Malaia est - Tánctér

*A szívén nyugvó nagy kőből egy apró kavics tört le, amikor Selestina nem küldte el rögtön, és úgy tűnt, nem is érezte magát túl kényelmetlenül a jelenlétében. Hogy lenyugtassa magát, elhatározta; ha ma este nem kerül szóba ez az egész, hazamegy, és - valószínűleg Kurtz és a barátai mérgére - alaposan rendet rak a fejében. Ezt az egészet ugyanis mihamarabb le kell tisztáznia, nem azért jött vissza, hogy méginkább elveszítse a barátját, vagy hogy rajta röhögjön a falu. Mehetne megint bujdosni, mint valami hülye... Seles hajolt felé, egy kérdést szegezve neki. Félrepillantott, megdörzsölve a nyakát.
Emlékezett a vágásra. Tudta, mint ahogy a vele szemben álló is, hogy egy jó döntés a pánik hevében szörnyű következményekkel járhat. Nem akart még egyszer zavart elmével dönteni fontos helyzetben, most sem, úgyhogy megacélozta a szívét és mosolyogva bólintott ahogy az asztalok felé mutatott.
Elindult Selestina oldalán, de a karját most nem ajánlotta fel neki, úgy érezte, az most sok lenne. Némileg megnyugtatta azonban, hogy már kevesebben figyelnek rájuk... az a látvány viszont, hogy az édesanyja mosolyogva lépked feléjük, rémületet ültetett az arcára. Heves, apró fejrázással és feszült tekintettel jelezte neki, hogy most nem alkalmas, mire az természetesen ezt is félreértette és még szélesebb vigyorral legyintett feléjük, ahogy másik irányba ment tovább.
Mori egyre inkább úgy érezte, inkább visszamenne arra a lángoló, száguldó szekérre.*

*Észrevette ,hogy barátja hirtelen még messzebb lépet. Tudta ,hogy valószínűleg az előzőek és mások tekintete miatt, így inkább ő is elpillantott. A halvány mosoly azonban zavartan ott volt az arcán, ez mindig előkerült, ha nem tudta mit mondjon, vagy csináljon. Nem azért mert a másik "közelségétől" lett volna most zavarban, mert ez nem így volt. Nem olyan volt...mint máskor. Habár, még benne is dúlt fúlt minden, próbált úgy viselkedni ,hogy könnyebb legyen a másiknak is. Mivel látta, ezzel sem ér el sokat, inkább nem tett semmit. Ez volt most a legjobb gondolata, jelenlegi helyzetében.
Amikor elindultak nem emelte fel a fejét ,mint máskor. Nem nézte a földet, inkább a kettő között helyezkedett el a szemszöge, mialatt próbálta az elméjét üríteni. Csak egy kicsit.... ám az volt a gond, ha egy érzés keletkezett, szépen lassan magával rántotta a többit is, amelyek éppen elbújva voltak, vagy félre téve. Nem vette észre most Mori anyukáját sem, csak egy nagy levegőt vett amint közelebb értek az asztalokhoz. Remélte sikerül mindent úgy csinálnia, mintha nem lenne semmi sem. Habár régi barátja mellett sétált, az nem adta karját, ő pedig nem karolt bele, teljesen más volt most ahogyan mentek ,mint előzőleg. Ezt még ő is felfogta.
Nem akarta elveszíteni a jó barátját...hiszen csak most kapta vissza 60 év után!
Halk sóhajjal pillantott előre.*

*Lassan uralma alá vonta a gondolatait, elcsitította őket. Alaposan átgondolta, miért akarhatta megcsókolni a nőt; a hirtelen viszontlátásnak nagyon örült, ehhez kétség sem fért, mintha minden a régi lett volna. Biztosan annak a régi szerelemnek az árnyéka is felbukkant a felszínre, de nem lehetett több, hiszen visszanézve az egész megalapozatlan ostobaság volt, már nem érzett semmi szerelemhez hasonlót. Kezébe vette a noteszt és írni kezdett, egyelőre ennyi okfejtés elég volt számára, legalább ahhoz elég, hogy megnyugodjon.*
"Azt már tudom, hogy mi van veled és Gulábával. A szüleiddel mi a helyzet? Kalíval nem igazán tudtam beszélgetni erről az imént.
Ha már a fehér mágiát akarod tanulni, érdemes lenne utánanézned a különböző gyógynövényeknek is. Azokkal hogy állsz?"
*Hogy a távolság ne legyen olyan nagy közöttük, közelebb lépett hogy kézzel tudja átnyújtani Selesnek a szöveget.*

*A csend ami közéjük szált nem oldódott fel, még csak nem is változott meg. Ugyan annyira ott maradt, mint amennyire előtte nem volt nem akarták. Legalábbis Sélés nem akarta. Kis mosolya amely azért volt ,hogy nem csak mást, de magát is meggyőzzön arra ,hogy minden rendben van, lassan eltűnt s csak előre nézett.
Abban a pillanatban, legszívesebben visszatért volna a szobájába. Mintha elfáradt volna.......
Gondolataiból a jegyzettömb térítette vissza. Átpillantott arra, majd átvette a kezeibe, elolvasta.*
- 60 év sok idő. Sok mindent megtanultam amiről még nem tudsz.
*Engedett meg egy kis mosolyt ,majd bólintott, de még mindig csak az írást nézte.*
- De igen.... tudok a gyógynövényekről. A fehér és semleges mágia alapjait mind ismerem kezelni a képességeimen kívül.
*Elgondolkodott a kérdések felőle ,majd lassan vissza adta a noteszt.*
- Édesanyám egy ideje gyűjti a különféle recepteket és fiatal asszonyokat tanít főzni. Apám a falvakat tartja össze, eljár és még mindig vezető szerepben tiszteleg. Csak most már nem az összfalvakra koncentrál mivel nem tanácstag, hanem erre az egyre. Nemrégiben volt egy nagyobb csata...belső háború a farkasok között, s azok előzményeiként tőlünk is tűntek el. Szerencsében időben megkerültek. Akkoriban több őrző és sárkány is állomásozott a mi csapatainkkal együtt. Lényegében ,mi nem háborús nép vagyunk....
*A hangja nyugodtabb volt, de kissé komolyabb is.*

*A kínos helyzet részéről teljesen rendben volt, mivel ő volt a forrása, megmagyarázta magának az egészet. Már csak Selestina miatt aggódott, de remélte, kellemesebb vizekre tudja majd evezni a beszélgetésük csónakját, hogy amint kipihenték magukat, megbeszélhessék ezt az egész keveredést. Kíváncsi vigyorral húzta fel a szemöldökét és tette karba a kezeit. ~Sok mindent, mi?~ Testével az elf felé fordult, és oldalvást sétált, mintegy teljes figyelmet szentelve és azt üzenve neki; hallgatlak, miközben a toll virtuóz mozdulatokkal vetette papírra gondolatait a levegőben.
És hallgatta is; a Saika szülők helyzetéről igazából úgy-ahogy tudott az édesanyja leveleiből, de kellett valami, amivel újraindíthatja a beszélgetést. A háború hallatára viszont meglepetés ült ki az arcára, aztán izgatottan magára mutatott, ahogy szavai Seles kezei közé kerültek.*
"Csakugyan? Akkor kíváncsian várom hogy hallhassam, mégis miféléket tanultál.
Hallottam arról a csatáról és az azt megelőző incidensekről, sőt mi több, ott is voltam előtte, közben és utána is! Pár ottani ismerősömtől hallottam, hogy mi van készülőben, és úgy döntöttem megpróbálok annyi segítséget nyújtani, amennyit csak lehet."

*Épp csak fél szemmel pillantott a másikra ,mert valami mozgást látott ,majd amint észrevette ,hogy mit csinált Mori ,halkan felnevetett s megrázta a fejét. Szemeiben ismét visszatért valami kedves melegség, élet. Zöld szemei most a sötétben úgy csillant meg ,mint napfényben a zöldellő fű tavasszal. A háború alatti dolgokról meglepődött kicsit ,majd bólintott rá.*
- Én is ott voltam. Harcoltam a mezőn a többiekkel... majd ott voltam amikor beszakadt a föld is egy részen....és később a búcsúztatón is részt vettem. Akkor töltöttem egy "estét" először Yeraltiban, és léptem be először a Vérfarkasok falujába.
- Majd elmondom, miután te is sok mindent elmeséltél.
*Engedett egy kis mosolyt ,majd elpillantott vissza gondolva azokra a napokra. Akkor történt még valami. Tényleg elgondolkodott valamin.*

*Tágra nyílt szemek és döbbenet - talán ijedtség is - voltak a válaszok Selestina kijelentésére, miszerint még harcolt is. Ő ott volt, az erdőszélen ugyan de ott volt, és látta, mi folyt azon a mezőn. Belegondolni, hogy barátja ott harcolt... elborzasztotta. Annyira, hogy észre sem vett egy asztalt ami mellett elsétáltak; vagyis Selestina el, ő pedig belesétált. Néma üvöltésre nyitott szájjal vágódott rá az asztal - szerencsére üres - részére, majd fordult le róla a földre tompa puffanással. Zavart arckifejezéssel és egy fűfolttal az arcán, de a mutatványhoz képest macskaügyességgel ugrott fel biztos talpakra és porolta le magát.
Gyorsan kezébe kapta az írószert és könyvébe temetkezve körmölni kezdett, próbálva úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Ugyanilyen hétköznapi mozdulattal adta oda a nőnek a jegyzetet, arcán még mindig aggállyal és már talán egy kis dühvel is. Sok mindent el tudott képzelni arról, hogy mit csinálhatott Seles amíg távol volt, és ez nem volt rajta a listán. A gondolat, hogy olyan közel volt hozzá, és meg se tudta volna, ha történt volna vele valami...*
"Jól vagyok, semmi gond!
Te ott voltál? Miért? Hogyhogy harcoltál? Mi az, hogy beszakadt a föld?  Az egy szörnyű mészárlás volt!
Ugye nem esett bajod?"

*Megtorpant s ijedten fordult vissza amint barátja nekiment egy asztalnak s majdnem felborította azt, vagy legalábbis magát. Úgy tűnt páran még a nagy zajra és csörgésre oda pillantottak ,de mire a lány nyújthatta volna a kezét ,hogy felsegítse, az elf már felpattant. Csak nézte lepetten , majd ugyan így vette át a noteszt s immár megállva, egy helyben olvasta el az üzenetet. Értetlenül figyelte a düht és lepettséget a férfi arcán, majd zavartan elmosolyodott.*
- Minden rendben? Nagyot estél....
*Kezdte ,majd bólintott az irománynál s tovább olvasta. Vett egy mély levegőt.*
- Minden tanácstag részt vett valamilyen szinten a háborúban. Én személyesen mentem el, mivel az egyik elf lány elszökött a faluból és nem engedhettem el egyedül.........természetesen segíteni szerettem volna, de azelőtt nem indultam el...mert nem tudtam mi lenne a megfelelő lépés. Bevallom nagyon féltem, főleg mikor mellettem robbant Chrisnek az egyik kis meglepetése.
*Ténylegesen zavartan elmosolyodott, a vissza emlékezésre.*
- De már csak azért is harcoltam ,hogy túléljem és másoknak segíthessek...
*Nézett őszintén vissza a férfi szemeibe.*
- Nem tudom...azt hiszem Eleika tette, valami varázslattal. Nem voltam pont a környékén, csak utána rohantam oda, volt valaki a gödörben akin segíteni szerettem volna. Az.....és a legrosszabb az volt ,hogy két ember, egy fajt állított egymás elé.... szörnyűség mikor a fajtársad ellen kell küzdened...meg alapjáraton.
*Simította meg a saját karját elgondolkodva ezen. Ezért elpillantott.*
- Akkor ismertem meg pár farkast is, és az alfát is. Részvétet nyilvánítottam. ...tudod....míg nem voltál itt, megkaptam a Vhā'iṭa bō címet...ennél fogva, érthető ha felbukkanok ilyen helyen.... Pár napja menő véletlenségből eltörtem a lábam mialatt Yeraltiba tartottam Kukuval, de ez titok....kérlek ne mond el senkinek.
*Vissza pillantott rá, végét immár csendesebben mondta.*

*Gondolataiba mélyedve hallgatta a magyarázatot, melyet még mindig nem fogott fel teljesen. Selestina, részt venni egy háborúban... ha más mondja, kiröhögi. Úgy látszik az este mindig tartogathat meglepetéseket, és mindig újra rájön, mennyire nem értette még meg, hogy annyi idő eltelt és mindketten megváltoztak.
Konkrét dolgokat nem említettek neki a csatával kapcsolatban, így az Eleika név nem mondott neki sokat, de Chris - az a szárnyas alak? - meglepetése sem hangzott jónak. Harc a túlélésért, robbanások, beszakadó föld... egy külsőre nem sokkal másabb, csupán valamivel fiatalabb Selestina jutott az eszébe, még a vándorlása előtti időkből. Mosolygott a saját ostobaságán; valahol egészen ezidáig azt hitte, hogy az idő megállt és a másik nem változott. Végiggondolta a saját útját is, és rájött, hogy valószínűleg neki kell majd kihagynia bizonyos történeteket a mesélésből. Papírra vetette a szavakat, melyet apró főhajtással nyújtott át az elfnek, úgy tűnt bocsánatot kérve.*
"Értem. Bocsánat a viselkedésemért, csak azt hiszem, még mindig nem érzem igazán, mennyi idő telt el. Nem hittem volna, hogy valaha is ilyen veszélyes helyzetekbe kerülsz, úgyhogy alaposan megijesztettél, utólag is féltettelek. Durvább sérüléseket kellett gyógyítanom abban a csatában, mint szinte valaha.
Azt is tudtam, hogy jó íjász vagy, de hogy idáig fejlődj... Gratulálok!
Így utólag belegondolva, talán nekem kell majd kihagynom pár részletet a történeteimből, ha nem akarok rád ijeszteni... "

*AZ újabb szöveg meglepetésként fogadta, de most valahogy sokkal nyugodtabb tónusban, kedves mosollyal pillantott rá s válaszolt.*
- Ezzel nincs semmi baj, se Gulába se Kalí nem tud róla, és remélem nem is mondod el nekik. Mint mondtam nekem is eddig ez volt az egyik legijesztőbb dolog az életemben....de...azzal ,hogy tanácstag lettem, azt hiszem sok minden változott meg abban amit Gaia nekem szánt. Köszönöm az aggodalmad, fontos nekem.
* Eszébe jutott a jóslat amit Freya mondott neki. Az arcán átsuhant így egy aggodalmasabb mimika, amely utána el is tűnt. Majd zavart mosollyal folytatta.*
- A baleset után kellet egy kis idő, míg magamba száltam.... fontossá vált nekem, hogy megtudjam védeni magam és a szereteim. Ehhez pedig ez kellet.
*Végül megdöntötte kicsit a fejét.*
- Pedig reménykedtem benne ,hogy öszinte leszel velem. Természetesen csak azt várom ,hogy elmond, amit úgy vélsz ,hogy el szeretnél.
*Nézett rá.*
- Elvégre 60 év sok idő.

*Tényleg úgy táncoltak, mintha mindig is egy párt alkottak volna. Az italra bólintott.*

Igen, ha azt akarjuk, hogy később is észnél legyünk, lehet, most tartani kéne egy kis szünetet két pohár között

*Észrevette az apró hibázást, amikor a lánynak is leesett a tantusz, hogy Dilec mire is akart utalni. Nem hánytorgatta fel, kissé határozottabban fogta meg, de csak addig, míg a lány ismét magabiztosan lépkedett tovább.*

Hm, igen-igen! A vén csoroszlya nagyon furcsán viselkedett... Vajon ők tudhatnak róla? Úgy emlékszem, a lányuk már régen meghalt. Gondolod, hogy a testvére lehetett? Félrelépett apuci? *Megpörgette szépen a lányt* Gyanús, gyanús! Nem tudom, hogy Kicsiszived   gondolkodott-e már ilyenen... de vajon mi hogy tudnánk ennek a végére járni? *szinte hangosan kattogtak a gondolatok a fejében. A kicsiszivem megjegyzésre ismét rátört a magány érzése, és Anatha képe. Ah, nők. Kissé összehúzta a szemöldökét, hogy kiverje fejéből a zavaró gondolatokat.* Talán meg kellene kérdeznünk a házigazdát A.J.-ről és egy eltitkolt gyermekről, mi a véleményed? Szerinted bevallaná?

*Rögtön írni kezdett, miközben a másikra figyelt, hogy minél hamarabb tudjon válaszolni. Úgy érezte, gondolatban csak vánszorog barátja után, folyton csak értetlenkedik vagy hülyeségeket csinál... főleg az utóbbi. Nem gond, gondolta, egyszerűen ráfogja a fáradtságra az egészet, hisz még mindig úgy érezte magát, mint aki napok óta nem aludt, bármennyire is nem így volt. Igazából csak Selestina miatt volt itt - bár azért az ünnepség is szép és szórakoztató volt -, egyébként valószínűleg otthon bújná a jegyzeteit és berendezkedne amennyire a hiányos holmijával tudna. Figyelmét felkeltette a másik aggodalma, ezt rögtön a papírra is vetette, aztán kínos vigyort nyomott el. Ez tényleg nem az ő estéje, hagynia kéne a vicceket...*
"Ne aggódj, ajkaimon pecsét, nem kotyogom ki mint az előbb azt a Chrises ügyet. Minden rendben? Az imént mintha valami rosszon gondolkodtál volna.
Persze, hogy őszinte leszek, csak vicceltem. Arra céloztam, hogy a háborúnál vadabb történetek is vannak a tarsolyomban."
*Épp átnyújtotta a noteszt mikor egy körülbelül két méter magas elf asszony lépett át közöttük, elcsenve azt. Hümmögve olvasta magában, ahogy szembe fordult és megállt előttük; kontyba kötött fekete haj, zöld szemek, porcelánfehér bőr mind egy kék ünnepi ruhába csomagolva. Sóhajjal, de mosolyogva rázta meg a fejét, amint továbbadta a szöveget Selestinának.*
- Szép estét, fiatalok... titkolózás, a "háborúnál vadabb történetek?" nem nőttél már ki ebből, Mori...? *cukkolta a fiát, aki könyv hiányában még csak válaszolni se tudott; nem mintha tudott volna bármit is, mert a harmadik tag jöttével elméje kiürült, arca - egy kis rémület kivételével - kifejezéstelenné vált és csöndes pánikba esett amint elképzelte édesanyja szándékait.*

*Mivel tekintete és gondolatai leginkább elkalandoztak, így azt nem vette észre ,hogy egy harmadik tag is közeledik feléjük. Az egész olyan volt ,mintha csak egy valakinek kellene figyelmet szánnia, s lényegében így is volt, habár saját akaratából, ugyan úgy ,mint azok akik fontosak neki. Mori is ilyesmi címmel rendelkezett a lánynál. A beszélgetésük újra kezdett kissé közvetlenebb lenni ,mintha elfelejtették volna az előzőeket. Legalábbis így érezte a lány, ami , jelenleg nem is bántotta. Örült annak ,hogy azt a kis távolságot, amit az imént épített ki ő is, szépen lassan lépi át , az esti beszélgetéssel. Hiszen mégsem akart úgy lenni ,mint egy idegennel.
Már nyúlt volna a noteszért, szinte reflexszerűen amikor az valahol máshol kötött ki. Meglepődött az asszony megjelenésén de csak egy kedves mosollyal, s halvány zavarral - ami inkább volt betudható az irománynak s a titoknak mint sem másnak- emelte rá zöld szemeit ,majd meghajolt, ezzel is üdvözölve a nála jóval idősebb nőt.
Átvette a noteszt, elolvasta s kivételesen örült annak ,hogy Mori finoman fogalmazott.*
- Nagyon örülök, hogy látom. Remélem tetszik az este, Mori szinte meglepetésként csöppent az egészbe!
*Majd legyintett picit. Menteni akarta barátját.*
- Tudod ,hogy szeretünk kalandozni gondolatokban, ezért sem meglepő ,hogy van amit nem "nőttünk" ki, nem igaz Mori?
*Emelte rá hirtelen a pillantását, azt kérvén ,hogy bólintson rá.*

- De még mennyire hogy tetszik, és ez az éjszaka egyre csak jobb és jobb lesz... *pillantott a nő itt egyikről a másikra, Mori tolla pedig egyelőre néha meg-megmozdulva függött a lap felett. Még mindig nem tudta, mit is mondjon az anyjának, hogy az biztosan ne akarja összeboronálni őket minden tiltakozása ellenére. Laloria ábrándos sóhajjal tette össze kezeit, újra végignézve az ifjakon.* - Annyira örülök, hogy így együtt látlak benneteket!
*Egy egyébként ártatlan, jóindulatú mondat, de nem ebben a helyzetben, és nem az anyjától. Nagy levegőt vett - miért cseng a füle? -, aztán egy kis csend alatt mindkét elf tekintete rá szegeződött, főleg Selesé. Mit is kérdezett...? Ja igen, kinövés, vagy mi! Szaporán bólogatni kezdett, remélve hogy ez a helyes válasz a helyzetre, de a toll még mindig mozdulatlanul nyugodott ujjai közt.*
- Ó, értem, értem... de a nőket nem holmi történetekkel kell levenni a lábukról, több kell ahhoz!
*Itt jól láthatóan kacsintva Morira nézett, aki akár sóbálványnak is elmehetett volna, csak állt egy helyben, zavart arckifejezést viselve. Laloria boldog mosollyal lépett közelebb a másik nőhöz, mialatt fia kevés sikerrel próbálta összeszedni a gondolatait.*
- Selestina, engedd meg hogy gratuláljak a táncodhoz! Igazán csodás volt, a nyitótánc és a kettőtök tánca is... bár az utóbbiból mintha kimaradt volna valami. *jegyezte meg a férfira sandítva, akinek végre megindult a toll a kezében, ő pedig ezalatt gratulációképp átölelte fia táncpartnerét.*

*Elmosolyodott Laloria szavaira kedvesen mialatt rábólintott s csak egy kicsit lökte meg Morit kedvesen.*
- Hát...60 év után már ideje volt, nem igaz?
*Mosolyodott el, mintha kicsit kellemesebb lett volna az egész ,hogy most a nő is itt van. Nem érezte azt ,amit más tekintetek zúdítottak messziről rá. Mert néha észrevette ,de most sokkal kellemesebben eltűntek ,vagy tova szálltak.
Mori bólogatása sokat segített, így remélte ,hogy kimagyarázhatták a "titkos" dolgot. Habár szerencsére a másik nem írta le mélyebben, nem szerette volna Sélés ,ha az elmúlt hetek eseményei most nagyobb hangot keltve jutnának a szülei füleibe. Nem volt szükség rá. Hiszen azt tudták ,hogy valamerre segédkezett, de nem biztos ,hogy ezt a tudatott, - hogy a lány szintén a közepén volt - jó hiszemmel nézték volna.*
- Bizonyos vagyok benne,hogy sok remek tanácsot adhatsz majd Morinak ebben a témában.
*Azzal meghajolt kicsit s őszinte boldogsággal, örömmel köszönte meg a gratulációkat. Amint a kettejük tánca szóba jött meglepődött s a nőre emelte zöld szemeit hosszan.*
- Úgy véled?... 60 év alatt változott a táncunk is...talán ezér...
*Mosolyodott picit el.*
- Nem voltunk annyira összecsiszolódva.....és..* kezdte de jött az ölelés. Az szintén meglepte ,de végül viszonozta az idősebb hölgytől.*

*Kézfejével eltakarta kuncogását, majd legyintett a fiatalabb nő felé. Alig tudta türtőztetni magát, most hogy szeretett fia nem csak hogy végleg hazaért, de úgy látszik még a másik felét is megtalálta!*
- Ó, az előbbi táncotok alapján egyáltalán nem kell neki segíteni a hódításban! Sőt, ő adhatna tanácsot az idióta apjának...
*A két elf arca egyszerre változott meg; Laloria bosszús arckifejezéssel sóhajtva pillantott oldalra, Morigandra képe pedig kínos grimaszba húzódott, ráadásul a keze is megcsúszott a papíron, így áthúzta az egészet amit eddig írt. Hogy az előző "enyhe" utalást is megpróbálja hatástalanítani, gyorsan Seles felé pillantott és egyik kezét a szájához emelte - mintha csak üveget fogna - és többször megdöntötte, miközben anyjára sandított. Szerencsére az nem vette észre a mozzanatot mikor újra mosollyal fordult vissza.*
- De mindegy is!

*Az édesanya az ölelés után bocsánatkérő arccal nézett a fiatalabb nőre, amiért nagy lelkesedésében félbeszakította. Mori eközben megint kihúzott valamit és szinte kétségbeesetten kezdte újra, ajka néma káromkodásokat formálva. Alig tudta elegyengetni a helyzetet, nem akarta, hogy a gyeplő megint kicsússzon a kezéből. Laloria úgy tűnt észre sem vette az egészet.*
- Sajnálom, nem akartalak félbeszakítani... de ne szerénykedj, nagyon jól táncoltatok, még ha a fiam nem is olyan tehetséges, mint te! Szépek voltatok együtt, bár a végéről hiányzott volna az a cs...
*A fehér hajú elf ekkor nyomott sietve a nő arcába egy kitépett papírlapot, mire az meglepetésében halkan sikkantott, majd szúrós szemmel vette át és olvasta el. Értetlenül de halványan még mindig mosolyogva nézett a fiúra, aki tökéletesen kifejezéstelen arcot erőltetett magára, mintha csak festményhez állna modellt. Hol az egyik, hol a másik nőre nézett, egyedül a szemeiben csillant valami remény, hogy talán menthető a helyzet és nem lesz elrontva az este.*
- ...Ah, értem. Igaz, az apád is itt lehet valahol, megkeresem hogy üdvözölhessen... később még találkozunk. *mondta, azzal meghajolt és sarkon fordulva hamar elveszett a tömegben.
A férfi mostanáig észre sem vette, de egy ideje már visszafojtott lélegzettel figyelte az eseményeket. Hatalmasat lélegzett ahogy az édesanyja odébbállt, homlokáról friss izzadtságcseppeket törölt le ruhája ujjával.*

*Nem teljesen értette a dolgokat, ám amikor Mori apukája került szóba nem tudta nem észrevenni ,hogy mennyire fáj az Laloriának. Láthatólag próbálta nem mutatni, de észrevette, s valahogyan ez elszomorította. Belegondolva, biztosan nagyon szerették egymást régen....akkor mégis miért távolodhattak el ennyire egymástól?
Az egész elmélkedését Mori mutogatása törte meg. Egy pillanatra csak összevont szemöldökkel nézte ,majd elég hamar leesett neki ,hogy a másik mit akar neki mutatni. Rosszallóan pillantott rá ,majd ismételten vissza a nőre ahogyan az felsóhajtott.*
- Gondolj most kellemes dolgokra, ez az ünnepség neked is szól!
*Nézte kedvesen, hosszan.*

*Kedvesen nézett a nőre s csak megrázta a fejét egy picit amikor az elnézést kért. Szavainál halkan kuncogott fel ,megdöntve a fejét.*
- Ne mond ezt. Nagyon is jól táncolt Mori! Érthető, ha az elején kicsit zavartabb volt, de ez hamar elmúlt és...
*Kezdte ,ahogyan hallgatta tovább a nőt. Nem tudta befejezni a mondatott, mivel nem értette pontosan ,hogy mit akart mondani Laloria, s úgy tűnt ,hogy maga a nő sem tudja befejezni ,mivel a férfi hirtelen termett közöttük a noteszával. Ezután ennél még furcsább dolog történt. Mintha varázsütésre minden megváltozhatna, a nő elnézést kért ,majd tovább állt egy kis mentegetőzéssel. Hosszan nézett utána ,majd át Morira, ekkor vette észre ,hogy a másik mennyire megkönnyebbült.*
- Nem értem ez mire volt jó? Olyan kedves volt az anyukád és láthatólag boldog volt!
*Nézte hosszan ,majd felsóhajtott. Elgondolkodva emelte kezét az állához.*
- Hm.... érdekelt volna ,hogy mit akart mondani. Mondcsak..kihagytunk valamit a táncból?
*Emelte hirtelen rá a szemeit.*

*Selestinát látván és hallván elgondolkodott, hogy vajon az egész helyzet csak az ő fejében kínos és másnak teljesen ártalmatlan-e... remélte, nem így van. Így nem is tudott konkrét választ adni a "mire volt jó?" kérdésre, egyszerűen csak megvonta a vállát. Mivel rájött hogy nem tudná elmagyarázni az okait anélkül, hogy rámutatna korábbi ostobaságára, meggyőződött róla, hogy Seles nem fogta fel igazán a helyzetet, aminek most kivételesen örült... már csak egy okot kellett kitalálnia arra, hogy miért küldte el az anyját, de egy sem jutott eszébe. ~Nem baj, ez a kisebbik gond... csak találjak valami töményet...~
Meglepetten nézett fel, mikor a nő a táncot emlegette. Gyorsan megrázta a fejét miután úgy tett, mintha gondolkodóba esett volna, aztán nyugodtan írni kezdett.*
"Kicsit bonyolult a dolog, majd később elmagyarázom, miért kellett. Nem, nem hiszem hogy valami hiányzott volna - a tehetségemen kívül.
Akkor menjünk tovább a tanácstagokhoz, vagy szeretnél inni valamit?"

*Valahogyan semmikép nem hagyta nyugodni az amit Laloria mondott. Bár lehet mélyen már értette mit akart mondani, csak ezzel a kis tudatlansággal rejtette el a zavarba hozó részt. Mialatt tovább mentek, bár kérdését feltette ő tovább gondolkodott. Végig vette a lépéseket, azoknak neveit, hátha meg tudja magyarázni. De bármelyik is kezdődött cs-vel, egyik sem oda való volt. Nem tánc végre. Aztán az jutott eszébe ,hogy nem is tánc lépésről lehet szó, s már éppen a nyelve hegyén volt a dolog, amikor noteszt a kezeibe kapta.*
- Ugyan már...semmi baj nem volt. Sőt! *Mosolyodott hirtelen el a másik felé pillantva.*
- A végére annyira jól ment ,hogy meg is lepődtem! Olyan határozottan lépkedtél..ahogyan kiforgattál és a végén még jobban megleptél azzal a közel hajolással. Komolyan, mint valami regényben, ahol a végén viszont még elcsattant a csók.
*Ahogyan kimondta megvilágosodott, így az utolsó szó csendesebb lett. Mosolya hirtelen valami teljesen más. Arcára kiült a felismerés és a döbbenet keveréke, mialatt újra azt a nyugtalan érzést kezdte érezni ,mint ott a tánc végén. Szinte még levegőt is elfelejtett venni, mert szépen lassan az egész száll megjelent előtte, s a láncreakció amit ez kreált. El is felejtett a kérdésre válaszolni...sőt magát a kérdést is elfelejtette mialatt világos ,szép fehér bőre lassan átváltott rózsaszínesebb ,majd pirosabb színbe. Lassan pillantott át a másikba.*
- Laloria...másra célzott....és ha ő ezt gondolja...akkor...

*Kedves mosollyal fogadta a bókokat Selestől, úgy érezte, komolyan gondolja őket és nem csak úgy illemből mondja őket. Na igen, akármilyen kellemetlen is volt az előző helyzet, mulatozáskor, főleg tánc közben tudott igazán hódítani, ezt meg kellett hagynia. Hosszú éveken át amíg még volt hangja, gyakran használta ki a tánctehetségét - bár az ő által begyakoroltak az előbbinél pörgősebbek voltak -, hogy lányokat csábítson el. Szép idők voltak...
A mosoly azonban lassan olvadt le arcáról, ahogy a nő tovább ecsetelte a lépéseit, és levezette egészen a csókig, ahol úgy nézett Selestinára mint őz a vadászra. Figyelte ahogy a testbeszéde lassacskán megváltozik; rájött! A másik még ki sem mondott semmit, már a tudatra ő is füle hegyéig vörös lett. Amint ránézett, riadt arccal hátrált egyet és maga elé emelte a kezeit, mialatt a noteszbe sebtében írni kezdett elméjével, ami aztán a nő elé szállt.*
"Kérlek ne gondolj semmi rosszra, meg tudom magyarázni a félreértést!"

*A lányt teljesen lesokkolta a felismerés, hiszen ez sok dolgot vont maga után. Először is értette, hogy miért hajolt akkor közel hozzá s miért érezte magát furán. A másik ,kérdések voltak...hogy ezért jött vissza? Így tervezte ? Vagy nem is ő hanem az apja ? Vagy az anyjuk?Végül pedig a felismerés, hogy ha ezt Laloria így gondolta akkor vagy hamarosan, vagy más most mindenki más is így fogja gondolni. Míg nem olyan helyzetbe kerül ,mint annak idején a nővére. Na...nem mintha nem kedvelné Morit...de sokat volt távol. Ha..ha egy-két hónapja előbb tért volna vissza ,akkor bizonyos ,hogy igent mondott volna neki, vagy erre az egész abszurd ötletre. De most....most volt egy kis titka, amely nem engedte volna ilyen döntésre... olyan áldozat csak nincs..... Szeretett valakit, akit nem fogadott volna el a családja. Valakit aki másmilyen ,mint ő maga....és aki ma nem jött el, mikor szerette volna....Valószínűleg Morival sokkal egyszerűbb volna, de az ész nem mindig tanácsadó ,van ,hogy a szívnek nem lehet magyarázni.
Észrevette ,hogy a másik is elvörösödött, ami azt jelzi ,hogy tudott róla...naná ,hogy tudott ,hiszen ő kezdte!
Majd megjelentek előtte a gyöngybetűk s úgy pillantott fel ismét a másikra. Ha eddig nem vették volna őket észre ,most ezt megtörténhetett, vörös arcuk miatt.
Zavartan nézett rá.*
-Várom...a magyarázatot azt hiszem....
*Motyogta.*
- Ugye...nem..nem csak ezért jöttél vissza? Nem...emiatt ?

*A kérdésre heves fejrázás volt a válasza, miközben egy közeli asztalról elcsente valaki italát, amihez képessége segítségével egy új pecsét íródott a különleges tintával. Ezt nem fogja írásban megbeszélni, annyi szent... kínos csend következett ahogy oda-oda pillantott Selesre, amíg a szimbólum el nem készült. "Ugye nem", kezdte a kérdést a másik, így valószínűleg még ha komolyan is gondolta volna a dolgot, nemleges választ kapott volna. Megkönnyebbült, de ugyanakkor kissé piszkálta is a csőrét a dolog - "miért nem?", kérdezte magában, de ezt gyorsan elkönyvelte önnön hiúságának, és hátra dobta elméje egyik sarkába. Amint elkészült, a papírlap beleesett a pohár alkoholos italba.*
- Szóval... hm. Nem, nem ezért jöttem vissza. *jelentette ki először határozottan, de aztán szünetet tartott és megpróbálta összeszedni a gondolatait, több-kevesebb, de inkább kevesebb sikerrel. Az arca mindenesetre nyugodtnak látszott, a belső vívódást csak hangjában lehetett hallani*
- Kezdjük ott, hogy... nem tudom, mi ütött belém. Komolyan... nagyon, nagyon régóta meg sem fordult hasonló a fejemben.
*Selestina szemébe nézett ahogy beszélt, az egész nem is tűnt olyan nehéznek most, hogy belekezdett. Felsóhajtott és keresztbe téve a kezeit gondolkodott el röviden, aztán bólintott egyet, mintha most döntött volna valamiről.*
- Sosem mondtam, de... hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem... nem játszadoztam a gondolattal annak idején, még mielőtt elmentem volna.
*Pillanatnyi, halvány mosollyal vonta meg a vállát. Egészen nyeregben érezte magát most, hogy megszabadulhatott attól a kínos érzéstől ami eddig motoszkált benne. Ennek ellenére azon kapta magát, hogy egyszer sem nevezte meg konkrétan az érzést, csak utalt rá, ám ezzel nem foglalkozott.*
- De az már régen volt. Azt hiszem ma este, a visszatérésemmel együtt túl sok volt a nosztalgia egyszerre, és elszaladt velem a ló. A mai estét nem így terveztem, és még csak meg sem fordult a fejemben hogy mi... érted.

*Csendben hallgatta végig ,mialatt ő maga is próbálta lejátszani a magába ezt az egészet. Ha úgy érezte ,hogy sikerült, akkor utána rájött ,hogy ez nem így van. Zavartan pillantott a földre, majd vissza emelte zöld szemeit a másikra amikor meghallotta annak hangját. Bólintott a szavaira s halvány mosolyt engedett meg, de még abban is lehetett valamit látni....amit még maga sem tudott meg magyarázni.*
- Nem tudom mit mondjak...úgy értem...
*Itt lassan körbe pillantott ,félvén ,hogy valaki talán meghallja őket.*
- Vagy...tényleg nem gondoltál bele, és az egész amolyan magad szórakoztatása részén jött ki...ami persze velem szemben nem fer...illetve hogy emiatt, valószínűleg még hallgatunk, vagy más ,és most hazudsz nekem. Az érzéseim lavíroznak két szakasz között, hogy haragudjak e rád vagy sem...és talán ez az én butaságom, hogy még ha nagyon is fáj..vagy kellemetlen...mégsem tudok igazán haragudni.
*Kezeivel mutatta a két szakaszt melyekkel illette érzéseit. Vett egy mély levegőt, hogy folytassa, de egy pillanatra leállt. Nem tudta mit mondjon...vagy hogy mondja. "Az...az nem fordult meg a fejedben...hogy ezzel engem hoznál kellemetlen helyzetbe, ha jegyes lennék? Vagy talán engem zavarsz össze..bántasz meg?" gondolta, de végül nem mondta ki. Lassan elpillantott, karjaival szinte átölelte magát. Végül csak sóhajtott s egy kis mosollyal pillantott rá ,majd lehunyt szemmel döntötte meg a fejét.*
- Azt hiszem, hamarosan magyarázkodással fognak telni a napjaink....magunkkal és a környezetünkkel szembe is.
*Nem nehezítette meg a másiknak. Nem tudta megnehezíteni. Még most is, nagyon szerette őt ,mint barátját, de azt is tudta ,hogy ez most alapjáraton megváltoztatja a dolgokat. Még biztosan meg kell ezt beszélniük....de nem itt és nem most. Tovább pillantott..... érezte, hogy hamarosan el fog fáradni. Nem fizikailag.... hanem kicsit lelkileg.*

*Az arca nem mutatott semmit a gondolataiból. Tudta, hogy Selestina esetében a szavak mindig finomabbak, mint a mögötte megbúvó gondolatok és érzelmek, és éppen ezért érezte rosszul magát ahogy meghallotta őket. Szomorú, kissé elveszett tekintettel ingatta meg a fejét.*
- De én nem... nem magamat szórakoztattam. Nem játszottam veled, és nem is hazudok...
*Egy darabig csak ennyit tudott mondani, ide-oda nézelődött csak, esetleg a pohárra pillantott. Ezt időközben elengedte, és hagyta, had lebegjen össze-vissza lassú tempóban kettejük között. Próbálta összekaparni a mondandóját, hisz öt perce még teljesen talpon volt, de most kihúzták - vagyis inkább kihúzta, ő maga - alóla a talajt. Szinte bele se gondolt Selestina érzéseibe, hogy ez számára mit vonhat maga után. Végül felnézett a másikra, a magyarázkodásra tett megjegyzésre pedig bólintott.*
- Megértem. Minden jogod megvan rá, hogy haragudj, ezért nem fogom kérni tőled hogy ne tedd. Őszintén nem tudom mi ütött belém, és szintén őszintén bocsánatot kérek érte. *mondta, itt aztán megengedett egy nyúlfarknyi mosolyt.* - Amiatt meg ne aggódj, a magyarázkodás nagyobbik részét úgyis nekem kell majd végeznem, te nem tehetsz semmiről.
*Hagyta, hogy a csend leülepedjen kettejük között, részben mert nem volt mit mondania, részben pedig mert gondolkodott azon, mit mondjon. Aztán egyszer csak halkan megjegyzett egy ötletet.*
- Akarod, hogy most inkább hazamenjek?

*Megrázta a fejét mialatt rápillantott lassan a magyarázkodásnál. Ő is megengedett egy halovány mosolyt s megrázta kicsit a fejét.*
- Mondtam..hogy nem tudok haragudni..... ez az én...butaságom.
*Nézte hosszan, azzal bólintott.*
- Megköszönném ,ha nem kellene emiatt fognom a fejem...de ismervén a szüleimet, biztos vagyok benne ,hogy egyedül nem oldod meg a dolgot. Így ....*sóhajtott picit* jelenleg segítő társad leszek a magyarázkodásokban.
*Azzal ő is elcsendesült. Még megpróbálta lezárni valahogyan a gondolatait, így hagyta ,hogy a csend mélyebb legyen közöttük. A férfi halk szavaira hirtelen ,döbbenten pillantott rá. Nem szerette volna ,hogy haraggal váljanak el, akkor sem, ha most ez, láthatólag mindkettejüknek nagyon kellemetlen lett. Gyorsan rázta meg a fejét.*
- Hacsak nem szeretnéd, kérlek ne. A Malaia a te ünnepséged is. Csak azért ami történt, nem kell elmenned. 60 év sok idő, szeretném ha ma jól éreznéd magad. Itthon. Mert ez az otthonod.
*Mosolyodott kicsit el, majd sóhajtott.*
- Meg...megígérted ,hogy elkísérsz még a tanácstagokig.....