Correia ház

*Szerencsére emlékeztem az útra, így könnyedén odataláltam a házhoz. A lovat kikötöttem az egyik fához, majd beszaladtam a viskóba. Mindenkit fellöktem aki az utamba került. Egyenesen berohantam a konyhába. Nem figyeltem kik tartózkodnak éppen a helyiségben. Bevágódtam a szoba egyik sarkába. Térdemet felhúztam és átkaroltam, egy kicsit ringatóztam is. Teljesen magamba fordultam, bekövetkezett az amitől a legjobban féltem. Valószínűleg a féltestvéremmel találkoztam a bálon. Egyszerűen nem hittem el, de nem lehetett más. Ugyanaz a fehér haj és vezetéknév. A rohamom közben efféléket motyogtam: -Nem ez nem lehet..... nem akarom..... te jó ég.*


*Nyugodtan, fegyelmezetten hallgattam végig Stefan mondandóját. Amikor lecsírázott majdnem elborult az agyam, de aztán rájöttem, hogy a férfinek van nagyobb gondja is mint én. Nem is rám haragszik, csak már annyira mérges, hogy mindenbe beleköt. Bementem a konyhába. Marynek nem nagyon tetszett egér alakom, de meg tudtam érteni a nőt, hiszen nem mindenki szereti a rágcsálókat, sőt visszataszítónak tartják őket. Lemásztam Mary válláról. Nem igazán tudtam még befolyásolni az átváltozásokat, ezért is volt a következő alakom egy kígyó. Mielőtt még az asszony újra elájult volna átváltottam emberi alakban. Ekkor egy nő viharzott be a konyhába. Eleinte ne láttam ki ő, de aztán megláttam a lény hófehér haját. Glenice volt az. Az elf lány bekuporodott a sarokba és irtó furának tűnt. Össze-vissza ringatózott és közben valamit még motyogott is. Közelebb mentem hozzá és faggatni kezdtem.*
-Mi történt? Mit nem akarsz?

*El voltam merülve saját gondolataimban,bajaimban. Egy furcsa szerzet zavart meg az eszmefuttatásaimat. Berontott az ismeretlen a házba. Kiderült,hogy nem is ismeretlen. Glenice volt az. Meglepődve figyeltem,hogy mit csinál. Tudtam,hogy nem százas a csaj,de mégis különösnek véltem tevékenységét. Csak ült a sarokba és furcsán ringatózott előre-hátra,mint egy félbolond. Kicsit nevetséges volt számomra,de elindultam,hátha tudok segíteni. Próbáltam arcomról lefagyasztani a vigyort,mert nem annak a helye volt. Oda mentem hozzá,megpróbáltam nyugtatgatni. Nagyon zaklatottnak tűnt és hiába kérdeztem,beszéltem hozzá,érthetetlenül motyogott. Everettre néztem,hátha ő tudja mi baja van,tud segíteni,elvégre ők társak. A fiú is ugyanilyen tudatlannak tűnt mint én. Így hát folytattam,amit eddig csináltam: kérdezgettem,rázogattam ,hátha sikerül kicsalni valami információt belőle.
- Glenice! Jól vagy? Mi a baj? Mi történt? Olyan sápadt vagy,hozzak egy pohár vizet? - ostromoltam kérdéseimmel.*

*Bevallom,tetszettek Everett gondolatai. Bármennyire szidta őt Stefan,ugyanolyan higgadt és megfontolt maradt. Ez lenyűgöző volt nekem. Így hangot akartam ennek adni. Igaz,nem szerette ha,gondolatainak tárházába" kutakodok,de hát ez a képességem,nem tudok ellentmondani neki.
- Így van Everett,jól gondolod. - szóltam a fiúhoz.
- Stefan! Nem hiszem el,hogy egy ilyen kisfiú okosabb és érettebb nálad! -teremtettem le férjemet.
Ezek az érzelmi hullámok épp eléggé kimerítettek,erre még Glenice is befut. Hjajj sok ez már nekem. Láttam,hogy lányom és Everett már segítségére indultak,de nem tetszett,amit csináltak. Olyanok voltak,mint a kerge birkák. Glenice gondolatai eleve össze-vissza cikáztak,nem hogy még ők is bezavarták. Jobbnak láttam,ha magam veszem irányításom alá a dolgot. Oda siettem hozzájuk.
- Gyerekek! Ne sertepertéljetek itt körülötte! Alig kap levegőt szegény. Álljatok hátrébb,majd én ellátom őt.- parancsoltam rá Tahiráékra.
Próbáltam halkan,óvatosan közeledni a lány felé. Oda ültem mellé és úgy próbáltam hatni rá,ne hogy ártsak,a  segítés helyett.. Így is elég izgatott és zavart volt,akárcsak a gondolatai.*

*Én csak a háttérből figyeltem az eseményeket. Nem akartam én is ott zavarogni. Tahira és Evertt már akcióba lépett és ők is el lettek zavarva. Minek sürögjek-forogjak egy ilyen őrült körül. Jobb lett volna,ha sosem jön vissza. elballagtam a konyhába és leültem háttal az asztalhoz. Nem voltam kíváncsi Glenice istenítésére,babusgatására.*
*Mary kijelentése igen csak bökte a csőrömet. Nem értettem egyet,de már elég volt a veszekedésből. Glenice sem hatott meg. Jobbnak láttam,ha kimegyek levegőzni.*

*Nagyon zaklatott voltam és ez még nem volt elég, egy csomóan kérdezgetni kezdtek. Próbáltam kizárni őket a fejemből, de nem sikerült. Ekkor jött a felmentősereg Mary személyében. Elhajtotta mellőlem Tahirát és egy fiút akit én még soha életemben nem láttam. Mary leült mellém nyugtatgatni akart. Csak úgy kavarogtak bennem a gondolatok. Te jó ég a féltestvérem rám nyomult! Neeee! Egyetlen szerencsém az volt, hogy Trey nem jött a közelembe, bár ha jól meggondolom azzal, jobban éreztem volna magam, ha pofon csaphattam volna őt. Nem sokára már Chiyo is zaklatni kezdett. Tudtam, ha nem beszélek ők sem fognak békén hagyni. Tehát elmeséltem nekik a történteket.*
-Láttam a féltestvéremet....és... és most teljesen kivagyok. Ettől féltem a legjobban. Tudtam, hogy apám újra házasodott, de.. de, hogy még gyereke is legyen.... Eléggé elcseszett engem is...
*Felálltam a sarokból és Trey felé vettem az irányt. Nem hittem volna, hogy ezt fogom tenni, de megöleltem a fiút. Leültem mellé. Aztán eszembe jutott valami. Nem loptam el semmit!!! Pár percig csak bámultam magam elé. Nem lehetek ennyire ostoba! Minden...Hogy is hívják?... A...Aaron hibája! Ha ő nincs tele lennék pakolva kincsekkel! Felemeltem a ruha alsó részét és az egyik zsebben találtam egy kristálypoharat. Letettem az asztalra zsákmányt. Eltoltam magamtól a tárgyat, gondoltam valamelyikük csak elveszi de nem így lett. Az ismeretlen fiú leült a velem szemben lévő székben. Furcsállva néztem a fiút. Hogy ne legyen kényelmetlen nekem se és neki se rákérdeztem, hogy ki ő.*
-Öhmm.. Te ki vagy? Az én nevem Glenice.

*Mary elzavart minket a francba. Végül is megértettem őt, hiszen szegény Glenice tényleg alig kaphatott levegőt és amúgy is ki volt készülve.Hátrébb léptem és figyeltem a lányt hátha kinyögi mi a baja. De nem így lett. Mikor Chiyo is csatlakozott a faggatáshoz, végre megszólalt. A lány nem sokat beszélt a családjáról és  amikor nagy ritkán erre terelődött a szó akkor is csak a rosszat mondta róluk . Glenice általában arról beszélt, hogy az apja egyáltalán nem szerette őt és, hogy mindig is fiút akart. Én midig végighallgattam a nyavalygását, mert azért az elég gáz ha az apád nem szeret. Most inkább nem szóltam semmit, csak a háttérből figyeltem őt. Nagyon meglepődtem amikor a lány megölelte Treyt, hiszen egy napja még utálta. Leültem az egyik székre. Glenice csak bámult engem amit eléggé furcsállottam. Mikor megkérdezte, ki vagyok rájöttem, hogy azért nem ismer fel mert ember alakban vagyok. Elmosolyodtam.*
-Everett a nevem, de szólíthatsz Pancakenek is.

*Elkezdtem nevetni amikor Everett azt mondta, hogy "Szólíthatsz Pancakenek is". Aztán láttam, hogy nem viccnek szánta. Tátva maradt a szám. Soha nem gondoltam volna, hogy az a ló, vagyis ember aki a legjobb barátom volt ilyen jó pali.*

*Nem tetszett nekem,hogy anya így parancsolgat nekünk,de hát biztosan igaza van,így hát inkább utat engedtem neki. Szörnyülködve hallgattam Glenicet. Elképzelni se tudtam,hogy milyen érzés lehetett neki. Hogy a testvére és az apja...Még bele gondolni is rossz. Bár az én apám se piskóta...Merengtem magamban. Láttam,ahogy az elf lány felállt. Elindult Trey felé. Nem értettem,mit akar,vagy,hogy hova készül. Azt még csak feltételezni se feltételeztem volna,hogy megöleli. Egy pofon,vagy ütés sokkal illőbb lett volna. Fogalmam sem volt,hogy mi járhat ebbe a lány fejében. Erre csak anyu tudná a választ. Amint megláttam Everettet,mosolyogni kezdtem. Kíváncsi voltam,mit szól majd hozzá Glenice,örül-e vajon neki,vagy elájul. Hiszen fogalma sem volt semmiről. Aztán kitett egy tárgyat az asztalra. A ruhája zsebéből vette elő. Tényleg,a ruha!
- Hmm,szép ruha. - mondtam neki,bár nem hiszem,hogy pont erre figyelne.
Sejtelmem se volt,hogy az honnan van,hogy került elő. Anya a szemöldökét ráncolta,Gleincet vizslatva. Úgy tűnt,értetlenségemre magyarázatot kapok. Így hát,inkább megvártam értetlenkedésemmel Anyát.*

*Idejött és megölelt. Ez mi?? Mit akar?? Szerintem megbuggyant vagy beszedett valamit az út során. Te jó ég,mi lesz még itt?
- Őőő szia neked is. - reagáltam meglepődve.
- Kérlek vedd le rólam a koszos kezedet,nem vagyunk még ilyen jóban. - próbáltam finoman lefejteni a lányt magamról. Aztán hála az égnek tovább állt Everett felé. Csak lesett rá értetlenül.
- Jajj,ne drámázzál már. A logikádat elhagytad az úton drága? Szerinted ki ő?? Gondold végig! Eljött a lovad hozzánk. Ráadásul ez a ló még beszélt is. Tudtommal csak az alakváltó állatok beszélnek. Szóval,a ló eltűnt,a fiú meg itt van. És még ki is mondja,hogy Pancake. Ebből mire lehet következtetni? És egyébként is,mit parádézol egy ilyen ruhában? - próbáltam visszafogottan magyarázni a dolgokat,persze sikertelenül.
Kitett az asztalra egy tárgyat,amit a zsebéből vett ki. Én persze rögtön tudtam,hogy miről van szó. Tahira értetlenkedett. Nem is értem,hisz mind ismerjük Glenicet.
- Drágám,tudjuk,mind,hogy Glenice egy tolvaj. Tehát,egyértelmű,hogy a kérdéses tárgy,nem tiszta úton került hozzá. - szóltam Tahirához. Hozzá nyilván több türelmem volt,ő hozzá máshogy szóltam,mint az általam leggyűlöltebb személyhez.*

*Meglepett Glenice mondandója. Trey szerintem elvetette a sulykot. Nem kellett volna így kiosztania szegény lányt. A kezdeti sokkból próbált felállni,de ez a ,,jóember" letámadta.Ezt nem hagyhattam szó nélkül.
- Trey,kérlek fogd vissza magad! Ne beszélj így vele! -utasítottam helyre leendő vejemet.
- Egyben viszont igazad volt sajnos. -folytattam ingerülten.
- Glenice,kérlek vedd azt le az asztalomról. Tedd el,vagy vidd vissza,ahonnan elvetted,de a mi házunkba nem tűrünk ilyen tárgyat. És elég szomorú vagyok attól,amit a fejedben láttam. - próbáltam finoman terelgetni a jó irányba.
- De ez most mellékes. Inkább mesélj a családodról!

* Beléptem a házba a nagy civakodás hallatán. Épp Trey prédikált. Kiráz a hideg ettől a gyerektől. Ez a beszédstílus meg minden... Amikor megelégeltem ezt a flegmaságot,közbeszóltam.
- Na ide figyelj,te neveletlen kölök,lehet ,hogy úri családból származol,de illemre nem tanítottak. Egy hölggyel így nem beszélünk. Kérj tőle bocsánatot! - szóltam a fiúra.
- Ez az egyik dolog. A másik meg: ,,hozzánk"? Tudtommal te nem vagy a család tagja és nem ebben a házban laksz. Ugyanolyan vendég vagy,mint Glenice. Szóval nincs jogod ilyen pökhendi módon veszekedni vele. - utasítottam rendre az ellenszenves udvarlót.*

*Everett bámulását Trey irritáló hangja szakította félbe. Hallgattam a fiút és egyre jobban felment bennem a pumpa. A ruhámról többen is kérdeztek, eleinte nem értettem miért, de aztán rájöttem, hogy ők nem tudnak a bálról, szóval elmagyaráztam nekik.*
-Bálon voltam. Ott találkoztam Vele.
*Trey újra felhúzta az agyamat. Igen tolvaj vagyok. Éss?? Nagyon kiakadtam rá. Nem néztem senkinek se a szemébe, de éreztem, hogy mindenki ÚGY néz rám. Mary utasítására levettem a kristálypoharat az asztalról, majd a földre helyeztem. Ekkor belépett Stefan is. Mosolyogva hallgattam végig a fejmosást. Gúnyosan néztem Treyre. Már majdnem odamentem hozzá, hogy lekeverjek neki egy nagyot amikor Chiyo kezdett el faggatni engem.
- Mint mondtam egy bálról jövök.  És hát.. ott táncoltam vele, aztán persze bemutatkozott, én meg elrohantam...
*Rájöttem, hogy nem volt valami jó ötlet az a sietős távozás, de hirtelen nem tudtam mit tegyek. Majd, miután ezt elmondtam, ismét Treyhez szóltam. Egyszerűen nem tudtam annyiban hagyni.*
-Amúgy jó lenne ha nem szólnál bele más dolgába. Tudod már a plafonon vagyok tőled. Rohadtul elegem van a beszólásaidból. Ki vagy te, hogy ítélkezz? Ha??
*Közben elcsattant egy pofon is. Eszébe jutott, hogy pár perccel ezelőtt Mary a családjáról kérdezte. Inkább hagyta a fiút és a nő felé fordult.*
-Hát az anyám belehalt a szülésbe, szóval őt nem ismertem. Apám pedig.... őt sosem érdekelte, hogy mi van velem. Igazából egyfolytában másoknál voltam, a barátaimnál. Sokszor mentem ki az erdőbe sétálni. Aztán megelégeltem a dolgot és otthagytam az otthonomat. Azóta nem is voltam ebben a faluban...

*Kicsit zavarban éreztem magam Glenice bámulása miatt. Egy kicsit túlzásnak éreztem Trey magyarázását.Láttam, hogy Glenicce legszívesebben gyomorszájon rúgná a srácot, és végül is megértettem a lányt, mert most tényleg nem kellett volna beszólnia. Glenice elmondta miért van az hogy egy ilyen elegáns ruhát öltött magára. Egy bálon? Engem miért nem hívott senki? Ezt inkább nem kérdeztem meg, így is volt elég baja. Nem sokára megtudta Glenice háttértörténetét is. Mindig is tudta, hogy elég rosszba van az apjával, de hogy miatta nem jött el soha ide azt nem értette.*

*Nem bírtam tovább hallgatni ezt a balhézást. Bár meddig számoltam,tűrtem,most elszakadt a cérna. Az utolsó csepp a pohárban a pofon volt. Vérmérsékletem nem hagyta volna,hogy ezt az egészet szó nélkül tűrjem. Nagy dühömben,rongálni kezdtem. Az első tárgy ami a kezem közé került,Glenice pohara. Valahogy talán a hadakozás közben visszakerült az asztalra. A lényeg,hogy ott volt. Mivel ez is kirobbantó ok volt,hozzá vágtam jó erősen a szemközti falhoz. Majd elkezdtem ingerülten a hosszú mondandóm.
- Nem hiszem el. Ilyen nincsen. Amióta haza jöttünk,csak a baj van. Teljesen felesleges volt az egész. Azt hittem,hogy jó lesz és öröm,de hát,hogy is képzelhettem. - kezdtem hosszú mondandóm.
- Először is apa!- fordultam hozzá. - Nem hiszem el,hogy bele kötés nélkül nem tudtál volna elfogadni minket. Itt veszekszel velem,mióta haza jöttem. Mindenbe csak bele kötni tudsz. Utoljára mondom el: Trey hozzám tartozik. Ha őt bántod,engem is bántasz. Sze-re-tem!! Fogd fel!! Egyébként szerintem Glenice megtudja védeni magát,mint ahogy láthatjuk-fordultam egy pillanatra célzó tekintettel a lány felé.-tehát nem kell bele avatkoznunk a dolgukba. - vágtam a fejéhez.
- Trey,te meg minek keresed a bajt? Hagyd már béként ezt a szerencsétlen lányt! -dirigáltam tovább.
Anyára néztem. Ő olyan jóságos és kedves,hogy nem tudtam mit mondani. Inkább kivonultam a ház elé és tovább szaladtam egy kisebb erdőig. Gondoltam ott nyugtom lesz és lenyugszom.*

*-Te,te pofán fágtál?! Hogy képzeled?? - kezdtem volna válaszom a ,,bájos" Glenicehez.
Valami félbe szakított. Tahira volt az.Nem tudtam mit reagálni a kiborulására. Így hát ráirányult a figyelmem.Rossz volt látni azt a mérhetetlen nagy dühöt,amit szerintem a helyezettel való tehetetlenség is fokozott. Kicsit túlzásba esett a rongálással. Viszont,hogy pont Glenice poharát kapta fel,igen szórakoztató volt. Sajnáltam azért Tahirát,mivel tudom,hogy én is fokoztam a dolgokat. De ez a csavargó...Ő tehet mindenről... Viszont úgy érezte,hogy Tahira mellett a helyem. Így utána indultam.*

*Szívszaggató volt látni lányomat. Kicsit hibásnak érzem magam a dolgok miatt. Nem kellett volna hagynom,hogy idáig fajuljon,de azt hittem minden megoldódik...Remélem meggondolja magát és vissza fog jönni. Elég volt őt egyszer elveszítenem.*

*Csak hallgattam lányom hisztizését. Ráhagyom a dolgot,majd megbékél. Igaza viszont nincs. Nem is lesz soha. Feleslegesen pattog itt nekem. Látszik,hogy az a fiú mennyire rossz hatással van rá. soha sem volt ennyire neveletlen és szemtelen. Ha itthon maradt volna még anno,akkor most lenne rendes férje,otthona és nem kanászodott volna el így. Engem is zavart a légkör,úgy hogy kint a kertben kerestem valami munkát magamnak.*

*Visszafogta magát,és nem kérdezősködött tovább Gleniceről.Amikor Tahira a falhoz vágta Glenice zsákmányát,akkor kissé veszélyeztetve érezte magát,már csak azért is,mert a célpont akár az ő feje is lehetett volna.A lánya után Stefan is kirohant,dühösen becsapva maga után az ajtót.A bent maradottakra halálos csönd vetette fátylát.Mindenki üveges,meredt szemmel bámult maga elé és próbálta megemészteni a hirtelen odazúdult eseményeket.*
Miután felkelt hosszú és mély álmából és senkit sem talált otthon,kissé kétségbeesetten a második otthonába sietett "segítségért".Beszaladt a szép és élettel teli virágokkal tömött kertbe,majd az ajtókilincs után nyúlt....Mintha hallott volna egy kis neszt a kert másik végéből,de nem foglalkozott vele.Kinyitotta az ajtót és belépett a házikóba.Az első dolog,amire felfigyelt,az üvegszilánkok csörgése a talpa alatt,a második az a horrorisztikus csend,ami a házban ült.Kissé megnyugodott,amikor megpillantotta nagymamáját,aki szintén egy székre leülve tekintett a semmibe,a szája szélét rágcsálva.Glenice és Tahira anyukája is ott volt,mindkettejük ziláltan és izzadtan.Nyelt egy nagyot és mivel hangja el-el csuklott a nagy rémülettől,agy csak ennyit sikerült kinyögnie:
-Itt meg mi a jó büdös franc történt???
*Ebben a pillanatban nyikorgás törte meg a kihat csendet,és a tölgyfaajtó nyílni kezdett,friss levegőt engedve be,a dühtől felforrósodott levegőjű házba.Az ajtón egy ifjú lépett be,akire azonnal ráismert nagymamája.Tendo volt az,kétségbeesett tekintettel bámulva azt a káoszt,ami a házban uralkodott.Kérdésére nem érkezett válasz,ezért Chiyo felállt a székéről és az unokája nyakába borult,és a fülébe suttogta.:
-Azt kérded mi történt?Egy katasztrófa...A Correia család felbomlani látszik*

*Oda se figyeltem Treyre, megérdemelte azt a pofont. Éppen leülni készültem, amikor Thaira teljesen kifordult magából. Csak akkor vettem észre, hogy a lánynak teljesen elborult az agya amikor a kristálypohár elhaladt a fejem mellet, majd belecsapódott a falba. Pár másodpercig csakis a pohár kis szilánkjait bámultam a földön. Nem esett valami jól, hogy nekivágta a falnak azt az egy tárgyat amit sikerült elcsennem a kastélyból. Önnyugtatásba kezdtem. Nyugalom, semmi baj. Majd...majd összeragasztom... vagy valami... Nem fordultam meg, inkább bámultam tovább a maradványokat. Ajtó csapódást hallottam. Valószínűleg Tahira ment ki mert már nem hallottam a hangját. Hátra néztem. Trey is kiviharzott a szobából. Ennek örültem mert semmi kedvem nem volt ahhoz a kis görcshöz. Stefan is távozott. Leültem az asztalhoz, és csak ültem ott. Nem sokára betoppant Tendo is. Múltak a percek és én már nem bírtam tovább, rám tört a hisztiroham.*
-Wááááááááááááááááááááááá!
*Kiabálva felálltam az asztaltól és felrohantam az emeletre. A folyosón végignézve eldöntöttem, hogy belépek abba a szobába amelyikre először rámutatok. A szemem elé raktam az egyik kezem, a másikat pedig kinyújtottam. Elkezdtem vele hadonászni, mint egy retardált. 5 másodperc múlva megálltam a rángatózással és elvettem a kezem szemem elől. Bementem abba a szobába amire rámutattam. Egyből tudtam, hogy az Tahira szobája. Először arra gondoltam, hogy elkezdek kutakodni, hátha találok valami értékeset, de aztán elvetettem ezt az ötletet. Szegény lánynak így is van elég baja. Így hát megnézegettem a képeket a falon, átnéztem a könyveket a szekrényen. Végül leültem az íróasztal előtti székre. Fejemet letettem az asztalra és csak gondolkodtam.*

*Mikor Tahira nekiállt a mondandójának rájöttem, hogy nekem semmi keresnivalóm nincs ott. Úgy döntöttem kimegyek egy kicsit levegőzni. Leültem a lépcső aljára és onnan hallgattam a veszekedést. Először Thaira, aztán Trey és végül Stefan hagyta el a házat. Az első kettő elfutott az erdőbe, Stefan viszont a kert felé vette az irányt. Még ültem odakinn egy kicsit. Léptekre lettem figyelmes. Tendo is megérkezett. A fiúval együtt bementem a házba. Míg ő megállt a konyha ajtajában addig én tovább mentem és leültem Glenicel szemben. A lány pár perc múlva kiabálni kezdett, majd felrohant a lépcsőn. Körülnéztem a szobában. A szoba egy része televolt üvegszilánkokkal. Rögtön tudtam, hogy az a kristálypohár volt az amit még Glenice hozott. Ekkor jöttem rá miért rohant fel a lány.*

*Ész nélkül rohantam előre .Hallottam a hátam mögött kiáltásokat,nyílván Treyé volt,de nem nagyon foglalkoztam vele. Mikor már eléggé messze jutottam,megálltam. Mély levegőt vettem. Közben Trey utolért,próbált nyugtatni. Lassacskán sikerült. Nem voltam büszke kiborulásomra,de nagyon sok érzés kavargott bennem. Egyedül akartam lenni,tehát Treyt,kedvessége ellenére,talán egy picit tapintatlanul,vissza küldtem.
- Kérlek hagyj most magamra!Egyedül akarok lenni! – szóltam neki,amikor a közelembe ért.
Lehet kicsit durva és bántó voltam,de nem érdekelt. Muszáj volt magamban lennem,átgondolni a dolgokat. Azt,hogy hogyan tovább,mi legyen,mit kezdjek apámmal stb…Leültem egy farönkre és gondolkodóba estem. Az erdő jó hatással volt rám. Mindig megnyugtat a csend és ilyenkor szeretek csak úgy egyedül ücsörögni. Mindig is így oldottam meg a gondokat. Elvonultam mindentől és mindenkitől. Arra a döntésre jutottam,hogy vissza megyek. Nem foglalkozok az apámmal. Még egy kicsit maradok,anyám kedvéért,aztán tovább állunk. Áldás vagy a nélkül összeházasodunk Treyyel és boldogok leszünk. Ezen úgy még egy darabig elálmélkodtam,aztán hazafelé vettem az irányt. Szaladtam vissza felé is,mert úgy gyorsabb és a mozgás sem árt. Vissza értem a házba. Glenicet nem láttam sehol. A többiek mondták,hogy felment az emeletre. Megijedtem,féltem,hogy a szobámban találom. És hát Glenicet ismerve,bármit tehet a féltett dolgaimmal… Berontottam a szobába. Megérzésem nem csalt,ott ólálkodott a féltet kincseim körül. Alig,hogy lenyugodtam,valakinek sikerült megint felhúznia. Csodás…
-Te meg mit csinálsz itt?Mit képzelsz magadról? Tedd azt le! –utasítottam ,,finoman”*

*Tahira után indultam. Nem tetszett ,hogy lekezelt,de megértettem,hogy egyedül akar lenni. Visszamentem. Tahira egyszer csak megjelent a házban. Örültem,mert egész vidámnak tűnt. Glenice hol léte miatt lefagyott a mosoly a az arcáról. Ezt megtudtam érteni. Én sem örültem volna,ha egy ilyen kis mocskos tolvaj ólálkodna a szobámban. Fel is ment,de ráhagytam. Majd csak elintézi ezt a kis kíngörcsöt.*

*Miután meguntam a tétlenkedést újra kotorászni kezdtem. Hosszas kutakodás után megtaláltam Tahira naplóját. A párnája alatt volt. Visszaültem az íróasztalhoz, majd rátettem a titkokkal teli noteszt. Csak néztem, és közben azon gondolkodtam hogy kinyissam-e. Nem szabadna belenéznem...... de annyira kíváncsi vagyok. A napló felé nyúltam, de mikor már megérintettem volna visszahúztam kezemet. Neeem, jobb ha nem teszem. Na jó, csak belekukucskálok, abból nem lesz semmi gond. Felvettem a könyvet. Találomra felnyitottam, majd olvasni kezdtem. Egyszerűen nem bírtam letenni, pedig arról volt szó, hogy csak belepillantok. Teljesen beleéltem magam, mintha én lettem volna ő, bár az lehetetlen, hiszen ő olyan fiús. Éppen azt a részt olvastam amikor Tahirát feleségül akarták adni valami bájgúnárnak, amikor persze betoppant az ajtón. Végül is gondolhattam volna rá, hogy előbb-utóbb felbukkan, elvégre ez az ő szobája. Mikor belépett eléggé dühösnek látszott. Elkezdett velem kiabálni. Tudtam miért. Mióta kiderült, hogy skizofrén és tolvaj vagyok másképp néz rám,legalábbis én úgy gondoltam. Leraktam a noteszt az asztalra, felálltam és odaléptem hozzá. Hogy én mit képzelek magamról? Ő mit képzel magáról?!*
-Neked most meg mi bajod van? Tudtommal nem én törtem el azt a kristálypoharat. Amúgy bocsánatot kérhetnél érte.
*Kissé elborult az agyam, hogy még neki áll feljebb. Én csak olvasgattam, mint egy jó kislány. Nem tehettem róla, hogy nincs egy érdekes könyv se a szobájába, csak a naplója. És amúgy se loptam el semmit, szóval teljesen felesleges volt ez az egész kiakadás dolog a részéről. Nincs semmi értékes a szobájában, vagy olyan amit jó pénzért eladhattam volna. Nekem lett volna jogom arra, hogy kiabáljak vele hiszen összetörte a tulajdonomat......vagyis részben a tulajdonomat. Aki kapja, marja. Amúgy is volt belőle egy csomó, nem hiszem, hogy bárkinek is feltűnt volna. Mikor lenyugodtam a naplóról kezdtem el őt kérdezgetni.*
-Hát, elég kemény életed volt, bár az enyémhez nem is közelít. Szerintem örültél volna ha az én gyerekkoromat kaptad volna, mert az én apám le se szart......

*Nagyon felidegesített Glenice reakciója. Már az kiverte a biztosítékot,hogy megnézte. Ez teljesen magánügy. Hogy jön ő ehhez.
-Te,te..!Mit képzelsz? Nem olvasunk bele más naplójába!Ez teljes magánügy! –ordítottam rá és kikaptam a kezéből. Magam mögé dobtam,be is esett az ágy mögé. Pont jó helyen volt,elrejtőzve a kíváncsi tekintetektől.
Még jobban felhúzott a megjegyzése. Hogy jön ő bármi bírálásáról. Eluralkodott rajtam ez a mérhetetlen nagy düh. visszaemlékeztem mindenre és teljesen kész voltam. Tehetetlen voltam,nem bánthattam(bár szívesen tettem volna). És ha már megtörtént,elolvasta,tudomást szerzett a titkomról.
-Áááá! –felkiáltottam. Forogtam egy helyben ,hogy mit csináljak,hogyan vezessem le,dühömet.
Első,legmeggondolatlanabb dolgot csináltam. Elindítottam öklömet a fal irányába. Már el is feledkeztem milyen régi,öreg is az a ház. A nagy ütés erejétől kis szobám fala beszakadt. Magam is meglepődtem ezen. Jól esett,kezdtem lenyugodni,amikor nagy reccsenés hallatszott a túloldalról. Ütésem erejétől nemcsak a fal,de a másik szoba polca is leszakadt. Pechemre pont a raktár helyiséget kellett megtámadni. A kérdéses polc tele volt könyvekkel,dobozokkal,amik szépen betemették a kezemet. Először nem gondoltam,hogy baj lesz,de mégis így lett. Hiába próbáltam megmozdítani a kezem,rángatni,húzni,nem mozdult. Tehetetlenségembe káromkodni kezdtem,szidtam magam és az eget. Nem tudtam mást tenni. Végül muszáj voltam segítséget kérni. Csak Glenice volt ott. Pont tőle nem akartam volna pedig. Még csak hozzá szólni sem volt kedvem,nem hogy még pitizni neki. De hát muszáj voltam átlendülni ezen.
-Glenice!Ne csak ülj ott,légy szíves segíts nekem! –szóltam neki nehezen kierőltetett kedvességgel. *

*Míg Tahira osztotta az észt én addig kényelmesen hátradőltem a székben. Közben azon gondolkoztam, hogy mikor fogja már végre be, ha így folytatja bereked a torka. *
-Nyugodj már le! Amúgy ha nem szeretnéd, hogy megtalálják, akkor miért rakod a párnád alá?! Az a legalapvetőbb hely. Ha mondjuk a padló alá rejted, akkor azt biztos nem fogom megtalálni.
*A lány elvette a könyvet az asztalról és az ágy mögé dobta. Nem tudtam nem beleszólni a cselekedetébe.*
-Na látod, pont erről beszélek! Nagyon rossz helyet választottál....
*Láttam, hogy Tahirát felemésztette a düh, de csak nevetni tudtam rajta. Aztán még mulatságosabb lett. Elkiáltotta magát, közben pedig forogni kezdett. Végül öklét bemutatta a falnak. Egy pillanatra megijedtem, hiszen eléggé fájhatott, vagy legalábbis nem volt jó érzés. Újra egy jót nevettem amikor a fal leszakadt és Tahira keze beszorult.  A csaj semmit sem tudott tenni. Én pedig ott ültem és bámultam ki a fejemből. Közben persze próbáltam visszafogni magam és nem nevetni. Ráharaptam ajkamra, hogy elfojtsam a röhögést. Nem nagyon sikerült nekem.*
-Hahaahaaa! Ez aztán a pech! Jól vagy?
*Kezemet a szám elé tettem, miközben a jóllétéről kérdeztem. Pár perc múlva kitört belőlem. Röhögés közben a padlóra estem. Hogy lehet valaki ennyire szerencsétlen? Tahira Újra kiabálni kezdett velem, de ezúttal a segítségemet kérte.*
-Jól van! Jól van! Mindjárt megyek.
Felálltam a földről. Hirtelen nem tudtam mihez kezdjek. Az tűnt a legjobb ötletnek, ha átmegyek a másik szobába. A folyosón felkapcsoltam a lámpát, mert egy csöppet sötét volt. Az ajtóhoz léptem. Megfogtam a kilincset és próbáltam a betolni az ajtót, de az nem nyílt ki. Elkezdtem rángatni. Pár perc múlva az ajtó megadta magát és kiszakadt a a falból.*
-Hoppá.... Jajj!
* Csendben és ártatlanul a falnak támasztottam az ajtót, mintha mi sem történt volna. A szobában sötétség uralkodott, csak azon a kis lyukon jött be fény amit még Tahira alakított ki. Elkezdtem a falon tapogatózni, hátha megtalálom a villanykapcsolót. A keresgélés közben megbotlottam egy dobozban és hasra vágódtam.*
-A fenébe!!!!
*Feltápászkodtam a padlóról. Hirtelen olyan érzés fogott el mintha valami mászna rajtam. Elkezdtem ugrálni, hogy lerázzam azt a valamit. Mikor már meggyőződtem arról, hogy elmúlt a veszély, újra a kapcsoló kutatásával lettem elfoglalva. Körbementem az egész szobán. Kiderült, hogy a kapcsoló ott volt az ajtó mellett. Nagyon dühös lettem. Teljesen kiment a fejemből, hogy Tahira még mindig be van szorulva. Lassacskán észbe kaptam és odasiettem hozzá. Elkezdtem róla lepakolni a könyveket.*
-Amúgy vehetnél már új könyveket, mert a mostaniak elég gyatrák...

*Glenice reakciójára már nem tudtam mit reagálni. Megpróbáltam kizárni,betudni az idegesítő,érthetetlen személyiségének,betegségének. Mondjuk már kezdtem én is mosolyogni,hiszen ez elég béna és hülye ötlet volt. Glenice végre észbe kapott és átment a másik szobába. Furcsa hangok jöttek onnan. Biztosra vettem,hogy Glenice is hasonlóan ügyes volt mint én. ezen még én is elmosolyodtam. De a beszólására csak ennyit tudtam mondani:
- Fogd be szád és csak pakolj,ne a könyvekkel foglalkozz,hanem azzal,hogy kiszabadíts engem!
Még mindig nem tudtam mozogni,tehát ez az ügyefogyott nem túl jó munkát végez. Nem volt más választásom,türelmesen vártam,míg kiszabadít engem.*

*Éppen Everettel tárgyaltam,amikor kiabálást és zajokat hallottam fentről. Először nem foglalkoztam a dologgal,de amikor Tahira segítségért kiáltott,megijedtem. Utána még néhány puffanás,zörgés-csörgés hallatszott. Reméltem,hogy Tahirának nincs baja. Ha valaki fent megsérül,legyen inkább Glenice. Abba reménykedtem,hogy Glenice puffant a földön vagy Tahira lekevert neki egyet. Mondjuk Tahira kiáltása nem igazán erre utalt. Mi van,ha ez az őrült rátámadt? Úgy döntöttem,nem találgatok tovább,hanem inkább felmegyek. Elindultam a lépcsőn. Bementem Tahira szobájába. furcsa látvány tárult a szemem elé. Tahira állt,öklével a falban. Látszólag beszorult,de nem látszott rajta,hogy fájna neki a keze,csak az ,hogy türelmetlen és ideges. Mivel megnyugtató volt látni,hogy nincs baja,átmentem a másik szobába,mivel ott lehetett a gond,az ok,amiért nem tudja kihúzni a kezét. Átmentem a szomszédba. Hát Glenice szerencsétlenkedett néhány könyvel és dobozzal. Gondolom,segíteni próbált volna,de elég bénán és lassan csinálta.
- Ha így haladsz,meg itt bénázol ,holnapig se végzünk te szerencsétlen! Fogadjunk,ez is a te hibádból történt. -jegyeztem meg a lánynak,majd beálltam pakolni.
Legszívesebben otthagytam volna,hadd pakoljon egyedül. Ráadásul biztos voltam benne,hogy megint ő a hibás. Viszont Tahira érdekében elkezdtem serényen dobáltam el a cuccokat. Minél előbb kiakartam szabadítani a kedvesemet. Közben megpróbáltam beszélni hozzá,nyugtatni.*

*Éppen a konyhába serénykedtem,szokásom szerint,amikor zajok zavartak meg,gondolkodás közben. Elindultam a hangzavar irányába. Megtorpantam,mivel már Trey elindult felfele. Én már nem akartam odatódulni,tán csak megtudják ők oldani. Így hát lentről hallgatóztam és vártam,hogy mi lesz.*

*Tahira megint kiabálni kezdett velem. Nem tudtam elhinni, hogy milyen hálátlanok tudnak lenni egyes emberek.*
-Amúgy szívesen! Van jobb dolgom is annál, hogy itt pakolgassam a könyveket. Jó lenne ha hagynál dolgozni!
*A pakolás közben néhány könyvbe bele-bele olvastam. Akadt ott mindenféle. Fantasy, gyerek, krimi és romantikus könyveket is találtam. Sokkal jobbak és érdekesebbek voltak, mint a Tahira szobájában lévők.*
-Miért nem viszed át ezeket a könyveket a szobád? Ezerszer jobbak.
*Már belemelegedtem a pakolásba amikor megjelent Trey és mögötte Everett is. Pedig már azt hittem, hogy Tahira pincsikutyája felszívódott, hiszen egyfolytában a lány nyakán lógott és mikor Tahira bejött a szobába Trey nem loholt ott mögötte. És persze neki is el kellet kezdenie kiabálni velem. Jó, nyugodtan mindenki velem kiabáljon!*
-Ha nem tetszik akkor pakolj egyedül. Amúgy nem az én hibám volt. Nem kéne rögtön engem támadni!
*Trey elkezdte pakolni a könyveket. Én csak ott álltam, kezemet ökölbe szorítva, fejem vöröslött a dühtől. Legszívesebben behúztam volna neki egyet. Mi az hogy engem gyanúsít?! De tudtam, hogy abból semmi jó nem sülne ki ha lecsapnám. És én amúgy sem vagyok olyan sunyi, hogy ameddig ő pakol addig én váratlanul tarkón csapom. Tehát megfogtam hátul a pólója nyakát és felhúztam. Verekedni nem akartam, csak megmondani a magamét.*
-Mit tepersz annyira Tahiránál??Úgy nézel ki mint egy pióca. Egyfolytában rajta lógsz, amúgy az apjának igaza van. A sötét elfekben nem lehet megbízni. Előbb-utóbb úgyis elhagyod.
*Mondandóm végén lekevertem neki egy pofont. Sokan azt hihették, hogy ez a hobbim, de csak ezzel tudom levezetni a dühömet és tényleg jól esett.Az utolsó mondat kissé gonosz volt, de csak kijött a számon. Hogy elkerüljem a további veszekedést, próbáltam magyarázkodni.*
-Én, én nem úgy gondoltam. Nem fogod elhagyni, vagy végül is lehet, de most biztos nem......

*Trey és Tahira visszaérkezett. Az utóbbi felszaladt az emeletre. Tudtam, hogy ebből nem fog jó kisülni, hiszen nem nagyon kedvelték Glenicet. Trey nem ment fel, inkább bejött a konyhába. Társalgásba kezdtünk. Arról kérdezgettem, hogy mi történt én ugyanis a vita folyamán kiültem a ház elé. Hirtelen kiabálást hallottunk és vele együtt nagy ricsajt is. Trey elindult a hang felé én pedig követtem őt. Miután felértünk a lépcsőn Tahira szobája felé vettük az irányt, ahol elég vicces látvány fogadott minket. A lány ott állt a fal mellett beszorult kézzel. Meg se kérdeztem tőle mi történt. Treyel átmentünk a másik szobába ahol Glenice pakolgatta a könyveket. És mihelyst Trey és Glenice meglátták egymást elkezdődött a civakodás, vagyis folytatták. Fejemet fogtam. Ezeknek mindig muszáj volt belekötni a másikba. Inkább rájuk hagytam, de hogy Tahira végre kiszabaduljon én is elkezdtem rakosgatni a könyveket és a dobozokat.*

*Nem örültem,amikor megláttam Treyt. Nem kellett volna neki is akcióba lépnie. Glenicel valahogy csak megoldottuk volna,meg hát még lett volna mit átbeszélnünk. Ráadásul tudtam,hogy ha ők ketten egy légtérbe kerülnek,jó nem sül ki. Mindig találtak egymásban valamit. Mindig volt valami,amit meg tudtak szólni,kritizálni.
- Fiúk! Nagyon értékeljük a segítséget,de megoldjuk a dolgot.-próbáltam finoman eltávolítani a két segédet.
Elkéstem. Hallottam,hogy megtörtént az első támadás. Trey felől érkezett. Itt már biztos voltam benne,hogy balhé lesz. Nem úgy ismerem Glenicet,aki csak úgy elsiklik egy beszólás felett vagy tűri azt. Pláne most,amikor a rosszabb énje uralkodik rajta. Úgy látszik,jobban ismerem,mint gondoltam. Nem sokkal a beszólás után csattanást hallottam. Biztosra vettem,hogy megint Glenice tenyere ismerkedett Trey arcával. Itt baj lesz,ha csak valahogy nem vetek véget a dolognak. De hogy szabaduljak ki??
- Hé,hagyjátok abba! Ez nem vezet semmire! Vessetek már véget a civakodásnak! - próbáltam a túloldalról csitítani őket.*

*Hallgattam Tahirát. Valamiért nem akarta,hogy segítsünk,de jobbnak láttam,ha mégis pakolásba kezdek. Végül is igaza volt,jobb lett volna ha elmegyek,mielőtt Glenicel összeugrunk.Felidegesítettek a szavai. Már megint olyanba üti bele az orrát,amibe nem kéne. A pofont hiábavalónak tartottam,túl sokra nem ment vele. Még ha fel is húzott,próbáltam nem kimutatni,nem foglalkozni vele.
- Állítsd le magad! Már megint itt pattogsz és erőszakoskodsz. A dolgainkba pedig ne üsd bele az orrod. Nagy szerencséd van,hogy lány vagy és lányokat nem bántok. Különben véged lenne. De legközelebb inkább nyugtatót vegyél be!! -reagáltam le Glenice kedves megnyilvánulását.
A másik ok,pedig Tahira volt. Kiabált,próbálta oszlatni a feszültséget. Nem akartam,hogy a Glenicel való acsarkodásom hátráltassa a munkánkat. Így hát,miután elmondtam Glenicenek,amit akartam,folytattam a munkát. Elmentem volna,ahogy kedvesem kérte,de már azt a pár könyvet kibírtuk Glenice. Jobb lett volna,ha Tahira minél előbb kiszabadul,meg aztán végre elmehetnék ettől a pszichopata közeléből. Már nagyon untam és kezdett elegem lenni a húzásaiból.*

*Megdöbbentem azon,amit Chiyótól hallottam....Még hogy felbomlik?!Hiszen ez volt az a család,akiről a példát vettem a még mikor kis kölyök voltam.Próbáltam belegondolni,hogy mi történhetett,de a dolgok azonnal isteni megvilágításba kerültek,amikor megpillantottam az ajtón bánatos léptekkel becsörtető udvarlót.Hiszen ez teljesen egyértelmű!Tahira és Trey áldását kérték az örömapától,akinek természetesen ez nem tetszett és ezért kivert egy oltári nagy balhét...Ezt a gondolatmenetet aztán Chyio beszámolója is megerősítette és bővítette egy-két információval.Nem sokkal az agytágítás után újra ajtónyikorgás csapta meg a fülemet,és a zilált,"kissé" ideges Tahira lépett be a házba.Mit sem törődve velem,valamilyen emeletről hablatyolt és felviharzott,úgy,hogy azt a lépcső fadeszkái nem igazán köszönték meg.Most,hogy kissé lenyugodtak a kedélyek,ideje volt üdvözölni a jelenlévőket.Névsorolvasásba kezdtem:*
-Csókolom Mary asszony!-*Mondtam boldogsággal teli hangon,próbáltam minél többet árasztani a búval bélelt családtagokba.*
-Szevasz....Trey...!-*Eme szavakat úgy buggyantottam ki a számon,hogy mindeközben rá sem néztem az üdvözlés címzettjére.A következő személyre pillantottam,akin azonnal megakadt a szemem.Egy jóvágású fiatalember volt,akit még eddig sosem láttam és nem értettem hogy mit keres itt Tahiráéknál.De nem akartam vele komolyabb beszélgetésbe keveredni,így csak ennyit mondtam.*
-Jó napot...ismeretlen...
*Nem igazán vártam visszaüdvözléseket,nagyon érdekelt,hogy mik történnek fent az emeleten és hogy miért emlegeti mindenki Glenice nevét...Már így is furcsálltam,hogy nem találtam otthon,hisz elvileg most ott száll meg nálunk...ha pedig itt lesz akkor az megint rátesz erre a balhéra egy lapáttal hisz Treyyel ki nem állhatják egymást,amit teljes mértékben megértek...Hirtelen valami tompa dobbanás hallatszott az emeletről és mintha püffögések sorozata is rohamozta volna a fülünket.Trey és Everett azonnal felpattantak,bámészkodtak egy csöppet a lépcső előtt,majd felszaladtak...Úgy látszott,hogy az ottmaradottakat nem igazán érdekelte ez,de engem annál inkább.Így hát a "rejtélyes" emelet felé vettem az irányt.Feliszkoltam a lépcsőn szép csendben,és az első személyek akiket megpillantottam Trey és az ismeretlen srác voltak,a lépcsőhöz legközelebb eső szobának az ajtajában ácsorogtak majd ők is bementek.Közben női hangokat hallottam,amik nem Tahira szajából származtak..Azonnal leesett:Ez Glenice hangja!Lépteim felgyorsultak és bekukkantottam abba a szobába,ahova a 2 fiú besurrant.Elég furcsa kép tárult a szemem elé.A földön 3 leszakadt vastag fadeszka és rengeteg doboz és régi,poros könyv hevert.A falon egy nagy lyuk tátongott,amin némi fény szűrődött be a poros szobába.De valami blokkolta a fény szabad beáramlását a.Miután figyelmesebben is szemügyre vettem a nyílást észrevettem,hogy egy kéz van benne,ami valószínűleg beleszorult.A szívbaj kerülgetett.Azonnal azt hittem,hogy valami élőholt portázik itt,és átütötte a falat,de látszott rajta,hogy szép és ápolt,így a szívverésem ismét visszaállt a rendes ritmusába.Csak ezután tudtam a többeket is alaposabban megnézni.Jól sejtettem:Az,akinek a hangját hallottam Glenice volt,aki éppen serényen pakolgatta a könyveket és próbálta kiszabadítani a beakadt kezet.Ugyanezt tette Trey is,bár kissé tartották egymástól a távolságot,úgy tűnt hogy valami megint nagyon rosszul sült el,hisz úgy néztek egymásra,mintha valami múmiát látnának.Az idegen is szintén a kéz megmentésén dolgozott.Még mindig nem szóltam semmit,próbáltam észrevétlen maradni a sötét szobában,de nagyon el voltak foglalva egymással,így könnyű dolgom volt.A szomszéd szobából ismét női hangok szivárogtak át,ám ezek már nagyon is ismerős hangok voltak.Kisurrantam és átlibbentem a másik szobába.Egy még megrendítőbb jelenetnek lehettem szemtanúja.A falba szorult kéz tulajdonosa nem volt más,mint Tahira,aki éppen a falnak támaszkodva próbálta kihúzni beakadt végtagját.Elmosolyodtam,de nem akartam elnevetni magam,hisz mégiscsak oka lehetett annak,hogy beleütött a falba.Inkább odamentem hozzá és beszélgetést kezdeményeztem:*
-Tahira,jól vagy?!Láttam,hogy a többiek igyekeznek pakolászni és segíteni rajtad,de akkora a felfordulás,hogy ennyien nem fogunk végezni egyhamar...De még mielőtt segítenék....elmondanád,hogy hogy a francba tudtad beütni így ezt a szerencsétlen falat???Tudod,még csak most érkeztem és a lenti sztorival már tisztában vagyok,de itt fent még teljes káosz a fejemben..úgyhogy ha lennél olyan kedves,beavatnál?!-
*Miközben várakoztam a válaszra,már intézkedtem is.A táskámban túrkáltam,a vöröscsiga olaj után kutatva.Ez volt a legcsúszósabb anyag a világon,és csak egy bizonyos csigafaj termeli,amit persze Chiyo nagyi régen tenyésztett.Hirtelen a kezem ügyébe akadt a kis flaska és a következő mozdulatom az volt,hogy gyengéden lenyomtam Tahira kezét,és a kézfejére csöppentettem ez olajból,ami azonnal szétterjedt a bőrén,így téve extra síkossá a csuklóját.*
*A fiatalok elviharzottak,mi pedig egyedül maradtunk Maryvel.Nem tehettem mást,segítettem neki a konyha- beli munkákban.Nekem is fúrta az oldalamat a kíváncsiság,de sikerült megállnom,hogy ne menjek fel és kémleljek körül.

*Vártam, hogy a fiúk eltűnjenek, vagy legalább Trey, Everettel nem volt semmi bajom. Közben Tendo is feljött. Remek. Miért nem jön ide az egész falu segíteni?!  Próbáltam ügyet sem vetni a fiúkra, bár úgy elég nehéz volt , hogy Trey egyfolytában csesztetett. Már így is ideges voltam és Trey még rátett pár lapáttal. Fejem vörösleni kezdett, kezemet ökölbe szorítottam. A fizikai bántalmazásról egy időre lemondtam, mert egy hölgy nem verekszik. Mikor a fiú a mondandója végére ért úgy láttam, hogy én jövök.*
- Először is nem én pattogok hanem te! Ha Tahira mondjuk megvágja az ujját egy papírlappal, akkor te rögtön engem gyanúsítasz.  És amúgy adhatnál neki egy kis személyes teret. Értem én, hogy együtt vagytok, de azért nem kell ráakaszkodni mint egy pióca! Szerintem  meg nem azért nem ütsz meg mert lány vagyok, hanem azért mert félsz, hogy laposra verne egy lány!
*Egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy erősebb vagyok nála, sőt erre nem is gondoltam. De végül is nem ő volt az aki élete nagy részét az erdőben töltötte, veszélyben. Nem ő ölt meg egy vérfarkast. Büszkén kihúztam magamat. Trey senki hozzám képest! Visszanéztem Treyre. A könyveket pakoltam. Teljesen kiakadtam, hogy nem ment el, még kedvese kérésére se.*
-Te meg mit csinálsz?! Nem hallottad? Mehetsz kifelé!
*Kezemmel az ajtó felé mutattam, vártam, hogy a fiú fogja magát és kimenjen.*

*Treyel való társalgásom közben megérkezett Tendo is. Udvariasan köszönt mindenkinek, még Treynek is. Láttam, hogy Tendo engem néz. Eleinte nem is értettem miért, aztán lassacskán rájöttem.....emberi alak. Odaköszönt nekem, én csak bólintottam egyet. Treyt otthagyva odaléptem Tendohoz. Kezemet kézfogásra nyújtottam, gondoltam itt az ideje a bemutatkozásnak. Már majdnem mondtam volna a nevemet és a magyarázatot arra, hogy én ki is vagyok valójában, amikor puffanást hallottam. Felmentünk az emeletre. A könyveket kezdtem pakolászni és egyidejűleg tűrtem a Glenice-Trey veszekedést. Pár perc múlva már nem bírtam tovább, tudtam, hogy valakinek helyre kell hogy tegye őket. Mivel már nem bírtam ezt a civakodást önkéntesen jelentkeztem erre a feladatra.*
-ELÉG! ELÉG! ELÉG! Hagyjátok abba! Ezt nem hiszem el! Olyanok vagytok mint két hatéves. Az Isten szerelmére, felnőttek vagytok, akkor viselkedjetek is úgy! Most azért vagyunk itt, hogy segítsünk Tahirának nem azért, hogy ezt a veszekedést hallgassuk! Legalább miatta fogjátok be a szátokat! Ha meg végképp nem bírtok egy légtérbe lenni, akkor Trey téged leviszlek a konyhába. Te is bevehetnél egy nyugtatót! Te meg Glenice, ha elmeresz lopni innen bármit is velem gyűlik meg a bajod!

* Én már nem is értettem,mi folyik odaát. Valaki mindig kiabált,veszekedett valakivel. Miután hiába tevékenykedtem,arra jutottam,inkább csöndbe maradok. Megpróbáltam türelmesen várni,míg esetleg egyszer kiszabadulok. Azért közben próbáltam hallgatni az éles szópárbajokat,hogy képbe maradjak. Az utolsó megszólal Everett volt. Úgy látszik,igen kijött a sodrából.Meg tudtam érteni és teljesen igaza volt. Jeee,végre valaki az én oldalamon áll. Aztán jött Tendo,valami furcsa,nyálkás dologgal. Fogalmam se volt,hogy mit ken a kezemre. Nem igazán hittem a dologba. Tendo jó gyógyító meg minden,de nem volt túl biztató. Kétségeim beigazolódtak. Az a szutyok undorító volt,koszos és büdös és használhatatlan. Hiába próbáltam húzni,vonni,nem mozdult. Ugyanolyan szorult helyzetben voltam,mint eddig.
- Ööö,Tendo. Bármi legyen ez a cucc,nem segít. Mi ez egyáltalán? Legközelebb előbb mond el,mit kensz rám és majd csak utána kísérletezz. -próbáltam tanáccsal ellátni Tendot.*

*A pakolásomban és Gleniccel való acsarkodásban Everett zavart meg. Úgy tűnt nagyon megelégelte már a balhékat. Lehet hogy igaza volt,de akkor is vicces volt húzni ennek a pszichopatának az agyát és látni ahogy erősködik,pattog. Azért,hogy elkerüljünk mindenféle további bajt,hallgattam Everettre. Lementem inkább a földszintre. Tahira is elküldött,szóval letettem a cuccokat és levonultam. Ha nem kell a segítségem,legyen. Biztos találok lent valami elfoglaltságot. Azért remélem végeznek még ma. Bár nem úgy látszik. Glenice csak a könyveket nézegeti bambán és lassan,Tendo ismeretlen eredetű folyadékkal próbál sikertelenül segédkezni. Hát szép kis csapat,mondhatom. Ezeket végiggondoltam,majd lementem Everettel a lépcsőn.*

*Kicsit idegesített,hogy Tahira nem válaszolt a kérdésemre,így egy kicsit erényesebb és férfiasabb hangon szajkóztam neki:*
-Tahira!!Igazán megérthetnéd a helyzetem,hogy az ég világon egy mukkot sem értek a fenti dolgokból...Ha elmondanád,talán én is tudnék segíteni....egyébként amit rádöntöttem,az vöröscsiga nyálka volt,de őszintén bevallom,hogy nagyon meglepett,hogy ez nem segített,ugyanis...
*Biológiai kiselőadásomat,a szomszéd szobából jövő üvöltözés zavarta meg.Boldogan nyugtáztam,hogy a veszekedésben az,aki alulmaradt,az Trey....Hallottam,hogy abbahagyja az ügyködést,majd leballag a lépcsőn...Halkan elejtettem magamban egy "viszlát" szócskát gonosz hanglejtéssel egy kis keserűen boldog mosollyal fűszerezve.Egyedül Glenicet hallottam,Everett ottléte rejtély maradt számomra,de ez nem is volt fontos.Mivel előző szobaszemlém során láttam,hogy hatalmas a kupleráj,uúgy döntöttem,hogy amíg Tahira lassan érkező válaszára várok,könnyítek egy kicsit a helyzeten..."Minél több a segítő kéz,annál gyorsabban végzünk". Ezt gondoltam,és eme gondolat által vezérelve előkotortam a táskámban pihenő Megidéző Tekercset.Tudtam,hogy csak egyetlenegy állat segíthet itt...elharaptam az ujjam,amiből friss pirosló vér serkent ki.1 cseppet csöppentettem a tekercs 5. téglalapjába.Nagy füstfelhő szivárgott ki a téglalap 4 sarkából.Egyre csak nőtt,amikor a füst terjedése abbamaradt és eloszlott.Tahira háta mögött egy barna,hím orángután jelent meg.Ő ehhez a feladathoz a legalkalmasabb:visszafordítható hüvelykujj,magas intelligencia,jó személőkészség stb..Egy bólintással intettem neki,hogy kövessen és elindultam a szomszéd szobába,ahol megálltam az ajtóban,de az orángutánnak jeleztem,hogy tovább mehet,remélve,hogy Glenice nem kap szívinfarktust az állattól.Sietve visszaszaladtam Tahira szobájába,hisz még mindig nem érkezett válasz a kérdésemre.*