Malaia est - Tánctér melletti nézelődök között

*Gulába rápillantott a következő cetlire amit hosszan elolvasott. Egy kis ideig gondolkodott rajta. Ha nem lenne itt e vendég, akkor simán elvigyorodna azt a megjegyzést adva régi barátjának ,hogy " Majd hiszem a látom." De így meg kellet elégednie valami kevesebbel. Rábólintott.*
- Legyen így. Édesanyád mindenképp örülni fog neki. És habár most elég kacifántos minden, azt hiszem Sélés is örülni fog.
* Látta ,hogy Mori nézelődik, valószínűleg tudta is miért, de ráhagyta. Csak elmosolyodott. Kíváncsi volt arra ,hogy mi lesz ennek a vége.*

*Hosszan nézte a nőt. Úgy tűnt annak válasza egy kicsit megnyugtatta, de azért még figyelte. Egy apró mosollyal biccentett felé. Ismerte azt a helyet, sajnálatos módon azonban nem tudott a balesete miatt elmenni még oda. Megérintette egy kicsit a nő karját.*
- Remélem minden rendben van ott. Habár biztosan...mindig is figyeltek ott mindenre.

- Nem...ez tényleg nem szükséges.
*Vonta el a kezét. Senkitől se várta el ,hogy túlságosan magasztalja. Ez nem volt másképp a nővel sem.*
- Ne csüggedjen...habár talán Mori nem érti amit mond, én igen. Nagyon ritka az a kalligráfia....a grafológia nagyon szép ága a tudománynak és sokat mesél az író személyiségéről és érzelmeiről. Habár, sajnos ennél jobban nem tudtam bele bonyolódni magam sem.

*Észreveszi ,hogy a másik nagyon néz valakit. Megrázza a fejét, és nem teszi szóvá.*
- Maradjon csak itt. ~ Míg ki nem derítem mi folyik itt...~ Tudom milyen az. Jelenleg nekem is eltűnt pár barátom...de valahol itt vannak. Ebben biztos vagyok.

*Selestina meglepődött amint Gildas elhúzta magával. Már előtte lévő apró pírt sem pontosan értette... illetve, megértette a saját oldaláról. Csak azért volt ugyan olyan ,mint máskor, mert tudta, főleg ma, mindenki figyel mindenkit. Fiatal lány lévén, pedig őt még jobban. Nem akart bonyodalmat ,vagy gondot másnak. Amint elértek a padokon is túlra érdeklődve nézett a másikra. Amikor az megszólalt meglepődött...úgy tűnt egy ideig...sőt hosszan nézte így. Talán az meg is ijedt ,hogy most haragszik...pedig nem erről volt szó.*
- Istenem....
*Suttogta ,majd döbbenete átváltott, kedves és szeretetteljes pillantásba. Kicsit megérintette az ál Gildas áll vonalát s megrázta a fejét.*
- Kuku...ott..rájöttem ,hogy te vagy...ezt köszöntem meg neked. Annyira.... annyira kedves vagy. *nézte ,majd elvette kezét onnan s ugyan olyan kedvesen nézte.*
- Nagyon nagyon jó barátja vagy Gildasnak , és nekem is. Nagyon szépen köszönöm, nagyon szeretlek úgy ahogy vagy.
*Átölelte volna legszívesebben ,de nem tehette. Már így is valószínűleg nézték , mert külön volt.*
- Amikor ott megláttalak...tényleg azt hittem te vagy...de... Gill egy kicsit alacsonyabb... *mosolyodott el* és... másképpen néz .....azt nem tudod lemásolni.

*Szótlanul követte Kukuékat. Meg kellett volna várnia Gulábát! Ekkora tömegben sosem találja meg! Elcsigázott arcot vágott, majd lezuhant az egyik székre Retnar mellé.
Nézte az előadást. Bár mindegyik résztvevő a lehető legjobbat nyújtotta, szeme csak akkor csillant fel, mikor meglátta Selest. Szíve felragyogott. Majdnem felkiáltott, hogy: az az én húgom, az az én húgom, látják, milyen gyönyörű? Persze mások nem érthették volna kettejük kapcsolatát (hogy egyszer csak úgy kijelentette, hogy húgává fogadja az elfet), így inkább mégsem tette.
Észrevette, amint Kuku átváltozik egy ismeretlen férfivá. Felvonta a szemöldökét. Mi ez az egész? Majd elhesegette ezt a gondolatot. Ragyogott a büszkeségtől, amikor Seles odaért hozzájuk, gratulált a színvonalas produkció miatt, ám a lány az alakváltóval volt elfoglalva. Kinek a küllemét vehette fel Kuku? Aztán megvilágosodott. Biztos azét az átkozott Gildasét! Hogyhogy nem jött el az estre? Hiszen Seles nagyon várta már! Igyekezett lehiggadni, miközben az alakváltó és az elf távoztak.
Maradék dühe nyomban elillant, mikor meglátta Gulábát. Azonnal elindult felé, bár ez meglehetősen nehéz feladat volt a rengeteg ember miatt.*
- Elnézést! Bocsánat... Ne haragudjon... *morogta maga elé. Nagyon nehezen tudottszlalomozni emberek között, a két hatalmas szárnya miatt.
Végül odaért mellé.*
- Szia! *üdvözölte a nőt* Ne haragudj, hogy nem maradtam ott a sátor mellett, de elég barátságtalanul méregettek, nyilván azt hitték, valami rosszban sántikálok, pedig ugye azok az idők már rég elmúltak... *miért fecseg itt össze-vissza?* Remélem nem haragszol. *és szemében valódi bűntudat ült.
Ekkor vette csak észre a két idegent. Vagyis mégsem teljesen ismeretlent. A nőt mintha már látta volna valahol. Biztos volt benne. Honnan ilyen ismerős?
A fiút látva Gulábára nézett. Nem, neeeem, biztosan csak barátok. Mindenesetre közelebb lépett a lányhoz.*
- Üdvözlöm, önöket, Chris Hailer vagyok. *Theta felé bólintott* Azt hiszem, mi már találkoztunk. *és kutatóan nézett rá, hátha a lány is felismeri, és elmúlik ez az idegesítő "tudom, hogy ki ő, csak nem jut eszembe" érzés. Miután válaszolt, kézfogásra nyújtotta a kezét Mori felé.*

*Miután befejezte a mondandóját, oldalra pillantott és meglátta, amint Kuku a másik alakjában elkapja Selestinát és félrehúzza. Furcsállta a dolgot, de... hát, biztos az ő dolguk. Aztán Christ kereste a szemeivel, őt is megtalálta, az idősebbik Saika testvér felé tolakodva. ~Mint az elefánt a porcelánboltban,~ vigyorgott magában. Immár kettesben maradt beszélgetőpartnerével, akire visszanézve észrevette a viselkedését, majd azt ahogy leül. Összevont szemöldökkel leguggolt az őrző elé.*
- Leiran kisasszony? Jól érzi magát?
*Először furcsállta a dolgot, de gyorsan valószínűsítette, hogy valamiféle tömegiszony lehet. Kezét a vállára tette és enyhén megrázogatta.*
- Aurelius meg fog ölni, ha mellettem lesz valami baja... *mormogta magában, aztán megint fennhangon beszélt.* - Hall engem?
*Amint meglátta a rémülettel telt szemeket, beigazolódott a gyanúja. Kezét a vállán tartotta, beszédében nyugodt és kellemes hangsúlyra váltott. Észrevette, hogy gyógyítani próbál, mire halványan elmosolyodott. ~Legalább stressz helyzetben nem fagy le teljesen... nem rossz. Kíváncsi leszek, méltó lesz-e az apja helyére.~*
- Jól van. Ne a gyógyításra koncentráljon, kezdjük valami egyszerűbbel, csak lépésenként. Hamarosan vége lesz, nincs gond. Figyeljen csak a hangomra és a lélegzésre, most csak erre a kettőre. Mélyen és egyenletesen lélegezzen, minden rendben lesz. Segítek kijutni innen valami tágasabb helyre, rendben? Csukja le nyugodtan a szemeit, majd én vezetem és szólok, ha kinyithatja.
*Ahogy felállt őt is talpra segítette, a kalapot pedig a fejére tette; így feltűnőbb volt, és ahogy egyik kezét előre kinyújtva lépdelt előre, gyorsabban reagáltak és messzebbre elkerülték a nagykalapos sötételfet. A nyitóünnepségre összegyűlt tömeg szélén voltak, pár méterrel a sűrűbb rész után. Levette a kezét a válláról, de továbbra is Leiran mellett maradt, nem akarta túl korán magára hagyni.*
- Még mindig rosszul van? Esetleg segíthetek valahogy?

*A barna hajú elf reakciója megnyugtatta, és ahogy visszanézett elkapta Gulába mosolyát is, amire egy ravaszabb vigyorral válaszolt, közben már írt is. Ez most valamivel hosszabb ideig tartott, de sikerült befejeznie.*
"A szüleim már tudják, a reakciójuk pedig nagyon 'hozzájuk illő' volt, hogy finoman fogalmazzak.
Úgy véled Sélés is örülni fog? És te mit szólsz hozzá? Nem tudod, mi rólam a véleménye?"
*Evangelinet hallgatva szinte elszontyolodott mikor hallotta, hogy nem segíthet a másik elfnek, viszont mikor az édesapa került szóba, újra felcsillant a szeme. Kezébe vette a tollat, és megint írni kezdett. Aztán ezt a lehetőséget is keresztülhúzták... így hát ő is. Végül egy másik papírt adott Evangeline kezei közé.*

"Milyen eredetű a probléma? Csontok, ízületek talán? Azokon terápiával nagyon kö Ha meggondolnád magadat, keress fel itt a faluban.
Sajna régóta most először vagyok itt, így én nem, de a barátom biztosan tud útmutatást adni."
*Ekkor jött a képbe egy újabb férfi, aki Chris Hailerként mutatkozott be. Már amikor odalépett hozzájuk, írni kezdett amíg felmérte a minden bizonnyal sárkány férfit, már ha a pikkelyes szárnyakat vette alapul. Úgy tűnt, ezek kifejezetten érdekelték. Kitépte a fecnit amelyet ballal nyújtott oda a kézfogás után és így szólt:*
"Üdvözöllek a faluban! A nevem Morigandra Malatar, a Saika család régi barátja."

*A kalap megint lekerült, tiszteletből és illemből, mikor Leiran összeszedte magát. Felvonta az egyik szemöldökét, de a mosolya még mindig nem tűnt el.*
- Mármint mi "ez hogy"?
*Hátranézett a tömegre amíg az őrző a szemeit dörzsölte, majd visszafordult.*
- Látomások? A jó erős macskagyökér tea segíthet rajtuk, bár ha éberen is megtörténnek, akkor a helyében hozzáértőbb segítséget keresnék.
*Tovább mosolygott a történtek és a téma ellenére is, élvezte a kis beszélgetést. ~Viszonylag gyorsan összekapta magát... ügyes. Szilárd.~ A kérdésekre nemes egyszerűséggel széttárta a kezeit és megvonta a vállait.*
- A munkatárs talán nem a legjobb szó... de a főkönyvtárban dolgozom, az őrzők városában. Mit mondhatnék - jobb szeretem a magányt, amikor mégis látni, próbálok észrevétlen maradni. Most nem szeretnék a hivatalos ügyeinkről beszélgetni, de ha megfogad egy tanácsot...
*Itt kis szünetet tartott és körbenézett, hogy látja-e valahol Selestinát, de sehol sem találta. Remélte, idetalált az a valaki akinél a könyvei vannak, és nem neki kell kutatnia utána. Továbbra is a nyugodt hangsúllyal beszélt, amivel az előbbi roham alatt is.*
- Elnézést kérek, csupán kerestem valakit. Szóval a helyében én megemlíteném az édesapjának, hogy mihamarabb, úgymond "hivatalosan" is mutasson be minket egymásnak, úgy már világosabbak lesznek a dolgok az ön számára. Pusztán azért nem találkoztunk, mert nem volt rá szükség, hogy találkozzunk. Mindenesetre örülök, hogy önbe botlottam - pláne így, hogy segíthettem.

*Megrázom a fejem a következő kérdésére és mély levegőt véve dörzsölöm meg a homlokom.*

- Már ittam ma macskagyökér teát, de láthatóan nem használtak. Atyámnak elmondtam de ő nem látott semmi nyomot az emlékeim között, pedig tudom, hogy láttam. *Mondom majd újra felnézek a sötét elf férfira és leengedve kezem kulcsolom össze magam előtt és érdeklődve figyelem. Alaposan megfigyelem arca minden részletét és mikor mondja, hogy a könyvtárunkban dolgozik még inkább elhűlök.*

- Ott dolgozik, ahol én lakom és soha nem láttam? *Kérdezek rá és megrázom a fejem.*

- Nem ez így képtelenség. Mindig oda figyelek a betévedő emberekre. A memóriám kiváló... nem igazán értem miként tudta elkerülni a figyelmem. *Mondom ajkamba harapva kicsit értetlenül.*

- Mindenképp rá fogok erre kérdezni atyámnál és megfogom kérni, hogy mutasson be önnek ha ez a nem hivatalos bemutatkozás. *Mondom felnézve rá és oldalra döntöm a fejem.*

- Van még esetleg valami amiről mint tanács vezető tudnom kellene? *Kérdem ránézve érdeklődve mert most valahogy az egész életem fenekestől felfordult. Nem bírom úgy a pluszt mint reméltem, de erről még Erasnak se beszélhetek. ~Remélem nem amiatt vannak ezek a szörnyű látomások. Lehet el kellene mennem Zerenkához, vagy Arouhoz.~ Fut végig a gondolat a fejemben.*

- Retnar őszintén örülök, hogy megismerhetem, bár lássa be eléggé bizarr, hogy ön ismer engem én önt viszont nem. Ráadásul ott van bejárása ahol én lakom és ha jól vettem ki szavaiból, mi is kollégák lennénk. *Mondom és kicsit össze szűkítve a fejem kattognak az agy tekervényeim, bár nehezen esnek le a dolgok viszont hirtelen kattan be.*

- Maga a titkos könyv moly aki másolja a könyvtár számára a könyveket, mint domború nyomásra mint normál írásra? *Kérdem és ajkaim kis résre nyílnak.*

- Értem, értem... pedig Aurelius aztán alapos munkát végez, ha kutakodik. Ebben az esetben az én tanácsom vajmi keveset érhet.
*Minél bizonytalanabbnak érezte Leiran a lába alatt a talajt, annál szélesebben vigyorgott és magában folyamatosan elemezte az előtte állót. ~Szeret mindent az irányítása alatt tudni... ez jó, jó vezető. Viszont túl könnyen meginog...~*
- Dehogy képtelenség. Csupán értek ahhoz, hogy maradjak a háttérben.
*Felcsillant a szeme, mikor a nő beleegyezett, hogy megkérdezi édesapját. A következő kérdésre csak halkan elnevette magát és legyezett a kezével mielőtt válaszolt volna rá.*
- Mondhatni hogy van, de arról majd az édesapjával beszéljen, mert én nem vagyok feljogosítva hogy elmondjam. Viszont igazán nem kell emiatt jobban felizgatnia magát az imént történtek után. Ha ez megnyugtatja, nem mondanám, hogy ezelőtt is ismertem önt, csupán láttam párszor és Aurelius is megemlítette, ez minden.
*Amikor azonban Leiran már félig eltalálta a megoldást, jóízűt nevetve tapsolt párat válaszadás előtt. ~Apja lánya, a kis gondolatolvasó!~*
- A "titkos könyvmoly"? Így se hívtak még... de igen, mondhatni. Valójában most is ezügyben vagyok itt, pár igen értékes kötet nyomai ide vezettek. De sajnos még nem tudtam megszerezni őket.

*Megnyugodott, hogy nyert némi időt az Otthon mesével.*

Köszönöm! De ha zavarok, szóljatok nyugodtan, keresgélek egyedül! Esetleg tudhatom, hogy Ti kit "vesztettetek el"? *Közben a kétajtós szekrény elsétált mellettük. Theta hosszan figyelte a férfi kecses mozgását. Sokkal ügyesebben szlalomozott az emberek között, mint korábban Theta. Egyelőre nem bukott le. Ekkor egy újabb fecnit kapott a férfi elftől. Elolvasta az áthúzott sort is, kicsit elmosolyodott.*

Volt egy kuruzslónak mondható gyógyítója az édesapának, de egy ideje már őt sem látogatja meg. Tüdőbaj. Mindegy is. Köszönöm az ajánlatot, de engem sajnos nagyon-nagyon ritkán engednek ki az Otthonból. A barátom pedig, akinek beteg az apja, egy sötét elf. Aligha hiszem, hogy ellátogatna ebbe a faluba. De köszönöm a kedvességed! Megmondom neki, Morigandra!

*Mikor befutott Chris, meglepte Thetát. Ismerik egymást? Mifene? Vajon hol? Emlékeiben kutakodott. Egyszer mintha látta volna átfutóban a vérfarkasoknál, mikor jöttek a felkelők Whran vezetésével. Még a kocsmában. De tényleg csak egy pillanat volt az egész, nem beszéltek egyáltalán. Nagyobb esélyt látott abban, hogy valakivel összekeverheti.*

Nem hiszem, hogy találkoztunk volna. Kiskorom óta alig hagytam el az Otthont az Északi Faluból. A nevem Evangeline! Örvendek a találkozásnak, Chris!

*Carme is hasonlóképpen üdvözölte az öreg vezetőt, majd hagyta a férfiakat érvényesülni míg ő inkább megfigyelő állásponton volt. Az idős elf egyértelműen sokat megélt és nagyon is okos. Az, hogy Erassal hogyan beszélgetett egyértelművé tette a számára hogy inkább lerázná már a két tanácstagot. *

-Köszönjük Kalí! Maga igazán kedves. Remélem lesz még szerencsénk találkozni. *Hajolt meg elköszönőleg, egyértelműen jelezve ezzel Dilecnek,hogy nem kellene tovább zavarniuk az előljárót.*

-akkor talán nézzük is meg azokat az italokat ha nincs ellenetekre. *mosolyodott Erasra majd Dilecre és remélte nem lesznek részegek a fiúk. Bár lehet nem tűnnek elsőre erősnek az elf italok, de sose lehet tudni. Az elf mézborok is lassan de biztosan részegítik le azokat akik mérték nélkül isszák mert nem érezni benne az alkoholt…*

*Kuku azonban nem bírta megállni hogy ne boruljon Selestina nyakába és még ráadásul bőgni is kezdett. Annyira megkönnyebbült hogy a lány nem haragszik rá és még meg is dícsérte, meg is köszönte. Az ál-Gildas hangosan szipogva hagyta abba a bőgést és belefújta az orrát a szakadt sárga köpönyegbe. Nem foglalkozott vele hogy mások esetleg nagyon félre fogják érteni ezt az egészet.*

*Megtörölgette a szemeit és párat pislogva ismét a díszekre esett a tekintete ahol ott volt a fekete szivecske mintás aranysárga alsógatya. Örömében hogy mégis itt jártak a koboldok megperdítette Selestinát a vállánál fogva és lelkesen a dísz irányába mutatott.*

-Nézzedcsak Ceres! Asztat a díszt neked tették oda a kobódok mint Gídasz szívének üzenettyét! Ezek szerint mégiccsak itten vótak! Lehet Gídasz is gyön valahunnan. Akkó majd én visszavátozok Elejonórrá. *közölte az ötletét immár mosolyogva*

*Közben változtatott a magasságán, hogy hitelesebb Gildas legyen.*

*Továbbra se engedem el össze kulcsolt kezeimet és bólintok válasz adásaira. Hosszan figyelem minden rezdülését és abból próbálok némi pluszt leszűrni. Nem igazán értem, hogy mi is folyik a háttérben, de utána fogok járni. Az tuti, hogy apámat kérdőre fogom vonni ez ügyben. Rendben hogy az apám, de ne titkolózzon előttem, mert azt naggyon nem szeretem.*

-Mindenképp beszélek erről apámmal, mert nem értem titkolózásának okát, önt természetesen nem faggatom tovább, hisz ha jól vettem ki szavait. Apámnak tett eskü köti, hogy tartsa magában az információkat. *Mondom és kezemet felemelve kicsit meg dörzsölöm azt és egy kis erőt használva vonok jég burkot testemre. Ez mind össze két pillantás, de mégis látható az élesebb szemeknek, ahogy a jég végig futva testemen a fény megcsillan rajta.

A taps meglep és oldalra döntve fejem uralkodom magamon, bár elképedésem mégis ki ül arcomra, de csak haloványak.*

- Nos... örülök, hogy megnevettem és hogy megismerhettem azt a személyt aki a könyveket adja a könyvtárunkba.Igazán érdekes könyvekkel gyarapította a könyvtárunkat és most már nem titkos, de eddig nem tudtam atyám honnan szerzi a másolatokat, hiszen neki nem volt ideje arra, hogy készítsen ilyeneket. A domború írásos könyveket külön szeretném megköszönni, hiszen így azok is olvashatnak akik nem látják az írott szót. *Mondom és haloványan elmosolyodom.*

- Igazán kíváncsivá tett, hogy milyen könyvek lehetnek az új szerzeményei, kíváncsian fogom várni, hogy könyvtárunk polcaira is bekerüljenek. Bízom benne, hogy mihamarabb el tudja őket kérni, és neki tud látni a lemásolásukhoz és tanulmányozásukhoz. Számomra a legnagyobb öröm, hogy ha egy új könyvel gyarapodik a könyvtárunk. Főként most már, hogy ismerem azt, akinek ezt megköszönhetem. *Szavaim komolyak és egyáltalán nem hízelgőek. Körbe pillantok Gildast keresve, pontosabban Kukut, mert hiába jó az alakváltó képessége engem nem ver át. Erast, Dilecet, Carmet pillantom meg Kalí társaságában. Eléggé sokan vannak körülötte, így inkább nem szeretnék még egy rém képet látni. Nem tudom mitől lehetnek ezek, de rá kell jönnöm. Visszapillantok Retnarra.*

- Esetleg tudja kiknél vannak azok a könyvek, hátha én magam is ismerem és tudnék segíteni megtalálni innen a nézelődők széléről. *Ajánlom fel segítségemet, bár nem akarok tömegbe menni. Még Selestinától is bocsánatot kell kérnem.*

*Dilec is érezte, hogy talán ezt a jópofizás a házigazdával témát nem kellene tovább erőltetni.*

Igen, ez szerintem is jó ötlet! További kellemes estét, Kalí!

*Erasra pillantott, és kicsit megrázta a fejét. Még szerencse, hogy türelmes Kalí, más már biztos bedühödött volna a pimasz beszédén a férfinek.*

Szóval Te inkább pálinkáznál? Én a bort jobban szeretem. Az elfek mit is isznak, Carme? Mézbort vagy mézsört? Nézzünk szét az asztaloknál, mit szóltok?

*Kicsit széttárta magán az utazóköpenyt, kezdett melege lenni benne. Leiran szavaiban bizonyos élt vélt felfedezni, amit nyilván "titkolózó" édesapja felé fordult. Bár nem hitte volna hogy komolyabb vita és sérelem lesz majd a következmény, de azért szerette volna eltompítani a zaklatott érzelmeket. Hátrasimította a haját miközben tagadólag megingatta a fejét a beszéd előtt.*
- Talán nem jól sejtem, de úgy látom, jobban zavarja ez a dolog, mint kéne. Kérem, a legcsekélyebb haraggal se legyen az édesapjára. Biztosíthatom, hogy minden oka megvolt hogy úgy cselekedjen, ahogy.
*Észrevette az apró csillanást a nő körül, de nem szólt róla semmit. Ehelyett hallgatta a köszönetet, ami után őszinte mosollyal meghajolt.*
- Ez csak természetes, hiszen Aurelius többet tett értem, mint bárki az életem során. Ezért cserébe megteszem, amit csak kér. Emellett pedig nem fáradtság, ugyanis nagyon szeretem a munkát amit végzek. Mindig is vonzódtam a könyvtárakhoz és a tudáshoz, és hogy ezt gyarapíthassam, nos az önmaga jutalma.
*Komolyan gondolta amit mondott, ez most nem egy játszott szerep volt - valóban élvezte amit csinált, és Aureliusnak is visszafizethette a kedvességét ezáltal. Ahogy beszélt, a távolba révedt mintha nagyon régre emlékezne vissza, aztán valamivel gondterheltebbé vált az arca ahogy az aktuális könyvekről esett szó. Hátrapillantott, vissza a tömegbe, de aztán Leiran felé fordult.*
- Nem tudom, kinél lehetnek. Selestina Saika fedezte fel a keresett könyveket, de már odaadta egy ismerősének, akinek a nevét ugyan nem említette, de azt igen, hogy ma itt lesz - bár azt mondta, nem biztos. A könyvek pedig egy a régmúlt kalandozó boszorkánymesterének feljegyzései, az Oghma Infiniumról van szó, ha minden igaz.

- Bizonyosan lesz még idő rá. Nagyon örülök ,hogy eljöttek ma este. Kérem érezzék jól magukat.
*Carme kedves szavaira bólintott az elf férfi, udvariasan s mialatt utolsó szavait intézte, rápillantott Dilecre ,hogy ő is tudja, rá is gondolt. Csak akkor komorult el ismételten, amikor Eras vigyorát látta meg. Így nem hagyhatta ki, az utolsó záró sorokat közölte felé.*
- Természetesen ez magára nem vonatkozik Gressil.

*Mialatt Eras elfordult a többiekkel, majd tovább indultak, széles vigyorral ecsetelte magában, hogy nem is volt olyan rossz. A többiekre pillantott.*
- Látjátok, imád engem! Ne vegyétek magatokra.... csak velem ilyen marcona mindig!
*Nevetett fel egy kicsit ,mintha még jól is érezné emiatt magát. Elgondolkodott mialatt az asztalok felé vették az irányt. Néha még vissza-vissza pillantott, de biztosra tudta ,hogy az őrző lány jó kezekben van. Igen, biztos így van.*
- Hát...hogy őszinte legyek én szeretem ezt is és azt is Dilec. Nincs ellenemre egyik sem. Bár a mézsör gyenge nekem...de azért megkóstolom.

[Ha nektek is megfelel    Malaia - asztalok, kaja ]

*Halvány mosolyt engedett meg a következő cetli miatt. Igen, valószínűleg el tudta képzelni ,hogy a szülők miként örültek a fiúknak. Mindkettő másként...és ,talán már megkérdőjelezte volna ezt a jelzést rá ,hogy "örülni". Egy pillanatra elgondolkodott, de ugyan olyan megfontoltan és nyugodtan válaszolt ,ahogyan eddig is.Megrázta a fejét.*
- Nem tudom ,hogy ő miként fog reagálni, azt sem tudom ,hogy miként érez. Tudod, mostanság sok minden történt a környéken, s mivel tanácstag lett, sok mindent kell megismernie, ami majd idővel valószínűleg változtat is a nézetein. De jelenleg. .. * Itt karba fonta a kezeit.* - Ahogyan ismerjük ugyebár, valószínűleg örülni fog neked, és nem kéri rögtön számon, vagy nem hányja a szemedre vétked. Ebben nagyobb szerencséd van vele szemben.

*Hagyta és csak figyelt arra ,ahogyan az elf nő hárítja a segítséget. Valóban, Morinak nem lesz egyszerű gondja ,ha itt akar újra praktizálni, bár elsőre nem is egy könnyű "esetet" fogott ki, ha lehet ezt mondani.*
- Még ha nem is tud találkozni barátjával, írni bizonyosan tud neki. Ha ezt megteszi, talán a segítség boldogságot szül. Habár Gaia mindenkinek ad egy utat, de választást is, azzal szemben ,hogy hogyan akarjuk véghez vinni utunkat, vagy miket teszünk az alatt. Nem sarlatán, így ha mégsem tud segíteni nem áltat senkit ,hanem megmondja. Én így hiszem.
*Azzal rápillantott Morira a végén. Talán egy kis könnyed segítség.Éppen sóhajtott amint füleit megmozgatta ,mivel még távolabbról de ismerős hangokat hallott. Egy kicsit felvonta a szemöldökét, de nem túlságosan.*
- Semmi szükség a mentegetőzésre.
*Jelentette ki ,majd a fiatal nőre pillantott.*
- Kérdezted kit veszítettünk el... azt hiszem az én oldalamról ő volt az egyik.
*Mutatott hátra a sárkányra ,majd lassan rápillantott. Kicsit megenyhült, de azért nem túlzottan engedett érzéseinek.*
- Mondtam ,hogy nincs gond. Természetes,hogy kicsit kinéznek...Ne vedd jobban magadra.
*Érdeklődve tekintett át rájuk, egyikről a másikra ,mikor Chris megemlítette ,hogy ismerős neki a nő. Szóval, nem csalt az érzése. Nyugodt mosolyt engedett meg, figyelmével párosítva.*

*A lány meglepődött, de csak egy kis mosollyal, simogatta az alakváltó hátát, nyugtatta halk szavakkal. Érezte ,hogy a nagy bőgés folytán páran oda pillantanak ,majd összesúgnak ,de nem igazán szerette volna ezért Kukut torkolni .... így inkább igyekezett nem figyelni rá. Majd megoldja később a pletykákat.*
- Na... nincs semmi baj. Biztos vagyok benne ,hogy nagyon boldog, hogy ilyen barátra lelt ,mint te. Ne aggódj....
*Hangja kedves volt, szinte testvéries. Igyekezett folyamatosan nyugtatni Kukut.*

*Hirtelen jött neki a váltás ,amikor az megforgatta ,majd egy irányba terelte a tekintetét. Megdöbbent, amikor pedig pillantása célkeresztjében lett a szívecske mintás nadrág, elpillantott kis zavarral. Ez most először ült ki az arcára.*
- Ejnye Kuku... biztos a koboldok véletlenül belevették...nem hiszem ,hogy nagyon... *kezdte, de látta, az alakváltó mennyire boldog lett ,így nem fejezte be. Azonban biztosra hitte, hogy Gildas zavarában kiabálna, kergetve őket, ha nem is itt mindenki előtt, de otthon biztosan. Ám azt is sejtette...vagy sokkal inkább remélte, hogy a vendégek többsége ha észre is veszi a díszt akkor csak egy játékos mosollyal megrázzák a fejüket, mondván a humor már csak ilyen. S abban Gaia segítségét kérte, hogy anyja ne lássa meg.....*
- Szomorú ,hogy nem köszöntek be... * csüggedten elmosolyodott ,majd bólintott.*
- Ha nem lesz fáradt, és el is jön, nagyon boldogok leszünk. Mindketten Kuku! Te is, mert nem kell miatta aggódnod, és én is. Örülök ha láthatom.
* Persze a végét csendesebben tette hozzá. Itt a fának is füle van...szó szerint. Halkan felnevetett.*
- Rendben, akkor majd tartom a hátam ,hogy vissza alakulhass. Addig is... viszont ha nem szeretnél megszólalni.
*Emelte fel mutatóujját ,majd folytatta.*
- Majd azt mondjuk mindenkinek ,hogy elment a hangod mert megfáztál...vagy rosszul sült el az egyik kísérleted és nincs hangod. Na?

- De gyere...lassan menjünk vissza... mert a végén felhívod magadra a figyelmet.

*kuku lassan megnyugodott a kedves szavakra. Ugyan  szipogott még párat, de aztán összeszedte magát. Amikor a beszédről volt szó, nem igazán értette a célzást*

-Mékéne megfázva lennem? Azé hogy ne kőjjön tásada~mi dógokrú beszéni? *jutott közben eszébe a megfejtés is, hiszen ő nincs otthon azokban a  témákban amikben Gil igen. *

-Ahhhaaaaa.. aasszem igazad van! Meg vok fázva és elment a hangom! *megdörgölte az orrát hogy kissé piros legyen.*

-Ockaj mennyünk vissza *hagyta jóvá az ötletet és a gyomra hangosat kordult annak ellenére hogy alvás előtt evett Gulábánál* -Nem tud van szedressüti? *kérdezte minden átmenet nélkül, mert eszébe jutott hogy eredetileg pont ezt akartak keresni a kalapossal.*


*Majd ahogy visszafele mentek még egyszer felnézett a díszelgő alsógatyára, amiről azt is tudta hogy kié, szélesen elvigyorodott. Máris jobb kedve lett.*

*Láthatóan melege van a köpenyben a sötét elfnek. Érdeklődve figyelem és szavaira nem kicsit lepődöm meg.*

- Ugyan ha össze is veszem apámmal, az nem amiatt lesz hogy eltitkolta előttem kilétét, bár igen egy kicsit zavar, hogy az orrom előtt folyó dolgokat sem vettem észre. *Mondom és ajkamba harapok. Jó hallani, hogy vannak még olyanok akik értékelik a könyveket.

Látom arcának változásait, de jelenleg zúgó fejem koránt se hagy nyugodni, hogy jobban figyelhessem beszélgető partnerem egyéb hangulat változásait. Mielőtt azonban válaszolhattam volna a könyvekről Oraf jelenik meg és derekam át karolva néz a sötét elfre.*

- Nocsak nocsak egy rokon. Csak furcsa, hogy nem találkoztam még önnel. Oraf vagyok. *Mutatkozik be, majd egyenesen rám néz.* -Leiran nem jössz el velem táncolni? *Kérdi nyálas vigyorral, én pedig behunyva a szemem veszem le az oldalamról a kezét.*

- Ne érj hozzám. *Morranok fel és újra Retnarra pillantok egy kedvesebb mosollyal.* -Minden bizonnyal itt lesz az akinek a könyvet oda adták, de majd ha beszélek Selestinával, akkor rákérdezek kinek adták oda, lehet én magam is meg tudom neked szerezni ezeket a könyveket, mert ismerem ezt a személyt. *Mondom és az a nyálas Oraf még mindig itt van. Kettőnk közé áll és a kezem megfogva néz a szemeimbe.*

-Miért vagy velem íj kegyetlen?

- Oraf szállj már le rólam épp beszélgetek fontos dolgokról nem érek veled foglalkozni és amőgy sem fogok veled táncolni! Eressz el! *Mondom most már mérgesen.*

- Ha szeretnél beszélgethetsz...de nem beszéltek Gilel egyformán, s gondoltam ,hogy ne legyen neked se kellemetlen, inkább eltusolhatnánk....
* Bólintott ,majd halkan nevetett arra ahogyan az alakváltó bepirosította az orrát. Kedvesen pillantott rá, majd ismételten bólintott.*
- Igenis Kuku, akkor jelenleg így állunk majd!
*Még vissza pillantott halk sóhajjal a nadrág felé. Egyik kezét az arcához emelte. Remélte ,hogy nem fogják észre venni. Zavara mellett halvány mosollyal pillantott vissza az alakváltóra. *
- Tudod...
*Kezdte de nem fejezte be, hiszen....sejtette , Kuku nem biztosan úgy gondol erre ,mint más.*

*Meglepődött ,de halkan felkuncogott ahogyan hallotta ,hogy a másik gyomra kordul.*
- De biztosan van! Gulába is csinált , mivel ugye nekem nem nagyon volt időm.... Szeretnék majd köszönni a többieknek, de ha gondolod, akkor előtte az asztalokhoz kísérlek.. jó?

[Ha jó neked, akkor    asztalok ]

- Kérem, ne zavartassa magát ennyire, vannak az én... rejtőzködésemnél fontosabb dolgok is, amire koncentrálni kell. Például *mutatott rá az őrzőre, aki még láthatóan nem heverte ki az előbbi látomását.*, hogy megnyugodjon. Aurelius fejemet szegné, ha pont mellettem történne önnel valami baj. Vagy szóljak esetleg valakinek?
*Oldalra pillantott, hogy szétnézzen a tömegben Selestina után, de nem látta. Nem mintha türelmetlen lett volna, hiszen Segomonos akármeddig ráért, Retnar viszont elvileg nem. Visszafordult Leiranhoz, épp időben hogy megpillantson egy másik sötét elfet, aki a rokonának hívta. Erre felvonta a szemöldökét, szinte sértődötten, és tetőtől talpig felmérte Orafot. Bólintott neki, aztán ő is bemutatkozott.*
- Én pedig Retnar.
*Hagyta kibontakozni a helyzetet és örömmel látja, hogy Leiran gyorsan és hatásosan hárította el a közeledést, mire csak mosolygott, aztán meghajtotta a fejét.*
- Minden segítséget örömmel elfogadok a kutatásomban, köszönöm. Nagyra értékelem.
*Aztán Oraf kettőjük közé furakodott, mire ő kissé hátrahőkölt. A jelenetet látva mosolya csak szélesebbé - és talán valamiféle megmagyarázhatatlan, rejtett gonoszsággal kísértté - vált, mikor közelebb hajolt Orafhoz, hogy szinte a fülébe beszélt. A figyelme azonban lankadt egy pillanatra, így nem tudott teljesen uralkodni magán és a keze gyorsabban az elf vállán termett, minthogy az átlagos szem láthatta volna a mozdulatot. A hangja bár most kicsivel halkabb, de ugyanúgy kimért és kedves volt, mint eddig is, abban nem volt fenyegetés.*
- Kérem, ez igencsak illetlen volt. A hölgy, mint mondta, nem kíván önnel táncolni. Ahogy azt is mondta, hogy eressze el.
*Időközben szemei akaratlanul is a férfi jól látható nyakára ugrottak párszor. Bár a mai napon már megitta a minimális szükséges mennyiséget, mégis szinte ösztönösen kívánta a vért ha valakihez ilyen közel került, de könnyedén uralkodott magán.*

*Legszívesebben itt helyben lefagyasztanám Orafot, de azt még se tehetem, mivel tanács tag. Behunyom egy pillanatra a szemem és mikor kinyitom, beszélgető partnerem némiképp a védelmemre kelve hajol oda a füléhez és vállán a keze. Hallottam amit előtte mondott a segítségemre, de még nincs itt az alkalom, hogy válaszoljak előbb Orafot kell leráznom. Kellemetlenkedő bájgúnár ficsur, egy igazi skalp vadász.*

- Vegye le rólam a kezét! *Löki le válláról Retnar kezét és kilép kettőnk közül, amit jól is tesz.* -Ne szóljon bele a dolgomba, mégis mit képzel magáról? Lehet, hogy egy nemzetséghez tartozunk, de figyelmeztetem, rangban igen csak nem lehet magasan, ha még nem ismerem. Én a tanács tagja vagyok! *Jelenti ki fennhéjázón amit nem bírok tovább és Retnar mellé lépve karolok bele.*

- Retnar urat azért nem ismerheted, mert ő atyám egyik jó barátja, s ott él velünk a Központi épületben. Kiránt sem Yeralitiben. *Jelentem ki neki és felnézek Retnarra.* -Nem mellesleg az első táncomat már elígértem másnak, így kérlek távozz és keres más hölgyet akit zaklathatsz. *Mondom és a mondandóm közben nézek vissza Orafra aki egy elégedetlen mosolyt húz arcaira.Kicsit mint ha el is fintorodnak.*

- Egy ilyen vénnek kinéző férfival óhajtasz táncolni elsőnek? Ugyan már Leiran... *Próbálna rávenni még mindig az én szemöldököm pedig felszalad.*

- Ki mondott neked bármi olyat, hogy Retnar Úr az akinek az első táncom ígértem?

- A sárkánynak? Azt hiszed ő táncolni fog veled? *Na jó nekem ebből elegem van. Felemelve a kezem elsötétülő tekintettel nézek rá.*

- Most menj el Oraf amíg nem fagyasztalak meg. Elegem van belőled. *Jegyzem meg neki és erre mint ha meg hőkölne.*

- Nem mered meg tenni. Ha meg teszed az ellent mond a tanács vezetői posztodnak és itt te most hivatalosan vagy itt. *Hívja fel a figyelmem, amire csak egy kis gonosz mosoly jelenik meg az arcomon miközben behunytam a szemem.*

- Igen igazad van, hivatalosan vagyok itt, de az nincs papírra vetve, hogy önvédelemből a kellemetlenkedő tanács tagokat, nem fagyaszthatom le. *Mondom és intve kezemmel egy személyes illúziót bocsájtok rá. Oraf azt látja, mint ha lefagyasztanám, de kívülre számunkra csak annyi látszódik hogy elkerekedett szemekkel ordítva rohan el. Nagyot sóhajtva egy újabb intéssel veszem le róla az illúziót mikor, már távolabb van, persze tudom, hogy meg lesz ennek még a böjtje, de már elegem volt a tagból. Elengedve Retnar karját nézek fel rá.*

- Elnézését kérem a kis közjátékért, s illetlen nagy szájú tanácstagunkért. Sajnos a tagokat a nemzetségek választják meg, s nem mi. Mi csak elfogadhatjuk a nemzetségek döntését, meg esetleg támogathatunk a választások alatt egy- egy jelöltet. *Mondom ki a bocsánat kérést és felnézek a férfira.*

- Jól vagyok, már nem érzem úgy, hogy újabb látomás rám törhetne, de úgy érzem jobb, ha nagy tömegbe nem megyek. Mai este folyamán más másodjára rohamoztak meg a rémképek, és mind kettő tömegben jött elő. Köszönöm, hogy kihozott. Igyekszem helyre jönni. *Jegyzem meg magabiztosan.*

- Ami pedig a segítséget illeti, én szívesen segítek másoknak, ha tudok. *Körbe pillantva a tömegre esik pillantásom.*

- Azt hiszem ideje lenne megkeresnem a többi tanács tagot s magát Kalít. Félek Eras valami butaságot fog csinálni. Orafot senki sem kedveli a tanácsban. *Jegyzem meg inkább magamnak és szemmel, már a többieket keresem.*

*A kezét, mintha mocskos lenne, úgy törli meg a köpenyében nagy gonddal, amíg töretlen mosollyal hallgatta az üres fenyegetéseket. Sokfélét válaszolhatott volna, egyrészt már ezek gondolata miatt is derült volt az ábrázata, ugyanúgy, mint az eddigi este folyamán; 'Uralkodók, királyok vérvonalát láttam kihalni. Bejártam a kinti világot a szélrózsa minden irányában, láttam fejlődését és formálódását. Elképzelni sem tudod, ki áll előtted.' Végül azonban csak szórakozottan megvakarta az állát, a túl sokat felfedő - de szórakoztató - riposztok helyett csak annyival bólintott egyhangúan, szinte unott hanglejtéssel.*
- Felettébb undorító.
*Bár csak sértés volt, egyrészt komolyan gondolta. A pár pillanattal korábbi vérivó késztetésnek nyoma sem volt, legalábbis nem Oraf irányába. Ezután nem szólt vagy tett semmit, az intézkedést Aurelius lányára hagyta, őt figyelte. Keményen lépett fel annyi szent, de nem elég gyorsan, túl sokáig tűrte. Öblösen felnevetett ahogy a rohanó elfet figyelte, aztán fejét az őrző felé fordította. Csak legyintett a kezével, mintha mi sem történt volna.*
- Ugyan, legtöbbször nagyon béketűrő vagyok, nem okozott gondot az eset. Szóval ezek szerint még a tanács többi tagjának többletszavazatával sem lehet eltüntetni valakit a helyéről? Igazán kár.
*Követte Leiran pillantását a tömegbe, de aztán visszafordult, mikor meghallotta az Eras nevet.*
- Szóval ő volt az a vörös hajú férfi! Eras, mint Eras Gressil? Hm, nem hittem volna...
*A mondatot inkább nem folytatta, helyette megintcsak visszanézett a tömegre aztán újra az őrzőre, kérdően.*
- Elkísérjem addig? Ha véletlenül mégis történne valami a sok jelenlévő miatt, úgy értem. Ígérem, utána nem zavarok tovább.

*Felvont szemöldökkel hajolt a felé nyújtott cetli felé. Tehát egy régi barát. Mi lelhette ezt az embert? Talán valami hülye némasági fogadalom? Esetleg tényleg képtelen volna beszélni? Mivel ez kissé veszélyes terepnek ígérkezett, inkább nem hozta szóba. Arcvonásaira is ügyelt, hiszen a valamely érzékszervi fogyatékossággal rendelkezőek köztudottan érzékenyebbek mások reakcióira, mint az átlag, és környezetüket is bölcsebben mérik fel.*
- Örvendek a találkozásnak. *hajolt meg a fiú előtt. Látta rajta, hogy mint sokan másokat, őt is kíváncsivá tette meglehetősen szokatlan szárnyaival. Hát persze. Mosolyodott el. Nem mindenki kontárkodik a fekete mágiával tapasztalt mentor nélkül. Tulajdonképpen még egy ilyen idiótával sem találkozott, talán ez az oka annak is, hogy még sosem látott hasonló testrészekkel rendelkező személyeket a szigeten. Legalábbis emberalakban nem.
Hallgatta a lányt. Elhúzta a száját. Hát legyen. Ha nem, hát nem. Utóbb majd úgyis kiderül, hogy igaza volt e, vagy netán tévedett.*
- Ne haragudjon, ezek szerint bizonyára tévedtem. *biccentett bocsánatkérően. Valami mégsem stimmelt neki, és nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy látta már valahol. Jó volt a memóriája. Igazából csak remélni tudta, hogy anno esetleg nem rabolta ki a lány családját, és nem e onnan ismerős.
Megkönnyebbült, hogy Gulába láthatóan nem haragszik rá.*
- Hát igen, kinéznek.. Pedig már hozzá szokhattam volna! *legyintett egyet vigyorogva. Észrevette a nő figyelmes pillantását. Tehát nem csak neki volt furcsa Evangeline! Mindenesetre most elhessegette magától ezt a gondolatot.*
- Tehát, mikor tisztelsz meg egy tánccal? *kérdezte az elf nőhöz fordulva, emlékeztetve arra, hogy régebben megígérte ezt neki, miután egyszer már táncra csábította a gyanútlan nőt. Többek közt ez az ígéret sarkallta arra, hogy eljöjjön erre az eseményre.*

*Említeni akarta a másik elf nőnek, hogy házhoz is megy, nem gond, de nem lenne okos dolog egyedül Yeraltiba mennie. Legutóbb sem volt túl jó ötlet, és inkább elhalasztotta volna a következőt is. Eleinte nyugodtan mosolygott, aztán mintha megzavarodva felvonta volna a szemöldökét, mikor Gulábát hallgatta. ~Tanácstag? Selestina, pont ő?~, futott át az agyán, aztán felkacagott - vagyis csak tette volna. Az arca valóban nevetett, száját azonban csak furcsa, néma kacaj hagyta el ahogy fojtottan levegő szökött ki a torkán. Pár pillanatig tartott az egész, mert utána gyorsan a szája elé kapta a kezét és hevesen megrázta a fejét, orcája és hosszú fülei pedig gyorsan rákvörös színt vettek fel. Rögtön beletemetkezett a noteszba, amelyből Gulába hamarosan kapott egy kitépett lapot, a következő pedig már készült is.*
"Selestinából tényleg tanácstag lett? Nem hittem volna, hogy ezt az utat választja, bár így utólag belegondolva könnyen el tudom képzelni abban a pozícióban, bár még mindig furcsállom.
Remélem igazad lesz, és örülni fog. Bár azon sem csodálkoznék, ha nem látna valami szívesen. Mindenesetre köszönöm, hogy te megértő vagy velem szemben.
Remélem minden rendben volt a családotokkal azidő alatt, amíg nem voltam itt. Igazán sajnálom, hogy a lábaid állapota nem változott. Nem próbálták rendbe hozni azóta?"

*Amint kitépte a másik cetlit is, hevesen legyezni kezdte magát annak reményében, hogy hamarabb kiszökik a vér az arcából - kevés sikerrel. Átnyújtotta Chrisnek a papirost, amely így szólt:*
"Ha nem vagyok túl személyes, megkérdezhetem, miként szerezted a szárnyakat a hátadra? Igazán érdekesek."