosan bújt be a srác mellé, mert nem akarta felébreszteni… Érezte hogy a takaró huzata ér a bőréhez a hálóing helyett… Na de ha a srác huncut bizony ő is az lesz… Óvatosan A.J.–hez fészkelődött és hozzásimult. A bőre érintése a bőrén sokkal kellemesebb volt mint a takaró.. és így biztosan egyikük sem fog fázni. Kényelembe helyezte magát, félig oldalt félig hason feküdt a férfin a felső lábát felhúzta és a combján pihentette*
Carme Werewan
Carme Werewan

Hozzászólások száma : 194
Join date : 2013. Jan. 30.

Vissza az elejére Go down

Vérfarkasok falva- Carme háza - Page 4 Empty Re: Vérfarkasok falva- Carme háza

Témanyitás  A.J. Vas. 14 Ápr. 2013, 08:03

*Mire Carme mindennel végzett, A.J. elaludt. Nem ébredt fel sem arra, hogy bejött a szobába, vagy hogy belesett a takaró alá, se arra, hogy levetkőzött. Aztán érezte, ahogy valaki ártó szándék nélkül melléfekszik. Bőr a bőrhöz ér... valahol az öntudat és alvás határának mezsgyéjén annyit tudott felfogni: nincs egedül! Kicsit mocorgott, hogy ő is kényelmesen elhelyezkedjen, közben egyik kezével átkarolta Carmét. Derekának íves vonulatán végigsiklott a keze, közben a combjához szintén valami meztelen ért. Érezte a lány hajának kellemes illatát. Aztán tudatosult benne, hogy Carmén szinte nincs is ruha! Ezt a simogatásban megálló keze is jelezte, hogy most ébredt rá a mi újságra. Fél szemét kinyitotta és óvatosan rásandított a lányra. Persze nem látott semmit a takaró alatt... újfent lemaradt valami izgalmasról!
Agya már le volt zsibbadva, de úgy tűnt, a vére pezsegni kezd. Szíve erősebben kalapált. NEM! NEM! NEM! Hiszti Gondolta, jobb lenne inkább aludnia. Jó, oké! Erős lesz! Adott egy jó éjt puszit a lány feje búbjára. Elidőzött a hajkoronán. Annyira jó volt, hogy Carme mellette van!
Ismét cirógatni kezdte a derekát, végig az oldalán. Minél többet érzett a lányból, lelki szemei előtt annál élesebben rajzolódott ki az elképzelt alak. Rossz taktika! Furcsán kezdett lüktetni a teste. Jaj, csak meg ne mozduljon Carme! Mély levegő! Mély levegő! Nyugi, mindjárt elalszol! Nyugiiii!
Közben ujjhegy helyett már tenyérrel simogatta finoman a lányt, derekáról áttért a hátára is. Légzése egyre erősödött, de próbálta türtőztetni magát.
Aludj el! Aludj el!*

A.J.

Hozzászólások száma : 198
Join date : 2013. Jan. 26.

Vissza az elejére Go down

Vérfarkasok falva- Carme háza - Page 4 Empty Re: Vérfarkasok falva- Carme háza

Témanyitás  Carme Werewan Vas. 14 Ápr. 2013, 14:49

*Eléggé álmos volt mire a férfi mellé bújt, úgy vélte nem is ébresztette fel. Épp kényelembe helyezkedett amikor érezte a cirógatást, s ahogy a cirógató ujjból tenyér lett s hallotta a felerősödött légzést is. Azonnal elillant a fáradtság belőle és pajzán mosolyra húzódott a szája. Úgy tűnik mégsem olyan fáradt a fiú. Kinyitotta a szemét és megpillantotta a föl le mozgó mellkast.. s egy igencsak hívogató aprócska részletet. A mellbimbót. Gyöngéden megcsókolta, bekapta és nyelvével kényeztette. Eddig a fiú mellkasán nyugvó keze cirógató vándorútra indult a paplan alatt ide oda, aztán lefelé...*




<A.J. válaszától függően a további esemény korhatáros lehet, akkor majd a felébredéstől folytatjuk>
Carme Werewan
Carme Werewan

Hozzászólások száma : 194
Join date : 2013. Jan. 30.

Vissza az elejére Go down

Vérfarkasok falva- Carme háza - Page 4 Empty Re: Vérfarkasok falva- Carme háza

Témanyitás  A.J. Hétf. 15 Ápr. 2013, 07:49

*Ennyit az alvásról. Kora délután ébredt fel A.J. Látta, hogy Carme még alszik, adott a karjára egy puszit és óvatosan felkelt mellőle. Meztelen volt, és amikor újra eszébe jutott az éjszaka, le nem hervadt a mosoly az arcáról. Átment a fürdőszobába, gyorsan megfürdött, majd felöltözött. Dúdolgatva ment le a konyhába. Remélte, hogy Tulkas még lent lesz és nem hagyta itt csak úgy.*

Jó reggelt! Very Happy *ennyit arról, hogy elhatározta magában, komoly lesz, mint mindig... vigyorgott, mint a tejbetök. Ivott egy pohár vizet, miközben madarat lehetett volna fogatni vele.*

A.J.

Hozzászólások száma : 198
Join date : 2013. Jan. 26.

Vissza az elejére Go down

Vérfarkasok falva- Carme háza - Page 4 Empty Re: Vérfarkasok falva- Carme háza

Témanyitás  Gauldoth Waerjak Hétf. 15 Ápr. 2013, 09:30

*Alvó jámbor óriás benyomását keltette ahogy a széken hátradőlve, karba tett kezekkel pihengetett. Alig aludt mindössze pár órát, sosem kellett neki sok, így az utolsó óráiban csak csukott szemmel gondolkodott. A.J.-t elemezte még mindig a fejében, nem akarta, hogy a fiú fölöslegesen szenvedjen, abból kapott eleget már. Az emlegetett szamár lebaktatott a lépcsőn, a dúdolásból itélve jól telt az estéje. Még csukott szemmel megemelte a fejét és beleszimatolt a levegőbe hogy megerősítse ezt a sejtését - érzékei csalhatatlannak bizonyultak mint mindig, széles vigyorral képén nyitotta ki a szemeit és nézett A.J.-re.*
- Jó reggelt egy jó este után, kölyök! Szép volt!
*Fel is kacagott a végén, de ügyelt arra hogy reggel van, így nem tette túl hangosan.*
- Azért remélem az a vadóc hagyott aludni is!
Gauldoth Waerjak
Gauldoth Waerjak

Hozzászólások száma : 440
Join date : 2013. Feb. 03.

Vissza az elejére Go down

Vérfarkasok falva- Carme háza - Page 4 Empty Re: Vérfarkasok falva- Carme háza

Témanyitás  Carme Werewan Hétf. 15 Ápr. 2013, 10:27

*Arra eszmélt hogy valaki dúdolgat. Nyújtózott egyet aminek kvetkeztébel sikerült lerugnia a takarót. A hűvösebb levegő megcirógatta amitől kicsit libabőrös lett. Még alig résnyire nyitott szemmel tapogatózott oldalra, De A.J. Már nem volt ott... jahh persze biztos ő dudolászik odakinn. Elégedett mosollyal gondolt vissza az estére és arra hogy végül A.J. nem is bizonyult fáradtbak.... Ó de mennyire hogy nem!... visszahalászta magára a takarót..... Olyan jó volt minden. *

*Aztán belehasított a felismerés hogy nincs reggeli. Felpattant és gyorsan átrobogott a fürdőbe, Egy gyors frissítő mosdás, gyors rendbeszedés, fésű frizura ruha.... Nem is emlékezett utoljára mikor kapta ilyen hamar rendbe magát. Fekete shortban és fekete epermintás topban robogott le a lépcsőn A.J. után. *

<A kérdést még nem hallotta és a választ sem>

-Jóreggelt! Máris készítek valamit! *mondta és futtában puszit nyomott A.J. arcára és már robogott is tovább a kamrába. Egy jókora füstölt sonkával és egy kosár tojással jött elő és neki is állt előkészíteni a reggelit. Perceken belől sonkás rántotta illata töltötte meg a levegőt.*

-Teát készítsek mellé, vagy hozzak fel a pincéből sört? *kiabálta ki a konyhából*
Carme Werewan
Carme Werewan

Hozzászólások száma : 194
Join date : 2013. Jan. 30.

Vissza az elejére Go down

Vérfarkasok falva- Carme háza - Page 4 Empty Re: Vérfarkasok falva- Carme háza

Témanyitás  A.J. Hétf. 15 Ápr. 2013, 20:37

*Hallotta, hogy Tulkas nevet. Mérgesen akart nézni, de amikor kifordult a konyhából, hogy farkasszemet nézzen a férfivel, fülig ért a szája. Nem tudott megszólalni. Hogy aludtak-e? Nos, igen, volt olyan rész is... Very Happy
Alig várta az estét! What a Face bár... lehet, nem fog addig várni...
Aztán lerobogott Carme is. Úgy nézett ki, mintha késésben lenne, de igazából ez a tempó megfelelt A.J-nek, mert ő is fel volt pörögve. Míg a lány tett-vett a konyhában, Tulkas látómezején kívül, A.J. a lány mögé lépett, kedvesen megfogta a derekát, és a nyakára adott egy puszit.*

Jó reggelt! Smile Látom jó kedved van. Nekem is What a Face

*Finoman megharapta a lány fülét, de látta, hogy Carme elfoglalt, így inkább vissza kiment a férfihoz.*

Tulkas? Gondolom nem mérgezed magad teával, vagy igen? Carme! Had segítsek!

*Lement a pincébe sörért, a teát a lányra bízta, ha esetleg valamelyikük mégis azt kérne. A.J maradt a víznél. Leült az asztalhoz, miután a poharakat is előkészítette, és próbált valami komoly ábrázatot a képére varázsolni, de nem nagyon jött össze. Talán majd az edzés elvonja a figyelmét...*

Amúgy jól aludtál?

A.J.

Hozzászólások száma : 198
Join date : 2013. Jan. 26.

Vissza az elejére Go down

Vérfarkasok falva- Carme háza - Page 4 Empty Re: Vérfarkasok falva- Carme háza

Témanyitás  Gauldoth Waerjak Hétf. 15 Ápr. 2013, 21:06

*A nevetését nem tudta türtőztetni, mikor A.J. kinézett a konyhából még jobban elröhögte magát. Volt már hasonló helyzetben, úgy ötven-egypár évvel ezelőtt, azóta nem volt része ilyesmiben, pedig szerette az ilyen kis idilleket, jó érzéssel öntötték el őt, a fiatalkorára emlékeztették. Nem mintha sajnálta volna a korát, lélekben és testben még mindig fiatal volt, az idő múlását a ráncai és emlékei mutatták csupán. Na meg a "bölcsessége", bár azt akárki szerezhet, ha elég keményen keresi... a tea vagy sör kérdésére moccant csak meg és válaszolt volna, de aztán A.J. is megkérdezte ugyanezt. Hangosan válaszolt, hogy Carme is jól hallja.*
- Igazság szerint egy csésze tea jól esne, cukor nélkül, egy leheletnyi tejjel!
*Aztán megérezte. SONKA! Felkapta a fejét, megérezte az étel illatát. Az esti lakoma mintha meg sem történt volna, fennhangon kordult meg a gyomra. Fészkelődött egy kicsit, aztán az elé lehuppanó farkasra emelte a tekintetét. Látszott az arcán hogy nem akar mosolyogni - mindhiába. Ennek meg mi baja?*
- Annyira jól amennyire csak tudok. Te viszont miért akarsz hol vigyorogni, hol meg nem? Vívódsz magadban, vagy mi van? Azért ennyire szörnyű látvány nem vagyok, még ha Carme után nézel is rám!
*Próbálta hecceléssel bátorítani a kölyköt hogy ne legyen olyan feszélyezett, bár fogalma sem volt, hogy miért ilyen. Miattam nyilván nem, nem csináltam semmit... hacsak nem vette észre, hogy gyorsan megbámultam a lányt az esőben? Férfi vagyok, hát persze, hogy megnézem! Na de nem vizslatom perceken át! A kerekek forogtak az agyában, ahogy várta a reggelit. Gyomra újabbat kordult.*
Gauldoth Waerjak
Gauldoth Waerjak

Hozzászólások száma : 440
Join date : 2013. Feb. 03.

Vissza az elejére Go down

Vérfarkasok falva- Carme háza - Page 4 Empty Re: Vérfarkasok falva- Carme háza

Témanyitás  Carme Werewan Hétf. 15 Ápr. 2013, 22:04

*Serényen aprította a sonkát és tetet sülni majd ráütötte a tojásokat és megfűszerezte… A.J. jókedvét fehér gyöngyfogú mosollyal viszonozta a nyakra puszi és a fülharapás csikis volt ezért felkacagott miközben kevergette az ételt*

-Persze hozd csak fel és kösziiii *mondta a segédkezőnek és levette az első adag sonkás rántottát és egy nagyobbacska tálba tette, majd nekilátott a következő adagnak, mert ennyi sonka és tojás nem fért el ebben a sütőedényében.
Amíg a sonka sercegett odakészítette a teavizet is melegedni és felszelte a kenyeret. Úgy látta azt vagy sütnie kell ma, vagy vennie… inkább a sütés mellett voksolt. ahogy mindig is tette.. anya receptje szerint úgyis finomabb.. beletette a második adagba is a tojásokat és a fűszereket, majd állandó kavargatás mellett ezt is megsütötte át átkaparta a tálba. *
-Mindjárt viszem! Smile *szólt ki a férfiaknak és ezt megerősítendő hozta először a 3 tányért és a kenyereskosarat benne felszelt házi kenyérrel. Aztán fordult és hozta a termetes tálat és az asztal közepére tette. Beletett egy merőkanalat és hozott villákat is mindhármójuknak*

-Lássatok hozzá! Jó étvágyat! A teának még kell egy kis idő Tulkas, de hamarosan hozom azt is. Hirtelenjében ez van csak, *utalt a termetes tálnyi sonkás tojásra* de tudok még hozzá adni füstölt sonkát ha kevés lenne *mondta mosolyogva és már fordult is a konyhába. Egyik kezében egy termetes sonkadarabbal másikban egy vágódeszkával és késsel állt meg az asztalnál*
-Na milyen látvány? Smile *kérdezte és meglóbálta a húst, majd letette azt is az asztalra, a vágódeszkára hogy lehessen válogatni, majd leült ő is*

-Tulkas, a tejes tea ötlete honnan jött? A nagyapám is mindig így itta de sose mondta honnan vette az ötletet.. Mi meg nem ittuk úgy, mert csak neki ízlett tejjel...
Carme Werewan
Carme Werewan

Hozzászólások száma : 194
Join date : 2013. Jan. 30.

Vissza az elejére Go down

Vérfarkasok falva- Carme háza - Page 4 Empty Re: Vérfarkasok falva- Carme háza

Témanyitás  A.J. Hétf. 15 Ápr. 2013, 22:52

*Ha tea, akkor azt az asszony intézi... - vonta meg a vállát, miközben leült. Tulkas kérdésére kicsit hezitált a válaszon.*

Ja, nem, nincs semmi. Furcsa ilyen huzamosabb ideig boldognak lenni. Néha fáj az arcom a sok vigyorgástól. Még meg kell szokni Smile

*A gyomorkorgásokra halvány mosoly jelent meg az arcán. Ő is éhes volt, de nem annyira, mint a férfi. Carme kérdésére, hogy "na, mit szóltok?" kicsit összehúzta a szemöldökét.*

Az a vágódeszka meg kés kicsit csálén áll a kezedben...

*JAAA!!! Hogy a kajához mit szólnak?! Ja!! Megköszörülte a torkát, miután ez leesett neki.*

Khm-hm. Megteszi...

*Huncut mosolyra húzódott megint a szája széle. Aztán csak hallgatta a teáról folytatott beszélgetés, miközben ő is szedett magának egy jó adagot, majd hozzálátott.*

Jó étvágyat!

A.J.

Hozzászólások száma : 198
Join date : 2013. Jan. 26.

Vissza az elejére Go down

Vérfarkasok falva- Carme háza - Page 4 Empty Re: Vérfarkasok falva- Carme háza

Témanyitás  Gauldoth Waerjak Hétf. 15 Ápr. 2013, 23:15

*Vágyakozóan figyelte ahogy Carme serénykedett. Ha nem lett volna szűk a nadrágja, biztos segédkezett volna, de így nem akart felállni ha nem volt muszáj. A.J. nagy problémájára, hogy fáj az arca, felsóhajtott.*
- Akkor szokj hozzá a fájdalomhoz, lesz belőle részed bőven még később. A mosolygástól, meg mástól is... Ja, és köszönök nektek mindent, még a végén felélem a tartalékaitokat mint valami ingyenélő...
*Szelíden mosolygott, látszott rajta hogy nem zavarja komolyabban a dolog. Ha kap, eszik, ha nem, nem. Egyszerű. Carme megkérdezte milyen a látvány, ő pedig elgondolkozott azon, hogy pontosan hogy is válaszoljon csorgó nyála mellett, de aztán A.J. előzte meg. Most kivételesen visszafojtotta a röhögést amennyire tudta, lehajtotta a fejét és elkezdte vakarni hogy eltakarja a vigyort, mert azt már nem tudta megfékezni.*
- Kölyök, vigyázz mert ha így folytatod, a végén csálén fog állni a kés a hátadban...
*Mondata végeztével már egész testét rázta a hangtalan kacagás, amit végleg meg kellett szüntessen hogy válaszoljon a teás kérdésre. Mindenféle szégyenkezés és pironkodás nélkül szedett magának egy emberes adagot, mintha egy napja nem evett volna, a sonkából plusz szelt egy nagyobbacska darabot.*
- Á, nem ötlet az, a korral jön meg hozzá az ízlés. Vagy csak bogarasnak kell lenni hozzá, én meg Gauldoth is úgy szeretjük. Aztán nézz csak rám!
*Azzal széttárta a karjait hogy jól látható legyen a póló mintája, úgy gondolta az magáért fog beszélni. Ezután ő maga is enni kezdett.*
Gauldoth Waerjak
Gauldoth Waerjak

Hozzászólások száma : 440
Join date : 2013. Feb. 03.

Vissza az elejére Go down

Vérfarkasok falva- Carme háza - Page 4 Empty Re: Vérfarkasok falva- Carme háza

Témanyitás  Carme Werewan Kedd 16 Ápr. 2013, 15:02

*A.J. csálén állós beszólására tettetett haraggal morgott egyet, a „megteszi”-re pedig adott neki egy tockost, de közben vigyorgott is. Nagyon jó kedve volt.. talán az este miatt.. ki tudja… ahogy eszébe jutott az este csak szélesebb lett a mosolya *

*Megvárta míg a többiek szednek, aztán szedett magának egy hasonlóképpen nagy adagot és nekilátott*

-Tehát a korral jár az elmebaj ééértem Very Happy *nevetett jóízűen az öregen és bólogatni kezdett* -Nagyon jól áll neked ez a póló és pont a méreted is! Látom tetszik is! Szívesen Neked adom ha elfogadod! Smile De nem vállalom a felelősséget ha az asszony kitagad majd érte otthon! Very Happy *viccelődött vele, majd meghallotta hogy zúg a víz és abbahagyva az evést felállt hogy elkészítse a teát.*

*Kisvártatva visszatért egy kis tálcán csészékkel, kis tejeskancsócskával és egy nagyobb kancsó teával. Tett a tálcára mézet is. Szétpakolta a 3 csészét és töltött beléjük teát. Tulkaséba töltött egy kis tejet is ahogy kérte, elétette a csészét, aztán visszaült az asztalhoz*

-Tigrisem? Biztos nem kóstolod meg a teát szmájlimester módra? *kérdezte A.J.-t és meglibegtette kezében a kis tejes kancsót*

-Nem tudom ma kezdetek e, de nekem van egy kis dolgom a bázison, mert tegnap nem volt érkezésem beszélni az új Alfánkkal. Remélhetőleg ma szerencsésebb leszek. Smile *mondta és megfújta a saját teáját hogy hűljön* - Ha esetleg van számára üzenet azt is átadom.

Carme Werewan
Carme Werewan

Hozzászólások száma : 194
Join date : 2013. Jan. 30.

Vissza az elejére Go down

Vérfarkasok falva- Carme háza - Page 4 Empty Re: Vérfarkasok falva- Carme háza

Témanyitás  A.J. Kedd 16 Ápr. 2013, 19:56

*Amikor Tulkas beszólt neki, hogy vigyázzon Carméval, azonnal beugrott a tegnapi vödrös baleset, és azonnal megbántam amit mondott. Ekkor kapott a lánytól egy tockost... na jó! Jó lesz vigyázni!*

Aúúúú! Héééé! Razz Vigyázz, mert ezért harapok, de nagyot!

*Megkapták a teát.*

Köszönöm, de én maradnék a hagyományos módszernél. Én már csak ilyen régimódi vagyok Smile

Jó. Amíg Te elmész a Bázisra, szerintem mi el is kezdhetjük a tanulást. Feltéve, ha Tulkas is így akarja. Ha nincs más programja. A feleséged amúgy merre jár? Nem fog mérgelődni, amiért nem mentél haza éjjelre? Razz


A.J.

Hozzászólások száma : 198
Join date : 2013. Jan. 26.

Vissza az elejére Go down

Vérfarkasok falva- Carme háza - Page 4 Empty Re: Vérfarkasok falva- Carme háza

Témanyitás  Gauldoth Waerjak Kedd 16 Ápr. 2013, 20:52

- Nos, ha valóban nem zavar, akkor a pólót megtartanám. Egészen hozzám nőtt már. Igazság szerint... megtarthatom a nadrágot is? Nekem annyira most nem tetszik, de otthon más a helyzet: úgy érzem, hogy az asszonynak tetszene a kilátás!
*Nem zavartatta magát és nevetett egyet az utaláson, minek után merengő vigyorral az arcán folytatta.*
- Az egy boszorkány, olyan vad mintha még mindig negyven éves lenne...
*Erre megérkezett a tea, egy kevés tejjel ahogy kérte, pont amennyit ő is rakott volna bele, nagyszerű! Lassan kevergetni kezdte a barnás folyadékot, majd visszarántotta magát a szép - ó, de még mennyire szép! - emlékvilágból hogy válaszoljon, legyintett a kezével.*
- Áh, dehogy mérges, otthon vár a falu szélén. Egy, tudja, hogy pár napra eltűnhetek mikor a pincében ügyködök, ha pedig kellek neki, akkor a sötét elfek városából is előás - volt már rá példa, az asszony őrült! Kettő, nagyon hosszú évek óta nem volt köztünk gond. Sok mindenen mentünk át, az olyasmi pedig kiválóan megtanítja az embernek, hogy mennyire hasztalan a másikkal való mérgelődés.

*Ah, megint vénnek érzi magát a kijelentései miatt, nagyszerű. Nem baj, kell a kis bölcsesség a fiataloknak! Hátha tanulnak valamit! Magának határozottan bólintva belekortyolt a teába. A tejet lehet hogy eltalálta a lány, de maga az íz lehetett volna jobb. Jó, ez már csak szőrözés volt, ő rigolyás volt ha teáról volt szó, mivel még otthon is ritkán engedi, hogy más készítse el neki. De azért nem vette magára a dolgot, hisz vendégségben van, és a rántotta viszont kiváló, ezt bizonyítva el is kezdte módszeresen belapátolni.*
- Nos, én úgy terveztem a dolgot, ahogy tegnap is elmondtam. Még egy ideig semmilyen komolyabb edzés, viszont tanulás annál inkább igen. Ma Alastarnál kezdünk, a pincében, ez biztos.
*Üzenet, az alfának? Hmm... nem volt különösebb közölnivalója felé, nincs elég ideje a vezetői poszton ahhoz, hogy kiderüljön róla, milyen vezér. Viszont ha a hírek igazak, Wrahn most ott van fogva tartva, vele pedig nagyon régen nem beszélt. Tényleg, az egész hercehurca a fia halála miatt kezdődött, a keserű fájdalom miatt a mellkasában. Nem hibáztatta a tetteiért, tudta, hogy abba milyen könnyen bele lehet őrülni.*
- Mivel úgyis a bázis felé mész, üdvözletemet küldöm az Alfának. Ha Wrahn valóban ott tartózkodik, őt is üdvözlöm, és részvétem a fia miatt.
Gauldoth Waerjak
Gauldoth Waerjak

Hozzászólások száma : 440
Join date : 2013. Feb. 03.

Vissza az elejére Go down

Vérfarkasok falva- Carme háza - Page 4 Empty Re: Vérfarkasok falva- Carme háza

Témanyitás  Carme Werewan Szer. 17 Ápr. 2013, 21:44

- Cöhh… Smile *mondta A.J.-nek a figyelmeztetésre és megborzolta a haját a srácnak* - harapj szívem! Smile De akkor én mondom meg hova… Wink
*Tulkasra nézett, kicsit meglepődött, majd leesett neki az utalás és jóízűen elnevette magát! Persze! Tartsd csak meg azt is! A.J.-nek nagy lenne, … szerencsére nekem is az Very Happy Legalább lesz aki használja is. Smile

*látja hogy A.J. hagyományosan issza a teát, de ő maga úgy döntött mégiscsak megkóstolja tejjel.. ugyan milyen lehet. Elkeverte és szájához emelte, majd beleivott. Komoly arccal ízlelgette és Tulkasra meredt…*
- De hiszen ez… ez.. ez….. annyira .. de annyira…. hmmmmm….*hagyta abba a mondatot , majd ahelyett hogy azt mondta volna hogy „finom”,nemes egyszerűséggel belezuttyantotta a megüresedett tányérjába és töltött magának egy másikat, s ezt már rendes ízesítéssel itt meg. *

*miután végzett megtörülgette a száját és az üres tányérokat a teással együtt leszedte és elöblítette. az ételt nem vette le az asztalról, hanem otthagyta a két férfinak, hátha éhesek még.*

-Elindulok.. az üzenetet átadom. * lépett oda A.J.-hez és Tulkas szeme láttára lekapta.* - sietek vissza. mondta neki a csók végén és játékosan megsimította az arcát*
-Addig tanuljatok, vagy egyetek vagy pihenjetek, ami tetszik. Szellemeket pedig ne engedjetek a házba Smile *tette hozzá viccelődve, mert továbbra is kamunak vélte az egészet. Az előtérhez indult hogy felvegye a cipőjét, de megtorpant… a cipője ugyanis a bázis sarában van valahol. Sóhajtott egyet és az előtérben lévő kis szekrényben kezdett matatni, majd elővett egy pár piros félmagas sarkú cipellőt. Ránézett.. gondolkodott egy kicsit és félretette.. majd elővett egy hasonlatosat kékben.. aztán feketében majd egy laposabb sarkút, egy téglaorrút, egy kerek orrút, egy magasabb szárú kerek orrút pirosban és feketében….. *
Carme Werewan
Carme Werewan

Hozzászólások száma : 194
Join date : 2013. Jan. 30.

Vissza az elejére Go down

Vérfarkasok falva- Carme háza - Page 4 Empty Re: Vérfarkasok falva- Carme háza

Témanyitás  A.J. Csüt. 18 Ápr. 2013, 17:31

*Kikerekedtek a szemei, amikor a lány azt mondta, hogy majd ő megmondja, hogy hol harapjon. Az a nő! Very Happy
Tulkas utalására is csak vigyorgott. Mondjuk ő nem figyelte meg, hogy hogyan állhat a férfin a nadrág, de ebből a kijelentésből ítélve, nem is baj. Inkább Carmét nézte, akinek nem jött be a tejes tea. Közben ő is befejezte a reggelit, megitta a kiöntött teát.*

Ha Alastarnal kezdünk, akkor mi sem maradunk itt. Vagy megvárjuk Carmét?

*Aztán jött a heves csók Carmétől, A.J.-nek meg virult a feje. Viszonozta, majd hosszan a lány után nézett.*

Rendben! Várlak! Smile

*Mikor eltűnt a lány az előtérben, eszébe jutott, hogy mondani akart még valamit neki, így kiment utána. Motoszkálást hallott, így csak csendesen közelítette meg a helyet. Aztán látta, ahogy Carme lassan két kupac cipőhalommal vágja el magát a kijárattól, közben erősen gondolkodik. MENEKÜLJ!!! Most fog jönni: nincs egy darab csukám se, amit felvegyek! MENJ! Ne lássa meg, hogy itt vagy, mert a végén még a véleményedet fogja kérni, az pedig egyenlő a halálos ítélettel! Erre a kérdésre nincs jó válasz! Ez az! Csendesen fordulj ki! Nem is láttál semmit! Így is tett A.J. Ha sikerül választania a lánynak egy cipőt, utána az fog következni, hogy megfelelő ruhát kell hozzá választania. Bevezetőnek: nincs egy normális göncöm se!- fog következni, aztán rájuk esteledik. Hogy honnan ismerte így a nőket? A falka családjainál nőtt fel, mindig másnál... látott ő már mindenfélét. És a nők egytől egyig mind ugyanolyanok voltak: hisztisek és megérthetetlenek. Nagyon remélte, hogy Carme nem ilyen!
Csendesen visszaült Tulkasszal szemközt.*

Khm... felőlem indulhatunk!

A.J.

Hozzászólások száma : 198
Join date : 2013. Jan. 26.

Vissza az elejére Go down

Vérfarkasok falva- Carme háza - Page 4 Empty Re: Vérfarkasok falva- Carme háza

Témanyitás  Gauldoth Waerjak Csüt. 18 Ápr. 2013, 18:30

*Két korty között érdeklődve figyelte ahogy Carme szintén tejet rak a teába, majd belekortyol, aztán elkezd mindenfélét összehordani. Amikor a folyadék a tányérba távozott ő csak megcsóválta a fejét és az eddig levegőben tartott csésze megindult a szája felé. Mondtam én, hogy korral jön meg az ízlés! Miután végzett a teával biccentett egyet az előszobába tartó Carme felé, aztán az utána haladó A.J.-t figyelte. A férfi megtorpant, aztán óvatosan, szinte lopózva tért vissza az asztalhoz. Furcsálló vigyorral nézte, úgy döntött inkább nem kérdezősködik semmit.*
- Rendben, átöltözök ebből a szűk cuccból és már indulhatunk is!
*A hegyomlásnyi férfi felegyenesedett a székből, csontok ropogtak hangosan az egy éjszakányi mozdulatlanságtól, aztán újabb sorozat következett amikor széttárta karjait, aztán fölfelé nyúlt, a fejével is körözött párat... ahhoz képest hogy nemrég azt állította nem szeret dicsekedni a szerszáma méretével, most pont nem érdekelte hogy az ágyéka szemmagasságban van az ülő A.J. számára. Laza léptekkel, vigyorogva indult meg az emeleti fürdő felé, ahol gyorsan átvedlett a nadrágjába ami többnyire megszáradt, de majd a kinti szellő úgyis bevégzi a maradék munkát. Vállára csapta a melegítőt és visszasétált a földszintre. Futó pillantást vetett A.J.re és biccentett, egy pillanatra megtorpant ahogy a cipőkkel nézett szembe. Ilyenkor örült, hogy Yavanna sosem volt tipikus nő... közelebb merészkedett, felemelte az összehajtogatott köpenyét és gondosan felterítette, majd összehúzta magán. A.J.-re pillantott, várakozóan.*
- Akkor megyünk?
Gauldoth Waerjak
Gauldoth Waerjak

Hozzászólások száma : 440
Join date : 2013. Feb. 03.

Vissza az elejére Go down

Vérfarkasok falva- Carme háza - Page 4 Empty Re: Vérfarkasok falva- Carme háza

Témanyitás  Carme Werewan Csüt. 18 Ápr. 2013, 22:05

*Nem vette észre A.J.-t se Tulkast, hanem a cipő keresésre koncentrált. Végre talált egy lapos fűzőset ami megy a fekete tophoz és shorthoz. A többit pedig elkezdte visszarámolni és éppen akkor nézett föl a ténykedéséből, amikor már el akartak osonni mellette. *

-Nocsak! Ti máris mentek? Egy darabig mehetünk együtt ha egy felé megyünk. *mosolyodott el és nem teljesen tipikus nőként, nem kérdezte meg hogy áll a cipő… Carme TUDTA hogy jól áll! Magabiztosan felhúzta a kiválasztott lábbelit, a többit pedig kicsit beljebb túrta az útból. Ha a fiúk most indulnak akkor ő is.. majd később elrakja ezeket ha visszaért*

-Merre? Smile a Waerjak házhoz? Akkor a sarokig mehetnénk együtt… *karolt bele lelkesen A.J-be és onnan nézett kérdőn Tulkasra* -Lehet szmájlimester? Smile Vagy ez máris olyan titokzatos férfidolog?
Carme Werewan
Carme Werewan

Hozzászólások száma : 194
Join date : 2013. Jan. 30.

Vissza az elejére Go down

Vérfarkasok falva- Carme háza - Page 4 Empty Re: Vérfarkasok falva- Carme háza

Témanyitás  A.J. Pént. 19 Ápr. 2013, 17:50

*Megvárta Tulkast, majd követte az előtérbe. Carme addigra végzett.*

Én nem tudom, merre kell menni. De ha nekünk is arra vezet az utunk, persze, mehetünk együtt. Én örülnék neki Smile

*Kézen fogva ment ki Carméval, úgy vélte, Tulkas majd jön utánuk. A.J. nem vitt magával semmi fegyvert, úgy vélte, nem lesz rá szükség.*

--->>> Carme, Tulkas, A.J. - Vérfarkasok Falva - Utcák//

A.J.

Hozzászólások száma : 198
Join date : 2013. Jan. 26.

Vissza az elejére Go down

Vérfarkasok falva- Carme háza - Page 4 Empty Re: Vérfarkasok falva- Carme háza

Témanyitás  A.J. Szer. 29 Május 2013, 13:48

*Mikor megérkeztek, alig várta, hogy megpillantsa az asztalt, amire lerakhatja a könyveket. Tompa puffanással dobta le őket a nappaliban lévő kis asztalkára.*

Bha! Te jó ég! Ezt mind elolvasni... Shocked *levágta magát a kanapéra.* Hogy vagy, Carme? Nem fáj már az oldalad?

*Kérdezte a nőtől kedvesen.*

A.J.

Hozzászólások száma : 198
Join date : 2013. Jan. 26.

Vissza az elejére Go down

Vérfarkasok falva- Carme háza - Page 4 Empty Re: Vérfarkasok falva- Carme háza

Témanyitás  Carme Werewan Csüt. 30 Május 2013, 18:23

-Persze érte megyünk a cuccaidért! Mennyi van? Fogadok majd egy öszvért addig. a hátára felpakolunk éskönnyebb lesz elhozni mindent. Smile Ha nagyobb dolgok is vannak, akkor markos legényt fogadok segítségnek, mert nem szeretnék hegyről nehéz dolgokat cipelgetni. Very Happy *mondta de figyelme tovább is terelődött az esetleges bútorok gondolatára *

- Szóval tudsz faragni és értesz a bútorokhoz! Smile Ez nagyon is jó hír! Rolling Eyes Lehet hogy szükségem lenne a segítségedre Tigrisem!

-Majd igyekszem nem visszaélni az ajánlatoddal! Tényleg csak pár bútorka kellene.. Egy vagy kettő, esetleg három szekrény, egy korlát, egy pult, egy pár állvány esetleg pár polcocska ..... meg néhány zsámoly amire le lehet ülni a cipőpróbáláskor, merthogy abból is sok van a pincében.. áhh próbáról jut eszembe, hogy esetleg öltözőfülkék is kellenének a ruhák miatt.. senki nem vesz meg olyat amit nem próbált fel...

-a hintó miatt ne aggódj, szeretni fogod.. kicsit elringat majd, de nem lesz baj.. de a biztonság kedvéért majd teszünk oda zacsit ha akarod Smile

*Ahogy beléptek az ajtón a lába elé nézett és csekkolta hogy nincs e lába alatt semmi, de első dühében bedobálta mindet a szekrénybe mielőtt eldurvult az oldalfájása.. Remek.. majd később győzze rendszerezni. A cipős tartón ott volt az elegáns cipellő amit kikészített és nyomban eszébe is jutott hogy A.J. öltönyén még egy kicsit igazítani kell.*

-Tényleg nehéznek tűnik! Very Happy De majd inkább olvasd mint emelgesd *kacsintott rá egyet viccelődve és adott neki egy puszit.* -Köszönöm teljesen jól vagyok már. Freya ügyesen meggyógyított, még ha visítoztam is. Ennyi elégtétel neki is jár. *mondta, de azért magában megjegyezte hogy be kell szerezzen gyógyfőzetet ilyen alkalmakra*

-Megengedem fenn a vizet hogy Te is lefürödhessünk a bál előtt. Bár én már voltam az edzés után a bázison, ..humm…. de azért szívesen megmosnám a hátad…. ha lehet … *mosolya elárulta hogy nem csak a férfi hátára gondolt, hanem legalább annyira más területekre… és egy közös fürdőzésre*

-Aztán pedig szeretném ha felpróbálnál valamit a gardróbban… *például engem –tette hozzá gondolatban, de csak beharapta az alsó ajkát és sokat sejtetően hozzádörgölődött a mellkasához. Ha eddig nem lett volna egyértelmű, most nyilvánvalóan azzá vált, hogy Carme-nak bizony semmi baja. Ha volt is, az már Freyának köszönhetően elmúlt.*
Carme Werewan
Carme Werewan

Hozzászólások száma : 194
Join date : 2013. Jan. 30.

Vissza az elejére Go down

Vérfarkasok falva- Carme háza - Page 4 Empty Re: Vérfarkasok falva- Carme háza

Témanyitás  A.J. Szomb. 01 Jún. 2013, 20:31

Öszvért? Egy hátizsákot... annyi elég hozzá... *mondta kicsit csendesebben, majd a faragás témára újra lelkes lett.*

Rendelkezz velem! Very Happy *Aha, átgondolatlan megszólalás volt... Carme sorolására egyre gondterheltebbnek tűnt. Mikor az öltözőszekrény is elhangzott, megrázta a fejét.* Hüüühhh... öhm, mi is volt az eleje?? De lesz időnk farigcsálni, úgyhogy ne aggódj! Wink

Aha, a zacsi jó lesz! Köszi! Smile

Nem is értem, mi volt ez a cicaharc köztetek. De örülök, hogy elsimítottátok a dolgokat magatok között Smile És nem nekem kell rendet tennem... Razz

Épp akartam mondani, hogy rég volt már az a fürdő, ki emlékszik rá? Ragaszkodom hozzá, hogy velem tarts! Smile Hm, mit akarsz rám adni a gardróbban? *A dörgölőzésre elvigyorodott. Hmmm... nincs ennek a nőnek már semmi baja! Gondolt egyet, felkelt a kanapéról és hirtelen felindulásból felkapta a lányt a vállára. Csak remélni merte, hogy nem okozott ezzel fájdalmat a nőnek. Aztán szépen bedöcögött vele a fürdőszobába.*

Na, jó helyen vagyunk? Vagy előbb enni szeretnél valamit? *Kérdezte, miközben forgolódott vele kicsit, majd leültette a fürdőben levő székre és letérdelt elé. Elnézte egy ideig a lányt, közben élvezte azt a mérhetetlen boldogságot, amit kiváltott belőle Carme közelsége. Miután kiélvezte a pillanatot, finoman megcsókolta a nőt.*

A.J.

Hozzászólások száma : 198
Join date : 2013. Jan. 26.

Vissza az elejére Go down

Vérfarkasok falva- Carme háza - Page 4 Empty Re: Vérfarkasok falva- Carme háza

Témanyitás  Carme Werewan Vas. 02 Jún. 2013, 18:26

*Megmosolyogta a férfi arckifejezését. Olyan édes volt amikor próbálta követni a felsorolást*

-Rendben Szivi, majd visszatérünk rá. *búgta neki és hagyta hogy felvigye a fürdőbe*

-Hogy mit akarok felpróbáltatni veled, az hadd legyen meglepetés. *suttogta a fülébe és ujjbegyével finoman végigsimított a férfi ajkain. A csókot hosszan viszonozta, aztán sejtelmes mosollyal elkezdte lehámozni Vishouse-ről a ruhát. Gaia-ra! Micsoda férfi.. ezek az izmok... és a bőre.. az illata... Kezdte elveszteni a fejét. Valahogy a férfi közelsége egészen megbolondította. *

-Akkor most... *ledobta a padlóra a frissen lehámozott kheki szín felsőt és tenyerével végigsimított az izmos mellkason* ... ideje hogy alaposan ....*a magáéból is kibújt és ledobta a padlóra a másik mellé* ... megfürdesselek.... *fejezte be a mondatot és finoman megcsókolta. Végigsimított az arcélén és két ujja közé fogva a férfi állát felállt és őt is felállította. * -gyere szépen.... *suttogta és elkezdte leoldani róla a nadrágot is*
Carme Werewan
Carme Werewan

Hozzászólások száma : 194
Join date : 2013. Jan. 30.

Vissza az elejére Go down

Vérfarkasok falva- Carme háza - Page 4 Empty Re: Vérfarkasok falva- Carme háza

Témanyitás  Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

4 / 5 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.