Correia ház

*Ingerülten figyeltem Treyt, vártam, hogy végre kimenjen. Már azon gondolkoztam, hogy én magam fogom őt kitessékelni a szobából, amikor Everett megelégelte a Trey és köztem zajló vitát. Sosem láttam még őt ilyennek. Látszott rajta, hogy már kész van idegileg. Mondandója sikeresen hatott. Nem csak azért mert sikerült Treyt kizavarni a szobából, hanem én is mélyen magamba néztem. Everettnek igaza volt, gyerekesen viselkedtünk, de ez nem változtatott azon a tényen, hogy utálom Treyt. Az alakváltó utolsó mondatára felszegtem a fejemet. Még hogy ÉN lopni?! SOHAA! Inkább nem mondtam semmit hangosan, féltem, hogy Everett szétrobban a dühtől. Miután a két fiú kiment a szobából újra rakodni kezdtem a könyveket. Nagy nyugodtan pakoltam a limlomokat amikor valami bűz megcsapta az orromat. persze rögtön azt hittem, hogy Trey akar megviccelni, így hát hátrafordultam, hogy megmondjam neki a magamét.*
-Ne hidd, hogy át tudsz engem vern......
*Pupillám kitágult, miután megfordultam. Sajnos nem Trey állt előttem, hanem egy hatalmas gorilla. Próbáltam visszafogni a sikítást, de nem sikerült. Kitört belőlem a rémület. Az állatot megkerülve átszaladtam a szomszéd szobába. Nem gondolkoztam sokat, rögtön bebújtam az ágy alá. Gondoltam, ott biztonságba leszeke, de nem így volt. A bútor alatt kuksolva egy nyolcszemű rém mászott felém. Újra sikítani kezdtem. Kikúsztam a rejtekhelyemről és Tendo hátára ugrottam.*

*Miután befejeztem a mondandómat, szép nyugodtan kisétáltam a szobából. A lépcsőn hátranézve láttam, hogy Trey is jön. Ennek nagyon örültem, hiszen ha fent marad Glenicel tuti kinyírták volna egymást. Bementem a konyhába. Odaléptem, a hölgyekhez és a segítségemet ajánlottam . Sikítozást hallottam. Felismertem Glenice hangját, már csak azért se mentem fel. Oldják meg. gondoltam.*

*Tendo még ott faggatózott mellettem. Nem készültem választ adni,mert gondoltam látja,hogy vagyok és magam is furcsán álltam a történtekhez. Végképp viszont akkor fárasztott le,amikor elkezdett egy roppant unalmas kiselőadást. Szabad kezemmel a fejemet fogtam,bár legszivesebben inkább a falba vertem volna. Próbáltam azért nyugodtan,valami értelmes fejet produkálva hallgatni. Ami ez után jött,viszont cseppet sem volt unalmas. Legnagyobb meglepetésemre,Tendo valami érdekessel drukkolt elő. Egy állatot idézet meg. Tágra nyílt szemekkel bámultam a folyamatot. Sokszor láttam már ugyan ezt csinálni,de minden egyes alkalommal érdekesebbé vált számomra. Nekem például ez eszembe se jutott volna,szóval hálás voltam neki.A következő percekben,már át is terelte a kis segítőt. Nagyon alázatos volt,halgatott gazdájára. Örültem neki,hiszen tudom,hogy az állatok,főleg az orángutánok,nagyon okosak. Lehet,hogy többet segít nekem ez a kis majom,mint ezek az idióták együtt véve. Tendo visszajött hozzám a szobába.
-Köszönöm Tendo,ez  ügyes volt,sokat segítettél! A kis barátodnak pedig jövök egy banánnal! -fejeztem ki hálám drága barátom felé.
Lassan kezdtem megnyugodni. Úgy látszott,kezdek kikeveredni ebből a szorulásból. Végig az járt a fejembe,hogy ha kiszabadulok,beszélek Gleniccel. Úgy éreztem,nem  tudom miért,hogy váltanunk kell pár szót. Sok minden nagyon érdekelt a lánnyal és múltjával kapcsolatban. Egyébként is,ő már a naplóm olvasása miatt,egészen sok mindent tud. Rajtam a sor,hogy én is megtudjak valamit.Gondolataimban Glenice sikoltása zökkentett ki. Csak mosolyogni tudtam rajta,valahogy sejtettem a reakcióját.*


*Már kezdtem elveszíteni a fonalat. A puffanás után már eltelt egy kis idő,de még mindig nem láttam a lányomat. Csak egy-egy hangosabb szót tudtam elcsípni,de azokkal nem mentem sokra. Szokás szerűen egymást tépte a két nagy ellenség,Trey és Glenice. Az sem nyugtatott meg,hogy a két fiú lejövetelükkor nem voltak túl fényes hangulatban. Mindenketten igen idegesnek,feszültnek tűntek. De persze nekem megint nem mondtak semmit,csak elvonultak és társalgásba kezdtek. Valamit muszáj volt megtudnom,így képességemet felhasználva, fejükbe próbáltam belátást nyerni. Csak úgy szálltak,zavarogtak a dolgok. Trey csak Glenicere és a paárharcukra tudott gondolni,Everett pedig látszólag mindenkire haragudott. Mivel a két fiúnak még a feje se segített,kíváncsiságom csökkentésére,odaléptem hozzájuk.
- Fiúk,azonnal mondjátok el,mi folyik odafent!! -szólítottam meg,majd utasítottam őket.*

*Az események megvilágosodtak szemeim előtt, sejtettem,hogy mi történhetett, így már nem volt létfontosságú számomra Tahira válasza.Mikor visszadöcögtem a lány szobájába, köszönetnyilvánítások záporoztak felém és kis orángutánom felé, aki a szomszéd szobában végezte rábízott feladatát.*
-Ugyan már Tahira!Nem kell hálálkodnod!Viszont arra készülj fel,hogy ha banánt adsz neki,akkor úgy fog kötődni hozzád,mint újszülött a mamájához.Az orángutánok már csak ilyenek.
*Őszinte mosollyal az arcomon tekintettem a kissé nyúzott Tahirára.Próbáltam volna lelket önteni belé, de megzavart egy rémült sikítás.Villámgyors lépteket hallottam a folyosóról, majd a következő tizedmásodpercben Glenice vágódott be az ajtón és egy tigrisbukfenccel az ágy alatt termett.Azonban még nem ért véget a csapások sorozata.Valószínűleg egy pókkal volt találkozója az ágy alatt,így egy mesterien kivitelezett ugrás-kombóval a nyakamba vetette magát.Sosem voltam az a nagy fizikumú,de próbáltam a súlyt azzal ellensúlyozni,hogy a lábamba fókuszáltam az energiát, viszont még így sem sikerült egyensúlyban maradnom és elborultam Gleniceszel együtt, aki velem ellentétben puhára esett!De a java még csak jött:Mintha nem lenne elég az esés, Tahira mintáját követve a fejemmel átütöttem a falat és sikeresen be is szorultam.Az ütés ere nagyon nagy volt,megszédültem, majd elsötétedett körülöttem a világ.A fejbőröm alól friss,bíborvörös vér patakzott ki, ami egy kis tócsában torkollott a padlón.Az utolsó, amit észleletem, az az emberszabású barátom aggódó arca volt.Ez után elvesztettem a kapcsolatot a külvilággal.Eszméletlenül, punnyadt testtel feküdtem a fal mellett,és tudat alatt reménykedtem benne, hogy az ütésnek nem lesz semmi maradandó nyoma....*

*Az események olyan gyorsan történtek, egyik jött a másik után. Egyik pillanatban még nyugisan pakoltam a könyveket, erre bejön egy majom a szobába, aztán az ágy alatt egy pók esett nekem, végül pedig azon kaptam magam, hogy Tendo nyakába kapaszkodom. A fiú egy kicsikét imbolygott és aztán, amikor azt hittem, hogy meg bír tartani, elborultunk. Szerencsére puhára estem, de Tendonak nem volt ekkora mázlija. Az esés következtében átszakította a falat és ő is beszorult. Nagy nehézkesen felálltam. Leporoltam magam és kiszedtem a hajamat az arcomból. Vártam, hogy a fiú is felkeljen, de ő meg se mozdult. Aggódva néztem a mozdulatlan elf felé. Leguggoltam hozzá és onnan figyeltem. Megráztam a karját, abba reménykedve, hogy ad valami életjelet. Pupilláim kitágultak, a szívem hevesen vert. Meghalt volna.....vagy csak elájult? Szörnyű gondolatok suhantak végig az agyamon. Átmentem a másik szobába, hogy a fejét is megvizsgáljam, mert valószínűleg azzal történt valami. A szobába érve kisebb szívrohamot kaptam. Nemcsak a hatalmas emberszabású, hanem a padlót vörösre színező vértócsa miatt is. Odarohantam Tendohoz megnéztem a fején lévő sebet és mivel egyáltalán nem értettem a gyógyításhoz a lesiettem a földszintre segítséget kérni. Egyenesen a konyhába rohantam. Szemeimből záporoztak a könnyek, alig volt kivehető az amit mondok.*
-Valaki...gyorsan! Tendo megsérült!
*Meg se vártam a reakciót, visszarohantam a sebesülthöz. A könnyeim még mindig ömlöttek. Leültem Tendo mellé és arcomat a kezembe temettem. Az én hibám! Kérlek bocsáss meg! *

*Nem sokkal az után, hogy Treyel lementünk, Tahira édesanyja kérdőre vont minket. Én csak álltam és néztem előre. A haragtól nem bírtam megszólalni. Sóhajtottam egyet, majd Treyre néztem. Ez amolyan "nekem semmi kedvem sincs elmondani a történteket, szóval rajtad a sor" nézés volt.
Glenice rohant be a szobába. Szemeiből csurogtak a könnyek. Valami olyanról beszélt, hogy Tendo megszégyenült, de nem értettem rendesen a lány sírása miatt. Persze azért felmentem vele, hogy megnézzem mi franc történt.*

*Még mindig várakozó állapotban voltam,amikor szörnyű sikítást hallottam meg egy pufanást. Nagyon megijedtem.,mert a fal újabb sérülést szenvedett és valami ütés hatására ismét összeomlott. Ezt fokozta,hogy Glenice kiabálva,sikítozva lerohant. Egyenesen elájultam,amint meghallottam odalentről jövő Glenice hangját,amint Tendóról beszél. Megnéztem,hogy hogy áll a kezem. Még mindig igen csak be volt ragadva. Mint sem törődve ezzel erős mozdulatokkal rángatni kezdtem. 5-6. próbálkozásra sikerült kihúznom. Végre. Viszont nem volt kellemes,mivel erős sebeket ejtett a törmelék rajta. Az öklöm vérzett,mint a megáradt folyó,a karom pedig tele volt csikarásokkal,sebekkel. Semmi nem érdekelt,nem törődtem vele. Tendo iránt érzett szeretetem és aggodalmam mindent elnyomott. Átrohantam a másik szobába. Sokkot kaptam Tendo testének láttán. Odarogytam mellé. Próbáltam óvatosan megmozdítani,ne hogy még jobban kárt tegyek benne. A kezemet azonnal ellepte vöröslő vére. Kis barátja mellette állt aggódva.
- Ne aggódj,nem lesz bajod,helyre hozunk. Ne, kérlek ne! –próbáltam tehetetlenül kommunikálni vele. Fejsérülése súlyos volt,de tudtam,hogy csak elájult. Iszonyatosan aggódtam és fogalmam sem volt,mi történt. Kétségbeesetten kiabáltam a segítségért,hogy siettessem a többieket. Közben Tendohoz próbáltam beszélni,hátha mutat valami életjelet.*

*Mary faggatásának igazán nem örültem. Gondoltam,hátha Everettre számíthatok,de hamar kiderült,hogy nem. Mély levegőt vettem és épp elkezdtem mondandóm,de Glenice félbeszakított. Először nem figyeltem rá,gondoltam biztos,megint valami agybaja van. Hamar rájöttem,hogy nem. Úgy tűnt,nagyon nagy a baj. így hát kérdés nem volt,azonnal felrohantunk.
*

*Már végre örültem,hogy valamennyire képbe kerülök,amikor Trey mondandójába belekezdett. Nem így lett. Glenice lerohant hozzánk. Elcsíptem néhány gondolatát. El sem akartam hinni. Az én egy szem lányom és a „fiam” így megsérült?! Habozás nélkül rohantam a fiúk után*

*Kezeim remegésbe kezdtek, majd mindez az egész testemre kihatott. Csak meredtem magam elé, azon gondolkozva, hogy miért voltam, olyan meggondolatlan, hogy Tendo nyakába ugrottam. Ha nem lett volna az a pók akkor nem ugrok Tendo hátára. Ha nem mászok be az ágy alá, nem ijedek meg a póktól. Ha nem jön be a gorilla a másik szobába, akkor nem bújok az ágy alá. Ha Tahira nem töri be a fala és szorul be a keze akkor nem kellett volna pakolni. És...ha...nem bosszantom fel..... akkor nem üt bele a falba. Tehát ebből az következik, hogy...... hogy..... HOGY A HIBÁS ÉN VAGY! A gondolatmenetet Tahira szakította meg. Jobbnak láttam, hogy ha odébb megyek és helyet adok a lánynak, hiszen ő mégis csak jobban ismerte a fiút. Alig bírtam felállni, s mikor már sikerült, akkor meg azon kellett aggódnom, hogy hogy fogok megállni remegő lábaimon. A fal mentén, szépen lassan bekúsztam a sarokba. Térdemet felhúztam a mellkasomhoz, arcomat, pedig újra a kezembe temettem. Végül a konyhába lévők is feljöttek az emeletre, hogy megnézzék mi történt. Próbáltam láthatatlanná tenni magam. Tudtam, hogy mindenki engem fog hibáztatni, de az most nem is annyira érdekelt, inkább attól féltem, hogy Tendonak komoly baja lett. Chiyo valószínűleg elkezdte gyógyítani. Zöld fény lepte be a szobát, felfedve vele engem is. Kis idő múlva Trey és Everett segítségét kérte. Miért kell segíteniük, azt hittem, hogy már meggyógyította. De akkor mi ez a zöld fény? Szinte semmit sem értettem. Nagyon aggódtam Tendoért, nem tudom miért, de őt és Tahirát megkedveltem, ami tőlem elég nagy szó volt. Mikor meghallottam az operáció szót szemeim elkerekedtek és az akkora már enyhülő remegés újra erősebbé vált.*
-OPERÁCIÓ?!
*Csúszott ki a számon végül....talán kicsit hangos voltam. Mindig is szörnyülködtem az efféle beavatkozásoktól tudtam, hogy most sem fogom megúszni hányás nélkül. Kimenni viszont nem szerettem volna. Először is , mert Tendo miattam sérült meg és bunkóság lett volna ha csak szó nélkül lelépek. Másodszor pedig lábaim nem engedelmeskedtek nekem, valószínűleg egy lépés után újra a földön lettem volna.*

*A belépve a szobába sokkoló látvány fogadt. Tendo vértől ázott feje lyukat ütött a falban. Ott feküdt mozdulatlanul, akár még azt is ki lehetett volna nézni belőle, hogy meghalt. Hallottam, hogy Chiyo is jön szúval elálltam az ajtóból, hogy ő is be tudjon jönni, végöl is az ő unokája. Figyeltem, ahogy az asszony belekezd a gyógyításba. Tudtam, hogy nekem semmi hasznomat nem fogja venni hiszen alig konyítok valamit a gyógyításhoz. Meglepődtem amikor a segítségemet kérte.Féltem, hogy nem tudom majd teljesíteni a feladatomat. rettentően megkönnyebbültem amikor kiderült, hogy csak a fiú fejét kellett tartanom*

*Még mindig sokkolva álltam Tendo teste mellett. Hála az égnek,megjelent Chiyo,ak irögtön tudta mi a dolga és hozzá látott Tendo vizsgálatához. Vértől borító kezeim remegtek,lábaim legyökereztek és lélegzet visszafolytava vártam,hogy mi lesz. Chiyo után nem sokkal Gleniccel együtt megjött Trey és Everett,meg persze anya is. Aggódva néztem,ahogy anyám felcsörtet a fiúk után. Végig játszódott a fejembe,hogy vajon mit gondolhat. Én vértől ázva állok összeroskadva,félve,Tendo pedig,akit már szinte fiaként szeret ájultan fekszik a földön. Chiyo Tendo megvizsgálása után kiosztotta a feladatot és elmagyarázta,hogy mire lehet számítani. Glenice hisztérikus kirohanása és az elmúlt történek eseményei belőlem is kihozták az indulatot. Ha nem ilyen ijedős és nem rémészti meg egy kis pók,ha nem...Gondoltam magamban egyre idegesebben,amíg annyira eluralkodtak rajtamhogy hangot adtam nekik és gleniccel kezdtem üvöltözni.
- Ez az egész a te hibád! Ha te nem vagy,semmi baja nem lenne senkinek és Tendo is nem a földön feküdni élet és halál között. Kedvesen befogadtunk,te meg csak kavarod a bajt...-éppen folytattam volna,amikor egy szócska újra átvillant az agyamon: OPERÁCIÓ! Elsápadtam,kiment belőlem a vér és ezzel együtt Glenice iránti mérhetetlen dühöm. Tudtam,nagyon nagy baj van. Mire újra Tendora koncentráltam és közelebb mentem volna hozzá,Chiyo elkezdte a beavatkozást. Hátrébb léptem és onnan figyeltem az elképesztő jelenetet. Amit Chiyo csinált az számomra emberfeletti volt. Még sosem láttam effélét,és soha sem éreztem ilyen nagy és erős energiát. Szinta átjárta az én testemet is. Megszűntek a fájdalmaim is. Valószínűleg,attól volt ez,hogy még egészen közel álltam hozzá. Legalább is eléggé ahhoz,hogy a gyógycsakra elérjen. Aztán felvágta Tendo fejét. Egy percre elfordultam,nem volt szép látvány így se,milyen lehet,ha még nyuk is tátong rajta.*




* Felrohantam Everettel. A mögöttem szintén nagy iramba rohanó Maryval azonban már nem tudtam foglalkozni. Csak azzal,hogy minél hamarabb felérjek,hogy vajon mi lehet ez a nagy baj és hogy Tahira! Szinte repülve érkeztem a felső emeletre. Benézte abba a szobába,ahol az előbb Tahira ácsorgott a falba mélyülve. Halványan elmosolyodtam,nyugtázva,hogy Tahira kikerült a fal fogsága alól. Átmentem a másik szobába. Szemem elkerekedett,morzsányi örömöm elszállt. Tahira csupa véresen állt. Először csak őt figyeltem,de már az is elég volt. Szívszorító volt a látványa,és egy kicsit magamat is okoltam,amiért az előbb itthagytam. El is indultam felé,de hamar megtorpantam. A félő tekintetét követve megláttam a földön elterülő Tendot és a hozzá siető Chiyot. Nem szerettem ugyan Tendot annyira,de ez,ez... Rögtön elszaladtam a vízért,hogy segítsek.*

*Ott kuporogva a sarokba, Tahira szavait hallgatva, Tendo haldokló teste mellett döbbentem rá, hogy mekkora szörny is vagyok. Fölnéztem a lányra, látszott a harag a szemében. Meg tudtam érteni, hiszen abban a pillanatban én is dühös voltam saját magamra.*
-Tudom...
*Hangom halovány volt, mint az alagút végén lévő fény. Újra szörnyűséget követtem el, és tudtam, hogy még százat fogok elkövetni életemben. Felálltam a sarokból. Lábaim már nem remegtek. Elővettem egy üvegcsét a zsebemből, amit még régen koboztam el egy öreg orvos lakásából. A szérumot odaadtam Chiyonak, majd szó nélkül kimentem az ajtó felé vettem az irányt. Az ajtóban megálltam.*
-Köszönök és sajnálok mindent.
*Kimentem a házból, még egyszer visszapillantottam és elmondtam egy imádságot. Elindultam, elindultam arra a helyre ahol minden elkezdődött. A régi otthonomba.*

*Az operáció közben Tendo fejét fogtam és ettől tiszta vér lett a kezem, ahogy a kedvenc pólóm is.... Glenice szavai megdöbbentettek, sose volt olyan, hogy beismerte volna a bűneit. Utána kellett mennem. Megértem Tahirát, hogy tartsa helyettem a beteg fejét. Lerohantam a lány után. Szerencsére még utolértem. Nem látott meg, vagy legalábbis nem akart észrevenni. Gyorsan átváltottam Pancake alakra, úgy követtem őt. Mikor utolértem belecsíptem a hajába.*
-Állj meg! Miért mész el? Tendo meg fog gyógyulni....

*Hátranéztem majd eltoltam magamtól az állatot.*
-Hát nem érted?! Az én hibám minden, Tahira jól mondta. El kell menjek, nem okozhatok több fájdalmat ennek a családnak.

*Még mindig ledöbbentve álltam a történtek után. Chiyo remek munkát végzett,látszott,hogy igazán ért a dolgához. Mikor elfordítottam a fejem,megláttam Glenicet. Haragom még mindig igen nagy volt és úgy néztem a kuporgó lány felét,mint akit bármelyik percben megtudnék ölni. De egy percre elcsodálkoztam és megállt a külvilág. Glenice gyönyörű,világos szemébe ahogy mélyen belenéztem,elképedtem. Egy az,hogy ő eleve egy igen különleges lány,de a sok fájdalom és érzelem ami volt benne...Még sosem láttam,két ilyen szempárt.Úgy láttam,tényleg bántja a dolog és mint egy méreg,úgy öli a lelkét. A következő pillanatban felállt,valamit Chiyo kezébe nyomott és elviharzott. A szememmel követtem,de nem reagáltam rá semmit. Figyeltem,hogy hat majd szer barátomra. Úgy éreztem,valami jót tett és hogy biztos nem árt neki,sőt talán használ is. Chiyo hozzálátott és úgy tűnt,jó volt a megérzésem. Mivel fent nem tudtam segíteni és lassan rosszul lettem a műtéttől,Everett és Glneice után rohantam. Éppen a párbeszédükre értem le,amikor is Glenice arról beszélt,hogy elmegy és Everett marasztalta. Nem gondolkodtam,ösztönösen belekaptam a lány karjába és erőteljesen utána szóltam.
- Várj, ne menj el!!Igaz,még mindig nagyon haragszom rád,de látom,hogy megbántad és hogy nem szándékos volt. Egyébként a szer is hatni látszik. Tendo fel fog épülni! Így hát nem kérdés,MARADSZ!! -mondtam lihegve,zakatoló szívvel*
* Végignéztem ahogy Chiyo küszködik Tendo életéért. Mindenben megpróbáltam segíteni,amiben csak tudtam. Bármennyire is utáltam Tendot,nem akarom ,hogy meghalljon.Azt is tudtam,hogy Tahira összeroppanna és Chiyo is szimpatikus nekem,így hát őt is sajnáltam. Éppen ezért,minden erőmmel azon voltam,hogy bármi aprósággal javítsam élet esélyét. Egyszerűen elképesztett az asszony elszánt küzdelme,talpra esettsége és akaratereje. Iszonyat nagy energiák szabadultak fel,azokban az órákban a kis házikóban. Már-már kívülről látszott,hogy valami nem hétköznapi,nem e világi folyik abban a kunyhóban*
* Mikor felértem,már javában zajlottak a meghökkentő események. A gondolatokból hamar leszűrtem mindent. Mindenkinek csak egy valami járt a fejében: Tendo!! Úgy éreztem,látva a beavatkozást,a fiúk szaladgálását,a sok könnyet,meggyötört arcot,mintha kitépték volna a szívem. Ahogy Chiyo küzd unokája életéért. Szülőként tudom,ennél nagyobb fájdalma nem is lehetne. És mégis semmivel sem foglalkozva,kizárva a külvilágot,koncentrál és teljes erőbedobással küzd és küzd. Kimondhatatlanul csodáltam és tiszteltem abban a percben. Tahiráék civakodására már nem tudtam mit reagálni. Úgy gondoltam,ez nem a megfelelő perc és nem is annak a helye,hogy itt tépjék egymást. Ezt ki is akartam fejteni feléjük,de elrohantak,így magamba fojtottam a szavaimat.*
*Oda kint tettem a dolgom,mint bármikor máskor.Épp lehajoltam valamiért,amikor furcsa rezgést éreztem a házból. Mindent elejtettem a kezemből és csodálkozva néztem. Pont ekkor rohant ki a házból Glenice,utána Everett és mögötte szorosan Tahira. A rövid párbeszédből és a mimikákból kivettem,valami nagyon nagy baj van. Tendo felépül. Visszhangzott a fejembe ez az egy mondat. Kíváncsi voltam,mi a csuda folyhat ott bent,ezért kikerülve lányomékat,bementem a házba. Körbenéztem. Sehol senki. Felmentem az emeletre. Benéztem a Tahira szobájába. Nem is tudtam,mit gondoljak a hatalmas lyuk láttán. Átnézve,megláttam a többiek halvány körvonalait. Gyorsan odasiettem. Ott állt Trey fontoskodva,téblábolva drága feleségem pedig az ajtófélfánál. Lejjebb pillantva megláttam Chiyot és Tendot. Annyi kérdésem,gondolatom lett volna,de valahogy egy szó se jött ki a számon.*

*Everettel való vitánkat persze én magam szakítottam meg. Eltoltam a lovat bal kezemmel, majd gyors léptekkel nekivágtam a kitaposott ösvénynek. Pár másodperc múlva szorítást éreztem a csuklómon. Megálltam, de nem mozdultam. Féltem....féltem, hogy itt és most vége az életemnek. Aztán lassan rájöttem, hogy jobb lenne ha halott lennék. Szemeimből könnyek potyogtak, amik végigcsordultak az arcomon.*
-Hagyj!
*Kirántottam a kezemet a szorításából. Tudtam, hogy Tahira az, éreztem. A lány megszólalt és a könnyeim még hevesebben záporoztak. Egy pillanatra viszont abbahagytam a sírást és hátrafordultam.*
-Ha...hatott?
*Szívemben most már nem bánat voltam, hanem megnyugvás. Átöleltem a lányt, olyan erősen, hogy majd szét roppantottam. Újra sírni kezdtem, de ezek már örömkönnyek voltak.*
-Annyira sajnálom! Én nem akartam bajt. Kérlek bocsáss meg...

*Elnézve a lányokat, úgy éreztem, mintha egy szappanopera közepébe csöppentem volna. És nem tagadom egy kicsit én is elérzékenyültem. Átváltottam az emberi alakomra és én is becsatlakoztam, hozzájuk. Átöleltem a két lányt, majd pár perc múlva elengedtem őket.*
-Na akkor most szent a béke? Már elegem van ebből az egészből.... mintha a nagyimmal nézném a Sors hullámaint....

*Glenice reakciója nem igazán lepett meg. Sejtettem,hogy először nem fog rámhallgatni és elmegy. A következő pillanatbeli tevékenysége meglepett. Úgy látszik,annyira megörült,hogy lehetősge van kijavítania hibáját és segíteni,hogy átgondolta a dolgokat. Hirtelen karjai közé kapott. Éreztem könnyekkel áztatott nedves arcát. Alig kaptam levegőt,de nem érdekelt. Én is hasonlóan cselekedtem. Ott álltunk hosszú percekig összeborulva,érzelmeinktől áztatva. Elengettük egymást. Mosolyogva néztem Glenice arcára és próbáltam valahogy letörölni a millió könnycseppet az arcáról. Nem volt egy könnyű feladat,amikor úgy tűnt,abbahaggya,újra neki kezdett.*
*Amikor láttam,hogy Chiyo befejezi a műtétet,és Tendot próbálja mozdítani,odaugrottam,hogy segítsek. Látszott,hogy igen kimerítette a műtét,amit nem is csodálok. Inkább az a mekhökkentő,hogy egyáltalán eddig bírta. Stefant megláttam az ajtóban. Csak futó pillantást vettem rá,jobbnak véltem,ha kerülöm még a tekintetét is. Nem sokáig sikerült. Egyemberként mozdultunk a segítségnyújtásra.*
*Mivel a fiúk Tendon segítettek,Chiyohoz léptem. Mire odaértem,már el is aludt a kimerültségtől. Hoztam az egyik szobából egy plédet,amit ráterítettem ésnyugtázva,hogy a dolgok kezdenek megjavulni,kihátráltam és elindultam lefelé. Még az ajtóból vissza pillantottam. Megtorpantam. Álltam,elfeledkezve mindenről és bámultam Chiyoékat. Azonnal könny szökött a szemembe. Meghótó volt látni őket,ahogy Chiyo amennyire közel csak tud lenni,ott van tendo mellett. Még álmában is őt óvja,érte aggódik. Ez a kötelék köztük...Azt hiszem,egy átlag ember számára szinte felfoghatatlan. És minden egyes csalódás,fájdalom egyre erősebbé teszi. Érthető is,hogy mért ragaszkodnak úgy egymáshoz.*

*Szemeim csukva voltak,a nagy sötétségben veszdekeltem,amikor hirtelen egy villanást láttam szemhéjaim alatt,és újra éreztem végtagjaim és azt,hogy élek.Egy ismeretlen,furcsa helyen keltem fel.Mikor kinyitottam szemeim,szinte megrémültem,amikor megláttam,hogy egy ágyban fekszek és hogy nem emlékszek semmire.Kicsit felültem.Fejem eszméletlenül sajgott és mintha tompa szúró érzések is döfködték volna koponyám oldalát.Alaposabban is szemügyre vetem tartózkodási helyem.Egy sosem látott szoba volt,amin csupán annyi furcsaság tűnt fel,hogy a fal be volt törve és hogy egy-két helyen megszáradt vércseppek csordogáltak rajta.A szobában rajtam kívül nem láttam senkit,vagyis egy öreg hölgyet kivéve,aki furcsa módon az ágyam mellett gubbasztott és elviselhetetlenül horkolt.Behúzódtam az ágy másik oldalára,nem akartam,hogy valami bajom legyen ettől a furcsa asszonytól.Kinyújtózkodtam,próbáltam felállni és járni egy két kört.Végtagjaimban alig volt erő így testem súlya alatt remegtek,de azért a lépkedés sikeresnek volt mondható.A szobából egy kijárat vezetett ki,ami egy folyosóra nyílt.Itt több szoba bejáratát is láttam,de őszintén megmondva kissé féltem bemerészkedni,így a fényt követve a lépcső felé indultam.Menet közben neszeket hallottam az egyik sötét szobából..kíváncsiságomat még az is feltüzelte,hogy fogalmam sem volt h mi folyik körülöttem,így bepillantottam a kissé sötét szobába.Szívem egyre gyorsabban kezdett verni,nagyon megijedtem...Idegeneket láttam,akik úgy néztek rám,mint aki még nem látott fehér embert...Eszem és a testem többi része is azt súgta,hogy menekülnöm kell,így próbáltam felgyorsítani lépteimet,ami egy bizonyos szintig sikerült is,de utána visszalassultam az eredeti tempómba.Leviharzottam a földszintre vezető lépcsőn,majd egy helyiségen át kinyitottam a házból kivezető ajtót és futni kezdtem.Nem is figyeltem,hogy hova futok,csak vittek előre a lábaim.Szörnyű érzések hajtottak,úgy éreztem,valaki vadászik rám!Hirtelen fejjel egy puha objektumba ütköztem.Éreztem,hogy megszédülök,és az ütközés erejétől a földre zuhantam.Forgott elem a világ,de próbáltam visszanyerni egyensúlyom...Amikor felnéztem,az ájulás kerülgetett,ugyanolyan furcsa pillantások mindenütt,meglepődöttt arcok.2 ifjú elf lány és egy rémisztő tekintetű fiú...Nem tudtam mire véljem mindezt...próbáltam újra feltápászkodni de nem ment...a legjobb lett volna meghúzni magam,s várni a sorsomra,de én ezt már nem bírtam tovább.*
-Árulják el,hogy kik maguk és kit akarnak tőlem!Én csak egy szerencsétlen.....
*Várjunk csak?Ki is vagyok?Ezektől a gondolatoktól már túlbuzgott bennem a kétségbeesés,és ez könnyek formájában tört a felszínre...*

*A lelkizést Everett szakította meg a hülye beszólásával. Már majdnem azon voltam, hogy neki nekivágok egy követ, amikor valami, vagy valaki szabályosan fellökött. Nem láttam, hogy ki volt az, csak azt, hogy mindketten a a földön kötöttünk ki. Hatalmas puffanás kísérte az esésünket. Én seggre estem, nem volt valami kellemes az biztos. Pár percig feküdtem a porban és próbáltam felfogni a történteket. Feltápászkodtam, majd leporoltam magamat. Elöntött a méreg. Felkészültem a pofozkodásra és a szócsatára.*
-Mi van?! Nem látsz?!! Mit képzel....
*Szemeim elkerekedtek, a dühből pedig öröm bontakozott ki. Kiderült, hogy az, aki miatt elvágódtam Tendo volt. Annyira örültem neki, hogy felébredt és látszólag semmi baja nem volt, hogy a nyakába vetettem magam, még az se érdekelt, hogy ő még földön üldögélt. De az öröm lassan szertefoszlott. Elengedtem a fiút és kérdően néztem rá. Mi az, hogy kik vagyunk?*
-É...én vagyok az. Glenice....

*Nem azért mondom, tényleg örültem, hogy Tendo épségben felébredt, de ebből a lelkizős és hú de szeretek mindenkit dologból már nagyon elegem volt. Hogy miért? Passz. Talán azért mert előjött a régi Everett, az igazi. Már nem létezett a mindig kis cuki, szószátyár Pancake. Mikor Tendo kérdezősködni kezdett, azt hittem, hogy ez csak vicc, és ennek köszönhetően rám jött a röhöghetnék.*
-Hahahaha! Jó vicc haver! Komolyan egy pillanatra elhittem az egészet.
*Odagyújtottam a kezemet a fiúnak, hogy segítsek neki lábra állni.*

*Igazából én csak élvezte a pillanatot. Legkevésbé sem zavart meg Everett problémázása. Igaz,ez egy nem hétköznapi történet,nem mindennapi emberekkel. De hát az élet ilyen. Csupa váratlan fordulat és meghökkentő fordulat. Ez minden alkalommal egyre bizonyosabbá vált. A mostani sem volt kivétel. A ház felől ismeretlen eredetű ,,támadás" érkezett. Glenice a lökés hatására elesett a másik féllel együtt. Csodálkozva néztem a földet. Glenice tőle megszokott módon már el is kezdett magyarázni. Miután mindenki felismerést nyert,boldogság uralkodott. Tendo látványára Glenice hangulatot váltott. Rögtön a nyakába ugrott. Már én is azon voltam,de aztán Tendo hirtelen kinyitotta a száját. Bár ne tette volna. Furcsa és hiteltelen szavak áramoltak ajkaiból.
- Mi? Mi az,hogy...? Én vagyok,Tahira! - hebegtem kissé sokkos állapotban.
- Glenice! Mi történt,mi ez? Miért? -kérdeztem sokkolt állapotban. Életemben másodszor sírtam. Úgy ömlöttek a könnyeim,mintha soha sem akartam volna abba hagyni. Reménytelen,tehetetlen és dühös voltam. Azt hittem,minden rendben lesz és Tendo felépül. Erre...Lerogytam a földre. Közben végig próbálkoztam Tendoval kapcsolatba lépni. Hiába. Úgy tűnt,fogalma sincs kik vagyunk és mit keres itt. Lehet,hogy...hogy amnéziás?Az nem lehet!*
*Először örültem,úgy tűnt Tendo jól van és minden rendben van. Aztán furcsa,érthetetlen dolgokat magyarázott,majd leviharzott. Különösebben nem törődtem vele,örültem hogy él és kész.*

*A személyek,akikbe szó szerint belebotlottam az utcán,folytatták a rémálmom történetét.Ugyanúgy,olyan szavakkal illettek meg,amiket én még csak életemben nem is hallottam...Ilyen volt például a Tendo és a Glenice is...valamiféle névnek hangzottak,bár én már semmiben sem voltam biztos...körbepillantottam,hogy kit szólíthattak így,de senki nem volt a környéken,így hát félénken,de érdeklődve próbáltam kapcsolatot teremteni a 3 ismeretlennel....*
-Ő...elnézést..Nem igazán akarok zavarni,és biztos van jobb dolguk is,de nem tudják,hogy mikor indul a követező szekér a fővárosba??
*Minél hamarabb el akartam tűnni innen..úgy éreztem,mintha én lennék itt az egyetlen épelméjű ember és körülöttem csak agyatlan,tudattal nem rendelkező zombik kószálnának.A veszélyeztetettségi érzés azt váltotta ki belőlem,hogy kikutattam a zsebemből egy kis bicskát,és hátam mögé rejtettem...Biztos,ami biztos...Lábaim és kezeim is remegtek,de ezt próbáltam leplezni....[i]Mi van,ha egy túlélő játékba csöppentem,ahol mindenki ellenem van,és az a cél,hogy ki tud hamarabb megölni...És ha valóban így van,akkor ők 3-an...AZ ELLENSÉGEIM.....[i]Nem vártam tovább a válaszra,lábaim ösztönösen vinni kezdtek előre,nem tudtam,hogy hova rohanok....a lényeg csak egy volt:megmenekülni az ellenségeimtől!És győztesként kikerülni ebből a túlélő játékból!*

*Tahira kérdezősködött, Everett undokoskodott, Tendo meg rám hozta a frászt. Ez a nap nem is folytatódhatott volna jobban. Aztán Tendo még jobban rontani kezdte a helyzetet, azzal, hogy mint egy eszement futásnak eredt. Én se állhattam ott tétlenül, tehát utána indultam. Közbe kiabálva próbáltam őt megállásra buzdítani.*
-HÉÉÉÉÉ! ÁLLJ MÁR MEG! TE MEG HOVA A FRANCBA FUTSZ! ÉN EZT NEM BÍROM! HA ELKAPLAK ESKÜSZÖM, HOGY KINYÍRLAK!
*Gyorsítottam a tempón. A földről rohanás közben fel-fel szedtem pár követ, tobozt vagy épp amit találtam, és azzal dobáltam az üldözöttet.*

*Tendo nem fogadta el a segítséget... ez rosszul esett.... Úgy látszott, hogy ezt az egész színjátékot túl komolyan vette. Már épp kérdezni akartam tőle, hogy most teljesen hülyének néz-e amikor elrohant. Remek... most meg elfut. Ennek mi baja van?! Eléggé meglepődtem, hogy Glenice is rohanni kezdett. Persze tudtam, hogy nem valami agytröszt, de azért ez egy nagyon béna átverés volt Tendo részéről. Nem volt mit tenni... ott hagytam őket mint a sz*rt. Bementem a házba, a konyha felé vettem az irányt, ahol leültem az egyik székre és vártam, hogy azok a szerencsétlenek visszakergessék magukat a házba.*

*Egyre romlott a helyzet Tendo körül. Hirtelen rohanni kezdett. Glenice pánikszerűen utána. Letöröltem könnyeimet. Rájöttem,hogy feleseleges. Nem arra kell koncentrálnom,hogy fáj,hanem ,hogy segítsek.El is tűnt az arcomról a fájdalom és a könny maradványa. arcom olyan volt,mint a zápor után felszáradt úttest. Elszántan indultam a nyomukba. Glenice persze megelőzött,de nem tartott sokáig,hogy utol érjem. Közben Tendot próbálta megállítani értelemetlen dobálózással. A szavak se segítettek. Semmi. Csak rohantam a fékezhetetlen barátom után. Nem volt könnyű dolgom. Tendo gyorsabban fut,mint gondoltam volna. Folyamatosan arcomba csapódó ágak se segítettek.*
*Enyhe jókedvel lementem a földszintre. Kimentem,hátha végre tudok beszélni Tahirával. Legnagyobb meglepetésemre csak Everettel találkoztam. A lányok és tendo sehol. Mintha elnyelte volna őket a föld. Kicsit távolabb elmosódó alakokat láttam,de nem gondoltam,hogy pont ők azok. Felvont szemöldökkel álltam everett előt.
- Hát itt meg..?-kérdeztem kiváncsian*
*Amikor Tendo felébredt. Igen megörültem. Már éppen átakartam ölelni,magamhoz szorítani,amikor valami furcsa viselkedést tanusított. Először kérdezősködött,mintha nem is ő lenne,aztán elrohant. Mi járhat ennek a fiúnak a fejébe?? Azzal nyugtáztam a dolgokat,hogy biztos még a szerek vannak be,vagy ez csak a műtét utáni sokk eredménye. Vegyes érzelmek oltak bennem. Örültem,hogy látszólag nincs baja,de nagyon aggasztott a viselkedése. *
*Nem tudtam Tendoval mit tenni. Feleségem igen elkeseredett arckifejezést produkált. így hát magamhoz szorítottam és nyugtatni próbáltam*

*Az erdei eldugott utcák egyre félelmetesebbnek tűntek..sehol nem láttam egy lelket sem,akitől segítséget kérhettem volna.De mi van,ha még a segítőkésznek tűnő személyekben sem bízhatok??Gondolamenetemet elvetettem és a hátulról érkező furcsa hangokra lettem figyelmes.Női ordítozást hallottam, ezért próbáltam gyorsítani lépteimet...Hirtelen egy ököl méretű kődarab huppant le a földre, egyenesen a lában elé....El sem tudtam képzelni,hogy honnan jöhetett,de most már talán a fákon is támadók ülhetnek..?!Még egy puffanás,megint egy kő landolása...egyre gyorsabban záporoztak felém a nagyobbnál nagyobb kövek,kavicsok és fenyőtobozok...Észrevettem,hogy a támadóm a hátam mögül adja le lövéseit,és a fák lombkoronáján átszűrődő fényben meg is pillantottam arcát.Gyönyörű,hosszú haja volt,szemei villogtak a dühtől és az idegességtől.Nagyon félelmetesen nézett ki...Megfordult a fejemben,hogy talán ő a túlélőjáték főgonosza,aki mindenáron meg akar engem kaparintani.Feje vörösen izzott az elfogásom utáni vágytól, és visszatámadtam volna, ha lett volna nálam valami fegyver...Futás közben a táskámban kutattam eszközök után,de furcsa módon,csak pár orvosi szike és dobótű volt található benne.Viszont a támadómban nem akartam nagy kárt tenni,így a dobótűket választottam.Kézjeleket formáztam,amire a birtokomban lévő 12 darab dobótű lebegni kezdett mellettem a levegőben...Egy orvosnak fontos,hogy megvédje magát, ezért tanultam kiskoromban támadó technikákat is...Néha elsuhintottam egy-egy tűt, remélve, hogy célpontra talál...Elágazás következett:balra fordultam,mert arrafelé olyan sűrűn nőtték be az utat az ágak,hogy koromsötét volt,így könnyebb lesz elrejtőzni az üldözőm elől.A dobótűk hasították a levegőt, suhanásuk hallható volt..Egyre több kereszteződést hagytam el,mélyen a város szívében lehettem...Csak néhol világította át a növényzetet egy-két fénycsóva, pislákoló fényt adva ezzel az utcáknak.Még mindig követett az üldözőm, és egy egészen furcsa városnegyedbe értünk...A házak kísértetiesek voltak, az ablakokat,házfalakat benőtte a borostán,sehol egy ember,furcsa állathangok az utcák melletti fák közül....újabb rémülethullám söpört végig a lelkemen..*

*Kezdtem nagyon dühbe gurulni. A kövektől Tendo sajnos egyáltalán nem lassult le, sőt mintha még gyorsabban is futott volna. Nem folytattam a dobálózást, hiszen semmi értelme nem volt. Arcom vöröslött a dühtől...ne meg persze a futás kiizzasztott. Egy időn keresztül azon gondolkodtam, hogy vajon, hogy kéne megállítani azt a jó embert. Az ötletelést pár felém repülő, beazonosítatlan tárgy szakította meg. Mikor közelebb értek láttam, hogy az a nyomorult dobótűkkel próbál engem kiiktatni. Sikeresen kitértem a támadás elől. Nem veszítettem a fiút szem elől, mindenhová követtem. A tűk hatására még dühösebb lettem. Utálom a tűket... Fejem még vörösebb volt és szemeimen is látszott a harag. Újra kiabálni kezdtem.*
-NA MEGÁLLJ CSAK! TE MEG AKARTÁL ÖLNI?! EZT NEM FOGOD MEGÚSZNI!
*Összevissza kanyarogtunk, kezdtem is egy kicsit szédülni, de akkor már senki sem állíthatott meg. Terminátornak éreztem magam.Nem sokára arra a városrészhez értünk ahol nem igazán szerettem volna lenni. Sötétebb volt mint a falu többi része. Egy kicsit lelassultam, aztán gyorsan vissza is tértem az eddigi tempómhoz. Elkezdtem azon gondolkodni, hogy vajon mi baja lehet Tendonak. Talán tényleg csak tréfa az egész ahogy azt Everett gondolta?*

*Élveztem a csendet és a nyugalmat, de egy idő után unalmas volt. Felálltam és kimentem az előszobába, ahol Treyt találtam. Ő se értett semmit. Inkább hagytam a fenébe és a nyomorultak után eredtem. Még a ház előtt alakot váltottam. A gepárd mellett döntöttem, hiszen még is csak a leggyorsabb állat. A szagukat követve gyorsan utol is értem őket. Először Tahirával találkoztam, de nem álltam le vele fecsegni. Minek? Tovább mentem és akkor ott volta az imádni való Glenice..... úgy nézett ki mint egy ördög. Feje olyan vörös volt, mint a paradicsom. Szemei pedig lángoltak, már csak két szarv hiányzott meg egy vasvilla. Itt sem lassítottam le, hanem Tendo felé vettem az irányt. Mikor odaértem hozzá rákérdeztem, hogy hova megy.*
-Hali! Most.. te hova rohansz? Tudom, hogy Glenice egy kicsit ijesztő, de kibírod, nyugi.

*Hirtelen elrohant mellettem valami vadállat. Egy macskaféle,azt hiszem gepárd lehetett. Miután beszélni kezdtem,jól tudtam k az.Lassan beértem Glenicet,még el is hagytam. Őt lelassította az értelmetlen hadakozá. Tendo az eddigiekhez hasonlóan egyre csak gyorsította lépteit. Látszott rajta,hogy a rémület és a paranoid gondolatok kezdenek eluralkodni rajta. Valószínűleg Glenice sem segített a dolgon. Egy kő egyébként engem is majdnem eltalált. Éppen,de kitértem. Hátrafordultam egy percre,hogy megpróbáljam elmagyarázni Glenicenek,hogy talán nem célra vezető a tevékenysége. Visszafordultam előre. Egy éles dobótűt láttam felém közeledni. Gyors mozdulattal elvetődtem. A következő percben a földről néztem hogy suhannak a tűk.
- Glenice vigyázz! -ordítottam a lánynak.
Hála Istennek Glenice sem szenvedett sérülést. Igen ám,de mire feltápászkodtam,ez a kis hülye már el is tűnt. Magamba mérgelődtem és próbáltam halkan hallgatózni,hogy merre ment. Tulajdonképpen bár merre vezethette útja. Megpróbáltam egy mély levegőt venni és megálltam. Halkan és szaporán vettem a levegőt. Ott állva megpróbáltam hallgatózni és kinyitni lelki szemeimet,hátha utamra segítenek. Valami furcsa megérzésem,sejtésem támadt. Lehet,az is segített nekem,hogy Tendo mély a kapcsolatunk,olyan kötelékünk van,akárcsak a testvéreknek. Már csak azt nem tudtam,hogy hogyan fogom utol érni. *
*Elengedtem asszonykám és lementem a földszintre. Kicsit elgondolkodtam a történteken,a dolgok súlyosságán. Mindent felidéztem a lányom megérkezésétől. Tudtam,helyre kell raknom a családom. Segíteni Chiyoékon és lányomon. A történtek ráébresztettek néhány dologra. Rájöttem arra is,hogy élet és halál között milyen keskeny,törékeny híd áll,amit sose tudhatsz,hogy mikor omlik be alattad. Erre a legnagyobb példa Tendo volt. Senki se tudhatta,hogy merre dől el a mérleg,merre folytatja tovább az útját.Ezen elhatározásokkal léptem ki a házból,oda ahol legutoljára láttam lányomat. Nem volt ott senki. Most úgy érzetem,először,hogy az a legjobb ha megkeresem őket. Nem érdekelt semmi,se az hogy ez az ő dolguk vagy hogy nem kéne beleavatkozni. Tudtam,egy valaki segítségével a nyomukra bukkanhatok. Ez nem más,mint Lacey. Előhívtam,elmondat ma parancsot és felugrottam a hátára. Ennek az állatnak kivételes,páratlan szaglása van. Éppen ezért rögtön,tanakodás nélkül elindult.Őneki is igen nagy kötődése van Tahirával. Törhetetlen,iszonyat nagy elszántsággal indultunk az erdő felé. Volt,hogy igen csak meg kellett kapaszkodnom. Lacey igen nagy sebességre képes,pláne ha gazdája megsegítéséről van szó. Nem telt sok időbe,hogy e tempó mellett beérjük őket. Hirtelen lefékeztünk. Ott találtuk Glenicet,aki csak úgy izzott és lángolt. Tahira ott állt egy helyben. Csukott szemmel,szinte teljesen hangtalanul,kizárva a külvilágot,meditált,koncentrált. Ez nem volt meglepő dolog. Tudtam,mit jelent. Ha régen is elakadt vagy nem találta az útját,gyakran fordult az égiekhez. Ehhez a megérzős,ráérzős dolgokhoz elképesztő tehetsége van. Megvártam tehát míg abbahagyja. *
* Mikor kinyitottam újra a szemem,különös képpel találkoztam szembe. Apám állt ott,egyetlen Laceymmel. Tágra nyílt szemmel bámultam. Éppen kinyitottam volna a számat,de megelőzött.
- Segíteni jöttem. -jelentette ki határozottan,a tőle megszokott módon.
- Rendben.-bólintottam.
Felugrottam Laceyre.
- Tudom,merre kell menni. -jelentettem ki elszánsággal,kételkedést nem tűrve.
- Tudom. -mosolyodott el apám.
Elmenve Glenice mellett,megragadtam a kezét és felrántottam őt is Lacey hátára. Óvatosan megböktem Lacey oldalát. Megérzéseimre hagyatkozva próbáltam vezetni őt a sötét helyeken.*

*Agytekervényeimet maximális szinten elöntötte a félelem, és a túlélésért való küzdelem!Úgy tűnt, egy időre lemaradtak követőim, hisz a kőzápor és az ordítozások abbamaradtak.../Legalábbis eddig a pillanatig./Még nem fáradtam, lábaim kimerülhetetlenül, akár csak egy folyó forrása ontották az energiát és az életerőt.Minden agysejtem erre a gondolatra fókuszált:MENEKÜLÉÉS!Hirtelen csendes neszeket hallottam a jobb oldali bozótosból.A következő pillanatban borzalmas dolgot láttam.Egy macskaféle vetette ki magát a zöld növényzetből, egyenesen a lábam mellé.És mindezt tetőzve, jártatta a száját!Ez itt már sok volt...elpattantak az ideghúrók az agyamban, és elvesztettem az irányítást a józan ítélőképességem felett.Előkaptam zsebemből egy bicskát, és hadonászni kezdtem vele, belevágva saját testrészeimbe,a házak falába, a növények ágaiba.Mindeközben hörgő hangon sivítottam, és átkokat szórtam minden körülöttem lévő tárgyra,személyre,állatra...*
-Wrááhw!!!Megöllek!...Kinyírok mind..enkit!!!
*Rugdosódni kezdtem,próbáltam fejen eltalálni a szélsebes állatot, hogy betörjön a koponyája, és hogy itt dögöljön meg, és hogy végignézhessem, ahogy vonaglanak az utolsó élő idegek a testében!Igeeennnnn!!!!Ez az igazi szabadsááág!!!Megint hangokra lettem figyelmes,ez ám már egy sokkal súlyosabb állat lépteinek nesze volt.A hátam mögül rohamosan közeledett!Tudtam,hogy ha ilyen tempóban folytatom utam, azonnal utolér.Ezért menedékhelyet kerestem, ahol csapdákat és bunkert tudok építeni minden veszély ellen.Ebben az utcában szinte minden épület alkalmas lett volna erre, hisz sötét volt és minden olyan félelmetes...ide biztos, hogy nem követnek!Már be is azonosítottam egy, a céljaimnak megfelelő házat, és hirtelen közelíteni kezdtem felé,remélve,hogy már nem találkozok semmilyen idegesítő és veszélyes döggel.Görnyedt háttal, véreres szemekkel és vértől ázott kezekkel somfordáltam a kísérteties ház felé.*