Fellegvár - Arorua otthona

<bocsánat, több képből és a leírásból képzeljétek el a helyet, mert nem készült róla rajz>

*A Fellegvár hűen a nevéhez a felhők magasságában helyezkedett el. A magányosan kimagasló sárkányfog szirt legtetején álló hófehér, majdnem teljesen kör alakú, oszlopos épület 2 szintes volt. Középen egy vaskosabb oszlop tartotta az épületet, körben vékonyabbak. De falak és bútorok sehol nem voltak. a helyet egyértelműen csak légi úton lehetett megközelíteni. Fehérségében és puritánságában inkább Gaia egy templomára hasonlított mintsem olyan épületre ahol laknak.

Arorua ment előre. Leszállt a peremen majd sárkányalakban sétált be az épületbe, mely ehhez a méretéhez volt kialakítva. Ahova leszálltak talán leginkább nappalinak tűnt.. attól a csekélységtől eltekintve hogy a közepében állt egy nagy fa, rajta kerek de még zöld termésekkel. sehol egy szék vagy kanapé.. csakis a fehér kő és a lehullott levelek. A vad növények is kikeltek a repedésekben összehordott avarban. Az épület falaira eső késői napsugarak olyanná varázsolták a helyet mintha nem is lenne valóságos, inkább mesekönyvből szedték volna elő.*

-Erre gyere.. Itt lesz. *mondta a nagy fehér és hátramenve emberi formájába zsugorodott. az egyetlen helyiség volt az oszlop mögött ami ehhez a mérethez volt igazítva. A leginkább konyhához hasonló területnek szintén nem voltak falai. Egy nagy fehér kőtömb volt a konyhapult.

Az itteni oszlopokba és a kőtömbbe polcok voltak faragva melyeken üvegcsék sorakoztak. a helyiség közepén egy hatalmas üst állt mellette farakás és fazekak, merőkanál, nagy fakanál és fonott kosarak mindenféle magokkal és szárított bogyókkal megrakva. Egy méretes hintaszék állt az üst mellett rádobva egy vastag fehér egyszerű pokróc.*

*Arorua kivett az egyik polcról egy kék folyadékkal teli fiolát és átnyújtotta Chrisnek*
-bánj vele csínján, mert nagyon tömény. Biztos vagyok benne hogy hasznát veszed majd. *mondta majd kipakolta táskájából a ruhákat a hintaszékre és különféle színű fiolákat pakolt bele, gondosan összeválogatva. amikor végzett Chrisre nézett*

-Végeztem én is. Mehetünk Gerethez. Most még meggondolhatod magad. Biztos vagy az elhatározásodban?

*Lassan megérkeztek. Elámult a hely gazdagságán. Szinte sajnálta, hogy Arou már-már amolyan barátnak is nevezhető, hisz ezt a helyet simán ki lehetne rámolni. Lemondóan sóhajtott, a továbbiakban enyhén tátott szájjal figyelte környezetét. Elrakta a felé nyújtott fiolát.*
Köszönöm szépen. Tömény? Nem lehet valamiben hígítani, hogy mondjuk ne legyen olyan feltűnő? Sárkányborban esetleg...?
*A feltett kérdésen kicsit elgondolkozott, majd tétován megszólalt.*
Megnézem, milyen lesz majd, aztán ha nem tetszik, megpattanok. A régi munkáltatóim úgyis tárt karokkal várnak vissza. De shhhh! Erről te nem tudsz semmit! Mehetünk!

-Igen lehet hígítani. Maximum négy cseppet használj belőle. Beleteheted borba is de az alkohol erősíti a hatását. *mondta jótanácsként azzal kisétált a "nappali" peremére. Ott lenézett a szédítő mélységba a felfele tóduló lédáramlat rakoncátlanul dobálta hószín haját és köpenyét.*

-Ugye nem adod fel könnyen? *nézett vissza Chrisre halvány mosollyal.*
- Számítok rá hogy nem teszed. Magadért és nem másért fogtál bele ebbe és tudod hogy nem lesz könnyű. Geret szigorú de igazságos. Ő a legjobb mester akit kaphat az aki harcos akar lenni *mondta nyugodtan és őszintén, majd egyszerűen lelépett a szirtről a semmibe. Zuhanás közben alakult át sárkánnyá és egy pár pillanattal később már ki is lőtt felfelé, elhúzva Chris mellett kurjantott neki egyet*

-Juhhúúúú Menjünk! Már alig várom hogy találkozzam Gerettel! *nevetett és az erős felszálló légáramon lebegett míg Chris utána nem indult*

-->Sárkányok városa, Black ház ---->>

*Egészen késő volt már, kezdett derengeni az ég alja amikor megérkezett. Ezért most szokásával ellentétben nem időzött sokat a készülődéssel. Gyorsan vett egy fürdőt és szárazba öltözött. Nedves hajára pár percre fehér törülközőből turbánt csavart hogy felitassa a nagyja vizet. Majd lebontotta és szépen kifésülte. Amíg a haja száradt, elcsomagolt magának négy napra való tiszta váltás ruhát és a biztonság kedvéért odatette az őrzők városából kapott fehér farmert és pólót is. Az alsókról és a zoknigolyókról sem feledkezett meg...*

*Amikor a ruhákkal végzett beletett a táskába egy fehér klupa papucsot mert nem akart mindig a cipőjében lenni. A fiolás szekrényéhez ment és kiválogatott párat majd azt is az utazó táskába tette. Elmosolyodott ahogy eszébe jutott valami.... s odatett egy kék cseppes fiolát is, valamint pár gyümölcsöt amíg nem talál magának terméseket és ehető növényeket a vadonban.*

*Mikor mindennel elkészült még épp csak pirkadt. Leült a hintaszékbe maga mellett az utazótáskával, s levéve papucsát, zoknis lábait a szalmakosár tetejére tette pihenni. A nyugalom percei következtek.. ahogy megnézte a napfelkeltét. Élvezte ahogy szabadon áramlik idefenn a friss hideg levegő. Szeretett itt lenni. Kicsit szorongva gondolt bele hogy mi minden vár majd rá a kirándulás alatt, de nem volt visszaút. Talán nem is lesz olyan szörnyű. Míg ezen gondolkodott erőt vett rajta a fáradtság és elszunyókált. Arra ébredt hogy a nap kellemesen melengeti a kosáron a lábait... Pislogott párat és rájött hogy bizony jócskán eltelt már a reggel. Ideje indulnia hogy ne várassa meg a többieket. kicsit öregesen és álmatagon felállt és nyújtózott egyet. Felvette fehér kiránduló csizmáját és még eltette a cipőt az utazóba. Magára vette és a peremhez lépett. Még egyszer körbenézett a messzeségen. fura lesz pár napig távolabb lenni. Észbe kapott és a konyhapulthoz sietett. Megírta pár sorban hogy merre lesz megtalálható végszükség esetén, s addig gyógyítót találnak itt , s itt... majd lesúlyozta a papirost egy kővel és visszatért a peremre. Leugrott a mélybe és zuhanás közben váltott alakot s a magasba szállt.

---->>Sárkányok városa - harci központ -->>>

*Az út több órába telt, s az este lassan éjjellé változott. Körülöttük csillagok ezrei tartottak lámpást a sötét éji égbolton. Arou ragyogó fehér fénnyel suhant az égen és szívét öröm töltötte el mikor meglátta otthonát fehéren derengeni az időközben felkelt hold fényében. Magasabbra emelkedett hátán Saylával és finoman landolt a lakószinten, majd rögtön sárkányalakban bentebb is sétált egészen az állandó szélben lengedező függönyökig, amelyek az egyetlen térelválasztók voltak az egész épületben.*

-Itt is vagyunk! Köszönöm a segítséget ÖREG barátom. Bár említetted hogy sietsz, de én szívesen marasztalnálak még. Nem kérsz egy kis teát? Vagy rántott karfiolt? Esetleg izomlazítót és fájdalomcsillapítót a tanítványodnak? *szándékosan nem említette hogy Geretnek magának, mert akkor biztosan nem fogadná el*

*Az úton lévő piszkálódásra olykor oda morrant Arounak és felmerült az is hogy lerakja a csomagot és cipelheti haza ő maga, de végül nem tette meg egyszer sem. Üres fenyegetés volt és ezt tudta nagyon jól Arou is. Mikor megérkeznek a csomagot könnyedén hajintja be ami nagyot koppan a padlón és kicsit csúszik egészen a "kád" széléig, majd a lakó szinten száll le ő is.*

- Nincs mit...és nem köszönöm. Majd ha fájdalmai lesznek elküldöm hozzád. *Mondja komolyan és Saylara néz kérdőn.*

- Akkor itt maradsz kölyök? *Kérdi Saylara nézve aki pont lemászik Arou hátáról.*

*Az út alatt inkább már nem szólalok meg. Túlságosan is fáj a dolog, hogy szóljak bármit is. Mikor megérkezünk leszállok kedvesemről akkor mikor Geret tőlem kérdez.*

- Igen Geret itt maradok. A cuccaim is itt vannak már. *Mondom keresztbe fonva a karjaim és érzem az állandó szelet, de jelenleg nem zavar.*

-Hát jólvan kölyök. Azrán nehogy megbánd. *Mondja és újra Aroura néz.* -Köszönöm, de nem kérek teát. Én csak egy jó forró fürdőre és az ágyamra vágyom. Vigyázz magadra és erre az idióta vén kecskére is. *Mondta Saylanak és a lábával megdörzsöli a haját majd egy könyedd mozdulattal ugrik a mélybe és repül el.*
/Geret-> Black Ház/

*Geret után nézek, majd sárkány alakot véve bújok oda kedvesemhez és álla alá dörgölöm finoman fejem.* -Szeretlek és kérlek bocsáss meg nekem amiért... aggodalmat okoztam és hogy nem vagyok jó repülő. *Mondom hízelegve neki és jól esik hozzá bújni Sárkány pofámat dörgölöm az övéhez miközben farkammal finoman simitom meg az övét vigyázva a tüskéimre, hogy azzal ne sértsem meg pikkelyét.*

*Arou azért úgy tett az üres fenyegetéseknél mint aki megijedt és sopánkodott egy kicsit, de csak a játék kedvéért, s ezt jól tudta a barátja is. Amikor búcsúzott, elköszöntek és Arou integetett neki fénylő szárnyaival majd felfigyelt arra ahogy Sayla sárkány alakra váltott és hozzádörgölődött. Arou lehunyta smaragd szemeit és szíve repesett az érzéstől ami eltöltötte és megmelengette egész belsőjét. Finoman viszonozta a dörgölődést és sárkánypofája orr részét finoman végigsimította a fekete sárkány nyakán felfelé, majd sárkányarcán és kinyitva szemét a szemeibe nézett*

-Örülök hogy nem esett bajod. Nagyon aggódtam érted. Ígérem többé nem piszkállak repülés közben. Nagyon szeretlek kedvesem! *duruzsolta neki, majd lágyan átölelte hatalmas fehér szárnyával, hogy óvja a folyton fúvó széltől is* -Kérlek pihenj, hadd vigyázzam most én az álmod. *vonta magához a szárnyával védelmezőn*

*A viszonzott dörgölődés nagyon jól esik és csak még inkább oda bújok kedvesemhez. Ez koránt sem olyan izgató,mint ember alakban, ez inkább lelki bizsergést okoz. Szívem repül a boldogságtól, hogy van kihez tartoznom. Mikor arcomhoz ér én is kinyitom szemeim és mélyen nézek övéibe.*

- A rövidebbek alatt nincs gond. Könnyedén el tudok jutni a városba innen vagy vissza. Anélkül, hogy meg kellene állnom, vagy huzamosabb pihenőre lenne szükségem, de... az az igazság, hogy... hogy félek a repüléstől. *Ő az első akinek ezt elmondom és szorosan bújok oda hozzá és nyakához simítom sárkány pofám és behunyva szemem szégyenlem el magam.*

-Mikor kicsi voltam Geret még aktív harcos és oktató volt. Nem igazán tudott velem foglalkozni, így a harci központban barangoltam sárkány alakban, hogy szokjam azt az alakomat. Egyik alkalommal vendégek érkeztek a központban és én a belső karimán mászkáltam egyedül. Még nem tudtam repülni és az érkezésük szele lesodort a gyakorló udvarra. Nem egy nagy magasság, de egy gyereknek az... a szárnyaimmal kezdtem csapkodni, de leestem és csúnyán megütöttem magam... Nem akart sikerülni megtanulni a repülést és hiába próbálkoztam gyakoroltam egyedül... sose sikerült. *Mondom nagyot sóhajtva és Arou lábaira fektetem sárkány fejem.* -Ezt sose mondtam el még senkinek, de.... félek a repüléstől. Félek, hogy leesek. *Vallom be őszintén és jól esik Arou közelsége és hoga szárnyai takarásába nem érzem a szelet.*

- Nagyon szeretlek Arorua. *Suttogom hozzá bújva teljesen és mellkasához helyezem fülem. Szívverését hallgatva érzem hogy a kimerültség kezd erőt venni rajtam. Szemeim leragadnak, de fülemmel még hallom a környezetemet.*

*Arou eltűnődött a hallottakon*
-Talán nagyon megijedtél akkor és azóta is benned van a repüléstől való félelem. Majd megoldjuk kedvesem. Most ne törődj ezzel. Nagyon szeretlek! Próbálj meg aludni.

*Eszébe jutott a Geret által említett pajzs. Lehetséges hogy Sayla gyermeki énjével együtt a repülés iránti félelmét is bezárták, ami emiatt nem tud feloldódni. Sóhajtott egyet, mert tudta hogy Zerenka csak segíteni akart… és hogy az akkori körülmények között bizonyára ez jó megoldás volt, de a körülmények azóta megváltoztak. Azóta már felül kellett volna ezt az egészet vizsgálni és esélyt adni annak hogy a múlt rossz emlékei, sebei és félelmei begyógyuljanak. Az elfedés csak ideiglenesen lehet megoldás. Még jobban magához ölelte szárnyával a lányt ér sárkányorrával cirógatni kezdte a nyakát kedvesen, míg elk nem alszik. S amikor Sayla légzése már egyenletes volt áthajtotta rajta íves nyakát azzal is ölelve, s elaludt ő maga is. *

-Talán. Nem tudom kedvesem. Lehet. *Motyogom már félálomban és szorosan bújok kedvesemhez. Nyakam cirógatása nagyon jól esik és csak még közelebb dugom mellkasához sárkány fejem, s szívverése kellemes egyenletes lüktetésére hamar elalszom. Légzésem egyenletessé válik, s halkan kezdek szuszogni. Még érzem, hogy Arou keresztbe hajtja rajtam a fejét és csak úgy mint én ő is engem használ párnának. Furcsa de hihetetlenül jó érzés tölt most el, hogy így alszom mellette.*

~*o*~

*A nap első sugarai kúsznak lassan fel az égboltra és a mészkő padlón hangtalanul suhan felénk. Mikor elér minket a melengető sugaraira kezdem le szemem nyitogatni, mert utálom, ha a nap a szemembe süt, de nem akarok még felkelni. Sárkány fejem óvatosan megmozdítva dugom el a nap elől Arou szárnya alá. Ezt csak egy kis fészkelődéssel tudom megtenni, de mikor sikerül vissza behunyva szemem szundítok vissza, ám ez a póz már koránt sem olyan kényelmes mint az előző, így kihúzva szárnya alól fejem kezdek el ébredezni, de nem csúszok ki kedvesem szárnyának öleléséből és fejének öleléséből, mert érzem rajtam fektette el fejét. Felébreszteni nem szeretném, bár igen csak furcsa számomra, hogy sárkány alakban aludtam. Életemben először, de úgy érzem koránt sem utoljára. Óvatosan pillantok körbe a nap felkelte fényeiben úszó építményen felmérve azt. Egy fala sincs csak kifeszített lepedők, amik igazából csak takarnak, de széltől nem óvnak. ~Mindenképp kellesz falakat építeni, már csak a gyerekek miatt is. Őket nem tehetjük ki ennek a szélnek, mert míg én felöltözöm alaposan és mindig szél árnyékba bújok, ők könnyebben megfáznak. Nem mellesleg utálom a hideget... ~

Temetkezem gondolataimba miközben hagyom kedvesem addig aludhasson míg szeretne, bár érzem a lábaim teljesen elzsibbadtak, így felkelés kicsit furcsa lesz. Hátra fordítva teljesen a fejem sárkány orrommal cirógatom meg Arou sárkány pofáját és hozzá dörgölőzöm finoman, de nem akarom fel ébreszteni, csak jól esik hozzá dörgölőzni. Jó érzéssel tölt el valakihez tartozni. Feje mellé teszem sajátom. Kicsit nyakatekert, de jól esik, most így feküdni mellette ölelésében. Behunyva szemem kezdek neki a meditációba.*

*Gondolataim rendezve újra a fekete köd által térdig eltakart rétre keveredek ahol mindent beterít. Mély levegőt véve lassan távolítom el a környezetemből ezt a sűrű ködöt és újra megpillantom azt a lila rózsát. Lassan elé ülök török ülésbe és csak a kicsi rózsát figyelem.*

~Mióta vagy itt kicsi rózsa? Mi mindent tartogatsz. Lila a színed. Arou szerint édesanyám is lila rózsákat termesztett. Az ő emlékét őriznéd? De hisz én nem emlékszem semmire a családomról. A múltkor mikor megérintettelek a családom elvesztését mutattad.~

* Óvatosan érintem meg a lila rózsa szirmát kicsit félve az újabb rossz képektől. Ahogy megérintem egy ház plafonját látom, majd felém hajol egy kedves női arc melyet alaposan megnézek.*

~ Jó reggelt kicsikém! *Szólal meg kedves hangján én pedig válaszolnék de csak gügyögést hallok. ~Ahh tehát én most egy baba kori emlékem látom?~ Fut végig az agyamon a gondolat. A kedves nő felemel és finoman karjaiba tartva lépked velem, majd egy hinta székbe ülve ültet ölébe. Érdeklődve nézek körbe és egy férfit teljes egészében látok. Nagyon ismerősek mind ketten főleg a férfi. Alaposabban megnézve nagyon hasonlít Geretre. ~Ő lenne apa?~ Hosszan nézem és közben a valóságban szemeimbe könnyek szöknek, hiszen most először látom a szüleim arcát. Elengedve a kis rózsát a belső világomba maradva azt figyelem miközben behunyva szemeim próbálom megnyugtatni magam és nem rétem, hogy miért nem emlékeztem eddig ezekre.

A valóságban persze ebből a tépelődésemből nem látszódik semmi csak a könnyeim amik végig folyva sárkány arcomon Arou arcát át cseppen pikkelyemre.*

*Arou most is vakítóan fehér felhők között szállt álmában. Hallgatta ahogy énekel a szél.. álmában és a valóságban is. Az álom most egy kicsit más volt. Úgy érezte hogy a végtelenben repül. Körülötte pedig szent fény kapu nyílik mint a küzdelemben de itt most a fény valójában nem csak fény volt hanem mintha másik időt mutatott volna. Két kicsiny sárkány kergetőzött a pikkelyes alakjukat gyakorolva a levegőben ő pedig vigyázó szemekkel figyelte őket. Egy kis fekete és egy kis fehér sárkányka. Milyen ügyesen repültek…. Alájuk sodródott és óvatosan a hátára landoltatta őket mielőtt kifáradnak. érezte a simítását az apró kis lábaknak és felébredt. A nap a szemébe sütött, a kicsiny lábak helyén Sayla érintését érezte és szívér elöntötte a végtelen szeretet. Aztán egy cseppet érzett végiggördülni az arcán. Első gondolata az volt hogy talán zivatar volt este és becsöpög a víz a mészkő repedésein, de nem érezte az eső illatát és nem hallotta a szivárgó cseppek kopogását. Óvatosan felemelte a fejét és sárkányorrát Sayla arcán simította végig, elkenve vele az újabb cseppet. Remélte hogy nem valami rossz álom… De az arca békésnek tűnt… ezért nem kezdte ébresztgetni, csak finoman eltörölgette rajta a cseppeket*

*A kép tovább folytatódik és a férfi egy másik bölcsőhöz lép, majd egy kisbabával a kezében fordul vissza felém, vagy is inkább felénk. A kisfiú arcát figyelem meg alaposan és egy érintést érzek arcomon. A nőre nézek fel és most az ő arcának minden apró rezdülését próbálom megfigyelni. Minden apró arc vonását. Felém nyúl és megcirógatja arcom.*

~ Éhes vagy kicsikém? *Kérdi kedves bársonyos hangján melyre akaratlanul is szívem repesni kezd újabb könnyek gyülnek szemembe és a kép lassan elfoszlik. Én pedig karjaim kinyújtva kapaszkodnék a nőbe, hogy még maradhassak.*

-Anya! *Felkiáltva hirtelen térek vissza a valóságba és mint a fuldokló kapkodok levegő után és zaklatottan nézek szét merre is vagyok. Mikor Arout látom, hogy felébredt elszégyelve magam hajtom le fejem vissza Arou lábaira.*

- Sa... Sajnálom, nem akartalak felébreszteni. Én csak.... én csak... meditáltam. *Suttogom keserű hangom és érzem szívem hevesen zakatol. Szeretnék megnyugodni, de nem sikerül. Sárkány fejem Arou nyakához dörgölöm, hogy könnyeim letöröljem, majd álla alá dörgölőzöm oda egy kis támaszért.*

~Miért nem emlékeztem ezekre? Miért most jönnek elő? Miért látom most ezeket meditáció közben. Az a kisbaba valóban én voltam. Az a nő valóban az édesanyám? Mi ez az egész?~ *Kérdések sokasága fut végig az agyamon és próbálom kitisztítani a tudatom, ami a meditáció előtt is káosz volt, de most... *

*Arou finoman dörgöli el a legördülő könnycsepet a lány nyakán és arcán, amikor felriad és Az anyjáért kiált, majd visszabújik.*
-Nem ébresztették fel, egy ideje már ébren vagyok *felelte a fehér sárkány kedvesen* -Azt hiszem inkább én ébresztettelek azzal ahogyan a könnyeidet törölgettem.  *mondta és sárkányorrával megint megcirógatta Saylát ahogy hozzábújt.*
-Azt hiszem az emlékeid lassan visszatérnek a gyermekkorodból. Most van itt az ideje annak hogy meséljek neked.
-Amikor kicsi voltál és a tragédia történt a seb a szíveden olyan mély volt hogy nem tudott beforrni. a haragod és a dühöd amit akkoriban éreztél nem hagyta begyógyulni a veszteség okozta sebeket. A gyermek aki akkor voltál és a fiatal harcos akivé lettél nem fért meg egymással. Akkoriban túl nagy veszélyt jelentettek rád a hirtelen felbukkanó fájdalmas emlékek. Geret atyád próbált segíteni, de nem tudott. Aggódott érted és megoldást keresett és Zerenkához fordult, aki a mesterem volt. Hogy stabilizálják a lelki állapotod Zelenka egy pajzsot hozott létre az elmédben ami arra hivatott, hogy elzárja előled a múlt emlékeit, a fájdalommal együtt amit az okozott. Geret és Zerenka ezt a pajzsot azért hozták létre hogy kiváló harcos lehess. Most viszont, hogy velem találkoztál olyan érzések nyíltak a szívedben ami azelőtt nem volt. a pajzs meggyengült és az emlékeid utat törnek maguknak a felszínre.  *mesélte, s kis szünetet tartott, hogy lássa a lány tudta e követni az eddigieket*

-Az én véleményem az, hogy ez csak átmeneti megoldás lehetett annak idején. A fájó sebeket ugyanis nem eltakarni, hanem meggyógyítani kell. De annak idején nem volt más választásuk. Ha megengeded, akkor némi fehér mágia felhasználásával megnézném ezt a pajzsot hogy milyen állapotban van most, és ha azt is megengeded hogy pár emlékedhez odavezesselek, akkor megteszem. Csak azért, hogy ne az történjen hogy egyszerre zúdul rád minden. De ígérem nem teszem meg máskor, csakis akkor ha Te úgy szeretnéd.  Megengeded? *kérdezte kedvesen*

*Szorosan bújok oda Arouhoz és jól esik a cirógatása és nagyon picit megingatom fejem, de utána csak még jobban hozzá dugom, hogy a szívverése segítsen lenyugtatni elmém.*

- Nem ébresztettél fel. Csak meditáltam, és... *Nagyot sóhajtok, mert nem tudom, hogy mondhatnám el neki. Behunyva szemem próbálom gondolataim csitítani és mint ha csak a gondolataimban olvasna kedvesem orrával való cirógatás közben folytatja a mondandóját. Csendben és türelmesen hallgatom, és mondatai elérnek a tudatomig és felfogom amit mond. Mikor szünetet tart felemelve fejem nézek szemeibe és sok kérésemre most választ kaptam.*

- Zelenka nevét már a vadászaton is említettétek Leirannal és Gaul gyógyítása előtt is voltál nála. *Mondom elgondolkodva és újra Arou szemeibe nézek.*

- Ezért... nem emlékeztem a szüleim arcára, és akkor az amit meditáció közben láttam az az én emlékem. *Állapítom meg és hallgatom Arout tovább Elgondolkodom azon amit mond. Hosszan nézek szemébe és sárkány arcom kedveseméhez dörgölöm, de nem veszem el így suttogom fülébe.*

- Szeretlek Arou, és teljesen megbízom benned. Tudom, hogy jót akarsz nekem ahogy annak idején Geret is jót akart. Valamelyest meg értem, miért tette azt amit tett, és bár bosszant, hogy ezt tette, de megértem és ha nem így tett volna annak idején, valószínű, most nem a te karjaidban lennék, hanem valaki más karjaiban. Nem adhattam volna meg neked az örömöt, hogy tudd, nem a te hibádból nem lehettek gyerekeitek az ex nejeddel, és még mindig magányos lennél egyedül idefent a fellegvárban, amire átalakítás vár. *Mondom suttogva ki, és őszintén. Orrommal cirógatom meg sárkány arcának halántékát, majd fülét.*

- Megengedem, hogy megnézd és belátásod szerint tégy. *mondom határozottan és ismét hozzá dörgölőzöm kedvesemhez.*

-Egyet viszont kérnék tőled. *Mondom szemeibe nézve és kicsit mocorogni kezdek, mert nem érzem már a lábaim és szárnya alatt állok fel, de így se igazán érzem a lábaim, így emberi alakra váltok és Arou hatalmas szárnya alatt maradok. Felülve kezdem el kezeim mozgatni, majd lábaim.* -Ne csináljunk rendszert a sárkány alakban alvásból... teljesen elzsibbadtam. *Mondom kínosan elmosolyodva ahogy felemeli a szárnyát.*

*Jólesett neki hogy Sayla így hozzábújt sárkányalakban. Nagyon is meg tudta volna szokni. Kedvese reakciója nem az volt amire számított. Nem volt dühös vagy mérges… ezek szerint a repedés a pajzson nagyobb lett. Csak az tudja így összezavarni a szokott reakciókat. Figyelmesen hallgatta a lányt, majd kedvesen cirógatta vissza sárkányarcával ő is.*

-Szeretlek kedvesem és sosem tennék semmi olyat ami ártana neked. *suttogta vissza majd meglepetten nézte hogy a lány összement. *

- Pedig ez jó alak az alváshoz… de megértelek. Nem szoktál hozzá. *Kíváncsian bekukkantott a szárnya alá ahová eltűnt és nézte a végtagjait mozgatgató Saylát. Kuncogva emelte fel a szárnyát és az idefenn mindig fújó szél elől már nem nyújtott menedéket*

- Szóval átalakításra váró hely… *cukkolta, majd visszatette szárnyát hogy óvja a huzattól. * -ugye csak ezen a szinten… ? Odalenn muszáj járnia a levegőnek a főzetek miatt. De ezt majd később megbeszéljük… most kérlek pihenj el és érj hozzám. Nem váltok emberalakra hogy ne zavarja a koncentrálásodat a szél. Úgy tégy, mint amikor meditálsz. A kapcsolatot te fogod szabályozni. Ha elveszed rólam a tenyered, akkor megszakad a kapcsolat. Így végig te döntöd el meddig maradjak veled odabenn. Ha készen állsz, akkor tedd rám a tenyered. *kérte, majd amikor ez megtörtént Arou halkan varázsigéket kezdett mormolni. Smaragd szeme és ő maga is derengeni kezdett, de most kicsit máshogyan mint ahogy általában. Ez a fény nem csak nyugtató és világos volt, hanem másféle erő is áradt belőle. Az a fajta fehér mágia, amivel a lelkek kapcsolódhatnak egymáshoz.*

-Ez volt az első este, hogy sárkány alakban aludtam. *Mondom őszintén a szárnya alól és mikor felemeli a szárnyát érzem ahogy a hideg szél megfúj és így hirtelen kezdek el fázni és megremegek.*

- Váááhh... gyorsan kezdeni kell valamit ezzel a széllel. *Jelentem ki kicsit vacogva és ekkor ereszkedik vissza Arou szárnya. Hálásan nézek hátra rá, majd teljesen felé fordulok.*

- Igen kezdeni kell valamit a széllel mert a lelkem is ki fog fagyni idefent. *Hangomban érződik, a belső bosszankodásom, amit most nem igazán akarok engedni előtörni. Hallgatom a magyarázatát és bólintok a szavaira.*

- Rendben, akkor ismét meditálok. *Mondom és közelebb mászva hozzá ülök mellette törökülésbe és kezem mellső mancsára helyezem, majd behunyva szemem. tisztázom a gondolataim. Lassan elérek a belső világomban. Arra a helyre ahol eddig nem találtam sose semmit, de megnyugtatott.

Üde zöld mező, melynek talajára fekete térdig érő sűrű köd nehezedik. A mező úgy 1 hold lehet és körbe az erdő szegélyezi s egy folyó kanyar nyújt oltalmat, de a folyó túlpartján ismét erdő terül el. Nem tüntetem el a fekete ködöt, de jelen léte frusztrálni kezd. Körbe nézek ismét és csak a fákat látom. Este van és csak a hold világítja be a tájat. Az erdőből látom magam felé lépkedni egy fénylő aurával rendelkező alakot, akit hamar felismerek. Aurora az. Nem sok minden látszódik jelenleg a mezőből s annak talajából. Hosszan nézek rá és lassan felé lépkedve egy bizonyos területet akaratlanul is kikerülök. Sose gondolkodtam miért kerülöm ki. Ösztönösen tettem meg. Oda érve elé mosolyodom el és a talajra szegezem tekintetem és mély levegőt véve tüntetem el a fekete ködöt a talajról, és a holdat felváltja a nap. A nap bukik ki a hegyek közül és lassan teljesen bevilágítja a területet. A fény sugarak csillogva törnek meg a víz felületén és a kikerült terület mellett nem messze talán 2 centire egyetlen árválkodó Lila rózsa szirmait érinti meg a finom melengető napsugár.*

- Hát... te vagy az első akinek én mutatom meg ezt a helyet. *Mondom és ismét a lila rózsára nézek.* -Ez az a hely ahova elszoktam menekülni merengeni. Volt hogy itt gyakoroltam a harci mozdulatokat. *Karolom át magam és elégé furán érzem magam, most hogy nem csak én vagyok itt. Az érzelmek elöntenek és behunyva a szemem harapok ajkamba.*

- Furcsa a számomra, hogy nem csak én vagyok itt. Nem tudom miért, de ez a hely mindig megnyugtatott, bár a vadászat végéig nem tudtam itt nappalt varázsolni. Amikor megtámadott az a fenevad téged előtte meditáltam a sátorban, míg vártam rád. Akkor sikerült először eltüntetnem a mezőről a fekete ködöt. *Mondom el őszintén.* -Akkor azért volt könnycsepp a szememben, mert azt a képet láttam, hogy egy férfi Geret kezébe nyom, és vissza megy a lángok közé. Éreztem a fájdalmat, a félelmet és kapaszkodni akartam vissza a távozó alakba. Most hogy ezt elmondtad nekem, hogy annak idején egy elmepajzsot kaptam megértettem, hogy azok a képek amiket a lila rózsa által láttam eddig, az a múltam. A családomról való emlékeim... *Mondom nagyot sóhajtva és újra a Lila rózsára nézek.*

- Hogy lehet az, hogy olyan képet láttam ma reggel meditáció közben, ahol még beszélni se tudtam, csak gügyögni? A másik babából ítélve jó ha 13 éves lehettem, már ha az a másik baba a bátyám volt. *Mondom elgondolkodva és Aroura nézek.*

- Mindegy... légy üdvözölve az én belső világomba. *Nyújtom ki a kezem és mutatok végig a tájon.* -Elég kietlen... még hellyel se tudlak kínálni.

*Kuncogott egyet azon hogy Sayla mennyire fázós és beletörődött hogy újra lesznek falak a lakó-szinten. De nem tervezte hogy megmondja hol voltak eredetileg amíg Milleniával volt. Akkor a lila sárkány tervezte meg.. most majd Saylán lesz a sor. Ilyen dolgokban nem érdemes vitát nyitni egy nővel… hiszen úgyis ő fogja csinosítgatni és leginkább használni. Óvón körülvette a szél elől és elkezdték*

*Arou a varázsige elmormolása után furcsa helyen találta magát. Ismerős volt és mégsem. Túl sötét volt, de érezte merre kell mennie. Meg kell hagyni, kissé frusztrálta a fekete köd… Ahogy meglátta Saylát a tágasabb rész közepén, elindult felé. Nem sietett, mert itt a távolság csak viszonylagos fogalom. Úgyis csak akkor fog odaérni amikor a lány felkészült arra hogy beszéljenek. A tudata akkor fogja úgy mutatni magának, hogy ő is odaért mellé. Mikor már egészen közel volt a sötét éjszaka nappallá változott és a fekete köd is eltűnt. Arou pedig már kezdte gyanítani honnan ismerős neki a környék. Ez nagyon is hasonlít a Black ház otthona melletti területre. Abba az irányba nézett amerre a háznak kellene állnia. A mágia hatására ő látta amit Sayla nem. Egy halványan áttetsző erőtér volt ott, de repedezett mint amikor olvadnak a befagyott tavak tükrei és lassan de biztosan apró darabokra esnek hogy feloldódjanak. Az erőtér repedésein a túloldalról lila futórózsa tört át és eresztett gyökeret a mezőn ahol Sayla állt. Az egész erőteret befutotta, de csak egy kis része ért még ki belőle. Ez volt látható a lány számára. E mellet állt és ezt nézve beszélt. Arou pedig figyelmesen hallgatta a szavait és nem szólt közbe*

-Köszönöm! De ne érezd magad rosszul emiatt. Az elme síkján nem fárad a test, hacsak el nem hiteti magával hogy fárad. Nem kell leülnöm. Igazán szép Rózsa van a lábadnál. Édesanyád kertjében nőtt ilyen. Ez a rózsa az emlékekkel köt össze. az elmepajzsod túloldaláról ered. Talán megérintetted vagy túl közel mentél hozzá, ezért láttad azokat a régi képeket. Ha szeretnél emlékeket látni, akkor csak érintsd meg. *intett felfordítot tenyérrel a virág felé* -De vigyázz, mert nem minden emlék jó és kedves. Közöttük lesz egyszer az is, ami feltépi a sebeid. Amikor megérinted a rózsát tudd és tartsd szem előtt, hogy amit látsz, az a mult. Neked pedig van egy jelened és egy jövőd. Ha felkészültél rá, akkor kérlek add a kezed, s nézzünk valamit együtt. Így ha esetleg szükség lenne rá, elmagyarázom mit látsz és segítek visszatérni belőle, ha túl fájó lenne.

-Igen igazad van. A test nem fárad, de az elme igen. *Mondom és mély levegőt véve nézek ismét a rózsára, amiről mesélni kezd Arou és felnézek kedvesemre.*

- Hozzá értem és először azt a képet mutatta, ahogy apám Geret karjaiba tesz, majd vissza megy a tűzbe... Puszit se kaptam tőle. *Mondom állsértődöttséggel, mert próbálom oldani az emlék keltette fájdalmat.* -Második meditációnál ami most ezelőtt volt... amiből úgy riadtam fel, hogy kiáltottam. Ott mint a 13 éves lettem volna. Egy hölgy emelt ki valahonnan és ölébe ültetve néztem körbe. ott láttam egy olyan férfit aki úgy nézett ki mint Geret, de sokkal barátságosabb arca volt és hosszú haja. Szerintem ő lehetett apa. *Mondom elgondolkodva, majd ismét a rózsára nézek és megfogom kedvesem kezét.*

- Ilyen rózsák voltak a kertünkben? *Kérdem de választ már megkaptam. Felnézek kedvesemre és leguggolva fogom meg a kezét.*

- Nem is tudom... meg osszam veled ezeket az emlékeket? Lehet pont egy olyat fogsz látni amit nem mondtam volna el ha emlékszem rá. *Mondom elmosolyodva.* -Na jó... *Szusszantok egyet és óvatosan érintem meg a kicsi rózsát.*

*Ahogy a rózsát megérintem egy kertben találom magam ahol épp futok egy kisfiú után. Mikor sikerül utol érnem elkapom és utána nevetve futok el előle. Így játszunk egymással egy jó darabig nevetgélve, pedig én legszívesebben megállnék és körbenéznék, de az emlék nem hagyja. Hirtelen egy régi képből ismerős hang hív minket.*

~Sebastian! Sayla! Elég lesz most már. *Jön oda hozzánk a szép arcú mosolygós hölgy a lila rózsák tövéből homlokát megtörölve. finoman kap fel minket és kapunk egy egy puszit. Tehát Sebastiannak hívták a bátyám. És ő anyu. Milyen jó illata van. Szorosan anyuhoz bújok és belé kapaszkodom, ő pedig befelé visz minket. Most egy kicsit az erdőre nézek, ami a kerítésen túl van és látom meg szép lassan köd telepszik rá, de nem fekete. A folyó felé nézek és szép lassan ráismerek a helyre. Hisz ez a belső világom helyszíne. A gyerekkori emlékeimből alakult a belső világom? Szóval ez volt az a hely ahova születtem. Mind végig a szemem előtt volt a meditációk során még se tudtam... A házba lép be velünk anya és a nappaliba tesz le, ahol egy anyunál sokkal idősebb hölgy játszik a zongorán.*

~ Itt az ideje fürdeni gyerekek. *Szól hozzánk anyu én pedig abban a minutumban elkezdek rohanni messze anyutól, de a nappali ajtajába apu kap el.*

~ Na na kisasszony nem szökünk meg a fürdés elől. *Mondja meleg mégis férfias hangon. Csillogó szemekkel nézek fel rá és az emlék kép itt szakad meg. Vissza térünk a belső világomba, de itt nincs ház. Elengedem a kicsi rózsát és kedvesemre nézek.*

-Ő... Ők voltak a szüleim igaz? Anya és apa beszélt... de ki volt az az idős hölgy a zongoránál? *Kérdem érdeklődőn tőle, mint ha ő mindenre tudna nekem magyarázatot adni.*

*elmosolyodott a lehetőséged, de egy gyermeknek aligha lehet titkolnivaló emléke. A saját emlékei szerint Sayla még kicsi volt mikor a baleset történt. S biztos volt benne, hogy ez az utazás nem csak a lánynak lesz fájdalmas. Geret és Grent gyerekkori barátai voltak. Amikor Sayla a szüleit vesztette el, neki is olyan volt mintha családtagokat vesztett volna. Bár nem vérszerintieket. az eset sok éve történt, az emlékei és a gyász megfakultak. De most újra előjöhetnek. Megacélozta akaratát és a lány kezét fogva figyelte ahogy megelevenedik körülötte az emlék. Az emlékben résztvevő személyek nem érzékelték a jelenlétét, ahogyan Sayla sem, hiszen az eredeti emlékben sem szerepelt. Kívülálló láthatatlan szemlélőként látta őket, míg a lány újraélte azokat a maga szemszögéből*

*Egy kellemes emléket látott. Két aprócska gyermek kergetőzött a fűben. Milyen kis aranyosak! Elmosolyodott rajtuk. Silien szólította majd beterelte őket. A zongoránál Granica játszott! Anyjaként szerette és tisztelte őt. Gyakran voltak ideát Aurorával amikor szüleik elfoglaltak voltak, vagy Aurora kérésére átjöttek a fiúkhoz játszani.. Már akkor is Gereten csüggöt… Node fürdésidő van, gyerekeknek már ágyban a helye.. Sayla pedig –a kis csintalan-szökni próbált. Grent elkapta. Gaiara de régen látta néhai barátját. Milyen jó lett volna ismét átbeszélgetni estéket egy tűz mellett és elmélkedni dolgokról. De nem merenghetett az emlékein, mert a kép megszűnt. Arou pedig mély levegőt vett és lassan fújta ki. Az emlékek jobban felkavarták mint várta. *

-Igen. Édesanyád aki bevitt a házba. És édesapád aki elkapott amikor szökni próbáltál a fürdés elől. A zongoránál ülő hölgy pedig a nagymamád Granica Black. A bácsikád és édesapád édesanyja. Csodálatosan tudott zongorázni. Ismertem őt már gyermekként is. A Norgard ház  szomszédos volt a Black házzal. Alig kellett átfutni az erdőn és már nálatok is voltunk... *mint azon az estén is, de már nem lehetett segíteni~jutott eszébe amit atyja mondott az esetről. Ő maga akkoriban már nem erre lakott és csak később ért ide... *

*Hallgatom a magyarázatot és látom Arounak se épp közömbös viszont látni a szüleimet, főleg mikor elmondja hogy csak egy vékony erdő rész választotta el a két házat. Nem vonom kérdőre miért nem segítettek, hiszen Gerettől tudja, hogy már későn vették észre az erdő tüzet, és a nyomozásai során még annak idején megtudtam egyesmást.*

- Értem, akkor te nagyon jól ismerted édesapám. *Mondom és a kis virágra emlékszem, majd lassan érintem meg ismét a rózsát. Most egyedül vagyok a ház folyosóján. Hangokat hallva a nappali felé megyek, ahol tea társaságában apámat találom és már biztos léptekkel megyek oda apához és teli vigyorral nézek fel rá.*

~ Szia nagylány! *Csendül fel egy hang /ami most igen csak ismerős nekem/ Felé fordulva csillogó szemekkel nézek a hófehér hosszú hajú férfira és elengedve apa lábát oda sietek.*

~Aou báti! *Most valamennyire tudok beszélni... akkor olyan 19 éves lehetek(1,5 emberi korban)* ~Aou báti! *Mondom ismét teli vigyorral és oda érve kapaszkodom meg a lábába és nézek fel rá.*

~Korán kezded a pasizást kicsikém. *Mondja apa én pedig vissza nézek rá oldalra döntött fejjel, miközben érzem Arou felvesz az ölébe.* ~Hát a bátyád hol hagytad? *Kérdi apa rám nézve azokkal a mély meleg barna szemeivel és meleg mosolyával. Lábára állít maga felé és mosolyogva néz rám.*

~ Mondjad csak tovább ügyes vagy te nagy lány! Aou báti meghallgatja! *Mondja kedves hangon én pedig még apura nézek vissza a kérdésére.*

~Anya Sebatian konyha. *Adom meg apunak a választ a magam módján, majd vissza Aroura nézek és oda bújva hozzá huncutságom bizonyítva nyúlok bele köpenyébe észrevétlen és kicsenek egy benne lévő sütemény és teli vigyorral csillogó szemekkel nézve fel Aroura kezdem el eszegetni a sütit.*

~ Hééé huncutka! Jaj te kis aranyos, hát lehet rád haragudni? *Kérdi és magához ölel.* ~ Remélem egyszer nekem is lesz egy ilyen aranyos Saylam. *Mondja amire én felkacagva nézek fel a fehér hajú férfira.*

~Aou báti! *Mondom ki ismét a nevét ahogy tudom, majd apura nézek és ismét oda bújok Arouhoz.*

~ Arou... ha nem ismernélek azt mondanám, hogy teljesen belezúgtál a lányomba. *Nevet fel apa jó ízűen. A jó ízű nevetést egy kép váltás követi. Arou vigyáz rám és a bátyámra, mert anyuék nagyiékkal nincsenek itthon.

Ismét fürdés idő. Meztelen rohanok a lakásba, mert nem akarok fürdeni. Arou utánam és végig szaladjuk a lakást miközben én jó ízűen kacagok.*

~Sayla! Nagylány nézd csak mi van itt? *Kérdi és egy finom sütit lóbál meg amire nagyot szagolgatva állok meg és megfordulva a sütit meglátva sietek oda és elvéve próbálok meglógni, de nem sikerül. Arou elkap.* ~Te huncutság! A bátyád már szét ázik a vízben. *Mondja kedves hangon amire én ismét csak felnevetek, és megeszem a sütit mire vízbe kerülök. Ott Sebastian támad le és nyom le a víz alá ahonnan erősen köhögve jövök fel.*

~ Sebastian ne bántsd a húgod! *Szól rá Arou és próbál minket meg fürdetni, de Sebastian mikor nem figyel mindig bánt valami módon. A hajam húzza, vagy belök a vízbe és esélyem nincs ellene. Egyik pillanatban mikor Arou elfordul ismét a víz alá kerülök és feljőve a felszínre erősen köhögök ismét.* ~Ne idd a vizet Sayla. *Szól rám Arou kedves hangján, de nem is én ittam.*

~Sebatia bánt! *Mondom nyöszörögve, de sírni nem merek. Sebastian ártatlan hatalmas szemekkel néz Aroura és megint meg ússza egy kis hízelgéssel. Arou kiveszi a vízből és egyedül maradok. Ekkor kezdek el feloldódni és mikor Arou vissza tér le pocsolom nevetve amire ő is nevet egy kicsit. A kép ismét szerte foszlik és mikor elengedem a rózsát felnézek rá teljes döbbenettel.*

- Reméled egyszer neked is lesz egy ilyen aranyos Saylad? Meg apám beszólása... mintha... uhh... ez ez kicsit hátborzongató. *Mondom ki őszintén a véleményem, valahogy ez az emlék.* -Viszont azt már tudjuk miért nem szerettem fürdeni...

-Igen! Együtt nőttünk fel, mintha fivérem lett volna *mondta a lánynak halvány mosollyal és sóhajtott* De az emlékeid idején már a Fellegvárban laktam. Csak néha jöttem látogatóba. *mesélte de már érkezett is a következő emlék.*

*Megdöbbenve tapasztalta mennyi mindenre képes az elme. Milyen részletességgel őrzi meg az emlékeket. Ő maga már rég nem emlékezett több száz év távlatából arra amit beszélgettek, s annyi kellemes elmúlt perc között ez is megfakult. De most elevenen életre kelt. Valósággal imádta a barátja gyerekeit és akkoriban alig 70 évvel volt Milleniával való válásuk után. Gyakrabban járt haza a szüleihez és elég sok időt töltött Grentnél. Barátja persze ugratta Saylával kapcsolatban és ő is a gyermekre értette a mondandóját, de oly sok év távlatából szinte jóslatnak tűnt…*

-Igen… Nem láttam hogy ezt csinálta. Ravasz volt a nagyfiú! *nevezte meg Sebastiant azon becenevén amit ő használt a kicsikre* -Engem pedig már akkor is megtornáztattál. De tudod Grenttel, egészen másra gondoltunk amikor beszélgettünk! Nem vagyok pedofil! *mondta elvörösödve* -Akkoriban még senki nem gondolt arra hogy egyszer Te és én együtt lennénk. Sem édesapád, sem pedig én.

*Lassan állok fel a kis rózsa előle és mélyen nézek kedvesem szemébe. Elmosolyodva lépek oda hozzá és mellkasát megérintve hajtom oda a fejem.*

- Jó tudom, hogy a gyerekre gondoltál, de most így ebben a helyzetben... *Felnézek kedvesem smaragd szemeibe és megsimítva arcát nagyot sóhajtok.* -Mind ha Gaia szó szerint értette volna a reményedet. Gaia igen csak megviccelt téged kedvesem. Szó szerinti értelembe is kaptál egy Saylat és abban az értelemben is fogsz kapni két gyereket is egyszerre. *Mosolyodom el kedvesen.*

- Arou. Kérlek ígérd meg nekem, hogy ma elmegyünk oda ahova születtem. Szeretném személyesen is látni ezt a tájat, ami itt bennem van. *Mondom halántékom megérintve, és nagyot sóhajtok.*

- Ami pedig Sebastiant illeti, lehet akkor ő volt az agresszor... most már nem hagynám magam bántani. Nos kedvesem... lehet igazad volt és nem számomra zavarba ejtőek az emlékeim, hanem a számodra. *Kuncogok kicsit és próbálom oldani a bennem lévő feszültséget és a benne lévőt is. Látom rajta, hogy mennyire nosztalgikus és egyben sebet tépő. Lenézve pillantok meg egy újabb lila rózsát.*

- Egyre jobban repedezik az elme pajzs igaz? *Kérdem érdeklődőn, mert a lila rózsa már bokrosodni kezdett és még egy virág kinyílt a bokrocskán.*

-Gaia útjai kifürkészhetetlenek. *mondta az örök igazságot és a rózsáról a lányra nézett a kérést hallva.* - Elmehetünk ma is. Röpülni szeretnél, vagy utazni? Nem kell erősnek mutatkoznod előttem. Attól tartok hogy a hely közelében rád törne pár emlék, összezavarodnál és lezuhannál. Ezért én jobban szeretném ha az utazást választanád. *mondta neki őszintén* -A szüleim nem messze laknak a helytől. A mi kőépületünk falai megmaradtak a tűzvészben, csak az éghető részeket kellett újrakészíteni. a szüleim pedig nem akarták elhagyni a helyet, azóta is ott élnek. A falak kormosak mert apa nem akarta lefesteni. Anya pedig felfuttatta borostyánnal. Most az egész épület úgy néz ki mint valami … hummm… majd meglátod. Onnan átsétálhatunk az egykori Black házhoz. *Ahogy beszélt, felmérte az áttetsző pajzsot, amin minden emlék után egyre jobban átnőtte magát a lila futórózsa*

-Igen. Nem bírja sokáig. Bármikor a darabjaira eshet és elolvadhat. Ha odamegyünk akkor lehet hogy már ma megtörténik. Biztosan felkészültél rá Sayla?

*Hallgatom kedvesem válaszát és finoman elbújtatott kérését és türelmesen hallgatom tovább. Hosszan mérlegelve a dolgokat lassan lépek egyet hátrébb kedvesemtől és keresztbe fonva karjaim merengve kezdek el fel alá járkálni. Meg kell tudnom birkózni a dolgokkal. Szembe kell néznem a múltammal és elfogadni. Igaza volt Arounak, hogy van egy jelenem és egy jövőm és nem lehetek a múltam fogja. Felnőtt lennék vagy mi a szösz és harcos. A halál nálunk minden naposnak kellene lennie, de a békeidőkben ez nem igazán volt igaz. Koránt sem volt minden napos már a halál, hisz a háborúk és a csatározások kora igazából lejárt, de mégis szükség van a harcosokra, hogy a békét fenntartsák, még ha nem is ölik meg a bűnösöket már a helyszínen. A fő feladatunk a rend fenntartása a gyengék védelme. Én pedig nem lehetek gyenge, hisz harcos voltam. Megállva fordulok kedvesem felé.*

- A kérésedre az utazást választom, és igen biztosan felkészültem rá. Már koránt sem az a gyerek vagyok, aki akkor voltam, mikor az elmepajzzsal elzárták az emlékeim. Harcos lettem és megerősödtem testben és lélekben is. Nem mellesleg te is ott leszel mellettem, ha egy rövid időre összeomlanék a visszakapott emlékeim miatt. Megtudok vele birkózni. *Mondom határozottan ránézve ismét elé lépek és hosszan nézek fel smaragd szemeibe.*

- Nézzünk még egy emléket. Hátha valami olyat is látunk, ami a családomat ért tragédia után történt. *Mondom finoman újra megfogva a kezét és a rózsabokor felső virágát érintem meg finoman.*

Emlék:

*A Black házban találom magam a szobámban ami még ekkor játékokkal teli, és nem fegyverekkel. Este van és Geret jön be.*

~Fürdés idő van Sayla. Remélem már elkészültél a fürdéshez, mert ha nem ruhástól doblak a vízbe. *Mondja kedves fenyegetéssel hangjában amit csak hallok, mert a takaró alatt bujkálok, mert nem akarok fürdeni.* ~Sayla? Merre vagy? *Kérdi miközben a szobában kezd el keresni érdeklődve. Hallom a lépteit az ágy felé jönni amire nagyon halkan kuncogok fel. Nem érzek magamon ruhát, csak a meztelen bőrömön a takaró érintését. Hirtelen kerül le rólam a takaró és felsikítva nevetve hátrálok el az ágyon messzebb nagybátyámtól aki utánam vetődik. Felugrom menekülés gyanánt és Geret hátára érkezve szökkenek tovább. Geret nagyot nyög a hirtelen hátára érkezésem miatt, de nem veszi zokon a dolgot. Már koránt sem vagyok olyan kicsi, mint az eddigi emlékben. A testem érzékelése szerint olyan 70 éves lehetek. (5-6 éves kor) Kacagva bújok az ágy alá ahonnan Geret könnyedén hú ki és ölébe kapva visz a fürdőbe.*

~Fürdés van nem játék! *Morran rám kicsit mérgesebben én pedig megszeppenve nézek fel rá.*

*Egy újabb képváltás s már nappal van. Ugyan ezen időszakban lehetek. Egy lila hajú srác jött el hozzánk egyedül és Geret nem igazán örül neki. A srácnak vörös tincsek vannak a hajában és engem pedig a szobámba parancsolt nagybátyám. Kicsit pityeregve nézek ki az ajtó résen látva és hallva a vitát kettejük között. Elégé nagy szája van a kis srácnak a nagybátyámmal szemben.*

~Megmondtam, hogy ne gyere ide! Hagyd békén Saylat! *Morran Geret a tőlem úgy 50 évvel idősebb srácra.*

~ Nem tilthatsz el tőle! Ő az én unokahúgom is nem csak a tiéd. *Válaszol fél várról és a vitát a cserepek csörömpölése szakítja félbe, majd egy félszeg kopogás. Gereten látom, hogy mennyire ideges a vendégek miatt, így csak vissza húzódom a szobámba és pityeregve ülök le az ágyra. Az emlék képeknek itt szakad vége és nagyot sóhajtva nézek fel kedvesemre.*

- Az a srác valóban a nagybátyám lenne? De mégis, hogy? Ennek így nincs értelme... ő milyen ágról lenne a nagybátyám? *Kérdem zavartan és lassan engedem el kedvesem kezét.* -Úgy érzem ez így most egy kis időre elég volt. Kezdem érezni, hogy éhes vagyok. *Mondom hasamra téve kezem.*

*Arou jól hallhatóan sóhajt egyet megkönnyebbülésében hogy Sayla az utazást választja. *
-Igen, megerősödtél. Testben és lélekben is. De minden lélek sebezhető. De jól mondtad! Ott leszek veled hogy segítsek. Lássuk azt az emléket. *Hagyta helyben és a pajzsra pillantott. Vajon most mi fog következni….*

*Látta a sokkal ifjabb Geretet. A koron kívűl semmit sem változott. Ugyanaz a kemény sárkány aki mindig is volt. És éppen egy gyermeket próbált megfürdetni. A jelenet vicces volt, kicsit kuncogott is rajta. Sayla végül el lett kapva és megfürdetve. Pedig biztosan szivesen játszott volna még… ~ Geret… te nagy mamlasz hát nem látod? ~ A kép váltott és megjelent a fiú aki alig volt idősebb Saylánál. Nem volt éppen szép családi jelenet. Geret Túlságosan is aggódott Sayláért, pedig biztosan örült volna egy játszótársnak.*
-Igen, ő is a bácsikád. Személyesen nem ismerem, de úgy rémlik láttam már a városban. A születésére emlékszem. Volt némi komplikáció és ezért hívtak. De nem volt komoly. Ő az édesanyád kisöccse. Jóval a nővére után született, ezért alig idősebb nálad. Granica párszor magával vitte hozzátok, ezért lesz róla korábbi emléked is, ami egyelőre még nem jött vissza. Emlékszem egyszer a kertben fogócskáztatok hárman és Trevon felmászott a szilva fára hogy onnan sárkány alakban riogasson benneteket. Ő már akkor alakot tudott váltani, hiszen kicsit idősebb volt.

-Rendben, akkor lépjünk ki a meditációdból. Készítek reggelit, elküldöm Gauldoth szüleinek az antidepresszánst a használati utasítással együtt, majd írok az Uralkodónak is hogy sikeres volt az eljárás.. *mondta, s miközben beszélt, távolodott a rétről. Ott megfordult és integetett, majd elhalványodott, hogy ne zavarja a lány kilépését a belső világából.*

*Mikor Sayla felébredt, Arou akkor folytatta a beszédet onnan, ahol abbahagyta*
- ..aztán pedig összepakolok pár gyógyfőzetet a szüleimnek és mehetünk is. Csak fürödni is kellene meg átöltözni. Gyors leszek nagyon... de ugye mégse mehetek ebben a lila lekvárszerű főzetmaszatos ruhában… *azzal átalakult és Saylát újra érte a szél, Arou pedig a lengedező függönyök felé vette az irányt, közben már vette is lefelé a ruháit. Félúton megtorpant és visszanézett a lányra.*
-Ha nem szereted a hidegvizet, melegítek neked ha te is most szeretnél fürdeni. De ha kibírod addig, a szüleimnél kellemes forró fürdőt is vehetsz. Atyám is inkább azt szereti. Mi legyen?