Elf Falvak körüli erdős ligetes terület

*kuku-ló a kunyhó felé sétált és csekkolta hogy gulába rendesen ül e a fátán. Bedugta a fejét a kunyhóba az ablakon keresztül és mivel ő jól látott a sötétben, észre is vette az egyfüles kosarat. ami az ablak alatti asztalon állt. Nosza fogta és egy jól irányzott billentéssel kiborította belőle a benne lévő almákat majd a fogaival megfogta a fülét és kihúzta a kunyhóból. *

Íh tehe háhhah hemf hokohk tuhhi behéhhi!!! *közölte majd elindult arra amerre a lány mondta korábban. A sétából előbb óvatos ügetés, majd kellemes lassú vágta lett.*
-hapahhojjá ehőhhen!!

*kiértek a falu lombjai alól és felettük elterült a töménytelen csillaggal meghintett éjszakai égbolt. Az ég derűs volt, sehol egy felhő. A milliónyi csillag ragyogva rajzolta ki a tejutat és a fiastyúk csillagkép is szinte lobogni látszott, kacérkodva az ijját felhúzva tartó nyilassal..... Az éjszaka tele volt nehéz és édes illatokkal mert a mezőn kinn már nyílott a vad estike és az éjjeli viola. ezen a mezőn vágtattak keresztül és simogatta őket a langyos szél. Kuku patáinak dübörgését elnyelte az éjszaka. Hamarosan elérkeztek abba az erdőbe amit a lány mondott. Kuku lelassított és tekintetével dísznek alkalmas holmikat keresett.*

* Letette a kosarat és lópofájával leharapott pár színes bogyós gallyat és beledobta a kosárba. a kosarat megfogta a fülénél és tovább vitte... megint letette és most pár hosszú egyenes és hajlékony vesszőt harapott le és tette bele,, aztán széles lapos leveket.... majd a következő megállónál hosszú vékony leveleket szedett. Közben vigyázott arra hogy nehogy benyúló ágak közelébe menjen, mert úgy érezte a lány közel se lát annyira jól a sötétben mint ő, hiszen ő a nappalé, nem az éjszakáé.*

-Mán egészen sokmindenünk van! Szójjá merre vannak még ilyen dógok és megyünk arra is

*Kukunak jólesett a lány érintése a nyakán. Megegyeztek hogy csak eddig terjed a kapcsolatuk és nem is bánkódott emiatt... de attól még jólesett neki és halk nyihogással nyugtázta is*

*az útmutatásra ő is beleszimatolt a levegőbe és érzett egy erős illatot... ha ez.. hát legyen ez. Egy különös bögyós növényt látott és leharapta a száránál fogva és gyorsan a kosárbaejtette*

-Pföjj de gány az íze! Bleeee....... *mondta de azért leharapott még kettőt és prüszkölt utána.*

-Asszem ennyi elég is lesz! Kobódok is hoznak még, meg lehet nem is og tecceni. Ha meg teccik akkó majd hozunk még, vagy gyűtenek mások is hozzá hogy csak csináni kejjen! - Kapaszkoggyá királylány, meee indulunk. Minnyá itt a hajnal, oszt nem akarok kinn lenni! Eltőtöttük az időt ezzel a sok bigyóóva!

*azzal a szájába kapta a kosarat és lassú óvatos vágtában visszavitte Gulábát a Saika lakáshoz oda ahol a lány botkai voltak hagyva, Ott letette a kosarat és vissza változott Kukuvá*

*Négykézláb állt a lány alatt és türelmesen várta hogy lábra álljon a lány*

-Ehun He! Itt a botod! *Húzta magához a fűben majd nyújtotta oda az egyiket miközben továbbra is négykézláb volt a földön, hátán Gulábával*

--> Saika ház, és a mellette lévő lakás --->>

*Kukupaci vágtatott ahogy a lábai bírták. Tág orrlukaiból csak úgy süvített ki majd vissza be a levegő. Dübörgő patái hallatán rettenve szaladtak szét a kisebb éjjeli állatok. Hamar elérték az elf falu határát és lejtő következett. Kuku hangosat nyerített majd fojtatta a vágtát lefelé és csak az újabb emelkedőnél vett kicsit visszább a nendületből*

-Sajna nem tom királylány… De reméjjük hogy nem lesz gubanc! Yeraltitó meg ne féjjé! Majd bevágtatunk osztán nem lesz idő senkinek arra se hogy megnézzen magának. Vagy ha gondolod a farkasoktú kérünk egy köpenyt kőcsönbe. Mán ha van ottan ösmerősöd.*

*Szorosan kapaszkodott meg a nyakában előre hajolva, szinte átölelte Kukupacit. Nem félt a gyorsaságtól, élvezte amint a szél az arcába csaphat s játszhat a hajával. Élvezte ,mint Gaia egyik gyönyörűséges adományát az életben. A magasságtól és repüléstől ellentétben. Halvány mosollyal nézett maga elé, ahogyan elgondolkodott. Zöld szemei félig a tájat fürkészték, de sem az éjszaka sem a gyorsaság nem segített neki abban ,hogy láthasson is bármit. Bár, gondolatai most nem is akartak foglalkozni a táj szépségével. Megelégedett a gyorsaság okozta érzésekkel is bőven.
Lassan pillantott a paci felé, amint az megszólalt. Bólintott szavaira, de nem eresztetett az öleléséből.*
Reméljük a legjobbakat Kuku. Igen.. azt hiszem vagy annyira gyors ,hogy ne vegyenek észre....
*Elmosolyodott már csak a gondolat miatt is. Hálásan tekintett rá ,majd picit sóhajtott.*
Ismerőseim vannak.. de hogy éppen mit csinálnak...vagy nem alszanak e már azt nem tudom....
Bár elvileg ma éjjel bál van... bár lehetséges ,hogy már vége is.
Tényleg nem tudom Kuku, de nem is szeretnék túlságosan zavarni, mert lehet az megzavarná az eredeti célunk.
De majd meglátjuk úgyis a falut mikor Yeralti bejáratához érünk. Más nem.... majd megkérdezzük ,hátha látták arra a többieket.

---Úton - "Elf falvak - Yeralti" között - éjjel -->>

*Félúton járhattak mikor Kuku pihenőt tartott és csak sétált. Nagyokat fújt és ahogy az igazi lovakról, róla is habként folyt a veríték.*

-Idefele könnyebb vót... vacscsak télleg sokat ettem.. vaccsak.. huhh.. *felértek a kaptatóra és onnan már látták a folyót amin átkelve jó darabon a semleges területen kellett haladniuk. Balra a Dekterim hegység csúcsai fölött már magasan járt a fogyóhold.*


---Úton - "Elf falvak - Yeralti" között - éjjel -->>

*Kimért, magabiztos léptekkel és arcán fenyegető vigyorral követte az elfet. Izgalmasabb lett volna, ha tudja, hogy valami követi. A vér íze ugyanolyan így is úgy is, de néha szeretett élő testből táplálkozni vagy üldözni. Vadászni. Egy kis félelmet okozni. Az évek során az istennőhöz és a hozzá tartozó erényekhez való viszonya megváltozott, jóval szabadelvűbb lett. Nem tartotta bűnnek vagy eredendően rossznak a rettegés okozását, sem a gyilkolást. Ezek mint az élettel járó dolgok, természetesek. Főbenjáró bűn az volt, amit ő több ezer éve követett el, és számára minden más eltörpült emellett. Tudta, hogy Oraf valahol előtte megállt, de aztán hangokat hallott amik alapján úgy döntött, jobban teszi, ha most távolabb, egy fának dőlve vár.
Amint meghallotta hogy a sötét elf megindult visszafelé, letörölte a vigyort a képéről és kilépett a fa mögül. Furcsállta, hogy pont egy sárkánytól nem számított visszavágásra... amint ittlétének okáról esett szó, hátranézett, mintha azt ellenőrizné, követték-e.*
- Azért követtelek, hogy figyelmeztesselek; ne tegyél semmi meggondolatlanságot Leirannal szemben. Úgysem sikerülne egyik terved sem, és több évtizednyi munkámat döntenéd romba. *mondta komolyan.*
- Nehogy azt hidd, hogy tiszta szándékkal vagyok közöttük már olyan régóta. Mondjuk úgy, hogy már jó ideje megbízásom van... bizonyos magasrangú egyénektől Yeraltiban. Az apja, Aurelius elől bár el tudtam fedni a valódi céljaimat, de nem tudtam befolyásolni. Makacs, mint egy öszvér, de Leiran más. *A szája ezen a ponton hamiskás félmosolyra húzódott, próbált minél meggyőzőbb lenni, ennek érdekében újra körbenézett mintha kémet keresne.*
- Ő nyitottabb, így közelebb tudok majd férkőzni hozzá, mint afféle tanácsadó. A feladatom az, hogy arra az útra tereljem, amit a megbízóim - és előbb-utóbb majd ő maga is - jónak látnak. Remélem érted, hova akarok kilyukadni ezzel.

- Még jó, hogy nem az. *mondta, ahogy nyomatékosítva érzéseit köpött egyet a talajra.* - Nem lehet hozzászokni, mindig figyelni kell hogy ki ne csússzak a szerepből.
*Felnevetett a "kis erdei elf" szó hallatán, de belül egy szikra villant, ami szerencsére eltűnt mielőtt a düh lángjait lobbanthatta volna. Biztos egy másik tanácstagra gondolt, Selestinára. Ugyanarra, aki azt a gyönyörű nyitótáncot mutatta be...*
- Jó választás! Nem kérsz inni?
*Szembe fordult vele és benyúlt a köpenye alá, mintha egy üveget akart volna előhúzni. Ehelyett azonban másik keze nagy sebességgel csapott Oraf felé, akinek hátulról megfogta a fejét és oldalra lépve a maga mögött levő fába verte azt, mire a sötét elf teste egy hang nélkül ernyedt el és hullott a földre. Körbepillantott, de szerencsére nem látott senkit a közelben, a Malaia fényei is jó távolságban voltak. Módszeresen hajolt le és fordította oldalára az ájult elfet, akinek ellenőrizte a szívverését és a légzését, nehogy véletlenül túl korán érjen véget az élete - bármennyire is jobbnak látta így, nem kapott engedélyt a gyilkolásra és nem is önvédelem volt. Meg aztán a Malaia-esten is igazán förtelmes dolog lett volna életet oltani, az, hogy Oraf tanácstag volt, cseppet sem érdekelte.*
- Jólvan, megmaradsz...
*Fülelt egy darabig, ahogy félrehúzta áldozata nyakán a ruhát; semmi mozgás. Nem számított ilyesmire, így otthon hagyta szokásos felszerelését, ezért a természetes módszerrel kellett csinálnia - de pont ehhez is volt most kedve. Félig felemelte Orafot a földről, hagyta hogy feje magától oldalra bukjon, aztán nyitott szájjal közelebb hajolt a nyakához. A szemfogai szerencsére nem voltak sokkal nagyobbak az átlagnál, mint ahogy azt a legtöbb könyvben olvasta, csupán rendkívül hegyesek voltak, és tökéletesen megfeleltek erre a célra. Egy gyors mozdulattal harapott a nyakba, aztán a seb köré tapasztotta a száját. Elégedetten hümmögött, ahogy ritmusosan áramlott szájába a forró, olvasztott vaj szerű folyadék. ~Rothadt lélek, finom vér... mindig így van.~ Nem számított, hányszor csinálta már, mindig örömmel töltötte el, ahogy a még élő testből szipolyozta ki az életet.
Gondosan számolta a kortyokat, nem akart maradandó károsodást okozni. Egy liternél tarthatott talán, mikor kisebb mentális harc árán megfékezte magát és végignyalta párszor a sebet, hogy az összezáruljon és elállítsa a vérzést. Kézfejével megtörölte a száját, majd elégedett vigyorral nézett a munkájára. Nem tudta, hogy a szigeten élők közül mennyien hittek a vámpírokban, vagy egyáltalán jelen volt-e a vámpírlegenda, de ha igen, ez bele fog illeni; fognyomok, két szúrásnyommal a szemfogak helyén. Hajnalhasadtával már az egész környéke be lesz lilulva... apropó hajnal, az áldozata sötét elf. A térképét ugyan az erdei elf lakásán hagyta, de fel tudta idézni. Orafot átlendítette a vállán, gyorsan haladva a fák között kereste a legközelebbi Yeraltiba vezető alagutat, amit az ő sebességével hamar elért. Miután meggyőződött róla, hogy nem jár ott éppen senki, lefektette a sötét elfet és elővette a finom pálinkát. Igazán nem akarta elpazarolni, de muszáj volt leöntenie a másik elf mellkasát vele, majd a kezébe adni. Így legalább valami sejtése lesz az este történéseiről, mikor felébred.
Jól végezvén munkáját kiugrott a járatból és kerülővel, hogy ne keltsen gyanút, visszasietett az asztalokhoz ahol eddig ült.*

/   Malaia est - Asztaloknál /