Brightmare rezidencia

Brightmare család egy, a falu határán lévő kastélyszerűséggel büszkélkedhet. A ház mögötti tó a magánbirtok része ezért nem szeretik ha idegenek áztatják benne magukat. Eme hatalmas épület rengeteg hálószobát tartalmaz, de nemcsak ezt hanem rengeteg titkos folyosó is található, de hogy az ember felfedezze őket, ahhoz remek szem kell. A család tagjai általában ezeket a titkos járatokat használják, hogy lerövidítsék utukat. A ház eleje, vagyis a bejárata zord látszatot mutat, ezzel is elkergetve a nem kívánt látogatókat. Ennek ellenére a ház többi része világos és hívogató, nem tükrözve a lakói igazi jellemét.


*Rohantam ahogy csak tudtam, de már nem bírtam sokáig. Ekkor Valami megragadta a kezemet és elemelt a földről. Tahira volt az, és Lacey meg Stefan.*
-Köszönöm...
*Alig bírtam tudtam beszélni, nagyon kifáradtam. A távolból lassan megpillantottam Tendo alakját és egy másikat is. A másikat rögtön be is azonosítottam, Everett. Jobban megnéztem őket. Eléggé aggasztott a látvány. Tendo összevissza hadonászott egy késsel, és ezzel kárt téve önmagába és a természetében. A fiú olyan kétségbeesettnek látszott, hogy már annyira megsajnáltam, hogy eldöntöttem, nem fogom bántani...egyenlőre. A fiú az egyik ház felé vette az irányt, de mire mi odaértünk el is tűnt. Leszálltam az állatról és jobban megnéztem a kúriát. Szemeim elkerekedtek, kezem pedig remegésbe fogott. Nem....az nem lehet.... A fejemben egyre több régi emlék tört felszínre. Szemeimből szivárogni kezdett a könny, amit gyorsan le is töröltem. Nem szomorúságot éreztem. Nem, hanem haragot, félelmet. Hátrálni kezdtem. El akartam futni. Elfutni a szörnyű emlékek elől. Gyáva voltam, nem mertem szembeszállni a félelmeimmel. Visszaültem az állatra, és lehajtottam a fejemet.*
-Menjünk vissza....

*Tendo eleinte úgy tűnt megértette, hogy mit mondtam. Sóhajtottam egyet, majd felajánlottam neki, hogy visszaviszem. De ekkor olyat tett amit nem kellett volna... előrántott egy bicskát.*
-Haver te meg akarsz ölni engem? Egy bicskával?! Ugyan már... Cöhh
*A fiú hadonászni kezdett azzal az éles izével, amitől még jobban bepipultam. Ez által azt érte el, hogy összevissza váltottam az alakjaimat. Gepárd, elefánt, egér, hiéna...és így tovább. Túlságosan is beleéltem magam ebbe az egészbe. Egy óvatlan pillantás és a habarodott elf el is tűnt a szemem elől. Megálltam egy pillanatra. Mellettem eszméletlen gyorsasággal elvágtázott pár ismerős alak, majd élesen jobbra fordultak. Én se állhattam ott tétlenül, utánuk vetettem magam. A következő megállóhely nem volt valami derűs.*
-Ez meg hova tűnt? Hajjjj....
*Leültem Lacey mellé várva az ötleteket, hogy most hogyan tovább. Glenicet figyeltem, ahogy ott áll a ház előtt dermedten. Nem szóltam semmit, tudtam hogy úgyse válaszolna nekem. A lány lassan hátrálni kezdett, majd visszaült a tigrisre.*

*Amilyen kísérteties, olyan gyönyörű "rezidencia" volt ez...Először egy összeaprított kődarabokból csempézett lépcsőn kellett felbaktatnom, amit egy terasz követett.Egy félkör alakú terasz volt, amin helyet foglalt egy kis pad és néhány díszvirág.A bejárati ajtó körülbelül 2-szer olyan magas volt, mint jómagam, pedig én sem vagyok egy kerti törpe...Megérintettem vérző kezemmel a kilincset, és durván rántottam egyet rajta, minek hatására az ajtó kinyílt.Ahogy megnyílt a ház "szája", mintha levegőért kapkodott volna, úgy egy hűvös fuvallat csapta meg idegtől remegő testemet.Egy óvatos lépéssel beléptem az üresnek tűnő kastélyba, és körbepillantottam...Tátva maradt a szám...Számtalan folyosót és elágazást találtam, hatalmas volt ez a birtok!Csak az előszobából 7 különböző folyosó nyílt, amelyek bármelyikén elindulhattam...Úgy számoltam, hogy a támadóim maximum 4-en vannak...Tehát az esélye hogy megtalálnak, nagyon kicsi, főleg ha még ezekből a folyosókból is nyílnak különböző elágazások.A falak gyönyörűen ki voltak festve, néhány helyen festmények, dísznövények, szobrok...EZ A TÖKÉLETES HELY ARRA, HOGY ELBÚJJAK!Nagy örömömben csókot adtam az egyik félmeztelen női szobornak, majd balról a 3.folyosón indultam el..Ahogy elérkeztem az elágazás végéhez,egy lépcsőt láttam magam előtt, amin egyre sietősebben felviharzottam.Tudtam,hogy követőim meg fognak találni, ha nem szedem lábaimat.Egy klasszikus, de jól bevált ötlet ötlött az eszembe.A lépcsőn felérve újabb 2 különböző irányú folyosót pillantottam meg, és gonoszan sunyi mosollyal az arcomon levettem az egyik cipőmet a sok futás által feltört lábamról.A bal irányú folyosó elején hagytam és én elindultam jobb fele.Minden egyes esélyt megragadok a túléléshez-gondoltam magamban-Hirtelen nem nyílt több elágazás, hanem egy gyönyörű hálószobaféleségben találtam magam...Hatalmas, függönyös ágy, sminkszekrény, rengeteg bútor, székek....ennél jobb helyet tényleg nem találhattam volna magamnak!Befészkeltem magam az egyik nagyobb ruhásszekrénybe, és nevettem egy nagyot:*
-Kapjatok el, ha tudtok!!Hahaaaaa!
*Úgy összezsugorodtam, akár egy sündisznó veszély esetén.Betemettem magam a szebbnél szebb ruhákkal, éppen annyi nyílást hagytam,hogy a levegő bejusson.Idegesen szuszogtam, és közben azon mosolyogtam, hogy milyen jó lesz, ha majd eltévednek az üldözők!*

* Immáron Glenice-el vágtattunk tovább. Ekkor Tendo furcsa cselekvése megtorpanásra kényszerített minket. Berohant az előttünk elterülő hatalmas kastélyba. Everett is megált. Ott voltunk egy kupacban elkeseredve,tanácstalanul.Tendo mint egy félbolod,megsebezve rohant előre. Egyértelműen köz és önveszélyes volt. el sem akartam hinni,hogy hogy kerülhetett ilyen elkesrítő állapotban. azt meg végképp nem tudtam megérteni,mi zajlik a fejében. A ház láttán Glenice sem volt derűs. Kiült az összes érzelem az arcára,azonnal tudtam ,mi van. Nyílván a családjával kapcsolatos a dolog. Nagyon sajnáltam és féltettem,ugyanis ki tudja milyen emlékek válthattak ki belőle ilyen heves reakciót. de tudtam,hogy mindenképp be kell mennünk,nem tétlenkedhetünk. Ki tudja mi lenne Tendoval egy ilyen hatalmas,ijesztő kastélyban.
- Figyeljtek,bemegyünk! Glenice,mély levegő,szedd össze magad. -utasítottam az elflányt.
- Everett,te szorosan kövess minket.-szóltam hozzá.
Oldalba böktem Laceyt,aminek hatására megindult. Követtük Tendot. Hirtelen egy csomó elágazással találtuk szembe magunkat. az egyik irányból zajt hallottunk. Egy elágazásba egy cipőt találtunk. Lacey a szag alapján arra vitt minket. Leszálltam és felvettem a cipőt. Körbenéztem. A nagy kisérteties csönd és a sok labirintus szerű szoba és elágazás horrorisztikussá tette az egész cselekménysorozatot. Pláne,hogy Tendo lassan telejsen átalakul egy paranoiás,pszichopata őrültté. Viszont,azt tudtam,hogy ez a tárgy nem véletlenül van ott. Nem hagyná el csak úgy. Ebben biztos voltam. Nagyon ravasz. Viszont így ez a kitérő,hiába volt,időpocsékolás. Mérgembe földhöz vágtam a cipőt. Dühösen visszapattantam állatomra. Megpróbáltam magam lenyugtatni,hogy képességemet előhívva megtalálhassuk Tendot. Nem kellett sok idő ehhez. Egy-két perc múlva,határozott döntést tudtam hozni. szinte láttam magam előtt barátomat,amint épp szobában bujkál. Elindultunk hát abba az iránybába. Lacey gyors léptei alatt csak úgy zengett az egész épület. Megálltunk a szoba előtt. Leszálltam. Előkaptam tőrömet. Amilyen állapotban van ez a fiú,muszáj volt védkezésre alkalmas tárgyat a kezem ügyébe venni. Megfogtam a faajtó aranyozott kilincsét. Óvatosan benyitottam.Apró léptekkel bentebb merészkedtem.Körbenéztem,Tendot viszont már nem láttam. Halkan megfordultam és intettem a többieknek. Kellettek ők is,hátha többen többre jutunk. Nem akartam kiabálni,nehogy Tendo valamiféle őrült ámokfutásba kezdjen. Annak beláthatatlan következménnye lenne. Lacey kinnt maradt. Ő őrködött. A szoba,amit Tendo kiszemelt egyébként igen takaros volt. Ágy,szekrény,bútor.... Teljesen átlagos hálórésznek tűnt.*
* Nem avatkoztam bele a dolgokba. Én ott csak afféle létszámnövelő voltam. Figyeltem,ahogyan lányom irányít. Igen jól csinálta,nagyon büszke voltam rá. Azért Glenicet is megsajnáltam,amikor a ház láttán rátörtek az érzelmei. Tahira nem igen foglalkozott vele,ezért próbáltam vigasztalgatni.*

*Teljesen leblokkoltam. Ott álltam a ház előtt és nem tudtam, hogy mit tegyek. Gondolkodtam, azon, hogy ha elmenekülök innen akkor sose fogok tudni szembenézni a félelmemmel. A gondolatmenetből Tahira erőteljes hangja ébresztett fel. Tudtam hogy nincs más választásom, be kell mennem. Szorosan a lány mögött lépkedtem. Ahogy keresztül mentünk az előcsarnokon és a folyosók labirintusába tévedtünk rám törtek a régi emlékek. Ezek nem voltak rosszak sem fájdalmasak, inkább kellemesen megmelengette a szívemet. Elmosolyodtam. Nem tehettem róla, ezek az emlékek annyira mélyen belevésődtek a szívembe, hogy én nem is tudtam róluk. De nem csak emlékek voltak, hanem képzelgések. Az édesanyámat láttam, ahogy végigsétált ezeken a folyosókon, olyan eleganciával, hogy fel sem tudtam fogni. Mosolygott, de úgy, hogy a nap is kisütött  tőle. A hatalmas ablakokon keresztül megvilágította makulátlan arcát. Én így képzeltem el őt. Tisztának és ragyogónak, mint egy gyöngy. Egy elágazáshoz értünk, az egyik irányba nem más volt, mint Tendo cipői. Tahira és Lacey az ellenkező irányba indultak el, én és Everett pedig a másikba. A bóklászás közben nem szóltunk egymáshoz, inkább álmaim tengerébe vetettem magam vissza. próbáltam újra felidézni édesanyámat lelki szemeimmel, ahogy ezeket a folyosókat rója. De nem sikerült. Ennek az oka a falon lógó kismillió festmény volt. Apám portréjai voltak és az ő apjáé és annak az apjáé. Nagyon sokáig vissza lehetett vezetni a családfát ezek a képek segítségével. Persze nem csak férfiakat lehetett látni ezeken a műalkotásokon hanem nőket is. Édesanyám is köztük volt, de az ő arcát fekete festékkel rejtették el. Apám képe előtt megálltam. Felnéztem az öregre. Vártam hátha jön valami érzelem, és jött is, de nem olyan amilyenre vártam. Boldogságban reménykedtem és örömben, hátha..... de nem így történt. kezeimet ütésre készen álltak, szememet összeszorítottam ami miatt egy két könnycsepp végigcsordult porcelán fehér arcomon.*

*A ház elé érve visszaváltottam emberre. Még mindig semmi kedvem nem volt ehhez a bújócskához, hiszen ez csak vicc! Tahira utasításait követve, bementünk a házba. Végig Glenicet figyeltem. Figyeltem az arckifejezéseit, a testbeszédét. Készen álltam arra, hogy lenyugtassam a lányt, hiszen tudom milyen forrófejű tud lenni akkor amikor akar. Kellemesen csalódtam a lányban. Szája mosolyra húzódott. Nagyon meglepődtem, azt hittem, hogy hisztizni fog, hiszen ez a ház az ahova sose akart visszajönni, sose beszélt róla és szerintem soha nem is gondolt rá. A csapat kettészakadt. Én persze Gleniceszel folytattam a keresést. Elég szótlan volt, bár mikor volt egy szószátyár? Nem is bántam, jól esett a csend. A lány hirtelen megállt. Egy festményt vizsgált szemeivel. Majd bekövetkezett az amire mindig is vártam. Persze nem azért mert látni akartam ahogy szenved, csak már azt hittem, hogy beteg. Én is felnéztem a képre. A festményen egy mogorva tekintetű, fehér hajú férfi volt látható.*
-Ő az apád?

*Végre a megérdemelt pihenés. Már egy órája áztam fürdőkádban, ideje volt kijönni. Megtörölköztem, majd a törölközőt körbetekertem testemen, mintha ruha lett volna rajtam. Csuromvizes hajamat is megtöröltem majd becsavartam egy törölközővel azt is. Arcomat szárazra törölve léptem át a hálószobába. Mikor ez meg volt Felnéztem a törölközőből. Sokkoló látvány fogadott. Én ott álltam a szoba egyik sarkában egy szál törölközőben, miközben a szoba kellős közepén egy ágrólszakadt lány álldogát, kezében tőrrel mellette pedig egy Hatalmas, vérengző fenevad. Mit tehetettem volna, persze, hogy azt amit általában egy nő csinál az ilyen helyzetekben, sikítottam. De hamar vége is lett ennek a gyermeteg hisztériának, hiszen én azért mégiscsak egy kifinomult, felnőtt nő vagyok. Szemeim lángoltak, számból is kiszökött egy-két lángcsóva. Nincs mit tenni, sárkány vagyok, ezzel számolnia kell annak aki csak úgy belopózik a hálószobámba. És a tőrt is fenyegetésnek vettem, Talán meg akart ölni az a kis nyavalyás. Mindezek ellenére mégsem fújtam fel a a dolgot....annyira... Kihúztam magam, hogy tiszteletre méltó látványt mutassak, bár ez elég nehéz volt, hiszen az öltözékem igencsak hiányos volt. Pár perc múlva méltóságot követelő hangon megszólaltam.*
-Ki vagy te és mit keresel a házba?

*A nappaliba ütöttem el a nap hátralevő részét. Újságot olvastam, könyveket kerestem magamnak a régi könyves szekrényről, ami már évtizedek óta a családunk tulajdona. Leültem a kandalló mellé, ami nem volt begyújtva. Eltelt pár óra, Magnolia beszólt, hogy vesz egy forró fürdőt. Nem igazán érdekelt, ez egy felesleges információ volt számomra. Nem sokkal később hangos léptek zaja zavarta meg a délutáni relaxálásomat. Mivel a nappali( legalábbis az egyik) a bejárati csarnokból nyílt ezért tisztán hallottam mindent ami odakint zajlott. Kirontottam a szobából, de akkora már nem volt ott senki. Biztos megint a szobalányok...*
-Evangeline, Rose!
*Hívni kezdtem azokat a semmire kellőket. hamar meg is jelentek. nem tehettem mást kérdőre vontam őket.*
-Mi volt ez a hangzavar?! Már itt se lehet nyugtom?! Hányszor megmondtam már, hogy csendesebben, ha itthon vagyok!

*A konyhában tétlenkedtem, mint mindig. Nem azért mert szeretek enni vagy sütni-főzni, hanem az illatok miatt. A levegőben frissen sült cipó és különféle fűszerek keringtek. Jól éreztem ott magam és itt anyám és apám sem csesztetett. Talán azért mert sosem tudták, hogy itt vagyok.... De nem is érdekelnek. Folyton csak a szabályok. Aaron drágám húzd ki magad! Nem beszélj teli szájjal! Hányszor mondtam, hogy ne feleselj! Egyfolytában ilyeneket hallok és már megőrültem tettől. De itt, itt szabadnak érzem magam. Elég meleg van itt ezért általában beülök a nyitott ablak alá, hogy egy kis hideg is érjen. Ilyenkor általában csak bámulok ki az ablakon, fürkészem a tájat és gondolkodok, mindennap máson. Ezen a napon például arra a lányra gondoltam, akivel a bálon találkoztam. Egy kicsit rosszul esett, hogy csak úgy elrohant. Szép lány volt, sőt gyönyörű. Eldöntöttem, hogy mindenáron meg fogom keresni, de nem ma. Ma nincs hozzá kedvem.*

*Még mindig a meglepően nagy ruhásszekrényben ücsörögtem, de akár fel is állhattam volna, még akkor is bőven marad hely a fejem fölött.Rengeteg ruha volt szépen belehelyezve, vállfán tárolva a gyűrődés elkerülése érdekében, ráadásul még egy illatosító is be volt akasztva a szekrény jobb felső sarkába, kellemes levendulaillattal itatva át a ruhadarabokat.Gondolataimba mélyültem, hisz mi mást csinálhattam volna...Előbb utóbb úgyis lekopnak a zaklatók, így csak annyi a dolgom, hogy ülök és várom míg eljön a megfelelő pillanat...Sajnos, ennek pont az ellenkezője következett be...Léptekre lettem figyelmes, melyek, ha jól számoltam, 6 lábtól származhattak....Nem!Várjunk csak!Hirtelen még 2 végtag becsatlakozott a lépések zörgésébe.Ezt követve egy hatalmas sikításra kaptam fel a fejem, és kezdtem félni, hogy talán észrevettek, vagy hagytam magam után valami árulkodó nyomot..Még jobban meghúztam magam, egészen bekuporodva egy gyönyörű bíborpiros báli ruha mögé.Ezután mintha egy kis párbeszéd vette volna kezdetét a szekrényen kívüli világban...Rájöttem, hogy ahol a 2 szekrény ajtaja találkozik, van egy hajszálnyi rés, amin ki tudok kémlelni, és követni a külvilági eseményeket.Jobb szemem becsuktam, majd a ballal hunyorogva odacsusszantam a réshez.A látvány koránt sem volt hétköznapi.Egy törölközővel körbetekert testű középkorú asszony, aki ijedtében tüzet köpdös, egy fehér tigris és egy lány...De nem akármilyen lány, ő az üldözőim egyike..Erre azonnal ráismertem, hisz megmaradt a memóriámban az arca...Hogy lehet, hogy nem a cipőm irányát követte?...Ez furcsa...Olyan, mintha az én eszemmel gondolkodott volna..Visszahúzódtam a sarokba, természetesen hangtalanul és próbáltam kiötleni valami ésszerű tervet, hogy kijuthassak ebből a szorult helyzetből...Ami, mint kiderült, korántsem egy könnyű feladat...*

*Csak álltam szótlanul magam elé meredve. Megse mertem mozdulni a mögüllem érkező éles hang hallatára. Egy középkorú nő lehetett,a hangszínéből ítélve. Elmozdítottam a fejem oldalra,össze szorítva a szemeim. Tudtam,ez rázós menet elsz. Nem elég,hogy betörtünk valami gazdag úri kastélyba,még le is bukunk,Tendo kitudja hol bujkál és hogy milyen állapotban van. Pillanatnyilag bárkiben kárt tehetett. Óvatosan megfordultam és végig mértem a szobámba belépő alakot. Igen méltóságos asszony volt,még így is,ebben a zavarbaejtő helyzetben. Vettem még egy mély levegőt,majd kifújtam. Kihúztam magam és illedelmesen bemutatkoztam.
- Jó napot. Az én nevem Tahira Correia. Mély elnézést kérek a váratlan betoppanásunkra. Nem vagyunk se betörők se rossz emberek. Véletlenül tévedtünk ide. - próbáltam magyarázkodni.
Nem igazán reménykedtem,hogy jól kijöhetünk ebből a dologból. Megfordult a fejembe az is,hogy mi van ha esetleg mos rögtön kidobnak minket és Tendo bentragad. Egyedül. Jajj. Az ablakon halvány fénycsík szűrődött ve. Belesütött pont a szemembe,ezért egy pillanatra hunyorogva elfordultam. Ez volt a szerencsém. A fény,akárcsak a jelző csík,úgy világított át a szobán,egészen a szekrényén. Két rés közt,valami nem odavaló dolgot vettem észre. Hirtelen nagy kő esett le a szívemről. Ebben az állapotban,semmivel nem törődve,felordítottam és szó nélkül a szekrény felé haladtam és lelkesen feltéptem az ajtót.
-Tendooo!*

*Kezeim ökölbe szorultak, szúrós tekintettel hallgattam végig a lányt majd csak ennyit mondtam:*
-JOHNATHAN!!
-Mit képzelsz magadról, hogy csak úgy bejössz más házába te kis féreg?! Kinek képzeled te magad?!
*Egyre közeledtem a lányhoz és tekintetem is egyre idegesebb és idegesebb lett. Mivel férjem még mindig nem jött kénytelen voltam újra kiabálni.*
-JOHNATHAN!
*És végszóra megérkezett a ház ura.*
-Johnathan, ez a lány betört ide, mintha szabad bejárása lenne a házba.

*Éppen a szobalányokat osztottam ki amikor feleségem sivító hangja suhant végig az előcsarnokon. Otthagytam a két semmirekellőt és a hang irányába vettem az irányt. Lépteimet megszaporáztam, hogy végre kiderítsem mi a drága feleségem baja. Már a hálószoba ajtaja előtt voltam amikor újra az a fülsiketítő kiabálás. Benyitok az ajtón. Magnolia egy szál törölközőben áll a szoba közepén mellette egy fiatal elflány és egy hatalmas tigris. És akkor az asszony belekezdett a hisztizésbe. Persze én is kiakadtam, hiszen nincs olyan, hogy csak úgy besétál valaki egy másik otthonába. Újabb kiáltás, de ezúttal az elflánytól jött.*
-Na most vetek véget itt mindennek! Te, csavargó azonnal takarodj az otthonomból és...
*Az ajtó felé fordultam, ahol egy régi ismerős állt. Szemeim elkerekedtek és furcsállva figyeltem a jövevényt.*


-Igen, ő az apám. De már nagyon régóta nem láttam. Mindegy inkább menjünk és gyorsan keressük meg azt a zavarodottat. Nem akarok egy percnél is több időt itt tölteni...
*Megfogtam Everett kezét és magammal húztam. Szinte az összes szobát végignéztük amikor meghallottam apám nevét és persze sikításokat is hallottunk. Biztos a mostohaanyám... Összenéztünk Everettel majd elindultunk a hang forrása felé. Az ajtó elé érve megfogtam a kilincset. Nem nyitottam be csak fogtam. Meghallottam apám hangját. Elengedtem a kilincset és távozni készültem, de Everett megfogta a karomat, benyitott és behúzott az ajtón. Ott állt apám. Megdöbbenve nézett engem és én is csak mozdulatlanul álltam ott. És akkor megláttam a sarokban álló remek állapotú porcelánvázát.*

*Hogy mi ébresztett fel az álmodozásból? Hát mi más mint anyám szörnyen éles hangja. Hm..remek, rossz nap.... Felkeltem a székről és odamentem ahhoz a rémes perszónához. Lassan battyogtam a hálószoba felé. Beléptem az ajtón. Fel se néztem, inkább a padlót bámultam. Féltem, hogy megint rajta van a pakolás.*
-Mi van? Mi bajod van már megint?
*Görnyedten feltekintettem. Még életemben nem láttam abban a szobában annyi embert mint akkor. Mikor megláttam apámat gyorsan kihúztam magam.*
-Úgy értem: Segíthetek valamiben Édesanyám?
*Elmosolyodtam, de ez egy ál mosoly volt. Akkor lett igazi mikor megpillantottam Őt.*
-Héjj te meg mit keresel itt? Olyan gyorsan eltűntél, hogy még a nevedet se tudom.

*Ércsatornáimban megdermedt a vér.Valaki kitárta a szekrény ajtaját, én pedig próbáltam magam visszahúzni a védelmet nyújtó ruhadarabok közé.Természetesen nem sikerült így halálos ítéletre váró arccal kiléptem a rejtekemből.Rengeteg ember volt ott, láttam hogy magasan túlerőben vannak.Letérdeltem a padlóra és ütni kezdtem a földet.Szemeimből ömlött a könnycseppek zápora, ordítozva, az utolsó gondolataimat felhasználva próbáltam kiötleni valami használható tervet.MEGVAN! Ha nem tudnak a közelembe jönni, akkor nem is bánthatnak..Ráadásul valamiért nagyon fontos vagyok nekik.Tehát ha netalántán a hőn szeretett kis Tendókájuknak baja esne, talán kicsit lelkileg meggyengíthetném őket.Terveim végeredményeként kihúztam filéző tőröm a tokjából és rémisztő mozdulattal a mellkasomhoz nyomtam, persze csak úgy, hogy nem sértse nagyon..A következő figyelmeztető mondatokat kiabáltam:*
-Ne gyertek a közelembe!Ha valaki...ha valaki csak egy ujjal is hozzám mer érni, akkor vérfürdőt rendezek ebben a szép kis szobában...És ugye nem szeretnétek hogy akárki is megsérüljön.
*Terveimet kissé drámaibbá téve egy kisebb szúrással felsértettem a mellkasi hámréteget és abból gyönyörű, bíborpiros vér serkent ki.A tőrt elvettem a szegycsontomtól majd a számhoz közelítettem és csinos nyelvmozdulatokkal lenyalogattam róla a vért.Mindeközben horrorisztikusan szuszogtam, szemeim kétfelé álltak és egy kicsit szédültem is.*Ha ez nem jön be, akkor itt a vége*Gondoltam magamban*

*Tendo hirtelen mozzanatai megdöbbentettek és megijesztettek. A hirtelen örömöm,hogy végre látom és megtaláltuk barátomat,átalakult. A fiú mintha túsz lenne,maga elé szegezte a kését. Csak tehetetlenül néztem,ahogy elborult elmével és szemekkel magyaráz. Először azt hittem,ez csak egy szimpla fenyegetőzés,aztán amikor Tendo vöröslő vére lefojt a mellkasán,végig a ruháján és a földre csöppent,rájöttem,hogy nem tréfál. Fogalmam sem volt,hogy mit tudnék csinálni mivel,ha közelítek felé vagy magát vagy engem sebesít meg. Azt viszont nem hagyhattam,hogy csak úgy ott álljon és vérezzen. Lassú,szinte észrevehetetlen megmozdulást tettem az irányába. Ekkor egy újabb idegen jött be az ajtón. Végig néztem rajta. Nem mindennapi elegancia és kifinomultság áradt belőle. Rögtön tudtam,hogy ki ő és,hogy komoly bajban vagyunk. Jöttére megtorpantam. Mielőtt még bármit mondott volna,körbenéztem a szobán. Káosz és fejetlenség uralkodott. Jól tudtam,innen nem lesz egyszerű kijutnunk. Lehunytam a szemem és úgy hallgattam a férfi szájából elhangzott intéseket. És itt eljött az a pont,ahol cselekednem kellett. Nem tudtam tovább tűrni a sértett arisztokraták hisztijeit . Először finom voltam,de ezekben a percekben,mivel ismertem magam,tudtam,hogy nem tudok majd szótlan és nyugodt maradni. Megindultam tehát az ingerült férj felé. Egy lépés távolságra megálltam előtte. Határozottan felemeltem a fejét és tartottam vele a szemkontaktus. Szemei szikráztak,de az én tekintetemnek se lehetett kisebb ereje. Tudtam,most nem hibázhatok. Tudtam,a sorsunkkal játszok,mert egy rossz mozdulat és végünk van. Viszont nem az a fajta vagyok,aki bármilyen félelmet vagy gyengeséget kimutatna. Nem volt könnyű állni azt az ideges,lenéző,mégis tekintélyt parancsoló szempár nézését. Szavai süvítettek,mégis álltam őket,mint a fa,mikor a viharban rátámad a szél. Illedelmesen megvártam amíg befejezi a mondandóját,majd elkezdtem.
- Tudom jól,hogy kicsoda maga. Tudja meg,hogy nem félek magától. A barátunkért jöttünk és semmi másért. Nem vagyunk holmi betörők vagy bűnözők,ahogy azt maga gondolja. – majd távolabb léptem és Tendo felé indultam. Egy lépés múlva megtorpantam. Óvatosan elfordítottam a fejem az irányába. -  Egyébként meg,ha nekem nem hisz,kérdezze meg Glenicet! SZEMÉLYESEN! – vetettem oda neki a súlyos szavakat.  Ekkor már csak azt akartam,hogy minél előbb lezárjuk a dolgot és elmenjünk innen. Megpróbáltam Tendot lefegyverezni. Elkaptam a kést tartó kezét és megpróbáltam belőle kitépni a fegyvert*

*Még mindig odakint álltam és vártam. Egy férfi száguldott el mellettem,azt hiszem észre sem vett. Miután belépett,hangod hangzavar keletkezett. Óvatosan bepillantottam és láttam,hogy Tendo vérzik. Ahogyan néztem,egyre ismerősebbé kezdett válni a férfi. Láttam,hogy Tahira mit csinált. Roppant felelőtlen volt tőle,és ezzel tulajdonképpen párbajban állt a nemessel. Beléptem az ajtón.*

*Kezeimet ökölbe szorítva, ajkaimat harapdálva álltam ott kerülve apám tekintetét, aki Tahirának hála kérdőn nézett rám. Inkább a földet figyeltem, s szemem sarkából pedig az antik vázát. Vajon mennyiért tudnám eladni? Biztos sokat adnának érte......CSEND! Ne ne gondolj rá! Most nem ezért vagy itt! Állj ki magadért! Mond meg neki! Gondolataimat mélyen magamba zártam, majd apámat figyelmen kívül hagyva az akkorra már fegyvertelen Tendohoz közelítettem. Leguggoltam a két elfhez. Pár pillanatig csak meredten néztem a fiúra, majd tenyeremet teljes lendülettel az arcához csaptam.*
-ÉBRESZTŐ!
*Tudtam, hogy ez semmit sem fog érni, de azért  megérdemelte.*
-Megőrültél?! Tudod te, hogy hogy aggódtunk érted?!
*Felálltam, majd erősen megfogtam a fiú fülét és felhúztam a földről, majd magammal vonszoltam a szoba egyik sarkába.*
-És most gondolkodj el azon, hogy mit tettél!
*Tahira mellé léptem de még mindig kerültem apám pillantását. Majd egy újabb tag lépett be a szobába. A fiú közelebb lép s csak akkor ismerem fel őt.*
-Te?! Én...én csak..

Johnathan Brightmare:
*Teljesen lefagytam. Ott állt előttem teljes életnagyságban a lányom. Nem tudtam megszólalni, megdöbbentett az ahogy csak úgy keresztülnézett rajtam. Hogy megnőtt... Majd megfordultam és a másik fiatal elflányhoz intéztem néhány szót.
-Hmm... szóval nem félsz és tudod, hogy kik vagyunk remek... de ha most azonnal nem tűntök el innen MINDANNYIAN -ekkor tekintetem lányom felé szegeztem- akkor kénytelen leszek más eszközökhöz nyúlni!
*Majd végszóra Aaron is megjelent aki egy Brightmare-hez méltatlan módon szólalt fel.*
-Te meg mit képzelsz hogy beszélsz?! - kérdezem tőle erőteljes hangon. /am én tök jól elbeszélgetek itt magamban XD 5 karakter... fasza vagyok XD/
*Majd mikor fiam elkezd Glenichez beszélni rá kell jönnöm arra hogy ismerik egymást, viszont fogalmam se volt, hogy honnan. Talán ő az a lány akiről beszélt? Akivel a bálon találkozott?
-Nincs is szebb mikor a testvérek találkoznak. De most kifelé!


Aaron Brightmare:
*A lány rendkívül zavartnak tűnt ami nekem nagyon tettszett. Felnevettem.*
-Nyugi nem harapok. - *Mondom majd rámosolygok. A barátnője felé fordulok és odasúgom neki:* -Ez szép volt, de apám most totál ki fog akadni...
*Éééés így is lett, a fater kifakadt magából és elküldte őket a francba....közbe kellett avatkoznom. Megfordulok, majd karomat széttárva próbálom védelmezni a két hölgyet.*
-Inkább beszéljük meg ezt az egészet egy teánál... feleslegesen erőlteti a hangját apám.  
*Majd mikor apám valami testvéri találkozásról beszél körbenézek a szobában, majd megkérdezem:* -Kik testvérek itt?


Magnolia Brightmare:
*Még mindig egy szál törölközőben állok négy idegen előtt. Történnek az események de én még mindig csak a zavaromban fürdök éss próbálok háttérbe szorulni, hogy minél kevesebb kíváncsi pillantás állapodjon meg rajtam. És mit ne mondjak ez nem igazán könnyű számomra, hiszen én nem olyan nő vagyok a ki tűri ha valaki betör a hálószobájába.*
-Gyerünk szívem! nem látod, hogy megérdemlik, hogy elbánj velük? Te meg Aaron ne hülyéskedj már! Rólad és .....és... G...Gertrúdról van szó, ti vagytok testvérek!

-Glenice! A neve Glenice, jegyezd már meg!
-Mi?! Szóval mi testvérek vagyunk?! És én még beléd voltam esve! Fújj! -*Odébb lépek a lánytól, majd a barátnője felé fordulok.* -És téged hogy hívnak szépség?

Everett:
*Én ezt a hatalmas családi drámát csak a háttérből figyeltem, de nem tudtam nem megszólalni, mikor a végén kiderült, hogy a fehér hajú srácnak tetszett Glenice.*
-Hahahaha! ne már most-most komolyan bejött neked a testvéred?! Hahahahaha!-*Már annyira röhögtem, hogy lezuhantam a földre és megszólalni se bírtam.*
-Bo-bocsánat, de ez rohadt jó! Haver, ez nagyon állat! Hahahaha!

/Ez nagyon gyatra lett, de most ennyi telt tőlem.... Ha valaki elfelejtette volna hogy néznek ki brightmareék akk katt a nevükre /[/color]

*A balul elsült magánakcióm után a barna hajtincsekbe burkolózott elflány üldözőm pár erőteljes és villámgyors mozdulattal lefegyverzett, majd magassarkú csizmájával elrúgta filézőkésem az egyik bútor alá, hogy még véletlenül se tudjam elérni.Gondoltam:Itt a vég...elkaptak...Ezt követően egy lány, kinek fehér hajszálai úgy világítottak előttem, mint a hold, hatalmas erővel pofon vágott. Arcom oldalra csapódott, egy kevés vérrel keveredett nyál csordult ki számon, teljesen úgy festettem, mint valamilyen ápolásra szoruló, 90 éves idős ember.Közvetlenül ezután megragadták a fülemet és akár egy lovaskocsi a mögötte vonuló utánfutót, úgy vontatott üldözőm egyenesen az egyik sarokba..Mindeközben emelt hangon kiabált velem, oktatott olyan dolgokról, amikről fogalmam sem volt, hogy micsodák. Azt sem tudtam, hogy ki ő és mit akar tőlem, ez az egész helyzet egy nagy káosz volt a fejemben. Egyre több ember gyülekezett a szobában és úgy tűnt, kissé elterelődik rólam a figyelem. Körbepillantottam. Úgy tűnt, hogy van tőlem jobbra egy kifelé nyíló ablak, körülbelül 20 cm-re. Nesztelenül arrébb csusszantam, és kipillantottam a függönnyel árnyékolt ablakon. Körülbelül 2 emelet magasan lehettem, ami azt jelenti, hogy 6-7 méter választ el a földtől. Sajnos egy ilyen mértékű zuhanást nem úsznék meg sértetlenül. Csendben gondolkodni kezdtem, hogy hogy lóghatnék meg, miközben a körülöttem lévő emberek látszólag elég jól bájcseverésznek.*

*Az Erdei Elf falvak külső részéhez értem tegnap, ahol megpillantottam egy hatalmas kastélyt. Elég zord külsejűnek tűnt, biztos voltam benne, hogy már rég nem járt itt senki. Gondoltam: "ez egy tökéletes hely lesz, lehet még akár egy hetet is eltölthetek benne...de akár még valami értékes, szép holmit is találhatok és óhh fegyverek...hát az lenne az igazi!" Már teljesen beleéltem magam. De előtte még össze kellett szednem valami élelmet. Egészen elkóboroltam az épület mellől, de szerencsére nagyjából sikerült megjegyeznem az útvonalat. "Ennyi elég is lesz"- visszaindultam. Szokásom szerint, az összes lehetséges bokorban fennakadtam, de nem érdekelt. A csodaszép kastély teljesen felcsigázott és minél hamarabb benne akartam ülni az aranyozott fotelekben (vagy legalábbis én ilyennek képzeltem el). Sebesen futottam a kis zsáknyi élelmemmel, mikor hirtelen egy pillanatra megálltam. Szétnéztem, biztos voltam benne, hogy hallottam valamit az egyik bokorban. Farzsebemhez nyúltam kezemmel, a tőrömért. Mozdulatlanul várok mi fog történni.*

*A szobába egyre nagyobb volt a fejetlenség és minden/mindenki összekavarodott. Tendo sikeres lefegyverzése után Glenice átvette őt tőlem,majd visszatértem Jonathanhoz.
- Hmmm,maga pont olyan ahogy Glenice elmondta. Mi lesz,ha nem tűnünk el?? Mi?? NEM FÉLEK MAGÁTÓL!! - hozzá intézett mondataimat a legnagyobb higgadtsággal igyekeztem közölni,mikor belül égett bennem a tettrekészség.
Még javában tartott vitánk Jonathannal,amikor valami jól öltözött ficsúr a szobába termett. Hát a lekezelő beszéde és jelenléte nem segítette a helyzetet.
- Teázzon veled a hóher!! -ordítottam rá az idegen fiúra.
Ekkor Magnola kezdett el sipákolni. Próbáltam türtőztetni magam,de legszívesebben kitéptem volna a hangszálait. Egyszerűen elképedtem a történteken. végig futott az agyamon,hogy Glenicenek milyen a "családja" és hogy ilyenk körülmények között nőtt fel. Ott az apja,aki az imént zavarta el. És ez az irritáló,kegyetlen mostoha. Túl sokáig nem tudtam ezen merengeni,mert az események csak úgy zajlottak.
- Hahh,amilyen nyomorék vagy,nem is csodálom,hogy beleszerettél a saját testvéredbe.- röhögtem ki a meglepő hírektől sokkot kapó idegen fiút. Hamar lefagyott az arcomról a cinikus vigyorom,mert a következő pillanatban közelebb lépett hozzám és megpróbált nálam valamit elérni.
- Azonnal takarodj innen!! - fakadt ki belőlem és minden erőmet beleadva egy hatalmasat löktem rajta. Jól tudtam,ez lehet az első lépés. Az első lépés,amivel elindíthatom a lavinát. De nem érdekelt. Készen álltam,hogy meg vívjak bármelyikőjükkel. Kezdett bennem ez a dolog személyes üggyé válni. Mivel Glenice hozzánk tartozik és megtudtam néhány dolgot,úgy éreztem,hogy az egész arisztokrata patkány családja megérdemelné a bosszút. *

Stefan:
*Bent álltam immáron a szobában. Csak figyelő voltam. Egy bizonyos pillanatig.Vártam a megfelelő alkalmat. Amikor megjelent Jonathan fia,tudtam,hogy ez a pillanat nem jön el. Mielőtt bármit is tehettem volna,lányom újabb szörnyű hibát vétett. Hiába akartam bármit is tenni,vártam. Nem lehetett tudni,hogy Tahira magatartása mikor készteti tettleges megmozdulásra Johnatanékat. *


Mary:
* Nem sok idő kellett,hogy a ház kiürüljön. Nem tudtam,mi történik,de nem is gondoltam semmi rosszra,így hát folytattam addigi tevékenységemet. A szobába Trey állt meg. Jókedvűnek tűnt és kiment ő is a ház elé. Pár perc múlva visszatért kétségbeesett gondolataival és zavartnak tűnt.
- Elmentek. Nem tudom,hova. - válaszoltam neki. A fejébe látva feltűnt,hogy az aggodalom beférkőzött testébe,megpróbáltam megnyugtatni és közelebb mentem hozzá.
- Biztos azért nem szólt,mert nem volt ideje. Nyílván nem soká visszajönnek. Lehet,hogy gyógyszerért mentek,nyugodj meg!!*

Trey:
*Mary igen higgadtnak tűnt a körülményekhez képest. Még mindig utálom,hogy nyitott könyv vagyok előtte,de némiképp sikerült megnyugtatnia. Leültem az asztalhoz és vártam. Vártam,vártam és vártam.
- Itt valami nincs rendben,megkeresem őket!!- jelentettem ki hevesen. Kiérve a háztól rohantam előre. Csak előre mentem. Kezdett beesteledni. Elszánt voltam és fűtött az adrenalin. Több órányi bolyongás után először valami megtorpanásra kényszerített. Megálltam és körbenéztem. Valami nem stimmelt. Egy helyben álltam és mély lélegzetvételem mellett csak a szívem szapora verését hallottam. Egyre biztosabb voltam benne,nem vagyok egyedül.
- Ki van ott?? - üvöltöttem el magam.
Ilyen helyzetben talán jobb lett volna meghúzni magam és csendesen várni,de én nem ezt tettem. Az adrenalin még dolgozott bennem és nagy erőt éreztem magamban. Rég voltam ilyen harcra éhes. Ott,abban a percben bárkivel megküzdöttem volna. Eltelt pár perc. Már éreztem ahogy kezemet,testemet átjárja sötét energia és hogy bármelyik pillanatban készen állok a gyilkolásra. Igen,ez az a szomj,ami ott van minden sötét elfben és bármikor kitörhet. Velem nem sokszor fordul ilyen elő és általában tudom kontrollálni. Ez most nem az a helyzet volt. A fekete mágia viszont akkor a legerősebb,ha uralják. Így hát vártam és hagytam,hagy tegye meg támadóm az első lépést.*

Glenice a plafont nézte. Próbált nyugodt maradni, de túl nagy volt a nyomás alig kapott levegőt.

Aaron:
-Huhh tüzes kis bige vagy....Ez tetszik! -Aaron nem tántorodott meg, szerette a kihívásokat. Újból a lányhoz lépett és átkarolta a gyönyörű elflányt. -Káprázatos vagy... ne ellenkezz! Gondolj bele milyen szépek lennének a gyerekeink. - Szorosan ölelte. Aaron ismert volt arról, hogy nem adja fel olyan könnyen. Egy igazi nőcsábász volt, s még a legérzéketlenebb nő szívét is megolvasztotta, már egy pillantásával is. Jégkék szemét a lányra irányította, majd kezével óvatosan elsöpörte a lány szemébe lógó tincseket, végül érzékien végig simította Tahira arcát, le a nyakán, majd a vállán pihent meg a keze. Lejeb hajolt, s csókot lehelt a lány nyakára. Elmosolyodott.

Johnathan:
-Kislány, mint mondtam én a helyedben inkább csendben kikullognék innen, de ha ezt akarod... - a végszóra Aaron magához rántotta a lányt. Johnathan tudta, hogy fia milyen mégis minden egyes alkalommal képes meglepnie őt. Hatalmas tenyerét a homlokához csapta. -Most komolyan egy vita közepén kell ezt csinálnia?- gondolta, majd ujjaiból szimbólumot formálva, varázsigét kezdett mormolni. Megremegett a föld, a padlóból és az ablakokon keresztül, gyökerek és ágak törtek be a szobába. Még nem lendültek támadásba, de az ágak végén lévő élő növények fogaikat csattogtatták. Végül az egyik Tendo köré fonódott és fenyegetően vicsorgott felé.

Magnolia:
-Jól van! -Vágott vissza férjének maga a Sátán. Mikor meglátta fia akciózást, erőteljes léptekkel megindult felé és elszaggatta a lánytól. Csattanás és a fiú a arcán egy égő tenyérnyom.
-Mit képzelsz te magadról szarházi?!
-Mi?!! De muszáj volt tűzzel?! -kontrázott a fiú, s a fürdő csapjából a vizet arcához vonzotta.

Everett:
Everett pár percre abbahagyta a nevetést, de pár perc múlva újra nekikezdett.
-Hahahahahahaha te tényleg nem adod fel könnyen! - (lalalallalalalalalalala la I dare you! XDD) Lassan feltápászkodott a földről, majd nekidőlt a falnak. A mosoly viszont lefagyott arcáról, mikor Glenice papa nekilátott a mágiához. Kicsit hátrahőkölt és onnan figyelte az eseményeket.


Glenice nem bírta tovább. Túl nagy volt a hangzavar. Behunyott szemmel rogyott a földre.

*Az események mozifilmszalagként pörögtek szemeim előtt. Volt itt minden: Erőszakoskodás egy lánnyal, apa-lánya dráma, hisztis anyuka, és kinézve az ablakon, még egy bokrok közt kibontakozó összecsapásnak is szemtanúja lehettem. Ám ekkor hirtelen csakrakilőkődést érzékeltem az egyik férfi (feltehetően az apuka) testéből. Egyértelmű növényi elemű csakra volt ez, melynek hatására indák, levelek, ágak, gyökerek ezrei jelentek meg, kúsztak be az ablakokon vagy éppen lógtak le az ajtófélfáról és a plafonról. Mikor már megörültem volna, hogy egy menekülési lehetőséget nyújtott nekem az ég, egy húsevő növény, valószínűleg egy ritka, D. muscipula nevezetű faj fonódott körém és próbált elcsámcsogni fiatal szőrrel borított végtagjaimon. Éreztem, ahogy enyhe, savas, bontóenzimekkel teli nyála rácsöppen a bőrömre és próbálja cseppfolyóssá tenni. Szívem a torkomban dobogott a végtagvesztés érzetének köszönhetően. Tudtam, hogy nem habozhatok, cselekednem kell, méghozzá irtózatosan gyorsan. Egy villanás. Egy fehér pont jelent meg belső, lelki szemeim előtt. Emlék. Emlékek. Fa. Növények! Növényidomítás!! Sosem gondoltam volna, hogy pont ilyen helyzetben veszem hasznát ennek a képességnek, ám ez be volt tudható az ég segítségének. Ráhelyeztem kezem egy közeli indára, majd a növény sejtjeinek hirtelen manipulálásával újabb indát hoztam létre. Ügyelve arra, hogy senki ne szerezzen tudomást a földön kúszó "fegyverről", közeledtem az egyik, szobában elhelyezkedő, láthatóan sokkot kapott lány felé. Indám felé hirtelen egy jelentős csakralőkést továbbítottam, melynek köszönhetően az inda megvastagodott, megerősödött és rácsavarodott az ezüstös hajú lány lábára.
elégedetten konstatáltam:*
-Sikerült egy elég értékes túszt ejtenem! Erre mit léptek, rohadékok!?

*Most már biztosra tudtam, hogy van a közelben valaki és csak úgy árad előle a sötétség...Eldobok pár tőrt, hihetetlenül pontosan célozva, remélem a 6-ból legalább 1 célba ér. Mivel így már ő is tudhatta a helyzetem, futásnak eredtem. Gyorsan a lándzsámat is előkaptam, biztos ami biztos.
Megindulok felé, de hát...ezért utálom az erdőket, a varjak máris károgni kezdenek, az állatok kiugranak a bokrokból, a földön lévő faágak pedig iszonyat zajt csapnak, ennyit arról, hogy csendesen közel lopódzok hozzá.
Nagyon dühbe gurultam, hogy még itt sem hagyják az embert békén, van nekem elég bajom, többek között, hogy ki tudja, mikor ettem utoljára. De ez most különösen rosszul esett...Nagyon felhúztam magam, mert már majd megőrülök az éhségtől.
Végül megpillantom, egy férfi az, de a bokorból kiugorva a ruhám egy ágba akadt. Azonnal lábai elé estem, arccal a földnek.*
-Ezek a rohadt erdők...- zsémbeskedtem, de rögvest talpra is álltam s felé szegezem lándzsám.

* Úgy tűnt,ez az elmebeteg nem akar leszállni rólam. Nem tudtam,mit kéne csinálnom. Sose voltam az emberi kapcsolatok kezelésében túl jó. Hirtelen még az eddigieknél is jobban elkezdett bele mászni ez a patkány az aurámba. Azt tettem,ami legelőször az eszembe jutott: ahogy közelebb jött fogtam és beleharaptam a nyakába. Úgy gondoltam,majd ettől végleg elmegy a kedve tőlem. Nem volt egy kellemes dolog, mivel a kölnije miatt keserű volt az egész nyaka. A következő pillanatban anyja már le is ráncigálta rólam. Már első látástól kezdve utáltam ezt a nőt,de most az egyszer hálás voltam neki. Aaron eléggé elterelte a figyelmem,pedig volt mire koncentrálni,ugyanis Johnathan a kezébe vette a dolgokat és lépett. Növények ágai,gyökerei hálózták be az egész szobát. Akármerre néztem,csak úgy tekeregtek. Egy lépést hátrálnom is kellett amikor azok lábaim közt csúsztak el. Az viszont egyértelműen látszott, hogy nem támad.
-Mi van Johnathan, ennyi telik tőled?? Néhány gaz?? - hergeltem ellenfelem.
A következő pillanatokban Tendot vette célba néhány ág. Hiába volt nagyon közel Tendo ahhoz, hogy akár véget vessenek az életének, a fenyegetésen kívül nem esett nagyobb bántódása. Kíváncsi voltam, hogy az elborult elméjével hogyan reagálja le a helyzetet. A biztonság kedvéért óvatosan előcsúsztattam a kezembe egy kisebb tőrt, amivel bármikor neki estem volna mind a növény erdőnek,mind Johnathan nyakának. Mielőtt bármit is tehettem volna,Tendo egy bravúrt hajtott végre. Elkezdte idomítani a növényeket. Nem gondoltam, hogy képes még ilyen műveletek végrehajtására. Ennek ellenére megörültem neki,mivel átfutott az agyamon,hogy ezt azt jelentheti,hogy végre visszajött az emléke. Viszont nem védekezésre, hanem támadásra használta erejét,ami azt jelenti hogy állapota még mindig súlyos. Na most aztán végképp összeért minden. Nem támadhatok Johnathanra,mert mi van ha közben Tendo bántja Glenicet és Tendot sem akartam megsebezni. Tanácstalan voltam és mindenki-mindenki ellen volt. Kiötlöttem tehát azt a tervet,hogy megpróbálok hatni Tendo elméjére és ha sikerül, hárman talán legyőzhetjük ezt a bagást.
- Tendo, figyelj rám!- óvatosan elkezdtem közelíteni.
Vigyáznom kellett a folyamatosan mozgó élőlényekre meg persze saját magamra. Egy rossz mozdulat és áldozatául esek Johnathan haragjának vagy Tendoénak,plusz még Glenicenek is baja eshet. Éppen ezért újra átgondoltam a tervem. Arra a döntésre jutottam,hogy inkább harcképtelenné kellene tenni Tendot,mert valószínűleg kicsi az esély arra,hogy így hatni tudok rá, annak viszont annál nagyobb,hogy rontom csak a helyzetet. Gyors,hirtelen döntés kelett,amit azonnal meg is hoztam. Egyetlen egy mozdulattal Tendo mellett termettem,a tőrömmel ketté hasítottam a Glenicet behálózó növényt,majd egy határozott mozdulattal arrébb löktem. Ezután Tendo mögé kerültem és összefogtam a kezeit.
- Nézd, egyikünk se akarja hogy itt bármelyikőnknek baja essen. Nem akarunk bántani. Higgy nekünk, még nem késő, hogy visszatérj hozzánk és legyőzzük ezt a szemét népséget. Ha tudsz idomítani,az azt jelenti,hogy valami dereng. Kérlek,próbálj meg felül kerekedni a helyzeten és küzdj az emlékeidért. Most még nem késő,de az lesz. - suttogtam a fülébe,miközben próbáltam teljesen ártalmatlanná tenni.
- És hidd el,nem akarlak bántani,de ha így folytatod,muszáj leszek. -folytattam.
Próbáltam,minél jobban hatni rá,de ki-ki zökkentett a folyamatos védekezés,ami az én helyzetemben nehéz volt. Az egyik inda már éppen fejbe csapott,amikor újabb drámai fordulat következett be...

Stefan:
* Egyszerűen dühített az egész történet. Kár volt ide jönnöm. Kezdtem úgy érezni,hogy lányom hazaérkezése csak a bajt hozta mindenkire. Eddig vártam,hátha bizonyítja hogy képes egyedül boldogulni,de nem. Kudarcot vallott. Minden egyes cselekvésével rontotta a helyzete,veszélybe sodorva mindenkit. A harc kezdett kicsúcsosodni és úgy döntöttem,itt az ideje,hogy lezárjuk mindörökre. Sóhajtottam egy nagyot,hisz tudtam,amit senki se tudot. Tudtam,hogy amint belépek a szobába és beszállok ebbe az ördögi körbe sok minden megváltozik. Megváltoznak az erőviszonyok,a célok,de főképpen az egymás iránti viszonyok. Most már megállíthatatlan voltam. A sok régi emlék,a gyűlölet,minden előjött. Johnathan mögé léptem. Megfogtam a vállánál fogva és teljes erőmből rántottam rajta egyett,amíg a földre nem került.
- Ne merd bántani a lányomat!! Vagy mondjam inkább,hogy az unokahúgodat,kedves bátyám ?! -ordítottam rá*


*Édesapám megjelenése sokkolt. Amit mondott,az egyszerűen....leírhatatlan érzelmek kavarogtak bennem,amiket nem tudtam kezelni.
- Ez csak valami vicc,ugye???Ez...Ez...Nem lehet igaz!!- úgy éreztem magam,mintha megzavarodtam volna. Már nem tudtam azt sem,hogy kivagyok. Olyan volt ez az egész,mint valami rossz vicc,egy rémálom. Elengedtem Tendot és elvágtam a tőrömet, már azt sem tudtam merre. Teljesen megsemmisültem és úgy éreztem,minden kicsúszott a kezeim közül. Nem tudtam és nem is akartam megoldani a helyzetet. Csak vártam,hogy mit hoz még a végzet.*


Trey:

*Szemeim izzottak,amikor megpillantottam ellenfelem. A vadászösztönöm rögtön beindult és kész voltam a gyilkolásra. Láttam, hogy a szembe jövő személynél fegyver van és támadni készül. Nem számítottam nagy csatára,biztos voltam magamban és abban,hogy egy csapással kiütöm. De hogy ennyire... Ugyanis a következő pillanatban szó szerint kiesett elém az elflány fegyverével a kezében. Nagyon dühbe hozott.
- Ezt nem hiszem el - ordítottam,majd neki szánt támadásom egy közeli fához intéztem. Nagy erejű volt, a fát azonnal megsemmisítettem.
- Nem hiszem el,hogy rád pazaroltam az energiámat és időmet, amikor Tahirának szüksége van rám. Itt fekszel előttem, hogy lehetsz ennyire szerencsétlen?? -leguggoltam hozzá.- Ugye tudod,hogy bármelyik pillanatban megölhettelek volna?? És meg is teszem,ha még egyszer hasonlókkal próbálkozol. Kelj már fel,az ég szerelmére!! - nyújtottam végül kezemet az ismeretlen "támadómnak".
- Egyébként még jól látod,ez egy erdő. És nem kéne ilyen helyen támadkatnod,ha ilyen bénán csinálod!! - tettem hozzá cinikus nevetéssel.*


(Hea asszony,ha tudnád mennyit szenvedtem a hsz-eddel xdxd. Majd belejössz,remélem ebből jól és egyértelműen ki tudsz indulni :* )

Glenice:
Ájultkodik. lol XD

Aaron:
-Mi a....?! A nők őrültek! -panaszkodott Aaron, de egy pillanatába se telt, mire arcán hatalmas mosoly rajzolódott ki. Kezét zsebre vágva dőlt a falnak, szemeit Tahirán legeltetve. -De pont ezt szeretem bennük.
Kicsivel később, mikor egy öreg fószer szállt be a játékba, Aaron zavarodottan nézett Tahira felé.
-Ez most komoly?! Te is rokon vagy?! Mi a szar?! Mi baja van ennek a családnak?! -hitetlenkedett a félvér, majd a fejét fogva elindult az ajtó felé. -Na én húzok innen! -jelentette ki, s már kint is volt a folyosón.


Johnathan:
A férfi elmosolyodott. Kezét a feje mellé emelte megadásképpen.
-Ugyan, nem érdekel az élete. Áruló. Ki kellett volna tagadni, mint téged öcsém. -az ajtóban álló fenyegetőző férfi felé fordult. Arcára gúnyos vigyor ült ki. -Öld meg! -parancsolta a zavarodott fiúnak. -Legalább egy árulóval kevesebb. Johnathan képtelen volt Glenicre úgy tekinteni mint lányára, hiszen neki NEM volt lánygyermeke, legalábbis ő így akarta. Felesége nem szerette őt, érdekből házasodtak. Ariadna, másé volt, mást tekintett igaz szerelmének és ezt Johnathan is nagyon jól tudta. A nőt szajhának tartotta, ezért is volt képtelen elfogadni Glenicet, bármennyire is hasonlított rá. Ariadna egy aranyszőke hajú, magas, világító szemű gyógyító volt. Egyik faluból a másikba járt, hogy segítsen az embereknek, férje tudta nélkül, aki már akkor is igen régimódi ember volt.



Bocsánat a hsz folytatódni, fog, de jelen pillanat nem vagyok olyan lelki állapotban hogy folytassam.