A vérfarkasok falva - Waerjak ház - 2

*A kardja erősen csapódott ki oldalra és pusztán annyi ideje volt hárítani a farkas csapását, hogy kicsit hátrább hőkölve a kulcs csontja átvágása helyet egy kissé mélyebb vágás lett az eredmény. Kulcscsontjától egészen mellkasa végéig átvágva vele felsőjét.*

- Hé! Ez volt a kedvenc felsőm! *Morran oda a farkasnak, de már jön is a következő támadás. Bal karját felemelve ismét megállította a pörgő pengét és most alulról ékező lendületes kard csapással próbálja megajándékozni ellenfelét. Nem érdekelte karján lévő pikkelyei mennyire sérülnek, vagy karja mennyire lesz össze kaszabolva. Majd begyógyul.

Geret érzi, hogy a csata egyre hevesebbé válik. A sikertelen támadás után hátra ugorva tartja maga előtt a kardot, védekezésbe. Amit inkább félt az a dereka. A kor ugyanis meg teszi hatását. Nyakát megforgatva jól hallhatóan ropognak a csontjai, s e kis szünet után lendűl újra támadásba. A farkas körül biztos távolságba kezdi gyors léptekkel körbe. körbe járni, keresve a gyenge pontot.

___________________________
Sayla:

*Lenézek kedvesemre, aki már jól láthatóan így is elégé spicces, a tiszta beszéd se megy igazán neki. Mikor a kicsik egészségére akar inni felvonom a szemöldököm.*

- Majd akkor ihatsz ha gyógyítottál magadon. Mondtam nem fogom hagyni, hogy még egyszer tacsra vágd magad. Ha nekem nem szabad neked se, és nekem itt vannak a kicsik... szóval jobb ha gyógyítasz magadon mielőtt adok neked bármit. *Mondom határozottan és a kis hordót a lábam mellé teszem, távolabb Aroutól és leülök a terasz padlózatára török ülésbe. A kis hordóra könyökölök és úgy figyelem a csatát. Látom nagybátyám megsérült, de nem igazán zavarja. Mély levegőt véve konstatálom, hogy Arounak még igazán sok mindent kell elmagyaráznom a harcosok szokásairól. Lassan emelem fel rá tekintetem és hosszan nézem.*

- Azért nem sárkány alakban harcol, mert az, az ellenfelével lenne tisztességtelen. Gondolj bele kicsit, hogy sárkány alakba megragadja Tulkas karjait úgy, hogy ne tudjon kardjával belevágni. Felszáll vele és a magasból leejti. A zuhanás következtében több mint valószínű meghalna... ez az egyik, a másik pedig, hogy sárkány alakban mindenkinek van egy gyenge pontja, amit nem jó ha megtalál az ellenfél. *Mondom és újra a harcolókra nézek.*

- Nem mellesleg ha hamar véget ér a harc nincs meg az az adrenalin löket, ami a harc mániásokat élteti. Igen mondható, hogy a harcosok drogosok, mert az adrenalin okozta mámorosabb érzés rabjai. A fájdalom erre csak a ráadás... de pont neked kéne mesélnem, milyen édes érzés is tud lenni a fájdalom kedvesem? *Kérdem újra felpillantva rá sunyi, perverzebb mosollyal.*

*Nem válaszolt a panaszra, nem tehette, a dúdolást nem szakíthatta meg. Az alulról jövő támadás elől kitérni már nem tudott, így kardján gyorsan rántott egyet; olyan ívben tartotta meg, hogy az érkező csapást kiterelje vele oldalra, ám bicepszébe még így is belemart a penge. Egy pillantást vetett csak a sebre, miután halk énekléssé emelte a dúdolást. Yavanna szaporábban kezdett lélegezni és beharapta alsó ajkát, úgy figyelte a férfit. A szemei azonban nem aggodalmat tükröztek, hanem valami mást - nyers, állatias vágyat. Nem úgy tűnt, hogy a férfi az este pihenni fog, akármilyen állapotban is lesz addigra.
Férje azonban mindezt nem láthatta, mert Geretet figyelte, ahogy az körüljárja őt, mint farkas a prédáját. Fegyverét jobbjába vette. Az az én posztom lenne, villant át egy utolsó tréfás megjegyzés az agyán, aztán átadta teljes lényét a dalnak és táncnak. Mély bariton hangján elbődült mint a zúgó óceán, balját tettre készen és behajlítva maga elé tartva egy mély súlypontú állásba vágódott, a pengéjét pedig, melyből halvány vörös fény áradt, előre szegezte. Gauldoth láthatóan megborzongott a jelenet láttán, ahogy édesapja megszűnt létezni, a helyét pedig átvette a harc élő megtestesülése. A látvány szinte megbabonázta, mindig ez volt. Lassú mozdulattal szájához emelte az üveget, de azonnal lerakta a lába mellé amint meglátta, hogy Tulkas villámsebes, kocsmai tánchoz hasonló lábmozdulatokkal mozdult előre, döfések és válogatott vágások egész viharát zúdítva Geretre, mint tavaszi ég a jégverést. A halk ének az ősi nyelven szóló tengermorajlássá nőtte ki magát, zúgó szélviharrá, mely évtizedekkel ezelőtt képes volt teljes csatamezőket bejárni. Bár ez azóta nem vesztett sokat erejéből, most nem kívánt megsüketíteni senkit; nem énekelt teljes hangerővel.*

*Gauldoth anélkül, hogy félrenézett volna, megingatta a fejét és úgy válaszolt Saylanak.*
- Nem lenne annyira tisztességtelen, mint hiszed. Apám úgy is ölt már sárkányokat.

-De most nemm ölés lesz… ugye? *kérdezte némi aggodalommal. Nem szerette volna ha legjobb barátja pont a születésnapjára való koccintás után, Sayla szeme láttára hunyna el. Bár tudta hogy Geret szeret harcolni, azért a kibontakozó összecsapás neki egy kissé durvábbnak tűnt holmi testedzésnél.*

-Honnan fogják tudnni, hogy mikor kell abbahagynni? *Tette fel a következő kérdést és elcsodálkozva nézte Tulkas kibontakozó akcióját. Geretet és több sárkányharcost is látott már edzés közben illetve gyógyította már azok eredményeit, de a vérfarkas technikájához hasonlatosat eddig csak rövid időre látta a csatamezőn. Gauldoth küzdött úgy telve komoly sérülésekkel és emlékei szerint az ereje a végsőkig facsarta volna a testét mielőtt meghal. Még pityókás fejjel sem tűnt biztonságosnak*

-Utasítgató perverz nőszemély… az én esetem más. Nálam nem pszichikai hanem fizikai dolog… *dünnyögte az orra alatt és mosolya elvette a szavak élét, de nem folytatta tovább a mondatát, nehogy a jelenlévők túl sokat tudjanak meg arról a bizonyos szokásáról. Geret ha megtudná soha többé nem akarna vele verekedni.*

*Gauldothra pillantott majd a lába mellé került üvegre és megnyalta a szája szélét, aztán visszanézett a küzdő felekre és a látványt egyszerre találta csodálnivalónak és szörnyen borzasztónak.*

-Tényleg jobb ha nem iszom többet… lehet nemsoká ... kell *mondta és a plüssfarkasba kapaszkodva figyelte az eseményeket*

*Amint Tulkas neki kezdett az éneknek, még ha halkan is Geret tudta mi következik. Emlékezett erre a technikájára. Mikor Tulkas támadásba lendült még ha nem is az összeset, de sok szúrást kivédett, majd erőteljes fordulattal tért ki a szúrások elől és kardja markolatával ismét az előre lendülő Tulkas hasát célozta meg. Egy alsó csapásból indítva. Geret majdhogy nem guggolásból indította ezt a támadását magasságából fakadóan. Ahogy egyre fenyegetőbben közeledik a hasfalhoz a markolat hirtelen bal kézzel indít oldalról nyak tájékra egy váratlan csapást. Megérintve egy idegdúcot csavart rajtuk egyet. A kardmarkolatos ütés pusztán figyelem elterelésnek szánta. Ahogy sikerült véghez vinnie a műveletet Tulkas bal karja ernyedten lendült lefelé.*

_________________________
Sayla:

*Gaulra pillantok.*

- A nagybátyám meg ölt már képzett vérfarkast... szóval ne becsüld alá... Mellesleg nem mindegy, hogy milyen sárkányt ölt meg sárkány alakban... Képzett harcost, vagy kezdő harcost... a kettő között különbség van. A nagybátyámnak pedig ott van a több száz éves tapasztalata nefeledd. *Mondom komolyan felnézve rá, majd kedvesemre pillantok kérdésénél.*

- Nem, de mivel rég volt ilyen harca nem hisem hogy egyhamar leállnak, de nem ölik meg egymást. *Mondom magabiztosan, de azért én is aggódom és nagybátyámra pillantok, de aggodalmamat nem mutatom ki. Arou szavaira viszont mérgesen kapom oda a fejem.*

- Utasítgató perverz nőszemély ÉN! *kérdem felháborodva és mély levegőt véve hunyom be a szemem és próbálok lehiggadni a kezdeti idegroham után.*

- Ugye tudod drágám... hogy ezért otthon még számolunk... *Mondom mély levegőket véve, hogy tűrtőztessem magam, mert vendégségbe még se akarom onnan a ládáról lerántani és seggbe rúgni.*

- Akár magad is elkezdheted gyógyítani, hogy ne részegen véletlenül valami olyan heget tüntess el amit nem kellene... tudod hogy Geret allergiás ha a hátán lévő hegre fened a fogad. *morranom oda Arounak mert még nem sikerült lehiggadnom.*

*Hasizmait befeszítette, tanult az előző esetből, nem vesztegethetett gyógyító energiákat. Rossz memóriája azonban cserbenhagyta, nem figyelt fel időben Geret mozdulatára, bal karjával fizetett óvatlanságáért. Ennek ellenére nem zökkent ki, hisz nem volt mit kizökkenteni - Tulkas egy egészen más tudatállapotból szemlélte és felügyelte a testének működését, mintsem a szó szokásos értelmében irányította. Az ének nem szakadt meg, ahogy a mozdulatsorai sem; kihasználta Geret közelségét, hátrahúzott kardja vörös szikrákat szórt ahogy a fénye felerősödött és izomszakasztó erővel és sebességgel lendült meg a fekete sárkány oldala felé, készen arra, hogy beleszakítson a húsba és csontba, vagy egyenesen a kardnak csapódjon, amit pár csapással akart szétzúzni a küzdelem folyamán. Eközben a dalban crescendo következett: hangja jobban elmélyült, ahogy kitartott egy hangot miközben ellenfele alkarjának belseje felé mart szélesre tátott pofával, így két pontot támadott egyszerre.*

- Képzett volt, dicsekedett is azzal, hogy ő ölte meg egy csatában, de nem emlékszem a nevére. Valami H betűs, azt hiszem...?
*Gauldoth pislogott párat, aztán gyors mozdulattal ivott az üvegéből, nehogy lemaradjon a továbbiakban fél karral küzdő apja mozdulatairól.*
- Ez egész jó, meg kéne tanulnom. Nem kellett volna annyit ölnöm korábban, ha ezt tudom.
*Figyelmen kívül hagyta a friss páros egymással való csipkelődését, azonban a hegekre felkapta a fejét.*
- Apámmal is ez a helyzet, bár a legtöbb heget csak dísznek tartja, legfeljebb morcos lenne. A mell-
*Yavanna félbeszakította, aki szinte megbabonázva nézi férje küzdelmét, mély levegőket szedve.*
- A mellkasán levőt tőlem kapta, majdnem belehalt a bolondja. Akkor találkoztunk először, és akkor martunk ki egy-egy darabot a másikból...
*Gauldoth egy pillanatra tűnődve nézett anyjára, aztán csak bólintott és visszafordította a tekintetét a küzdelemre.*
- Ahogy mondta. Szóval azért a hegért megölne, de csak azért, mert kedvel téged és nem hagyna sokáig kiszenvedni.

-Mint az oviban.. vitatkoztok kinek a papája az erősebb… *kommentelte Gauldoth és Sayla egymásra licitáló kommentjeit, majd jobbjával megsimogatta a plüss játékot az ölében.*
-de ennek az egésznek ninccs értelme. Véleményem szerint Gaia nem azért adott karmmokat… és fogakatt… hogy egymás ellen harcoljunk. A dolognak az a réssze az állatoké mint prédáé és vadászé. Azt hiszitek a harcróól hogy játék, de csak dühöt szít és haragot meg fájdalmat add. Minden egyéb csak önámítás. Az izgalmakatt és a versenyt máshoggyan is meg lehet oldani. Persze ahhoz keresni kellene a megoldást.  *prédikált még mindig kissé akadozó nyelvvel, bal mutatóujjával fölmutatva mintha attól minden szava érthetőbbé válna*

-Tudok számolni igen… matematikus kedvessemm. *mosolyodott el majd tagadólag megrázta a fejét* -éppen ezzért nem gyóggyitok most magammon. Akkorr józan lennék de fáraddt. Most lehet kicsitt ittamm…. egy kicsitt… de nem vagyok részegg! Vagy fáradtt a gyóggyításhoz.

*A tény hogy Yavanna és Tulkas kiharaptak egymásból egy darabot citromábrázatot csalt Arou arcára*
-Meg is ettétek? *kérdezte de nem akarta hallani a választ ezért elhessegette a gondolatot a baljával mint egy legyet és gyorsan tovább is beszélt* -végülisss.. ahány nép.. annyi szokás… *Gauldoth mondatára felvonta a szemöldökét és mintha ismét csak el akarna hessegetni egy legyet, gesztikulált* -Hhegekk maradnak..! Megbeszélve!    *adta meg magát az akaratuknak… De Geret lumbágója most majd helyre lesz rakva az egyszer biztos…. ez a gondolat kárpótolta a hegért és sóhajtva nézte Gauldoth kezében a bort*

*Felnézett a jelenlévőkre és amikor látta, hogy  mindenki a harcot figyeli feszülten. Kicsit megemelte az ülepét, de csak annyira, hogy a láda tetejét megemelhesse és kicsúsztasson onnan egy üveget. Csendben és suttyomban felbontotta a Saylával átellenes oldalán, hogy a lány ne lássa, majd belekortyolt ~finom mézborˇ~ és visszatette maga mellé a láda takarásába.*

*A sikeres bénítás után Tulkas mozdulatait meglátva agya kattant és karját felhúzva védelemre állítja meg oldalára érkező támadást. S a karjába harapó fogat karja alsó felén érzi meg, s hallja a fogak belekapaszkodását pikkelyeibe, miközben már húzza el. Hirtelen alakul ki egy patthelyzet. Tulkas fejére néz. Fáj a marása, de különösen nem hatja meg a karját tartó fogak, így hirtelen kirántva Tulkas szájából karját fejére mér egy jókora csapást. Karjából nagy vér adag fröccsen ki a talajra megöntözve vele a füvet. Ahogy ökle Tulkas arcán csapódik hallani véli ujjai reccsenését. Ezek után egy erőteljes ugrással kerül ki a farkas kardjának hatásköréből. Bal kezét lógatva maga mellett figyeli ellenfelét. Kezén végig csordul vére egyenest talajra hull kövér cseppekben ujjai végéből, de láthatóan nem zavarja. Felemelve balját nyalja meg ujját melyen saját vére van. Szemeiben elborult téboly jelenik meg. Saját vérének szaga és vére csak még inkább feltüzeli az idős fekete sárkányt. Mély hördülés hallatszik bele a vérfarkas énekébe. Ez pusztán fél perc alatt zajlik le, s Geret újra támadásba lendül bal karja sérülésével nem foglalkozva lendületesen közeledik, s oldalról támad kardjával.*

________________________
Sayla:

-Nem tudom ki lehetett az az alul képzett sárkány harcos aki sárkány alakban vesztett...*Mondom behunyva szemem egy pillanatra, majd újra nézem nagybátyám harcát. Mély levegőt véve próbálok nyugodt maradni, és nem közbe lépni. Hallom amit mondanak, de egyedül az érdekel, hogy Arou meghagyja a hegeket. Ez a lényeg. Nem akarok vitát. Gaul szavai megcsapják fülem.*

- Az nem menne neki... Se Geret se én nem hagynánk, hogy megpróbálja megölni... *Mondom komolyan, de nem nézek rá. Arou szavait fel se veszem.*

-Kedvesem had szakítsam félbe ténykedésed és kérem azt az üveg mézbort. *Mondom és felé nyújtom a kezemet.* -És egyuttal elmondanám neked, hogy harc számunkra nem játék... hanem a becsületünk, családunk becsülete megvédésének egy módja, amit ismerünk. És elkell hogy szomorítsalak, de én is harcos vagyok és nem ismerem a szavak adta becsület védés lehetőségét, mert az a gyengéknek való. *Mondom de nem nézek rá túlságosan is feszült vagyok a csata végett, de kiveszem Arou kezébőől a mézbort és messze tesem el tőle. A kialakult pathelyetet nézem, hogy ebből nagybátyám hogy jön ki. Több féle képp is megteheti. S ekkor tépi ki karját a farkas szájáből felpattanva lépnék közelebb de megállítom lépteim és feszülten figyelem. Nagyot nyelek és mi ezután következik már nekem is sok.*

~Még így is folytatja? Egy baráti meccset? Úristen... ez nem... ennek nem lesz jó vége.~

*Izmaim teljes egészében megfeszülnek és robbanni készülnek, hogy véget vessek a harcnak, ha túl messzire mennek, de még nem tehetem meg.*

~Ha most kettőjük közé ugrok Geret biztos, hogy sose bocsájtaná meg nekem. Nem ez nem lehet. Ez csak egy baráti... és ha nem veszi le időben a bénítást Tulkas elveszíti a karját. Mióta is... igen... már 5 perce bénultan lóg... van még 15 perc és elszakad az idegszál.~

*Nem hagyta, hogy túlságosan megtántorodjon az ütéstől, de már nem tudott újabb támadást bevinni, mert ellenfele elugrott. Tulkas arca rezzenéstelen maradt: szemei örömöt sugároztak, a dal pedig tovább szólt a fejében, fenntartva az állapotot. Éneke azonban megszakadt, csak értelmetlen hangok törtek elő a torkából. Mintha csak ezután vette volna észre, állkapcsa jól láthatóan az ütés irányába és lefelé kimozdult mindkét oldalon. Látván, hogy Geret nem támad azonnal, ő is megállt. A kard vöröslött, a kitörő szikrák nem pattogtak túl messzire, mert rövid távolságon belül visszafordultak, és eltűntek az acélban. Bal karja körül szintén szikrák játszadoztak, de a végtag meg sem moccant. Legyen. Nem engedhette el a kardot, hogy helyrerakja az állát. Hang nélkül feszítette és ernyesztette el a rágóizmait, puhatolózva a megoldás felé. Egy pillanat szünetet tartott, aztán oldalra rázta a fejét és megfeszítette az állizmait. Az áll két csontos, cuppanó hangot adott, mikor helyére került. Pár tesztharapás után ott folytatta a dalt, ahol abbahagyta, mintha mi sem történt volna. Korábbi tanácsával ellentétben nem követte saját szavait, miszerint elkerülés, elterelés és hárítás; a csapást látva egy mozdulatként belépett és jobbról balra húzva indította meg a szikrázó pengéjét ami sikoltó hangot hallatva suhant egyenesen a másik felé, hogy minél nagyobb erővel marjon bele a másik fegyver élébe, remélhetőleg kárt téve a penge acéljában. Miután belépett egyet, megvetette lábait a földön és kihasználta ezt, valamint Geret lendületét: a belépésből megmaradt lendület a felsőtestében volt, amit ostorszerű mozdulattal csapott előre, saját homlokát használva buzogányként, amellyel remélhetőleg a sárkány fejét találja el. Bízott a fejének keménységében, sokszor sérült már meg pörölycsapásoktól és hasonlóktól, ezért merte megkockáztatni ezt a manővert.*

*Gauldoth eközben még mindig feszülten figyelt, meg se hallotta ahogy Sayla kétségbe vonja édesapja tetteit. Inkább ráhagyta, nem lényeges az annyira. Yavanna mit sem törődve Arorua tiltakozásaival, felemelte csonka bal kezét amiről hiányzott a tenyér széle és a kisujj, de még mindig nem nézett félre a küzdelemről.*
- Én csak jó mélyen belevágtam. Ő viszont megette, igen.
*Gauldoth meghallgatta Arou prédikálását, aki le se tagadhatta volna, hogy gyógyító, aki nem ért különösebben a harchoz. Végighallgatta a sárkánynő riposztját is, és egyik sem volt túlságosan az ínyére. Megfontoltan, nyugodt hangsúllyal száll be ő is, amint le sem veszi szemeit a küzdőkről.*
- Egyébként... *egy gyors korty a mézboros üvegből, aztán jóleső sóhaj.* ...a harc a vérünkben van, számtalan évszázaddal ezelőttről, a Tánc megalkotójától fogva. Egyszerűen szeretjük. Nem a gyilkolást, a harcot! Apám rettentőmód élvezi ezt az egészet, minden sérüléssel együtt! Egyáltalán nem dühös, nem haragszik ő senkire, sőt!
*Újabb hosszú korty a mézboros üvegből, a gyógyító folyamatok nem tudták az alkohol hatását is csökkenteni, így már ültében is inogott egy kicsit. Hirtelen felemelte a mutatóujját mint Arou az imént, majdnem kilötykölve vele az elf piát.*
- De nem azért, mert meg akarja ölni Geretet! Még csak nem is a kín okozásáért, ami amúgy is mulandó! Hanem mert küzdhet! Ha nincs rá okunk, hát azért harcolunk, mert lehet! Életeket csak akkor veszünk el, mikor nincs más út! Fegyvertelenre nem támadunk! Aki fegyvert ragad és csatamezőre lép egy célért, tudatában van annak, hogy az életét kockáztatja, és összeméri a saját igazának erejét másokéval! Éltünkben küzdelem, holtunkban megnyugvás! Ez a családunk krédója! Úgy!
*Hangsúlyként a térdére csapott, aztán kiürítette a mézboros üveget, majd előre hajolt, és a térdeire támaszkodva figyelte tovább a csatározást.*

-Öhmm… lehet ez már túl sok információ nekem *suttogta maga elé Yavanna szavait hallva és inkább nem gondolt bele amint a nő egy darabja eltűnik annak a víg kedélyű vérfarkasnak a gyomrában. De mire ezt végiggondolta hogy mit ne gondoljon végig, már meg is jelent előtte a kép…. nyaff*

*Éppen még egy kortyot húzott a borból mikor Sayla rá sem nézve a kezét nyújtotta a palackért. Kicsit vonakodva adta át neki a zsákmányát és sójajtva megsimogatta újfent a plüssfarkast.*
-Látod látod!  *magyarázott neki bólogatva mintha ezzel minden okok eredetét is megmagyarázta volna a mosolygó játéknak*

-szép krédó! Úgy!  *Bólintott rá. ~És sokféleképpen értelmezhető. -gondolta, de nem akart vitába bonyolódni vele, hiszen még bizonyára labilis a lelkiállapota, nem fog vele se vitázni se felzaklatni*
-A harchoz én nem értek és nem is fogok.  *legyintett egyet újfent és kicsit öregesen vont vállat* -Az én lételemem a gyógyítás ami nem fér össze sebek okozásával… *elgondolkodott egy pillanatra* -kivéve persze ha műtétről van szó. Akkor átmenetileg kénytelen vagyok sebet okozni. A leggyakoribb műtét pont az új élet születésekor szokott lenni. Már nem is számolom hányszor vágtam szét és gyógyítottam már össze…

*De nem folytatja tovább, nehogy megrémítse Saylát. A küzdő felekre pillant de ő már rég nem tudja követni a harc állását. Annyit lát csak, hogy már lenne mit gyógyítani, ezért koncentrálni kezd hogy felkészüljön a friss sérülések gyors gyógyítására, valamint Geret lumbágójára….  bizony! és persze nem felejtette el hogy figyelnie kell a hegekre, hogy megmaradjanak. Ennyit most enged a szülinaposnak….*

*Felállt és imbolyogva ráérősen nyújtózott egyet. Letette a plüssfarkast a ládára, majd a küzdő felek felé indult de vigyázva, hogy ne lépjen közéjük. Úgy érezte lassan kelleni fog a jelenléte és szeretett volna időben odaérni. Gömbölyű talpú léptekkel botorkált a "küzdőtér" szélére, vagy kicsit bentebb, ahogy sikerült... és ide oda hintázva a talpán, megállt. Kótyagos és lassú mozgása, szelíd, már szinte bárgyúnak is nevezhető mosolya éles ellentétben állt a gyors küzdelemmel és a vicsorokkal*

*Geret látvaTulkas mozdulatát hirtelen vágódott le a földre s a füvet kihasználva és a lendületét csúszott be egyenesen Tulkas lábáig, melyet egy erős rúgással ajándékozott meg. Jobb lábát beakasztva az ordas szintén jobb lábába a csúszás közben megfordulva rántja ki oldalra megsemmisítve ezzel a beállást. Kardja helyett pikkelyével állítja meg a szikrázó kardot. Élesen mart a karjába és mélyebbre fúródott mint várta, de nem szisszent fel s nem is húzta el karját. Tartotta a pengét, de a csúszás közbeni fordulat miatt Geret teste csavarodott és végül hasán állt meg Az éppen boruló Tulkas előtt így az ordas egyenesen hátán landol könyökkel gerincén tompítva a "becsapódást".

A gerinc jól halhatóan reccsen az amúgy is meggyengült ponton és ezt az éles fájdalmat Geret már nem tudja vissza fojtani. Hatalmasat csap jobbjával a földbe és fájdalmasan kiált fel, s fogait össze szorítva igyekszik elviselni a fájdalmat.*

- Francba! *Morranja testére dühösen. Az éles fájdalom derekába azonnal vissza zökkenti a harc okozta mámoros állapotból.*

_________________________________
Sayla:

*Hallom Gaul válaszát a csata okának megnevezésére és feszülten figyelek, hisz nem tudom mit akarhat még Geret ebből kihozni. Ha sokáig folyik ez a harc a felfokozott állapot miatt elvérezhet. Ostoba... (Nem is tudom ki még ilyen)

Ahogy Tulkas előkészül az újabb csapásra még engem is meg lep nagybátyám döntése és csak remélni tudom, hogy nem csinál ostobaságot.*

- Két részeg előtt lenni pont kereszttűzben. Haha Sayla hova kerültél... mindenki ittas csak te nem. *Mondom inkább magamnak, hogy picit csökkentsem a feszültségem ekkor kiált fel nagybátyám amire nem tudok nem tenni még egy lépést. Arou elhalad mellettem de a terasz lépcső aljánál tovább nem engedem, hiába tudom, hogy ennek itt most vége, ha még ők ki nem mondják addig mi nem tehetünk semmit. Aggódom.*

- Vén csont mi a francot akar ezzel bizonyítani? *Kérdem magamtól félhalkan. Kedvesem mellé lépek, s mikor látom Geret nem fog bírni felállni elengedem kedvesem karját és én rohanok oda.*

-Szállj le rólam! *Kiáltja Tulkasra aki bal karja nélkül aligha fog tudni felállni, mivel a kardot nem akarja elengedni.*

*Odarohanok és Tulkas idegét megfogva fordítom helyére s kellemes bizsergés kíséretében tér vissza bal karjának mozgás érzete.*

- Elég most már ebből. *Morranok rájuk, bár tudom ezzel Geret haragját vívom ki.*

*A lendület előre vitte, Geret ellentámadása pedig hátrafelé a lábait. Előre esett egyenesen Geretre, hallotta a roppanást is és az üvöltést, de a dal nem szűnt meg zengeni, de ő sem moccant meg, nem támadott a földön fekvőre, várta a végszót a sárkánytól. Közben magában felmérte a károkat: jobbjában több izom elszakadt és alkarja eltört saját csapásainak erejétől, bicepszéből lassan, de biztosan elállt a vérzés, bár később még gyógyítania kell rajta, ha teljesen vissza akarja nyerni a funkcióit. A bordái a kardgombos ütések miatt még mindig elég rossz állapotban voltak, és a feje is zsongott az ütéstől, ami kiugrasztotta az állkapcsát is. Geret ekkor parancsolta meg hogy szálljon le, de mielőtt engedelmeskedhetett volna, Sayla odasietett és feloldotta a bénítást, ami meglepte: emlékezete megint csalt, úgy rémlett neki, hogy ez végleges. A dal elhalkult, ő pedig a földbe csapott visszakapott baljával, az ütéssel álló helyzetbe lökve magát. Mély levegőket vett, egyenletessé próbálta tenni a légzését most, hogy visszatért eredeti állapotába. A fájdalmat is jobban megérezte, ami egész testében keringett, de folytatta a regenerációt. Most nem mosolygott, egyelőre Geretet figyelte.*
- Arorua, állítsd el a vérzést. Geret, egyben van még a gerinced?

*Yavanna szó nélkül a házba sietett, és egy nagyobb üveg, sűrű, vörös folyadékot hozott ki férje számára. Gauldoth felállt, de egyelőre ő is a földön fekvő fekete sárkányra fordította a figyelmét, miközben apja átvette a hozott üveget és nagy kortyokban nyelni kezdte a tartalmát.*

*Meglepődött hogy Sayla visszatartja.. nem értette hogy miért. Aztán mégis elrobogott mellette a lány.. utánanázett és akkor látta hogy akik az előbb még javában verekedtek most takaros kis kupacot alkotva vonaglanak a földön. Megeresztett egy széles mosolyt és úgy dörzsölte össze két kezét mintha most valami remek móka következne.*

*A nők gyorsabbnak bizonyultak és mire odaért Tulkas már Yavannától fogadta az italát.
-Jövök már! *mondta és lehuppant Geret mellé a fűbe*
-Maradj nyuggtton egy kicsittt! *mondta neki, de hogy ez biztosítsa, inkább ráült a földön fekvő fekete sárkány csípőjére és csak utána húzta fel a felsőjét a derekán. széles mosollyal rátette mindkét tenyerét és szabadjára engedte gyógyító képességét. A frissen szerzett seben nyomban kezdtek összeforrni, a zúzódások feloldódtak, a vágások összezárultak, a csontok is összeforrtak… és most jöhet a lumbágó –gondolta és teljesen megfeledkezvén arról hogy korábban már gyógyított rajta odahaza most beleeresztette a képessége és a mágikus gyógyító ereje maradékát is az érintett területre. Egyedül arra vigyázott, hogy a heg megmaradjon.*

*A becsípődött idegszál a helyére ugrott és regenerálódott, de regenerálódott az a barázdált kopott porc is ami okozta a bajt. Geret annak idején megsérült a vágásban és akkoriban még nem volt elég erős Arou ahhoz hogy teljességgel helyrehozza. Öreg barátja úgy viselte a heget mint valami ékszert… ezért azt nem is vette el tőle.. de most, ha nem is szándékosan hanem csak a részeg bódulat mellékhatásaként, de a sérülés maradékát elvette tőle.*

*Amikor végzett és abbamaradt a koncentráció megint azt a fáradtságot érezte amit Gauldoth gyógyítása után érzett.  Két tenyere még mindig a felső alatt a harcos bőréhez ért, de csak mert tulajdonosuk teljes súlyával  ráborult Geret hátára és jóízűen hortyogni kezdett.*

*Ahogy lekerül Geretről a vérfarkas örömmel konstatálja, hogy lekerült róla a plusz súly. Ám bántotta és sértette önérzetét az, hogy Sayla közben járt. Mérges pillantással nézet fel rá.*

- Ki kért arra hogy szólj közbe? *Morran oda.*

*Nagybátyám reakciója nem lep meg és össze szorítva szemhélyaim egyben fogaim is össze szorítva húzódik egy vicsor arcomra. Hirtelen török ki és egy nagyot ütök nagybátyám fejére.*

- Te nagyon ostoba! *Kiáltok rá mérgesen.* -Mégis mi a jó eget képzelsz magadról? Ismerlek már annyira hogy tudjam ha nem lépek közbe megöleted magad! Mégis mit hittél, hogy nem fog a gerinc sérülésed gondot okozni? Mellesleg ha nincs itt vége elvéreztél volna! *Jön ki belőlem az aggodalom a maga sajátos formáján. Nagybátyám továbbra is a földön fekszik és fejét fogja meg. Igen talán túl erőset ütöttem.*

*Geret a fejét fogva maradt inkább a földön és érezte ahogy Arou csípőjére ül.*

- Szállj le rólam! *Kiált fel újra a fájdalomtól és próbálja lelökni magáról a gyógyítót de nem sikerül neki. Amint megmozdul bele hasít a fájdalom, így inkább nem mozdul.* -Egyben van még Tulkas... csak utálom ezt. *Morogja és feladóan támasztja homlokát a földnek.*

- Berozsdáltam... *Morogja tovább magának. Látja ahogy sérülése begyógyul és rá nem sokkal érzi, hogy sokkal jobban van a gerince, s már nem fáj. Utána pedig hogy Arou teljes testével ráborul s nagyot horkant.* -Ez... ez bealudt rajtam? *Kérdi teljesen ledöbbenve és próbál hátranézni.*

- SZEDJÉTEK LE RÓLAM! *Kezd bele a morgással kísért hisztibe.*

*Figyelem az eseményeket keresztbe font karokkal, majd mikor látom kedvesem teljesen ráborulni Geretre és meghallom hortyogását akaratlanul is felnevetek a látványon.*

- Miért szedjük le? Hisz olyan jól festetek együtt... Nem igaz Gaul? -Kérdem nevetve Gaulra pillantva.*

*Tulkas jóízűen felröhög Geret morgása hallatán, Gaullal együtt. Ahogy a végveszély elmúlt, elengedték magukat: innentől fogva ez egy kiváló küzdelemnek számított, aminek mindketten örültek, hogy a részesei lehettek nézőként, vagy résztvevőként.*
- Maradj már, sárkánygyík! Nem szégyen, ha az ember segítségre szorul! Bár ahogy elnézem, most inkább a gyógyítód támaszkodik rád! Nevess már egy kicsit, Geret!
- Hát, egy ilyen dagadt test után kell is a segítség...
*Tulkas hirtelen mozdulattal lendítette meg a kardot, egyenesen Gaul orra felé, hogy a kardlap pont eltalálja. Az azonban számított rá és vihogva hátrahajolt, aminek következtében hanyatt vágódott. A fegyver a valamivel Gaul mögött álló Yavanna felé tartott, aki tenyerével állta útját a kard lapjának. Az ősz férfi bocsánatkérően nézett rá, de aztán észrevette, hogy a nő tekintete mit sugároz felé, és szélesen elmosolyodott. Yavanna rámarkolt a kard pengéjére, majd le és maga felé rántotta, mire a férfi felé lendült, ám a nő szilárdan állt és elkapta a súlyos testet és megállította a lendületét, ami szürreális látvány volt.*
- Ma este nem fogsz aludni te vadállat, remélem tudod.
- Könyörögni fogsz, hogy inkább aludjak, boszorkány!
*Most ő következett: kaján vigyor kíséretében rántotta magához a nőt egy vad, szenvedélyes csókba. Gauldoth a földön fekve figyelte őket, aztán a két fekete sárkány felé fordult. Túlságosan élvezte a helyzetet ahhoz, hogy hagyja magát befolyásolni a két Black közötti veszekedés által, így még mindig részeges vigyor táncolt az arcán.*
- Igazán remek küzdelem volt, elismerésem! Apám majd... később fog gratulálni. Most éppen el van foglalva. De én nagyon élveztem! Az a bénító mozdulat, na az zseniális volt! Bár elég rizikós, de hát épp ez az!
*A lelkes magyarázkodás közepette meghallotta Sayla nevetését. Jól festenek együtt? Kik...? Ekkor tudatosult benne, hogy a hórihorgas hópihe rajtaütésszerűen ráaludt Geret hátára, mire hatalmas, földön gurulós kacagásba fogott.*

*Látva Gaul nevetését csak tovább nevetek, de egy a nevetésből Geret morgása zökkent ki.*

- Ne nevessetek! Ó hogy egyszer szabaduljak ki innen! *Morgott tovább és hangja csattant ahogy szokott majd elkezdett feltápászkodni. Mivel nem érezte a fájdalmat s mozgása is könnyebbült óvatosan állt fel a hógolyóval a hátán. Morogva nézett Saylara és megfogadta ezért még számol vele, de majd csak ha már lefektette valami kényelmesebb helyre a gyógyítót. A nappaliba vitte és lefektette a kanapéra melyről a magassága miatt lábai lelógtak túl a karfán.*

*Abba hagyva a nevetést törlöm ki könnyeim szememből és megyek nagybátyám után, s kisimítva Arou arcából haját nézek fel nagybátyámra aki láthatóan morcos.*

-Bocsánat, de nem bírtam ki nevetés nélkül. *mondom felnézve rá amire csak egy újabb morranást kapok. Megrázom a fejem.*

*Geret nem szólt nevelt lányához csak vissza kikaptatott és a vérfarkas vért tartalmazó láából kikapva egy üveget ült le a terasz lépcsőjére és kibontva nagyot kortyolt bele. A házas párt nézte és nagyot sóhajtott.*

- Jó volt megint harcolni Tulkas. *Szólt oda kevésbé morgós hangon mikor az elmúlt csata emléke idéződött fel benne.*

- Mitn láthatod már én se vagyok a régi... Annak idején tőled kaptam azt a sérülést a derekamra... de úgy látszik mégis én hibáztam. Rosszul mértem fel a helyzetet. *Mondja miközben kardja már vissza került az oldalára hüvelyébe ahova való volt.*

- Igaza volt az öreg Gressilnek... már csak oktatónak vagyok jó, vagy már annak se... *Mondta kicsit elmerengve és nagyot sóhajtott a gondolataira.*

- Még mindig nagy harcos vagy és az is maradsz Geret. *Mondom neki hosszan ránézve mögötte megállva. Vállára teszem kezem s lassan mellé ülve nézek fel tőlem jóval nagyobb nevelő apámra.*

- Te tanítottál engem, s neveltél... neked kösönhetem azt aki vagyok. *mondom felnézve rá, majd térdeimre támaszkodva nézek a párra és Gaulra ki idő közben már kezd kicsit magához térni a nevetésből.*

- Bár letértem az ösvényről melyet szántál nekem, de nem fogom hagyni, hogy kárba vesszen az a több száz éves tapasztalat melyet rám bíztál. Fiamnak átadom tudásom, hogy tovább vigye neved. *Mondom komolyan elgondolkodva kicsit elmerengve a jövőn.*

- Már tudom, hogy fogják fiamat hívni. *Mondom és csak figyelem ahogy Tulkas és Yavanna szerelme és állatias vonzalma kibontakozik szemünk láttára. Nem vagyok szívbajos. Nem egy légyottot láttam már személyesen.*

- De az legyen meglepetés számodra. *Mondom egy halován mosolyal s nagybátyám gyanakvó szikrázó tekintettel viszonozza, majd hirtelen kapok egy jókora fejest.* -Au! Ezt miért kaptam?

-Azért amiért kezet emeltél rám nőszemély! *Morranja oda nekem én pedig mély levegőt véve simítom meg kobakom. Inkább felállva megyek oda Gaulhoz és kezet nyújtva neki nézek rá.*

- Az a bénító technika amolyan családi örökségünk. *Mondom szemeibe nézve, miközben tartom kezem, hogy segítsek neki felállni.*

- Egy olyan technika melynek használata igen veszélyes, és ha túllépi valaki az időkeretet végleges. Nem csak végtagot lehet lebénítani hanem magát az egész testet is. Persze ennek időkorlátja esetenként változik, de ne kérd hogy megtanítsam, mert nem fogom. *mondom magabiztosan egy félmosollyal.*

*Tulkas némi nehézségek árán lefejtette magáról Yavannát, végül a fülébe súgott valamit amitől az békén hagyta ugyan őt, de továbbra is a közvetlen közelében maradt.*
- Nyugalom Geret, lazíts már egy kicsit. Kiváló harc volt, szinte a legjobb az elmúlt pár évemben!
*Neje oldalról rásandított, amit a férfi szinte megérzett és felé fordult, majd kaján vigyorral vissza Gerethez.*
- Mármint szinte a legjobb. Szinte.
*Összehúzta a szemöldökét a sárkánytól szokatlan siránkozás hallatán, de egyelőre nem szólt közbe, hanem megvárta Sayla válaszát a dologra. Azután szólalt csak fel, miközben ránézett a még mindig vörös derengésben úszó kardjára.*
- Na idefigyelj, szoktam érzelgős lenni, de nem veled. Vigyázz, mert tovább foglak verni, ameddig ki nem szedem a hülyeségeidet a fejedből. Például hogy nem vagy jó harcos, meg ilyenek. Különben is, piszkosul kemény a pikkelyed. Mintha csontban akadt volna meg.
*Rézsútosan előre tartotta a pengét, amiből a vörös derengés szertefoszlott. A fegyver hirtelen megremegett, aztán egyetlen hosszan tartó, magasan csengő hanggal hirdette amint két fő, és több kisebb szilánkra törött szét középtájon, ahol Geret hárította.*
- Lényeg a lényeg, ne sajnáltasd magad, mert így aztán főképp szánalmas látványt nyújtasz. A harcos küzdjön csatában, életben - mindegy az.
*Gauldoth eközben még mindig elvolt a földön, de lassan lenyugodott és csak apróbb kacajokat hallatott. Elfogadta Sayla kezét és megpróbált feltápászkodni a segítségével, miközben újra felnevetett, majd vidáman kezdett el magyarázni.*
- Ééén tudom mi lesz a neve! Gauldoth! Egyébként meg... akkor ez a technika olyasmi, mint nekünk a Tánc. Egyedül mi őrizzük már, senki más nem képes rá. A vérünkben van egészen a Waer óta, úgybiz'!

*Megrázom a fejem Gaul felé.*

- Nem nem Gauldoth lesz a neve... az kellene még. *mondom elengedve a kezét és megvakarom a fejem.*

- Nos igen, bár nekünk nem olyan régről ered. A nagybátyám az idős Gressiltől tanulta el így két család őrzi már ezt a technikát. Gondolom ismered Eras Gressilt. Na ő még ennek a technikának a birtokosa, de eredendően sárkány fogás ezt nem tagadom. *Mondom felnézve rá.*

- Lehet aludnod kellene egyet... elégé fáradt lehetsz te is. Arout a kanapétokra fektette Geret. Mielőtt vissza indulnánk nem árt neki az alvás. Remélem nem gond, ha még kicsit maradunk. *Mondom Gaulra nézve.*

___________________________________-
Geret:

*Tekintetét Tulkasra emeli és felé nyújtja az üveg farkas vért.*

- Igazad van, bár a kardod ha meg engedsz egy tanácsot inkább Mala Beliorithhoz vidd el. Ő a legjobb kovács a szigeten. Ezt a kicsikét is ő készítette persze megbízásból és nem örömmel... de még mindig jó szolgálatot tesz. Viszont az asszony igen csak kívánós inkább menjetek szobára. *Mondja komoly pillantással és óvatos sejtelmes mosolyt enged meg Tulkas felé.*

- Ne félj én el leszek itt míg a Hógolyó fel nem ébred. *Mondja elvigyorodva és őjra bele iszik az általa szeretett alkoholba.*

- A fiatalokra pedig két szemem... bár mind ketten meg tudják magukat védeni. *Jelenti ki és arrébb húzódik, hogy fel tudjanak menni a terasz lépcsőn.*

- Aztán ne bánj az asszonnyal kesztyűs kézzel, mert elkanászodik!

*volt egy halvány sejtése mintha repülne… aztán azt álmodta mintha felhőn aludna. Különös volt..  az egyik felhő fekete volt és folyamatosan zsémbelt. Résnyire nyitotta a szemét és egy fa szerkezetű mennyezetet látott… arra gondolt ideje felkelni mert lassan indulni kell gyógyítani Gauldoth-t.*

*Hatalmas ásítással felült és hunyorogva körbenézett. Úgy érezte magát mint akit kimostak… legalább háromszor egymás után. Beletellett pár pislogásba mire felfogta hogy nem Geret  házában van hanem a Waerjakoknál. A gyógyítás pedig már megvolt. Dejóóó akkor legalább nyugodtan alhat ha hazaért*

*Felült a kanapén és hallgatózott egy kicsit. Ezek szerint elaludt… de mikor… és hol… -eröltette az agyát és emlékezett. Gereten aludt el. Kíváncsi volt sikerült e a gyógyítás, ezért felkelt és kitántorgott a teraszra. Érezte magában az alkoholt és a fáradtságot. Az ingzsebébe nyúlt, de csak két üres fiolát talált.*

-A manóba! Ez jól elfogyott *dünnyögte amint kiért és zilált ábrázattal körbenézett a jelenlévőkön*

-Mindenki megvan? Miérttt csak én vagyok részeg amikor én nem is szokttamm!  *vágott ál-duzzogó képet de szája sarka felfelé görbült*

*Az ősz farkas elvette Gerettől az üveget és nagyot húzott belőle, amit elégedett sóhajjal koronázott meg.*
- Ah, ez az élet. Emlékszel, poronty, mit mondtam neked mindig? Heves harc, jó pia, tüzes nők! Geret, máskor is nézzetek be, örültem a találkozásnak! Jó
*Tulkas újra megajándékozza nyelőcsövét egy kis farkasvérrel, aztán egy sejtelmesen vigyorgó Yavannával oldalán elindult befelé. Fia ingatagon bólogatott az ősz farkas szentháromságára, végül Saylanak válaszolt egy fáradt és részeges vigyorral.*
- Még nem tudok aludni, ahhoz túlságosan...túlságosan...hm. Azt hiszem, ahhoz túl sokat érzek most.
*Nem hazudott, tényleg nem tudott volna aludni. A kimerült farkas fejében levő káosz fokozatosan csökkent ugyan, de még mindig ott volt a tünetkezelés általi labilisság, Freya hiánya, a hirtelen felszabadult új emlékek és érzelmek, amik közül pár nem a sajátja volt. Az alkohol miatt még csak meg se próbálta kordában tartani őket, szilaj ménesekként száguldoztak a gondolatai, de legalább nem össze-vissza. Oldalra nézett, a plüssfarkasra, és derült égből villámcsapásként jött rá, hogy milyen közel állt egy őrült zokogáshoz, melynek könnyeiben egyaránt lett volna a kitörő öröm és a tengermély szomorúság. Mégsem engedte, lefojtotta az egészet pár korty mézborral, ami úgy tűnt ideiglenesen segített. Nem szerette kimutatni, hogy mennyire fáj neki a... mi is? Még csak ezt sem tudta biztosan, talán egyszerűen csak minden ami ezidáig történt. Az valahogy nem ő lett volna. Ő küzdött, nem sopánkodott és nem állt meg, ezt csinálta mindig is az elmúlt években. Ő volt a Küzdő. Egy kis mélázás után válaszolt Sayla mondandójának maradékára alkoholtól dallamos hangon.*
- Nyugodtan maradjatok, sőt, akármikor szívesen látlak benneteket a házamban.
*Arou mint a mosott rongy állt meg kint. Alaposan végignézett rajta, aztán vigyorgott.*
- Hát ez az, nem szoktál, nem vagy edzésben!

*Gaul szülei után nézek elmosolyodva, majd vissza Gaulra.*

- Megértem, csak gondoltam jobb lenne lepihenned, de akkor, majd megteszed mikor úgy érzed menni fog. *Mondom bólintva szavaira és látom rajta, hogy mennyire fáradt és hogy mennyire belemerült a gondolataiba. Nem igazán akarom félbeszakítani, így nevelő apámra nézek aki szintén iszik és pihen. Mindenki ihat csak én nem. Mély levegőt véve próbálom elnyomni a hányingerem ami a pálinka miatt tört újra rám. Mikor Gaul ismét megszólal akkor nézek fel ismét rá.*

- Köszönöm. *Mosolyt húzok ajkaimra és ekkor jelenik meg kedvesem nyúzottan keresztbe fonom karjaim.*

- Igen mindenki meg van, de neked vissza kellene menni aludni. Ilyen állapotodban nem tudsz repülni... Vagy azt akarod hogy én üsselek le? *Kérdem morcosabban.*

________________________
Geret:

*Hagyom hogy elmenjen Tulkas az asszonnyal és újra bele iszok az üveg farkasvérbe. Gondolataimba merülve nézek magam elé, majd Arou hangját hallom meg magam mögül. Hátra fordulva nézek fel rá.*

- Aki nem bírja minek iszik? *Kérdem morogva és vissza fordulok.*

- Igaza van Saylanak nyomás vissza aludni. *Morranok oda és felállva fogom meg a karját és vissza húzva lököm le a kanapéra.*

- Aludj mert Sayla tényleg lecsap, hogy aludj. Vagy ha ő nem akkor én!

*Kómásan felvette a plüssfarkast és éppen ült volna le a ládára hogy ő is levegőzzön amikor a két Black morogva alvást parancsolt neki. *

*Megszeppenten hagyja magát visszatuszkolni a kanapéra Geret jóvoltából és nyekken egyet a kanapén. Megemelte a fejét hogy ellenőrizze egyben maradt e a bútordarab, majd kihúzta maga alól a köpenyét és a derekára terítette. A játékot a maga mellkasára fektetve félálomból szól neki*

-Igenis papa….

*Gauldoth bólintott, és be kellett lássa, Saylanak valószínűleg igaza van. Muszáj volt aludnia, hisz a következő napokban szintre kell hoznia az új testét. Nem maradhat gyenge és szinte harcképtelen, meg aztán, tetszeni akar majd Freyának is. Hiába a lelki vihar, aludnia kell. Talán könnyebben fog jönni, úgy, mint harcok után, amikor úgy érzi még órákig tudna ébren járni, de amint lefekszik, azonnal elalszik. Igen, remélte, hogy így lesz. A házba viszont nem akart bemenni, mert a kanapén Arou hortyogott, odafönt meg... na igen. Sóhajtva indult meg a terasz felé és ült le a fapadlóra, hátát a ház falának vetve és karjait mellkasán összefonva.*
- Eh, lehet, hogy nem tévedsz és meg kéne próbálnom elaludni. Ha...ha el akartok menni...akkor keltsetek fel...
*Talán akart még valamit mondani, talán nem. Mindenesetre az biztos volt, hogy feje ernyedten dőlt a falnak, amint kimondta az utolsó szavát. Tudatos elméjének elcsitulásával egyidejűleg elvesztette a harcot a benne dúló viharral, és pár perc múlva, álmában egészen halk nyöszörgések közepette folyni kezdtek a könnyei, csupán ennyit mutatott a belül dúló harcból.*

Geret:

-Papa a...*mondja morogva majd végül inkább csak kimegy és hagyja aludni a fehér sárkányt. Látja Gaul a fal mellett aludtbe, így Sayla és ő maradtak ébren. Az eredmény az lett, hogy egy kisebb "nosztalgia" edzést tartottak. Momentán le vezették egymáson a feszültséget egyszerű kézzel való harcművészeti gyakorlatokkal. Geret örömmel konstatálta hogy Sayla nem veszített semmit harci képességeiből.*

____________________________
Sayla:

*Egy kicsit elmosolyodva nézek Gaul után és míg nagybátyám bent van látom Gaul könnyeit, de nem zargatom. Ezt neki kell lerendeznie, mindenesetre eltudom képzelni milyen érzés lehet neki. Mikor nagybátyám kijön kettesben maradva kicsit megmozgat hogy ne puhuljak el.*

~*o*~

*Elég sokáig "küzdünk" egymás ellen és észre se vesszük mennyire el halad az idő. Jó megint kicsit a nevelt lányommal foglalkozni csak és észre veszem rajta a változásokat is, hogy többet mosolyog és nem olyan morcos, viszont annál szebb és kivirultabb. Bár féltem a lelki egyensúlyát. A nap erősen lemenőben, mi meg már a terasz lépcsőjén ülünk egymás mellett várva hogy Arou felébredjen és induljunk haza.*

*Nyújtózkodott egyet és az oldalára fordult amikor az arcában érzett valami szőröset*

-Ernest.. *dünnyögte álomittasan és eltolta a „kis rókát” az arcából, majd felült. Buta ábrázattal nézett körbe majd pislogott kettőt és tudatosult benne hogy még a vérfarkasoknál vannak. Nem tudja mennyit aludhatott, de sokkal pihentebbnek érezte magát. Lehajolt „Ernest”- ért és megporolgatta a játékot, ami barátságos mosollyal jutalmazta érte. Letette maga mellé és előhúzta lekváros és gyűrött köpenyét, majd azzal e lendülettel golyóvá is gyűrte hogy majd beletegye a táskába. Ezt ugyan fel nem veszi így...Fogta a plüssfarkast és felállt, megmozgatta kicsit elgémberedett tagjait és nem látván senkit, kisétált a teraszra*

*A két Black különös módon csendesen üldögélt egymás mellett a lépcsőn. Jó volt így látni őket. Mosolyt csalt az arcára. Oldalra pillantott és látta, hogy Gauldoth a falnak dőlve aludt. Némi lelkiismeret furdalása támadt a kanapé miatt… vajon mit szólna hozzá ha bevinné? Tűnődött, és közben a nagy bilincses hátizsákba gyömöszölte a köpenyét. A foltos főzetes táskát, amibe időközben beleszáradtak a színek kivsit megporolgatta, de az annak már nem használt. A tartalma miatt nem merte a hátizsákba tenni. Ezért úgy döntött, hogy most így fogja hazavinni.*

*Odalépett a két Black mögé, de nem ringatta magát abba a hitbe hogy nem hallották kijönni, de azért odatolta Geret nyakába a plüssfarkas orrát és megmozgatta*

-Hello papa… Hogy vagy? *vékonyította el a hangját, mintha a játék beszélne*

*Zavaros, álmatlan és kellemesnek nem mondható alvásban volt része az elmúlt pár órában. Megannyi jobb és rosszabb emlékkép közt barangolt, alig pártíz perce apadtak el könnyei és csendesült el, de még ha nyugodalmas nem is, pihentető volt az alvás. Összefont karral, fejét mellkasára hajtva üldögélt, arcát nem fürdethette fényben a lenyugvó nap, mert haja is előre hullott, jótékonyan eltakarva a könnyáztatta arcot. Pár perce már, hogy ébrenlét és álom között lebegett, hol egyik, hol másik oldalra billenve át. Különösmód pihentetőbbnek találta ezt az állapotot, mint a teljes alvást, és ezért volt, hogy - valószínűleg tudat alatt - gyakran került ilyen helyzetbe. A külvilág hangjai itt-ott beszivárogtak kába elméjébe, például Arou léptei, melyeket félig alvó agya jólesően nyugtató ritmusú dobolássá változtatott.
Kevésbé volt jótékony hatású az, mikor beszűrődött még egy hang, méghozzá beszéd, ami félálmában egy nagyon is valódinak tetsző gyermekhanggá alakult át.
Hello papa… Hogy vagy?
Rövid, ijedt kiáltás kíséretében katapultálta magát az éberek világába, amit egy koppanás követett, ahogy erőteljesen hátravetette a fejét a falnak. Zavarodott pánik fogta el, oldalra rúgta magát, hogy minél messzebbre kerüljön a vélt kisfiútól. Vérhálós tekintettel és rémült, könnyáztatta arccal bámulta a három sárkányt, miközben mély lélegzetvétellel próbálta lenyugtatni magát. "Hello papa… Hogy vagy?", visszhangzott a mondat a fejében. Ahogy a zavar kezdett elülni, egyáltalán nem nyugodott meg vagy érezte jobban magát, mert a "nincs is fiad, aki szólt volna" nem bizonyult a legjobb vigasznak. Törökülésbe húzta magát, fejét előre hajtotta és mindkét tenyerébe temette az arcát, így próbált lenyugodni.*