Nosztalgia [Mori, Sélés] (Zárt)

*Pár nap telt el a Malaia óta, s úgy érezte a fiatal nő ,hogy sok mindenben teljesen megváltozott az élete. Na.. nem mintha ez külsőre is megmutatkozott volna, főleg nem a laikus szemek által, ugyan akkor nem mondhatta azt Sélés, hogy minden rendben van. Nem mondhatta azt, hogy minden olyan békés sem körülötte, sem a lelkében , mint az ünnepség előtt. Pedig teljesen mást várt volna!
Ahogyan sétált az erdőben, nem tudott éppen annak szépségével foglalkozni, sem azzal ,hogy a madarak, vagy éppen a fák mit suttognak számára. Egyiket sem hallotta meg, egyikkel sem törődött igazán, csak a maga gondolatai pásztáztak szüntelenül elméjében. Ez pedig ritka volt!
Nem tudott megválni a Malaian történtektől. A viszontlátások, és döbbenetes megnyilvánulásoktól, amelyek érték, szinte mindenhonnan. Ezeket pedig főleg számára igen csak fontos, két ember követte el. Mori félbúkanása régről, szavai, barátsága és majdnem tette együtt volt karöltve Gildas megjelenésével, őszinte szavaival és pillanatnyi búcsúzásával.
A háború után úgy vélte, szíve megnyugodhat és békésen tölthet el ismételten napokat, heteket, ám ez váratott még magára. Persze... az sem segített ezek után, hogy családja, kéz a kézben tervezte a nagy nap eshetőségét Mori anyukájával.
Halk sóhajjal lépett kecsesen ki az ösvényről. Hamarosan meglátta azt a helyet amit a leírás alapján keresett.
Tudta ,hogy még sok mindent le kellet zongorázniuk, de előtte sok minden volt, amit meg kellet beszélniük... s nem mind vonatkozott az elmúlt ünnepségre.*

*Finoman kopogott az ajtón, majd egy kis csüggedtséggel várt, körbe pillantva maga körül.*
- Mori... Séléstina vagyok.....tudod, jöttem segíteni pakolni..

*A már-már egyenruhának mondható öltözéke most kivételesen szögre akasztva függött a bejárati ajtó mellett. A temérdek feljegyzés, tanulmány és egyéb segédeszközök kipakolása és rendszerezése izzasztó feladat volt, meg akarta kímélni a szép kék textilt. Ha összepiszkolja, akkor csak gyógyítás közben...
Ehhez a munkához egyszerű barna nadrágot vett fel és egy bő zöld inget - mindkettő ritkán használt de azért viseltes, mondhatni "civil" ruhatárának darabjai voltak. Nem költött túl sok pénzt ilyesmire, ezek a célnak pedig megfeleltek.
A ház a legtöbb elf lakkal szemben egy fa köré lett építve a földre, hogy könnyebben tudjon fogadni sérülteket. Kör alakban lett felépítve, belül a tér pedig - két szobát kivéve - csak átmenetileg, mozgatható paravánokkal volt elosztva. Pár ablakon és két-három ponton kívül a falat szekrények és polcok borították, ezeken jól láthatóan sebtében odapakolt dolgok foglaltak helyet. Amennyire jobb napjain tágasnak és barátságosnak tűnt volna a hely, most annyira volt zsúfolt és rendetlen; szinte mindenütt különböző méretű fadobozok voltak a farkasok falvának jelzésével ellátva, vagy könyvek, füzetek tornyosultak kupacokban. Közlekedni csak egy kis úthálózaton át lehetett a rengetegben, máshogy nemigen.
Ha képes lett volna rá, felnyögött volna mikor megpihent egy még lezárt dobozon, amely a halk csörömpölésből ítélve üvegcséket tartalmazhatott. Még azok is hátra vannak, és fogalma sincs, hova tette a pajszert.
Kopogást hallott, de úgy döntött, figyelmen kívül hagyta. Majd addig még itt ül, amíg az a valaki el nem megy... miért is ne, olyan jól elhelyezkedett... igen... a nyitott ablakokon keresztül is épp most fújt be a huzat...
Persze rögtön meggondolta magát, mikor ismerős hangot hallott. Felpattant, és reflexszerűen kezdte leporolni magát holott nem volt koszos, inkább haja lógott csapzottan az izzadtságtól. Útban az ajtó felé megtörölte arcát egy ronggyal, szerencsésen felkapott egy üres füzetet és egy ceruzát. Gyors kezeinek hála, már kész üzenettel, arcán üdvözlő mosollyal nyitott ajtót Selesnek.*
"Szia! Megölelnélek, de amint láthatod, most nem készültem illően a látogatásodra. Gyere be, mesélj, hogy teltek az elmúlt napok? Készítsek teát?"

*A kopogásra nem jött válasz... bár nem is tudta hirtelen ,hogy milyen választ várhat, ám szavaira lassan lépéseket hallott, majd hamarosan ezekhez egy test is társult egy arccal. Mosolygós arccal.*
- Szia...remélem nem zavarok. Jöttem segíteni.
*Engedett meg ő is egy mosolyt, azzal megnézte mit írt le a férfi. Talán még szokatlan volt, de semmiképpen sem kellemetlen ez a dolog. S Sélés nem is akarta megbántani azzal jó barátját, ha másképp viselkedne emiatt.*
- Hát... azt hiszem hasonlóan, mint neked...bár, talán nem kergetnek téged annyian friss hírekre várva.
*Lépet be azzal körbenézett. Kedves mosoly ült arcán, mialatt próbálta minél jobban megjegyezni az otthont mely ezentúl Morié lesz, s mely remélte épp olyan kellemessé teszi a régi barát napjait, mint előtte másokét. Lassan pillantott csak vissza rá, s igyekezett okosan, kerülni, nehogy fen akadjon egy dobozon is.*
-Látom még dolgozol, remek akkor nem késtem el.

- Teát ?... hát ha szeretnél szünetet tartani, akkor elfogadom, de csak ha te is teázol velem.
*Pillantott rá zöld szemeivel, azzal megigazgatta szőke tincseit.*
- Szóval ? Milyenek voltak az első napok az új otthonodban? Segíthetek még valamit?

*Beljebb sétált, követve a könyvek közti kacskaringós útvonalat egy pulthoz, ahol alágyújtott egy teáskannának. Mikor Selestina megemlítette, hogy őt biztos nem kergetik friss hírekért, egy gyors grimaszt villantott felé, megcáfolva a kijelentést. Körbepillantott, hogy akkor mégis hova üljenek, de nem talált sok opciót, így a leggyorsabb mellett döntött. Előkotort egy széket, és mivel párját nem találta, egy felnyitatlan dobozt tolt vele szembe, amire ő maga ült le hezitálás nélkül, nehogy a másik tiltakozni tudjon ez ellen. Eközben a levegőben tovább forgott a ceruza, így mire a másik leült, kézhez kaphatta az újabb beszélgetést.*
"Dehogy zavarsz! Elvégre én hívtalak meg korábban.
A zaklatásért, ha már lassan lehet így hívni, újfent elnézést kérek. Tudom-tudom, már mondtam, de akaratlanul is nagy kellemetlenséget kerekítettem a dologból. Ígérem segítek elrendezni, ha anyám is meglátogat.
Óh, engem is felkerestek páran. Olyankor csöndesebben pakolok, vagy megállok pihenni, és egy idő után elmennek.
Épp egy ilyen szünetet terveztem be, mikor kopogtál, így már társaságom is lesz."
*Gondolkodóba esett, amíg a másik olvasta a választ. Kevernie kellene magának egy kis beszédet, elvégre most egy darabig lesz társasága. Közben új fecnire írt valamit, amit átnyújtott, néha odapillantva a teavízre.*
"Ezeket egyébként egyszerűen eldobhatod, ha megteltek és nem akarod szorongatni őket. Sokat nem ártanak a rendetlenségnek.
Egy tea és rendes beszélgetés után segédkezhetsz a rendszerezésben. Az átkos farkasok csak besöpörték a cuccaimat a ládákba meg dobozokba, úgyhogy bőven van mit tenni. A rendszeremről majd később...
Az első napjaim elég magányosak voltak. Főleg azzal teltek, hogy próbáltam megszokni a rendelőmet/otthonomat. Te még nem tudhattad, de ahhoz képest, mennyit utaztam, nagyon nehezen szokok hozzá az új helyeken való alváshoz."

*A cáfolatot azonnal meglátta, amint szavaira válaszként a másik reakcióját látta. Úgy tűnik, akkor nem csak őt kezdték el körbevenni a kérdésekkel. Nyugodtan követte a férfit, miután becsukta maga mögött az ajtót. Látta ,hogy a pakolás, még ha már jó ideje tartott is, nem ért véget, sőt talán csak most fog elkezdődni igazán. Mielőtt leülhetett volna bármire is, a másik egy széket adott, így arra foglalt végül helyet. Csak ezután emelte fel zöld szemeit a férfira. A válaszra sem kellet sokat várnia... hamarosan a jegyzettömb a kezében landolt.*

- Nincs semmi baj, de szemrehányásként vedd fel az egészet. Azt hiszem, hamar képesek az emberek félreérteni mindent.. főleg a Malaian.
*Mosolyodott el, ahogyan felpillantott a tömbből. Megdőntötte kicsit a fejét, összevonva picit a szemöldökét. Ajkát összehúzta, így ajkainál fehérebb lett a bőr egy kis időre.*
- Nem hiszem, hogy sokat érnél vele..legalábbis nem az első próbálkozásnál. Anyukád, anyámmal karöltve tervezgetnek.... általában mindig keresek valamilyen munkát azért,hogy éppen ne legyek ott. Mondanom sem kell... hogy ki éli bele magát jobban.
*Elmosolyodott halk sóhajjal párosítva.*
- Sajnálom Mori.

- Majd rendbe hozunk mindent! Segítek, ahogyan megígértem.
*Bólintott mosollyal, mialatt a fecniket a kezében, majd az ölében tartotta tovább. Szavaira elgondolkodott kicsit, csak most kezdett lassan körbenézni barátja otthonában. Hogy milyen is. Persze...a sok doboz miatt még nem nyerte el a teljes kinézetét... ahhoz még idő kell. Vissza pillantott felé. Arcán a megértés tükröződött... mert bármi is volt, attól függetlenül, gyermekkora, fiatalkora legjobb barátja még mindig a gyógyító volt. Igaz, arra is rá kellet jönnie,hogy változtak. Sokat. Mindketten.
Kicsit megrázta a fejét.*
- Nem..nem tudtam. Csak az ünnepségen döbbenten rá, hogy itt vagy. Kalí nem szólt semmit. S elhiszem..hogy ilyen hosszú idő után furcsa, de minden bizonnyal hamar megszokod majd, s abban is biztos vagyok, hogy anyukád nagyon boldog annak, hogy vissza jöttél.
*Elmosolyodott, őszintén, kedvesen.*

*A teavíz a helyén maradt, és a megfigyeléstől láthatólag nem forrt gyorsabban, így inkább hasznos dologgal töltötte el az időt mialatt a másik beszélt. Áthajolt az egyik dobozrakáson és elővette az írnokfelszerelést, amivel az egyik láda tetején kezdett ügyködni. Bár nem Selesre nézett mivel rajzolással volt elfoglalva, fülei meg-megrezdültek ahogy kék tintával gépies, kimért mozdulatokat végzett egy papírlapon, amit aztán egy tál - kissé már koszos - arcmosó vízbe rakott.*
- Na... így mindjárt kényelmesebb, és takarékosabb. Szerintem mindketten túl sokat sajnálkozunk, szóval mostantól inkább ne tegyük. A következő öt évre elintéztük a bocsánatkéréseket. Egyébként tetszik a kuckóm? Persze a rumlit leszámítva.
*Elégedett arckifejezéssel kotort elő egy vászontasakot, amiből pár szárított levelet szórt a forró vízbe.*
- Én meg se próbáltam még szólni anyámnak. De őt szerintem le tudom állítani egyedül. Meg fogja érteni és nem fog nagyon ellenkezni, csak győzködni fog, hogy "pedig milyen jó lenne", meg "olyan aranyosak lennétek"...
*Enyhén grimaszolva helyezte a teáskannát az asztalra, és csészéket kezdett keresni.*
- Öhh... csészék, csészék... izé, meg se kérdeztem, szereted a mentateát, ugye?
*Miután megtalálta amit keresett, visszaült a helyére. A tálat maga mögött hagyta, a pulton, így hangja onnan szólt. Úgy helyezkedett, hogy ne takarja el, és így is tisztán hallható legyen amit mond. *
- Szóval... abból ítélve ahogy a szüleid viselkednek a "hír" hallatán... jól sejtem, hogy nincs senki a láthatáron?

*Mialatt beszélt, habár mással volt elfoglalva, időnként zöld pillantását igenis felkapta arra, hogy éppen mit csinált a másik. Amint az írást felváltotta a férfi furcsa, mégis ismerős hangja, egy mosollyal pillant maga elé. Talán igaza van. Még csak pár nap telt el, de jelentősebb több "sajnálom" vagy "bocsánat" hagyta el az ajkát, mint ezelőtt. Halk sóhajt engedett ki az ajkai közül mialatt beleegyezően bólintott a másik felé. Figyelte, ahogyan a teát készíti.*
- Nagyon kényelmes lesz, ha rendet teszel. Elég tágasnak tűnik, hogy rendesen tudj benne élni és dolgozni is. De...inkább erre majd akkor térjünk vissza, ha pontosan lehet látni mindent.

*Pillantott rá ismételten. A nő utánzása folytán maga elé emelte pillantását. Elgondolkodott a dolgokon. A szülők túlontúl örültek az eshetőségnek.... ami valószínűleg nem csak a régi barátság miatt került elő a tarisznyából. Talán már csak egy apró árulkodó jelet vártak...s amúgy már nagyon régen eltervezték ennek a dolognak az eshetőségét. Ezen maga Séléstina nem lepődött meg, mert régen, valóban sok időt töltött együtt Morival. Kevés fiú barátja volt, azok között is a gyógyító állt hozzá a legközelebb...de azt mégsem mondhatja, hogy régen másképp érzett volna. Vagy ha mégis, akkor nem vette észre. .... elég ügyetlen volt ilyen téren régebben...s időnként, még most is.*
- Valószínűleg, ez nem a szikra volt amiből az egész hirtelen futótűzként kezdet terjedni, hanem az olaj. Igen..köszönöm a teát. Szeretem..ne aggódj.

* Egy bólintással köszönte meg a teát, ahogyan átvette, majd megpróbálta megkóstolni. Óvatosan fújt egyet a csészére, csak utána kóstolta meg. Most a folyékony nedűn tartotta szemeit. Mintha azokból szeretne még kiolvasni dolgokat....nem is baj. Jobb ha hamarabb túl vannak ezen s mindent megbeszélnek. Sok..sok mindent kell. Észlelte ,hogy a másik helyet foglalt előtte, de csak a kérdésre kapta fel a fejét. Lepetten mérte fel a másikat zöld szemeivel,majd elpillantott, amint tovaszállt az előbbi érzés. Magában mérlegelte, hogy vajon elmondja e Morinak a dolgokat. Gulábnak már próbálta, de nem jött össze, s nem volt biztos benne, hogy kellene.... Viszont a Malaian tett szavai a gyógyító felé, amúgy is tartalmazták azt a kételyt, ami ott is állt.
Finoman húzta végig mutató ujját a porcelán peremén.*
- Hát....nem teljesen.Tudod, inkább csak azért,mert nem tudják, hogy valaki.... nagyon fontos lett a számomra, igaz rövid idő alatt...de mégis....