A vérfarkasok falva - Waerjak ház - 2

*Zihálva és hörögve, fejét már csak ösztönből dobálta jobbra-balra, az elméjét káosz uralta. Kallabash karmos keze egy medvecsapda erejével szorult arcának felső részére, eltakarva a szemeit, ezzel a kín új világát nyitva meg előtte.*
- Elavult, nem. Elfeledett, igen. Vak vagy és bolond. A mágia nem egyenesen fejlődik a korral; a tudás szét van szórva az időben. Figyeld meg a szemeiddel.
*Monoton, tényszerű közlésként bugyogott elő a válasz a nemlétező szájból. Megszorította kezét a férfi arcán, kinek számára ezen létsík nyakatekert, furcsa időérzéke újra megszűnt létezni. A mágus lelke megelevenítette Gauldoth előtt a múltját és jövőjét, melyet saját akarata szerint írt át, elvetve belőle minden jóságot. A szenvedő alany testén itt-ott baljós, sötét hajszálrepedések jelentek meg. Ekkor a sárkány közbelépett és megszólította a szenvedőt, a farkas pedig hallotta a hívását. Fejét a torz alak felé fordította miközben az továbbra is tartotta őt. Összepréselt fogak között kezdett el sziszegni.*
- ...pusztítalak...elpusztítalak...
*A szelleme tovább morogta a hasonló szavakat; meghalsz. Ellenállok. A lidérc mágus higgadtan fogadta, mikor a ráerőltetett átváltozás után a foglya tudata vérfarkas alakban szorította satu állkapcsai közé a kezét, amivel eddig sakkban tartotta. Elmúlsz! Véged, el foglak törölni! A vérfarkas erősen balra rántotta a csuklót, a mágus pedig követte, azonban még mindig össze voltak olvadva, így a likantróp is a földre zuhant vele együtt. Halál! Előre, még! A padlón furcsán festő patthelyzet alakult ki: Gauldoth velőtrázó üvöltések közepette támadt szabad karjával és fogaival a rémségre, míg az próbálta eltaszítani magától, amikor pedig erre képtelen volt, pótolta az elvesztett részeket.
Míg a szellemi síkon egy átalakult vérfarkas vívta ádáz küzdelmét, a fizikai világban Gauldoth eredeti formájában feszült neki a láncoknak dühtől torz arccal, érthetetlen dolgokat morogva. A fagerendák mély hangon nyögtek fel teljes hosszukban.
A démon teljes nyugalommal tűrte az egész procedúrát. Sem a sárkány behatolása, látszólagos immunitása a varázsigéi ellen, sem Gauldoth ellenállása nem zökkentették ki a nyertesek rideg magabiztosságából. A háborút ötven éve megnyerte, ezt jól tudta. Ugyanígy tudta ezt a farkas is, aki már emlékezett mindenre, amit Kallabash elzárt, sőt, az ő tudatát is átlátta valamennyire. Mindennek ellenére rendületlenül tépte-marta mindennél jobban gyűlölt ellenfelét, aki Arorua felé emelte a zöldes tekintetét.*
- Az idő peremén túl is van tudás. A Küzdőt is elvittem már oda; a Fehéret is el fogom. Ő talán ép ésszel tér vissza.
*A mágus koponyáján hosszában szakadt szét a sötét anyag, feketés-zöldes tűfogakkal teli szájat fedve fel. A fej elvált a testtől egy szörnyű ordítás kíséretében ami ahhoz volt hasonlatos, mint mikor az orkánszél kettétör egy több száz éves faóriást. Egyenesen a gyógyítót célozta meg, ahogy pofáját lehetetlenül nagyra tátotta.*

*Sejtette hogy Kallabash szavai mögött rejlik valami igazság az időn túli tudásról, de remélte hogy az ő szavaiban is legalább annyi blöff van mint az övében volt. Fel akarta idegesíteni a sötét varázslót, magára vonni a figyelmét. A teleholdas ötlete úgy tűnt segít ebben. Egy dühöngő likantróp elméjére gyakorlatilag nem lehet hatni amíg a dühöngés hat. sosem gondolta hogy a vérfarkasok ezen tulajdonsága egyszer még pozitívumként fog feltűnni.*

*Továbbra is telihold szellem alakjában figyelte az eseményeket mert a likantróp ereje és dühe teljesen a hatalmába kerítette. Hosszú élete alatt megfigyelhette már a átváltozott vérfarkasok dühöngését, de ez most más volt. Még bőszebb, még elemibb, még elkeseredettebb. Éppen a következő lépesen gondolkodott amikor a sötét varázsló cselekedett. Kallabash korából eredő tapasztalata egyértelmű előny volt a gonosz varázsló kezében. A hatalmas sötét száj elől nem volt esélye kitérni. Valamiért a kis hal és a nagy hal esete jutott eszébe és Ernest amikor elkapja a mozdulatlanná dermedt egeret. Rémület lett urrá rajta. Elveszett volna minden….. Remélte Geret lefejezi majd..*

*A fizikai síkon Gauldoth testén hirtelen zöld-fekete füstté vált az egyik rúna… a cisszenés alig volt hallható a padlógerendák nyikorgásától, amik a sárkányláncokon vergődő vérfarkas erejétől remegtek. Hirtelen elfüstölt egy újabb rúna, majd még egy … aztán gyors ütemben újabb és újabb felégetett rúnák váltak zöldfekete füstté. A levegőt dögletes szag kezdte megtölteni. Arou szemei felpattantak és zöld szemében ördögi lángok járták táncukat ahogy gonosz vicsorral végignézett a jelenlévőkön.*

*Arou tehetetlenül süppedt a mindent elnyelő szurokfekete sötétségbe. Valahogy ilyennek képzelte a halált.. Talán már meg is halt? Jutott eszébe a gondolat, amit azonnal eloszlatott a furcsa látvány.. Nem emlékezett arra hogy kinyitotta volna a szemeit de mégis látott.. életerőt és érzelmeket.. Különös élmény volt.. Két aggodalommal és szeretettel teli leket látott összefonódva elválaszthatatlanul.. ők bizonyára Tulkas és Yavanna… Geret lelke erős fényt árasztott magából de a szerkezete olyan szilárdnak tűnt mint egy pajzsé.. Sayláé hasonló, de nem olyan konok és ott a szeretet és aggodalom... és.. Ó GAIARA!!! Két kicsiny fénypont volt benne!!! *

* Nem hagyhatom itt! vissza KELL jönnöm!!! Sayla és a kicsik!!! Gaia adj nekem most erőt!-Fohászkodott a szellemi síkon a sötétségben Arou és minden erejét összeszedve koncentrált. Zelenka mester által emelt elmepajzsai kitartottak, még mindig önmaga volt. Itt az idő hogy megtegye amit lehet! Nem csak Gauldothért vagy magáért, hanem Sayláért és meg sem született gyermekeikért. a szellem-Arou mormolni kezdett és körülötte hirtelen fényár tépte ízekre a sötétséget. A vakító fényben oszladozó szellemtestek tömkelege rajzolódott ki.. Kallabash áldozatai akiknek életerejét már felemésztette. A nyomorult lélek roncsok némelyikében még pislákolt némi őrült tudat, mások már csak lebegtek ebben a pokolban. Arou tovább mormolt a fényár erősödött és a lélekcsonkok oszlani kezdtek. Kicsiny szálakká majd még apróbb atomokra bomlottak és megtört de felszabadult sóhajokkal tűntek el a semmiben hogy visszatérhessenek a természet körforgásába. *

*A nappalit száraz reszelős hang töltötte meg ami idegen volt a fehér sárkány hangjától. Mintha száraz csontok súrlódtak volna egymáshoz*
-Bevégeztetett. Nektek sem kell már sokáig várnotok, hogy a csírázó élettől kezdve a vénekig a magam szolgálatába állít…. *De ekkor Arou felhördült mint egy fuldokló aki most ért a felszínre hogy levegőt vehesen. A zöld lobogás kihúnyt és helyét ugyanaz a nyugodt zöld tompa fény vette át mint korábban. A gyógyító Saylára nézett és kedvesen elmosolyodott majd Geretre pillantott majd behúnyta a szemét és újfent felvette eredeti helyzetét.*

*az Arou által megnyitott szentelt energiacsatorna fénye tovább fokozódott a szellemsíkon. Kallabash energiája pedig rohamosan fogyatkozott. A szenvedők távozása után csak egyetlen személy maradt. Gauldoth-t látta ahogy még mindig küzd. Odalebegett hozzá ebben az űrben és mivel még mindig Kallabashban volt nemes egyszerűséggel a fertőzött részt használva átjárónak belelépett Gauldoth szellemtestébe.*

-Itt vagyok!Nyugodj meg! *mondta neki és a nappaliban lévőknek is egyszerre.*  -Most már gyenge.

*Aggodalmasan figyelem továbbra is Arout és várom a végét. Olyan érzésem van, mintha ezek a percek az idő végtelenjéig nyúlna és szívemet mardosó aggodalom egyre inkább kezd úrrá lenni rajtam, de még mindig nem mutatom az éréseket kívülre. Akaratlanul újra hasamra teszem a kezem és csendben figyelek, mikor Gaul megmoccan és a láncokat kezdi el tépni. Bele se merek gondolni milyen fájdalmat élhet át. Nagybátyám időközben elenged és kardját veszi elő és Arou mellé lép, ha szükséges megtegye. A szag egyre inkább elviselhetetlen és kezd elég erős hányingerem lenni.*

~Vajon képes lesz rá? Én nem tudnám... én nem tudnám megtenni... Arorua! Gaia kérlek vezesd vissza hozzám.~

*Gondolataim kavarognak, és azokra egy újabb könnycsepp hullik le a szememből. Ekkor elég az első rúna és sorra majdnem az utolsóig. Nagybátyám emeli a kardját, de nem suhint le ekkor kinyílnak Arou szemei.*

- Ez nem Arou tekintete... *mondom halkan magam elé és szívemet egyre jobban megtölti az iránta érzett aggodalmam szeretetemből fakadó féltésem. Leengedem a kezem és előre hajtva felem húzom kijjebb kardomat, de nem teljesen. Lehunyom szemem és arcomon már megszakítás nélkül folynak a könnyek és úgy csak akkor pillantok fel, mikor egy idegen hang lengi be a helységet. Hallom mondandóját látom, hogy ez nem Arou és hallom hangját is, de én még mindig reménykedem, hogy nincs igaza. A mondandója egy bizonyos részénél szemeim teljesen elkerekednek és szívem hevesen kezd el verni. Szabad kezem újra hasamra téved, de nem tudja folytatni, mert Arou mint aki a víz mélyéről tőr elő kap levegőért és egyenesen rám néz és elmosolyodik, majd fel Geretre aki kihúzott kardját lógatva tartja, készen a csapásra, de nem emeli feljebb még véletlen se.

~"A csírázó élettől kezdve" ~ Vízhangzik elmémben a mondat részlet és hasam előtt fogom meg a ruhám ökölbe szorulva kezeim. ~Arou... kedvesem... kérlek vess véget ennek...~ *

____________________________________
Geret:

*Lassan engedem el Saylat amikor érzem vissza nyerte az önkontrollját, de ekkor az elkábított vérfarkas megmozdul össze rándul egész teste és recsegni kezd a padló. Jól levertem, így ha csak a fa meg nem adja magát az kifog tartani, de innentől felgyorsulnak az események és elkezdek a rúnák tünedezni. Kihúzva kardom lépek Arou mellé, de még nem emelem fel. Várok a rúnákat figyelve. Iszonyatos a bűz, de ennél már rosszabbat is tapasztaltam.

Figyelek és Saylara pillantok aki már szabályosan sír. ~Arou ezért még kapni fogsz alig vagy vele és már megríkatod...~ gondolom és ekkor megszólal. Nem igazán tudok vele foglalkozni, de látva Sayla reakcióját elmémbe belefészkeli magát és gondolataim felett veszi át az uralmat. A rúnákat figyelem továbbra is. ~Ha ennek vége lesz egy két kérdésem hozzájuk~ Állapítom meg és ezután Arou csak mosolyog és ránk pillant. Láthatja a kardom, de nem érdekli vissza fordul folytatja én pedig készen állok a dolgokra.*

*A Waerjak-szülők egymásba fonódva álltak, mintha kőből faragták volna őket, olyan mozdulatlan testtel és arccal. Belül persze aggódtak, de túlságosan is ahhoz, hogy kimutassák. Hiába tudják, mennyire erős a fiuk; ösztönös aggódás volt ez. A egyikük sem reagált, amikor az első rúna halk szisszenéssel baljós füstté párolgott. Sem a következő párnál, vagy a többinél, de még akkor sem rezzent az arcuk, mikor Arorua más hangon szólalt meg. A szablya nyugodtan pihent Tulkas kezében, míg másikkal nejét karolta át.*
- A fiamat én fogom lefejezni. Ne feledd.

*Kallabash megosztotta az erejét; Gauldothot is sakkban tartotta, de énjének egy részével Arorua életére tört, hogy elejét vegye a további ellenállásnak. Terve sikerülni látszott; a vérfarkas ellenállása bár nőtt, nem volt fókuszált vagy tervezett, így a pillanatnyi veszteségek elfogadható áldozatok voltak a végső győzelem érdekében. Nem beszélt a sárkányhoz, miután átvette az uralmat fölötte. Fölöslegesnek találta, hisz hamarosan lesz elég idejük, miután a mágikus ellenállással nem bíró egyéneket is maga alá vonta a teremben. Felmérte őket alaposan... egyikük sem rendelkezett különösebb védekezéssel. Mind harcosok voltak, bár fajilag különböztek. Hm. Két sárkány, az egyik terhes. Két vérfarkas, az egyik... az egyik érdekes. Koncentrációját meg nem törte, de meglepte, hogy az egyik vérfarkasban az aggódás és szeretet mellett mennyi sötétség és gonoszság bújt meg a felszín alatt, ha jobban megfigyelte. Nem számított. Figyelmét most már azonban Arorua Norgard nevű felé irányította, elkezdte előkészíteni az igét, mellyel az idő folyóját óceánná teszi a sárkány számára, aztán beledobja őt, elméjét remélhetőleg egyben tartva, de ellenállását megtörve vele. A győzelme biztosnak látszott, a Fehér bátor ám botor kísérletének bukásával és a többi húsfajzat életével együtt. Ezt tudatni is akarta velük, a sárkány szájából hallotta előtörni saját hangját. A változás látható volt, főleg kettőn; a sárkány aurája szétzilálódni látszott, őt könnyű lesz megtörni. A vérfarkas sötétsége viszont robbanásszerűen növekedett meg, de megőrizte hidegvérét. Továbbra is rendületlenül állt, mint a kősziklába állított kard. Egyre jobban kedvelte azt a húsfajzatot, terveket tartogat számára.
Fény. Rengeteg fény. Ilyesmire nem számított egy ilyen gyógyítótól, nem cselekedett elég gyorsan és precízen. Alábecsülte őt, de még most is nyugodt maradt. Ahogy mondta, bevégeztetett. Már ötven éve. Feje újra a helyén volt, figyelte ahogy a sárkány visszatér. Gauldoth nem hallgatott rá, sőt, érezve a gyengülést, még nagyobb lázban égve vetette rá magát a csontvázra, mely immár sokkal könnyebben engedett utat a támadásoknak, de Kallabasht mit sem zavarta.*
- A csatát elvesztettem. Keresheted a köteléket, hogy elvágd és kiírts belőle.
*A rémalak érezte, hogy az ereje csökken, ám mit sem törődött vele: talál majd utat. A tűfogas száj hátborzongató vigyorra húzódott. Bugyogó kacagás tört elő a fogak közül ahogy megingatta a fejét, előbb halkan, aztán zúgva, mint a vízesés.*
- A háborút megnyertem. Tökéletes részleges egyesülés, akár az ötvözött acél. Mondani akartál valamit a mágia fejlődéséről, amíg én elavultam, Fehér!

*Gauldothot a ferdén bevert cölöpöknek köszönhette, hogy a helyén maradt. Ez azonban nem jelentette azt, hogy öntudatlan teste abbahagyja a próbálkozást. A hatalmas terhelésnek kitett izmok nedves cuppanással váltak le a csontokról vagy sercegve szakadtak el, ám ezeket szinte azon nyomban gyógyítani kezdte az évek alatt beidegződött, ösztönné vált regeneráló varázslat. A férfi teste helyenként olyan látványt keltett, mintha bőre alatt hatalmas, kitörni akaró férgek mozogtak volna. Tulkas parancsoló hangon felszólalt, mielőtt akárki elhamarkodhatta volna a dolgot.*
- Az nem az átok műve. Hagyjátok.

*Arorua továbbra is Gauldoth szellemtestében állva folytatta a szent fény kapujának fenntartását. Lelkében mélységes odaadással Gaia felé, purgálta ki Gauldothból a tisztátalan erőt. De érezte hogy a kapu nem sokáig lesz fenntartható*

-Meghagylak a hitedben Kaballash! *mondta neki és bár a mágia valóban sokat fejlődött a hosszú évek alatt, az is igaz volt, hogy voltak az időn kívüli helyeken egyéb lehetőségek, amiket ő maga egyáltalán nem is ismert. Talán Zelenka igen, talán valamely könyvben valahol írnak róla, de itt és most ő maga nem volt ismeretében a tudásnak, amivel az egybeolvadást visszájára fordíthatta volna. Viszont a csatát megnyerték. Ezt biztosan érezte, ahogyan azt is, hogy ereje fogytán van és hogy nem sokon múlott a vereség. Ez nem az a pillanat ahol kockáztatnia vagy haboznia szabad. Ezért nem töltötte azzal az idejét hogy magyarázatot adjon a sötét varázslónak, bár hallotta az egyre hangosabb szavait.*

*Már nem félt tőle. Már nem volt miért. Miközben az elgyengült Kallabashra még folyt a szent fény a mágikus kapun át aminek mágiafókusza Arorua szellemteste volt. Még mindig nem lépett ki Gauldot-ból.  Már látta maga előtt a célt hogyan tudják kordában tartani a sötét varázslót amíg meg nem születik egy jobb megoldás. Mormolni kezdett és a megvilágított űrben fénylő gömb jelent meg körülöttük. Először halványan mint egy buborék, aztán egyre több rúna fénye rajzolódott ki rajta. Az írások elevennek tűnően mozogtak a gömb felszínén. Olyan volt mint Gaia szellemi testének motívuma. A tökéletesség jelképe. De Arou nem csupán esztétikai szempontból választotta ezt a formát. A gömbben nem volt hely ahova bújni lehetett. Nem volt sötét sarok vagy gyengébb rész. Valóban tökéletes lesz a célra.*

*Erejének végső tartalékaival mormolta tovább a szavakat mire Gauldot fizikai teste körül is felfénylett a rúnagömb mása, hogy a varázslat ne csak a szellemi síkon hasson. Aztán a fénylő gömb rajta az összes mozgó írással zsugorodni kezdett mind a fizikai, mind pedig a szellemi síkon.*

*Eleinte a plafonig ért.. aztán ahogy zsugorodott egyre közelebb került a vergődő Gauldoth-hoz és a mellette ülő gyógyítóhoz. A gömb széle először a vérfarkas lábait érte el. Az egészséges résszel semmi nem történt de a beteg végtagon ahol áthaladt, a szürkeség, a romlott aszott betegség a gömbön belül rekedt. A gömbön áthaladt rész pedig sérült volt ugyan, de már élő.  A vérfarkasban évtizedek óta munkálkodó öngyógyító erő azonnal munkához látott  az eredmény pedig legalább annyira látványos volt mint biztató. a gömb pedig megállás nélkül zsugorodott tovább, s „visszavonulásával” egyre több területet adott át a gyógyulásnak.*

*A szellemi síkon a gömb hasonlóképpen és hasonló eredménnyel zsugorodott. Arou töretlen koncentrációval még mindig Gauldoh szellemtestéből irányította a folyamatot *

-Figyelj a gyógyulásodra kedvenc vérfarkasom. Lásd a reményt. Nincs már messze hogy Freyát átölelhesd. *szólította meg nyugodt hangon, hogy több pozitív energia gyűljön a vérfarkasban.*

Geret:

- Nem feledtem Tulkas... *mondja és csak vár. Mivel nem volt eredetileg közel Arouhoz ezért kellett közelebb lépnie. Nem nézett az ordasra, csak nevelt lányát nézte, aki már nem bírta vissza fojtani könnyeit.

~Csak egy szófordulat volt csupán, vagy tényleg van itt csírázó élet? Mert ha igen az csak Saylaban. Tulkas asszonya ugyan szép és nemes virág, de bibéje már több mint valószínű elszáradt. Esküszöm te vén kéjenc ha megrontottad már most! A beszélgetést nem éled túl~ Gondolatai cikáztak, de várt. Látta az "újjá éledést" és az ifjabb Waerjak hánykolódását és a gyógyulását. Nem emelte a kardját és Tulkas is közbe szólt. Tovább figyelt csendben, és újra Saylara pillantott aki ekkorra már a földön térdelt és lábai között támaszkodott maga előtt. Sose látta még ennyire elhagynia magát, mióta Sayla elszánta, hogy harcos lesz.

Gyűlölte őt így látni, de el kell fogadnia, hogy ő is rátalált a szerelemre, és ő nem fogja elnyomni, mint ő... talán jobb is, mivel akkor nem lenne ki tovább vigye a családjuk génjeit. Gondolatai teljesen elkalandoztak ezáltal. Csak a fényes gömbre lett újra figyelmes ami zsugorodni kezdett és ahol elhaladt lassan gyógyulni kezdett a srác teste. Elrakja a kardját.*

_________________________________
Sayla:

*Nagyot nyelek és látva Gaul vergődését és hallva kínját csak még jobban felfordul a gyomrom. Nem értem mi bajom van. Hiszen ez máskor sose jelentett gondot. Szemeimből továbbra se állnak el a könnyeim és szám elé téve a kezem, próbálom bent tartani a semmit, ugyanis enni se bírtam. A rosszul létem csak fokozódik ahogy Gaul húsa alatt giliszta szerű dolgokat pillantok meg és nem bírok tovább állva maradni. Térdre rogyva magam előtt támaszkodom és már a földre hullanak egyenest könnyeim.

Ismét szám elé rakom a kezem, nem akarom, hogy bármi is kijöjjön. Igyekszem mély levegőket véve lenyugodni, de nem igazán sikerül. Behuynva szemem próbálok elmerülni egy meditációba, hogy megnyugodjak, de nem sikerül. Egy erős fény szakítja meg a koncentrációm és látva a helyzetet kezdek megkönnyebbülni, hisz Arou harcol és elkezdett Gaul is gyógyulni. Látom a folyamatot, de szívem akkor se tud lenyugodni még. Majd ha karjaiban lehetek. Talán... *

~Gaia... kérlek... add meg, hogy sikerüljön, és ne legyen baja...~

*A mágus újabb kacajt hallatott. Hogy ez azért volt, mert Arorua a szeretettel próbálta csitítani a fenevadat, vagy mert pont az ellenkezőjét érte el vele, még mélyebb elemi utálatba süllyesztve vele a farkast, aki látszólag tudomásul sem vette segítője munkásságát. Kallabash szellemteste láthatóan egyre kevésbé bírt ellenállni a csapásoknak, de még védekezett, mert látni akarta börtönének létrejövetelét. Ha arca ki tudott volna fejezni érzelmeket, valószínűleg elismerést és örömöt sugárzott volna. Élvezte a küzdelmet, hisz tétje nem volt, és rég küzdött már. Hiába zárják el, ő tud várni, évszázadokig az volt a fő elfoglaltsága. A halál elkerülhetetlen, ő pedig türelmes. Izgatottan bólogatott a varázsige működését látván, megtört az évszázados jég, végre történt valami, végre élvezhetett valamit. Két bólintás között egy karmos kéz zúzta be koponyájának bal oldalát, szilánkokat repítve a gömb falához. A lánggömb továbbra is a helyén égett.*
- Elismerésre méltó. Láttam már hasonló fehér mágiát, tetszett volna. Megmutathattam volna neked, ha hagyod. De nem bánkódom; tudom, hogy még találkozunk, Fehér. Tetszel nekem, mint az a másik vérfarkas is.
*Gauldoth felé fordította ami megmaradt koponyájából, kezeit erősen összecsapta az ordas pofájának két oldalán és közelebb húzta magát hozzá, hogy a szemeibe tudjon nézni. Hangja újra izgalomtól fűtött volt, hevesen szónokolt ellenfelének.*
- Gyerünk, fenevad! Gyűlölj! Marj belém minden valós siker nélkül! Emésszen fel a tehetetlen düh, a tudat, hogy sosem fogsz tudni megszabadulni tőlem! Sosem dobnád el a saját életed, hisz azért küzdöttél eddig! Én pedig voltam, vagyok, és leszek, amíg te is! A munkámat nem törölheti el holmi mágia, mert az TE VAGY! Én vagyok az életed, Küzdő!
*Egy utolsó, vérfagyasztóan örömteli kacaj hallatszott, amíg a mágus koponyája sötét energiává nem foszlott a gömb falának érintésére. A kezek utolsót szorítottak a mozdulatlan vérfarkas pofáján, aztán azok is elenyésztek. Gauldoth ezután tanácstalanul prüszkölt párat, aztán lihegve a padlóra guggolt, még mindig átalakulva nézte meredten a segítő fehér mágust. A Kallabash valósághű kínzásából származó repedések a szellemtestén lassan kezdtek összehúzódni; elnyomta a közelgő őrületet, nem hagyta megbomlasztani az elméjét. Egyszer már összerakta darabokból, ez most annál könnyebb volt. Testéhez szorította karjait, mintha csak át akarná ölelni magát, karmaival saját húsába vájt. Nem veszett el teljesen, hiszen a Waerjakok pontosan ezt csinálták minden alkalommal, ha Táncra perdültek - szabadon engedték a bennük tomboló káoszt, aztán felülemelkedtek rajta, és igába hajtották akaratukkal. A szőrös, néha meg-megránduló vérfarkas esetében csak a tekintete árulkodott erről. Segélykérően nézett Arorua felé, mintha csak azt akarná mondani, "és most?" Látszott rajta, hogy erősen koncentrál, nehogy a kedvenc sárkánya ellen fordítsa a pusztító erőt.*

*A fizikai világban a leláncolt farkas folytatta amit eddig, az izmok szakadása és gyógyulása továbbra is groteszk táncot járt a férfi testén. Aligha segített dühöngésén az évtizedes fájdalom elmúlása, vagy az élet visszatérte testrészeibe - ami szintén némi fájdalommal járt, de azt a procedúra után szinte simogatásnak érezte. A szülei látták a gyógyulást, és két végletreakció ment végbe a látvány hatására: Yavanna felsóhajtott és egy széles, elégedett mosoly terült el az arcán. Tulkas karja mellett egy vörös szikra pattant fel a levegőbe, de szinte rögtön kialudt, arca pedig még mindig nem fejezett ki különösebb érzelmet, úgy nyújtotta oda a szablyát nejének.
- Megfognád, kérlek?
- Össze fogsz törni valamit *jegyezte meg a nő tényszerűen, játékos éllel a hangjában.*
- Nem!
*Persze, hogy hazudott. Örömkiáltást hallatva a magasba emelte két öklét melyek közül százával pattogtak az előbbihez hasonló vörös energiaszikrák, néhol egy-egy szál úszott körülöttük. Elégedett kacajjal sújtott le a mellette álló asztalra, ami szinte robbanásszerűen tört darabokra. A férfi tovább nevetve még belebokszolt párat a levegőbe, mire Yavannához fordult, és átölelte, amit az viszonozott, szintén harsányan nevetve. Az egyik gerenda, amelyik bal karját tartotta, elkezdett meglazulni.*

*A sötét varázsló nyugodt kacarászása és lelkesedése visszhangzott az elméjében. Ezek után újra tanácskoznia kell Zelenkával. Ki kell találják a módját annak, hogy végleg megszüntessék az összeolvadást. Csak lesz valami megoldás valahol a lejegyzett tudásban, vagy ha a szétválasztásra az életben nem is, de a halál után egészen biztosan van. A szent fény csatorna láthatóan remekül működött a holt lelkeknél, de nem akarta hogy Gaouldoth is hasonló sorsra jusson mielőtt visszatérne  körforgásba. Lennie kell valami megoldásnak.*

*Töprengéséből a guggoló maga karjaiba maró tanácstalan vérfarkas látványa rántotta vissza. ~Ó hát persze! A vérfarkas még mindig teliholdnak látja őt. Így aztán nem fog se visszaváltozni, se visszatérni a valóságba. Neki kell kisegítenie innen.* Még egyszer utoljára ellenőrizte az üveggolyónyi méretűre zsugorított börtönt benne az elzárt gonosz tudattal, majd miután meggyőződött róla hogy minden rendben van ellebegett Gauldoth elé és a Hold kerek alakja lassan egy derengő fehérsárkány emberi alakjává lett. Mind a fizikai, mind a szellemi síkon nyugalmat sugárzó fényaura vette őt körül. Ez az a fény amit mindig is hordott magán, erre még futotta az erejéből, de ha a vérfarkas rátámad, már nem lesz ereje védekezni. Annyira sem futotta már hogy egy pajzsot felhúzzon maga köré ha erre kerülne a sor. De bízott az ifjú vérfarkas szellemi erejében és abban hogy sikerül visszaváltoztatnia emberivé. Most még koncentrálnia kell.*

*Körülöttük eltűnt az űr és a nappali. A sárkányfog szirt legmagasabb csúcsán álltak egy kerek oszlopos épület szélén, melynek egyáltalán nem voltak falai.  a kör alakú építmény impozáns méreteit kihangsúlyozta a közepén elhelyezkedő háznyi széles oszlop és a megtermett fa aminek vaskos törzsét átölelni se bírta volna, mégsem ért fel a plafonig. Minden hófehér mészkőből épült. A tér végtelennek tetszett és körös körben puffatag bárányfelhők úsztak velük egy magasságban az itt örökké fújó szél hátán. A távolban kékes párába tűntek a hegycsúcsok és bíbor színben, majd vörösben derengett az ég alja majd felszikráztak a felhők ahogyan fölkelt a Nap. A fényét előzte az éjszaka maradékát is. Csend volt. Arorua pedig Gauldoth két vállára tette a kezeit hogy helyrezökkentse az érzelmi rácsait, hogy aztán visszavihesse a valóságba.*

*Gauldoth-hoz szólt szellemi nyelven hogy a nappaliban lévők ne hallhassák és ezzel betarthassa a gyógyítók titoktartási fogadalmát*
~Nem vele születtél és nem vele nevelkedtél. Az hogy jelenleg ott van bezárva nem jelenti azt hogy hatalma van fölötted. Csakis akkor tud neked tovább ártani, ha TE úgy akarod és felveszed vele a kapcsolatot. De óvva intelek ettől Gauldot Waerjak! A gonosz fegyvere a tulajdon negatív energiád amit ellened és a szeretteid ellen fordít, eszköze pedig a megtévesztés. Ne vedd fel vele a kapcsolatot míg be van zárva oda. Azzal csak magadnak ártanál.  Megtaláljuk a módját annak, hogy végleg eltávolítsuk, de az évekbe is bele telhet. Nem szabad elfelejtened, hogy nincs hatalma fölötted, de addig is jó mélyen el van zárva. Nem árthat neked ha csak te magad úgy nem akarod. Megértetted? *Kérdezte tőle komolyan* -Ha megértetted, akkor visszamegyünk  a valóságba és megisszuk azt a marengópálinkát…

*Tulkas ütése nyomán a kopott tégely a földre esett és lepattant a teteje. Enyhén opálos krém kezdett belőle folydogálni. A poharak és a vizes kancsó tálcástul a földön landolt Arorua fehér táskája egyenesen a földre tottyant és rajta landolt némi roppanó hangok kíséretében a pálinkáshordó. A fehér táska szövetén többszínű foltok kezdtek megjelenni.. sárgán kéken és rozsdabarnán melyek keveredve újabb színeket alkottak és színes füstként kúsztak a plafon felé. A levegőt pedig erős mentolos és egyéb fűszeres illatok töltötték meg. Először csak elnyomták a dögszagot de tovább erősödve egészen csípős és fojtós elegyet alkottak.*

*Teljesen kiborulva csak Arout tudom nézni szám elé rakva a kezem, hogy kevésbé érezzem a dög szagot, melytől egyre jobban erősödik a hányingerem, de ez nem igazán akar hatni. Hosszan figyelem gondolataimba merülve és küzdve, hogy magamban tartsam a gyomrom tartalmát.

Ebből az állapotból a hirtelen hangos ricsaj és reccsenés zökkent ki és kapom oda a tekintetem. Ahogy az asztal összetörik, minden ami rajta volt a földre zuhan és Arou táskájára esve a kis hordó összetör benne pár fiolát. A táskán meg is jelennek a színek. A kéket már jól tudom micsoda, a másik kettő szín viszont nem igazán ismerős. Először egész kellemes, de ahogy egyre jobban erősödik úgy tör rám egy erős hányinger hullám és felpattanva rohanok ki az udvarra. Szerencsémre nagybátyám előttem nyitja ki az ajtót, hogy kiszellőzzön a helység, így egyenes utam van ki az udvarra és a kert másik végében álló fához rohanva hajolok le egy bokor tövébe. Előre borulva már nem tudom magamban tartani. Magam előtt megtámaszkodva két kezemmel savanyú maró íz terjed szét a számba és sárgás folyadék jön ki ajkaim között. Teljesen lefehéredve pihegve térdelek még ott. Ahogy előre borulok hajam előre csúszik el takarva arcom.

Szemeim eddig is könnybe lábadtak, de a kellemetlen érzéstől csak ismét elindultak könnyeim.

~Honnan van ennyi könnyem te jó ég... de jó, hogy a fiúk nem látnak így...~ Teszem hozzá gondolatban, és egy újabb adag tör elő belőlem.*

__________________________________________
Geret:

*Elrakja kardját és Tulkas örömére és törésére egy fél mosolyt enged meg, de már megy is nyitni az ablakot, utána pedig az ajtót, hogy szellőzzön a helység, mert most vette észre Sayla rosszul van. Nem érti miért, de ekkor hirtelen megérzi a főzetek egyvelegét és az ajtóhoz igyekszik, hogy azt is kinyissa a huzat kedvéért, mikor Sayla rohan el mellette ki a kertbe egyenest a szemközti fa és bokor alá. Megrázza a fejét.*

- Ez tuti terhes... de ezért Arou mit fog kapni tőlem... *Jegyzi meg félhangosan nevelt lányát figyelve.*

*Gauldoth elnyomott egy ösztönös vonítást, ahogy a telihold közeledni kezdett, helyette csak morgással köszöntötte. Izmos lábával a padlón dobolt, hiszen a küzdelemnek számára még nem volt vége. A szabadjára engedett pusztító erőnek nem volt hova irányulnia, így most azt kellett elcsitítania magában, amely már szinte rutinnak számított, főleg a zavaró sötét energia nélkül. Legnagyobb örömére a hold újra emberi alakot öltött, sőt, egy gyönyörű hajnali tájképen találta magát. A szél csípősen túrt bele bundájába és az előtörő nap sugarai kicsit vakították, de nagyon is élvezte, mivel minden legalább olyan valósnak tűnt, mint az előbbi élet-halál harc. A látvány és hangok segítettek neki lenyugodni, lábának dobolása ritmusossá vált és egy lassuló dallamot kezdett el morogni, fejét ingatva, behunyt szemekkel.
Fizikai világban a teste egyik pillanatról a másikra lenyugodott, az izmok lassan a helyükre kerültek, a gyógyítás pedig a szükséges, újonnan élő részekre koncentrálódott.
Aztán Arorua lépett közelebb, és beszélni kezdett hozzá. Szemeiben értelem csillogott mikor kinyitotta őket és figyelte a férfi szellemtestét, de a dallam és ritmus tovább haladt. A sárkány mondandója közben néha bólintással jelezte, hogy megértette amit mond, majd közvetlenül az utolsó szó után hörgött párat, szavakat akart formálni. A főzetek együttes penetráns bűze áthatolt a kába tudatán a szellemvilágba is.*
- Sz...sz...szag.
*A dallamnak vége szakadt amint kimondta amit akart, szinte azonnal visszaváltozott az emberi alakjába. Végtelenül fáradtnak tűnt, nyúzottnak, de ugyanakkor örült is. Máshogy mosolygott, mint a procedúra előtt, mint a vizsgálatkor, mint az elmúlt fél dekád alatt bármikor.*
- Szép ez a hely, meg minden... de jó lenne már elmenni innen.

*Yavanna egy az egyben kiröhögte a hirtelen megszeppent Tulkast, aki azon nyomban rájött, hogy bonyolított a helyzeten, ráadásul azt sem tudja, milyen reakcióba lépnek egymással a kiborult főzetek. Gaiara, lehet, hogy mérgező! Felötlött benne egy emlék, hasonló balesetről; a fickó kiköpte a saját tüdejét. Yavanna szinte azonnal rájött ugyan hogy az elegy nem halálos, de nem szólt férjének, hiszen ha az ismerte volna a hatásukat, fele akkora hévvel sem rohant volna a fiához, és kezdte volna el olyan hévvel kinyitni a bilincseket, hogy úgy tűnt, szinte leszaggatja őket. Ő pedig nem akart tovább várni, hogy Gauldothot magához ölelhesse. A szülők egyike sem hagyta abba a mosolygást annak ellenére, hogy a helyzet bonyolódott. Az újonnan gyógyult félholt arra kelt fel, hogy édesapja a lerögzített teste fölé hajolva nyitja a bilincseket. Egy pillanatra sem állt meg a munkában, ahogy meglátta az ébredést.*
- Jó reggelt, álomszuszék! Ki kell vigyünk innen, ugyanis kiborult pár főzet a procedúra közben.
- Megint összetörtél valamit? *Kérdezte megrovó hangon, fáradt vigyorral.*
- Nem. Itt hagyjalak?
*Amint Gauldoth szabad volt, ülőhelyzetbe húzta magát, és kicsit távolabb tolta magát a főzetektől. Végignézett magán, alig akart hinni a szemének: az átok szinte nyomtalanul eltűnt a testéből, a fájdalomnak nyoma sem volt, csak szúró zsibbadást érzett amint tagjaiba visszatért az élet annyi év után. Ha akarta se tudta volna letörölni a mosolyt az arcáról. Elhatározta, hogy saját lábán fog innen kimenni, de az irányítást még teljesen nem nyerte vissza. Máshogy kellett mozgásra bírni az elgyengült végtagokat, a fekete mágia most nem használt, és a puszta akaraterő sem hozott teljes sikert. Tulkas felállt és távolabb ment, a kertbe vezető ajtó mellé, ahol már Yavanna is állt aki azonnal biztosította férjét afelől, hogy a kiömlött főzetek egyenként és keveredve sem mérgezők. Hiába az előtörő gázok, mindkettejük csökönyösségét örökölte, így fölösleges lenne felsegíteni fiukat onnan anélkül, hogy legalább hagyják előbb egyedül megpróbálkozni vele. Gauldothnak féltérdre már sikerült felemelnie magát, ahol elszánt vicsorral az arcán próbálta újabb koordinált mozgásra bírni a tagokat, miközben a két másik Waerjak szívből izgatottan figyelte.*
- Gyerünk, poronty! Megtanítsalak járni megint, mint kiskorodban?

*volt valami mókás a lábbal doboló dúdolgató bólogató vérfarkasban. Valamiért az jutott eszébe róla amikor még kicsiny húga Aurora visszatartotta a kimehetnékjét hogy tovább játszhassanak, pedig majdnem bepisilt már. Az értelem azonban már ott volt a tekintetében, már nem a tomboló ösztönlény volt. Hamarosan visszaváltozik ~gondolta.  A Farkas szaglása sokkal jobb volt az övénél emberi alakjában, így nem is értette először mire gondol. Aztán fogyelt és szimatolt párat. Főzetek. Hátra pillantott a fellegvár főző „helyisége” felé de az üstöt nem fortyogva képzelte el és Ernestet sem látta a főzetes polcon játszani hogy onnan jönne a szag… egy opció maradt. A szag a fizikai síkról jön át ami azt jelenti hogy nagyon erős. Mire visszafordult a vérfarkas felé már Gauldoh-t látta.. mosolyogva, fáradtan.. Eszébe jutott hogy ő is mennyire fáradt..*

~Ez az otthonom. Egyszer majd elhozlak ide a valóságban is ha szeretnéd. De most tényleg ideje mennünk. *mosolyodott el és a szellemvilág illúziója szertefoszlott. Gauldoth szellemi bénultságát feloldotta és maga is felébredt.*

*Az orra elé kapta a kezét és szájon át lélegzett hogy ne zavarja a szag. Látta hogy Gauldoth-t éppen eloldozzák a szülei. Geret az ajtót tartja nyitva… Sayla sehol… talán odakinn van. *

-Mi történt? *Kérdezte, de amint az asztal felé pillantott megkapta a választ. Mély levegőt vett és fel akart állni hogy kivigye a táskát de arccal előre el is bukott egyenesen a tápászkodó Gauldoth-ra, majd onnan a kedvenc takarójára,  részben azért mert öreg végtagjai elzsibbadtak az egy helyben mozdulatlanul üléstől, részben pedig a kimerültségtől. *

-Gereeeeet… *kérte a barátját nyöszörögve hason fekve a lekváros takarón* -Légy szíves vidd ki a táskát! Kérlek, csak ne lélegezz bele! Nem volt benne mérgező.  *nyögte és majdnem leragadtak a szemei olyan tompának érezte magát. A kimerültség erőt vett rajta most hogy túl volt az egészen. A táskában volt az utolsó szellemi frissesség itala ami talán össze is tört. A gáz pedig máris hatni kezdett nála. Érezte hogy egyre ólmosabbak a tagjai.. vagy ez csak az álmosság jele és beleképzel valami mást is? Széles mosoly került az arcára….. de talán csak a jó hír miatt.. Lassan elkezdett lecsukódni a szeme de még érthetően motyogta öreg barátjának*

-Szólíthatlak majd papának? … Te nagypapi duplán… kettő…. apa leszek… feleségül … hol van? Sayla … és miért jönnek a sünijei…

Geret:

*Amint eloldozzák a béklyókat és az ifjú farkas éledezni kezd, majd utána nem sokkal Arou is rájuk emeli tekintetét. Oda meg barátja mellé, hogy segítsen neki, és már épp állítaná fel, mikor meghallja a motyogott szavait. Mérgesen tör ki és ejti vissza.*

- Te nem normális idióta vén hülye! Hogy merted ezt meg tenni vele! Ráadásul ilyen rövid idő után! *Kiált rá és inkább ott hagyja a lekváros takarón és a táskát felkapva viszi ki morogva.*

- Odakint van az egyik bokor alatt épp most adja ki a reggelijét. *Veti még oda a gyógyítónak és érezhető feszültsége.*

- Még hogy papi meg nagypapi... cöh... mit képzel magáról a pimasz! *Morogja és ledobja a táskát amiben még koccan egy két fiola így mély levegőt véve hajol le és felhúzva a táska száját óvatosan emeli ki az épp fiolákat a táskából és vissza viszi barátjának. Lerakja mellé.*

- Ezek még nem törtek el... remélem tudod használni a löttyijeid, mert ha most azonnal nem mész és segítesz Saylan is én asküszöm kitekerem a nyakad! *morogja és egyszerűen kavarognak benne az érzések és nem tudja mire hogy kellene reagálnia.*

______________________________
Sayla:

*Kezdek kicsit jobban lenni és felállva dőlök a fának. Megtörlöm arcom és mélyeket lélegzem, hogy kicsit megnyugodjak. Látom nagybátyámat a táskával kiviharozni, majd matat benne és vissza siet. Próbálom minél hamarabb össze szedni magam, hogy vissza mehessek megnézni mi is a helyzet, de ez nem megy olyan könnyen. Érzem hogy gyomrom üres és talán már ez is okozza hányingerem. Nem tudok sokáig menni így inkább a fübe ülök le és behunyva szemem próbálok koncentrálni, hogy elmulasszam hányingerem. Lelkileg se vagyok jól, pedig mindenki mosolyog nagybátyám szokásosan dühöng, de még mindig nem tudok lenyugodni.*

~Arou... sajnálom nem tudok vissza menni... vajon minden rendben van veled?~

*A koncentrálás és a vicsorgás egy pillanatra szertefoszlott és harsányan felröhögött, amikor legkedvencebb sárkánya felbukott benne és a takarón landolt. Szóval ezt érezte a másik világban, így már érthető volt a hirtelen jókedve és a tompaság a végtagjaiban. Próbált minél kevesebbet lélegezni, gyűjtötte az erőt és próbált visszaemlékezni. Mind rendes emlékei között, mind izommemóriából kutatott; hogy is kellett sétálni? Mozgatni a karját? Ugyanúgy mint a másikat...nem? Majd megoldja. A miazma kezdett elmúlni, mikor Geret kidobta a táskát, majd visszatért pár még egyben maradt fiolával. Yavannát ez emlékeztette arra, hogy fia is nyilván nagyon le van gyengülve. Ruhája ujját maga előtt tartva sétált vissza a szoba közepére, át a túloldalra, ahol a konyha egyik felső szekrényéből kivett két rózsaszínes folyadékkal teli kis üveget, majd visszasietett az ajtóhoz. Fel sem merült benne, hogy segítsen fiának, amiért az hálás pillantást vetett rá. Egyedül kellett talpra állnia. A bajsza alatt szitkozódva emelkedett két lábra, meglóbálta maga körül a karjait. Már két saját karja volt. Mámorító érzés volt, hogy semmit sem érzett. Fejében csend volt, a gondolatai rendezettek voltak, nem uralták negatív energiák, mint tegnap este. Felemelő érzés volt. Karjait az arcához emelte, széles vigyorra húzta száját, mikor megtapasztalta, hogy jobbja nem volt rideg és irhás tapintású. Bal láb, előre. Jobb láb... előre. Újra. Még egyet. Gyerünk. Remegve, bizonytalanul, de haladt előre, a saját lábain. Félúton volt talán szülei felé, mikor mániákus kacajban tört ki, mintha tulajdon eszét is elzárták volna abba az apró, sötét buborékba, ami még mindig benne lakozik. De ezzel most mit sem törődött. Ebben a pár percben nem érdekelte a múlt és a jövő árnyai, a remény ijesztő fogalma. Most a jelen érdekelte. Yavanna és Tulkas odasiettek hozzá és szorosan átölelték egymást, szinte úgy tűnt, a három farkas csak arra várt, hogy a másikhoz szorosan odabújva elrejthessék nyilvánvalóan patakokban folyó örömkönnyeiket, amikről csak a néha megrázkódó vállak tettek tanúbizonyságot. Hosszú percekig álltak így, néha suttogtak egymásnak valamit.*

*Valaki nevetett… Mintha Ernest lett volna.. de neki nem ilyen a hangja.*
*aztán sünök jöttek le egy nagy sötét tölgyfaágról… és a sünök pontosan olyan színűek voltak mint a fiolái.. Nahát.. ott vannak a sárga sünök.. az indigószín sünök, egy rozsdabarna sün és egy teljesen átlátszó.. csak az orra látszik…*
-Hol a kék süni? *kérdezte a mellette álló komor tölgyfát majd elkapta az átlátszó jószágot és megsimogatta az orrát. De a fa visszavette az ágával, letépte a szerencsétlen sün orrát majd a többi részét a szájába nyomta. Nem lévén más választása nyelni kezdte a folyadékot de köhögve próbált tiltakozni. Aztán a tölgyfa eltűnt a sötétben.. vagy csak becsukta a szemét.*

*Egy perc elteltével a szellemi frissesség itala és a tisztuló levegő elérte a kívánt hatást.  Arorua kinyitotta a szemét. Hanyatt feküdve látta a vérfarkas ház mennyezetét és Geret ijesztően komor arcát, amitől csak a tekintete volt vészjóslóbb ahogy mellkasa előtt összefont karokkal meredten nézett le rá. Becsukta a szemét, majd megint kinyitotta. Geret pontosan ugyanúgy állt felette és ugyanúgy nézett rá. *

-Ha szemmel ölni lehetne már halott lennék ugye? *kérdezte öreg barátját és felült. Már rendben volt. Bár nem volt ugyan ereje teljében, de jól volt. Tekintete azonnal Saylát kereste, de az összeölelkező családot találta. Egészen meghatódott ahogy rájuk nézett és szívesen nézte volna még, de most volt fontosabb is. Geretbe kapaszkodva föltornázta magát aminek jutalmául csak közelebbről vehette szemügyre a villámokat szóró tekintetet. A hatalmas karok egyelőre még nem mozdultak meg hogy kiverjék belőle a szuszt is, Arou pedig elismerően lappogatta meg barátja széles vállát hogy így tudja türtőztetni magát vendégségben. *

*Kibotorkált az ajtón de mindvégig a hátában érezte a szórós pillantást mintha egy fenyegető tőr helye lenne. Nem igaz hogy a nézésnek nincs éle.. Geretének igenis van. És tuti hogy kovácsolt acélból…*

-Sayla? *szólította a lányt ahogy kiért az ajtón és körbenézett hátha ott lesz. A kert végében a fűben ülve látta meg kedvesét aki nagyon sápadt volt. Bűntudata támadt amiért hagyta hogy eljöjjön.. de tudta a lány úgysem elégedett volna meg egy nemleges válasszal. Odasietett hozzá hogy átölelje. Leguggolt elé hogy a karjába zárja*

-Jól vagy kedvesem? *cirógatta végig az állát, majd maga felé fordította az arcát és ekkor látta meg a szemekben a könnyek nyomait*
-Ó Gaiara! *magához ölelte szorosan és a haját és a hátát simogatta* -Bocsáss meg nekem!

Geret:

*Komoran néz le barátjára és mikor kiválasztja az átlátszó fiolát kiveszi barátja kezéből és a kupakot kiszedve nyomja barátja szájába és itatja meg vele. Nem szól egy szót se. Csak után keresztbe font karokkal áll felette és szúrósan haragosan néz le a hógolyóra. Azon gondolkodik miként kapja el a grabancát. Jelenleg itt nem akarja elgyepálni, hisz vendégségben vannak.

Kis idő után újra kinyitja a szemét Arou ő pedig még mindig felette tornyosul és várja, hogy végre kitisztuljon az elméje és menjen végre Saylahoz. Ő hiába menne oda csak ellökné magától, ami megérthető. ő nem tudja megnyugtatni. Akire szüksége van ez a tohonya erőtlen fehér, pimasz kölyök...

Nem mozdul akkor sem mikor Arou belé kapaszkodva tápászkodik fel. Közelről néz szemeibe és végül még vállba veregetést is kap.*

- Húzd ki a beled Saylahoz mert Föld körüli röppályára küldelek. *Morogja utána és mély levegőt véve kezdi el inkább kihúzni a vas cölöpöket puszta kézzel.*

__________________________________
Sayla:

*Mély levegőket véve próbálok teljesen rendbe jönni, mikor hirtelen Arou térdel elém és húz magához. Szorosan ölel meg. Megszakad a légző gyakorlatom, és a ruhájából érezhető lekvár édes illata csapja meg orromat ami még nem tisztult ki teljesen és ennek következtében tolom el kedvesem magamtól és szakadok ki állam tartásából. Oldalra fordulva próbálok kicsit arrébb mászni, de nem tudok a fa tövébe újabb róka koma jön ki. Ismét csak gyomor sav. Amint végre nem öklendezem szám elé téve kezem próbálok ismét meg nyugodni.*

- A... Arou... jó... jó látni...*nyögöm ki fáradtan és próbálok újra erőt venni magamon, mély levegőt véve simítom hátra a hajam ami az arcomba lóg és lassan fordulok vissza hozzá és szemem kissé mérgesebben villan meg.*

- Ha még egyszer... ha még egyszer ezt... ezt mered tenni én... én nem tudom mit csinálok... *szemeim törlöm meg mert a hányástól újabb könny gyűlt bele.*

- La... lassan jobban leszek... de le a kalappal előtted...*Mondom kicsit keserédesen.* -Elérted hogy idegenek előtt sírjak... *mondom és ekkor látom meg nagybátyám szúrós pillantását ránk szegeződni, de nem foglalkozom vele kedvesemre nézek.*

-Mi történt odabent? Sikerült minden amit szerettél volna? *Kérdem érdeklődőn.*

*Arout nem érte meglepetésként hogy a lány üdvözlésképpen majdnem lehányja hiszen tekintettel az állapotára és az erős szagokra ez teljesen természetes.*

-Csak te tudsz ilyen szépen hányni kedvesem Tulajdonképpen sikerült ami lehetséges volt. Még van benne egy szilánknyi de el van zárva. Ahhoz majd Zelenka mester és a könyvtár segítsége fog kelleni hogy azt is eltüntessük. De már jól van és éppen örülnek.*Ölelgette meg és nyomott a feje tetejére egy puszit.*

-Legyek büszke rá? De éppen hogy ezért kértem a bocsánatod! Amikor a rém megszállt egy pillanatra láttalak.. és láttam őket is. Ikreink lesznek. Jós álmot láttál a szent helyen. De mindent megbeszélünk majd. Most inkább odabenn kellene leülnöd. Készítek neked egy teát ami helyrehozza a gyomrod. Majdcsak lesz olyan kedves a ház asszonya hogy ad egy kis forró vizet… *mondta neki és nem volt alku. Ölbe kapta a lányt és elindult vele vissza a már kiszellőzött házba. Letette a félretolt kanapéra és kiszolgálta magát mert nem akarta megbontani a családi idillt. Hozott Saylának először is egy pohár vizet hogy felfrissíthesse magát. A tűzhelyet nem használta.. nem nyúlt ahhoz ami túl személyes lehetett a ház úrnőjének. Inkább várt még egy percet és azon agyalt honnan szerezhetne a leghamarabb megfelelő gyógyfüvet*

*A karókat kézzel kihúzgáló Geretre nézett és sóhajtott egyet. Úgy érezte mintha legalább annyi küzdelem várna még rá mint amennyit a szellemsíkon sikerült átélni.*
*sóhajtott egyet* -mintha ólom lenne az agyam helyén. *masszírozta meg a homlokát és elkezdte a zsebeit átkutatni hátha talál valamit Sayla állapotára, de nem lépett el mellőle*

*Hosszan nézek Aroura.*

- Nem érezted a szarkazmust a hangomban. *mondom és akaratlanul is kuncogok kicsit. Ahogy Arou újra megölel és magához húz inkább nem veszek az orromon levegőt, nehogy megint hányni kezdjek épp elégé émelygek anélkül is. Még mindig számban van a savanyú maró íz és épp elég kellemetlen a szagok nélkül is. Mikor elmondja, hogy mit látott és hogy ikreket várok tőle teljesen ledöbbenek és félve pillantok rá.*

- Nem Arou biztos csak képzelted. *Mondom szinte kétségbe esetten, de ekkor már fel is kap az ölébe. Fáradt ezt most is látom rajta, de nem értem akkor minek kapdos fel. Nincs jelenleg erőm ellenkezni, a hányás és az aggdalom kimerített. A kanapéra ültet le és kapok egy pohár vizet amiért hálásan pillantok fel rá és belekortyolva nyelem le a vizet, ami szerencsére elkezdi kimosni a számból a rossz ízt.*

- Jó... mikor ott láttalak Gaul mellett... először reménykedtem benne, hogy jósálom volt... de azért, hogy te mellettem maradhass... Rossz volt így látni, főleg, hogy nem érhettem hozzád... *Nagyot nyelek szavaimra.*

- De otthon se tudtam volna maradni... nem bírtam volna ki... és így legalább... láttad őket és visszahoztak hozzám. *Mondom elmosolyodva, de még mindig elégé sápatag vagyok, de szemeim már kezdenek kicsit vissza térni. Érzem hamar vissza kell nyernem önmagam és megerősíteni, mert ha Gaul így meg lát sose mosom le magamról.*

- Gaulnak kérlek ne mondd el, hogy már nem vagyok sárkány harcos... épp elégé fog anélkül is piszkálni. *mondom ki a kis családra nézve.*

__________________________________
Geret:

* Kinézek a párocskára, majd inkább folytatom "dühöngésem". Könnyedén kiszedem az összes cölöpöt és elpakolva a zsákba a láncokat is mellé dobálom. Azok után a párocskához lépek.*

- Otthon beszédem van veletek. *mondja rideg komoly hangon és szúrósan néz Aroura és megfogva a grabancát húzza közel magához.*

- Nagy szerencséd, hogy Sayla szeret téged... így talán megúszod egy kisebb veréssel. *Sziszegi szemeibe nézve.*

____________________________
Sayla:

-APA! Ereszd el! *Hosszú idő után hívom, így a nagybátyámat, de végtére is ő az apám, még ha nem ő nemzett egy a vérünk, és ő nevelt fel. Meg persze csak hirtelen szalad ki a számon, de ezzel nem csak magamnak okoztam meglepetést hanem neki is mert azonnal elengedte Arout.*

-Hogy hívtál? *Kérdi pislogva.*

- Jól hallottad, nem fogom megismételni, vagy már süket is vagy? *Kérdem ingerültebben és nagyot nyelek.*

-Vigyázz a szádra kisasszony, mert lekeverek egy atyai pofont!

-Azt nem mered! *Mondom szemeibe nézve és emelné is a kezét, de végül leengedi és inkább arrébb megy és a zsákot felkapva kiviszi a kertbe.*

*Amikor a trió végre felbomlott, mindannyian sebesen megtörölték a könnyáztatta Arcukat, újra széles mosoly húzódott mindegyikük arcán. Yavanna késlekedés nélkül nyújtotta oda Gauldothnak a vörös folyadékot, aki darabos mozdulatokkal ugyan, de magabiztos mozdulattal elvette az üvegcsét, és egy hajtásra megitta a tartalmát. Az őszhajú nő alaposan megborzolta a fiú hosszú haját, Tulkas pedig elismerően bólogatott.*
- Makacs egy poronty vagy te, hallod-e.
*A válasz némaság volt és további mosoly, amint a férfi lenézett a lábára, aztán vissza a karjára. Mindkettő remegett, és néha meg-megrándultak. Szoknia kellett még őket, de már elhatározta, hogy mindent megtesz azért, hogy mihamarabb teljesen harcképes legyen. Alig várta már, hogy eljöjjön az az idő. Már most, a fáradtsága ellenére is úgy érezte, mintha eddig ólomsúlyokkal edzett volna, aztán most egyik pillanatról a másikra ezek a súlyok lekerültek, és minden könnyebbé vált. A gondolkodástól kezdve a koncentrációig, a dalok felidézéséig, minden remek volt. Amikor befejezte a vizsgálódást és az újdonsült tagok próbálgatását apróbb mozdulatokkal, felnézett apjára.*
- Majd a következő pár napban milyen makacs leszek, mikor újra szintre hozom magamat. Csak figyeld!
- Mondanám hogy pihenj, de tudom, mit válaszolnál rá.
*Gaul igazat kellett adjon erre, anyja valószínűleg pontosan eltalálta volna a szavait. Ekkor vették csak észre, hogy a két sárkány újra a házban van, Geret pedig a zsákot cipelte ki épp. Gauldoth még mindig próbálgatta magát és Yavanna vizsgálgatta a gyógyult részeket, amíg Tulkas közelebb lépett a sárkánypárhoz, mélyen meghajolva.*
- Arorua Norgard, elnyerte minden Waerjak háláját. Tudom, hogy nem fizetségért csinálta, de ragaszkodom hozzá, hogy kárpótolhassam az imént okozott kárért és megjutalmazzam a gyógyításért. Van esetleg valami ritka összetevő, vagy ősi főzet, esetleg egy rég elveszett recept, ami esetleg a kedvére való lenne? Csak bátran azzal a képzelőerővel, ki tudja, hátha elő tudom keríteni.
*Furcsa, sejtelmes mosoly kísérte az utolsó két mondatot. Alig hagyta abba a mondanivalóját, Yavanna is hozzátette a magáét Gauldoth mellől, aki felnevetett a következő mondat hallatán.*
- Én a helyében elfogadnám az ajánlatot. Ha nem fogadja el, megint össze fog törni valamit amit még kárpótolhat.
- Ugyan már! *A mosolyt felváltotta egy fogas vigyor, látszott, kitől tanulta a bárgyú arckifejezéseit Gauldoth, aki most viszont fürkésző szemekkel pillantott Sayla felé. A kérdése után egy második üvegcse vörös folyadék is eltűnt a szájában.*
- Sayla, minden oké? Elég cefetül nézel ki.

*Figyelte hogy a lán kortyolgatja a vizet és megrázta a fejét.*
-egyértelműen láttam őket. *mondta csak magának és nem folytatta, mert látta, hogy a lány erre lelkileg még nincs felkészülve igazán.*

*A kérésre megsimítja Sayla arcát kedvesen* -Persze hogy nem mondom el *ígérte és éppen egy puszit akart adni a lánynak mikor Geret elkapta a grabancánál*


-Ahogy akarod Geret! Beszélgetünk! Annyi minden mondanivalóm van. *mosolygott mert valójában nem félt a beígért veréstől akkor sem ha ez most nagyobb lesz. Bízott barátjában és tudta szüksége van arra hogy kiadja a mérgét, de belül jó sárkány aki nem öl civileket. Ráadásul látta a lelkét nemrég ami csak megerősítette ebben a bizalomban.*

-mennyire gondolsz kicsire? *kérdezte és közben mutató és hüvelyk ujját egy centire mutatta egymástól* … ennyire, vagy ennyire? *tette még összébb, de Sayla védelmezően közbelépett*
*a kettejük közötti szócsatára csak kapkodta a fejét, majd Geretre nézett és vállat vont, jelezve hogy ebbe ő bizony nem szól bele. Botorság is lenne két hirtelen haragú feketesárkány közé állni hangtompítónak. hogy Sayla Apának hívta Geretet számára nem volt annyira különös, hiszen nem sűrűn hallotta egymással beszélgetni őket. de kiérezte a szófordulatból, hogy ez most valami különleges.*

*Újratöltötte a vizespoharat és Sayla kezébe nyomta mikor a Waerjak szülők megjelentek mellettük. Arou zavartan nézett rájuk, nem értette miféle kárért akarják kárpótolni, aztán leesett neki.. Úgy tűnik most tényleg lassan forog az agya.. pihennie kell majd.*

-Igazán kedvesek! Valóban nem pénzért vagy háláért segítettem, hanem kedvenc vérfarkasom gyógyulása és egyben mindannyiunk érdekében. A kár pedig igazán semmiség. Az otthonom tele van főzetekkel, fiolákkal pedig ellát a sógorom szomszédja, aki patikus. *mondta de Tulkas töretlen mosolya és töretlen lelkesedése, valamint Yavanna szavai meggyőzték.*

-Ám legyen! Mindkettőjükhöz lenne egy kérésem cserébe. Yavanna! Korábbi szavai alapján úgy gyanítom ért a főzetekhez. Van esetleg hányingert elűző teája? Nem betegségre kell… *pillant Saylára és reméli a nő majd érti a célzást*

-Tulkas! Köszönöm a felajánlást! Egy borzasztóan nagy kérésem lenne. *elmosolyodott* -Szeretném ha segítene valamivel.. bármivel.. felvidítani öreg zsémbes barátomat. *sandít a kertből éppen visszatérő tagbaszakadt zord ábrázatú sárkányra*

-Csak azzal a kis hordó marengópálinkával tudok beszállni… de ő sajnos egészen jól bírja az italt, a kék cseppem amit az italába akartam csempészni, pedig úgy láttam odaveszett. Ezért ha van olyan főzete vagy szere amit biztonsággal meg lehet vele itatni vagy etetni úgy hogy közben ne tépje le a karunkat, akkor az igazán remek lenne....Teljesíthető ez valahogyan? *kérdezte egészen közel hajolva, hogy Geret biztosan ne hallhassa meg*

*Gauldoth Saylának szóló kérdésére nem reagált. Nem akart hazudni és nem tudta Sayla mennyit akar megosztani az állapotáról, ezért inkább Tulkas válaszára várt.*

*Hosszan nézek nagybátyám után és mély levegőt véve veszem el Aroutól a következő pohár vizet és iszok bele abba is, majd magam elé nézve tűnődöm el a dolgokon. Hallotta amit Arou mondott.

~Tisztán látta őket... hát igaza volt Leirannak és Arounak... jós álom volt... de akkor nem csak ez a két gyermekünk lesz, hisz az utolsó képnél ismét állapotos voltam nagy hassal.~ Gondolataimból a fürkésző tekintetek és Gaul kérdése ráz vissza. Hosszan nézek a meggyógyult vérfarkasra és keserűen elmosolyodom. Első válaszom ami eszembe jutott talán túlságosan is bunkó, ami talán nem erre a kérdésre adható, hisz ez csak egy őszinte érdeklődés, még ha maga megfogalmazás sem túl költői. Kisebb csend után szólalok meg és egyenesen Gaul szemeibe nézek.*

- Már jobban vagyok... csak szerintem nem érdemes most a nyárfa és a rózsabokrok közelébe menned... sajnos ott vesztettem el az utolsó önbecsülésem is. *Adom meg a burkolt választ és mély levegőt véve nézek fel Aroura.*

- Ugyanis... Kedvesem elégé... hogy is mondjam... alapos aggodalmat okozott nekem... és hát elégé sok minden változott, mióta nem találkoztunk Gauldoth Waerjak... Kezdve azzal, hogy valaki megrepesztett egy kőfalat a szívem körül. *Mondom ki nyíltan, de Arout fürkészem közben, hogy vajon rájön kire is célzok és mire.*

- Szóval már jobban vagyok, csak még küzdök kicsit... a gyomrom rakoncátlankodik... de azt hiszem most egy ideig kerülnöm kellesz az erős szagokat. *Sóhajtok és lerakva a poharat lassan próbálok meg felállni, és egy magabiztosabb mosolyt engedek meg Gaul felé és rá emelem a szemeim.*

- De úgy vettem észre nálad is történtek változások. Freya az a sötét elf lány? Hmm érdekes választás, de a szív ellen nem lehet mit tenni igaz? *Kérdem és Arouhoz lépek, de még mivel gyenge vagyok megbotlok és szinte bele esek kedvesem karjaiba és benne kapaszkodom meg. Halkan szitkozódom magamon, hogy miért is hagytam el ennyire magam.*

__________________________
Geret:

*A zsák kivitele után jövök be keresztbe font karokkal és látom Sayla ismét Arou karjaiba. Mély levegőt vesz és inkább a falnak dönti a hátát az ajtó előtt.*

- Szóljanak, ha még segíthetek valamiben. *Mondja komor hangon és látszódik állkapcsán hogy fogait szorongatja össze, hogy ne szóljon inkább egy szót se. Próbál higgadt maradni, így behunyva szemét kezd egy felületes meditációba, de nem bírja ki a dolgot. Most hogy túl van barátja az életveszélyen kinyitja szemeit és kicsit enyhébben pillant a párra.*

- Ideje elfogadnom, hogy amit megakadályozhattam volna még nagyon rég... azt már most nincs módomban... *Utal itt erősen Aurorára.*

- Igaz hógolyó? Mennyi minden más lett volna, ha hallgatok én is a szívemre... most talán nem a te karjaidban látnám Saylat... hanem más karjában, bár talán jobb is így, hogy így alakult... inkább látom a te karjaidban, mint máséban... Más lehet hamarabb péppé vertem volna. *állapítja meg a nyilvánvalót, és látszik rajta kezdi némileg elfogadni a megváltoztathatatlant. Behunyja szemét, majd újra Aroura néz szúrósan mikor kinyitja.*

- Attól még elfogok veled négyszemközt beszélgetni! A férfiak beszéde nem nőkre tartozik. *Hangja komoly volt és elég erősen utaló arra, hogy Saylat is nőnek tekinti már.*

*Tulkas vigyorogva jelezte, hogy vette a célzást. A marengópálinka említésére felvidult, egyből ötlete is támadt a motiváció hatására. Meglátta az ajtónak támaszkodó Geretet és gyorsan, vigyorogva a pinceajtóhoz sietett, majd eltűnt a lejáróban. Neje eközben egy megértő mosoly után a konyha részbe ment és felrakott vizet forrni, aztán keresgélni kezdett a megfelelő teafű után. A gyógyult félholt hallgatta Sayla mondandóját, mérlegelte a hallottakat egy darabig, aztán a kertajtó felé nézett.*
- Tudod, remélem nem egy kőlapra hánytál, vagy a közvetlen közelébe. Oda van eltemetve Rose.
*Visszaterelte tekintetét a sárkány nőre, vigyorogva. Belül azonban kissé elkomorodott, hogy Freya még mindig nincs itt.*
- Igen, ő az, Freya Rawidan. Mi még nálatok is furcsább páros vagyunk.
*Úgy tűnt, szinte csak azért csinál valamit a kezével, hogy érezze, van egy sajátja. Vagy vakarózott, vagy gesztikulált, vagy ha semmi más nem jutott eszébe, egyszerűen csak tétlenül mozgatta ujjait. Most éppen az állát vakargatta.*
- Hát, sajnálom az aggodalmat. Nem küzdöttem odaát elég keményen, pedig egy-két dolog elkerülhető lett volna. De minden jó, ha a vége jó. Apropó, kedvenc sárkányom...
*A kezdeti lépéseknél sokkal magabiztosabban indult meg Arorua felé, akit aztán szoros ölelésbe zárt, valószínűleg a túláradó öröm és a fáradtság miatt, amit viszont nem mutatott ki azon kívül, hogy támasznak használta a nagydarab férfit. A sokéves kiképzésnek hála, az eszméletlenség határán is képes volt harcolni, így ha kellett, egész meggyőzően tudta előadni, hogy kutya baja.*
- Szívből köszönöm, amit értem tettél és hogy vállaltad a kockázatot. Apámmal ellentétben én viszont tudom, hogy hogy háláljam meg a dolgot. Majd kaptok valamit.
*Elengedte a hórihorgas megmentőjét, aztán mélyről jövő, gonosz fény csillant a szemeiben.*
- Ezenkívül adtál nekem valamit; fókuszt. Eddig azt hittem, én vagyok az egész forrása. De most... most már gyűlölhetek valamit, harcolhatok valami ellen.
*A gyilkos szikra úgy hagyta el a tekintetét, ahogy jött, a mosolya sem volt már olyan vérmes, inkább aggódó.*
- Azért remélem nem lett komolyabb bajod, "Fehér." Egyben van a fejed? Neked ugye nem mutatott dolgokat?

*Yavanna egy kész bögre forró teával tért vissza és a botladozó Sayla előtt állt meg.*
- Talán egy kicsit még jobb lenne leülni, nem?
*Megértő mosollyal adta át a bögrét a nőnek.*
- Lehet, hogy kicsit keserű lesz. Saját keverék, én szinte ezen éltem, mikor Gauldothot vártam. Sok jó hatással van az anyára és a gyerekre is a terhesség bármelyik szakában. A padló feltépése felnőtt korban mellékhatás.
*Kíváncsi tekintetét most a gyógyítóra emelte.*
- Gondolom otthon erre nincs felkészülve, csomagoljak a teából? A férjem szintén nagyon hálás, ő azt a... saját módján fogja kimutatni.
*Végszóra megérkezett az emlegetett szamár. Lábbal rúgta ki a pince ajtaját, vállain egy-egy kopott ládát cipelt. Úton a szoba közepe felé harsányan elkurjantotta magát.*
- Ital!
*Yavanna mosolya mintha évekkel fiatalította volna meg őt, Gauldoth pedig az egyik ládát meglátva úgy nézett ki, mint aki citromba harapott.*

*a „kedvesem” megszólításra fülig ér a szája és bár nagyon szeretné, csak amiatt nem kapja le Saylát, mert illetlen lenne ezt tenni miközben mással beszél.*

*Míg Sayla Gauldoth-hoz szólt, ő Geretet hallgatta és halványan elmosolyodott. A húga sokat szenvedett Geret miatt, mert a konok katona azt hitte azzal tesz jót ha távol tartja őt magától. Ő szerencsére már túl van rajta, de Geret úgy tűnik közel sem ennyire szerencsés. Remélte hogy ő is megtalálja majd azt akit közel is enged magához, de ahogy múltak az évek az öreg fekete sárkány zsémbessége és örökös morgása minden próbálkozó sárkánynőt elűzött a közeléből.*

-Senki nem tudja mi lett volna ha…. De most ez van te makacs teknős és én nem fogok egyedül maradni csak mert te annak idején másképp döntöttél! És rendben van, beszélgessünk férfi módra. Úgyis tudom hogy akkor nyugszol le ...  De a helyszínt én választom meg *ravasz fény csillant a szemében mert tudta hogy Geret hóvakságban szenved.*

*Viccelődéséből Sayla botlása zökkentette ki. Gyolsan elkapta őt és ölelve tartotta. Lenézett az ifjabb vérfarkasra és látta hogy „gyakorol” újonnan visszakapott részeivel. Mindabból amit a szellemsíkon tapasztalt volt elképzelése, de nem igazán volt mersze belegondolni miken mehetett keresztül a hosszú évek alatt. Ahogy megkapta az ölelést szélesen elmosolyodott és öles karjaival úgy megszorongatta és lappogatta Gauldoth-hátát hogy szinte összenyomta Saylával együtt, de aztán gyorsan engedett a szorításon, nehogy bármelyiküket is összeroppantsa.*

-Túl vagy rajta! És szívesen segítettem! Tudod kedvenc vérfarkasom nem semmi küzdelem volt a részedről ennyi időn át harcolni a … azzal a rémmel. :)Tehát nekem ne szerénykedj azt állítva hogy nem tettél ki magadért. Ha úgy lett volna akkor egy napot sem éltél volna túl. ami engem illet nem adtam én neked semmit amit gyűlölnöd kellene. Van valami amitől távol kell tartanod magad. De a gyűlölet negatív energia ami ellened fordítható. *tartott egy kis gyors oktatást majd mikor Gauldoth elengedte, a baljával továbbra is ölelve Saylát, a férfi vállára tette a jobb kezét mintha csak pihentetné azt, s közben egyenesben tartotta hogy ne inogjon.*

-Az elmém? *jólesően kuncogott* -Nézz csak arra a feketére ott az ajtóban, meg erre a másikra a vizespohárral a kezében *mondta úgy, mintha a másik kettő sárkány nem hallaná és csak ketten beszélnék ki őket titokban* - Szerinted ki lehet ezt bírni őket mentális pajzsok nélkül? *kérdezte de aztán hozzátette:* -a mesterem eléggé alaposan megerősítette azokat a pajzsokat mágikusan így a rém nem tudott behatolni az elmémbe. Ha van kedved meglátogatni a mesteremet, akkor bizonyára szívesen felerősíti a tieidet is megelőzés végett.. De ha erre döntesz akkor tudnod kell hogy ő meglehetősen fura alak. Biztosan kapnál valami kimondhatatlan becenevet….

*ismételten visszapillantott Geretre csak hogy felmérje mennyire sietős neki. Még voltak tervei a barátjával mára mielőtt visszaindulnak.. Nem akarta hogy visszafelé egyenesen repüljön. Elvégre tegnap volt a születésnapja és még egy kicsit sem mulatott*

-Az én bajom csak ez után fog következni *kuncogott megint  a kérdésre* -amikor megkapom a magamét mert elszerettem a legjobb barátomtól az unokahúgát… és a válasz igen. Mutatott nekem dolgokat… eleve kettőt is. *mondta hangosan és láthatóan nem aggasztotta túlzottan az a lehetőség hogy Geret kalapács öklei előbb utóbb lesújtanak*
-De kérlek, ne Fehérnek szólíts ahogy ő tette.. még a végén azt fogom hinni hogy kiszabadult és neked esem egy spéci bénító és egyben hashajtó főzettel… inkább legyek Hógolyó! Az jobban tetszik

*Hálásan tekintett Yavannára amiért pártfogásába vette Saylát és készített neki teát. *
-Valóban nincs nálam és otthon sincs ebből tartalékom. :)Nagyon szépen köszönöm! De ha nálunk is felszedi majd a padlót a kölök akkor abból vagy bányász lesz… vagy tűzszerész… *más nem jutott eszébe mi téphetné fel a sárkányfog szírt kövét magát*

*Tulkas belépőjére odakapta a fejét és eleresztett egy 24 karátos mosolyt. Nem tudta mi van azokban a ládákban, de bármi ITAL legyen is az, biztosan elég ahhoz hogy Geret hazafelé tartó röppályáját hetekig tanulmányozhassák a függvényspecialista matematikusok.*

-Nohát Tulkas! S miféle ital az? *kérdezte mosolyogva, majd Saylára pillantott és felemelte és megingatta a mutatóujját mintha csak azt mondaná „neked most már nem szabad inni ilyesmit”

*Gaul válaszán kicsit gondolkodóba esem de megrázom a fejem.*

- Nem... nem láttam kőlapot a közelben sem, nem hogy arra ürítsem gyomrom nem létező tartalmát. *Mondom és Freya említésénél már Arou karjaiban vagyok, így az utána érkező ölelésből én is kapok. Nem sok időm van elhúzódni, bár nem szólok és nyögök fel, de tény Arou erősen tud szorítani. Mikor elenged nagyot sóhajtok és felegyenesedem, hogy végre kicsit vissza szerezzem az önbecsülésem.

Ekkor lép hozzám a Gaul édesanyja a teával.*

- Köszönöm asszonyom, de lassan jól leszek. *Mondom kicsit kínosan, de csak vissza ültetnek a kanapéra amire nagyot sóhajtok.*

- Igazán köszönöm, de nem hiszem, hogy probléma lenne. *Mondom kínos zavarral, mert nem igazán érzem, hogy emiatt a dolog miatt másként kellene viselkednem. Belekortyolok a teába ami tényleg keserű, de nem mutatom ki. Vissza akarom szerezni az önbecsülésem. Ekkor jön Arou elmepajzsával kapcsolatban az utalás. Szemeim megvillannak felé és tőröm előkerül csizmám szárába és Arou füle mellett elsuhanva áll bele a falba mögötte.*

- A francba mellé ment... pedig ellenőrizni akartam, hogy a vissza kapott karod újra vérzik-e, vagy érzed-e vele a fájdalmat Gaul...  *mondom elterelésképp, de pontosan céloztam. Yavanna szavaira nézek fel ismét, majd Tulaks jelenik meg és nagyot sóhajtok, mert Arou intését is láttam.*

- Sejtettem, hogy én ebből is kimaradok! De jó életbe Arou egy pohárkával se érdemlek meg?! *Fakadok ki és mély levegőt véve adom fel a dolgot.*

____________________________________
Geret:

-Felesleges a múlton rágódni. *mondja bele törődve és nyújtózik inkább egy nagyot. Jól halhatóan végig roppannak a csontjai.*

*Egészen addig nem szól egy szót se míg Tulkas meg nem jelenik a ládákkal.*

- Házi készítésű farkasvér? *Teszi fel a kérdést és közelebb megy a ládákhoz, hogy jobban szemügyre vegye azokat. Nagyot sóhajt.*

- Abban bíztam hamar hazaérek, de látom a napot itt töltjük... *Nyugszik bele a dolgokba, hiszen már nem tud mást tenni. Itt van és még egy évvel öregebb lett tegnap. utálja a szülinapját, de sejthette volna, hogy Arou készül valami hasonlóra, bár tény kíváncsi lett volna, hogy milyen is a hógolyó részegen. Régen volt már az mikor utoljára sikerült leitatnia a barátját.*

- Ahogy mondod, házi farkasvér! A testvérem küldte! *vágta rá Tulkas széles mosollyal Geret kérdésére, majd óvatosan lerakta - egyelőre a földre - az egyik ládát, amiből üvegcsörgés szűrődött ki. Felegyenesedett, aztán immár szabad kezével megpaskolta a másik faládát is.*
- Ez itt pedig mézbor, az erdei elfektől. Teli van vele a pince.
*Azt is lerakta, aztán kinyújtóztatta végtagjait. Körbenézett, rájött, hogy valahova le kéne ülni. A félretolt bútorokhoz ballagott és munkához látott, amíg Gauldoth ide-oda lóbálta a kezét.*
- Persze, kitettem magamért, de küzdhettem volna jobban, erősebben, túlságosan is hagytam magamat. Meg persze nem úgy értettem, hogy szó szerint adtál nekem valamit amit utálhatok, de az emlékeimet viszont valóban visszaadtad. Az a rém elzárta őket, hogy ne tudjam ráfókuszálni az akaratomat és elnyomni, véletlenül se.
*Magyarázat közben megkocogtatta a halántékát.*
- Onnan tudom, hogy egy kis időre én is beleláttam a fejébe. Furcsa két szögből látni, ahogy elrabolja a testemet. Így belegondolva arra nem szívesen emlékszem... viszont azt még tudom, hogy kedvel téged. A mesteredhez pedig egyszer elnézhetünk, egy Waerjaknál - pláne nálam - furcsább alakot nehezen találsz!
*Ekkor zúgott el Sayla tőre a kedvenc sárkánya feje mellett, bár a küldő elmondása szerint a pengét neki szánták. Vette a célzást és rákontrázott, felnevetett, aztán karba tette a kezeit és dobolni kezdett jobb kezének ujjaival.*
- Hát akkor még nagyon nem vagy jól, ha ekkorát tévedsz ilyen távról!
*Lehajolt és felnyitotta az egyik ládát, amiben mézboros üvegek sorakoztak. Kivett egyet, de még nem nyitotta ki, megvárta a többieket. Édesapja eközben odavitt egy dohányzóasztalt, aköré pedig odahúzta a kanapét amin Sayla volt, plusz még három fotelt. Felnyitotta a másik ládát is, majd mindkettőt felrakta a dohányzóasztalra, aztán kivett két üveget a farkasvérből és jókedvű sóhajjal dobta le magát az egyik fotelba. Yavanna leült a karfára, közel húzódott férjéhez és várakozóan tekintett rá. Az csak ránézett, majd az üvegekre.*
- Mi? Magadnak nem hozol?
*Jutalma egy komolytalan tasli volt, amit vigyorral fogadott, és feladta az egyik üveget. Az asszony felkelt és hozott hat poharat, amiket szétosztott, ezután újra elfoglalta helyét a fotel karfáján.*
- Ha jól sejtem, még mindig szereted a farkasvért, Geret. Hány év is telt el azóta...? Harcolsz még?
*Gauldoth kibontotta az egyik üveg mézbort és letelepedett a szülei fotelja és a kanapé közti fotelra. Üvegével a gyógyító felé bökött, láthatóan az aggályai nem múltak el könnyen. Tapasztalatból beszélt.*
- Szóval akkor semmit nem mutatott neked? Az "időn túlról"? Annak idején egy darabig én sem jöttem rá, hogy történt valami, idő kellett mire bekattantam tőle.
*A szemei közben Saylara tévedtek, aztán a hasára. Valamit furcsállt.*
- Egyébként... ti mióta is vagytok együtt...?

*Pontosan annyit tettél amennyit lehetett! *Veregette meg Gauldoth vállát majd elengedte* -Többet nem tehettél. De egy hét múlva még felkereslek egy rutinvizsgálatra… nem lesz fájdalmas, mindössze a gömböt ellenőrzöm le. De mivel a rém belematatott az elmédbe és az emlékeiddel szórakozott én nagyon szeretném ha Zelenka mestertől tényleg kapnál elmepajzsokat. A furcsa alakokat imádja.. ezért ne csodálkozz ha majd tanulmányozni akar. De nyugodtan háríthatod ha zavaró. Nem fog megsértődni. A rém kedvel engem? Nos el kell szomorítsam, de már foglalt vagyok. amúgy sem volt az esetem. *viccelődött, de magában nagyon is komolyan vette Gauldoth szavait és azt is hogy el kell látni elmepajzsokkal. Nem mondta neki, de a gömb vizsgálata mellett még egy keresővarázslattal is készülni fog, ami ellenőrzi, hogy nem e maradt hátra esetleg elbújtatva valótlan emlék.*

*A füle mellett elsuhanó tőrre elkerekednek a szemei és úgy tesz mintha megijedt volna, ám tekintetében látszik hogy ez csak játék. Színpadiasan a szívéhez kapott mintha helyben infarktusa lenne*

-Jajj öreg szívem.. ne ijesztgess, még a végén vénségemre meg kell tanuljak futni. Nem elég nekem hogy a bácsikád edzésben tart, már te is kezded? *ál-felháborodása azonban nem tartott sokáig és odalépve Sayla tőréhez, kihúzta a falból és a pálinkás hordócskához lépett ami még a padlón hevert a kiömlött tégely mellett. Letette a tőrt a padlóra és a maradék kencét mentve ujjával visszatolta a még tisztán maradt anyagrészt majd rácsavarta a tetőt. Ujját megtörölte a felszedett és félretett takaróban, majd összehajtogatta az anyagot és kivitte a zsák és a táskája után hogy beletegye azt is. Elhaladva Geret mellett odaszólt neki*

-Akkor a havas hegycsúcsok megfelelő helyszín lesz ugye? Ott nem zavarna minket senki. *utalt a feltett kérdésre kifelé menet. Elpakolta a holmikat és befelé jövet folytatta:* -Ott tényleg beszélgethetnénk.. kiabálhatnánk is és mégcsak nem is hallaná senki… *kacsintott Geretre, majd hagyta hadd volna el barátja figyelmét a behozott ital. Megakadt a szeme azon hogy Tulkas Saylával együtt húzta át a kanapét, de csak somolygott rajta. a lány majd puffog ha úgy látja jónak. Ha meg nem puffog, akkor ő meg minek is tenné*

-Ha a házigazdáinknak nincs ellenére persze.. Akkor bontanám a pálinkát is. *lehajolt a kis hordóhoz és felpillantott Tulkas és Yavanna közjátékára. Oldott volt a hangulat. A ház pedig most még otthonosabbnak tűnt mint amikor elsőnek belépett rajta. Felvette a hordót Sayla tőrével együtt és azzal feszítette ki belőle a dugót, majd a dohányzóasztalkára nézett és a poharakra. Ez bizony hat…. na jó… legyen Saylának is most még…. alig pár naposak, még nem árthat.*

*Töltött a hat pohárba pálinkát. Négybe többet, kettőbe csak kevesebbet. Letette a hordócskát az asztalra, majd az egyik kevesebb pálinkát és a tőrt odaadta Saylának, a másik kis pohárral pedig mellé ült a kanapéra. A marengópálinka erős de kellemes illata kisöpörte a gyógyítással járó kellemetlen szagok maradékát.*

-Kedvenc vérfarkasom, ne aggódj! Nálam tökéletesen működtek azok az elmepajzsok. *biztosította a vérfarkast a saját épsége felől, majd elnézést kért, elfordult és kifújta az orrát. alvadt vér.. na igen. Ez a túlerőltetés jele. Még jó hogy Geret megitatta vele azt a fiolát így a saját gyógyító ereje azóta már orvosolta is a problémát. Gyorsan eltüntette a korábbi orrvérzés nyomait és eltette a zsebkendőt*

*Átölelte Sayla vállát és úgy válaszolt a kérdésre.*
-Alig pár napja. Eras úrfi által szervezett vadászaton jöttünk össze. Az ikrekről pedig Gaia már akkor küldött egy jós álmot Saylának. Az hogy most a gyógyítás alatt még láttam is a lelküket, csak magabiztosabbá tett. *mosolyodott el és adott kedvese arcára egy puszit*

-Kóstoljátok meg kérlek. Javaslom igyunk az első pálinka kört Gauldoth egészségére!