Caius 7 napja [A prolológus zárt ,később nyitott lesz] (Séléstina, Cat, Kuku, Gildas)

>> CAT <<
Sziget, az őrzőktől nem messze lévő erdő 1. nap - hajnali 5.

* A futása alatt megcsúszott a meredek, sáros falon, ami miatt vissza csúszott, lejjebb egy szinttel megint. Már ki akart érni az erdőből, hogy közölje azt amivel megbízták. Szíve most hevesen vert, ám nem az arany miatt, ami fejében az egészet elkezdte csinálni, s nem is azért ,mert olyan jó dolog történt vele, mint még soha semmi más. A bűn mélyen szántva ostromolta a lelkét s nem tudott vele dűlőre jutni.
Csak azért jutott el idáig mert Ő rávette a férfit, hogy elengedje. Csak azért élt még, s éltek mások is egy újabb esélyt kapva, mert Ő bízik a többiekben. Maga a bizalom amellyel él Cat szerint nem csak helytelen, de őrültség is. Ő nem bízik ennyire senkiben...és most mégis úgy érzi, csőbe húzták. Ha nem teszi amit tennie kell... akkor Ő öröké úgy fog maradni... örökké aludni fog a kristályban. De nem csak ez zavarta igazán a félvért..hanem az, hogy úgy érezte... miatta történt nagyrészt az egész. Elvállalta a munkát, s a levéllel még közelebb csalogatta az elfet a visszatérő eretnekhez.....Ez bizony mind Catherine hibája volt.
Lihegve húzta fel magát a kisebb természet alkotta falon, amely után felszisszent s úgy folytatta az útját. Már látta az erdő végén kibukkanó őrzök városának tornyait. Innentől kezdve a fájdalom ami csípte a húsát, egészen elenyésző kezdet lenni.Már nem kell sok, és átadhatja az üzenetet.....
Akkor talán tudnak valamit tenni a férfi ellen... aki elhozta az elmúlás bárdját a sziget lakói fölé....*

*Ám a sietség.... a gondolatok sokaságában hiába való. Cat egy pillanatra megtorpant ,majd letérdelt a fűbe. Nagyon fáradt volt, hogy az egész éjszakát ezzel tölthette. Szemeit lassan emelte maga elé, s mielőtt tovább folytatta volna az útját, vissza gondolt arra, hogyan is kezdődött ez az egész...ma a hold fesztivál kezdeténél.*


>> Séléstina <<
Sziget, Yeralti, Hold fesztivál 0. nap - délután .

*Egy furcsa levél.... egészen addig a pillanatig, amíg az idősebb Raghnall nem intézkedett afelől, hogy ő, pont, mint Kuku, részt vegyen a Hold fesztiválon, addig nem kerülte el a figyelmét ez a különös dolog. Feladó, a végén aláírás nem volt. Sejtelmes szövegében pedig minden olyan szavak elhangzottak ,mely még egy laikust is elégé felcsigázott volna annak reményében ,hogy valami újat meg tudhat, nem, hogy egy olyan személy, ki maga Gaia lányának tartotta magát, s őszintén adott hálát annak ,hogy a hold istennője oly kegyes volt annak idején vele. Mellesleg...a levél írója ezt is pontosan tudta......*

*Lassan nézet szét zöld szemeivel, mialatt a csuklyát nem szívesen vonta még le a fejéről. A föld alatt természetesen nem volt rossz idő, s még kint sem lehetett azt mondani ,hogy nyári zápor lett volna... egyszerűen ,Séléstina pontosan tudta ,hogy nem változott ezalatt a kis idő alatt semmi, s ő pont annyira nem szívesen látott személy itt, mint amikor legelőször járt erre. Az is igaz volt viszont ,hogy nem miattuk jött.... Érdekelte, nagyon is érdekelte a hold fesztivál, de az elmúlt események fényében, inkább az hajtotta ,hogy megtudhatja mi történt pontosan előzőleg, s mi van Gildassal. Az a röpke találkozó a Malaián sokkal inkább felbolygatta érzéseit, mint sem megnyugtatta volna őket. A halvány fogalmakból pedig időnként egyre erősebben érezte ,hogy kezdenek kiformálódni a szavak. Szavak, melyek igazán kiadják mi is az ami benne van. Ehhez úgy tűnik kellet ez az aggodalom... kellet ez a rettenthetetlen szomorúság amely elöntötte a tudatlanság fényében, s az a pillanat, amikor szülei, úgy tudván ,hogy gyermekük szíve még nem kelt el, egy másik, ifjú szívnek ajánlják fel kedves leányukét. Azonban Séléstina nem tudná odaadni azt... ami már nem az övé... Képletesen természetesen. A szerencséje azonban az volt, hogy Mori ezt pontosan megértette, még ha Sélés nem is mondta ki. Az is igaz... hogy azonban emiatt még futniuk kell majd néhány kört. Lévén... a szülök ezt még nem igazán fogták fel.
Séléstina előre lépet ismételten. Alig várta, hogy a tömegből kilássa Abraxas, vagy éppen Kuku, esetlegesen valamelyik kobold alakját.Már éppen úgy vélte ,hogy a reménye kezd valósággá válni, amikor megfordult. Szívverése akaratlanul is heves futamba kezdett... mintha valaki elsuhant volna mellette.... Lassan fordult vissza, apró zavarral s újra a távolt figyelte. Az ünnepség lassan kezdetét veszi... már a levegőben érezhető, hogy mennyire izgatottak Yeralti lakói... éppen csak a megnyitó nincs ott... éppen csak valamelyik Raghnall hiányzik.*

>> Abraxas <<

~ A Hold Fesztivál, vagy ahogy a földalatti város lakói mondanák: Aybayram, a sötétség népeinek egyik legfontosabb ünnepe. Úgy tartják, hogy régen, amikor a népek még fiatalok voltak, ezen a napon valami igazán szokatlan és különleges történt. Akkor még az emberek vad és kegyetlen világa nem kebelezte be a Gaia által megalkotott csodát, minden nemzet szabadon róhatta a világot. A sötételfek főpapja egy hatalmas erődben rekedt, kezében egy gyermekkel, akit egy odvas fa tövében talált elhagyatva. A kicsit különlegesnek tartotta, mert nem hasonlított sem az elfekre, sem rájuk, száműzöttekre. A bőre nem fehér volt, hanem hamuszürke, a szemeinek pedig éles pillantást kölcsönzött a hosszúkás alakú pupillája. A főpap úgy döntött, hogy magával viszi a csodálatos kis teremtményt, hiszen Gaia biztos okkal vezette oda.
Órákon keresztül rótta az erdőt, de nem találta a kiutat. A sűrű növényzettől nem látta az eget, hogy legalább egy csillag utat mutathasson a számára. Már közeledett a hajnal, amikor megállt, kétségbeesésében térdre rogyott. Szorosan magához ölelte a kicsit, úgy kezdett imádkozni a segítségért. Gaia meghallgatta őt, megparancsolta a Holdnak, hogy a  fényével mutassa az utat. A Hold fénye, mint ahogyan a csillagoké, szinte nem érhette el a földet. A gyermek ekkor megmozdult, elengedte az elfet és vékony lábaira támaszkodva talpra állt. Az ég felé emelte a kezeit és a tekintetét, a karjaiból szárnyak nőttek. Néhány lendítéssel felemelkedett, majd miután mindent megnézhetett, visszatért a paphoz. Vezetni kezdte a fák között, egészen egy hegyig jutottak, amelynek a gyomra megannyi kincset és tudást rejtett. Ott vészelték át a nappalt, hogy aztán a következő éjszakán visszatérhessenek a társaikhoz.
A sötételfek befogadták a különleges ifjút, a pap a saját gyermekeként nevelte fel és a Rartha nevet adta neki. Raghnall Rarta. Ő volt az első alakváltó, aki egyben megalapozta a békét és együttműködést is a két nép között. Az ifjonc igazi bajkeverő volt a képességei miatt, de ugyanakkor szorgalmas volt a tanulmányaiban és a korához képest hatalmas bölcsességet mutatott. Amikor elég idős lett, útnak indult, mert kíváncsivá vált, élnek-e még hozzá hasonló teremtmények a világban. Hosszú utazása után nem egyedül tért vissza, hanem többeket hozott magával, így váltak az alakváltók külön nemzetséggé. Utána békességben éltek egymás mellett, közösen alapították meg a városaikat és a kultúrájuk egybe fonódott...
Ezért ilyen fontos a fesztivál... ~

* Raghnall Abraxas ezekkel a gondolatokkal készült a tükör előtt. Már magára öltötte az ünneplőruháját, noha ez cseppet sem volt annyira ékes, mint a tanácsosok aranyköpenye, amit Gildas birtokolt. Igazság szerint nem is neki kellene kiállnia mindenki elé az ünnepről és a fontosságáról beszélnie... Sokkal inkább lenne szükség valami hatásosabb szövegre, de nem tehet mást. Nem véletlenül választotta inkább a könyvtárat, mint a vezetői posztot. Habár azért nem önként döntött így, az is szerepelt benne. *

* Még ilyen idő távlatában sem tudta, hogy jó ötlet volt-e elengedni a testvérét. Sok mindent hagyott itt maga után, elvarratlan szálakat és... vérző szíveket, ha drámaian akart fogalmazni. A kötelességek hajtották. Vajon ő hogyan döntött volna a helyében? Itt marad az elf-lánnyal, a bajkeverő lakótárssal és a koboldokkal vagy elindul egy hatalmas útra, mint annak idején Rartha, hogy elveszett lelkeket keressen? A démon közelsége biztosan nem tesz jót neki... Vajon amikor visszatér, ugyanaz a Gildas lesz? Vagy már csak nyomok maradnak az nagyszájú tanácstagból és valaki újat kell megismernie? *

* Hangosan fújta ki a levegőt. Általában magabiztos és könnyed volt, most viszont cseppet sem érezte magát nyeregben. Szerencsére Séléstina és Kuku ott lesz mellette... így talán méltó módon képviselhetik a testvérét a város lakói előtt. *

* Még utoljára megigazította a ruhája nyakát, utána sarkon fordult és elindult a régi romok felé, hogy a kis meredélyre kiállva, megszólíthassa a társait. Az utcák pompája megmosolyogtatta, valamelyest oldotta benne a feszültséget. A háztetők szélét, a cseppköveket és oszlopokat kékes fényben világító apró fények tarkították. A kis fények mind-mind a Holdat hivatottak megjeleníteni, mert ő volt az, aki Gaia engedélyére vezette a vándorokat. * Súghatnál nekem is, hogy mihez kezdjek most... * Mormolta halkan, miközben megdörzsölte a szakállát. A sötétség népei még most is sokszor kérték a Holdat, ha útmutatásra vártak, mert nem akarták Gaiát ilyesmivel zavarni. *

* A kint lézengők a legszebb ünneplőruhájukat viselték, sokan külön ezekre az alkalmakra készíttettek öltözékeket. A nők terebélyes báli ruhákat választottak maguknak, a férfiak elegáns öltönyökben díszelegtek, amelyekhez különlegesebbnél különlegesebb palástokat vettek fel. A kővel kirakott utak mellett árusok emeltek sátrakat, ajándéktárgyak, édességek és játékok várták a vásárlókat. Volt, aki palackozott lidércfénnyel kérkedett, mások varázsgömböt, szellemsikolyt vagy éppen sellők könnyéből készült nyakláncot kínáltak. Tömött sorok kígyóztak a megnyitó helyszínéhez, hogy a legjobb helyről nézhessék végig a tűzijátékot. *

* Ebben a tömegben nem volt egyszerű észrevennie a köpenybe burkolózott elfet, talán pusztán a szerencse sodorta mellé. * Séléstina, örülök, hogy eljöttél. Már... egy kicsit aggódtam, hogy egyedül kell felmennem oda, még nem láttam Kukut, vagy a koboldokat. Ha tippelnem kellene, azt mondanám, valamelyik csibésztől próbálnak petárdákat szerezni... * Itt tétovázik egy kicsit, mert keresi a szavakat. Nem akar esetleg sebet feltépni, viszont ennyivel tartozik a testvérének. * Mielőtt elindult, Gildas hagyott neked itt valamit... Megkérte az egyik varrónőt, hogy készítsen egy ruhát ma estére, Rav és Ceki tegnap kivasalták és egy próbababára akasztották, hogy ne gyűrődjön össze. Megtisztelnél vele minket, ha felvennéd.

*Mélyenszántó gondolataiból egy ismerős hang csengése kelti fel. Hirtelen kapja zöld szemeit a férfira, majd elmosolyodik kedvesen felé. Megnyugodott... mégis eljött valaki elé. Nem mintha nem tudná merre találja a Raghnall házat... de egymaga nem menne csak úgy oda...és, nem is biztos ,hogy jó ötlet lenne ebben a pillanatban. Szavai megnyugtatják, ugyan akkor halk nevetést eredményeznek, hiszen igenis el tudja képzelni mind Kukut ,mind a koboldokat abban a helyzetben, amit éppen az idősebb Raghnall tárt fel előtte. Bólintott.*
- Bizonyára hamarosan ők is megjelennek valahol. Vagy ha nem is, majd hallunk róluk és éppen ezért lesznek meg. Bár remélem, ha az utóbbi is lesz... nem okoznak majd gondot...sem sérülést maguknak. Valld be Abraxas ,hogy mégis csak megkedvelted Ravot és Cekit.
* Mosolya egy pillanatra megrebben amint a férfi folytatta a mondanivalóját. Gildas említette a Malaia-n ,hogy ez lehetségessé válik, de akkor annyira örült annak ,hogy számára hosszú idő után sértetlenül láthatja az alakváltót, hogy ez immáron másodlagossá vált. Ahogyan ezzel az emlékkel vissza jön a többi is, érzi, hogy egyszerre boldog és szomorú, hogy egyszerre mosolyogna szélesebben amennyire lehetne...és sírna. Ehhez persze köze van azoknak a szavaknak, amelyekkel a férfi illette, mielőtt elment. Ennek is immáron pár hete.
Vissza emeli arcára a mosolyt, amely őszintén tűnik ki az idősebb alakváltó előtt, ám ez meglepetéssel vegyült kifejezéssel keveredik amint a férfi a mondata végére ér.*
- Erre.... nem lett volna szükség....
*Motyogta s érezte ,hogy picit zavarba jön, mialatt a földre pillantott. Régebben, mikor először hallott komolyabban a fesztiválról volt erről szó, de úgy vélte ,hogy az alakváltó majd szépen elfelejti...
Persze... most ahogy fél szemmel körbe tekintett, felfogta ,hogy az ő öltözködése talán nem a legjobb ide. Bizonyos tekintettben elégé különböznek a ruháik, éjszakai fajtársaival összevetve.*
- Azért köszönöm szépen... nekem megtisztelő ,hogy itt lehetek, és legalább ennyit megtehetek.

- Mindenki nagyon izgatottnak tűnik.... most ,hogy Gildas nincs itt, te mondod fel a szöveget...igaz?
*Azzal elmosolyodott mialatt kicsit megdöntötte a fejét. Mellé állt ,hogy ne legyen útban az elhaladok miatt.*
- Biztos vagyok benne, hogy minden jól fog menni.... de... akkor a megnyitó előtt, még beugrunk hozzátok? Vagy... hogy képzeljem el ezt?

*Kicsit esetlennek hatottak a kérdései, főleg ,hogy általában ,ténylegesen hozzá való mosollyal intézte őket. Ez érthető volt, hiszen számára vakterülethez ért.... így igen csak rá volt a másikra szorulva. Ezen kivül szándékosan nem emlegette a fiatalabb alakváltót. Szándékosan nem ejtette ki sokszor a nevét ha nem volt szükséges, szándékosan nem kérdezett felőle. Ha megtette volna, ismételten átvette volna a gondolatai felett az irányítást ez az egész, arra meg most nem volt szükség. Nem csak maga miatt... a többiek miatt sem. Hiszen ...pont annyira hiányzott nekik Gil, mint amennyire Sélésnek. Hangosan nem adott szavat gondolatainak, de finom arcának egy-egy vonásáról, néha egészen lesütött ez a dolog. Persze, inkább csak azoknak ,akik tudták értelmezni.*

>> Abraxas <<

Én is ettől tartok, hogy megjelennek... két-három őr kíséretében a csínytevések miatt. * Jegyzi meg, miközben végigsimít a szakállán, majd felsóhajt. * Remélem nem késnek el. Túl sok a petárda és a tűzijáték ahhoz, hogy szabadon mászkálhassanak odakint. Legalább két megtermett gardedámra lenne szükség melléjük, vagy éppen egy egész falka. Ilyenkor érzem azt, hogy nem ragaszkodom a gyerekekhez, elég erre a díszes bagázsra ügyelnem fél szemmel. * Halványan elmosolyodik a bajsza alatt, sosem mondaná ki, hogy egészen megkedvelte már Gildas talpnyalóit. * Mindig láb alatt vannak, furcsa, amikor így elkódorognak...

* Keresi a szavakat, mert tudja, mennyire érzékeny pontot érinthetett az öccse említésével. * Ő... szükségesnek látta. Meg akart vele lepni, sokszor emlegette az indulása előtt. Ráadásul a rendezvény egyik legszebb virágszála nehogy köpenyben bujdokoljon végig... * Teszi hozzá a széles mosollyal egybekötött bókot. * Igen, még teszünk egy kitérőt... nem csúszunk, szóval kapkodnod sem kell. * Igazi úriember módjára odanyújtja a karját a hölgynek, hogy a Raghnall ház felé vezethesse. Amikor ott járt alkonyatkor, akkor a szalonban volt a ruha a két lelkes kobold jóvoltából. Kobold... egyáltalán hogy nézhetnek ki az eredeti alakjukban? A gondolatban feltett kérdésre bármennyire is keresi a választ, nem tudja. Egyedül az öccse látta őket úgy... azóta senki. Vagy talán már látták, pusztán nem ismerték fel... *

* A felé érkező kérdésre bólint. * Bezony. Én leszek az elkövető, habár... ez így furán fog kijönni. Még nem tudom a szövegem felét sem, legbelül Gaiahoz és a Hodhoz könyörgök valami mentőövért. A legrosszabb esetben gyorsan elintézzük a megnyitót és nézünk pár fényes robbanást... * Próbálja magát kivágni a helyzetből, ami miatt azóta aggódik, hogy felkelt. *

* Látja az apróbb rezdüléseket a nő finom vonásain, de nem igazán tudja mire vélni. Sosem volt jó abban, hogy kitalálja mások gondolatait, vagy éppen az arcukról olvasson le minden részletet. Ő inkább a szavak mestere, legalábbis normál körülmények között. Más elszédíteni néhány ledér nőt egy mulatóban, mint kiállni a város elé és ünnepi beszédet mondani. *

Bízom benne, hogy azért a megnyitó után is számíthatunk a társaságodra... Sok program és érdekesség van ilyenkor, ritkán vannak látogatóink más népek közül. Biztosan találsz olyat, ami tetszeni fog. Ráadásul valószínűleg nem csak a saját nevemben mondhatom, hogy kellemes a jelenléted. * Közben elérik a házat, az ajtóhoz siet, hogy kinyithassa Séléstina előtt. * Érezd magad otthon, de gondolom ezt nem kell elmondanom. Ha bármire szükséged van, addig a konyhában leszek. Nem akarok leselkedni. * "Mert Gil kifilézne érte..." *

*Nem szól semmit a férfi kijelentéseire, ugyan akkor nem érzi azt sem,hogy akár oka lenne a felháborodásra. A szakáll alól megjelenő kis mosoly, s Abraxas hanglejtése amúgy is azt sejteti, hogy bármit is mond, megkedvelte őket. Ezzel meg nem volt egyedül. A lány bármennyit is gondolkodott ezen, nem tudott olyan okot mondani, amiért nem lehetne előbb, vagy a férfi esetében utóbb megkedvelni a koboldokat. Ugyan akkor abban nem volt illetékes, hogy mennyire szoktak láb alatt lenni. Nagyon megkedvelte Ravot és Cekit, nagyon aranyosnak vélte őket, kobold létükre, persze, nem ismerte még annyira azt az életet, amelyet éltek. Sem a szokásokat.
Megengedett egy kis mosolyt ,mialatt bólintott.*
- A legfontosabb ,hogy épségben előkerüljenek. Meg kell nekik még köszönöm a segítséget ,amelyet Kukuval együtt a Malaian tanúsítottak.

- Nagyon kedves tőle, majd megköszönöm, amint találkozunk.
~ Sok mindent kell majd megbeszélnünk.... De tartom magam ahhoz amit eldöntöttem a szavai után.~
*Az emlékre elmosolyodott, akkor ott nagyon meglepődött, és szinte válaszolni sem tudott. Azóta viszont, bármikor erre gondolt, kellemes melegség árasztotta el. Nagyon sok minden történt vele a Malaia-n, de nem akarta őket elfelejteni. A bókra ,zöld szemeit a férfira emelte kedvesen.*
- Nagyon jól tudod, hogy sokaknak nem szívesen látott vendég vagyok itt.... A köpeny eddig segített.
*Igazgatta meg magán, azzal felvonta a fejét egy nyugodtabb mosollyal. Nem szabadott szomorkodni!*
- Ugyan akkor az álarc jó ötlet....neked is lesz?


*Észreveszi a kedves gesztust, így elfogadja az alakváltó karját, úgy megy vele tovább. Egy kicsit elgondolkodik, de bólint, jelezvén ,hogy figyel a másik szavaira. Majd ott felpróbálja a ruhát.... Ha már ennyit készültek.*
- Nem kell aggódnod. Jellegzetességetek, mind Gilnek ,mind neked, hogy tudtok beszélni. Hamar megtalálod a fonalat, ebben biztos vagyok! Más nem, ha tényleg feszélyezve éreznéd magad, a Hold vagy Gaia biztosan megsegít. Ebben biztos vagyok, képtelenség ,hogy Raghnall Abraxas ne tudjon mit mondani.
*Próbálta megnyugtatni. Habár biztos volt a szavaiban. Mindkét fivér beszélőkéje jó volt, szavainak súlya pedig főleg a fiatalabbat részesítette előnyben, de nem azért ,mintha az idősebbet nem gondolta legalább annyira intelligensnek, sokkal inkább azért, mert Abraxas jelleme folytán, nem mindent vett olyan véresen komolyan. Legalábbis.... Sélés eddig úgy gondolta, leginkább a sárkányok követőjének stílusához tudta hasonlítani a férfiért... persze, azért szerencsére nem mindenben. Megpaskolja annak karját.*
- Nem lesz baj.

- Köszönöm. Szívesen körbenéznék. Gil sokat mesélt a Hold fesztiválról, azóta szeretném megnézni. Csak örülnék annak, ha maradhatnék, és nem zavarnék. Kuku és a koboldok biztosan mennek majd jobbra-balra. Lehet megyek velük. Te sem szöksz meg a beszéd után, igaz?
*Belép, majd tovább megy s csak akkor áll meg az előszobában, amikor elég helyet hagyott a másiknak,hogy az szintén beléphessen. Rápillantott, szavainál először csak elmosolyodott kedvesen ,majd megszeppent, de zavart mosollyal legyintett egy hirtelen lendülettel.*
- Nem hinném,hogy ilyesmire vetemednél, de köszönöm előre is. .... Merre...menjek?
*Kérdezte meg aztán amint eszébe jutott s csak ezután pillantott vissza. A ruha kiléte mellett más is eszébe jutott, amiatt ismételten elmosolyodott.Emlékeztette az első éjszakájára itt.*
- Abraxas... van a házban egy mérgező növény aki nagyon szereti ha itt vagy. Most bizonyosan boldog.

-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁááááááááááááááááááááááááááááááááááá *hallatszott fentről az összetéveszthetetlen kiáltás, amit egy ajtó csapódása, majd szaporán dobogó léptek zaja követett le a lépcsőn*

-Neeemakaok nyírott frufurtt! Jóvan ez így! Haggyatok a békibe! *Panaszkodott a mindössze egy lepedőbe burkolt csuromvizes alak, akinek haja egyik fele szépen le volt fésülve a másik fele azonban összevissza állt … ahogy szokott. *
-Mán régen eemehettünk vóna robbantósat nyúni! *Emlékeztetett „beszélgetőpartnereit” a petárdákra. Duzzogó szellemnek tűnt abban a lebernyegben ahogy letrappolt és éppen rohant is volna tovább Gil szobája felé amikor megtorpant és szeme szája elkerekedett*

-CERES!!! *ujjongott és a lányra vetette magát hogy megölelgesse! * -Mán aszittem nem is gyössz! *gyorsan elengedte a lányt de nem azért mert tartott tőle vagy Abraxastól amiért összevizezte, hanem hogy hátrasandítson a sűrű fésűvel támadó Ceki és a borbélyollóval hadakozó Rav felé*

-Te meg ha mát itten vagyol akkó álíccsad lefele űket! *Vakkantotta Abraxasnak miközben beslisszolt a lány mögé fedezéket keresve*

A Malaia ünnepély előtt látnod kellett volna őket... Teljesen ünnepség-lázban égtek, ez általában ilyenkor szokott rajtuk kijönni. Egész Yeralti zengett tőlük, amikor gyűjtögették össze a kellékeket a díszlethez. Remélem, végül az ezüst denevéreket nem akadsztották ki sivítani... * Lemondóan felsóhajt, mert ő kinézné a két koboldból a rendbontás eme formáit is. Nem sok bizalma van bennük, ez mesziről süt róla. *

* Abraxas elmosolyodik. * A Holdfesztivált ünnepeljük... ilyenkor senki sem ér rá azzal foglalkozni, hogy elf van-e köztünk vagy maga a hegyiember kúszott-e le közénk. Karon fogják és leitatják. Lehet, hogy a tárcája eltűnik vagy éppen az ékszerei, de a kirekesztés ilyenkor annyira nem erős. Néha olyan érzésem van, hogy a sziget összes rasszistáját bezártuk egy hegybe, hogy szomszédok legyenek és alkonyatkor vonyítva dobálják egymást koszos zsebkendőkkel. * Bólint. * Kénytelen vagyok, ha nem akarok kilógni túlságosan a sorból. Nekem csak egy egyszerű fekete lesz, amely csak a szemkörnyékét takarja, bőven megfelel a célnak... igazából nem vagyok a maszkok híve, szóval az ünnepség azon részét tudnám nélkülözni.

* Felnevet a bíztatáson. * Igaz-igaz... egy kicsit túl gondolom. Megoldjuk, mint eddig is vész esetén. Azt hiszem, ritka pillanatomat fogtad ki, nem szoktam ennyire tartani a beszédtől, mint most. Talán mert túl sok a megválaszolatlan kérdés, és én sem tudok többet, mint az átlag.
Nem, nem állt szándékomban meglépni... éppenséggel veled- veletek is maradhatok. Nem kötnek határidők vagy találkozók, ugyanúgy mulatni akarok, mint mindenki más. Vannak olyan elvetemültek, akik ilyenkor is dolgoznak, de távol álljon tőlem az elhatározás.

* Odabent már éppen megadná az útmutatást, amikor a velőtrázó ordítás a levegőbe hasít. Felvont szemöldökkel nézi, ahogy a lepedős rém lecsörtet a földszintre, nyomában pedig a két kobold totyog, az egyikük pedig folyamatosan csattogtat egy ollót. Abraxas az ujjai közé csippenti az orrnyergét, lemondóan felsóhajt. * Már annyiszor mondtam neki, hogy legalább egy kis modort neveljen belétek, de mintha a falnak a beszélnél. * Mormolja. Elkapja Sélést és magához húzza, mint valami koala a fára, úgy szorítja magához és eltakarja a szemét. * Megrontod a hölgyet, te Gaia csapása! Ott egy pokróc legalább csavard magadra! * Csattan fel a hangja, mert a temperamentuma szintén a Raghnallokra jellemző hirtelen harag. A villanó tekintete miatt a két kobold megáll a lépcső aljában, Rav még egy utolsó csattint az ollóval. Szélesen vigyorognak, közben hintázni kezdenek a lábaikon... előre... hátra... előre... hátra... *
A frufru pedig jól állna neki...
És szépen meg is tudjuk fésülni.
Az ünnepély fontos... * Magyarázzák egymásnak. Ekkor ér el a tudatukig Séléstina jelenléte, mire rögtön felcsillan a szemük, Ceki még örömkönnyeket is ejt. *
SÉLÉSTINA! * Mondják egyszerre, ahogy ők is lerohamozzák a nőt, menet közben elejtik a fésűt és az ollót is. *
Hiányoztál!
Mondd meg Kukunak, hogy maradjon nyugton!
Meg kell nyírnunk, hogy ő is szép legyen...

Ezzel a féloldalas fejjel úgy nézel ki, mintha valamelyik komédiából léptél volna ki... * Jegyzi meg nevetve, közben azért elengedi Sélést. A pillanatnyi méreg gyorsan elszáll, felnevet a kis társaságon. Most, hogy így végignéz rajtuk már érti az öccsét. Az ilyen pillanatok miatt válik igazán otthonossá ez a ház... megtelik élettel a nyüzsgő társaságtól. * Sipirc a konyhába, ott könnyen össze tudjátok söpörni a maradék hajat... ne tiltakozz, előbb szabadulsz. Már ki sem látsz a bozontod alól, kölyök. Nem illik leselkedni, hagyjátok öltözni Séléstinát... * Oktatja őket, utána a vendéghez fordul. * Hát, legalább megúsztuk azt, hogy az őrök cipeljék be őket a robbantások miatt. A ruhát arrafelé találod. * Mutat az "éjjeli" helyiség felé, amelynek most résnyire csukva van az ajtaja. *

*Láthatóan, ahogyan az ünnepség, s az azzal hozott készülődésről esett szó, nem vette kedvét nagyon semmi. Megvolt a Malaianak s annak előzményének minden oldala. Jó és rossz is, mégis nagyon hálás volt a koboldoknak már csak azért is, mert segíteni kívántak neki. Megrázta kicsit a fejét.*
- Nem..azokat bizony nem láttam... viszont sok mást igen. A legtöbbjük valóban gyönyörű volt a maga stílusában.
*Aztán eszébe jutott valami más.... Összevonta a szemöldökét, ahogyna próbálta felidézni.*
- Bár mintha lett volna ott egy...alsónadrág?

- Remek...nem igazán hoztam magammal semmi olyat, ami nagyon eltűnhetne...de azért igyekszem elvegyülni. Bár lehetséges, nem megyek túl messze tőletek.
*Halkan felnevetett a megjegyzésen.*
- Furcsa, hogy pont ezt mondod, amikor te is itt élsz.De...nem... hidd el, hogy ezek a gondolatok sokkal régebbiek és nem csak ide korlátozódnak. Nálunk ugyan így vannak előítéletek sok helyen a sötét elfekkel... főleg az időseknél. Nem mutatnak példát, így a fiatalok ok nélkül engedik magukba ezeket a téves eszméket.
*Bólintott kedves mosollyal.*
A fekete elegáns, gáláns lovag leszel, meg kell hagyni. Hát....szerintem jó..vagyis...vicces valami mögé bújva szemlélni kicsit a világot......
~ Bár az is tény, hogy ezzel kevésbé vesznek észre.~

Nem lesz gond. *Mosolyodott el vissza felé pillantva. S nem csak modta, így is gondolta. Abraxas ugyan úgy Raghnall volt, mint maga Gildas.... biztosan nem lesz gond.*
Akkor előre is köszönöm a többiek nevében is a társaságodat.

*A válasz helyett figyelmét a sikoltás töri meg, amire azonmód felkapja a fejét. Döbbenten hallgatja a dübörgést, amit valószínűleg egy pár láb okoz fent. Hamarosan azonban vizuálisan is találkozhat ezekkel a tappancsokkal s azok gazdájával is. Az első pillanatban egy örömteli fény csillan a szemeiben, ahogyan észrevette túlbuzgó barátját, majd amint az vizesen a nyakába kerül ez hirtelen döbbenetet okoz nála s lefagy. Érezte, ahogyan a vizes lepedő hozzáért.*
- Kuku,....
*Kezdte volna, ám az csak hamar elengedte, majd őt használta védelemnek s még csak fel sem foghatta ,hogy éppen miért alakult ez ki, mert a következő pillanatban, már más fogta közre, szorosan s azzal együtt a szemeit is eltakarva a nagy kezekkel. Nagy levegőt vesz, apró zavarral ,jelenleg úgy érzi, fogalma sincs mi van körülötte.
Ahogyan a csend kissé elül, hagyatkoznia kell látása helyett a fülére. Így azok kissé megmozdulnak, mintha hegyezné őket. Hallja amit Rav és Ceki mond...ezzel együtt megérti, Kuku segélykiáltását is....*

- Ahh...újra látok....
*Pislog párat , zöld szemeivel, amit azonnal a nevére kap fel. Ceki és Rav szalad hozzá. Örömteli mosoly jelenik meg az arcán, lehajol eléjük ,majd átöleli őket.*
- Nekem is nagyon hiányoztatok! Remélem jól viselkedtetek.... ejnye.. ha nem szeretné, akkor ne zavarjátok ezzel. Egyezzetek meg...nem vághattok a hajából, de megfésülhetitek, és beállíthatjátok..na?
*Nézett kedvesen rájuk. Jól érezte magát velük....valahogyan olyan más volt...mégis olyan...ismerős. Családias....csak Gildas hiányzott. Halvány mosollyal engedte el őket, mialatt még megsimította az egyik kobold fejét.*
- Hallgassatok Abraxasra...rendben?.. Igaz.... s jobban is jártunk így.
*Állt fel lassan ,majd még vissza pillantott a Raghnallra.*
- Köszönöm, igyekszem sietni!
*Azzal a helyiség felé vette az irányt s csak fél szemmel pillantott még a furcsa társaságra vissza.*

*Abraxas haragjára teljesen süket maradt a csuromvizes alakváltó és fedezékéből sasolt a két közeledő kobold felé. A két apróság határozottam félelmetesnek tűnt. Rav mintha valami pszichopata lenne mosolyogva csattintott azzal a fegyverrel, mire Kuku csak jobban visszahúzódott a fedezékébe. Csak akkor sóhajt fel megkönnyebbülten, amikor Selestina jobban leköti a másik kettő figyelmét mint ő.*


-Huhh!

*Előlép és kicsit jobban magára csavarja a vizes lepedőt, mert úgy sejti nem női szemnek való az ami neki természetesen nőtt oda.*

-Dejó hogy gyöttetek!   *megölelgeti Selestinát immár üdvözlően és a válla fölött kötekedésképpen csücsörítve puszit imitál Abraxasnak. De csak amíg el nem engedi a lányt, mert addigra visszarendezi vonásait*

-Mán aszittem hogy nem is gyössz! De akkó mosmán gyósan összekapom magamat én is. *hagyta annyiban és elindult a konyha felé ahogy tanácsolták… majd eszébe jutott mi lesz ennek a következménye… rásandított Rav kezében az ollóra… Ceki arcán a vigyorra és uzsgyi nekiiramodott. Átugrott felettük és rohanvást száguldott felfelé hogy folytassák a menekülés játékot amit elkezdtek. Közben persze torkaszakadtából kiabált segítségért*

-GYÁÁÁÁ! Segíccség! Megakaaarnak őni!!!